Tolna Megyei Népújság, 1989. december (39. évfolyam, 285-308. szám)

1989-12-16 / 298. szám

4 “rtÉPÜJSÁG 1989. december 16. Párválasztás detektívekkel New Yorkban egyre több egyedülálló személy fogad fel detektívet, hogy elle­nőriztesse potenciális jövendőbelijét. Vincent Parcos Bizalmas Nyomozóirodá­ja tavaly már 100-150 nyomozást hajtott végre házasodni szándékozó magányo­sok megrendelésére. Parco egy ügyfele, egy fiatal nö egy üz­letember után nyomoztatott, akivel már hónapok óta járt együtt. „Már körülbelül nyolc hónapja jártam együtt vele - mondta a hölgy -, de valami büzlött ne­kem a srác körül. Sosem hívott meg a la­kására.” Kiderült, hogy a férfi nős volt, és i feleségével élt együtt. Parco szerint magányos ügyfelei sokszor ellenőriztetik szerelmi partnerüket, akivel már hóna­pok óta járnak, sőt nemegyszer együtt is laknak, mert valamit gyanítanak. Egy átlagos megbízás 500-1000 dol­lárba kerül. Előfordul, hogy valaki azért fordul Parco irodájához, mert találkoznia kell valakivel, ötletet kér, hogy hogyan közelítse meg az illetőt. Larry Webb, a 47 ország nyomozóit tömörítő Detektiv Vi­lágszövetség elnöke szerint világméretű jelenség lett, hogy egyedülállók más egyedülállók után szaglásztalak. A fő ok az AIDS. „Az emberek nagyon óvatosak, nem akarnak akárkivel járni. Sokan azért nyomoztatnak, mert nem tudják, ki az, akivel járnak. Ez világméretű tendencia, és egyre erősödik” - teszi hozzá. Az ügyfelek általában azt akarják tudni- mondja a Parco detektivcég társtulaj- . donosa, Joanne Kunda -, hogy a válasz­tottjuk hova jár, kivel van, milyen ruhát hord, kivel találkozik, kit hív a lakására. A cég egy másik nyomozója, Irwin Blye szerint az emberek azért nyomoztatnak, mert megváltozott az életmód, és ma már nem tudni a társról azt, amit régebben olyan egyszerűen ki lehetett deríteni. „Évekkel ezelőtt az ember a választottját elvitte a családjához. Ma az ember nem ismeri mindenkinek a családját és a ba­rátait. Ezért aztán több a rejtély. Sokszor még az együttélők sem ismerik egymás múltját. , Előfordul persze, hogy valaki rossz szándékkal akar nyomoztatni. „Egyszer megjelent nálam egy hapsi egy pornó­magazinnal - meséli a nyomozó -, és azt akarta, hogy derítsem ki: kicsoda az a két nő, akinek a fényképe benne volt a lap­ban. Volt valami a pasasban, ami miatt félteni kezdtem ezeket a nőket, és csak annyit mondtam neki, hogy nem tudok segíteni.” Nagy kérdés, hogy az ilyen detektívek legális módszerekkel gyűjtik-e az infor­mációt a megrendelőknek. Blye detektív szerint aggodalomra semmi ok. „Ha megadnak nekem egy nevet, akkor már rengeteg dolgot lehet megtudni a külön­féle adattárakból, legálisan. Ha mégsem elég az adat, van egy mentsváram, a pin­cérek. A herceg (nő) i idill vége... Úgy kezdődött mint egy álom... de mi­lyen köznapian végződik! - sóhajtottak a palotaromantika hívei, amikor bejelentet­ték: Anna hercegnő, Erzsébet királynő lánya hivatalosan különválik férjétől, a daliás Mark Phillipstől - bár válási eljá­rás bíróság előtt nem indul. Nem mintha a bejelentés túl nagy meglepetést okozott volna azoknak, akik szívesen böngészik a társasági élet híreit: sok pletyka szólt már arról, hogy e házasság nem éppen felhőtlen. Amikor 1968-ban a mexikói olimpián megismerkedtek, Anna hercegnő 18 éves volt - karcsú, hűvös és szellemes, s Erzsébet királynő egyetlen lányaként a hetedik a trón várományosainak sorá­ban. Mark Phillipsszel a lovak iránti oltha- tatlan lelkesedése hozta össze: az akkor 20 