Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-25 / 280. szám
II. évfolyam, 44. szám 1989. november 25. Csapdában az állam és polgára Dombóváron másfél évvel ezelőtt kezdődött az a kisajátítási eljárás, ami máig befejezetlenül arra példa, hogy joggyakorlatával a pártállam alkalmanként nem csak az állampolgárt köti gúzsba. Gúzsba kerülhet a jogalkalmazó is, méghozzá úgy, hogy nem talál módot a presztízsveszteség nélküli kiszabadulásra. Ne kérdezzék, kinek jó ez, mert annyira kézenfekvő a válasz: - Senkinek se! Úthenger indul A maholnap 20 éves város rendezési tervében a tanács tőszomszédságában lévő Dombó Pál utca 12., 14., 16. közel két évtizede ítéltetett kisajátításra. Meg is történt ez a 12., 14-es számú házak esetében korábban, majd pedig bontásuk akkor, amikor tavaly az év elején eldőlt, hogy egy középület, azaz az MSZMP új székháza kerül ide. Ezt a verdiktet évekre szóló huzavona előzte meg, mert bár megyére szólóan ennek ellenkezője volt jellemző, az MSZMP Dombóvár városi vezetői nem szorgalmazták különösebben a székházépítést. Úgy festett, hogy a városi tanács örülne jobban „az MSZMP KB költségére” esetleg születő új középületnek, mert ezzel egyrészt léphet egyet rendezési tervének megvalósításáért, másrészt birtokba veheti, oktatási céllal hasznosíthatja a pártbizottság régi épületét. Fönt jeleztek tehát a beruházásnak zöld utat, s mivel mindeddig nem volt, most se volt még mód a visszabeszélésre. Elindult tehát az úthenger 1988 tavaszán, nem sokkal az MSZMP országos pártértekezlete előtt, amikor több mint ígéret volt már, hogy ez az esemény sorsfordító, történelmi jelentőségű lesz. Ez magyarázza, hogy a helyi közvélemény felhördült, amikor „a sürgősség jegyében vált aktuálissá” dr. Révész József nyugalmazott állatorvos Dombó Pál utca 16-os számú házának kisajátítása. A hördülést egyébként csöndes morgolódás előzte meg már csak azért is, mert a dombóváriak tudják legjobban, mi az, ami milliókért kiáltva hiányzik városibb létük feltételei közül. Aztán... akinek a kezébe nem jutott el a Magyar Hírlap 1988. március 16-i száma, az kézről kézre járó fénymásolatban olvashatta el a Tolna Megyei Beruházási Vállalatnak azt a versenyfelhívását, mely a dombóvári pártszékház magas- és mélyépítési munkáinak elvégézésére keresett pályázókat úgy, hogy a munkaterület átadását 1988 május végére, a fölépítés határidejét pedig 1990. május 31-re hirdette meg. Úthenger gyorsít 1988. május 4. A tanács városgazdálkodási osztálya kéri az igazgatási osztályt „A VÁROSKÖZPONT RENDEZÉSI TERVÉBE ILLESZKEDŐ KÖZÉPÜLET ELHELYEZÉSE CÉLJÁBÓL” a kisajátítására, mivel az INKÖZ április végén már elvégezte a 904 négyzetméteren elhelyezkedő háromszobás, komfortos, 128 négyzetméter alapterületű lakóház értékelését és a kisajátítás összegét kétmillió-háromszázezer forintban határozta meg. Az igazgatási osztály véleményezteti az értékbecslést és június 9-én jegyzőkönyvben rögzíti dr. Révész József észrevételeit, továbbá azt a kérését, hogy a kisajátítás kapjon halasztást a pártház tényleges építéséig. (Akkor már nincs egyedül azon hitében, hogy ez az építés most nem aktuális. Jegyzőkönyv elkészül. Foganatja semmi.) 1988. június 17. Egyezségi tárgyalás, melyen két és fél millióra emeli a városgazdálkodási osztály a kártalanítás összegét. Dr. Révész József pedig bejelenti, hogy mivel a közérdekűséget nyomatékosító hivatkozások az MSZMP KB-ra történtek, eljárt a KB-nál, ahol 5-6 napon belüli választ ígértek problémájára. (Válasz többször 5-6 nap múltán sincs. Van viszont később a megyétől egy látogató, aki az úthengermetódusnak megfelelő hangnemben közli, hogy „a pártszékház akkor is fölépül, ha a fene fenét eszik”.) Húzd meg, ereszd meg! Az ügyintézési határidők gondos betartásával folyik a tárgyalások, fellebbezések, elutasítások sorozata. Ezt írja elő a nagykönyv. A kártalanítás összegét a városi tanács 1988. szeptember 20-án kifizeti, kérésre a segítségadásban is készséges, hogy a Révész család - apa, anya, két felnőtt gyerek (állatorvos az egyik, a mama példáját követve pedagógus a másik) lakásvásárlással és építéssel fedél alá kerülhessen. El is kél a segítség, hiszen dr. Révész augusztus 2-án azt kénytelen bejelenteni, hogy nem tud kiköltözni. 