Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-11 / 268. szám

1989. november 11. /' TOLNA'N InÉPÜJSÁG 3 Amit szabad, azt muszáj is? Beszélgetés a privatizációról Csak néhány csepp...? Ne veszélyeztessük gyerekeinket! Nemrégiben egy kedves és nagy ta- pasztalatú védőnő ismerősöm panasz­kodott. Nem a fizetésére, pedig ez se lett volna jogtalan, hanem az emberek, a szülők felelőtlenségére. Bár tagadhatat­lanul vannak a gyerekeikkel mit sem tö­rődő szülők, többségükre, többségünkre nem ez a jellemző, igy érthető módon megdöbbentem.- Mondja egy kicsit részletesebben! - kértem. Mondta.- A Sabin-cseppekről van szó! A névre szóló értesítést mindenki időben meg­kapja. A létfontosságú megelőző gyógy­szer beadásához vagylagos lehetőséget biztosítunk, ki-ki a számára legalkalma­sabb időpontot választhatja... Aztán a védőnő kanalat, gyógyszert tesz a táskájába és elkezdi végig por- tyázni a körzetét azok után, akik a felhí­vásra a füleiket se billegetik.- Nem tudják miről van szó...?- Talán ez is igaz lehet. De az legalább annyira, hogy néhány csepp - egyáltalán nem kellemetlen ízű - folyadéknak egész egyszerűen nincsen tekintélye!- Ha injekciós tűvel a kezében roha­mozná meg a gyerekeket, vagy szikével karistolná a karjukat, annak lenne?- Attól félek, hogy több! Mástól kellene félni. A mai látványt ké­pünk mutatja, ez igazán nem utal rette­gésre, de miért kellene gyermekeink vé­delmét félelemmel egybekötni? Ennyire primitívek lennénk...? Egészen kivételes módon szabad le­gyen néhány személyes emlékemet fel­idézni. Néhai keresztanyám magas, sudárter­metű, nagyon szép asszony volt. Szép­sége feledtette, hogy egyik lábfeje úgy elnyomorodott, mintha csak az ősi kínai Amikor még nem voltak Sabin-csep- pek... hagyományok szerint kötözték volna torzzá. Épelméjű szülei voltak, természe­tesen nem ez volt az ok. Hanem a gyer- mekparalízis, melynek a század elején még nem volt gyógyszere. Később se. 1946-ban kerültem az Agráregyetem Kertészeti Karára. Valamivel később még csak nem is sö­pört végig az országon az első „igazi” gyermekbénulási járvány, hisz az 1957- ben következett. De a kezdet elég volt ah­hoz, hogy Lukács Pista kollégám Miskol­con kétnapi fulladozás után pusztuljon el és egy Deák nevű másiknak élete végéig járógépbe kerüljön az egyik lába. Nem volt gyógyszer. Feleségem hosszú évekig volt a Budai Területi Gyermekkórház Légzés-rehabi­litációs Osztályának főnővére. Ezt ma­gyarul vastüdő osztálynak hívják. Máig vannak lakói, akiknek a zöme légzőhin­tán, vastüdöben nőtt fel és változatlanul él. A „szerencsésebbek” időnként kike­rülhettek innen. Testi arányaik változásáról, torzulásá­ról az ugyancsak csatolt amatőrfényké­pek vallanak. Személyiségi jogaikat tisz­teletben tartandó, természetesen némi álcázással. Gyógyszer akkor sem volt. Ma van, há­la Sabin professzornak, akiről ebben a pillanatban nem tudnám megmondani, hogy kapott-e Nodebl-díjat, de cseppjei- nek megalkotásával mindenesetre az or­vostudomány (és az emberiség) legna­gyobb alakjainak sorába lépett. A Sabin- cseppek ma Magyarországon, állampol­gári jogon, a megfelelő időben mindenki­nek rendelkezésére állnak. Aki nem él vele, az a képeken is látható „eredményhez" juthat. Ezt akarjuk...? Szívesen elismerem, hogy a felvételek riasztóak. Vannak birtokomban még riasztóbbak is. * Jó lenne