esztendős jóképű fiatalember, egy gyárigazgató fia, tagja volt az angol olim­piai lovascsapatnak. Amikor Anna her­cegnő - maga is szenvedélyes lovas - ellátogatott hazája olimpiai csapatához, egyetlen pillanat elég volt a szerelem fel­lángolásához. A frigyet ennek ellenére nem hamarkodtákel: az emlékezetes es­küvőt 1973. november 13-án tartották a Westminster apátságban, milliók ponto­sabban 500 millió tévénéző legnagyobb örömére. A találgatás, hogy tudniillik mennyire mély az érzelmi kapocs a két ember között, csak jóval később indult meg. De akkoriban, 1973-ban a sajtó még lelkesülten irt róluk: ők voltak az „álom­pár”. Az NSZK-ban a nevezetes esemény tiszteletére „Szerelemben egyesülve” feliratú emlékbélyeget bocsátottak ki. Később, bizonyára ugyanazok, akik eleinte oly lelkesek voltak, felfedezték, hogy Annát és Markot inkább csak felü­letes kapcsolat fűzte össze: a hercegnőt megszéditette az 1972-ben szerzett mili­tary aranyérem, Markot viszont a királyi pompa kápráztatta el. A hétköznapok az 530 hektáros birto­kon (Gatcombe-park) másként festettek, mint ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. A bennfentesek úgy mondják, hogy Mark Phillipsről hamar kiderült: igencsak unalmas figura, a lovakon kívül másról beszélgetni se lehet vele. A nad­rágot pedig Anna hordta, mindig éreztet­ve, ki hozta a vagyont és ki az úr a háznál. Mark állítólag egyszer igy fakadt ki: ép­pen csak az ostort nem használja... Ká­roly, Anna fivére, a trónörökös, viszont úgy vélte, hogy sógorát állandóan valami furcsa köd lengi körül. Ez még nem lett volna baj. Ám egy idő után a házaspár már nemcsak nem aludt együtt, de még külön is reggelizett. Vilá­gossá vált: az elhidegülést a két gyer­mek, a most 11 éves Peter és a nyolcéves Zara sem tudja megakadályozni. A férj, ahogyan az lenni szokott, hama­rosan más hölgy karjaiban találta meg az otthon nélkülözött gyengédséget. Nem is lehetett másként: a barátnő egy lovász­lány volt, a légyottok színhelye pedig az istálló. Anna hamarosan revansot vett. Vá­lasztása egyik testőrére esett - de ezt már a királynő nem nézhette tétlenül. Kü­lönösen azért nem, mert éppen akkori­ban okozott sok bosszúságot Margit hú­gának viszonya Peter Townsenddel. A korona tekintélyének védelmében ezért elrendelte... a testőr, Peter Cross elbo­csátását. (Anglia pedig sokáig arról sug- dolózott, hogy mindkét gyermeknek ő az apja...) Modern „ördögűzők” „Egyre komolyabb probléma az Egye­sült Államokban a sátánizmus. Nem tud­juk, hogy a fiatalok hány százaléka ve­szélyeztetett, mert sok a titkolózás, de a kultusz nyomai az egész országban fel­lelhetők” - fakadt ki nem kis keserűség­gel egy interjúban Dale Trahan szociális dolgozó, aki már három éve vizsgálja a sátánizmus jelenségét. Trahan jó szak­ember hírében áll. és eddigi munkája nyomán felkérték, hogy Chicagóban szervezze meg a Rituális Devianciákat Kezelő Központot. A fiatalok a tervek szerint négy-nyolc hetet töltenek majd a klinikán, ahol egyé­ni és csoportos terápián vesznek részt. Többségüket önkéntes alapon veszik fel. A klinikán különlegesen kiképzett pszi­chiáterek, pszichológusok, szociális gondozók és ápolónők dolgoznak, s már ebben a hónapban munkához láttak. Az új terápia célja, hogy aláássa a sátá­nizmus értékrendszerét. Ez ugyanis megnehezíti a hagyományos kezelési módot. A kultusz olyan erőt és kiváltsá­gokat ígér a hódolóinak, amelyekről azok addig álmodni sem mertek. Mindent megkaphatnak, méghozzá dúskálva az olyan