Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-06 / 263. szám

4 KÉPÚJSÁG 1989. november 6. A fénykép varázsa I. Ősfényképek Másfél száz esztendeje született szel­lemi életünk mára megszokott kísérője, a fotográfia. 1839 elején röppent fel a hír Párizsban, új képalkotási eljárást jelen­tettek be a francia akadémián, amely a fény vegyi hatását használta fel képek előállítására optikai kamerával. Joseph Niépce és Louis Jacques Mande Da­guerre találmánya azóta napjainkig hosszú, ellentmondásokkal is tarkított utat járt be. A jubileum méltó megün­neplésére a Magyar Fotóművészek Szö­vetsége és a Budapesti Művészeti Hetek á fővárosban 12 magas színvonalú kiál­lítást rendezett. A nagyvonalú támoga­tóknak köszönhetően egy 400 oldalas magyar-angol nyelvű album is őrzi a tárlatok legértékesebb fotóit és egy-egy avatott szakíró tanulmányát. A magyar fotográfia történetét e mű segítségével is megpróbáljuk közelebb hozni olva­sóinknak. * Daguerre 1831-ben egy új képrögzítő eljárást fedezett fel, amely eítért a Niépce által használt eddigi eljárástól és ennek tökéletesítése után jutott el 1838-ban a végső eredményhez. Niépce nem érte meg munkájának sikerét, 1833-ban meghalt. Munkáját fia folytatta tovább Daguerre-rel. A szerencse Daguerre- nak kedvezett, aki eljárását maga „ke­resztelte” el dagerrotípiának 1838 áprili­sában. Találmánya elismertetése és hasznosítása céljából kamerájával felvé­teleket készített Párizs nevezetes épüle­teiről, és a képekkel számos tudóst kere­sett fel, hogy azok érdeklődését felkeltse találmánya iránt. Arago vette rá Daguerre-t, hogy fogad­ja el a francia kormány által fizetendő év­járadékot, amely a nemzeti elismerést is jelenti. Daguerre számára évi hatezer, Isidore Niépce részére évi négyezer frank évjáradékot állapítottak meg. A ja­vaslat 1839. június 15-én került a képvi­selőház elé és egy hónappal később La­jos Fülöp király jóváhagyta. Daguerre módszerét augusztus 19-én hozta nyil­vánosságra. A dagerrotípia egyedi darab volt, sok­szorosítani nem lehetett. És kissé kényes darab, amelyet óvni kellett sérülésektől és a külső behatásoktól, ezért a lemezt fémpaszpartu és üveg védte minden érintéstől, és többségében díszes tokba helyezve úgy őrizték mint égy ékszerdo­bozba zárt értéket. Az is volt, az első években az ára miatt. Az amatőrök nagy tömege hódolt a fényképezés szenvedé­Kossuth Lajos, Ruttaky József és Both Pál, Pest, 1841. (Marastoni Ja­kab felvétele.) Kosztolányi Móric, a cs. királyi gya­logezred főhadnagya családjával, 1842. (ismeretlen felvétel) lyének. 1847-ben egyedül Párizsban 2000 kamerát adtak el és félmillió lemezt. Daguerre találmányának híre gyorsan megérkezett hazánkba is. A magyar saj­tóban 1839. február 2-án megjelenik az értesítés Daguerre „mindenek fölött leg­érdekesebb fölfödözéséről”. Hazai földön 1841-ben kezdődött a dagerrotipizálás hivatalos fényképészek által. Első ilyen fényképészünk Marasto­ni Jakab, velencei származású festő volt. Első fényképészünk számszerűen is sok dagerrotípiát készített hazai földön, és mégis mindezekből, sajnálatos mó­don, egy darab sem maradt ránk. Egyet­lenegy szignált felvételnek megmaradt a reprodukciója, ez Kossuth Lajost sógora, Ruttaky József és Both Pál társaságában ábrázolja, és 1841 nyarán készült. Az 1840-50-es években Pest-Budán mintegy 14, rövidebb-hosszabb ideig dolgozó „hivatásos" dagerrotip fényké­pészt lehet számon tartani. Mai felmérések szerint a múzeumi és egyéb közgyűjteményekben található dagerrotípiák száma eléri a 200-at. (Válogatás Szakács Margit tanulmá­nyából.) Női akt 1850. körül Az 1848-as országgyűlés Clneaemadár* Múlt héten adtuk közre a népdaléneklésre szólító felhívásunkat. Ezúttal a verseny cím­adó dalának kottával ellátott szövegét közöljük. Hasonlóval a játék során még talál­kozhatnak érdeklődő olvasóink. A már ismert tudnivalókhoz kiegészítésül szolgálunk néhány adattal. A mohácsi népdaléneklési verseny időpontja: 1990. február 25-én lesz. Ezzel szorosan összefügg, hogy a Cinegemadár verseny kötelezően ismert da­lainak száma nem húsz, hanem huszonöt. Felhívásunk módosításaként tudatjuk, hogy a versenyre jelentkező 14*éven aluliak és a nyugdíjasok nem fizetnek nevezési díjat. Emlékeztetésül az eseménysorozat első alkalma: november 12, vasárnap délelőtt 10 órakor Szekszárdon a Babits Mihály