Tolna Megyei Népújság, 1989. december (39. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-20 / 301. szám
1989. december 20. rtÉPÜJSÁG 5 Falusi közétkeztetés A faddi konyhában Azt, hogy a falusi iskolák, termelő- szövetkezetek és üzemek jelentős részében van közétkeztetés, olyany- nyira ismert tény, hogy többnyire oda se figyelünk létükre. Van azonban a közétkeztetésnek egy szociális szolgáltatás jellege, ami remélhetőleg a bejelentett áremelkedések idején is megmarad: - mert meg kell maradnia. A faddi kisvendéglőben 110-en esznek minden nap. Tanácsiak, a dohánybeváltó és a takarék- szövetkezet dolgozói. 70-en azonban nyugdíjasok, akiknek fele a nyugdíjasok napközis klubjában kapja meg az innen szállított ebédet, fele azonban a lakásán. Utóbbiak közül azoknak, akiknek eljönni már nehéz, házhoz szállítják. Ugyanez a helyzet a szomszédos Dunaszentgyörgyön, ahol ottjártunk idején - december derekán - 60 vendégből 40 volt a nyugdíjas. Felefele arányban a lakásukon vagy a napköziben étkezők. A faddi menü december 15-én: babgulyás, sajtos tészta. A duna- szentgyörgyi: sertéskaraj rizzsel, uborka. Az ár: 28 és 33.20 forint köEgy pénzintézet közjótéteményei” Helyi pénzt a helyi bankba... zött, melynek azonban csak egy része terheli - nem magas - jövedelmük arányában a rászorulókat. Mindennapjaink a kívántnál sokkal több rosszal szolgálnak. E rövid beszámoló készítői úgy vélekednek, hogy a - sajnos kelleténél kevesebb - jót se árt észrevenni. Főleg, ha úgyis előttünk van... Fotó: (Kispál) A kisbankok létjogosultságát ma már senki sem kérdőjelezi meg, s hogy mindhez nem is újkori találmány, arra példa lehetett egykoron a Magyar Nemzeti Bank által Bonyhádon üzemeltetett pénzintézet is. Pedig abban az időben Bonyhád nem is volt még város, de járási székhely lévén, igen fontos pénzügyi ügyletek bonyolítása volt itt megoldható, s nem kellett érte a megyeközpontig utazni. Szerencsére az OTP, majd a Völgységi Takarékszövetkezet is áldásos tevékenységet fejtett ki Bonyhádon, s amikor a Kereskedelmi és Hitel Bank is fiókot nyitott a Völgység szivében, a pénzzel rendelkezők s pénzigénylők már megnyugodva válogathattak a szolgáltatások között. A mai gazdaság gondjai persze miért ne lennének érzékelhetőek a pénzügyi berkekben is, mikor még ma is él az a rossz törekvés, hogy a helyben megtermelt pénzeket is a megyeközpont pénzintézeteibe vigye a gazdálkodó, a magános. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne a helyi bankba, vagy takarékszövetkezetbe tenni, s így a helyben megtermelődött anyagiak itt segítenék akár kezdő akár működőtökével a vállalkozást indítót, a kisiparost, a kisszövetkezetet, a gyárat... A helyi vállalkozások élénkítéséhez, úgy gondolom, könnyebben ad segítséget a helyi pénzintézet, hiszen ismeri a gazdasági struktúra helyi sajátosságait, a gazdálkodót, a vállalkozót, tán még üzletbiztonsági szempontból is köny- nyebben ítél, mint mondjuk a szekszárdi bank illetékese. így kerülhet aztán sor arra, hogy a bonyhádi tőke mondjuk valahol Öcsényben kerül befektetésre, ott segítve egyént és közösséget, ellátási színvonal emelését vagy éppen a beruházás növelésének lehetőségét teremtve meg. Ez esetben könnyű belátni, hogy egyfajta egészséges lokálpatriotizmus éppen úgy szükségeltetik a városi tanács pénzügyesétől, mint a zománcgyári főkönyvelőtől, vagy a helybéli kisiparostól, kiskereskedőtől. Le