Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-10 / 267. szám
• TÁRSADALMI - POLITIKAI NAPILAP • ___:____________________________________________ X XXIX. évfolyam, 267. szám ÁRA: 4,30 Ft 1989. november 10, PÉNTEK Sűrű program - eredményes tárgyalások Felipe González befejezte magyarországi látogatását Nyers Rezső, a Magyar Szocialista Párt elnöke a Parlament delegációs termében fogadta Felipe Gonzálezt (MTI-Telefotó) Az iQűság leválthatja a kormányt? Interjú Králikné Cser Erzsébettel Az ifjúságpolitikai kormánybiztos jó jelként értékeli, hogy lassan kezdünk felülemelkedni a senkinek sem használ morális „inkvizíción”. A választások utáni - várhatóan - konszolidált viszonyok kétségkívül javíthatják a fiatalok esélyeit, de addig is időnként nem árt felidézni Pozsgay Imre vélekedését. Hogy ez miként hangzik, az a Králikné Cser Erzsébettel készített interjúban lapunk 3. oldalán olvasható. Visszaadta mandátumát a SZOT elnöksége Látogatásának utolsó napjára, csütörtökre is gazdag programról gondoskodtak Felipe González számára vendéglátói. A hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó spanyol miniszterelnök, a Spanyol Szocialista Munkáspárt főtitkára a reggeli órákban Nyers Rezsővel, a Magyar Szocialista Párt elnökével találkozott a Parlament delegációs termében. A baráti, meleg hangulatú, a személyi rokonszemet sem nélkülöző kötetlen megbeszélésen az általános politikai helyzetről, valamint a pártok közötti viszony alakulásáról cseréltek véleményt. Elöljáróban megállapították: személyes nézeteik, pártjaik politikája is szinte minden megbeszélt kérdésben egybeesik vagy szorosan közel áll egymáshoz. Mindketten leszögezték: a második világháború után kialakult helyzet, a politikai erőviszonyok változását tartják szükségesnek. Nyers Rezső kifejtette, hogy a sztálini értelemben vett jaltai megállapodáson evolúciós módon szükséges túljutni. Ebben nagy szerepe van a kisebb országoknak is. Nem lehet az egyik táborból a másikba átugrani, de független politikát NSZEP- párt értekezlet decemberben Az NSZEP Berlinben tanácskozó központi bizottsága csütörtökön úgy határozott, hogy december 15-re összehívja a párt országos értekezletét. A KB-ülés határozatainak szerkesztésével megbízott bizottság a testülethez érkezett nagyszámú kérés, javaslat és követelés hatására döntött az értekezlet egybehí- vásáról, amely a negyedik lesz az NSZEP 43 éves történetében. A pártértekezlet célja - olvasható a szerkesztőbizottság határozatában - a párton belül és az országban kialakult helyzet értékelése, a XII. pártkongresz- szus előkészítését szolgáló feladatok megvitatása, a Központi Bizottságon belüli személyi változások megtárgyalása és elfogadása. A pártértekezleten Egon Krenz főtitkár terjeszt elő referátumot. * Az NDK központi lapjai felszabadult, nyílt hangon kommentálják a kormány és a politikai bizottság lemondását s egyúttal felhívják a figyelmet arra, hogy az ügyvezetőként működő Stoph-kabinetnek is vannak még kötelességei a nemzettel szemben. A Keresztény-Demokrata Unió (CDU) lapja, a Neue Zeit a politikai válság mélységére utaló jelként értelmezi az átfogó lemondási hullámot. Szerinte azonban mindez nem elegendő, hiszen a kivándorlás és a tüntetések változatlan erővel folynak tovább. A dolog a másik, sokkal nehezebb felét egy új kormány megalakítása jelenti. Olyan kormányé, amely valóban szabad és egyenlő esélyeken alapuló választások eredményére támaszkodhat. Ez viszont maga után vonja azt, hogy a jelenleg legnagyobb párt is demokratikus szavazásra bocsássa „vezető szerepét”. A nép többségének akarata kényszerítette lemondásra a kormányt - állapítja meg a Német Liberális-Demokrata Párt (LDPD) központi orgánuma, a Der Morgen csütörtöki