1988. szeptember 22. Városgazdálkodás jelzi az igazgatásnak, hogy most már sürgősen igényt tart a területre, mert annak biztosítását az MSZMP megyei bizottsága október 31 -re kéri. 1988. szeptember 30. Az igazgatási osztály délelőtt 9-re kitűzött birtokbaadási eljárása meghiúsul dr. Révész József rossz egészségi állapota miatt. (Szívbeteg és nem is hatnak rá gyógyítóan, nyugtatóan a fejlemények.) 1988. október 18. Újabb beadvány, írója ismét türelmet megértést kér és jelzi, hogy már a városi pártbizottság első titkárának tanácsára is bonyolítja a lakásvásárlást hogy a kapott kártérítés összege ne szenvedje meg az inflálódást 1988. október 25. Ismét meghiúsul a birtokbaadás, de már tudott, hogy a pártszékház építése elmarad. Az sem kétséges, hogy a tanácsnak nem lesz egyhamar pénze középülettel beépíteni a Dombó Pál utca 12-14-16. sz. telkeket. Dr. Révész - már nem először - megajánlja, hogy visszafizeti a kétmilliót. Bátortalanul, de utal arra, hogy 1. a közérdekűség megszűnt; 2. ellenérdekű fél nincs; 3. a tanács is tudná, mire költi azt a két és fél milliót. (A 12-14-16. sz. telkekre a tanács hozzávetőlegesen hat és fél milliót áldozott.) Csak semmi kockázat! Most csúcsosodik ki a kisajátítási ügy extre- mitása. Visszamiatyánk! - súgja a józan ész.- Szó se lehet róla, nincs ilyesmire precedens - tiltakozik a minden kockázatvállalást elutasító merevség. Vita házon belül, mígnem a végrehajtó bizottság titkára igazságtevés miatt Budapestre utazik és a BM illetékes főosztályvezetőjétől meghozza az eddig általa is képviselt tiltó direktívát. Ezenközben a „Hatályos jogszabályok gyűjteménye (1845-1987)” 2. kötetének 305. oldalát mind többen olvassák el nagy figyelemmel. Az áll ott ugyanis, hogy ,Á kisajátítást kérő a jogerős kisajátítási határozat visszavonását addig kérheti, amíg a kisajátított ingatlant nem vette birtokba, illetőleg a kártalanítást nem teljesítette. Az okozott károkat e trv. erejű rendelet rendelkezései szerint kell megtéríteni.” Esetünkben ugyan megtörtént a kártalanítás, de nem történt meg a birtokbaadás. Elefánt a porcelánboltban? Az ügy most ott tart, hogy bírva a városi tanács elnökének ígéretét, dr. Révész József már nem jogcím nélkül lakja szülőházát, ami építőmester édesapjának keze munkáját dicséri. S aminek bontási jogát - ez a keserű méz a madzagon! - megvette százezer forintért. Az általa vállalt határidők többször is módosultak, mert nem volt szíve a bontáshoz. A legutóbbi határidő 1989. szeptember 30- án járt le. Ezt követően gurult méregbe a városgazdálkodási osztály, mert október 12-én kelt levele ellentmondást nem tűrően tudatja, hogy semmisnek tekinti a vállalkozási megállapodást a bontásra. „Egyben közöljük, hogy az épület üresen történő visszaadására, birtokba adására minél előbb igényt tartunk, hogy ezt követően döntsünk mielőbb az épület sorsa felől.” (Nem ez a több, mint EJHA! tipikus esete?) Európaibb az a levél, aminek feladója a pénzügyi osztály, s október 14-én keltezve így szól: „A Városi Tanács V. B. és T. CímKeött korábban létrejött vállalkozási szerződés feltételei meghiúsultak. Ezért a lakás és gépkocsitároló használatáért járó díjat 1989. április 1-től visszamenőleg 7 hónapra meg kell fizetni. Lakáshasználati díj havi 1536, garázshasználati díj 600, összesen 2136 forint. Felhívom figyelmét, hogy 7 hónapra járó 14 952 forinttartozását a mellékelt postautalványon 8 napon belül rendezze.” Csodára várva A megkívánt rendezés - mint azt egy bátortalan telefonhívásból megtudhattuk -, megtörtént. Tudomásul kellett vennünk azt a kérést is, hogy a városi tanácsot a világért sem akarják Révészék megbántani, továbbá, hogy megtették az első lépéseket a korábban megvásárolt lakás és a gyerekek telkének, valamint az odaszállított építkezési anyagoknak az értékesítésére. Hátha, mégis visszamehet a tanács pénztárcájába az a két és fél millió! íme, ilyen az ember. Az elmúlt másfél évben a poklok kínjait megélt idős házaspár a kisajátítási rémtörténet akaratlan főszereplője, reménykedik. Teszi ezt azért, mert bennük a készség a lehetséges egyéves határidőn belül is megvolt a fölöslegessé vált kártalanítás összegének visszafizetésére. „Azt nem mi puskáztuk el” - mondták, amikor náluk jártunk.- Nem bizony - mondjuk mi, akikben szikrája sincs a részvétnek a hivatal iránt. Együttérzésünk azé az állampolgáré, akinek ha lassan, de biztosan a szolgálatára kell rendelődnie az államnak, ami mindeddig ember- központúságot deklarálva hajtotta (hajthatta) szolgálatába a mukkanni csak ritkán bátorkodó állampolgárt. LÁSZLÓ IBOLYA Fotó: R. Z Meddig állhat a házacska?
