Tolna Megyei Népújság, 1989. december (39. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-16 / 298. szám
2 - TOLNATÁJ 1989. december 16. A bátaszékiek vásártartási kiváltása- Czikk halast nem kell bemutatni az olvasóknak, nagyon sokan ismerik az ön nevét. Érdekes, hogy ismertük már akkor, amikor még csak Deesen volt üzlete. Sokan jártunk oda Szekszárdról is, mert tudtuk, hogy ott biztosan kapunk és biztosan jó halat.- Mindig nagy gondot fordítottam a reklámra mára kezdetektől fogva. Ez nagyon fontos, különösen olyan üzletnél, ahol nagy a konkurencia. Persze azon kívül, hogy a lehető legjobb áru és legjobb kiszolgálás várja a vevőt reális árakon. Hirdettem az újságokban, táblákat helyeztem ki, rengeteg öntapadós emblémát készíttettem, szóval sokat költöttem erre és úgy érzem, hogy nem hiába. Az ismertség, a jó hírnév fontos része az üzleti sikernek.- Menjünk most vissza az időben, a „birodalom” kialakulásának kezdetéig. A nevét ugyan sokan ismerik, történetét azonban kevesen. Mikor és hogyan kezdődött, mi késztette a vállalkozásra?- Erdészként kezdtem a pályámat ’69- ben a decsi tsz-nél. Tizenhárom évet töltöttem ott és ennyi idő elég volt arra, hogy megutáljam a közöst, a „mindenkié és senkié” tulajdont. Megromlott a kapcsolatom a tsz vezetésével, évekig nem kaptam fizetésemelést. Négyezer-ötszáz forintot kerestem '82-ben, amikor otthagytam őket. Előtte, még tsz-tagként díszfa-, díszcserje-kereskedéssel foglalkoztam édesanyám nevén, ami jól is ment két évig, aztán hirtelen megszűnt a kereslet, padlóra került az üzlet. Muszáj volt valami mást kitalálni, hat és fél ezret kerestünk ketten a nejemmel, amiből már akkor sem lehetett megélni. így aztán belevágtunk, ’82 novemberében, pont Brezsnyev halála napján nyitottuk meg Decsen a halüzletet a feleségem nevén. Én akkor még tsz-tag voltam.- Ezek szerint nem valami jó anyagi háttérrel, komoly tőkével indult a vállalkozás. A mai helyzetből ítélve viszont jó lóra - illetve halra - tettek, hiszen látványos a fejlődés. De milyen volt az indulás, a hőskor?- Hát... nem könnyű. Nemcsak azért, mert egy öreg Wartburggal, utánfutóval íszárazon” szállítottuk a halat, mert nem volt pénzünk akkor még teherautóra, tartályra, öxigénpalackra, hanem azért is, ínért meg kellett védenünk az üzletünket, á kenyerünket. A tsz is üzletet nyitott és olcsóbban adták a halat, mint mi. Az ember persze tűzön-vízen át védi a sajátját, nekünk sikerült is kihúzni addig, amíg a tagságnak feltűnt, hogy túl sok veszteséget hoz a tsz-halüzlet és kiadták gebinbe. Aki kivette, az persze néhány hét alatt rájött, hogy ilyen árak mellett csak ráfizet az üzletre, így aztán becsukták a boltot. I- A nagy csatát tehát megnyerték, és, gondolom, ezek után már sima völt az út a fejlődés, a terjeszkedés: Szekszárd felé.- Nem egészen. Ha Decsen simán mentek volna a dolgok, akkor eszembe sem jutott volna bejönni Sze’kszárdra. Kényszerlépés volt ez akkor, a decsi üzlet bizonytalansága miatt, méghozzá nagyon nehéz körülmények között, hiszen nem dúskáltunk az anyagiakban. Inspirált erre a lépésre az is, hogy nagyon sokan jártak hozzánk Szekszárdról halat venni, hiszen akkor még gyenge volt az ellátás, nem volt maszek halas itt a megyeszékhelyen. Pénzünk persze nem volt rá, de kénytelenek voltunk lépni valamerre. Ami csak a család, a rokonság köréből felhajtható volt, minden pénzt kölcsön kértünk. Nagy kockázatot vállaltunk kényszerűségből, másfél milliós adóssággal indítottuk a szekszárdi üzletet 1986-ban. ■ - A tanács nem akadékoskodott?