Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-04 / 262. szám
2 - TOLNATAJ 1989. november 4. Falutelepítés a harmincas években- A szolgáltatás olyan mint a foci, napi témát szolgáltat, mindenkinek megvan a véleménye róla. Mindenki panaszkodik rá, szidja. Az ügyfél az udvariatlanságra, a pontatlanságra, a szolgáltatások ára és minősége közti ellentmondásra panaszkodik, a szolgáltatóknak való kiszolgáltatottságára. A szolgáltató az ala csony javítási díjakat panaszolja, az ügyfelek türelmetlenségét emlegeti, az alkatrészellátás lehetetlenségeit hánytorgatja fel. Hogy vélekedik minderről ön, aki több mint tíz éve a szolgáltatásban dolgozik, előbb a Gelkánál, utóbb maszekként?- Kétségkívül így van. De ehhez hozzá tartozik az, hogy amikor egy ügyfélnek megígérem, hogy holnaputánra megjavítom a készülékét, de eleve tudom, hogy nem így lesz, akkor az ügyfél a kiszolgáltatott. De ha abban a tudatban ígérem meg, hogy elkészül, mert nekem is megígérte valaki, hogy szállítja a javításhoz szükséges anyagokat, aztán nem hozza, akkor már én vagyok a kiszolgáltatott. A műhelyemben például video és színestévé-készülékekből jelenleg kétféle létezik: garanciális és nem garanciális. A garanciális készülék a jótállási jegyen feltüntetett egy évig garanciális, addig vagyunk kötelesek megjavítani, de azután egy nappal már nem. Még ha előtte soha nem hibásodott meg, akkor sem. Jelenleg az országba bekerül rengeteg különböző, hazai árakon egyáltalán nem olcsó készülék, és soha senki, semmilyen szinten nem gondol arra, hogy mi lesz azokkal a gépekkel, amikor egy év, egy naposak lesznek. Itt válók én mint garanciális javító kiszolgáltatottá, amikor egy gépnek lejárt a garanciája, mert elvárják tőlem, hogy megcsináljam. Ami jogos is ilyen értékű készülékeknél. Csakhogy tudni kell, hogy a legtöbb video Nyugaton vagy a Távol-Keleten készült, és ehhez a magyar ipar nem gyárt alkatrészeket sőt szocialista relációból sem szerezhető be.- Szóval, ha van egy nagy pénzen behozott, vagy akár itt vásárolt tévé vagy videokészülékem, aminek lejárt a garanciája, de meghibásodik, akkor futkoshatok alkatrész után, ha azt akarom, hogy megjavítsák a készüléket?- Sajnos, gyakorlatilag igen. Ráadásul a kinti alkatrészárak a kinti bérekhez igazodnak. Azt hiszem ezzel mindent elmondtam. Mert amíg egy átlag alkatrész egy videóhoz 10-100 DM-ig terjed, addig ez nálunk többezres kiadást jelent az ügyfélnek. Akkor kiszolgáltatott mindenki, ha javításra kerül a sor, mert ezeknek az alkatrészeknek a legális behozatala jóformán megoldatlan. Amikor megállapítom a hibát és azt mondom az ügyfélnek, hogyha akarja, hogy megjavítsuk a készülékét, akkor szerezzen be alkatrészt a saját valutakerete terhére, akkor mindjárt kiderül, hogy ez a fényesnek mondott Nyugat alkatrészbeszerzés szempontjából ugyanúgy nem fényes, mint a Kelet. Ott éppúgy nincs alkatrész ezekhez a készülékekhez, mint nálunk. Mert ezeknek a tévéknek, videóknak a döntő többsége, ami hozzánk bekerül, középkategóriás vagy annál rosszabb minőségű. Nyugaton is csak az igazán nagy cégek, a kiemelkedően jó japán és NSZK elektronikai vállalatok építenek ki korrekt, megnyugtató szervizhálózatot. A dél- és észak-koreai, tajvani berendezések igen olcsók, szinte eldobásra készülnek, és nincs hozzájuk alkatrész. Az osztrák-magyar kereskedők egy része általában