élvezetekben, mint a szex és a ká­bítószer. „Megpróbáljuk megértetni ve­lük, hogy mennyire nem reálisak ezek az ígéretek. Az a célunk, hogy a fiatalok megtalálják a helyüket a társadalomban, sikeresek legyenek az életben és ne árt­sanak másoknak.” Ez év nyarán Miami Beach közelében elsüllyedt Hitler Adolf luxusjachtja. Az eseményt lelkes éljenzés, amerikai és izraeli dalok éneklése kísérte, olyan szokatlan gesztus, amire a háború be­fejezése óta nem volt példa. Barry Ko- novitch floridai főrabbi szerint: „Meg kellett tennünk, a jacht megfelelő helye lesz a tengerfenék élővilágának, s a tett ugyanakkor jelképes is, a harmadik bi­rodalom is elsüllyedt, mi pedig élünk.” Az Ostwind - ez volt a neve Hitler jacht­jának - 1939-ben készült, s a háború végén amerikai hadizsákmányként ke­rült Floridába. Eladták, de az új tulajnak sem hozott szerencsét. „Éjjel-nappal őrizni kellett, mert vagy a bosszúál­lók, vagy az emlékgyűjtők céltáblája volt.” Végül is Miami Beach izraelita kö­zössége megvette, azért, hogy, méltó helyére küldje, a tenger mélyére. A szándék azonban kegyeletes gesztus­sal is bővült. A hajó sorsának beteljesülése egy­ben emlékezés volt a „937 kárhoztatás- ra ítélt üldözött” sorsára. 1939-ben ugyanis 937 német zsidó a St. Louis ne­vű óceánjárón indult Amerikába, abban a reményben, hogy ott menedéket talál. De se Kubába, se az Egyesült Államok­ban nem engedték be őket. Ennélfogva az utasok túlnyomó több­sége elpusztult valamelyik koncentrá­ciós táborban. A túlélők közül 70 ember részt vett az Ostwind elsüllyesztésében is, mégpedig úgy, hogy egy napra kibé­relték a Florida Princess nevű hajót, ezt St. Louisra keresztelték, és a parti őr­ség asszisztálásával - amely az erecfeti St. Louist nem engedte kikötni - a tett­helyre kísérte Hitler jachtját, majd elsül­lyesztette. Éppen ötven esztendővel a halálhajó visszafordítása után. „Szemüveget a vízbe!” Szemműtét hajón, repülőn & Moszkvában felszállt a repülőgép­re, gondolatban jelképesen tizenegy kilométer magasból az Atlanti­óceánba dobta a szemüvegét, és amikor New Yorkban leszállt a gép­ről, megfiatalodott szemével úgy szemlélte a világot, mint negyven év­vel ezelőtt. A közeljövőben ezekkel a szavakkal lehet majd kezdeni a ri­portot a világ első „repülő” szemkli­nikájáról, amely a legnépszerűbb szovjet sebész és a legsikeresebb üzletember, Szvjatoszlav Fjodorov akadémikus fejében született meg. Ez a szovjet IL-86-os repülőgép gyakorlatilag már a kifutópályán vesztegel. Most szerelik fel a szüksé­ges orvosi berendezésekkel. A Moszkvától New Yorkig tartó nyolc­órás repülőút alatt hamarosan több min ötven ember nyerheti vissza éles látását. Fjodorov professzor egyelő­re azonban az arab emírségek felé hajózva, az I. Péter úszó klinikán kö­veti jelszavát, miszerint „Tégy jót az emberekkel mozgás közben!” Az egykor Mihail Szuszlov jármű- és személyszállító kompot meglepő gyorsasággal alakították át a világ legjobban felszerelt mikrosebészeti komplexumává. Az NSZK-beli újjá­alakítás 30 millió dollárba került. Az a fedélzet, amelyen korábban 500 autót tudtak elhelyezni, most 820 négyietméteres klinikaként szolgál. Egy műtőből és hét diagnosztikai, szobából áll.- Az I. Péter fedélzetén minden bo­nyolult szemműtétet el tudunk vé­gezni - mondja Alekszandr Szemjo- nov, Szvjatoszlav Fjodorovics he­lyettese. - A klinika műszerei egy számítóközponhoz csatlakoznak, így rendkívül megbízható diagnózi­sokat tudunk készíteni. A klinikán két lézerberendezés működik, amelyek lehetővé teszik, hogy a beteg né­hány perc alatt megszabaduljon a lá­tási rendellenességétől. Az egyes műtétek ára 300 és 1500 dollár között ingadozik. Ez hozzáve­tőleg negyedrésze a nyugaton vég­zett műtéti áraknak. Az operációkat magas színvonalon végzik, és lehe­tőség van olyan egzotikus megoldá­sokra is, mint például zafír szemlen­cse beültetése. Az első külföldi állampolgár sze­mét szeptember 14-én, 14 óra 17 perckor műtötték meg, amikor a hajó Várna kikötőjében horgonyzott. A páciens egy húszéves rövidlátó egyetemista, Ivan Inzslev volt, aki mindössze tizenegy percet töltött a műtőasztalon. Szvjatoszlav Fjodorov végezte a műtétet. A páciensnek szemüvegre többé nem lesz szüksé­ge. Az operáció után Inzslev ezt montda: „Sokkal inkább féltem, ami­kor fogorvoshoz kellett mennem, mint most, amikor befeküdtem Fjo­dorov professzorhoz a műtétre”. Fjodorov még öt további műtétet végzett. Valamennyi páciense olyan egyetemista volt, akiknek jövendő foglalkozásukhoz éles látásra lesz szükségük. pavel ANTONOV (APN - MTI-PRESS) Működésben a mikrosebészeti komplexum December 7-én volt egy éve, hogy az örményországi katasztrófa hire bejárta az egész világot. A földrengés mind em­beréletben, mind anyagiakban rendkívüli károkat okozott, amelyek súlyos gondo­kat okoznak a moszkvai és az örményor­szági vezetésnek. Az elmúlt hónapokban a témában ille­tékes szovjet tudósok azt vizsgálták, hogy a természeti csapásokon kivül mi idézte elő a páratlan méretű pusztulást. Nem figyelmeztették a lakosságot Véleményük szerint - többek között - azért pusztult el annyi ember és azért volt olyan óriási az anyagi kár, mert a házak - lakó- és középületek, iskolák és óvo­dák, üzemek stb. - nem olyan technoló­gia szerint épültek mint amilyen szeizmo­lógiailag veszélyeztetett területen indo­kolt lett volna. Ebben közrejátszott az a tény is, hogy Örményországnak nincs megbízható szeizmológiai térképe. Maximum 7-es erősségű földrengést jelez például Szpi­tak körzetében, miközben a várost egy 10-es erősségű földrengés teljesen el­pusztította. Az építőipari vállalatok úgy számítottak, hogy mivel Örményország­ban ezer évben egyszer van nagy erejiji földrengés, nem szükséges, hogy a ren­géseknek ellenálló és emiatt költsége­sebb házakat emeljenek. Az is csak a vizsgálatok során tudódott ki, hogy az örményországi előrejelző mű­szerek java része használhatatlan volt, ami működött, annak az adatait sem kí­sérték figyelemmel. A földrengésnek voltak bizonyos elője­lei, kisebb neszek, morajlások hallatszot­tak a föld alól, a föld alatti vízkészletek szintje és hőfoka emelkedett, az állatok nyugtalanul viselkedtek. Az viszont már a helyi vezetés súlyos mulasztása, hogy nem tettek óvintézkedéseket. Sem Örményországban, de az egész Szovjetunióban nincs rá törvény, hogy a helyi hatóságoknak mi a kötelező tenni­valójuk földrengésveszély esetén. A költ­ségvetésben nincs külön összeg tartalé­kolva a természeti csapások következ­ményeinek elhárítására, mentési munká­latokra. A,helyi vezetők megelőző intézkedése­ket nem tettek, nem helyezték készenlét­be a mentőket, a tűzoltókat, a polgári vé­delem embereit. Bár a a fenyegető elője­lekről tudtak, nagy erejű földrengésre nem számítottak és nem riasztották a la­kosságot. Féltek, hogy az emberek elkezdenek menekülni, nem mennek dolgozni, leáll a termelés, elmaradnak a kulturális és tár­sadalmi rendezvények. Csak a felesle-- ges pánikot akarták elkerülni. (APN) Átkozott hajó

Next

/
Thumbnails
Contents