művelődési központban. Ekkor minden rész­letről tájékoztatnak a verseny szervezői. Jelen lesz Marosi Júlia. Az első találkozás Cél­ja is, hogy: énekeljünk! dkj. i. Nincs itthon az ura/n. cinégemadár, Gemenci erdőbe hidakat csinál, jó lovai vannak, hamar hazaér, Jaj lesz nekünk, rózsám, hogyha itten ér! (a dallam második felére:) Rossz lovai vannak, nem ér ma haza. Mulathatunk, rózsám, egész éjszaka. (Énekszóra, zene- és tánckarra: OLSVA1 Imre -SIMON Antal: Sárközi Szvit-jében.) Hangversenyajánlat Sass Sylvia Szekszárdon- Sass Sylvia dalestjét rendezi no­vember 8-án 19 óra 30 perces kezdettel a szekszárdi Művészetek Háza. Közre­működik Harazdy Miklós zongoramű­vész. Műsorukon Csajkovszkij-, Liszt-, Kodály- és Strauss-dalok szerepelnek. E program szeptember 16-án betegség miatt elmaradt. Az akkorra váltott je­gyek most érvényesek. Novemberi előzetes ~ Jelenkor Két regényrészlettel indul a Baranyában szerkesztett folyóirat ez évi, tizenegyedik száma. Esterházy Péter: Hrabal könyve cí­mű regényrészletét még további hat követi majd, és második ré­szével folytatódik Sándor Iván: Arabeszk című könyve. Takáts Gyula és Zalán Tibor egy-egy költeménye kapcsoló­dik az első blokkhoz. A hetvenöt éves Határ Győzőt több kortársa is köszönti a no­vemberi számban. A szépirodalmi Írások mellett olvashatjuk Hallania Erzsébet novelláját, Szilágyi Eszter Anna, Gergely Ág­nes és Takács Imre verseit. A kritikai írások közt Erdödy Editnek Határ Győző: Anibel cí­mű regényével, Dérczy Péternek Tar Sándor novelláskötetével, s Pap Istvánnak Takáts Gyula költészetével foglalkozó tanulmá­nyait ismerhetjük meg. A Jelenkor novemberi száma a pécsi Pannónia Sörgyár anyagi támogatásával készült el. Pécsi Nemzeti Színház Godspell Ég és föld kapott teret azon a színpadon, ahol a pécsi színé­szek keltik életre Michel Tebelak és Steven Schwartz Godspell című művét. Ahol a szíved, ott a kincsed is - halljuk az evangé­liumból, s a tanítások, a példabeszédek, a szöveg, a zene, a tánc különös egységében jutnak el a nézőhöz. E komplex kifejezés- módot a színésztársulat, az énekkar és a tánckar létszámában is jelentős közreműködésével valósította meg a vendégrende­ző, Sándor János. A Máté evangéliuma nyomán Íródott darab abszolút főszereplője ifj. Fillár István, a Pécsi Nemzeti Szinház új tagja. Az epizódok egymásutániságában bontakozik ki Jézus története, s á fő cselekmény szálait jól szolgálják a tánc (Tóth Sándor koreográfiája) s a zenei (Papp Zoltán) betétek. A népes szereplőgárda: ifj. Fillár István, Moravetz Levente, Matoricz Jó­zsef, Dévényi Ildikó, Uhrik Dóra, Füsti Molnár Éva, Németh Já­nos, Nádházi Péter, Besenczi Árpád, Bartus Gyula előadásában a Biblia nyomán született musical élményszerű közelségbe hozza a nézőt a tanításokhoz, az igéhez. - csefkó ­Rockszivárvány Sting megbukott New Yorkban egy operai szerepben. A kritikusok sze­rint nincs megáldva színészi tehet­séggel a népszerű rockénekes. Sőt, énekesi teljesítménye is kívánnivaló­kat hagy maga után. * Lelkendezve számol be a Melody Maker kritikusa a Rolling Stones to­rontói koncertjéről. Az újságíró sze­rint az együttes továbbra is kitűnő te­hetségek kombinációja. A cikk vé­gén ez áll: „a Rock and roll egyenlő a Rolling Stonessal”. 1000 Szent ígéret címmel a Bravó kiadónál jelenik meg az új Griff együttes első nagylemeze. A hírek szerint egy évre teljesen leáll a hölgyekből álló Bangles. Per­sze nem tudni, hogy a szünet után egyáltalán lesz-e folytatás. Érdekességnek számít: az ismert lemezcégek után a WEA is bejelentette, hogy megszünteti a kislemezek gyártását. A jövőben ezeket a két dalt tartalmazó kazet­ták kiadásával fogják pótolni. * Eric Clapton tizen­nyolc alkalommal ad egymás után koncer­tet Londonban. A kivá­ló zenész az első kon­certeken bluest játszik. Az utolsó előadáson csatlakozik hozzá, az Angol Nemzeti Filhar­monikusok Zenekara is. Az idei évben megismert Nenah Cherry, aki jelenleg is a „Manchild” című dalával a népszerűségi listák előkelő helyén áll, filmszerepet vál­A Griff együttes első albuma Iáit. Ő játssza a főszerepet a Jose­phine Baker életéről szóló filmben. A Rockpont slágerlistája 1. Kaoma: La Lambada 2. Louis Armstrong: What a Won­derful World 3. Technotronic: Pumpothe Jam 4. The Cure: Lullaby 5. Bros: Too Much KINDL GÁBOR

Next

/
Thumbnails
Contents