ezt szerzi be nagy tételben, és nem tekintik feladatuknak ezeknek a készülékeknek a szervizelését éppúgy, mint a magyar forgalmazó. Ebben semmi különbség nincs közöttük. Ott vannak például azok a pár éve, 76 ezer forintért árult Grundig videó- készülékek, amik most jutottak abba a korba, hogy elromlanák. Hozzák az ügyfelek egymás után a szervizbe, de a javításukhoz szükséges alkatrész hiánycikk. Ha van is hozzá egy-egy modul - mert ezek modul- rendszerű készülékek -, akkor az 6-8 ezer forintos alkatrészárat jelent. Az a cég, amelyik ezt valamikor behozta, nem ér-N dekelt abban, hogy ilyen iszonyú raktárkészletet tartson fent, tehát nem is teszi meg, mert nyereségérdekeit. Az ügyfél meg honnan szedjen 200 nyugatnémet márkát minden egyes meghibásodáshoz? Arról nem is szólva, hogy én honnan vegyek, hiszen a szervizeknek nincs valutakeretük. I- Akkor miért lett kisiparos? Ráadásul olyan kisiparos, aki garanciális javításokat is vállal?- Hogy maszek miért lettem, annak nagyon konkrét oka volt. A Gelka ugyanis 1982-ben megszűnt országos vállalat lenni, amivel én nem tudtam egyetérteni, mert a mai napig meggyőződésem, hogy a Gelka Európában egyedülálló szolgáltató cég volt. Képes volt arra, hogy ha egy Budapesten elromlott bármilyen készüléknek a javítási számlájával mondjuk Szekszárdon megjelent az ügyfél, akkor az itteni szerviz azt ingyen megjavította és ennek a szerviznek a munka garanciális javítási költségeit kifizette a társcég. Ezt a vállalatot nem felrobbantani kellett volna, hanem rugalmasabbá tenni. A feloszlatás előtt, ha nem volt valamilyen alkatrészem, akkor az ország bármelyik Gelkáját felhívhattam és kérhettem tőlük, mint kollegáktól, és legközelebb viszonoztam ugyanezt. A vállalat megszűntével ennek a szervezeti kerete és ezek a rugalmas alkatrészcserék is megszűntek. I- Jó, jó, de garanciális javításokkal most is foglalkozik.- Igen. Jó a kapcsolatom az eladó céggel, korrekt de ugyanakkor alacsony szintű, balkáni kapcsolat is ez. ■ - Mihez képest alacsony szintű?- Az elemi szintű szolgáltatási igényekhez képest. Ugyanis eladják a készülékeket, amiknek a garanciális javítását én végzem, de ehhez ők a legelemibb feltételeket sem biztosítják nekem. Ott van egy hatvanezer forintos tévé, elromlik, kiderül, hogy nincs a javításához szükséges technológia. Alkatrész sincs. Csak egy valami van, az óriási haszon, amit ezeknek a készülékeknek az eladásából nyertek. És amiből a szervizekhez már egy fillér sem jut el, holott a behozott készülékek összes árának a három százalékáért már lehetne kapni többszínnyomású kapcsolási rajzot. De ezzel senki nem foglalkozik, mert ezek a cégek nem abban érdekeltek, hogy korrektül megjavítsák ezeket a tévéket, videókat, hanem arra törekednek, hogy minél gyorsabban, és minél nagyobb haszonnal eladják. I- Ezek után az előbbi kérdésem még inkább kérdés, miért csinálja, hiszen a garanciális javítások nélkül is ragyogóan megélne?- Annak idején amikor ezt választottam, úgy gondoltam, hogyha szerződést kötök a legújabb technikák javítására, az biztosítja a szakmai továbbfejlődésemet. Kényszerít rá, hogy állandóan továbbképezzem magam. Eredetileg ugyanis az volt a gyakorlat, ha jött egy újfajta színes tévé, akkor szerveztek egy tanfolyamot, később ez megszűnt. Most már a kereskedelmi tevékenység és nem a továbbképzés dominál.