Tolna Megyei Népújság, 1989. december (39. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-22 / 303. szám

1989. december 22. f TOLNA \ 6 'népújság Hópehely ■■ ■ ■■ ■ rr gömbölyű gyöngyből a karácsonyfára Eszterlánc Miért néma a szomorúfűz? Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fűzfa egy ágrólszakadt szegény ember kertje végében. De ugyan mit is beszélek: nem a szegény emberé volt az a kert, hanem a nagygazdáé, a szegény, az csak a kert végében, a fűzfavesszőkből font kunyhóban húzta meg magát, mert hogy semmije sem volt, s különb házat nem tudott épiteni ma­gának. Ha nem is segített rajta a gazda, csak boldogult valahogy a szegény ember, mert a fűzfának megesett rajta a szíve, s hol egyik, hol másik ágát adta neki, míg annyi vessző összegyűlt, hogy menedékhelyet tudott belőle fonni magának. Csakhogy a fűzfavessző különös valami: akárki letöri, nem hal el; ha újra földbe dug­ják, gyökeret ereszt, feléled. De addig is, míg új életre kel, gondolkodik a világ sorsán, figyeli, mi történik körülötte, s amikor gyökeret eresztett, mindenre emlékezik. A szegény ember így aztán eltengette valahogy az életét, azt evett, amit más ottha­gyott: a földre potyogott, megráncosodott, hó alól is kikapart mézédes almát, a dérlep­te, lehullott szilvát, a fák tövében bujkáló gombákat, melyeket az eső csalogatott elő. De mert szerette volna ö is gyarapítani a világot valamivel, egy letört fűzfaágat, mely a hevenyészett kunyhó tetejéről hullt le, bedugott a földbe, hadd keljen életre, hadd le­gyen belőle fűzfa. Meg is fogant a hajtás, egy fenyő szomszédságában. Kirügyezett, leveleket hajtott, s ■gyorsan nőtt-növekedett. Míg cseperedett, a fenyőfa meséit hallgatta, melyek mind a nemes hivatásról szóltak, mert őt arra szánták, hogy karácsonykor örömet szerezzen a gyerekeknek. Elmesélte a sudár fenyő, hogyan fogják ragyogó díszekkel ékesíteni, hogyan fogják dús ágait gyertyákkal, arany dióval-mogyoróval telehalmozni, s hogy fognak ujjongani a gyerekek, amikor meglátják csodálatos öltözékében. A kis fűz csak hallgatta, hallgatta, s minthogy semmi egyébre nem emlékezett, hogy viszonozza a barátságot, elhatározta, hogy elmeséli a fenyőnek a szegény ember történetét. A fenyő megvetően mérte végig.- Miféle ember az, aki szegény? - kérdezte gőgösen. - Hiszen az képtelen volna drága ajándékokkal megörvendeztetni szent karácsony estéjén a gyermekeit... Ha te, kis fűz, ilyen nyomorúságos környezetből származol, nincs kivel tárgyalnom tovább. Én az örömre születtem, nem a bánatra. Senki-füzekkel szóba sem állok többé. A kis fűzfa, mely eddig fölfelé tört ágaival, ekkor elszomorodott. Azóta nevezik szo­morúfűznek. Ágait búsan leengedte, annyira, hogy nemsokára már a földet söpörték. Igaz volt, amit a fenyő Ígért: többé nem szólt hozzá. A fenyőfa meg gőgjében egyre magasabbra nőtt, úgy hitte, ha minden fenyőnél ma­gasabb lesz, minden fenyőnél jobban fog tetszeni az embereknek. Eljött a karácsony. Férfiak jöttek csilingelő szánon kiválasztani az öröm fenyőfáit a szentestére. Körös-körül kivágtak minden fenyőt, csak ezt az egy hatalmas szálat hagyták ott. Azt mondták: túl nagy, nem férne be az emberek otthonába. Mielőtt elmentek volna, egyikük csodálkozva felkiáltott:- Nézzétek csak, egy szomorúfűz! Vajon hogy került ide, a fenyvesbe, hiszen a ma­gafajta füzek vízparton szoktak nőni?