Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-31 / 258. szám
4 NÉPÚJSÁG 1989. október 31. Egy kis naptártörténelem A naptárkészítést a földművelésnek az időjáráshoz és a természeti jelenségekhez a csillagászati megfigyelések alapján történő igazítása tette szükségessé. Az idő mérésének legkorábbi nyomait az ókori Mezopotámiában lelhetjük fel (a napok 24 órás felosztása is innen származik). Az egyiptomiak a III. évezred elején dolgozták ki naptárrendszerüket. Az évet három évszakra (áradás,, sarjadás, forróság), illetve 12, egyenként 30 napos hónapra, osztották. Ehhez öt kiegészítő napot csatoltak, igy 365 napos évekkel számolhattak. A naptári évek számlálásának kezdete kultúránként változik, s többnyire a régmúlt idők valamely legendás eseményéhez kapcsolódik. Görögországban az első feljegyzett olimpiai játék (i. e. 776) időpontjától, Itáliában Róma feltételezett alapításától (i. e. 753) számították az éveket. A keresztények Krisztus születéséhez, a zsidók a világ hitük szerinti mitológiai teremtéséhez (i. e. 3761), a mohamedánok Mohamed Mekkából való meneküléséhez igazították nap- és holdéveik számát (ez utóbbi esemény i. sz. 622-ben történt). A rómaiak Caesar uralkodása előtt a ciklikus napévet ismerték, amely négy 355 napos esztendőből állt. Az 1465 napos ciklust szökőnapok beiktatásával próbálták kitölteni, azonban a különbség igy is állandóan növekedett. I. e. 47-ben a csillagászati évhez viszonyított eltérés már három hónapot tett ki, ezért Julius Caesar Szoszigenész alexandriai csillagász és matematikus számításait felhasználó naptárreformot hajtott végre, és i. e. 46- ban bevezette a szökőévekkel „megjavított”, ún. Julián-naptárt. Mivel ez sem bizonyult tökéletesnek (időtállónakannál inkább), 1582-ben Xill. Gergely pápa rendeletére érvénybe lépett a szökőévek számításának további finomításával készült, a Julián-naptárt háttérbe szorító, ún. gregorián naptár. A világ nagyobb részén ma is használatos hónapnevek a római elnevezésekre vezethetők vissza. Külön említést érdemelnek az ókori keleti és mediterrán kultúrkörtől függetlenül kialakult dél- és közép-amerikai kultúrák magas színvonalú naptárrendszerei, amelyeknek meghatározó szerepük volt az ott élő népek hiedelemvilágában. A majáknál a naptár a vallás és a tudományok alapjául szolgált, ezért a mező- gazdasági tevékenységen túlmenően rendkívüli módon befolyásolta az építészetet és a művészeteket. Bár időszámításunk kezdetét ők is egy mitikus dátumhoz (i. e. 3113) kötötték, naptárukat ténylegesen „csak” mintegy 2000 éve alkották meg: Ebben 13 napos heteket és húsznapos hónapokat vettek figyelembe. A 365 napos évet 18 hónap és öt kiegészítő nap alapján számították ki. Naptáruk a mi korszerűnek tekinthető naptárunknál 0,0001 nappal volt pontosabb. Az esztendő napjait jelölte a mai Mexikó területén élt toltékok El Tajinban látható „naptárpiramisának” 365 ablaka. A középkori Európában a különlegesen díszített és illusztrált kalendáriumok iránt megnyilvánuló fejedelmi főúri igény a naptárkészítőket időnként egészen kimagasló művészi teljesítményre sarkallta. Ez történt a németalföldi származású Limbourg testvérek (Pol, Hennequin és Hermann) esetében, akik Jean de Berry herceg burgundi udvarában egy páratlan szépségű kalendáriumot készítettek. A három miniatúrafestő 1411 -tői kezdve hosszú éveken át dolgozott a főművüknek tekinthető kalendáriumon. A feltehetően nagyitó segítségével alkotott miniatúrák kompozícióit a kor monumentális festményeire emlékeztető, olykor azokat is meghaladó igényesség, szin- és részletgazdagság jellemzi. A lovagkor szellemét sugárzó, meseszép várkastélyokat, pompás