Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-29 / 283. szám

6 Képújság 1989. november 29. A főtitkár negyedik próbája Az egyetlen vidéki székhellyel működő sportági szakszövetség, a Magyar Triatlon Szövetség meg­tartotta első elnökségi ülését. Ezen részt vett Maracskó Tibor elnök, Czencz Péter főtitkár, s jelen voltak az egyesületekből delegált elnök­ségi tagok is. Elfogadták az 1990. évi ülés- és munkatervet, valamint jóváhagyták a jövő évi verseny- naptárt. A következő évben négy országos bajnokságra kerül sor: a rövidtávút Szombathelyen, a kö­zép távút Debrecenben, a csapat- bajnokságot Balassagyarmaton és a mini országos bajnokságot pedig Fadd-Domboriban rendezik meg. Czencz Péter eddig a SportTol- na Egyesület élén tevékenykedett a sportágért. Olyan jól tette a dol­gát, hogy az újdonsült szövetség alapitói szerint szervezőkészségét leginkább a főtitkári funkcióban tudja kamatoztatni. Hogyan lesz a Kiszöv munkatársából a Triatlon Szövetség főtitkára? - erről kér­dezzük az érdekeltet.- Már nyáron szóba került a ne­vem a kecskeméti országos baj­nokságon. Ekkor még kétségeim voltak, nem hittem a szövetség vi­dékről való irányíthatóságában. E tekintetben megváltozott a vélemé­nyem, ezért elvállaltam a tisztsé­get.- Gondolom, nem fognak egy felduzzasztott stábbal dolgozni?- így igaz, pénzügyi lehetősé­geinktől és vállalkozásaink lét­számigényétől függően szűkkörű apparátusra támaszkodunk. A me­gyei tanács ifjúsági és sportosztá­lya támogatásáról biztosított, a sportszékházban kapunk egy iro­dát, ahol adottak a technikai felté­telek.- További elképzelések?- Feltétlenül megőrizni a triatlon tömegsport jellegét, azonban sztá­rok szerepeltetése továbbra is szükséges. Nagyon sokan kap­csolódjanak be a viadalokba, mi­nél több helyszínen kerüljön sor programjainkra. A versenyek szer­vezői és a sportolók között fellelhe­tő némi ellentét, mindkét részről nagyobb toleranciára van szük­ség. Elsősorban a szervezőgárda legyen a versenyzőkért, ugyanak­kor a sportolóknak is be kell látni, hogy a rendezők is tévednek néha. Czencz Péter néha maga is megcsinál egy-egy háromtusa­viadalt. Főtitkárként egy negyedik tusával is meg kell birkóznia: támo­gatást kiősikarni a vállalatoktól, kiépíteni a sportág szponzorhátte­rét.- km ­Szeibert visszajöhet - ha fizetett Lassan a legkitartóbb szurkolók, a ferencvárosiakért „égők" is megunják a magyar labdarúgást: legutóbb, a va­sárnapi örökrangadóra alig háromezren voltak kiváncsiak a Hungária körúton. Ez a nézőszám bizonyára negatív csúcsot jelent, ilyen csekély érdeklődésre aligha volt példa az MTK-VM-Ferenc- város mérkőzések történetében. Szerdán újra egymás eilen lép pályára a két ősi rivális. A helyszín ezúttal az Üllői úti sta­dion, a tét a Magyar Kupa. Mit tehetnek a zöld-fehérek azért, hogy visszahódítsák a drukkereket? - kérdezte Rákosi Gyu­la vezetőedzőt az MTI munkatársa.