- A városi tanács pártolta a dolgot, a megyei tanács viszont ellenezte. Hónapokig úgy nézett ki, hogy nem fog menni, végül egy pártbizottsági ismerősöm jóindulatán és egy telefonján múlott, hogy megkaptam az építési engedélyt. Akkor még így mentek a dolgok.- Ma viszont reméljük már másként mennek. A tanácsok talán jobban belátják, hogy egy-egy új vállalkozás indulása mindenkinek jó, azt segíteni kell, hiszen az ellátást javítja és az adóbevételeket is növeli. Tolnán két éve, Pakson nemrégiben nyitottak üzletet. Ezekben a városokban milyen tapasztalatokat szereztek?- Amikor már működött a szekszárdi üzlet, sokan jártak hozzánk Tolnáról. Ott olyan nagy hagyomány, olyan tradíció a halfogyasztás, hogy még a disznóvágásokon is halászlét főznek. Jellemző az is, hogy abban a kis városban hat halüzlet van. Egy évvel a szekszárdi üzlet megnyitása után még rengeteg adósságunk volt, nem is gondoltunk újabb üzletre, amikor egy barátunktól váratlanul komolyabb összegű kölcsönt kaptunk. Ez tette lehetővé, hogy Tolnán egy bérelt helyiséget berendezzünk és üzletet nyissunk, majd egy év múlva a mai helyre költözzünk, amely már a sajátunk. I- Most gondolom az következik, hogy ezek után rengetegen jártak Paksról Tolnára halat venni.- Igen. Talán nem ízlett nekik az ottani bárkán kapható hal. A paksi üzlet egyébként egy hete nyílt meg, és csak kalapot emelhetek a tanács segítőkész, gyors ügyintézése miatt. Úgy gondoltam, ha Paksról képesek az emberek Tolnára utazni a hatért, akkor érdemes nekem Paksra menni, mert jó forgalomra számíthatok. Remélem, ez így is lesz. Persze, egy új üzletet jól be kell vezetni, alacsonyabb árakkal, jobb minőséggel és bővebb kínálattal lehet a vevőket elcsábítani. I- Melyik helység lesz a következő célpont? Merre terjeszkedik a Czikk halbolthálózat?- Úgy érzem, hogy több helyen már nem érdemes üzletet nyitni. Ahol nem hagyomány, nem szokás a halfogyasztás, ott kár erőlködni, miattam nem fogják megszeretni az emberek a halat. Más irányú terveink vannak. A szekszárdi üzletünkkel szomszédos Volán-irodát megvettük - megint csak hitelre - és itt egy olyan étteremfélét szeretnénk csinálni, ahol főként halételekkel szolgálhatnánk a vendégeinknek. Mégpedig sokféle, tisztességesen elkészített - köztük olcsó - halételekkel.- Sajnos nem olyan olcsó ma már a hal, ha azt vesszük, hogy egy rendes halászléhez fejenként fél kiló ponty kell, ami egy négytagú családnál már kétszáz forint. Kivételes alkalmakra való ünnepi étel lett az egykor olcsó halhús.- Ezzel nem értek egyet. Nem kell feltétlenül pontyot vagy harcsát venni, ott a busa, az amur, a kárász, a fehér halak. Ezékből is lehet nagyon finom ételeket főzni, csak érteni kell hozzá. Erre szeretnénk megtanítani az embereket. Sajnos sokan nem tudják, hogyan kell jó halászlét, jó halpörkölteket főzni, vagy a szálkás halakat filézni, szálkátlanítani. Például a busából is csodálatos pörköltet lehet készíteni és csak 35 forintba kerül kilója. Ez igazán nem drága, főleg ha a 170 forintos disznóhúshoz hasonlítjuk. I- Valóban nem drága, de nem mindenhol adják ilyen olcsón. Miért?- Sokan nem ismerik még azt az igazságot, hogy sok kicsi sokra megy. Én 26 forintért veszem meg a busát. Adhatnám 50-60 forintért is, mint más, de akkor jóval kevesebb fogyna. Nagyobb a hasznom, ha olcsón adom és sokat vesznek belőle az emberek. ■ - Egyébként hol szerzi be a halat?