- Hasznos fa - mondta a másik. - Kár, hogy nincs több belőle. Kosarat fonhatnánk az ágaiból. Meg seprűt készíthetnénk. A fűzfa sok munkában segíti az emnbert... Azzal csilingelve elsuhant a szán a karácsonyfákkal. A két fa magára maradt. A hatalmas fenyő rettentően szégyellte magát. Álmában sem jutott volna eszébe, hogy csak deszkának lesz jó. Nem erre a pályára készült... Nem bánta volna, ha a kis fűz megvigasztalja. De hiába várt jó szóra. A kis fűz szomorú volt ugyan, megsiratta a büszke fenyőt is, mert minden bajra érzé­keny volt, de szólni hozzá nem tudott, akárhogy is igyekezett. Mert csak a mások,baját tudta volna neki elmesélni, és tudta, hogy a fenyőt nem érdekli, csak az öröm. Az öröm­ből is csak az, ami vele kapcsolatos, meg a csillogás, ragyogás, gazdagság. Ezért hát inkább hallgatott. Azóta néma a szomorúfűz. Számon tart minden szenvedést, minden szomorúságot. De nem beszél róla. ESZTER A hét vége sportműsora Szombat % Labdarúgás: Szekszárdon a sportcsarnokban 8 órától VI. Dankó-kupa te­remtorna. Bátaszéken a tornacsarnokban 9 órától III. Suli-kupa teremtorna ál­talános iskolás csapatok részvételével. Tamásiban a gimnázium tornatermé­ben 8 órától Karácsonyi-kupa teremtorna az általános iskolások felsőtagoza­tos tanulói alkotta csapatok részére. Ünnepi haltisztítás A háziasszonyok zöme azért nem vásárol élő halat a karácsonyi asztalra, mert viszo- lyog a tisztítástól. Pedig a friss hal, ez a nagy tápértékű, könnyen emészthető értékes fehérjeforrás igazán megéri ezt a fáradságot. A célszerű és gyors haltisztításnak is van néhány fortélya. Fontos tudni, hogy élő halat pikkelyezni tilos. Ez nemcsak elítélendő állatkínzás, de veszélyes is: a vergődő hal miatt könnyen sebet ejthetünk kezünkön. Az élő halat tehát tisztítás előtt egy törlőruhába csavarva megfogjuk, és kalapács- vagy baltanyéllel a szemek feletti koponyatájon kétszer-háromszor fejbe csapjuk. Ezután jöhet a pikke­lyezés. Késsel ne vakarjuk a halat. E helyett a nagy pikkelyű fajtákat - mint a ponty, az amur, a márna - „hámozni” kell. A pikkely nélküli vagy bőrpikkelyű halakat (harcsa, angolna), idősebb korukban nyúzni kell, mig a keszegfélék pikkelyeit a kés segítségével a farok­tól a fej felé egyszerűen letoljuk. A sügér, a süllő és a kősüllő tisztítása a legnehezebb, mert a kis pikkelyek feszesen ülnek a bőrben. Egy erős drótkefe nagyon megkönnyíti tisztításukat. A tükörponty pikkelysorait lehámozzuk, a csupasz részeket pedig csak néhányszor megvakarjuk. Ez a teendő a csupasz bőrű törpeharcsa esetében is. A hámozást éles késsel végezzük: a farokrésznél a pikkelyek alá nyúlva, fokozato­san haladjunk a fej felé. Ügyes kézzel a pikkelyzetet egy darabban emeljük le a hal ol­daláról. Az úszók és a has körüli pikkelyeket utólag kell lehámozni. A pikkelyek eltávolítását nagyon megkönnyíti, ha 80-90 Celsius-fokos vízzel leforrázzuk a halat. Persze a víz ennél forróbb ne legyen, vagy ne sokáig maradjon benne a hal. Az idősebb - 3 kiló feletti - vastag bőrű harcsát és angolnát megnyúzzuk. A harcsát kopoltyúi, az angolnát mellúszói alatt hurokkal akasszuk fel. Közvetlenül a mellúszók mögött éles késsel vágjuk körül, majd lapos fogóval rántsuk le a bőrt a hal testéről. Az ily módon megtisztított halat jól mossuk le, majd kezdjünk a bontásához. Éles kés kell a testüreg felnyitásához. A késsel ne szúrjuk fel a hasüreget, hanem a hasvonal kö­zepét egész hosszában egyszerre nyissuk meg. így elkerüljük a bél vagy az epe felfa- kasztását. A belső szerveket - kézzel alájuk nyúlva - emeljük ki, majd a fejnél vágjuk át az emésztőcső kezdetét. A friss ponty testüregében többnyire „víz” gyűlik össze, ezt öntsük ki tálba, mert felhasználhatjuk a halászlé készítésénél. A testüregi folyadék, a máj, a bél közötti zsír sűrítik a halászlevet. A májról óvatosan vágjuk le az epehólyagot. Az ikra és a haltej értékét minden gyakorlott háziasszony ismeri, s így az nemigen megy veszendőbe. A kibelezett hal kopoltyúfedői alól kivágjuk a kopoltyúíveket, és ez­zel a tisztítás be is fejeződött. Fontos, hogy a felbontott halat többé ne érje víz. Ha a bél vagy az epehólyag megre­pedt, kényszerűségből ki kell mosni a halat, de ez már nem árt a halászlé minőségé­nek. r 22.00: Hírek. 