öltözékű hölgyeket és lovagokat, az évszakoknak megfelelő tájakat és embereket, csatajeleneteket, vagy a másvilág fantáziadús ábrázolását követhetjük nyomon a kalendárium lapjain. Az első magyar nyelvű kalendáriumot 1538-ban Krakkóban adta ki Benczédi Székely István. A második 23 évvel később jelent meg Bécsben, a lengyel származású Hoffhalter Rafael kiadásában. _Ez, majd a rákövetkező is P. Tamás krakkói csillagász naptára volt, amely Bornemissza Péter fordításában látott napvilágot. A Batthyány Boldizsár támogatását élvező német Manlius János a Vas megyei Németújváron kiadta az első, Magyarországon nyomtatott magyar nyelvű naptárt. Az 1584-re szóló, Nádasdy Ferencnek ajánlott naptárral együtt egy német „Schreibkalender”-t is megjelentetett, amelynél érdekes újítást alkalmazott. Mivel Rudolf király elrendelte a protestánsok tiltakozását kiváltó Gergely- naptár bevezetését, a protestánsok lakta vidékeken működő, naptárakat is előállító nyomdák kényes helyzetbe kerültek. Manlius újításának lényege, hogy egy kalendáriumon belül párhuzamos hasábokon hozta a Gergely-naptárt, az ún. ónaptárral együtt. Hosszú időn át népszerűek és keresettek voltak a lőcsei kalendáriumok. Debrecenben Csáktornyái János jelentette meg az 1592-es Cisiót, de az 1593-as és 1594-es kalendáriumokat már Judiciumnak nevezte. Kis időre szakított a hagyományokkal a nagy francia polgári forradalom által 1793-ban bevezetett naptár, amely 10 napos dekádokból álló, 30 napos hónapokra, valamint kiegészítő napokra osztotta az évet. A felvilágosodás, majd a reformkor szelleme a kalendáriumok tartalmát is megváltoztatta. A babonás hiedelmekre épülő jóslatokat, a csillagok állásának tudománytalan értelmezéseit lassan háttérbe szorították a hasznos tudnivalók, a szórakoztató írások, sőt az irodalmi művek is. Az 1930-as években is nagy divatja volt hazánkban a naptárkiadásnak. Sokféle szerv és szervezet jelentetett meg különböző témájú és formájú kalendáriu-r mot. AII. világháború után a naptárkiadás elszürkült Magyarországon. A több mint 30 éve életre hívott Képzőművészeti Kiadónál 1956-ban készült az első, melyet Csontváry-képek reprodukciói díszítettek. Ezután folyamatosan bővült a választék. 1968-ban már 44-féle naptár jelent meg 460 ezer példányban a lakosság számára, illetve a közületek saját reklámnaptáraiként. GERÖLY TIBOR Szerencse sok mindenhez kell, így az újságíráshoz is. Az az újságíró mindenesetre szerencsésnek mondhatja magát, aki egy szálkai magánlakáson - szíves vendéglátást élvezve - körülnéz és a falon jellegzetes stílusú rajzokat pillant meg. Garay Ákos (1863-1952), a matuzsálemi kort megélt festőművész kellően soha nem méltányolt tehetségű rajzoló volt. A megyei múzeum néhány értékes képét őrzi. Elsősorban az egyik legnehezebb dologban, a lovak megörökítésében jeleskedett. Nagybátyja obsitosát, a közismert Háry Jánost is ő alkotta meg rajzban - egyáltalán nem akárhogyan. A mellékleten bemutatott képek jó humorérzékről tanúskodnak, akár a babájával a karján kimenőre induló huszár őrvezetőt, akár a kihallgatást tartó generálist nézzük, vagy a rokokó udvarlást a nem mindennapi csúnyaságú parókás hölgynek. (ORDAS) Fényképezte: (KISPÁL) „Mi jöhet még ezután?” Bevallottan Jacques-Yves Cousteau, a hírneves oceanográfus „legendáját” akarja lerombolni Richard Munson amerikai környezetvédő, bár most megjelent könyvével valószínűleg kissé túllő a célon. A „Cousteau kapitány és világa” címet viselő írás a „Csend világának” kutatójaként világszerte ismert kapitánynak nem az erényeit és eredményeit ecseteli, hanem a közönség előtt rejtve maradt gyengéit, sőt, bűneit igyekszik „feltárni”. Szerzője maga is beismeri, hogy az „életrajz” közzétételéhez nem kapta meg a kapitány hozzájárulását, sőt az óceánkutató ügyvédjei „ellenségesen” reagáltak a könyv megjelenésére. Maga Cousteau kapitány sajtónyilatkozatában rágalmazásnak minősíti a „művet” amelynek írója könnyen leleplezhető: képzelt botrányok felkavarásá- val akarja megnyerni a szenzációra éhes publikumot. „A kapitány, társaival együtt, keményen dolgozott azon, hogy terjessze és védelmezze a Cousteau-legendát... Gondosan ápolták a róla alkotott képet, mintha valóban a világ legnagyobb felfedezője, a búvárfelszerelések zseniális feltalálója és a tengerek hős védelmezője lenne... - írja Richard Munson. - Sok kollégája és sok szakértő azonban egész másképp látja a dolgokat. Cousteau azt állítja, hogy egyedülálló felfedezéseket tett, ám a nagy oceanográfusok szerint sokkal nagyobb fontosságot tulajdonít saját népszerűségének mint a tudomány szempontjainak. A kapitány azt állítja, hogy számtalan veszélyeztetett állatot megmentett, ám híres ökológusok megállapítása szerint korántsem a környezet védelmére használja tekintélyét. Vajon nem terelte-e szigonnyal a bálnákat a kamera elé, vagy nem vágatott-e ki fákat, nem hagyott-e elpusztulni egy rozmárt a felvételek kedvéért?” Az amerikai környzetvédő a nagyzo- lástól a pénzhajhászásig a legkülönbözőbb vádakkal illeti a kapitányt, sőt, még olyasmit is a szemére vet, hogy nem siratta meg elég hangosan balesetben meghalt fiát, vagy nem tett meg mindent náci kollaboránsként elítélt fivére kiszabadításáért. A „leleplezéseket” bíráló nyilatkozatában Cousteau kapitány fanyar gúnnyal megjegyzi, hogy pár éve „kevésbé rosszindulatú híresztelésként” elterjesztették, hogy muzulmánná lett, majd tudni vélték, hogy indiai nábobokat megszégyenítő vagyon ura. „Mi jöhet még ezután?” teszi fel a kérdést az idős óceánkutató, akit egyébként nemrégiben választottak a Francia Akadémia tagjává. Amíg a labda körbejár A kisvárosi kávéház teraszán ültem. A szomszéd asztaltól áthallatszott a beszélgetés. Nemrég iskolai vagy kollégiumi szülői értekezlet lehetett, mert az iskoláról, kollégiumról és a pedagógusokról folyt a társalgás, nem épp hízelgő szavakkal. A szavak és fél szavak hallatán megindult bennem egy sor gondolat az iskolával, oktatással, neveléssel és a pedagógussal kapcsolatosan. Közhelyek, igazságok, féligazságok jutottak eszembe, mint például: az iskola az életre nevel; a kollégium a személyiség fejlesztésének műhelye; a társadalom jövője az oktatás-nevelésen múlik; a pedagógus a nemzet napszámosa, aki egyesek szerint a legrosszabbul, mások szerint érdemein túlfizetett értelmiségi réteg, és így tovább. Tudom, kevesen dicsérik és sokan szidják az iskolát, még többen a kollégiumot és a pedagógust, a nevelés csődjét emlegetvén. A nevelés sikertelenségéért a pedagógus a társadalmat és a szülői házat, ugyanakkor a társadalom a pedagógust, a szülői ház pedig az oktatás-nevelési rendszert és a pedagógust érzi hibásnak. Ezzel az egymásra mutogatással a kör bezárul. Amíg a labda körbejár növekszik az olvasni, számolni alig tudó gyermekek sokasága, az iskolai terhelést egyre nehezebben viselő, a követelményeket teljesíteni nem tudó tanulók serege. Rohamosan emelkedik a magas vérnyomásban, szív- betegségben szenvedő iskolás korúak száma. Vészesen nő a szorongással, félelemmel iskolába induló és kollégiumbag lakó gyerekek tömege, a fiatalkorúak, sőt a gyermekkornak bűnözése, narkotizálása. Veszélyesen emelkedik a gyermek, és fiatalkori agresszivitás, valamint a fiatalkorúak öngyilkossága. Valóban riasztó tények ezek. Hol lehet a hiba, és mi a megoldás? Nem tudom, jlletve túlságosan összetett probléma ahhoz, hogy itt és most elemzésre kerülhessen. Tudom, túl általános és felszínes csak annyit mondani, hogy hibás a társadalom is, hibás az oktatás-nevelési rendszer, illetve a pedagógus is. Annyi azonban bizonyos, hogy a labdát nem lehet körbe-és visszadobálni. Az sem meggyőző, hogy e jelenségek egyedüli oka lenne az oktatás-nevelésre fordított nagyon szűk állami költségvetés, a pedagógusok alacsony anyagi és erkölcsi megbecsülése, a családokra ránehezedő megélhetési gondokból eredő látástól va- kulásig tartó munka, és csak a teljesítményre orientált iskola. Mindannyian tudjuk, hazánkban sosem volt az oktatás-nevelés túlfinanszírozott. A pedagógus sosem volt a legjobban fizetett társadalmi réteg, és a magyar családok túlnyomó része mindig is szegény volt. Mégis, a múltban volt valami, ami mostanában hiányzik! Úgy vélem, manapság „nagy dolgokkal” vagyunk elfoglalva és nipcs időnk az ifjú, fejlődésben lévő, igen törékeny lélekkel eleget foglalkozni. A társadalom évtizedek óta gazdasági, ideológiai, politikai útkeresésben van. A családok anyagi és egzisztenciális létük növelésében vesznek el, az iskola pedig mindent meg akar tanítani. A pedagógus a fentiekben őrlődik fel, túlterheltté, feszültté, munkája lélektelenné válik. A labda pedig körbejár! Úgy vélem, az államnak (oktatás-nevelési rendszernek), társadalomnak, szülői háznak és a pedagógusnak is a saját kötelességét és felelősségét kell kihangsúlyoznia azzal a kölcsönös összehangolással és összefogással, hogy mégiscsak közös érdekünk a testileg, lelkileg, szellemileg egészségesen fejlődő ifjúság. Módomban állt az iskolát, kollégiumot és a pedagógust minden aspektusából megismerni. Szomorúan állíthatom, hogy az oktatási-nevelési intézmény az, ami a legtöbb igazságtalanságot követi el, a legtöbbször sérti az ifjú emberi méltóságát, önérzetét, és fojtja el természetes megnyilvánulásait és véleményét, korlátozza és nem irányítja szabadságvágyát. Természetesen tisztelet a számos kivételnek, akik fáradhatatlanul gondozzak az ifjúság lelkét is, és tudják, hogy a lélek a szeretetre a legfogékonyabb. Diákkoromból a több tucat pedagógus közül csak egynek az emléke él bennem, mert abból az emberből sugárzott a szeretet. Lehet, hogy a szeretet az, ami mostanában hiányzik? Ez adna talán erőt, hogy legyen időnk „Lóéihoz” leguggolni, hogy aztán magasra emeljük, hogy nagy, hogy óriás legyen? Nem ültem át a szomszéd asztalhoz, hogy vitassam okkal-e, vagy ok nélkül szidják az oktatás-nevelési rendszert és a pedagógust. A társadalom, a szülői ház és elsősorban az ifjúság bizalmát, tiszteletét nekik maguknak kell kiérdemelniük. Nekik, akikkel nemcsak a pedagógusnapon, hanem mindennap eleven találkozásunk van tanulóként, szülőként, vagy nagyszülőként. DITTERT JENŐ Maszek „műemlékvédelem” A cím kissé túlzó, a mögötte rejlő tény figyelmet érdemel. Szekszárdon nagy hírű iparoscsalád volt a Debulayaké, akik szerették magukat francia eredetűeknek - De Bu- lay - vallani. Ami nem kizárt, de van a Felvidéken Debula nevű falu is. A Munkácsy utca 19-ben építtették tekintélyes házukat, melynek műemléki becse ugyan nincs, dé városképi jelentősége kétségtelenül van. Ilyen jellegű megkülönböztető táblát azonban egyelőre csak Bátaszéken jutott eszébe kihelyeztetni a tanácsnak és Szegeden. Bozsányi Sándor, a ház mostani tulajdonosa 85 ezer forintot fordított az 1898-ból származó épület renoválására, természetesen a maga hasznára, hiszen ő lakik benne, de a város szépségére és a turistaforgalom örömére is. O. I. Fotó: K. P. M. m -Jra 0äk es er m ' ■'' >. •'T1 ' bs£& !$ '3 (ál^a SB
