Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-10 / 267. szám

6 NÉPÚJSÁG 1989. november 10. Az ezüstgombolyag meséje Egyszer volt, nem messze, közel Me­seréthez: élt egy öregember, hogy hívták, ne kérdezd. Pár ház volt mindössze - a legelő sovány - ahol az öreg élt, a falu: Ladomány. Hat ember lakta csak azt a pár házat is. Öt közülük jó volt, a hatodik hamis. Ötnek minden napon munka csak a gondja. De mit más épített, hatodik le­bontja... Elindult az öreg egy nap Meserétre, hogy Falvak Tündére jönne el, megkérje. Mert a falvaknak is van gondos tündérük, ki bűvös varázzsal meg is harcol értük. Hozzá indult hát az öreg most panaszra. Bús lett a szép tündér, mikor meghallgat­ta. Szíve szakadtából szólt:- Szegény Ladomány! Hanem amit adok, tündéri adomány. Azzal átnyújt egy ezüst gombolyagot. Vitte is az öreg haza, amit kapott. Éjjel, hold fényénél házát megkötözte, többit is megköti, nem válogat közte. S hát a bűvös fonal hatalma oly csodás - lehetetlenné lett bármilyen rombo­lás. De a hamis ember, nem tudván fonal­ról, le akart bontani kicsit minden falból, hogy házat emeljen, többi omladozzon. Kuncogott magában sok buta paraszton: hadd csak nyomorogjon a sok szegény pára, ő legyen csak büszke a háza tájá­ra. Hanem első falat amint csak megbon- ta, megköti a fonal erős szála-bogja. El sem eresztette, míg meg nem ígérte: soha vissza nem tér arra a vidékre. Csöpp falu, Ladomány áll is sértetle­nül. Ebbe a faluba csak jó ember kerül, aki ápolgatja, aki építgeti. A Falvak Tün­dére mindig segít neki. Régen történt mindez, a tündér mesél­te. Szép csokor virágot vittem neki érte. ESZTER Vásárnaptár November 11 -én, szombaton: Kis- kunmajsa (Bács) oák, Orgovány (Bács) oák, Siófok (Somogy) av, Szentlőrirfc (Baranya) oák, Zalaka- ros (Zala) av. November 12-én, vasárnap: Baja (Bács) av, Dabas (Pest) oák, av, Dombóvár (Tolna) oák, Kecskemét (Bács) av, Marcali (Somogy) av, Nagykáta (Pest) oák, Nagykőrös (Pest) av, Pécs (Baranya) oá, av, sza­badszállás (Bács) oák, Szekszárd (Tolna) oák, av, Zalaegerszeg (Zala) av. November 13-án, hétfőn: Siklós (Baranya) oák. November 14-én, kedden: Cegléd (Pest) oá, Nagykanizsa (Zala) oák, Sellye (Baranya) oák, Soltvadkert (Bács) oák, Zalaegerszeg (Zala) oák. November 15-én, szerdán: Ireg- szemcse (Tolna) oák. November 16-án, csütörtökön: Drávátok (Baranya) oák. Zsirai László Jelenet Fecskeszárnyon száll a nyár szeptemberben délre, ködbe burkolt őszi sár költözik helyébe... elsápad a napsugár: rágondol a télre. Régi és új, olcsó és drága ételek Válogatott édességek Szeleczky Gabriella dunaföldvári olva­sónk küldött be néhány receptet, melyek olcsók és igen gyorsan elkészíthetők. Mézes-fahéjas sült alma Hozzávalók: 2 alma, egy evőkanál méz, csöppnyi fahéj, kevés cukor és tetszés szerint mazsola. Az almákat meghámo­zom, kettévágom, a magházakat kive­szem. Először a domború felét sütöm meg kissé a minigrill sütőben, addig míg sárga és puha lesz, majd megfordítom és a magház helyére mézet csöpögtetek, megszórom fajéhas cukorral, vagy vaní­liással, esetleg mazsolát is teszek a kö­zepébe. Ezt a felét is megsütöm, mire az puha és sárga lesz. Jó tanács: A minigrill sütő rácsát és tálcáját nem kell a méztől és egyébtől