- Szóval nem vált be az az elképzelése, hogy a garanciális javítások a továbblépését biztosítják.- Nem. Pedig ha piacon akarok maradni, akkor elébe kell menni a dolgoknak.- Hová lehet elébe menni, hiszen I ezeket a készülékeket a fejlettebb ipari országokban gyártják. Mondjuk elmegy Japánba, ahogy ezt öt éve tette?- Hogy Japánba, a Mgtschusi és az Akai konszernhez 1984-ben kijutottam, az szerencse volt. Az ott eltöltött egy hónap azon túl, hogy a legújabb videokészülékeket tanulmányozhattam, azokat, amiket hozzánk csak három-négy év múlva hoznak be, nagy kedvet és önbizalmat is adott. Rájöttem, hogy én is meg tudom csinálni azt, amit a japánok, meg tudom tanulni az új készülékek szerelését. Akkor döntöttem el, hogy mindenképpen szakosodok, mert az a sok minden amit addig csináltam, annak jelentős része csak rutinmunka volt, és elenyészően kis része az, ami gondolkodásra késztetett. Pedig minden elektronikai hiba folyamatos kihívás, szellemi párbaj, és éppen ez a varázsa. Tudnom kell, hogy mikor, hol, mit mérjek, és azt hogyan értékeljem. Ezért megyek most novemberben az NSZK-ba is, ahol ötödik generációs elektronikákat, a legújabb kamera-, videotechnikákat fogom tanulmányozni. Nem szeretném még egyszer azt megélni, hogy bejön hozzám egy ügyfél, hoz egy készüléket, amit meg kellene javítanom, de nem tudom, mert nincs hozzá se rajz, se leírás. Ha nem akarok maszekként ilyen szituációba keveredni, akkor el kell mennerrf oda, ahol mindezt a tudást megszerezhetem, az NSZK-ba. I- Az ön haszna ebből nyilvánvaló, de mit nyer ezen a fogadó, a Steigerwald cég? S- Rövid távon keveset, de szerencsére ők hosszabb távon gondolkodnak. Ez egy nagyvonalú kereskedő cég, amelyik arra számit, hogyha valaha majd Magyarországra" bejön - mert ilyen tervei vannak -, akkor legyen itt egy olyan ember, aki az általuk forgalmazott készülékek szervizelését ellátja. Nagy szerencsém, hogy sikerült találni egy ilyen gondolkodású vállalatot.- Csakhogy ezzel ön előnyre tesz szert a konkurenciával szemben, hiszen az ügyfelek továbbadják, elmondják, hogy az Aszódy szervizében megjavították azt a készüléket, amit a másik szolgáltatással foglalkozó cég nem tudott, vagy nem akart elvállalni.- Persze, ezért is jó szerintem a konkurencia. Tudja, esténként nézem a tévét, ezeket a most alakuló, kialakuló új pártokat, és higgye el, néha kedvem lenne felállni és tartani nekik egy húszperces tájékoztatót. I- A maszek, a politikusnak? Miről?- Arról, hogy is kezdődik, ha az ember megmérkőzik a konkurenciával. Mert az nem egy semmi élmény. Van egymás mellett két műhely, mint ahogy az enyém is volt a Béri Balogh Ádám utcában az- ' előtt, és ahol én ezt csináltam, mellettem a másik szerviz meg mást. És akkor a szomszéd műhely profilt bővített. Kimentem egyik reggel az utcára és látom, hogy cégtáblát cseréltek, most már ők is javítanak videót, mert felvettek egy új embert, aki ért hozzá. Mi volt az első reakcióm? Először mérgelődtem - persze nem mondtam, csak úgy magamban -, aztán elkezdtem hibát keresni a másik munkájában. Ez eltartott egy pár hétig. Aztán dühöngtem, puffogtam, mondogattam, hogy biztosan nem csinálja olyan jól mint én. A harmadik fázisban aztán elkezdtem odafigyelni saját magamra, hogy mit is mondtam én? Mikorra vállaltam, mennyiért csinálom meg ezt a készüléket? Vigyázni kell, mert mit mond a