kell vetkőzni tán ezt a régi beidegződést, csokorba kell szedni a helyi pénzeszközöket, s a helyben igényelt segítséget ezzel kell folyamatosan finanszírozni. íme, a lokálpatriotizmus mai pénzügyi vonzatainak egyik formája lehet ez is. A pénzeszközök átcsoportosítása, a vállalkozások élénkítésére vagy egy üzlet indításához, már legyen újra a pénzintézet gondja. Vegyünk talán még egy konkrét esetet, hiszen Bonyhád a nyugat-németországi Wernauvál tart fenn testvérvárosi kapcsolatokat, s onnan előbb vagy utóbb, de remélhetőleg csak begurul a működőtöké is kisvárosba. A világbanki kölcsönök folyósításának és egyik helyi forrását kell jelentse mondjuk a K és H bonyhádi fiókja. Mert a megyei közös kasszába befutó igények és a helyi igények között éppen a mobilizálhatóság, az intervallum és megítélésben egyenlőtlenségek problémaköre lehet segítő vagy rontó tényező. Nem beszélve a helyben vagy Szekszárdon intézhető ügyek között feszülő, apróságnak tűnő különbségekről. Le kell vetkőzni azt a rossz beállítottságot is, ami a megyeközpontnak ítélt vélt- vagy akár valós igényekből s előnyökből táplálkozik. Újra hangsúlyozom, hatékonyabban, a helyi viszonyok ismeretében nagyobb biztonsággal dönteni tudó elvet kell követni, s ha ez az új szisztéma beindul, önmagát indukálja a jövőben.- sz Mi demokraták (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Wosinsky Mór régész, apátplébános kutatásai Tolnára helyezik el az Alta Ripa nevű földvárat. Minden bizonnyal létezett is, mert számos lelet igazolja, hogy hosszabb időre római cohorsok rendezkedtek be, a Duna bal partszakaszának védelmére. Mint tudományos állítás, igazolások, cáfolatok és viták kereszttüzében állt. Ugyanis arról van szó, hogy az említett város után Paks is igényt tart Alta Ripara, amely magyarra fordítva, folyó mellett emelkedő partot jelent. S hogy melyik tábornak lesz igaza, nem tudom. Mindenesetre szorgalmas „laikusok” és tudós helytörténészek bizonyításai alapján, a Duna hosszú szakaszán csak itt volt kikötésre alkalmas partrész. Nincsen ebben semmi különös. Én személy szerint egészséges patriotizmust látok a versenyzésben, s az ilyen jellegű múltfeltárásban. Elhivatottság kell hozzá, hiszen ma már az is nagy szó, hogy kezünkbe veszünk egy könyvet. A baj csak ott kezdődik, amikor múltunkat túldimenzionáljuk, különben nem vitatom el senkitől a jogot, hogy törődjék vele. Ha kötelességének érzi, amit csinál: lelke rajta! Azonban nem szép dolog a művészeteket, vagy a tudományt fölhasználni ideológiai hovatartozások igazolására, s emberek neveit skandálni a politikai csatározások porondján. Az is visszataszító, hogy alig pár hónapja még Petőfire is hivatkoztak. Érvek és ellenérvek hangzottak el, jelentek meg nyomtatásban a magyar nyelvet iszonyúan meggyalázó országos sértegetések. Fölösleges, hiszen a lényegen nem változtat semmit: Petőfi akkor is a magyarság egyik legnagyobb formátumú, leglángolóbb lelkű lírikusa marad, ha Barguzinban halt meg. Nem jelent semmit! Hihetné az ember, hogy egyszer csak végeszakad a szólamoknak, a nevetséges frázisdurrogtatásoknak. S nem hivatkoznak többet politikusaink elődeinkre, és főképp nem vonnak párhuzamot munkásságuk között. Ám naiv képzelgés részemről, mert alig bekapcsolom a televíziót, a kongresszus szónoka elpuffogtat egy-két Idézetet, válaszként felcsattan a taps, a nevetés. Azután