tisztítani, ha a rácsot beborítjuk alufóliá­val, s ezen sütjük-a kívánt ételt. Gyöngyből állatkák Pók 1 méter damil, 6 g fekete vagy szürke, 7 szem zöld gyöngy szükséges a fűzéshez. Munkánkat 1 fekete gyöngyszem felfű­zésével kezdjük. A c^imil közepére he­lyezzük és még egyszer átdugjuk rajta a szálat, ez lesz a potroh vége, föléje 3 fe­ketét tűzünk. Úgy, mint az előző álla­tainknál, minden soron átfűzzük mind a két szálat. (A soro­kat most is a lent, fent szavakkal jelö­löm.) Lent: 3 fekete, fent: 5 fekete, lent: 5 fekete, fenn: 3 feke­te, 1 zöld, 3 fekete, lent: 6 fekete, fent: 2 fekete, 3 zöld, 2 fe­kete, lent: 6 fekete, fent: 3 fekete, 1 zöld, 3 fekete, lent: 6 fekete, fent: 5 feke­te, lent: 4 fekete, fent: 3 fekete, lent: 2 fekete, fent: 4 feke­te. Oldalt a két szál­ra felfűzünk 10-10 fekete szemet (ez a lába), visszadugjuk a szálat, és folytat­juk lent: 4 fekete, Gyümölcsrizs zselatinnal Hozzávalók: 1 liter tej, 1 bögre rizs, zse­latin vagy gyümölcskocsonya, ízlés sze­rint cukor, gyümölcs (lehet szőlő, meggy, barack, szilva, málna, esetleg mazsola), gyümölcslé. A rizst megfőzöm forralt tej­ben, tejberizsként cukorral. Kis tálkákba rakom, tetejét ízlésesen díszítem. Felfű­zöm a zselatint gyümölcslével (például meggylével) vagy kevés szörppel. A le­hűlt, kissé kötni kezdő zselatint rámerem a gyömölcsös rizsre, lehűtöm a mélyhű­tőben, míg teljesen megköt és a rizs közé ékelődve jól mutat rajta. Másféleképpen: Másként mutat az édességünk, ha a fent leírtak szerint ugyanígy elkészítjük anyagunkat és ge­rincformába tesszük. Az eljárási folyamat azonban fordított: a gerincforma legaljába gyümölcs, rá a fent: 5 fekete, oldalt 10-10 szemből a lá­ba, folytatjuk lent: 5 fekete, fent: 6 fekete, oldalt 10-10 szemből lába. Folytatás lent 6 feketével, fent: 6 fekete, oldalt 10-10 szem a lábának, lent: 6 fe­kete, fent: 5 fekete, lent: 4 fekete, oldalt 1-1 zöld (a szem), e szemeken kétszer fűzzük át a szálat, így rögzítjük. Fent: 3 fekete, lent: 1 fekete. Az utolsó szem feketéjéből indul a két csáp 4-4 szemből. Visszabujtatjuk a szálat és megcso­mózzuk. Jó munkát, sok türelmet! kötni kezdő zselatin, majd kis idő múlva a tejberizs kerül. Lehűtve, a formából kibo­rítva tálalom. Pudingtorta Hozzávalók: 1 liter tej, 2 csomag pu­ding, 6 evőkanál cukor, kis doboz baba­piskóta, rum vagy valamilyen aroma, meggylé, gyümölcs, mazsola. A pudingot felfőzöm sűrűre, ha vaníliapuding, egy tojást is tehetek bele. A babapiskótát megáztatom rumos meggylében. Kerek jénaiba helyezem a következők szerint: a jénai tálat kiöblítem hideg vízzel, az aljára gyümölcsöt teszek, majd egy réteg pu­dingot, aztán egy rétegben a megáztatott babapiskótát, egy réteg pudingot, megint gyümölcsöt, még babapiskótát és pudin­got, amíg a tál tele lesz. Lehűtöm és óvatosan tálcára borítom. Szép kerek, szeletelhető torta lesz. Kukoricás rizibizi A jól bevált, finom rizibizit, azaz zöld­borsós rizst még ízletesebbé tehetjük, ha morzsolt főtt kukoricát is szórunk bele. Tartármártással tálaljuk. Kiving hatéveseknek N A kiving: kívül hordható ing. Az oldalt felszabott fazon nagyon divatos kicsik- nek-nagyoknak. Anyaga lehet vászon, karton, estére vagy hűvösebb időre flanell, kordbár­sony, farmervászon, amelyhez 