- Csak ott vásárolok, ahol megbizonyosodom arról, hogy hosszú távon is biztos, jó minőségű árut kapok. Elsősorban alföldi állami gazdaságoktól szoktam beszerezni. Az Alföldön homokos, vagy szikes a talaj, nem iszaposak a tavak, ezért jobb ízűek az alföldi halak. így persze sokat kell autózni, évi 100-150 ezer kilométert is vezetek. Állandó időzavarban vagyok, nem tudok elég korán felkelni ahhoz, hogy mindenhová időben érkezzek. I- Nyilván több alkalmazottjuk is van, hiszen négy üzletet nem láthat el a család. Miért nem bízza az árubeszerzést valamelyik alkalmazottra?- Ez az üzlet egyik legkényesebb része, itt kell a legnagyobb gyakorlat, tapasztalat. Meg kell nézni alaposan azt a halat, hogy nincsenek-e döglött, sérült, fekélyes példányok közöttük, szóval a jó gazda szemével ott helyben kell eldönteni, hogy átvegyem-e az árut vagy sem. Én nem engedhetem meg magamnak azt, hogy ne a legjobb minőséget adjam a vevőknek, mert különben elpártolnának tőlem. Maga a szállítás, átrakás is kényes dolog, tudjuk, hogy - különösen egyes halfajták - milyen könnyen elpusztulnak. Ha mégis előfordul, akkor szemétbe vele, ezt a békát (nem halat!) le kell nyelnie egy jó kereskedőnek.- Ön kétség kívül jó kereskedő, hiszen néhány év alatt, szinte a nulláról indulva építette ki „birodalmát”, alapozta meg jó hírét. A sikerrel, a pénzzel viszont mindig együtt jár az irigység is. Tapasztalta már ennek jeleit?- Sajnos nap mint nap tapasztalom. De nem törődöm vele. Aki irigykedik, az a látszatot irigyli és nem tudja, hogy mi van a látszat mögött. Aki irigykedve gondol a szép üzletekre, vagy a sok pénzre, az biztosan nem cserélne velem kezet, amely tönkrement a sok hideg víztől, lábakat, amelyek zsibbadnak a sok vezetéstől, a huzatos ARO-tól, vagy fájó ízületeket. Azt a nyolc évet, amit idáig végigcsináltunk a családommal biztosan nem irigyli senki. De nem akarok panasznapot tartani, hiszen végül is elégedett, sikeres embernek érzem magam. Örülök, hogy szép üzleteink vannak, hogy jó halat tudok az embereknek adni, jó érzés, hogy a vevők visszatérnek, ragaszkodnak hozzánk. A jól végzett munka öröme ez. Bárki kipróbálhatja, azok is, akik eddig még nem próbálták. Ez a siker titka: kevés dumával, sok munkával, kitartással lehet boldogulni. A közelmúltban vásárolta meg a Tolna Megyei Levéltár magánszemélytől azt az 1808. december 23-án Bécsben kelt oklevelet, amely szabályozta Bátaszék vásártartási jogát. Az oklevél első részéből megtudjuk, hogy Bátaszék lakói és „Bátaszék Földbirtok” arra kérte I. Ferenc császárt, hogy nem sértve a szomszédos helyek (települések) hasznát (érdekét), engedélyezze az évenkénti négy vásár időpontjának módosítását. A kérelem benyújtásakor Bátaszék május . 1-jén, június 29-én, szeptember 8-án és október 28-án tarthatott vásárt. A bátaszékiek azt kívánták, hogy „ezentúl a jövőben az először szokásosat a Boldogságos Szűz Mária jegyesének, Szent Józsefnek ünnepét követő hétnek hétfőjén és keddjén; a másodszor szokásosat pedig június 16-án, a harmadszorosat szeptember 24-én és végül a negyedszerit október 28. napjain a fent említett városban örökké tarthatók és jogosultak legyenek mindama szabadságok és kiváltságok mellett, melyek más szabad királyi városaink és mezővárosaink szabad vásárai, vagyis évenként