hatásszünetet tart, közben arcán látni az önelégültséget. Látjátok, gyerekek, én ilyent is tudok...' Persze, mondom magamban, de milyen pontatlanul. A választások előtt politikai pártok mérték össze erőiket a nyilvánosság előtt. Tetszett és érdekesnek találtam a műsort. Végre új színfolt a politikai vitamüsorok palettáján, ahol mindenki a felkészültségének mértéke szerint vesz részt a párbeszédben. Igen: hidegen és józanul, csak a politikai szempontok figyelembevételével. Kizárva az erkölcsöt, az évszázadok alatt felépített legelemibb etikai normákat. Később kiderült, a politika és az erkölcs két különálló dolog. Valóban! De azért nem árt, ha a jövendő politikusaink e két tudományt összeegyeztetik, hiszen közéleti munkájuk tisztasága függ erkölcsi tisztaságuktól is. Mert mi demokraták vagyunk, nem? - kovács Variációk a fájdalomra Mottó: „Szenvedéseink által érünk valamit, mert minden szenvedés többre törekvés.” (Flaubert) Fájdalom érhet bennünket naponta. Fizikai és lelki fájdalom. Hogy melyiket viseljük könnyebben? Talán mindig a „másikat”. Hisz amelyikben benne vagyunk, arról úgy érezzük, kibírhatatlan. Megpróbálunk szabadulni tőle, ami sokszorosak mások segítségével lehetséges. Kérdés, hogy vannak-e körülöttünk olyanok, akik észreveszik és segítenek. „Segíts magadon, az Isten is megsegít!" - szól a régi mondás, Igen, ez nagy igazság. Azért nem árt, ha más is segít, mondjuk egy ember. Miért pont én? Valamikor egy lakótelepen laktunk. Már jó ideje nem láttam, illett köszönés után megállni egy pillanatra és megkérdezni: hogy van Kató néni? Amikor megkérdeztem, nem tudhattam, hogy egy zsilipet nyitottam fel. Bár, ha tudtam volna, akkor is megkérdezem.- Már a munkában sem lelem az örömömet, pedig ilyen még nem fordult elő velem a huszonöt év alatt. Állandóan bennem van a rettegés mióta megmondták, még két hónap és valakit létszám- csökkentés miatt muszáj elküldeni. Éjszaka arra riadok fel, hogy kiabálok - miért pont én? -, csurog rólam a veríték, reggelre úgy érzem magam mint akit kerékbe törtek. Félve lépem át a kaput és mindig az jut eszembe, lehet, hogy ma mondják meg, hogy én. Hogy honnan tudom, hogy én? Hát ki? Ketten gyesen vannak, még alig dolgoztak, őket nem lehet elbocsátani, egyet a vállalat taníttatott ki, egy jövőre megy nyugdíjba, egy pedig közel lakik az Istenhez. Hát maradtam én. Vajon mikor, hol és mit rontottam el? A kérdést nem nekem szánta, maga elé meredve rázza a fejét. Miért pont én? Csak az életem! Vagy harmincán vannak a társaságban. Már jócskán benne az éjszakában és a hangulatban. Táncolnak, zenét hallgatnak, isznak. Az egyik sarokban ötfős társaság. Egy mesél, a többi... Mintha hallgatná. Ha jobban szemügyre veszi őket valaki, látszik, mindenki mással van elfoglalva. Az egyik a táncolókat nézi, a másik a berendezést értékeli fel magában. Ketten egymást kábítják, egy pedig magát az ötpercenkénti pohárcserével.