1,40 mé­ter széles kelméből 1,20 méternyi szük­séges, és 5 gomb. A gallér, a kézelő, a gomboláspánt és alul a szegélye lehet tűzéssel díszített, de készülhet keskeny, elütő színű paszpolo- zással is. A válltól lefelé induló 2-2 füg­gőleges pié szintén tűzéssel készül, s a szélső alá húzott fodor van gépelve. A hét vége sportműsora Péntek Kosárlabda: Az NB ll-ben: Bajai TK-Atomerőmü SE 17.30 óra. Szombat Asztalitenisz: Az NB l-ben: MÁV DAC-Tolnai VL11 óra. Az NB ll-ben: Tolna ll.-BSE II. 11 óra. Az NB lll-ban: Tolna-Nagykanizsa 11 óra. Kézilabda: Szekszárdon a városi sportcsarnokban női Ifjúsági Kupa 8 órától. Szek- szárdon az V. Számú Általános Iskolában Bakta Kupa 8 órakor. Kosárlabda: Az NB l-ben: Dombóvár-Debrecen 17, Atomerőmű SE-Körmend 17 óra. Az NB ll-ben: ZTE-Szekszárd II. 13., Pécsi Postás-Bonyhád 9, Bajai SK. II.- Vendéglátó SE Szekszárd 11 óra, Pécsi Postás-Bátaszék 10.30 óra. Labdarúgás: NB ll-es serdülő- és ifibajnokság: Szekszárdi Dózsa-Sopron 11.30 és 13 óra. Az NB lll-ban: Dombóvári Vasas-Kaposvári Honvéd 11 óra. Teke: Az NB ll-ben: Dombóvári Spartacus-Dunaújvárosi Építők 9 óra. Vasárnap Sakk: Az OB ll-ben: KSZE Szekszárd-BEAC 10 óra. Labdarúgás NB II.: Sopron-Szekszárd, Paks-Ajka 13 óra. NB III.: Siklós-Atomerőmű SE, Bonyhád-Szigetvár, Nagymányok-Marcali 13 óra. Megyei bajnokság: Hőgyész-Dunaföldvár (Odor), Aparhant-Kakasd (Verdi), Pál- fa-Tamási (Szegi), Fadd-Dombóvár (Lugasi), Dunaszentgyörgy-Ozora (Csepregi), Bátaszék-Döbrököz (Szabó A.), Kisdorog-Tolna (Bányai), Gerjen-Tevel (László J.) 13 óra. Körzeti bajnokság: Dalmand-Tamási II. (Varga), Kaposszekcső-Gyönk (Egyed), Iregszemcse-Kisvejke (Sándor), Závod-Nak (Borsa), Kocsola-Attala (Szarka), Pince- hely-Szakcs (Váss), Izmény-Bonyhádvarasd (Csapó), Bogyiszló-Györe (Tóth), Decs-Kéty (Hegyi), Báta-Őcsény (Kerekes), Harc-Zomba (Fodor), Alsónána-Sió- agárd (Antlfinger), Kölesd-Pusztahencse (Kovács), Györköny-Tolnanémedi (Molnár), Középhidvég-Németkér (Csurkovits), Tengelic-Kajdacs (Ledneczky), Madocsa- Bölcske (Kiss), Simontornya-Nagydorog (Petki) 13 óra. A trágyázás főbb kérdéseiről Szőlőültetvények Termő szőlőültetvényekben soron kö­vetkező tennivaló a fenntartó trágyázás elvégzése, amelynek optimális ideje a lombhullást követő időszakban novem­ber és december hónap. Ha egy időköz­ben kialakuló zordabb időjárás megaka­dályozná a munkát, akkor közvetlen a tél vége, amely általában február második felére tehető. A minél nagyobb és bizton­ságos terméshozamok elérésében fon­tos szerepet játszik a szerves trágyák és a különböző hatóanyagú műtrágyák har­monikus és okszerű alkalmazása. Kerül­ni kell tehát az egyoldalú, vagy az ará­nyaiban nem megfelelő összetételű mű­trágyázást (N:P:K) és nem szabad elha­nyagolni a szervestrágyázást sem, mert a hatékonyság csak az összehangolt szer­vestrágyázással együtt biztosítható. Ezúttal azoknak a szőlősgazdáknak kí­vánok némi segítséget nyújtani, akik a vi­szonylag kis terület, vagy egyéb más okok miatt nem veszik igénybe az ÁG-ok Szakszolgálati Állomásának (Áglabor) talajanalízisét, illetve az ezen alapuló szaktanácsadást. SZERVESTRÁGYÁZÁS. Erre a célra lehetőség szerint jól érett istállótrágyát használunk fel, kötött talajon 3-4 