szomszéd! Es így tovább. Ötödik lépésként elkezdtem füzetben vezetni, hogy mikorra, mit ígértem és sokkal jobban odafigyeltem az ügyfelekre. Végül eljutottam odáig, hogy megköszöntem, hogy van konkurencia, mert kiderült, hogy sokkal jobban, hatékonyabban és nyu- godtabban dolgozom, mióta oda kell figyelnem miattuk a saját munkámra, mint előtte. Azóta kevesebb hibát vétek, ez pedig nyugodtabb álmot jelent. Életem első konkurenciaharcára visszatekintve döbbenetes nézni ezeket a pártvillongásokat, mert most tanulják meg azt, amit szükségszerűen meg kell. Mert a többpártrendszer tulajdonképpen ugyanaz, mint a gazdaságban a konkurens cég. Í- Hogyan tudná összefoglalni, mi a szolgáltatói magatartásában a legfontosabb?- Rendkívül fontosnak tartom a tanuló- képzést, mert ez valami csodálatos dolog és mert kevés dolgot csináltam az életben olyan hittel, mint az ipari tanulók oktatását. Nálam a tanuló az első napon kulcsot kap. Akkor megy a műhelybe, amikor akar, addig marad ameddig akar, pedig nem kis értékek vannak ott. Ennek a bizalomnak köszönhető, hogy napok alatt kialakul bennük az a felelősségtudat, amit egyébként tíz évi munkával sem lehetne elérni. Ugyanilyen fontos ugyanakkor, hogy a szakmát az ember komolyan vegye, a lehető legmagasabb szinten elsajátítsa és állandóan toyábbfejlesz- sze. Ha mindezt megteszi, akkor valószínűleg meg tud felelni az ügyfelek elvárásainak is: ■ - Úgy legyen. Éppen ma van fél évszázada annak, hogy a Tolnamegyei Újság 1939. november 4-én tette közzé viszonylag terjedelmes írását az új falvak telepítéséről. A cikk közlésének az adott aktualitást, hogy a parlamentben gróf Teleki Mihály földművelésügyi miniszter összefoglalta a birtokpolitikáról folytatott vitát. A miniszter sorra felvonultatta mindazokat az elgondolásokat, amelyek évtizedek óta foglalkoztatták a földbirtokosokat és a földnélkülieket egyaránt. . A cikk szerzőjének kapóra jött a miniszteri beszéd. Ennek ürügyén leírhatta, hogy véleménye szerint azért vándorolt ki a lakosság nagy tömege Amerikába a századfordulón, mert nem volt Magyar- országon átgondolt birtokpolitika. „Bebizonyított tény, hogy azokról a vidékekről folyt sokkal nagyobb mértékű kivándorlás, ahol több volt a nagybirtok” - állapította meg a szerző, aki azonban valószínűleg tévedett, mert az egykori történeti források nagy hányada úgy tudja, hogy inkább az elaprózódott birtokkal rendelkező vidékeket hagyta el a lakosság, közöttük sokan voltak a nemzetiségiekhez tartozók. A tervezett birtokpolitikának szociális, hadügyi és gazdasági célokat kellett volna szolgálnia. A szerző - a cikk szempontjából - elhanyagolhatónak tartotta a gazdasági célokat, és nem tárgyalta a hadügyi rendeltetését sem. A szociális kérdéseket helyezte mondandójának középpontjába. Véleménye szerint „A mezőgazdasági cselédek, a földnélküli mezőgazdasági munkások, a törpebirtokosok és ezek családja egy 3 milliós tömeget tesznek ki, mivel azonban annyi föld nincs ebben az országban, hogy mindenkinek életképes nagyságú üzemet lehetne juttatni, legalább arra kell törekedni a földművelés- ügyi miniszter javaslata szerint, hogy amelyik családnak nem jut föld, az legalább kertes házhoz jusson. A jelenlegi birtokpolitikának az a célja, hogy elsősorban a törpebirtokosok ingatlanát na- gyobbítsa és egészséges kisüzemekké egészítse ki.” Nemigen