Tolna Megyei Népújság, 1989. november (39. évfolyam, 259-284. szám)

1989-11-21 / 276. szám

1989. november 21. ( TOLNA ' NÉPÚJSÁG 5 Szervic, a viszont tagságra Több mint harminc év távlatába visszatekintve is eszembe jut egy megmosolygtató történet, amit kedves tanítóm, Kozári Ilonka néni szokott mesélni az anyanyelvvel még alig-alig bir­kózó, de máris előkelősködni próbáló csemetéknek. Ilyenkor- fantáziám segítségével - magam elé képzelem a szereplőket, s ha mesélem, megpróbálom utánozni hanglejtésüket, moz­dulataikat. Néha sikerrel. Miről is van szó? Még a második világégés előtt történt - így mondják-, mikor a kicsit nagyravágyó falusi lány fölment Pest­re és cselédnek állt. Igyekezett tisztességesen, hisz ezt látta, ezt tanulta otthon. Főleg a „nacsás asszonya” és a „ténsasszo- nyok” beszédét figyelte, azt gondolván, ha tud úgy szólni, ahogy ők, akkor már igazi pesti. Nos, hát vele, vagyis - nevez­zük így - a Marival történt meg az alábbi eset, amikor földijével találkozott a fővárosban.- Szervusz, Mari! - köszönt rá a falubelije.- Sőt, pláne, Julcsa! - emelte meg a hangját.- Hová mész? - érdeklődött amaz.- Ellenben piacra.- Mit veszel?- Indiszkrét salátát!- ?- Na, szervic, a viszont tagságra! - szólt Mari, aztán el. Nos, az előbbi történetet nem azért meséltem el, mert ma­napság hiányolom a „Szervic, a viszont tagságra”-félre zagy- vaságot elköszönéskor. Nem, hiszen - sajnos - ma más a vál­tozó idő, a külföldi filmek és az emberi igénytelenség már torz­szülötteket is produkált. A Csokonai és a Petőfi által emlegetett Isten hozzádot fölváltotta a hivatalos, rideg viszontlátásra, vagy annak a rövidebb, hidegebb változata, a viszlát. Jött a szia, az­tán a csaó, ami már csá-ra is változott, de használják a szia­csaót egyben is. Aztán ahogy telt az idő - se otthon, se az is­kolában nincs mód a tartalmas, választékos beszédre -, úgy romlott az anyanyelv is. Az abc-t rejtvénynek vélő fiatalok nyelve még inkább elszegényedett: a csá-ból cső lett, majd „hála" az angol filmeknek, beépült szókincsünkbe az oké és a helló, meg a „háj”. Jól példázza mindezt az alábbi történet. Két fiatal - egy fiú és egy lány - ül a pádon, s lábukkal a gyöngykavicsot keverik. Fontos elfoglaltság, csak azzal törőd­nek. Az órák óta tartó csendet a fiú töri meg:- Följössz hozzánk este?- ...Megdumáltál - így a lány.- Akkor oké! Na, helló!- Helló! - búcsúzik a lány is. Nem hiányolom tehát a (nyelvi) viszont tagságot, de hiányát érzem az ízes, emberibb, érzelmekkel telített elköszönések- nek, búcsúzó szavaknak. Gondoljuk csak el, mennyivel szeb­ben szól(t), jobban hangzott (hangzik) a jó utat, sok szerencsét, az isten veled, az isten áldjon meg, a minden jót, a jó egészsé­get, vagy annak a tréfás, de igaz változata, a piros egészséget. Mindez akkor jutott eszembe, amikor nemrégiben Tamási­ban jártam és egy vidám, hasznosan eltöltött délután, majd az este után elköszöntem vendéglátóimtól. A bogarat a fülembe Király József iskolaigazgató tette azzal, hogy úgy búcsúzott el tőlem: „Őrizz meg bennünket jó emlékezetedben!” Eddig ez nekem mindig sikerült és azért mondtam el mind­ezt, hogy most, amikor újra visszatérünk - helyesen! - a ré­gi-új megszólításokhoz - hölgyem, uram, kisasszony, asszo­nyom, bajtárs, stb. -, akkor térjünk issza a régi köszönési for­mák egy részéhez is. Talán érzelemszegény világunkban ez is segít valamit.- ÉKES LÁSZLÓ ­Egészségvédelem - betegségmegelőzés Mit kell tudnunk a mandulák megbetegedéséről és eltávolításuk okairól? Mielőtt a mandulagyulladásról, mint az egyik leggyakoribb megbetegedésről beszélnénk, feltétlen tisztáznunk kell a köztudatban gyakran tévesen szereplő mandulák fogalmát. Gyakorlati jelentő­sége csupán az orr és torokmandula be­tegségeinek van. A torokmandulák a szájüregben kétoldalt a garatívek között helyezkednek el, míg az orrmandula a szájgarati üreg felett, az orrgarat boltoza­tán található. Helyzetüknek megfelelően tehát a mandulák műtéti eltávolítása is a szájüregen keresztül történik. Igen jellemző a betegségek életkori megjelenése: míg az orrmandula megna­gyobbodása, gyulladása szinte kizárólag a gyermekkor sajátja, a torokmandulák megbetegedése felnőtt- és gyermekkor­ban egyaránt gyakori. Az orrmandula idült gyulladása, meg­nagyobbodása gyermekeknél igen jel­lemző tünetegyüttest, az ún. „adeneidos facies” képét eredményezi. Ennek lénye­ge a gátolt orrlégzés és orrhangzós be­széd melletti nyitott szájlégzés, és az ezekhez gyakran társuló kétoldali hallás­romlás, mely a gyermeknek a jellegzetes „bamba arckifejezést” kölcsönzi. A tüne­teket elhúzódó náthás állapotok, ismétlő­dő arcüreg és középfülgyulladások tar­kítják. Mindezek mellett az orrmandula eltávolítása igen hálás feladatnak számít, mely különösen elhúzódó csecsemőkori középfülgyulladás esetén már féléves kor után indokolt lehet. Körültekintést igényel azonban a lágyszájpad működé­si elégtelensége, szájpad-hasadék „far­kastorok” fennállásánál. A csupán né­hány perces műtéti beavatkozás altatás­ban történik, a gyermek számára különö­sebb terhet nem jelent. Az esetleges szö­vődmények felismerése és biztonságos ellátása érdekében mégis a megfigyelés a műtét másodnapján még feltétlen indo­kolt. A torokmandulák felnőtt- és gyermek­kori heveny gyulladásos megbetegedé­sét rossz közérzet, borzongás, láz, nyelé- si nehezítettség, torok- és fülbe sugárzó fájdalom jellemzi. Esetenként az állka­pocsszögletben, a nyak két oldalán érzé­keny nyirokcsomók jelennek meg. Ezek­nek a gyulladásoknak gyakori ismétlő­dése, idültté válása, szövődmény, pl. mandula körüli tályog fellépése, vagy másodlagos ún. gócként szereplő (pl. ízületi, szív, vese, stb.) betegségek jelent­kezése indokolttá teszi a műtéti eltávolí­tást. Nem javasolható azonban vérkép­zőszervi zavarok, idült, száraz orr és ga- ratnyálkahárty megbetegedések fennál­lásakor, idős korú betegeknél, valamint a lázzal járó, ismétlődő torokgyulladások azon eseteiben amikor nem kifejezetten a mandulák, hanem elsősorban a garat­fal a beteg. Gyermekeken a mandulaműtét javal­latát különösen szigorúan kell venni. A mandula működése fontos a szervezet ellenanyag-termelésében, ezért 3 éves életkor előtt csak igen ritkán és nagyon szigorú indikáció alapján szabad elvé­gezni. Külön kiemelnénk az allergiás, asth- más jellegű hörghurutban szenvedő gyermekek csoportját, akiknél a mandu­laműtét kifejezetten ellenjavallt. A mandulaműtétet - megfelelő kivizs­gálás után - felnőttkorban általában helyi érzéstelenítésben, gyermekeken altatás­ban végezzük. A műtét utáni megfigyelés hosszabb, mint az orrmandula eltávolítá­sa esetén. A jelentősebb műtéti megter­helés, fokozottabb késői vérzés lehető­sége miatt legalább háromnapos műtét utáni megfigyelés szükséges, azaz a beavatkozást nem szabad ambuláns műtétként elvégezni. A kórházból történő elbocsátás után betegeinknek még to­vábbi kímélő étrendet és pihenést javas­lunk. DR. KOVÁCS ZOLTÁN mb. ov. főorvos így él a cigány lakosság Mőcsény környékén Tanácsülést tartottak Mőcsényben (TUDÓSÍTÓNKTÓL) A Mőcsény Községi Közös Tanács közigazgatási területének tanácstagjait Krutki Pál helyi tanácselnök tájékoztatta a két tanácsülés között végzett munkáról, valamint a közigazgatási területen élő ci­gány lakosság helyzetéről. A tájékoztatóból kitűnt, hogy a tanács közigazgatási területén szinte minden községben élnek cigányok, mintegy 40 család. Mórágyon laknak a legtöbben, a tanácsi tájékoztató szerint 199-en. Több­ségük saját házában lakik, míg vannak, akik tanácsi bérlakásban élnek. Házaik állapota jó, vagy közepes műszaki álla­potú, míg a tanácsi bérlakások tataro­zásra szorulnak, sajnos kevés a pénze a tanácsnak erre. A cigány lakosság lakáskultúrájában is fejlődés tapasztalható, egyre igénye­sebbek. Mind több lakásban található fürdőszoba, 25 lakásban van televízió, ugyanennyi