- Nehéz lesz visszavágni a vasárnapi 0-3-ért, miután csa­patunk meglehetősen tartalékosán várja az ellenfelet - vála­szolja a szakvezető. - A válogatottak közül Pintér Attila há­rom sárga lapja miatt hiányzik, Limperger Zsolt pedig lázas beteg. Valószínű, hogy a bokasérüléssel bajlódó Keresztúri András és a nemrégiben térdműtéten átesett Kincses Sán­dor sem vállalja a játékot. A hiányzók helyére fiatalok kerül­nek, akik a rutin hiányát lelkesedéssel pótolhatják. A Ferencváros halovány őszi teljesítménye miatt a szur­kolók elkedvetlenedtek. Mi volt az oka a gyenge szereplés­nek?- Számos kisebb-nagyobb gonddal kellett megküzde- nünk, és az ősz végére a játékosoknak elegük lett a futball­ból. Ez lehet az egyik oka a hullámvölgynek, a másik pedig az, hogy válogatottjaink néha nagyon jónak képzelték ma­gukat. Közbejöttek sajnálatos sérülések is. Sokaknak feltűnt, hogy szinte minden mérkőzésre más összetételű csatársort jelölt ki. Helyes volt-e a gyakori vál­toztatás? _- Lehet, hogy kívülről kapkodásnak tűnt a gyakori csere, de úgy érzem, nem tehettem mást. Csatáraink egyszerűen góliszonyban szenvednek, s emiatt jogosan türelmetlen a közönség. Igaz, gyakran megkérdezik, miért nem adok négy-öt fordulóra lehetőséget egy-egy futballistának? Nos, véleményem szerint az igazi profi minden alkalmat megra­gad, s állandóan bizonyítania kell, hogy méltó a bizalomra. Az MTK-VM elleni találkozón a szurkolók kórusban köve­telték Szeibert Györgyöt, akit fegyelmi okokból hagyott ki a csapatból. Valóban „pikkel” a középpályásra?- Nem, egyáltalán nem vagyok dühös Szeibertre. Hogy mikor térhet vissza, csak rajta múlik. Vagyis azon, hogy mi­kor rendezi tartozását a klubbal szemben. Ez szerintem sportszerűség kérdése. A jó Szeibertre továbbra is szükség van, hogy játszhat-e vagy sem, rajtam nem fog múlni. Az mar a többiek kritikája, hogy nem tudták helyettesíteni őt. Tudom, a közönség ilyenkor engem szid, de hát ez előfordul a mi ' szakmánkban - mondta befejezésül Rákosi Gyula. Iskolai sport A faddi Bukros országos bajnok A Start Diák Sportegyesület Budapesten, a Test- nevelési Főiskola atlétikai csarnokában rendezte meg a harmadik országos összetett kondibajnok­ságát. Az évközi eredmények alapján Tolna me­gyét a faddi nevelőotthon Start DSK öt tanulója - Sztojka Béla, Slámer István, Bukros Erzsébet, Ko­lompár Éva és Reiminiusz Piroska - képviselte. A faddi fiatalok nem vallottak szégyent, sőt eredmé­nyeik derekas helytállásról tanúskodnak. A száz­nál több induló versengésében Bukros Erzsébet megvédte bajnoki címét. Kolompár Éva a harma­dik, Sztojka Béla és Slámer István pedig szoros küzdelemben, a dobogóról alig lemaradva a ne­gyedik helyen végzett. A faddi nevelőotthon csapata, középen Bukros Erzsébet, aki megvédte országos bajnoki.címét Péntektől Pakson Teremfoci hat csapattal Hét végén, december 1-3. kö­zött