vitatható, hogy az egykori „kert-Magyarország” gondolatát elevenítette fel a szerző, azokat az elképzeléseket, amelyeket ábrándokat kergető szociológusok, vagy parasztfogó politikát folytató politikusok és szépírók fogalmaztak meg, de amelyeknek realitása hazai viszonyaink között soha nem volt. A cikk üdvözölte azt a bejelentést, amely szerint az ország gyérebben lakott területein, elsősorban a Dunántúl egyes részein a kormány falvakat akar telepíteni. Az ilyen telepesfalvak kialakítását segíthette a már a Tolna megyei jó, és rossz tapasztalat is, hiszen a húszas évek végén, a 30-as évek elején megyénk egyik pusztáját, Muth-pusztát telepítés révén faluvá fejlesztették. Ezzel behatóan foglalkozott a hetvenes évek elején Bőgős Gyuláné, Iregszemcse művelődési otthonának volt igazgatója, aki levéltári források, valamint a sajtó anyagának feltárását követően megírta ennek történetét. Az egész ügy még valamikor a 20-as évek elején kezdődött, akkor, amikor megjelent a Nagyatádi-féle földreformtörvény. A jászárokszállási elöljáróság jól ismerve a község lakóinak nyomorúságos helyzetét, amint megjelent a rendelkezés - azonnal benyújtotta a község nevében a földigényét a földművelésügyi miniszterhez és az Országos Földbirtok- rendező Bírósághoz. (OFB). Az OFB felmérette a Muth-pusztai birtokot és megállapította, hogy a terület birtokba adható. A jászárokszállási pap ádta ezt a hírt a falu tudtára, majd a helyi újság is irt a lehetőségekről, s természetesen e sorsdöntő napokban ott járt az országgyűlési képviselőjük is. Elmondtak e vidékről minden szépet és jót. Igaz, volt mit mondani: gazdagon termő búzamezők terülnek el a tájon, (18 aranykoro- na-értékűek), az állattenyésztéshez szükséges rétek-legelök voltak a felosztásra váró birtokon, s maga a táj, a lankás tolnai dombok lenyűgözték az ideérkezőket. A földhöz-házhoz juttatás lehetőségének megvalósulása azonban még váratott magára. A kétségek sokasága bénította a cselekvést. A bizonytalanság érzése szülte az 1930. július 21-én kelt beadványt is, amelyet a földművelésügyi miniszterhez juttattak el. Fizetési kedvezményt kértek a leendő birtokaikra... És vártak.. Közben másról sem igen folyt a szó a faluban, mint a dunántúli át- településről. S július 25-én megszületett a várva várt döntés a juttatásról. A határozat kimondotta: ...ezt a juttatást el kellett rendelni, mert Já szárokszállás község határában, vagy közelében az egész birtokrendezési eljárás során sem elővásárlás, sem megvásárlás útján nem lehetett akkora földterületet megszerezni, amekkora az ott jelentkezett földbirtokpolitikai célok megvalósítására közérdekből feltétlenül szükséges volt.” Kezdetben az igénylők lehettek vagy 180-an, de akik végül is az áttelepülés mellett döntöttek, csak 120-an voltak. Sokakat visszatartott a bizonytalanság, az érzelmi kötődés a szülőfaluhoz, a rokonokhoz, s az adósság vállalása is többeket meghátrálásra késztetett. Egy miniszteri megbízott jelentéséből kiderült, hogy a pénzügyminisztérium által megjelölt földár túlságosan is magas volt, holdanként - átlagárat figyelembe véve mindegy 1100 pengő, messze felette a forgalmi értéknek. A vételárat 52 évi törlesztéssel lehetett kifizetni. A juttatott földek birtokbaadásának időpontja: 1931. január 1., de az indulás kellően meg nem gondoltán már szeptember végén elkezdődött Bőgős