remélni, hogy ennyi is elég ahhoz, hogy némi kötelességteljesitésre buzdítsa a kedves szülőket, akiknek ugyebár legnagyobb kincsük a gyer­mek... ORDAS IVÁN Fényképezte: KISPÁL MÁRIA Vendéglátós körökben közkézen fo­rog „az állami kereskedelem, a vendég­látó- és a szolgáltatóipar vagyonának eredményesebb hasznosításáról”, azaz a privatizációról, vagy ahogy mások fo­galmaznak, az állami tulajdon fölszámo­lásáról szóló törvénytervezet. Ez a terve­zet többek között tartalmazza, hogy - ritka kivételtől eltekintve - a szerződé­ses vagy bérleti rendszerben működte­tett, illetve kereskedelemben az öt, ven­déglátásban a 15 fős létszámot meg nem haladó üzleteket - addig is, míg magánkézbe kerülnek - privatizációs központ kezelésébe kell adni. Részlete­sen szól a törvénytervezet e folyamat­nak és magának a privatizációnak a módjáról. Az érintettek háborognak, hozzá nem értéssel vádolják a tervezet alkotóit. Ho­gyan vélekedik a kérdésről Sebestyén Miklós, a Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezető-helyettese?- Ön a Vendinformon, a vendéglátó­ipari vállalatok vezetőinek szekszárdi ta­lálkozóján elhatárolta magát a tervezet­től. Kik készítették tulajdonképpen ezt az élénk reakciókat kiváltó anyagot?- A tervezet előterjesztője a privatizálá­si kormánybiztos, Martonyi János. Az ő megbízottjai készítették az anyagot, a mi­nisztériumok ebben nem vettek részt. Én - ahogy mondani szokták - csak a part­vonalon állok, véleményem magánvéle­mény. Egy olyan emberé, aki benne van a dolgokban, a minisztériumban a vendég­látás a szakterületem. Nem pontos egyébként a kifejezés, hogy elhatárolom magam a tervezettől. Inkább nem tartom elég logikusnak. Magával a privatizálás­sal, legalábbis a tulajdonosváltozással egyetértek, de ezt úgy kellene megvaló­sítani, hogy ne okozzon zavarokat.- Mik az aggályai?- Nem lehet úgy privatizálni, hogy a vállalatok életébe kívülről benyúlok, bi­zonyos üzleteket leválasztok róluk. Pont azokat, amelyek eltartották - vagy rész­ben eltartották - a diák- és munkahelyi élelmezést, idegenforgalomban a nagy éttermeket. Mi lesz az egyetemi diák­sággal, az iskolákkal? És sorolhatnám...- A kisebb egységeket, a kelendőket magánkézbe adják - gondolom, ez az egyszerűbb része a dolognak. Megma­radnak a nagyok, a nem jövedelmezők. Fölöttük megmarad a vállalati központ is?- Na pont ez az, amit hangsúlyoztam! A vendéglátásban a privatizálás gyakorla­tilag a teljes körre vonatkozik. De ha nem, akkor hogy tudna néhány nagy étterem - ami ráfizetéses - vagy ismétlem: a gyer­mek- és munkahelyi élelmezés - fönn­maradni? Sehogy. Azokat be kell zárni, s ezzel megszűnik a vállalat, a vállalati köz­pont. De biztos, hogy a szakmai része - például az adózáshoz értők - megma­radnak, legföljebb úgy hívják majd őket, hogy kft.- Vannak-e egyéb fenntartásai?- Fontos kérdés még, hogy mennyiért adjuk el az üzletet. A kereskedelem ugya­nis - ellentétben az iparral - abban a furcsa helyzetben van, hogy a könyvek szerint egy üzlet esetleg alig ér valamit - mert alig van eszköze - mégis sokat ér, mert nagy nyere­séget termel. Ha a nyereség alapján törté­nik a fölmérés, akkor egy kocsma érhet negyvenmilliót és tömegméretekben az ilyen eladhatatlan, még ha van is sok gaz­dag ember és cég Magyarországon. Tehát nem értéken fogjuk eladni. Akkor pedig ki­nek használ? Akkor a privatizálásnak a cél­ja csak az, hogy változzon a tulajdonos, mert megígértük és akkor csináljuk is meg, kerül, amibe kerül.