vezércikkében. Az okot a lap abban látja, hogy „egy hamis politika súlyos politikai és gazdasági válságba döntötte az országot - mert vezetésről itt aligha lehet beszélni”. A Politikai Bizottság testületi lemondásával kapcsolatban a Berliner Zeitung megállapítja, hogy a lépés ^távolról sem önkéntesen, és egyúttal nagyon is megkésve következett be”. lehet folytatni. Az MSZP elnöke a magyar politikai életről szólva hangsúlyozta: a közeljövő tennivalói között szerepel az Lengyel-német megbékélést célzó látogatás Tegnap 60 fős kormányküldöttség, köztük a külügyi, a gazdasági tárca és 5 másik kormánytag társaságában hatnapos történelmi fordulópontnak szánt lengyelországi látogatásra érkezett Varsóba Helmut Kohl az NSZK kancellárja. Utoljára NSZK-kancellár - Helmut Schmidt - 1979-ben járt Lengyelországban. A varsói repülőtéren Helmut Kohlt Ta- deusz Mazowiecki kormányfő és a lengyel kormány tagjai fogadták. Az ünnepélyes fogadtatás után a kancellár szálláshelyére hajtatott és alig egy órával később már tárgyalóasztalhoz ült vendéglátójával, majd szálláshelyén Lech Walesával, a Szolidaritás elnökével találkozott. Az esti órákban a tiszteletére adott díszvacsorán vett részt a lengyel minisztertanács varsói palotájában. A. lengyel-német megbékélést, a két ország politikai és gazdasági kapcsolataiban szükséges áttörést célzó látogatást megelőző órákat még mindig a feszült légkör jellemzi. Az utolsó pillanatban módosították a kancellár programját és a nyilvánvaló nézetkülönbségek miatt csak a látogatás utolsó napján írják alá a lengyel-NSZK közös nyilatkozatot a kapcsolatok jövőjéről, de már pénteken több mint tíz fontos szerződést és megállapodást látnak el kézjegyükkel az érintett miniszterek. Kohl lengyelországi programjának nagy része vidéken zajlik majd. A kancellár ellátogat Krakkóba, Auschwitzba (Os- wiecim), Lublinba, Czestochowába, Wroclawba, illetve az attól nem messze fekvő Krzyzowába (Kreisau), ahol a 2. vi- (Folytatás a 2. oldalon.) alkotmányosság teljessé tétele, az új intézmények tartalommal való megtöltése. (Folytatás a 2. oldalon.) Agrárszövetség alakul? Csütörtökön a TOT Oktatási és Üdülési Központjában ülést tartott az Agrárreformkörök Egyesületének országos választmánya; a testület 1989. december 2-ára kitűzte az Agrárreformkörök Egyesületének országos nagygyűlését. A Gödöllön megtartandó tanácskozás napirendjén az egyesület programnyilatkozata, országgyűlési választási programja és a mezőgazdasági érdekképviseleti rendszer megújításának kérdése szerepel. Az országos választmány kezdeményezi, hogy a nagygyűlésen az Agrárreformkörök Egyesülete elnevezés helyett vegyék fel az Agrárszövetség nevet. A SZOT elnöksége visszaadta mandátumát, a szaktanács pedig korlátozta önmaga feladatait a SZOT csütörtöki ülésén, ahol egyúttal új testületek létrehozásáról is döntöttek. E szervezeti kérdésekről - a hazai politikai, társadalmi szervezetek gyakorlatában rendhagyó módon - az újságírók jelenlétében tárgyalt a szaktanács. Bár a javaslat itt is elhangzott, hogy a mozgalom belső ügyeire vonatkozójavaslatokat zárt ülésen vitassák meg, s a tanácskozás eredményét majd sajtótájékoztatón ismertessék, a jelenlévő tanácstagok többsége éppen a szak- szervezetek megújulásának hitelessége érdekében leszavazta a nyilvánosság kizárását. Nagy Sándor főtitkár ezek után a tömegtájékoztatási eszközök képviselőinek jelenlétében terjesztette be az elnökségnek azt a javaslatát, hogy a Szakszervezetek Országos Tanácsa a jövő év eleA kormánynak a következő három évre szóló gazdasági programja nem reális tárgyalási alap a gazdákodó szervezetek számára - hangsúlyozta Kelényi Gábor, a Magyar Gazdasági Kamara főtitkár-helyettese a kamarának a veszteséges vállalatokról csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján. A kamara szerint először konkrétan az 1990-91-es évek gazdaságpolitikai elképzeléseit kellene megtárgyalni, mert egyelőre kétséges, hogy a magyar gazdaság eléri ebben a két évben az 1989. évi teljesítményét. Kelényi Gábor kifejtette, hogy a magyar gazdaság helyzetét azért nehéz napjainkban reálisan megítélni, mert a gazdasági tevékenység érték- és mértékrendje Magyarországon jelenleg használhatatlan. A rendelkezésre álló vállalati mérlegekből nem lehet egyértelműen tisztázni, mely vállalatok veszteségesek, illetve nyereségesek. A gazdálkodó szféra csak vázlatos elképzelésekkel rendelkezik a következő évek gazdasági szabályozórendszerérői. így feltételezhető az adóredszer, azon belül is az áfa módosítása, s körvonalazódik az áttérés a külkereskedelem rubelelszámolájére tervezett kongresszusig elsősorban a beszámoló elkészítésére korlátozza feladatát. Egyúttal javaslatot tett az Országos Koordinációs Tanács létrehozására. Ennek a szervezetnek az összetétele tükrözné a szakszervezetek jelenlegi tagoltságát. Feladata lenne az országos szövetség létrehozásának előkészítése, kongresszusi dokumentumainak, a programtervezetnek és az alapokmánynak a kidolgozása, valamint az ország- gyűlési és helyhatósági választásokkar kapcsolatos teendők koordinálása és az érdekvédelmi, érdekképviseleti tevékenység irányítása, összehangolása. Bejelentette azt is; a SZOT elnöksége vissza kívánja adni megbízatását, s kérte, hogy e testület helyett a szaktanács a kongresszusig terjedő időszakra intéző- bizottságot hozzon létre. Ennek feladatát a SZOT és az Országos Koordinációs (Folytatás a 2. oldalon.) sú forgalmában a dollárelszámolásra. A veszteséges vállalatok helyzetéről szólva Kelényi Gábor kifejtette: a vállalati és vagyonmérlegek hibái miatt a gazdálkodó szervek reális teljesítménye nem mutatható ki. Ez a külföldi tőkebefektetőket is óvatosságra inti, és lassíthatja a működő tőke bejövetelét Magyarországra. A vállalati mértegek pontatlanságai miatt a támogatásokat is nehéz kimutatni, így előfordulhat, hogy nyereséges vállalatokat is felszámolnak. Eddig mintegy 250 eljárás során körülbelül 150 kisszövetkezetet, 50 egyéb szövetkezetét, 30 különböző gazdasági társulást és mindössze négy nagyvállalatot számoltak fel. A kamara megtette az első lépéseket a reális vállalati vagyonmérlegek kialakítására, az ősz folyamán osztrák-magyar kft-t hozott létre a vagyonértékelés elvégzésére. A kamara főtitkár-helyettese azonban hangsúlyozta, hogy a gazdasági tevékenységek reális értékelési rendszerének kialakítása valójában kormányzati szinten oldható meg, és mára már elodázhatatlanná vált. Vargabetűvel vissza Madocsára Napi nyolc óra a varrógép mellett Az Adidas cégnek varrnak csodálatosan szép, finom kelméből női fehérneműket, hálóingeket és pizsamákat a madocsai Igazság Téesz varrodájában. Sok „gazdája” volt már ennek a kis üzemnek: a Diamant, a Szegedi Ruhaipari Szövetkezet, s most ismét közelebb kerültek: a Paksi Ruhaipari Szövetkezettől kapják az alapanyagot az itt dolgozó varrónők. Egy műszakban, 25-en varrják a fehérneműt, s meglehetősen keveset keresnek az itt dolgozó asszonyok. Tavaly nyolcszázezer forint volt a kis üzem nyeresége. A szép fehérnemű az ország boltjaiban nem kapható, s a varrónők sem vehetnek belőle. Annyit tudnak csak: Regensburgba szállítják a csíkos, katicabogár mintás női hálóingeket. dvm Fotó: KISPÁL M. Szűrös Mátyás osztrák politikust fogadott Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke, tegnap a Parlamentben fogadta Fritz Marschot, az Osztrák-Magyar Egyesület elnökét, az osztrák parlament külügyi bizottságának korábbi elnökét. A kamara bírálja a kormány gazdaságpolitikai elképzeléseit