az Atomerőmű Sportegyesület férfi teremlabdarúgó tornát rendez a paksi sportcsarnokban. Érde­kesség, hogy az Atomerőmű Válla­lat mellett az esemény másik támo­gatója az NSZK-beli Chetra GmbH lesz, amely az ipari tömítéstechni­kával és az ehhez kapcsolódó al­katrészek gyártásával foglalkozik. Pénteken és szombaton felnőtt-, míg vasárnap ifjúsági torna kerül lebonyolításra hat-hat csapat részvételével. A lebonyolítási rend­szer mindkét korosztálynál azo­nos: két csoportra osztva mérkőz­nek egymás ellen a résztvevők. A csoportokon belül körmérkőzéses formában döntik el a helyezéseket, majd a helyosztóknál értelemsze­rűen az elsők a tornagyőzelemért, a másodikok a harmadik, a harma­dikok pedig az ötödik helyért játsz­hatnak. A részletes program: péntek 17 óra: PSE-Oroszlány („A” csoport), 18 óra: ASE-Szekszárd („B” cs.). Szombat 9 óra: Oroszlány-Du- naújváros („A” cs.), 10 óra: Szek- szárd-Komló („B” cs.), 11 óra: PSE-Dunaújváros („A" cs.), 12 óra: ASE-Komló („B” cs.). Délután 14 órától kerül sor a helyosztókra. Eredményhirdetés 18.30 órakor. Vasárnap az ifjúsági torna reg­gel 8 órától zajlik. A résztvevő csapatok: Videoton, PMSC, Dunaújváros, Szekszárd, ASE, PSE. Itt az eredményhirdetés 17 órakor lesz. Holtversenyben a harmadik helyért Haifában, a sakkcsapat Európa- bajnokságon a magyar válogatott újabb győzelmet aratott, s a Szov­jetunióval holtversenyben az elő­kelő harmadik helyen áll. A hétfői negyedik fordulóban a magyar együttes 3,5-2,5 arányban bizo­nyult jobbnak Lengyelországnál. Az éllovas Jugoszlávia ismét győ­zött, s tetemesnek mondható, há­rompontos előnnyel vezeti a táblá­zatot Bulgária előtt. Az élcsoport állása: 1. Jugoszlá­via 18 pont, 2. Bulgária 15, 3-4. Magyarország és Szovjetunió 14,5-14,5, 5. Anglia 14 (1), 6. NSZK 13,5 (1), 7-10. Izrael, Svéd­ország, Csehszlovákia és Lengyel- ország 13,5-13,5. Körzeti labdarúgás Zárás a paksi csoportban Őszi végeredmény Felnőttek 1. Tengelic 12 8 3 1 47-17 27 2. Simontornya 12 8 2 2 39-17 26 3. Paks II. 12 7 3 2 40-19 24 4. Nagydorog 12 7 2 3 46-23 23 5. Györköny 12 6 1 5 21-24 19 6. Németkér 12 5 3 4 28-22 18 7. Tolnanémedi 12 5 3 4 33-29 18 8. Kajdacs 12 5 2 5 28-34 17 9. Bölcske 12 4 3 5 15-19 15 10. Madocsa 12 4 ­8 28-46 12 11. Kölesd 12 3 1 8 18-33 10 12. Középhidvég 12 2 3 7 26-38 9 13. Pusztahencse12 1-11 Ifjúságiak 15-63 3 1. Paks II. 8 7 1 _ 35- 8 22 2. Nagydorog 8 5 1 2 24-14 16 3. Németkér 8 5 1 2 21-11 16 4. Simontornya 8 4 1 3 26-15 13 5. Tengelic 8 4 1 3 29-19 13 6. Bölcske 8 2 3 3 18-16 9 7. Madocsa 8 2 1 5 31-20 7 8. Kajdacs 8 2 1 5 13-22 7 9. Tolnanémedi 8- ­8 4-76­Sakk OB II. KSZE Szekszárd-Fabulon SC 8,5-5,5. Mint ahogy az várható is volt, a bajnokság utolsó két fordu­lója rendkívül nagy izgalmakat ígér a kiesés elkerüléséért folyó küzde­lemben. Az utolsó előtti fordulóban a vészhelyzetben lévő csapatok közül a Lajosmizse a