22.05: Időjárás-jelentés. 22.10: Koncertkülönlegességek. 0.10: Hírek. 0.15: Időjárás-jelentés. 0.20: Egy óra a kemény fémzene kedvelőinek. 1.20: Idölánc. 1.50: Egyveleg. 2.00: Mű­sorzárás. TV5 16.05: Hírek. 16.15: Riportok. 17.15: A montreali énekestalálkozó. 17.45: Kony­hatitkok. 18.15: Számok és betűk. 18.35: Falu a felhők között. 18.55: TV 5 klub. 19.00: Nicolas Hulot kalandjai. 19.40: Csillogó papiros. 20.00: Európa-klub. 20.50: Világútlevél - Róma. 22.00: Tv-hír- adó. 22.25: Időjárás-jelentés. 22.30: Filmklub. 23.55: Vendégségben Frednél. 0.55: Műsorzárás. 13.30: Kaliforniai klán. 14.15: A Spring- fieldek története. 15.00: Az egészség művészete. 15.30: Szépségápolási taná­csok. 15.35: Karácsonyi előzetes. 15.45: Üzleti hírek. 15.55: Hírek. 16.00: A ne­messég kötelez... 16.30: Konfetti. 16.35: Átváltozók. 16.55: A légzöcsövűek világa. 17.10: Játékshow. 17.45: Játssz velünk. 17.55: Hírek. 18.00: New York őrangyala. 18.45: Híradó. 19.05: Időjárás. 19.15: A dicső páros. 20.15: Hamburger - Úgy szeretlek, majd megeszlek. 21.50: Hírek. 22.00: Az Amazonas kincse. 23.35: Férfi­magazin. 0.10: Gunan, a barbárok kirá­lya. - Olasz akciófilm. 1.15: A dicső pá­ros. 2.00: Aerobic. 2.05: Műsorzárás. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ RÁDIÓ-TV KOSSUTH RÁDIÓ 8.05: Hangszemle. 8.20: Tudósok a közéletben. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Az URH adókon egész napos köz­vetítés az Országgyűlés üléséről. 9.00-11.00: Napközben. 11.05: Népda­lok. 11.32: A kígyó pillantása. 12.45: Kül­politikai, könyvespolc. 13.00: Klassziku­sok délidőben. 14.05: Erről beszéltünk. 14.40: A fonótól a táncházig. 15.00: Ma­gyar írás. 15.50: Egy infánsnő. 16.00: Ti­zenhat óra. 16.15: Hangoló. 17.00: Orvo­si tanácsok. 17.05: Ellátás alapfokon? 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 18.20: Levelekre röviden. 19.38: Szilágysági népdalok. 20.00: Gong. 20.10: Nem va­gyunk divatban. 20.30: Vonszolnák'piros delfinek. 20.35: Haydn; B-dúr szimfónia. 21.00: Kilátó. 21.45: Hajszálgyökerek. 22.00: Hírvilág. 22.30: Nemzetközi kultu­rális szemle. 23.00: Nagy mesterek - vi­lághírű előadóművészek, PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben. 9.05: Isten te­remtményei. 10.00: Kertbarátok műsora. 10.05: Klasszikus operettekből. 11.05: Mit üzen a Rádió? 11.45: Sanzonok. 12.10: Nóták. 12.53: Édesanyanyelvünk. 13.05: Pophullám. 14.00: Péntektől - péntekig. 17.05: Kölyökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: A Rock Gyer­mekei. 19.05: Garázs. 19.35: Fiatalok­nak! 21.05: A hanglemezbolt könnyűze­nei újdonságaiból. 21.30: Világablak. 22.00: Híres történetek - nagy egyénisé­gek. 23.10: Sporthiradó. 23.20: Pótta­risznya. lághíradója. 11.00: Birgit Nilsson opera­felvételeiből. 12.05: Újdonságainkból. 12.40: Britten: Péntek délután. 13.00: Hallgassuk újra! 13.40: Mennyi madár röppent fel. 14.47: Zene korabeli hang­szereken. 16.05: Nemeskürty István: Mi magyarok. 16.15: Weber: A bűvös va­dász. 18.30: Bemutatjuk új felvételeinket. 