- Azóta nem tudok olvasni, zenét hallgatni, tv-t nézni, de ez most jólesett, hogy meghallgattatok, fejezi be a mesélést a társaság ötödik tagja. Ez a szívfájdító marhaság könyv vagy film volt? kérdezi a magát kábító. A többiek hirtelen érdeklődéssel kapják oda a fejüket és várják a választ. Csak az életem - hangzik az elhaló válasz, és életében először az üdítő helyett a konyak után nyúl. Az élet, az fáj nekem Várakozunk a kórház kardiológiai folyosóján. A bácsinak is a szíve fáj? - próbálok beszédbe elegyedni a mellettem ülővel, legalább legyőzöm a magam félelmét. - Az élet, az fáj nekem aranyoskám - válaszol és szemében türelmetlenséget látok. Hát ide való vagyok én? - kérdez vissza. - Mit keresek én itt, én nyugodtan akarok meghalni, otthon, a macskáim meg a tyúkjaim között. De azt utoljára hagyom. Ez a gyerek meg - mutat a közeledő fiatal orvos felé - mindenáron meg akar gyógyítani. Azt pedig nem lehet, mert ő csak a szívhez ért, nekem meg az élettel van bajom, meg még nagyobb lesz, ha hamarosan nem mehetek haza. No, János bácsi, jó hírt hozok ám -, ér oda az orvos - maga mögött lobogtatva vagy két méter szalagot. - Az EKG azt mutatja, nincs itt semmi baj a szívünkkel. - Azt tudtam, hogy az enyém jó - válaszol az öreg -, a doktor úrét meg akkor hiszem el, ha holnap megírja az obsitot. Sírj csak, fiam! Későn tetszett érkezni, már csak egy szabad ágyunk van, mondja a felvételis hölgy a szanatóriumban. Mindegy, feleltem, hisz kisebb gondom is nagyobb annál, hogy ki lesz a szobatársam. Aztán megismertem Margit nénit. Azok közül az emberek közül való, akikkel csak ritkán akad össze az ember életében. Nyolcvankét éve ellenére teljes szellemi frissességgel, az élet megismerése utáni csillapíthatatlan szomjúsággal, tele optimizmussal, megértéssel, segítő szándékkal. Mindezt olyan tapintattal, hogy soha nem éreztem, terhemre van. Életem nehéz heteit éltem meg vele, mégis így utólag nagyon szívesen emlékszem ezekre a hetekre. Már az első napok után csodáltam, hogy honnan tudja, mikor kell szótlanul magamra hagyni, mikor kell erélyesen rám szólni; most aztán elég, gyerünk megetetni a hattyúkat! Búcsúzáskor erős kényszert éreztem, hogy egy csokor virággal köszönjek el tőle. Nem akartam, mégis kicsordultak a könnyeim. Rám nézett, megsimogatta a hajamat és mosolyogva azt mondta: - Sírj csak, fiam, az jó, én azóta nem sírok, mióta a lágerből egyedül jöttem haza. Tudod, vannak fájdalmak, amiket, ha átélünk, már nem sírunk többé az életben. SAS ERZSÉBET Lótenyésztés - kicsiben A vállalkozások korát éljük, vagy legalábbis szeretnénk élni. Bölcskén - a kissé furcsa című Hüllő 5. sz. alatt - egy faluszéli, klasszicizáló szépségű kis tanyában már hosz- szabb ideje gazdálkodik Kacz Lajos lótenyésztő. „Birtoka” három hold, lovainak száma e pillanatban öt. Két kisbéri, egy angol telivér, egy arabs és egy magyar félvér. Valamennyi belovagolt hátas, melyek azonban kocsiban is pompásan helyt állnak. Kacz Lajos Gellért-szállóbeli diplomás vendéglátós szakmáját adta fel régi szerelméért, a lótenyésztésért és a lovaglásért. A lovaglás manapság nem olcsó szórakozás. A lovasemberek szektájának rokonszenves tagjai azonban határokon innen és túl tudomást szereznek egymásról. így már jártak itt nyugatnémet, svéd, osztrák és olasz vendégek, ami a tulajdonosoknak épp úgy jó, mint a falunak, hiszen Bölcske - eddigi ismereteink szerint - nem szerepel a nemzetközileg jegyzett turistacentrumok jegyzékén. A Falusi Vendéglátók Szövetségének örvendetesen növekvő lánca azonban itt is gyarapodott egy szemmel, amiről épp úgy örömmel adunk, hírt, mint ahogyan korábban megtettük már Palatinca, Mórágy esetében és (eddig eredménytelenül) felvillantottuk ennek lehetőségét Miszlával kapcsolatban is. o. i. Fotó: (Kispál) Sorban állás... Kuvasz kölykök ugyanitt, a leendő pásztorkutyák Ebédhordás Dunaszentgyörgyön