Gyuláné tanulmányában erről az alábbiakat olvashatjuk: „1930. szeptember 30-án kezdték el a vagonba pakolást. Nehezen ment, hiszen mindenki állatait, ingóságait, mindenét vitte. Akinek volt háza eladta, hogy legyen kis tőkéje, amivel kezdhet az új házában. Az utazás „állami kőccséggel” ment. Voltak aztán, akik visszamaradtak tavaszig, nem mertek nekivágni a télnek. Október 5-e vasárnap volt. Reggel mise a templomban, ahol elbúcsúztattak bennünket. Megszervezte az elöljáróság előre az ünnepséget. Cigányzeneszóval kísírtek bennünket az állomásra, muzsikáztak, míg csak e nem indultunk. De az olyan borzasztó vót. Ott szorongott az egész falu (...) De akárhogy is szorongott is belül, csak meggondoltuk, hogy azt az életet nem lehet vinni tovább (...) Mikor oszt a vonat lassan kihúzott az állo- másrú, akkor szorút csak el igazán a torkunk. Odahagytuk a szülőfalut, de mi vár minket ott, ahova a vonat visz, a nagy idegenbe?” - idézi a szerző az egyik visz- szaemlékezőt. A szerelvény költsége 10000 pengőbe került. Az egy nap és két éjszakán át tartó utazás után Nagykónyi vasútállomásán rakodtak ki a vagonból. Még csak vagonlakók sem lehettek, mert a vasútnak szüksége volt a kocsikra. Lakás nem volt, a bérlő pedig arra hivatkozva, hogy bérleti szerződése az év végéig érvényes, ellenségesen fogadta őket. A betakarítás után, úgy november tájékán megkezdték a birtok parcellázását. Mindenki annyi földet igényelhetett, ameny- nyire várható anyagi helyzete engedte. A földbirtokrendező bíróság iratai vaskos kö- tegeket tesznek ki - a Tolna Megyei Levéltár őrzi ezeket. Az ítéletek általában 6-20 holdat juttattak az új gazdáknak. Ennél kevesebb vagy több csak ritkán fordul elő. Csaknem mindenki kért és kapott házhelyet. A házhely igénylésétől az épület elkészültéig esetenként két-három-négy év is eltelt. S addig? Nos, addig sok család sárkunyhóban élt, amit ők maguknak építettek. Ma is vannak, akik ezekről a „lakásokról” fényképeket őriznek családi albumaikban. f Minden kezdet nehéz. A jászárokszállásiaknak szinte semmi sem kedvezett. A gazdasági világválság kellős közepén települtek át, akkor, amikor egy viszonylag beállott gazdaság is csak alig-alig tudott fennmaradni, sokak feje fölül elárverezték házukat, s az adósságra ráment az a néhány hold föld, amivel rendelkeztek. Nekik Muth-pusztán emberfeletti erőt kellett kifejteni, hogy talpon maradhassanak, hogy a vállalkozás, a föld utáni vágyakozásuk zátonyra ne fusson. ' A Muth-pusztai telepítésről, mint a telepítéspolitika csődjéről írt a korabeli sajtó. Valóban, rossz volt az előkészítés. A politikai rezsim hamar akart tökét kovácsolni a szociális jellegű intézkedéséből. Mintegy száz család úgy érkezett Tolna megyébe, hogy napokon át nem volt tető a fejük felett; a bérlemény még a bérlő használatában volt, s az ügyhöz való viszonya határozta meg átmenetileg sok ember helyzetét. A hitelpolitika sem volt átgondolt. A járási főszolgabíró, az alispán, a főispán - hogy másokat már ne említsünk - sorban dolgozták ki a különböző elképzeléseket a telepesek terheinek enyhítésére. Odáig mentek a különböző kedvezmények számításba vételénél, hogy átmenetileg, addig, amíg gazdaságukat berendezik, és anyagilag megerősödnek - csupán az adót fizessék. K. BALOG JÁNOS Aszódy József és F. Kováts Éva a szolgáltatásról és a kiszolgáltatottságról