19.56: Radioton korongokról! 19.05: Charles Münch vezényli a Bostoni Szim­fonikus Zenekart. 20.30: Purcell Dido és Aeneasának háttere. 2T.00: Kamaraze­ne. 21.44: Mintha álmondtam volna... 22.52: Hangjátékok eredeti nyelven. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dél-Du- nántúlon. (6.15: Dél-dunántúli krónika - Útinform - Ügyeletek hírei. 7.15: Dél-du­nántúli krónika - Lapszemle - Időjárás - Lapszemle a múltból - Hétvége sportja. 7.55: Programajánlat.) Szerkesztő: Felső Pál. 16.30: A pécsi stúdió kereskedelmi adása. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 v 8.00: Tévétorna. 8.05: Kincskereső kisködmön. Ifjúsági filmsorozat. 8.25: Hí­res mesék. Angol kisfilm. 8.50: Képújság. 8.55: Az Országházból jelentjük... Tudó- 'sitás az Országgyűlés decemberi ülés­szakáról. 16.50: Hírek. 17.00-19.00: Péntek délután. 17.00: Évgyűrűk. 17.30: Téka. 17.40: A bizalom zarándok útja. 18.00: Ablak. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Az Országházból jelent­jük... Tudósítás, az Országgyűlés mai napjáról. 20.35: Tévémozi. Oscar-díjas filmek. Fanny és Alexander. Svéd-fran- cia-NSZK film. 23.45: Híradó 3. Szükséges anya­gok: 80 cm drót. 200 szem sárga vagy fehér gyöngy 30 piros, 15 fehér­piros (cirmos) gyöngyszem. , Fűzése: a drót közepére egy kört alkotunk 10 piros és 5 cirmos gyöngy­ből, 2 piros, 1 cir­mos gyöngyszem váltakozásával fűz­zük. A kör össze­kapcsolása két pi­ros gyöngyszemmel történik. Mind a két szálra fűzzünk 6-6 fehéret végül egy pi­rosat az egyik szálra, ezen átfűzzük a má­sikat is. Innen ellenkező irányba haladva mind a két szálra fűzzük a mintát a talál­kozásig. Következik: 2 fehér, 1 cirmos, 1 piros, visszaöltünk a cirmosba, így a tete­jére kerül a piros (a továbbiakban is min­den cirmos szemen lesz egy piros szem). Folytatjuk 2 fehérrel majd 1 piros, 2 fehér, 1 cirmos (tetején a piros), 2 fehér, 1 piros, 6 szem fehér következik. A szálat lefelé irányítjuk, és átdugjuk a kör két piros szemén visszafelé, majd 6 fehér szemet fűzünk ismét, és fölfelé irányítjuk a szálat az előző 6 fehér előtti piros szembe. Folytatjuk a fűzést mind a két szálon, amíg találkoznak. A piros legyen az utol­só. Innen indul a két szál, ismét ellenkező irányba. A következő sort fűzzük: 10 szem fehér, átdugjuk az előző sor piros szemein, majd újból 10 fehér, és átdug­juk a piroson, de nem a cirmoson levőbe. Körbe haladunk ugyanígy tovább, míg találkozik a két szál. Összecsavarjuk a végeket, és levágjuk. Kész a hópehely. Most már magad is tervezhetsz sokféle hópelyhet, virágot, állatot, gyümölcsöt. Ügyeskedj! Akár hiszed, akár nem, csak látszatra ilyen bonyolult az egész. Ha már egy formán túljutottál, nem csúsznak ki a kezedből az apró gyöngyszemek, nem gubancolódik össze a damil, és ráadásul mindenki olyan boldog lesz egy ilyen mütyürkétől. 17.45: Torpedó. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 18.45: TV2. 19.00: Buta­ságom története. Magyar film. 20.24: TV2. Benne: Autó 2. - A TV2 autós maga­zinja. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2. 21.30: Napzárta. 22.15: Beethoven-est. Közvetí­tés a Budapest Kongresszusi Központ­ból felvételről. Kb. 23.45: TV2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tv-nap- tár. 8.30: Gyermekműsor. 9.00: Iskolate­levízió. 10.30: Hírek. 10.35: Iskolateleví­zió. 12.30: Hírek. 10.35: Műsorismerte­tés. 12.40: Elmulasztották - nézzék! 15.05: Műsorismertetés. 15.10: Hírek. 15.15: Éjszakai program. 17.15: Tv-napló I. 17.35: Gyermekműsor. 18.05: Számok és betűk - vetélkedő. 