Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-02 / 232. szám
A művészek és Tamás Menyhért író tekintsék legjobb művészi értékeik felsorakoztatását szolgáló közös ügyüknek a háromévenkénti további rangos jelentkezést. Tamás Menyhért író ünnepélyes megnyitóbeszédében elmondotta, hogy e tárlat résztvevői „haza érkező művészek”, akik a művészetek mai „felparcellázott” világában együtt vállalják Magyarország e nagyon gazdag és megtartó tájékát. A népes tárlatlátogató közönségnek egyenként mutatta be a művészeket: Adorjáni Endre, Cyranski Mária és Szatmári Juhos László szobrászművészeket, Baky Péter, ifj. Koffán Károly, Molnár M. György, Mözsi-Szabó István, Halász Károly, Staub Ferenc festőművészeket Schubert Péter grafikust és Fusz György, valamint Kiss Ildikó keramikusművészeket. A tárlat gazdag anyaga december 31 - ig tekinthető meg a Művészetek Házában. d.e. - gk OLVASTAM Csontcsempészet Olvasom, hogy a hongkongi vámosok csontcsempészeket kaptak el. A Szingapúrból érkező teherszállítmány hét mázsa elefántcsontot és húsz kiló rinocéroszcsontot rejtett. Az elefántcsont drágább az aranynál. Az orrszarvú agyarából meg kínai hiedelem szerint igen hatásos por készíthető impotencia ellen. Kár, hogy kies tájainkon igen ritka mindkét állat, így, gondolom egyikünknek sem elég izgató a csontcsempészetben rejlő üzleti lehetőség. Hacsak... Hacsak nem olyan csontot csempészünk - mégpedig telejesen veszélytelenül -, amiből van elég, mégis remélhető, hogy felsrófolhatjuk az árát. Mármint a saját csontjainkat Hiszen teljesen függetlenül attól, hogy férfiak vagyunk vagy nők, idővel bármelyikünkből lehet Petőfi. - os - er Éppen ... azon csodálkozom, hogy lehet, hogy minduntalan pénzbe botlom. Az utcán, a buszon, a játszótéren. Tíz-, húsz-, ötven- filléresek mindenütt. Csak le kellene hajolni értük. Az elhullott forintosokat a gyerekek felszedik. S az aprót? Restellünk felvenni. Ugyan, mit szólnak mások? Megindul a fantáziájuk, hogy mit is találtunk. S ez egy tízfilléresért megéri? A legmeglepőbb esettel a napokban a fővárosban találkoztam. Egy forgalmas üzlet pénztáránál idősebb férfi fizet. Nagy csörrenések közepette hullik ki kezéből némi aprópénz. Hátra sem fordul. Nem keresi. A többiek, a mögötte állók sem mozdulnak. A megszokott, rezzenéstelen, közömbös arcok mindenütt. Tétován lehajolok, s a két- és egyforintosokat fölszedegetem. Ő észre sem veszi. Mielőtt kimegy, szólok, s átadom neki. Hitetlenkedve néz rám. - Maga felvette? - Igen, nem szabad? - kérdem gyámoltalanul, s rátukmálom a saját pénzéi. Csefkó Judit TOLNA .MEGYEI Hagyomány-újrateremtő tárlat Megnyílt a Tolna megyei képző- és iparművészek kiállítása Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: Bonyhád, Rákóczi u. 3-5. Dombóvár, Dombó Pál u. 18. Paks, Dózsa Gy. u. 4. Szekszárd, Széchenyi u. 48-52. Tamási, Szabadság u. 33. 06-74-51852 06-74-66131 06-75-11247 06-74-11-011 06-714-1533 (468/40) Tegnap nagy érdeklődés közepette nyílt meg a Művészetek Házában a Tolna megyei képző- és iparművészek együttes kiállítása. A tárlat ünnepélyes megnyitásának pillanatában dr. Méry Éva, a Művészetek Háza igazgatója találóan fogalmazta meg, hogy a múzeumi hónapot köszöntő kiállítás a megyei képzőművészeti seregszemle régebbi hagyományát kívánja feleleveníteni, és felkérte a Tolna megyében élő képzőművészeket, hogy Séta az őszi napfényes utcán GÁBRIEL MUNKATÁRSAM KERES ■■ ■■ r# megbízott ÜZLETKÖTŐ munkakörbe, Tolna megye területére, magas kereseti lehetőséggel. OKTÓBER 2 HÉTFŐ Névnap: Petra A Nap kél 5.44 órakor nyugszik 17.24 órakor A Hold kél 8.28 órakor nyugszik 17.50 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT Telefonszámunk: 16-211. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 6 óráig rögzíti mondandójukat. Telexszámunk: 14-251, ez a vonal nap közben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmódon. Ezen reggel 8-tól este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket. Hűvös, szeles idő A várható időjárás ma estig: A felhőátvonulásokból legfeljebb egy-egy futó zápor fordulhat elő. Az északi, északnyugati szél továbbra is gyakran erős, időnként viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 fók körül alakul. Pontos idő... ? Városainkban nincsenek úton-útfélen olyan pontos (?) közterületi órák, mint például Szekszárdon. Ilyenkor a járókelő megáll az óra- és ékszerboltok kirakata előtt, melyek többnyire az órák tömegével ékesek és igyekszik tájékozódni az idő múlásáról. Esetleg Dombóváron is, ahol az érdeklődő szeptember 27-én a következő eredményre juthatott: 13? 44’, 15h 23’, 10f'15’,9h11’,14h 52’, 1& 35’, 11h 52', 8* 30’, 8h 22’, 18? 23’, 12* 00 ’. Igaz, hogy ezek a nem egészen azonos időpontokat mutató időmérő szerkezetek megállásuk pillanatát mutatták, tehát nem jártak. Kettőn viszont vígan száguldozott a másodpercmutató. Egy mókás képű bohócot formázó óra 17 óra 37percet mutatón, egy ébresztő nem messze tőle 18 óra 43 percet. A valóságban egyébként háromnegyed hat volt. O. L 150 évvel ezelőtt, 1839. október 2-án született HANS T | THOMA német festö. Rendkívül sok- Asfs V oldalú művész volt, ÍES. aki Courbet és Böcklin hatására az egyébként realisztikus képeibe fan- ■ ___________ t asztikus elemeket vegyített. A legkülönbözőbb festői technikát alkalmazta, az olajat, az akvarellt, a kőnyomatot, rézkarcot, fametszetet vagy pasztellt. Művei 6 kötetben nyomtatásban is megjelentek.- BONGÓ. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a szeptember havi Bongó-sorsolás kihúzott nyerőszáma: 7886161. A nettó nyereményösszegek a következők: A sorsjegy egymás melletti utolsó- 2 számjegye: 61 70 forint,- 3 számjegye: 161 700 forint,- 4 számjegye: 6161 7 000 forint,- 5 számjegye: 86161 70 000 forint,- 6 számjegye: 886161 700 000 forint, a sorsjegy száma: 7886161 7 000 000 forint140 éve történt. A szabadságharc emlékezete 1849. október 2-án Klapka csapatai megkezdték az óriási komáromi vár kiürítését. Holnapi számunkból Nem hoz a malac szerencsét Bár átmeneti zavarok jelentkeznek a hazai sertéshúsellátásban, honfitársaink idei szükséglete - vagy, hogy a valóságnak megfelelően fogalmazzunk: az a mennyiség, amit képesek megfizetni - biztosított Minden esélyünk megvan azonban arra, hogy jövőre vagy két év múlva a jelenlegi tendenciának megfelelően csökkenő sertéstartási kedv következményeként valódi húshiánnyal kell számolni (3. oldal)- RANDÉ JENŐ, a Magyarok Világszövetségének főtitkára lesz a szekszárdi orvosklub mai vendége. A rendezvény 18.30 órakor kezdődik az SZMT Beloiannisz utcai székházának első emeleti klubtermében.- LOTTÓNYEREMÉNYEK. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 39. játékhéten 5 találatos szelvény volt. A lottónyeremények - a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatot 1 fogadó ért el. Nyereménye 25 031386 forint. 4 találatos szelvénye 119 fogadónak volt, nyereményük egyenként 92 701 forint; 3 találata 8188 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1347 forint. A 2 találatos szelvények száma 250 202 darab, ezekre egyenként 44 forintot fizetnek. , NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szérkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. - Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Müvek között