- Tett egy összehasonlítást az iparral...- Azt vallom, hogy a gazdaságban csak úgy lehet lépni, ha mindenütt egyszerre lé­pünk. Túlcentralizált iparunkat megint érin­tetlenül hagynák és a kereskedelmet, a vendéglátást akarják privatizálni, ami már régen nem centralizált. Ebből csak álpriva­tizálás lesz.- A vendéglátásban megindult egy tár- saságalakitási mozgalom, például a Tolna megyei vállalatnak is van már néhány kft-je. Ezt a privatizációs folyamat első lépése­ként lehet értékelni, vagy ellenkezőleg, an­nak kivédéseként?- Ezt mindig a konkrét eset dönti el. Le­het mindkettő, attól függően, hogy eredmé­nyesebben gazdálkodik-e, mint korábban. Az biztos, hogy a vendéglátásban a kft-k létre fognak jönni, de nem biztos, hogy ha­tékonyabbak lesznek, mint a szerződéses forma.- Számítanak-e az önéhez hasonló véle­mények, az érintettek, a szakszervezet tilta­kozása?- Feltétlenül. Az anyag további sorsa, hogy minisztériumi egyeztetésre kerül, utá­na a kormány, majd a parlament elé. A mi­nisztériumi véleményezés során föl tudom használni azokat az érveket, amiket a szek­szárdi találkozón hallottam. Azt is, hogy a vállalatvezetők természetesen el akarják kerülni a privatizálás egy részét. Nem ma­gát a privatizálást, de természetes törekvé­sük, hogy saját egzisztenciájukra, munka- lehetőségükre is gondolnak.- A saját érdekein mindenki nehezen tud fölülemelkedni, nem véletlenek az „átmen­tésekről” szóló hírek. Remélhető-e egyálta­lán, hogy olyan megoldás szülessen, ami a nemzetgazdaság szempontjából is elő­nyös?- A kollégák részéről - és részemről is - kevés a javaslat, inkább csak kritizálunk. A privatizálást vitatni hiba volna, de tudom, hogy lehetne jobban is csinálni. Először versenyhelyzetet kellene teremteni - pél­dául Tolna megyében nem egy, hanem há­rom vendéglátóvállalatot kialakítani - és akkor eldőlne, hogy ki dolgozik hatéko­nyan. A rossz eltűnne, anélkül, hogy kívül­ről beleavatkoznánk.- Ez így is bekövetkezhet...- Igen, csak bírjuk ki azt a két évet, amíg bekövetkezik. Nem lehet az átmenetet fi­gyelmen kívül hagyni. Ez a fő mondaniva­lóm az egész kérdéssel kapcsolatban.- ri - gk ­Mindennapi életmentés Új intézkedések az élelmiszer-kiskereskedelem területén Politikamentes főiskolák? Mentőöv Az élelmiszer-kiskereskedelem szín­vonala és jövője mindannyiunkat a lehe­tő legközelebbről érintő kérdés, hiszen legfontosabb szükségleteinket vásárol­juk itt meg nap mint nap. Köztudott azon­ban, hogy ennek jövedelemtermelő ké­pessége messze elmarad a többi keres­kedelmi szakágazatához képest, ezért tapasztalhatjuk, hogy az élelmiszervá­laszték egyre szegényesebb, a vásárlási körülmények romlanak, nő a zsúfoltság, elhanyagoltabbak az üzletek. Gondol­junk csak a kistelepülések vegyesboltjai­ra, vagy a nagyvárosok peremkerületé­ben vegetáló kis élelmiszerüzletekre, amelyeknél a csekély forgalom nem teszi lehetővé nyereség elérését. Ilyen területeken nem nagyon akad je­lentkező szerződéses üzemeltetésre és maszek élelmiszerbolt is kevés akad, a magántőke inkább a jövedelmezőbb ru­házati vagy műszaki kiskereskedelem fe­lé fordul. Az élelmiszer-kiskereskedelem egé­szében folyamatosan csökken a fog­lalkoztatottak száma - ebben