18.30: Népzenei műsor. 19.10: Rajzfilm. 19.17: Időjárás. 19.30: Tv-napló II. 19.53: A mai sport. 20.00: A Los Angeles-i törvény. 21.00: Szórakoztató műsor. 21.30: Tv-napló III. 21.50: O, sole mio - kulturális magazin. 22.50: Angol nyelvű hírek. 22.55: Éjsza­kai program. 0.55: Hírek. 2. MŰSOR 17.10: Műsorismertetés. 17.15: Hírek. 17.20: Tv-naptár. 17.30: Tv-kiállítás. 17.45: Kritikus pont. 18.15: Zágrábi pa­noráma. 18.30: Rijekai program. 19.30: Tv-napló. 20.00: A hét műsora. 20.45: Hí­rek. 20.52: Időjárás. 20.55: Egy szerző, egy film: Bogdan Zizic: Emanuel Vivodic. 21.30: Rauol Walsha filmciklusából: A gentleman Jim. SUPER CHANNEL 7.00: Napkezdet. 8.00: Egyveleg. 14.30: Forró drót. 15.30: Klipek, divat- és pophirek. 16.30: Hullámhosszon. 18.30: Nemzetközi slágerstúdió. 19.30: Időlánc. 19.55: Időjárás-jelentés. 20.00: Letorkol­tak. 20.30: Max Headroom - vidám zenés műsor. 21.00: Nemzetközi Slágerstúdió. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT1 -gyei! 8.30: Hí­rek, időjárás. 8.35: Közkórház. 9.20: Konyhai ötletek. 9.25: Süssünk, süssünk. 9.30: Műsorelőzetes. 9.35: Szomszédok. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Tévébolt. 10.30: Csirkefogók mellékutakon - ame­rikai filmvígjáték. 12.15: Utazási ötletek. 12.25: Szerencsekerék. 13.00: Tévé­tőzsde. 14.00: Műsorelőzetes. 14.05: A valódi szellemirtók. 14.30: Pénzügyek. 14.40: Közkórház. 15.30: Tévébolt. 15.55: Az arany lövés. 16.05: Paradise - egy férfi, egy colt, négy gyerek. 17.00: Hí­rek, időjárás. 17.10: Szomszédok. 17.35: Tesztelési ötletek. 17.45: Műsorelőzetes. 17.50: Az Addams család. 18.15: A hib­bantak. 18.45: Híradó. 19.00: Szeren­csekerék. 19.30: Batman. 20.00: Charlie angyalai - krimisorozat. 20.55: Hírek. 21.00: Salome - amerikai játékfilm. 22.55: Hírek, sport, időjárás. 23.05: A meztelen sztár - amerikai filmvígjáték. 0.35: Műsorelőzetes. RTL PLUS 6.00: Halló Európa! 9.10: A Springfiel- dek története. 10.05: Játékshow. 10.35: Telebutik. 11.00: Isztambul-expressz. 12.35: Komolyzene délidőben. 13.00: A mai nap műsorából. 13.05: Telebutik. 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.05: Az albérlő. 9.30: Orosz nyelvtanfolyam. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Heinz a Holdon - német film. 11.55: Az állatok Paradicsomai. 12.20: Belpolitikai magazin. 13.20: Hírek. 13.30: Mi a szünidőben. 14.00: A szent és a ra­jongója - osztrák film. 15.35: Gadget fel­ügyelő. 16.00: An-tan-ténusz. 16.35: Slá­gerek és ötletek. 16.55: Mini tv-hiradó. 17.05: Tudományos magazin gyerekek­nek. 17.35: Fény a sötétségbe. 18.00: Mi a szünidőben. 18.30: Testestül-lelkestül. 19.30: Híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Az öreg - krimi. 21.20: Dinasztia - A Den- ver-klán. 22.05: Oldalpillantások. 22.15: Trailer. 22.45: Max Headroom - Sci-fi so­rozat. 23.30: Hírek. 23.35: A nevadai át­kelés - amerikai western. 1.05: Hírek. 2. MŰSOR 16.35: Művészlexikon. 16.40: Akkori­ban. 16.45: Hotel - filmsorozat. 17.30: Telesí 90. 18.00: Az albérlő. 18.30: Wur­litzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Vadállatok lóhátról. 21.00: A hó­nap könyve. 21.20: Apropó film. 21.50: Újdonságok a kabaréban. 22.00: Híradó 2. 22.25: Sport. 22.50: Mítoszok, médiu­mok és Mahabharata - dokumentumfilm. 23.45: Víz/Gangesz - indiai-francia do­kumentumfilm. 2.05: Hírek. BARTÓK RÁDIÓ m 9.15: Liszt: Faust szimfónia. 10.27: Ra- 17.00: Képújság. 17.15: TV2. Benne: dioton korongokról! 10.30: Vallások vi- Reklám - Riportok - Időjárás - Zene.

Next

/
Thumbnails
Contents