helyen mosógép, vagy más háztartási gép. Hat család vásárolt autót és tizenhat családhoz jár valamilyen na­pilap. A 73 munkaképes korú közül 42- nek van állandó munkahelye, több mint tízen alkalmi munkákból élnek. Az eltar­tottak száma 15. A munkahellyel rendel­kezők zöme a környező üzemekben ­Bonyhádon és Szekszárdon - dolgoz­nak, illetve a környező mezőgazdasági téeszekben, Decsen, Bátaszéken, Mő­csényben. Nehezíti az elhelyezkedést, hogy a cigány munkavállalók zöme ala­csony végzettségű, illetve képzettségű, így általában segédmunkásként dolgoz­nak. Ilyen okoknál fogva elsőként szünte­ti meg munkaviszonyukat a munkáltató, így átszervezés vagy egyéb ok esetén munkáltatójuk az elsők között szünteti meg munkaviszonyukat. A helyi tanács átmenetileg szociális és rendkívüli ellátással segít a leginkább rászorultakon. Jó dolog, hogy valameny- nyi tanköteles gyermek iskolába jár és a kicsik többsége óvodába. A helyi tanács a szociális étkeztetéshez százezer forin­tot biztosított. Vannak, akik ingyenes ét­kezést kapnak. 1988-ban 43 700, 1989. augusztus 31 -ig 24100 forintot fizetett ki a tanács gyámügyi segélyként zömmel cigány gyermekek részére. Tizennyolc­nak ingyenes közgyógyellátást biztosít a tanács. Többségük igénybe veszi az egészségügyi szolgáltatásokat. Ez külö­nösen mutatkozik az anya és csecsemő­védelem tekintetében. A kicsikkel megje­lennek a védőoltásokon. Megfogadják az orvos és a védőnő tanácsait és ennek is köszönhető, hogy az elmúlt három évben egy csecsemőhalálozás volt a körzet­ben, s nincs fertőző betegség. Az ered­mény mellett negatív jelenségek is mutat­koznak. Az általános iskolai mulasztások szá­ma változó. Leginkább a felső tagozatos tanulóknál jelentkeznek. Ekkor kezdenek csavarogni - több szülő mit sem törődik ezzel a körülménnyel. Aztán jelentkeznek a fiatalkorúak betörései, lopásai, garáz­daságai, verekedései. Elég gondot okoz­nak az ilyen esetek a BM és más illetékes szerveknek. A segítő és jó szándékú intézkedése­ket nem mindig fogadják el. A tanács és más szervek sokat tesznek azért is, hogy a cigányságot a helyi lakosság befogad­ja. Ehhez persze az is szükséges, hogy a cigányságnak legyen érdekképviselete ott, ahol kell. Az sem lenne rossz, ha azo­kon a fórumokon, ahol a cigányság sor­sáról döntenek, maguk is részt vehetné­nek. Ez segítené a beilleszkedésüket. A mőcsényi tanácsülés a továbbiak­ban Haász József vb-titkár előterjeszté­sében megtárgyalta az államigazgatási eljárási törvény végrehajtását a közigaz­gatási területen. LOVÁK ANDRÁS Bulgáriai útijegyzet I. Az eltűnt törökök nyomában Szófiai templomok. A tizenhárom középkori török dzsámiból napjainkra csak egy maradt Bulgáriában a jelenlegi hivatalos állás­pont szerint nem élnek török nemzetisé­gű állampolgárok. Ezt a - valószínűleg a legmagasabb helyről származó - véle­ményt nem győzi hangsúlyozni a minisz­térium munkatársa, a megyei vezető, de az apró falu tanácselnöke is. Eközben több mint háromszázezer ember vett vándorbotot a kezébe, s távozott a szom­szédos Törökországba. A kivándorlás most sem szünetel: megemlítendő, hogy egyes (külföldi) becslések alapján Bul­gária összlakosságának közel tíz száza­léka, azaz hozzávetőlegesen kilencszáz- ezer-egymillió töröknek tekinthető. Per­sze, mindez nem túlzottan befolyásolja a bolgár vezetőket: igazukba vetett hitükre, magabiztosságukra jellemző, hogy saját maguk szerveznek nemzetközi újságíró találkozókat e kérdés behatóbb tanulmá­nyozása végett. Jelen sorok írója nemrég tért haza Bulgáriából egy ilyen jellegű, egyhetes rendezvényről. A vendéglátók becsületére legyen mondva, minden korlátozás nélkül lehetett ismerkedni napjaink bolgár valóságával, beleértve természetesen a sok indulatot kiváltó „tö­rök-problémát” is. Szófia juhsajttal A bolgár újságíró-szövetség szófiai székházában találkoztam először - és kint-tartózkodásom alatt utoljára - Todor Zsivkowal, az ország (párt), akkori veze­tőjével. Persze, ez a találkozás képlete­sen zajlott le, hiszen Todor Zsivkov nem jelent meg személyesen az intézmény nagytermében a külföldi újságírók szá­mára adott vacsorán, csupán óriási, szekrény méretű színes fénykép portréja díszelgett a falon. Ám hiba lenne ebből a szemmel látható jelből valamiféle román típusú személyi kultuszra következtetni. Kísérőnk és tolmácsunk, a hatvanhét éve Szófiában élő Klein Endre a vacsoránál, az elmaradhatatlan juhsajt (rántott juh­sajt - nekünk, magyaroknak eleinte kissé furcsa volt, hogy még a paradicsomra is juhsajtot reszelnek) eszegetése közben meg is jegyezte: - Nálunk is változott sok minden a glasznoszty és a peresztrojka óta. Például Zsivkov szülőfalujából szép csendben eltávolították az ott felállított életnagyságú szobrát. Tény, hogy manapság Bulgáriát is ha­talmába kerítette a reformszellem. A vál­tozás, a demokratizálódás iránti, igény tetten érhető, legalábbis szavakban, de közben a külső szemlélő még gyakorta szembetalálkozik néhány meglepő tény­nyel. A bolgár fővárosba, Szófiába este érkeztünk. Ezt az egyébként számos ér­dekességgel rendelkező települést túl­zás lenne világvárosként jellemezni. Aki már látta az esti Budapest villogó fény­reklámjait, a kivilágított kirakatokat, az az első pillanatban csalódik Szófiában. Ez történt velünk is, ugyanis a repülőtérről az újságíró-szövetségig tartó autóúton az utcai lámpák halvány pislákolásán, a házak ablakain kiszűrődő sárgás fényen kívül vajmi kevés fényforrás hívta fel ma­gára a figyelmet. Kísérőnk azonban egy másik jellegzetességgel is megismerte­tett bennünket: - Szófiát lehetne a zöld területek városának is nevezni, annyi itt a szépen gondozott park. Sajnos, egyik­ben sem volt alkalmunk sétálni, vendég­látóink meglehetősen sűrű programot ál­lítottak össze számunkra, előadások, vá­rosnézések, találkozók és természete­sen hosszas és bőséges étkezések kö­vették egymást. Az már külön szeren­csénknek tudható be, hogy a szófiai vá­rosnézés alkalmából módunk volt elsza­kadni az újságíró csoporttól. A Dimitrov- mauzóleumba - ahol a háború utáni első kommunista vezető, az 1933-as lipcsei per főszereplője nyugszik, hasonlókép­pen bebalzsamozva, mint Lenin - ugyan nem sikerült bejutnunk, éppen zárva tar­tott, de a közeli magyar kultúrintézetbe az érdekesség kedvéért benéztünk. Itt talál­koztunk a magyarul anyanyelvi szinten beszélő ismert bolgár íróval, Georgi Kru- mowal, akinek Héttől hétig című regénye hazánkban is megjelent. A diákkorában Miskolcon élő Georgi Krumov meggyő­ződéssel vallotta, hogy Bulgáriában - és más szocialista országban - sincs más alternatíva, csak a demokratizálódás.- Mindez hogyan tükröződik a bolgár írótársadalomban? - szegeztük neki a kérdést. - így vélekednek erről az írószö­vetségben is?- Nem tudom - válaszolt rezignáltam - Ugyanis nem vagyok tagja az írószövet­ségnek.- író létére? - hitetlenkedtünk.- Igen. Nem vagyok tagja a szövetség­nek, mert nem szeretem, ha parancsol­gatnak. A fenti rövid párbeszéd néhány nap múlva tett szert külön jelentőségre. A konferencia résztvevői a művelődési mi­nisztérium egyik vezetőjének előadását hallgathatták meg. Érdemes idézni Ste­fan Ganev professzor egyik sarkalatos kitételét: „Az alkotóközösségek Bulgá­riában mindig is függetlenek voltak.” S ha már az idézeteknél tartunk, íme egy olyan mondat, ami ugyancsak gyakorta el­hangzott a hivatalos tényezőktől, de már a törökökre, pontosabban a bulgáriai muzulmánokra vonatkoztatva, mert ugyebár Bulgáriában nem léteznek törö­kök: „A muzulmánok visszatértek a bol­gár nemzethez, s ezzel érvényesült a tör­ténelmi igazság." Igaz, ebben a semlege­sen hangzó „visszatérésben” több mint háromszázezren nem kívántak részt ven­ni, de ilyen és ehhez hasonló részletkér­dések nem érintik az összképet. (Folytatjuk) SZERI ÁRPÁD A Dimitrov-mauzóleum

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents