Tolna Megyei Népújság, 1989. december (39. évfolyam, 285-308. szám)
1989-12-13 / 295. szám
• TÁRSADALMI- POLITIKAI NAPILAP • XXXIX. évfolyam, 296. szám ARA: 4,30 Ft 1989. december 14., CSÜTÖRTÖK Speciális erők a pártbizottságon Bombariadó Dombóváron Tegnap délután nem sokkal öt óra után ismeretlen férfihang telefonon közölte a volt pártbizottság székházéban dolgozó takarítónővel, hogy felrobbantják az épületet. Az ismeretlen férfi akkor telefonált, amikor az újjáalakult MSZMP tartotta ülését. A rendőrségi riasztás után speciálisan képzett szakemberek vizsgálták át az irodákat, ám robbanószerkezetet nem találtak. A bombariadót este fél nyolckor lefújták.- mi Németh Miklós Londonban tárgyalt Németh Miklós miniszterelnök tegnap reggel Kovács László külügyminisztériu- mi államtitkár kíséretében egynapos hivatalos látogatásra a brit fővárosba érkezett. A kormányfőt Lord Brabazon kül- ügy- és nemzetközösségi államminiszter és dr. Györke József londoni magyar nagykövet fogadta a Heathrow repülőtéren. Németh Miklóst megérkezése után a nagyköveti rezidencián kereste fel a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező Robert Maxwell, a Mirror-csoport lapkiadó cég tulajdonos elnöke. Rövid megbeszélésük után a magyar kormányfő Sir Geoffrey Howe miniszterelnök-helyettessel találkozott hivatalában. Margaret Thatcher brit kormányfő köszöntötte szerdán délben a brit külügyminisztérium udvarán rendezett állami fogadtatáson Németh Miklós miniszterelnököt. A magyar Himnusz elhangzása után a gránátos testőrgárda felsorakozott egységének parancsnoka magyarul tett jelentést Németh Miklósnak. A díszszázad megszemlélése után a magyar kormányfőt Thatcher asszony átkísérte a szomszédos miniszterelnöki rezidenciára, a Downing Street 10-be. A hivatalos britmagyar kormányfői tárgyalásokon jelen volt Kovács László külügyminisztériumi államtitkár is. Ezt követően Thatcher asz- szony díszebédet adott magyar vendége tiszteletére. A magyar kormányfő a délután folyamán John Major pénzügyminiszterrel folytatott tárgyalásokat. A Westminster- palotában találkozott Neil Kinnockkal, az ellenzéki Munkáspárt vezérével, és eszmecserét folytatott az alsóház külügyi bizottságának tagjaival. A miniszterelnök nemzetközi sajtóértekezlettel zárta hivatalos programját Londonban. Idő van. uraim! Interjú Mark Palmerrel, az Egyesült Államok magyarországi nagykövetével Délelőtt Szekszárd, délután Brüsszel, ez volt a magyarországi amerikai nagykövet december 12-i programja. Amerikai tempó, nincs üres járat. Idő van, uraim - mutat az órájára Mark Palmer és már megy. Interjút is két célállomás - Szekszárd és Tengelic - között, a követségi autóban utazva ad. (Folytatás a 3. oldalon.) December 16-18.: Kohl jön Helmut Kohl nyugatnémet szövetségi kancellár december 16-a és 18-a közötti magyarországi látogatása azoknak a kitűnő kapcsolatoknak a kidomborítására szolgál, amelyeket jó, baráti együttműködés, a szerződések szoros rendszere, valamint a gazdasági és a kulturális kooperáció magas színvonala jellemez - jelentette ki szerda délutáni sajtóértekezletén Hans Klein szövetségi miniszter, a bonni kabinet szóvivője. *- A nyugati magyar határ megnyitása, a vasfüggöny lebontása - mondotta - döntően hozzájárult ahhoz, hogy a közép-, kelet- és délkelet-európai szomszéd országokban támogassa vagy kiváltsa a reformfolyamatokat. Ez kiváltképp érvényes az NDK-ra. A döntő lépés ebben a folyamatban a magyar kormánynak az ez év szeptember 10-i bátor és emberséges elhatározása volt, amely- lyel a Magyarországon befogadott NDK- beli menekülteknek lehetővé tette a Nyugatra való kiutazást. Ezért a szövetségi kancellár külön ki fogja fejezni háláját magyar vendéglátóinak - hangsúlyozta Hans Klein. A szóvivő ez alkalommal ismertette a kancellár Budapesten egy időben nyilvánosságra hozott programját, amelynek csúcspontja - a tárgyalásokon kívül - az Országgyűlésben 18-án, hétfőn elhangzó beszéde lesz. Ezt a fontos eseményt szerdán híreiben előre kiemelte a Deutschlandfunk, az NSZK országos rádióállomás is. Népszámlálás - 1990 A KSH elnökének sajtótájékoztatója Formabontó korunkban olykor az újságírók is hadd bontsanak formát. Eddigi szabályaink szerint - a nem mindig érdekes sajtótájékoztatók esetében - csak szürke, sőt olykor nagyon szürke tényközlésekre szorítkozhattunk. A „fontos” minősítés is unottá vált, hiszen az ilyen események többsége nem csigázta fel az olvasók érdeklődését. (Folytatás a 2. oldalon.) Kié a Dália ABC? A tanács nem mond le tulajdonjogáról Más volt a tulajdonjog tétje két éve és más most. Amikor Szekszárdon a Wesselényi utcai Dália ABC-áruház 1987-ben Szek- szárd Város Tanácsa, az áfész, és a Mecsek Füszért közös beruházásaként megépült, még egyik beruházónak sem volt érdeke, hogy a tulajdonjogot magának vindikálja. Ma már más a helyzet. Az áfész az ez év január elején alakított kft. nevében kéri, a korábban elhangzott szóbeli megállapodás alapján, az ABC-áruház tulajdonjogát a tanácstól. Ategnapi végrehajtó bizottsági ülésen ez ügyben alakult ki élénk vita a három érintett fél képviselői között. (Folytatás a 2. oldalon.) A BKP lemondott vezető szerepéről Zsivkovot és fiát A BKP rendkívüli kongresszusát március 19-re hívják össze, egy héttel korábban a Petar Mladenov KB-főtitkár által eredetileg javasolt időpontnál. Ez volt a Bolgár Kommunista Párt szerdán befejeződött teljes ülésének egyik kulcshatározata. A KB másik fontos határozata az, hogy a Bolgár Kommunista kizárták a pártból Párt lemondott a társadalom és az állam vezetőjének szerepéről. A szerdán befejeződött ülésen ugyanis megbízták a BKP parlamenti csoportját, hogy a Nemzetgyűlés csütörtökön kezdődő ülésszakán kezdeményezzék az alkotmány 1. fejezetéhez (Folytatás a 2. oldalon.) Lengyel és magyar segélycsomag Jacques Delors, az Európai közösségek Bizottságának elnöke nyitotta meg szerdán délelőtt a lengyel és magyar reformok támogatásában részt vevő 24 OECD-ország külügyminisztériumi értekezletét, amelyen jelen voltak a nemzetközi pénzügyi intézmények vezetői is, köztük Michel Camdessus, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója és Lucien Paye, az OECD főtitkára. Delors rámutatott: nagy politikai jelentősége van annak, hogy a külügyminiszterek elfogadták a tanácskozásra szóló meghívást, nemcsak Lengyelország és Magyarország, hanem az egész átalakulóban levő Kelet-Európa vonatkozásában. A 24-ek segítségét a közösség hangolja össze. Ebben el kell kerülni mind a túlzott központosítást, mind az erőfeszítések szétforgácsolódását. - A miniszteri tanácskozásnak - mondotta - meg kell adnia a szükséges politikai impulzust a segítségnyújtás sikeréhez. A 24-ek a meghívottak közül először Krzysztof Skubiszewski lengyel külügyminisztert hallgatták meg, aki beszédében körvonalazta a lengyel politikai és gazdasági átalakulást, a lengyel törekvéseket, problémákat és igényeket. A minisztert beszéde után elsősorban arról kérdezték, hogy milyen szociális problémákkal kell megküzdeni Lengyelországban, mennyire egységes a kormány a megoldási módszereket illetően, milyen parlamenti fogadtatásra számíthat az IMF-fel egyeztetett gazdasági intézkedések terve, milyen intézkedések várhatók a külföldi beruházások védelmére? Ezután került sor Horn Gyula felszólalására.* Miután nyilatkozatának szövegét már előzőleg írásban kiosztották, a magyar külügyminiszter annak leglényegesebb politikai elemeit emelte ki. A magyar felszólalásnak jó fogadtatása volt a résztvevők körében. Több kérdés hangzott el olyan témákról, mint, hogy az árak liberalizálása mellett miként szándékozik a kormány meggátolni az inflációt, milyen részesedésre számíthat a magántulajdon a vegyes vállalkozásokban, milyen középtávú gazdasági elképzelések léteznek? A magyar küldöttség távozása után Frans Andriessen, a közösség bizottságának a külkapcsolatokért felelős tagja, majd Michel Camdessus, a Nemzetközi (Folytatás a 2. oldalon.) Pusztában oázis Kis ABC és Komlógyöngye A Tamási Állami Gazdaság fornád- pusztai központjában újonnan megépített ABC-kisáruház és söröző megnyitáson vettünkTészt tegnap. Maga az épület, melynek mind tervezését, mind kivitelezését helyi erőből végezték, tetszetős, és nem csak a kisáruháznak, no meg a termeléságazatra utaló nevet viselő sörözőnek (Komlógyöngye) nyújt otthont, hanem bemutatóterem, sőt, 4-5 ezer tonna vetőmag vizsgálatát biztosító laboratórium is lesz benne. Tolnai István igazgató elmondta: a gazdaság a helyi és a környékbeli lakosság jobb, színvonalasabb ellátása érdekében bővíti tovább kiskereskedelmi hálózatát, minthogy véleménye szerint az eddig biztosított alapellátás szintje igen alacsony volt. Négyszázan laknak itt, de még télen is közel hatszázan járnak be vidékről dolgozni Fornádra, nyáron még többen is. Kulturáltabban, színvonalasabban élni - ez az ember iránti megbecsülést jelenti. A korszerűen berendezett, kitűnően ellátott kisáruház és az ízlésesen berendezett söröző megnyitásán találkoztunk Varga János országgyűlési képviselővel, aki legfrissebb kongresszusi élményeit osztotta meg az egybegyűltekkel. A több mint három évtizedes üzleti kapcsolat eredményeként kapható az új Komlógyöngye sörözőben a kőbányai sörféleségek teljes skálája: a sörkóstolót a Kőbányai Sörgyár vezérigazgatója, Debreczeny István tisztelte meg jelenlétével. Tehát a komló termelői a helyszínen találkozhatnak ezentúl a kész termékkel. d. e. - gk Az új épület mellett még ott a régi Akár egy hangulatos kúria Reméljük, ilyen marad