az évtized­ben 1,3 százalékkal, miközben a forga­lom 13,4 százalékkal nőtt -, ami nem is csoda, hiszen itt az eladók más kereske­delmi ágazathoz képest több munkával 13-1.4 százalékkal kisebb jövedelemhez juthatnak, a jelenlegi nettó átlagkerese­tük 5850 forint. Az állami és szövetkezeti élelmiszerüz­letek száma szintén évek óta csökken, a rekonstrukciójukra fordított állami támo­gatás ellenére az üzletek felszereltsége, műszaki állapota leromlott és tovább romlik, sok helyütt hiányoznak az áru hi­giénikus tárolásához, a kulturált kiszol­gáláshoz szükséges technikai eszközök, pénztárgépek, hűtőszekrények, hűtőpul­tok, mérlegek, szeletelőgépek és egye­bek... Hiába éljük ma a vállalkozások ko­rát, a jelenlegi szabályozás mellett a tőke - érthető okokból - nem hajlandó ebbe a kereskedelmi ágazatba áramolni, miköz­ben a magánkiskereskedök száma több­szörösére nőtt az utóbbi időben, maszek élelmiszerboltokkal ritkán találkozha­tunk. Baj van tehát a jövedelmezőséggel és ez az a terület, ahol nem szabad hagyni, hogy csak a piaci mechanizmusok érvé­nyesüljenek, mert ez a színvonal további csökkenéséhez, a vásárlási körülmé­nyek, az áruválaszték romlásához, üzle­tek bezárásához vezet, a közellátás kerül veszélybe. A jövedelemtermelő képesség növelé­sére állami intézkedésekre van szükség, ezt a kormányzat - úgy tűnik - már felis­merte, mert a Kereskedelmi Minisztérium e tárgyban készített felmérése alapján hozott néhány új, segítő szándékú dön­tést:- A vállalkozási nyereségadó törvény­ben az élelmiszer-kiskereskedelem ré­szére jelenleg biztosított 40 százalékos kedvezmény 1990-ben való fenntartása mellett biztosítani kell e kedvezményt az állami tulajdon után fizetendő részese­désre is.- Az idényjellegű üzletek támogatását a korábbi formában - az árbevétel 3 szá­zaléka - 1990-től vissza kell állítani.- A kistelepüléseken működő, évi 1,2 millió forintnál kisebb forgalmat lebonyo­lító magánkiskereskedők részére 1990- től adómentességet kell biztosítani.- Az élelmiszer-kiskereskedelemben dolgozók átlagbére már 1990-ben érje el az anyagi ágazatokban dolgozók béré­nek átlagát, ezért az 1990. évi egyszeri bérrendezés adómentesen hajtható vég­re. Ezek az intézkedések talán megállít­hatják az élelmiszer-kiskereskedelem további súlyos leromlását, hosszú távon pedig szervezeti átalakulások, a vállalko­zások további térhóditása«és a tulajdon- viszonyok lassú átrendeződése jelenthet megoldást, természetesen az állami pre­ferenciák további fenntartásával, sőt bő­vítésével.- áa ­A Demokratikus Ifjúsági Szövetség az országgyűlési képviselőkhöz eljuttatott állásfoglalásában tiltakozott a párttör­vény azon kitétele ellen, miszerint a mun­kahelyeken nem működhetnek politikai pártok, szervezetek. A Demisz nem ért egyet a jogszabállyal, hiszen az az egye­temekről, főiskolákról is száműzné az if­júsági szervezeteket. Működnek-e ezek egyáltalán, s ha igen, milyen jogaik vannak? - érdeklőd­tem Tolna megye két felsőoktatási intéz­ményében. Uborkaszezon?- Pillanatnyilag egyáltalán nincs ná­lunk politikai ifjúsági szervezet, Demisz sem, nem tudok arról sem, hogy bárme­lyik is szerveződni akarna, pedig szinte hetente kérdezzük a fiatalokat - mondta Deli István, a szekszárdi tanítóképző főis­kola igazgatója. - Volt egy héttagú KISZ- bizottsájg, de az megszűnt, most egy 9 fő­ből álló választott hallgatói tanács van, de ez nem politikai alapon jött létre. Azokon a fórumokon, ahol a hallgatók vélemé­nyére is szükség van, őket kérdezzük. A kollégiumban lakók érdekeit ezenkívül a kollégiumi bizottság védi. Hogy aztán ké­sőbb a politikai mozgalmaknak melyik szárnya jut el a felsőoktatás területére, azt még nem lehet tudni. Egyelőre nem járt itt egyik sem. Ha jönnének, semmi ki­fogásunk nem lenne ellenük, azokkal a kitételekkel, amelyek a politikai életben ma érvényesek - például, hogy ne tanul­mányi idő alatt gyűljenek össze - biztosí­tanánk nekik a kellő feltételeket.-Egyelő­re azonban inkább tájékozódás, várako­zás jellemző a fiatalokra. Úgy is fogal­mazhatnék, hogy politikai uborkaszezon van. „A Demisznek csak a neve új” Ferenczi Péter, a paksi Energetikai Főiskola harmadéves hallgatója így véle­kedik:- Budapesten a gimnáziumban KISZ- tag voltam, most nem tartozom semmi­lyen szervezethez sem. Itt a főiskolán nincs is. Elsőéves korunkban saját alap­szervezetet nem akartunk létrehozni, mások meg nem kerestek meg bennün­ket. A Demisz nem is igen hiányzik, sze­rintem ugyanolyan mint a KISZ volt, csak a neve változott meg. A műszaki egyete­men, ahová tartozunk, lehet, hogy mű­ködnek egyéb ifjúsági szervezetek, de az anyaintézménnyel nagyon laza a kap­csolatunk. Egy képviselőnk részt vesz ugyan a kari gyűléseken, de annak a mű­ködése is nehézkes, nemigen történnek komoly változások. Nem is tudom szük­ség van-e egyáltalán politikai szerveze­tekre. Szerintem éppen eléggé el va­gyunk foglalva a tanulással, nem is igen maradna időnk mozgalmi munkára. „Fideszes voltam” A szintén harmadéves Szűcs Pétert tár­sai „az egyetlen fideszes-”ként emlegetik.- A fővárosból kerültem Paksra, előtte a gimnáziumban tagja voltam a Fiatal De­mokraták Szövetségének. Ki is hívtuk magunk ellen a tanárok rosszallását. Miután végeztem, a műegyetem „F” cso­portjában találkoztunk néha-néha a volt osztálytársaimmal. Beszélgettünk, politi­záltunk, plakátokat ragasztottunk Bős- Nagymaros ellen. A Batthyány téren ve­rekedés tört ki, el is vették a személyi iga­zolványomat. Itt a főiskolán a nagy sem­mibe kerültünk. Mi voltunk az első évfo­lyam, nem voltak felettünk idősebbek, akik létrehoztak volna valamilyen szerve­ződést. Talán ezért is passzív a társaság, nemigen van véleménye a körülöttünk zajló eseményekről, vagy ha van, nem mondja el. Engem is inkább megmoso­lyognak. Ezért kilátástalannak láttam, hogy elkezdjek szervezni valamit. Hát­rányt egyébként itt nem szenvedtem a nézeteim miatt. A fiatalok közömbössége különben nem hiszem, hogy a tanulásnak, a leter­heltségnek lenne betudható. Hiszen gyakran túl sok is a szabadidőnk, csak tengünk-lengünk a kollégiumban. * A teljesnek persze nem mondható kép tehát eléggé egysíkú. A politikai élet pa­lettáján erősen összemosódott színek között ma még nagyon nehéz egy-egy tiszta árnyalatot felfedezni, s az elmúlt év­tizedek alatt megszokott, egyeduralkodó látszatmozgalmat valami újjal, valami iga­zival felváltani. A felnövekvő értelmiséget azonban, ha egyelőre tétova is, eleve megfosztani a közéleti tevékenység, a demokrácia megtanulásának, gyakorlá­sának lehetőségétől végzetes hiba. En­nek pedig egyik alapvető színtere az is­kola lehet(ne). CSER ILDIKÓ

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents