Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-11 / 241. szám
A Nap kél 5.57 órakor nyugszik 17.06 órakor A Hold kél 15.26 órakor nyugszik 1.12 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT Telefonszámunk: 16-211. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 8 óráig rögzíti mondandójukat. Telexszámunk: 14-251, ez a vonal nap közben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmódon. Ezen reggel 8-tól este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket. Tovább csökken a felhőzet A várható időjárás az ország területén ma estig: a középső országrészben is csökken a felhőzet. Keleten még tovább tart a borult, párás, esős idő. Az északnyugati, északi szél többfelé erős, a Dunántúlon néhol viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között alakul. OKTÓBER 11 SZERDA Névnap: Brigitta 565 évvel ezelőtt, 1424. október 11-én halt meg pestisben JAN ZIZKA (ejtsd.: Zsiska) cseh nemzeti hős, huszita hadvezér. 1410-ben a cseh csapatok élén részt vett a grünwal- di csatában, ahol a szövetségesek elsöprő győzelmet arattak a német lovagrend felett. Nevéhez fűződik a huszita hadviselés módszereinek (például a szekérvár) kialakítása. 1419-ben ö lett a huszita seregek fővezére. * 105 évvel ezelőtt, 1884-ben ezen a napon született FRIEDRICH BERGIUS német kémikus, aki a szénnek nagy nyomáson történő hidrogénezésének és így folyékony fűtőanyaggá való átalakításának módszerét (a szén cseppfolyósítása) dolgozta ki. 1931-ben Nobel-díjat kapott Me- jegyezzük, hogy a II. világháború alatt az I. G. Farbenindustrie ezzel a módszerrel állította elő a német fasiszta hadigépezet számára a műbenzint 100 évvel ezelőtt, 1889. október 11-én kezdődött el az angol-búr háború. Dél- Afrika holland telepesekből álló lakossága jólétet teremtett és az imperialista Anglia mindent elkövetett, hogy az arany-és gyémántmezőkben gazdag Transvaatt és Oranje köztársaságot beolvassza a brit birodalomba.- AZ UTÓBBI ÉVEKBEN felgyorsult a komputeres szemvizsgálók beállítása, melyből Budapesten négy, vidéken - köztük Pécsett - tizenkettő üzemel. Az Ofotért berkeiben hozták létre a kontaktlencse-vizsgálati szakboltokat is, ahol optometristák végzik a látásvizsgálatot. Pécsett, a Lánc utcában található a komputeres szemvizsgáló, illetve kontaktlen- cse-szaküzlet.- FORDUL A VILÁG című nagylemezének anyagára épülő koncertet ad Tolnán Koncz Zsuzsa. A sportcsarnokban 12- én, 17 óra 30-kor kezdődő műsoron az énekesnő kísérői között a magyar könnyűzenei élet számos ismert alakjával találkozhatnak az érdeklődők. Holnapi számunkból Kritika kell, nem dicséret Planéta annyit tesz, mint a Nap bolygója, de értelmezhetjük csillagként is. Tágabb értelemben pedig a csillagos ég - az elvégzett munka minőségének határa. Plan - éta viszont mozaikszó, a terv kifejezés és a fizikában ismert hatásfok jelének összekapcsolódása. Akár egybe írva, akár kötőjellel jól hangzik, nem kell lefordítani, mert idegen fülek számára is elfogadható, idegen nyelvűek is megjegyezhetik. S ha valakinek a szerencsehúzás jutna eszébe? Egy vállalkozásban az is mindig benne van. Munkatársunk a Plan-éta Építő és Vállalkozó Kft-t mutatja be abban az írásában, amely holnapi számunk 3. oldalán olvasható majd.- AZ ANTIGUA köztéri paviloncsalád tagjai díszítik Pécs történelmi városrészeit. Az ódon hangulatú, kellemes esztétikai megjelenésű pavilonokat a Vertikor Alpin Kisszövetkezet gyártja.