éven­ként 30-40 q/1000 m2, laza talajon pedig 2-3 évenként 20-30 q/1000 m2 mennyi­ségben. Istállótrágya hiányában a Cofu- na szerves trágya vagy esetleg a házilag készített komposzt felhasználása jöhet számításba. Kofunából 100-120 kg szükséges 1000 m2 területre. A talajra szórt készít­ményt hatásfokozás céljából szerves hulladékkal együtt (lekaszált fű, levél, fel­aprított venyige stb.) dolgozzuk be a ta­lajfelszín 20-25 cm mélységéig. MŰTRÁGYÁZÁS. A változatos talajtí­pusú ültetvények tápanyagellátottsága és tápanyagigénye is eltérő. A visszapót­lás évi mértékére - amelyet a szőlő által évente kivont tápanyagmennyiség is be­folyásol - nehéz receptet adni. Nagy vo­nalakban egy átlagos adottságú és ter­méshozamú ültetvényben 30-40 kg péti­só, 20-30 kg szuperfoszfát és 50-60 kg kálisó (a szőlő nagy káliigényű!) szüksé­ges 1000 m2 területre. A nitrogén trá­gyaadag meghatározásánál figyelembe kell venni az előző évi hajtásnövekedést. Ha a hajtásnövekedés gyenge volt, akkor a már említett 30-40 kg pétisó helyett 50-60 kg-ot használjunk feli 000 m2 te­rületre. Erős hajtásnövekedés, továbbá szervestrágyázás esetén az alacso­nyabb dózis is elegendő. A trágyák kijuttatása és bedolgozása. A foszfort és a káliumot teljes egészében ősszel, a nitrogént lazább talajon majd csak a tavasszal juttassuk ki a területre. A nitrogén kötött talajon megosztva is ad­ható úgy, hogy 1 /3-át ősszel a káliummal és a foszforral egy menetben, 2/3-át pe­dig majd csak a tavasszal szórjuk ki. A kálium és a foszfor alig mozog lefelé a ta­lajban, ezért ezeket a készítményeket 25-35 cm mélyen be kell dolgozni abba a zónába, ahol a tápanyagfelszívó gyö­kerek főbb tömege helyezkedik el. Első lépésként ki kell mélyíteni a sorközöket, illetve a szélesebb sortávolságú ültetvé­nyekben a sorok mellett árkokat kell ké­szíteni. A szervestrágyázás évében először az istállótrágyát szórjuk ki, majd erre a műtrágyákat, és végül az egészet véko­nyabb földréteggel takarjuk be. A takarás a kellő hatékonyság elérése céljából szükséges, ezért az ültetvények táp­anyag-visszapótlása csak fagymentes talajokon végezhető. A nitrogén tartalmú műtrágyának elegendő a 1P—15 cm-es bedolgozási mélység is, ezért tavasszal az árkok behúzása során juttassuk ki a területre. BEDA GYULA Tolna Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás Újdonságok Hollandia blokk és három bélyeg kibocsátásával hívja fel a figyelmet a gyermekek jogaira. Kicsik rajzát utánzó ábrák jelképesen utalnak a lakás, a táplálkozás, a tanulás min­denkit megillető jogára. A hágai nemzetközi bíróság részé­re külön címleteket hoz forgalomba a holland posta. A bíróság bélyegeit korábban csak pecsételve árusítot­ták, a három új értéket mind haszná­latlanul, mind használva lehet vásá­rolni. Az ősz színei a hegyekben - ezt varázsolja elénk Tajvan postája 13. századi festmények alapján négy bélyegen. Kanada postája csak a századfor­dulóig megy vissza, hogy festők se­gítségével négy címleten ízelítőt ad­jon a tél szépségeiből. Erdőben élő virágok díszítik a por­tugál posta négyértékű sorozatát. A Ciprusi Török Köztársaság fény­képek alapján készített hat bélyeggel kívánja bizonyítani a fejlődést. bélyeggyűjtőknek

Next

/
Thumbnails
Contents