tartott szabad országos vásárai tartatnak...” A császár a vásártartási okiratában teljesítette Bátaszék kérelmét azzal a kikötéssel, hogy ha az említett napok vasárnapra vagy nyilvános ünnepre esnének, ez esetben a megadott időpont előtt vagy utána való napokon tartsák meg a vásárt. Ezt követően a következő olvasható az oklevélben: ....titeket kereskedőket, házalókat, u tazókat és bármiféle más vásáros embereket összesen és egyenként eme levelünk során biztosítunk, biztatunk és biztossá teszünk, hogy az előbb részletezett négyszeri évenként tartott vásárokra, vagyis évenként tartott, a nevezett Tolna vármegyébe kebelezett, említett Bátaszék városában tartásra engedélyezett szabad országos vásárokra minden árutokkal, vagyontárgyaitokkal és javaitokkal szabadon, biztonságban s minden félelem nélkül, azaz személyetek, vagyontárgyaitok és áruitok féltése nélkül jöjjetek, siessetek és közeledjetek, s ott elvégezvén minden adás-vételeiteket a saját lakóhelyetekre, vagy azokra a helyekre, • ahova inkább akartok menni, térjetek vissza személyetek épsége mellett és dolgaitoknak különleges oltalmunk és védelmünk alatt maradása mellett, s akarjuk, hogy ezeket a vásártereken és más nyilvános helyeken kihirdessék és közzétegyék.” Bátaszék megkapta tehát amit kért, I. Ferenc császár pedig védelmébe vette a vásári árusokat. De azért az igazsághoz tartozik, hogy Bátaszéktől Bécs messze van, útonállók és betyárok pedig, miként az országban másutt is, Tolnában is akadtak... A kisiparosok és kiskereskedők követelései 1925. június 17-én a paksi iparoskörben mintegy 350 fő jelenlétével tüntető gyűlést tartottak a paksi kereskedők és kisiparosok. A gazdasági helyzet javítását szorgalmazták. A gyűlés kimondotta, hogy elsőrangú fontosságúnak tartja az építkezések - sürgős megindítását, s evégből kívánja, hogy az állam biztosítsa a városi jelzálogkölcsönök rendszérének ismételt kialakítását. A gyűlés a vállalkozás reálissá tétele érdekében a közszállítási feltételek módosítását sürgette. „Kívánja a közgyűlés - olvasható az egykori tudósításban -, hogy az állam a kiadott munkákkal kapcsolatban vállalt fizetési kötelezettségeinek lejártakor pontosan tegyen eleget. Kivánja az építkezés előmozdítását célzó törvény végrehajtási utasításának legsürgősebb kiadását." A tüntető gyűlés határozatot fogadott el a közterhek könnyítéséről, amelyben felkérték a kormányt az adók enyhítésére, az adóknak igazságosabb és arányosabb megállapítására; igényelték, hogy az iparosok és a kereskedők képviselői ne csak részt vehessenek az adókivetési munkálatokban, hanem azok észrevételeit, javaslatait az adóhatóságok vegyék figyelembe. A gyűlés állást foglalt az általános forgalmi adónak reformja mellett oly módon, hogy minden cikk, termék és termény csak egyszer adózzon. A korabeli tudósításban arról is olvashatunk, hogy a gyűlés kimondotta, a kézműves- és kisiparosság mostoha helyzetének orvoslása érdekében szükségesnek tartja, hogy a kormány a kisipari és kereskedői hitelakció kereteit bővítse ki, s a hitelt tegye olcsóbbá, az ingatlannal nem rendelkező iparosság hiteligényeinek kielégítése a lajstromos zálogjog intézményét sürgősen vezesse be, továbbá a balesetbiztosítás és betegsegélyezés tervezett reformját mielőbb hajtsa végre és a kontárkodást mielőbb számolja fel. * Úgy tűnik, időről időre visszatérnek a kisiparosok és kiskereskedők gondjai, és az ezekből fakadó követelések is. Az 1989. évi követelések sokban hasonlítanak az 1925-ben megfogalmazott igényekhez. A nyugalmazott igazságügy-miniszter és a főispán párbaja A párbaj szabályai szerint kimérték a két fél között az előírt távolságot, a sértő és a sértett kézbe vehette a pisztolyt, a segédek elfoglalták helyüket, S elhangzott az ilyenkor szokásos vezényszó is. A pisztolyok eldördültek... Nem, senki sem terült el holtan, még csak sebesülés sem történt. Mind a két fél egészségesen távozhatott. Nem katonatisztek vívtak párbajt, a szebbik nem se keveredett a dologba, hiszen mindkét fél túl volt már azon a koron, hogy ilyesmi miatt könnyedén pisztolyt rántson valakire. Az egyik túl a hatvanon, a másik is átlépte már a fél évszázados határt. Szinté mondhatnánk, tisztes kort megért úriemberek ők. Közéleti emberek voltak, akik sok-sok beosztottal dolgoztak, szavuk és intézkedésük az emberek sokaságának alakította életét. Alig volt akkoriban olyan megyénkben újság, amelyben nevük ne lett volna olvasható szinte naponta. Mondhatjuk azt is, hogy köztiszteletben álló emberek voltak, akiknek érdemeiről sokan és sokszor szóltak dicséröleg még a megyeháza dísztermében is. Felfedjük kilétüket: A sértő, aki miatt a párbaj létrejött, dr. Perczel Béla volt főispán, s akit megsértett dr. Pesthy Pál nyugalmazott igazságügyi miniszter. Mindketten Tolna megyeiek. A párbajt azonban Budapesten vívták meg 1933. május 10-én. A párbaj akkor már tiltott volt. Ők megszegték a törvényt, pedig egykor mindketten a törvény magas rangú őrei voltak. Tettükért a bíróság előtt kellett felelniük. A budapesti királyi büntető járásbíróság az eseményt követően csak 13 hónappal később, 1934. június 20-án mondott ítéletet felettük. Perczel Bélát 250, Pesthy Pált 150 pengő pénzbüntetésre ítélték. Az ítéletben azt is kimondották, hogy nem fizetés esetén, napi 50 pengővel számolva államfegyházban letöltendő szabadságvesztésre kell az ítéletet átváltoztatni. Miért kapott össze a két tisztes ember oly annyira, hogy a fegyvernek kellett igazságot tenni? Történt, mint történni szokott, hogy bizonyos idő után a korábban rájuk ruházott tisztségek, megbízatások alól - ilyen-olyan okok miatt - felmentik az embereket. Ilyen alkalmakkor rendszerint elhangzanak olyan nyilatkozatok, amelyekben a távozónak érdemeit, sikereit és a tevékenysége nyomán elért kedvező változásokat méltatják. így történt ez a mi esetünkben is. Dr. Perczel Béla főispánt felmentették tisztsége alól. Ebből az alkalomból dr. Pesthy Pál nyugalmazott igazságügyi miniszter sajnálkozó tartalmú levelet intézett a távozó főispánhoz, ezt a levelet azonban Perczel Béla visszautasította azzal az indoklással, hogy ezt a sajnálkozást Pesthy Páltól nem tartja őszintének. Ebből lett a hadd el hadd. Mi sem természetesebb, minthogy Pesthy Pál magyarázatot kért Perczel Bélától, de választ nem kapott. Adott volt tehát az indok a párbajhoz. A felek megnevezték segédjeiket... A többi már ismert. Sérülés nem történt. Lehet, hogy mind a ketten rossz lövők voltak, s a lövedékek - a felek szándékai ellenére - messze elkerülték a szembenállókat. De az is lehet, hogy tudatosan csak a levegőbe lőttek, s netán erről segédeik révén már előre megállapodtak. Ki tudja? Erről nem szólnak a levéltári források, s akik elmondhatnák, már régen nem élnek. K. BALOG JÁNOS Czikk László és Árki Attila a halakról és az emberekről