- EURÓPAI SZÍNHÁZAK SZÖVETSÉGE. A francia kormány támogatásával létrejön az Európai Színházak Szövetsége a Párizsban működő Európa Színház bázisán. Az együttműködésben egyelőre hat színház vesz részt, köztük a budapesti Katona József Színház, továbbá az NDK, az NSZK, Svédország, Spanyol- ország és Olaszország egy-egy társulata. Az utóbbi Giorgio Strehler világhírű milánói együttese, a Piccolo Színház. Strehler lesz az új szövetség elnöke, az Európa Színház igazgatását pedig egy fiatal spanyol rendező, Lluis Pasqual veszi át. Jack Lang francia kulturális miniszter azt is bejelentette, hogy a francia kormánytámogatásával európai színházi díjat is alapítanak. Múlt idő Fotó: Gottvald Károly A Szekszárdi Városi Televízió ma esti műsora Este 8 órakor fórum az újonnan megalakult szocialista párt Tolna megyei képviselőivel. A nézők kérdéseiket a 15-865-ös telefonszámon tehetik fel. Mai moziműsor Paks, Művelődési Központ: Willow (8 ó.). Szekszárd, Panoráma: A medve (fél 6 ó.). Halálos mánia (8 ó.). Kamaraterem: Gyilkos nyár (6 és 8 ó.). Világ Mozgó: A nagy tehetség (6 és 8 ó.). Filmturmix: A bolygó neve: Halál (10 ó.). Felújítják a vasúti átjárót Október 4-én kezdték és várhatóan 17-én befejezik az ipartelepi vasúti átjáró felújítását, amely 6 évig bírta a járművek terhelését, és előreláthatólag elkészülte után újabb hat évig biztosítja az áthaladást. A MÁV új síneket fektet, s kaviccsal tölti fel a vágányok közti teret. A mintegy 240 m2 terület aszfaltozását pedig a közúti igazgatóság végzi. Képünkön a síntávtartók felszerelésének előkészületeit végzik. R. Z. OLVASTAM Gorbaba Szórakaténuszék Nürnbergben jártak és Gorbacsovra találtak - olvastam a Reformban. A kecskeméti játékmúzeum képviselői részt vettek a nürnbergi játék világkiállításon, ahol több érdekes újdonság között mindenki megcsodálhatta a nagy szenzációt: a Gorbi babát (Gorbaba). Gagyog, s ragyog, mondja a hír. Nosza, vetítsük a témát hazai vásznunkra! Mert ma ugye már a mi vezető politikusaink sincsenek híján a humorérzéknek. Mi lenne, ha a karácsonyi játékvásáron Pozsgay-macik, Csehák-cicák, Berecz-kutyusok, Horn- nyuszik és lépegető kis Nyers Rezsők közt válogathatnának az apróságok?- Wy Tatarozzák a dalai láma palotáját A kínai központi kormány elhatározta, hogy 35 millió jüanos költséggel tataroz- tatja a Ihászai Potala palotát, a dalai lámák hagyományos rezidenciáját. Az 1300 éves Potala palota a helyszínre küldött szakértők szerint sürgős tatarozásra szorul, mert a hatalmas épület több szárnya veszélyes mértékben megrongálódott. A tatarozás becslések szerint öt-hat évet vesz majd igénybe. A tibeti lámakolostorok szerzetesei és papjai tömeges áldozati szertartásokat rendeztek a Potala palota előtt és imádkoztak a tatarozás sikeréért. Ózonlyuk: még sincs baj? Nincs semmi bizonyíték arra, hogy az aerosolos flakonokban és a hűtőszekrényekben használatos hajtógáz (CFC) rombolja a légkör ózonrétegét. A kérdés körül tapasztalható „szervezett pánik”-ot a klór-fluor-szén gázkeverék (CFC) gyártásával foglalkozó nagy vegyipari csoportok táplálják: vélekedett hétfőn Haroun Tazieff francia vulkanológus az AFP hírügynökségnek adott nyilatkozatában. A tudós így reagált egy új-zélandi tudóscsoport pár órával korábban nyilvánosságra hozott munkájára, miszerint az Antarktisz felett most megfigyelt ózonlyuk tavaly ugyanekkora volt, tehát nem nőtt. Amerikai gazdagok toplistája Egyre gazdagabbak az amerikai szupergazdagok. Vagyonuk egy év alatt 22 százalékkal nőtt, s ez jócskán fedezi az ez évi 4,4 százalékos infláció okozta veszteséget - derül ki a Forbes amerikai pénzügyi folyóirat adataiból. A lap szupergazdagokról készített 400-as toplista élén 5,2 milliárd dolláros vagyonával John Werner Klug, a Metromedia vállalat elnöke áll, aki így 1989-ben átvette a vezetést Sam Waltontól, a Wal-Mart diszkont áruházlánc tulajdonosától. Watton, az egykori tehénpásztor 9 milliárd dolláros vagyonát egyenlő arányban négy gyermeke között osztotta fel, s ezzel visszaesett a 20. helyre. Az egymilliárdnál nagyobb értékű vagyonnal rendelkező amerikaiak száma egyébként a tavalyi 51 -ről 66- ra nőtt, s még a lista utolsó helyezettjének is jócskán van mit aprítania a tejbe: 275 milliója van. Telelottónyerőszámok Az októberi telelottó nyerőszámai a következők: 4, 11, 39, 46, 54 Horgászhírek Az ősz a lehalászások és a horgászvizek telepítésének ideje. A vízkezelőknek nem mindegy, hogy milyen áron tudják beszerezni az utánpótlást. Úgy néz ki, hogy van hal a megyében és megfelelő a kínálat is. A nagyobb kínálat miatt az árak is mérsékeltebbek mint 1988-ban. A ponty ára 60-80 forint között változik, mérettől, minőségtől függően. Ez az ár már magában foglalja a szállítási költségeket is. A horgászvizek népesítéséhez a megyén belül kínálat van a Halért, a mő- csényi mgtsz, a bonyhádi Pannónia Mgtsz, a regölyi mgtsz, valamint a Tamási ÁG részéről is, ahol az árak körül még nincs tisztázott helyzet. A megyén kívüli kínálatnál elsősorban a Bikali Állami Gazdaság ajánlata a legkedvezőbb. * A halat is termelő (elsősorban saját szükségletre) horgászegyesületek - figyelembe véve a próbahalászatok eredményét - szintén jó évet zárnak. A Tamási Kossuth HE-nél október 15-én kezdődik a lehalászás és a telepítés. Telepítés miatt a gonoszdi tavakon október 15-től november 1-jéig általános horgászati tilalmat rendelt el a vezetőség. A napijegyek kiadása pedig október 15-től 1990. április 1-jéig szünetel. A horgászturizmust kedvelő horgászoknak ajánlatos előre tájékozódni, hogy mely vizeken van általános, vagy részleges horgászati tilalom az őszi haltelepítések miatt. * A horgászati lehetőségek jobb kielégítését szolgálta, hogy a közelmúltban több kisebb-nagyobb vízterület horgászkezelésbe került. így: a Ráros-patak kotrása és vízminőségének javulása eredményeként ismét horgászhatóvá vált, kezelője a Bátaszéki HE. A simontornyai Bozóti-árok is horgászkezelésbe került, így egy igen nagy gond szűnt meg, illetve mérséklődött a simontornyai horgászok körében. Közelmúltban adták át a kistápéi horgásztavat a Nagydorogi HE részére, amely jelentős tsz- és Mohosz-támoga- tással épülhetett meg. A beruházás oroszlánrészét a Nagydorogi HE vállalta, pénz és társadalmi munkavégzés formájában. A gemenci horgászai lehetőségek ügyében érdemleges előrelépés még nem történt. Az érdekelt egyesületek és az IB erőfeszítése ellenére még mindig kemény falakba ütköznek. A régi bürokratikus intézmény még fennáll, gátolva sok-sok jó kezdeményezést, de a horgászok nem adják fel a harcot. SZL. Képújság Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedö rendszerrel, Saphir 96-os ofszetrotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. - Kéziratot nem örzünk meg és nem küldünk vissza.