Bajával, a Víz­ügy a Videotonnal, mig a szekszár­diak a fővárosban a Fabulon SC- vel mérkőztek. A tabellán a Baja és a Vízügy együttese egyaránt 2-2 ponttal előzte meg a szekszárdia­kat. Ennek következtében a megye- székhelyünk csapatának lényeges volt, hogy az utolsó fordulóban sorra kerülő Vízügy elleni - egyér­telműen kiesési rangadó lesz - mi­lyen pozícióban veszi fel a küzdel­met. Nos, a KSZE Szekszárd nem­csak hátrányát dolgozta le, hanem ebben a kiélezett küzdelemben előnyhöz is jutott. Nem várt, na­gyon értékes győzelmével mindkét riválisát megelőzte. Ez köszönhető annak is, hogy a Lajosmizse 9-5-re nyert a Baja, a Videoton pedig 9,5- 3,5-re a Vízügy ellen. A szekszárdi csapat ezen a talál­kozón nagyon fontos lépést tett afelé, hogy OB ll-es tagságát 1990-ben is meghosszabbítsa. A csapatból két játékos kivételével a többiek valamennyien hozzájárul­tak a 8,5 pontos győzelemhez. A bajnokság állása az utolsó forduló előtt: 1. BEAC 93,5, 2. Videoton 82,5, 3. BHG SE 82,4. Kecskemét 73, 5. Fabulon SC 70,5, 6. Dunavarsány 69.5, 7. Győr 68,5, 8. Lajosmizse 66.5, 9. KSZE Szekszárd 62,5, 10. Bajai Spartacus 61, 11. KVMSC 59.5, 12. Tatabánya 50 ponttal. (A bajnokságból az utolsó két helyezett csapat esik ki.) Események - eredmények December 2-3-án Szekszárdon a sportcsarnokban rendezik meg a kosárlabda Országos Ifjúsági Ku­pa egyik területi döntőjét. Résztve­vő csapatok: MTK-VM, Székesfe­hérvári Ikarus, Dunaújváros, KSC Szekszárd. Tolnán a sportcsarnok harma­dik alkalommal rendezi meg az Al­ta Ripa teremlabdarúgó tornát. A kupasorozat egyre növekvő nép­szerűségét bizonyítja, hogy az idei évben csúcsnevezést regisztrál­hattak. Két osztályban 28 csapat küzd november 7-től március 6-ig a rangos kupáért, melyet eddig két alkalommal a Tékisz, egy alkalom­mal pedig a szekszárdi Dédász csapata nyert el. * Két év után megszakadt a Dom­bóvári Spartacus NB ll-es teke­csapatának hazai veretlensége. Kaposmérői Épitők-Dombóvári Spartacus 5-3 (2521-2478). A Spartacus pontszerzői: Kollár 478, Mándli 450, Illés 447 fás teljesít­ménnyel. * November utolsó hétvégéjén kettős fordulót rendeztek az aszta­litenisz NB ll-ben. Szombathelyi Latex-Szekszárdi Húsipari SE 8- 8. A szekszárdiak pontszerzői: Né- methné 4, Petrik 2, Cseri, Lencz 1 - 1. Szekszárdi Húsipari SE-Pécsi Spartacus 9-7. A Húsipari SE pontszerzői: Némethné 4, Petrik, Lencz 2-2, Cseri 1. Tolna II.-Hon­véd Kilián SE 10-6. Győztesek: Gyöngyösi, Majzik 3-3, Herczig G., Németh 2-2. Tolna ll.-Nógrád Vo­lán 16-0. Atolnai győztesek: Gyön­gyösi, Majzik, Herczig G., Németh 4-4. * A Tolna Megyei Sakk Szövetség december 2-án 9 órakor Szek­szárdon, a Hunyadi utcai sport- székházban tartja tisztújító köz­gyűlését. A résztvevők megvitatják az újjáalakuló szövetség alapsza­bályát és megválasztják a tisztség- viselőket. * Bátán november utolsó hétvé­géjén hét csapat részvételével ren­dezték meg az első ízben kiírt Hu­nyadi János úttörő leány röplab­datornát. Baranya, Bács-Kiskun, Somogy és Tolna megyék együtte­sei 12 mérkőzésen döntötték el a helyezéseket. Végeredmény: 1. Báta, 2. Nagybajom, 3. Paks, 4. Ka­locsai SE I., 5. Mohácsi TE, 6. Mély­kút, 7. Kalocsai SE II. * Befejeződött Tolnán a városi kis­pályás labdarúgó-bajnokság. Végeredmény: 1. Tolna Tsz, 2. Té­kisz, 3. Vízmű, 4. Favorit, 5. Vöcsök, 6. Áfész, 7. MSV, 8. Kiosz, 9. Tűzol­tók, 10. Tolna Központ SC. Mai sportműsor Kosárlabda: Előkészületi mérkőzés a szekszárdi sport- csarnokban: KSC Szekszárd -Alba Regia Építők 15.30 óra. KOSSUTH RADIO 8.20: Eco-mix. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00-11.00: Napközben. 11.05: Népdalkörökénekelnek. 11.37: Szobot- ka Tibor novelláiból. 12.45:Törvénykönyv. 13.00: Klassziku­sok délidőben. 14.05: Elfelejtett költők - elfelejtett költemé­nyek. 14.24: Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban. 15.00: Népzenei Hangos Újság. 15.48: Fagyöngy. Ferdi- nándy György novellája. 16.00: Tizenhat óra. 16.15: Éneklő Ifjúság. 16.25: Test-őrségen. 17.05: Poggyász. 17.30: A Ju­goszláv Szövetségi Szocialista Köztársaság nemzeti ünne­pén. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.40: Népdalok. 19.50:Gong. 20.00: Amia hírekből kimaradt... 20.30: Életéről és műveiről beszél Balassa Sándor zeneszerző. 21.08: Át­hangolás. 21.42: Filmzene. 22.00: Hírvilág. 22.30: Meg- számláltatunk. 22.40: Arckép korhű keretben. 23.10: A Ma­gyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényban. 9.05: Búcsúfellépés. 10.05: Haj­szálgyökerek. 10.20: Magnóról magnóra. 11.05: Családi tü­kör. 11.35: Rólunk van szó! 11.40: Túrót ettem... Óvodások műsora. 12.10: Nóták. 13.05: A tegnap slágereiből. 14.00: Ott, ahol a hatos kocsi befordul... 15.05: Zenerulett. 17.05: Kölyökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Garázs. 19.35: Egy hajóban. 20.05: Albumajánlat. 21.05: Zenés kívánságműsor. 22.00: Taksony napján -Tak- sonyban.23.20:Országok,tájaknépzenéje.23.40:Könnyű- zene Jugoszláviából. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Kamarazene. 9.52: Tamássy Zdenko: Vendégek. Egyfelvonásos vigopera. 10.30: A magyar nyelv századai. 10.45: Albán költőkversei. 11.00:Országok,tájaknépzené- je. 11.10: Barokk zene. 12.05: A kamarazene kedvelőinek. 13.00: Nevek ürügyén. G. Gould. 14.00: A Berlini Rádió szim­fonikus zenekarának hangversenye a Berlini Rádió hang­versenytermében. 15.37: A Tomkins Énekegyüttes Tom- kins-madrigálokat énekel. 15.46: Fiatalok muzsikálnak. 16.05: Jugoszláviai költők versei. 16.25: Zenés esték Istriá- ban. 17.00: Hangverseny Chopin műveiből. 18.00: Opera­részletek. 18.30: A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetisé­gi műsora Szegedről. 19.05: Spanyol nyelvlecke kezdők­nek. 19.20: Angol társalgás középhaladóknak. 19.35: Zene­kari muzsika. 20.41: Kováts Kolos operaáriákat énekel. 21.22: Bécsi Modern Zenei Fesztivál -1988.23.00: Kritikus füllel. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól .reggelig Dél-Dunántúlon. (6.15: Dél-dunántúli krónika - Útinform - Tegnap történt. 6.50: Top-lista. 7.15: Dél-dunántúli krónika - Körzeti időjárás - Sport. 7.55: A nap eseményei.) Szerkesztő: Balogh Zoltán. 16.30: A pécsi stúdió kereskedelmi adása. 18.30: Szerbhor- vát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.10: Indiánok, lappok, beduinok között. NDK dokumentumfilm. 9.35: Hármas csatorna. 10.20: Stúdió '89.1T .05: Képújság. 16.55: Hírek. 17.00: Déli videoújság. 17.10: Hírek szlovák nyelven. 17.15: Tenger és kaland. NSZK dokumentumfilm. 18.00: Betűreklám. 18.05: France Gall a Zenith Színházban. Francia zenés film. 19.10: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Szendi Gábor-Molnár György: Alapképlet. Tévéfilm. 21.15: Loriot. NSZK szórakoztató film. 21.35: Kovbojok. Dokumen­tumfilm. III/2. rész. 23.00: Híradó 2. TV2 Radványi Dorottyával és Rózsa Péterrel 17.00: Képújság. 17.15: TV2 Benne: Reklám - Riportok -Időjárás-Zene. 17.45: Kérdezz! Felelek. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 18.48: TV219.00: Az időésa szél. Bra­zil tévéfilmsorozat. 19.51: TV2 Benne: 20.30: A rock gyerme­kei. 21.00: Híradó 2. 21.55: Miss Julie. Finn tévéfilm. kb. 22.55: TV2 Napzárta. Mészáros Márta: Útinapló. Dokumen­tumfilm. 111/1. rész. Újra Moszkvában. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.10: Műsorismertetés. 8.15: Hírek. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Pipi a Hosszú Harisnya - sorozat gyermekeknek. 15.05: Műsorismertetés. 15.10: Hírek. 15.15: Éjszakai prog­ram. 17.15: Tv-napló I. 17.35: Sorozat gyermekeknek. 18.05: Számok és betűk - vetélkedő. 18.25: Dokumentum­program. 19.10: Időjárás. 19.13: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló II. 20.00: Játékfilm. 22.35: Tv-napló III. 22.55: Angol nyelvű hí­rek. 23.00: Éjszakai program. 1.00: Hírek. 2. MŰSOR 19.30: Tv-napló. 20.00: Alkalmi program - Hírek. Műsor- ismertetés. SUPER CHANNEL 7.00: Napkezdet. 8.00: Egyveleg. 11.55 és 13.55-kor Europalia. 14.30: Forró drót. 15.30: Könnyűzenei műsor. 16.30: Hullámhosszon. 18.30:Transmission. 19.30: Időlánc. 20.00: Super vakációk. 20.30: Der Spiegel. 21.00: India ar­cai. 21.30: A világ ma. 22.00: Hírek, időjárás. 22.10: Európa­ija. 22.15: Európai üzleti hírek. 22.45: Nemzetközi hírmaga­zin. 23.1 5: Az ITN hírműsora. 23.45: Der Spiegel. 0.10: Hírek, időjárás. 0.20: Idölánc. 1.50: Egyveleg. TV 5 16.05: Hírek. 16.10: Sztriptíz. 17.10: Esély a daloknak. 17.30: Konyhatitkok. 18.00: Számok és betűk. 18.20: Falu a felhők között. 19.00: Hegymászók magazinja. 19.30: Hírek, időjárás. 19.40: Csillogó papiros. 20.00: Ellenállás. 21.30: Kanada kétkeréken. 22.00: Tv-hiradó. 22.25: Időjárás-je­lentés. 22.30: Szent este. Varieté. 23.55: Ex libris. Irodalmi magazin. 0.55: Műsorzárás. SAT1 6.00: Jó reggelt a SAT1 -gyei. 8.30: Hírek. 8.35: Közkór­ház. 9.20: Természetbarátoknak. 9.30: Műsorelőzetes. 9.35: Szomszédok. 10.00: Hírek. 10.05: Tévébolt. 10.30: Rafferty és a vad lányok. Amerikai játékfilm. 12.15: Autósöt­letek. 12.30: Szerencsekerék. 13.00: Tévétőzsde. 14.00: Műsorelőzetes. 14.05: Közkórház. 14.50: Egészségvéde­lem. 15.00: Tenisz. 17.00: Hírek. 17.10: Szomszédok. 17.35: Piaci ötletek. 17.45: Müsorelőzetes. 17.50: Az Enterprise űr­hajó. Sci-fi sorozat. 18.45: Híradó. 19.00: Szerencsekerék. 19.30: Fantáziasziget. 20.25: Időjárás. 20.30: A kék hegyek kárhozottjai. Angol bűnügyi film. 22.05: Témák. 22.40: Hírek. 22.50: Tenisz. RTL PLUS * 6.00: Halló Európa - Jó reggelt Németország! 9.10: A Springfieldektörténete. 10.05: Játékshow.10.35:Telebutik. 11.00: Baretta. 11.45: Ragazzi. 12.30: Komolyzene délidő­ben. 13.00: A mai nap műsorából. 13.05: Telebutik. 13.30: Kaliforniai klán. 14.15: A Springfieldek története. 15.00: Szí­nészkedések. NDK filmsorozat. 15.45: Üzleti hírek. 15.55: Hírek. 16.00: Gazdagok és szépek. 16.30: Sorsdöntő év. Családsorozat. 17.10: Játékshow. 17.45: Pronto Salvatore. 17.55: Hírek. 18.00: New York őrangyala. Krimisorozat. 18.45: Híradó. 19.05: Időjárás-jelentés. 19.15: A U.S.S. Georgetown repülőgép-hordozó. Akciófilm-sorozat. 20.15: A Saint Tropez-i csendőr. Francia-olaszfilmvigjáték. 21.55: Sztárügyvédek, trükkök, perek. 22.50: Hírek. 23.00: A hét. Talkshow. 0.05: Maradj tiszta, kedves. NSZK film. 1.25: A U.S.S. Georgetown repülögép-hordozó.2.10:Aerobic.2.15: Műsorzárás. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.01: Csodálatos évek. 9.30: Francia nyelv- tanfolyam. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Hogyan fogjunk millio­mos férjet? - amerikai filmvígjáték. 12.00: Vasutak. 12.10: Külpolitikai magazin. 13.00: Hírek. 13.10: Mi. 13.40: Akkori­ban. 13.45: Találkozás az állatorvosnál. 14.15: Batman. 14.40: Praxis Bülowbogen. 15.35: Heathcliff^s Riffraff. 16.00: Vigyázat, csélcsap! - bábszínház. 16.35: Mini műte­rem. 16.55: Mini tv-hiradó. 17.10: Gyermekeka harmadik vi­lágban. 17.35: Mini klub. 17.55: Mackóék. 18.00: Mi - nők. 18.30: Jack Clementi - Krimisorozat. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: A Guldenburgok öröksége - film­sorozat. 21.00: Zsaru vagy csirkefogó - francia film. 22.45: Oldalpillantások. 22.55:1 -2-x. 23.00: Dr. Jekyll és Mr. Hyde - amerikai horrorfilm. 0.30: Hírek. 2. MŰSOR 16.50: Művészlexikon. 17.00: A próbakövön. 17.30: Tá­jak és emberek. 18.00: Csodálatos évek. 18.30: Wurlitzer. 19.00: A tartományok mai napja. 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Kulturális hírek. 20.15: Hősök tere - A Burgtheater előadá­sa. 23.30: Sport. 0.30: Hírek. Értékes győzelem Budapesten

Next

/
Thumbnails
Contents