Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-28 / 256. szám
1989. október 28. TOLNATÁJ - 7 Kiállítás Bátaszéken, Szekszárdon A mű anyaga: vízfesték és fa Minden művészi tevékenység nagyon szoros, mondhatnánk szigorú összefüggésben van azzal az anyaggal, amelyet kifejező eszközül választott. Szinte azonos időben nyílt két képzőművészeti kiállítás Tolna megyében: Bátaszéken - Kovács Ferenc festő- és Szekszárdon Varga Géza Ferenc szobrászművész alkotásaiból. Vízfesték és fa segíti mondandójukat. * Fia ezt halljuk: vizfesték, azt hiszem, sokunk előtt a színes festékgombok, két- végű ecsetek képe jelenik meg, amikor iskolás korunkban kapcsolatba kerültünk a vízfestő eszközökkel. Nem tudni, hogy ebből az időből hoztuk-e magunkkal a vízfestmények iránti közönyösséget, ami a műszeretö közönségben is él. Tulajdonképpen csak az igazán értők becsülik nem könnyen hozzáférhető különös szépségéért. Kovács Ferenc pedagógus festőművész akvarellfestményeit figyelve meg kell állapítanunk, hogy a szépségük, az anyagban is rejtőzik. A friss és tiszta szí- neka finoman szövődő selymes tónusok, magától értetődő közvetlenséggel jelentkeznek. Többször szóltunk már arról a pannon tájról, mely Kovács Ferenc festményein újra és újra, töretlen szépségben megjelenik. Mostani kiállításáról hírt adtunk, arról a meglepetés erejű változásról, mely a színvilágának harsánysá- gában támadt. Nem pusztán a mondanivaló más hangú tónusát kell emögött érzékelni, de az eszközt is. A vízzel hígított festékanyagok használata fellelhető az első primitív ábrázolásokban, amikor a föld, vagy egyes növények vízzel hígított nedveivel kőfalra, fára festettek. Flatalmas ugrással jutunk a kódexek és missalék ragyogó illuminációi- hoz, amelyek szintén vízfestékkel készültek. Természetesen a mai akvarelltechni- kától némi eltéréssel. Fia már történeti visszapillantást teszünk, nem hallgathatjuk el, hogy nem véletlen az akvarellfes- tés Angliából való származása, hiszen a brit szigetek atmoszférája, a párás, ködök levegő, a tájat egymásba omló tónusok lágy szövetévé alakítja. Nálunk Magyarországon a XIX. század elején újjáéledőfestőművészettel vonul beazakva- rell a festőtechnikák közé. Barabás Miklós, Zichy Mihály, Markó Károly, később Szőnyi István, Bernáth Aurél rangos szerepet juttattak munkásságukban az ak- varellnek és a gouache-nek. Sőt, 1910- ben megalakult a „Magyar Akvarell- és Pasztellfestők Egyesülete”. Itt ismét kapcsolódjunk Kovács Ferenc kiállításához, hiszen Bátaszéken pasztellképeivel is találkozhatunk. A pasztell tulajdonképpen átmenet a rajz és a festés között. A rajzolástól indul és fokozatosan fejlődik festéssé. A hagyomány szerint a francia grafikában jelentkezett először a pasztelltechnika, a XVIII. század elején. A pasztell a legegyszerűbb vonalas rajztól a több rétegben egymásra vitt színkeverésig a legkülönbözőbb módon használható. Kovács Ferenc pasztelljein a biztos vonalvezetés, Kovács Ferenc rajza Varga Géza Ferenc szobra határozott pontos fogalmazás magához igazítja az anyagismeretet. Ezért válik rokonszenvessé a szépre vágyó nézők előtt. * Varga Géza Ferenc - mint szekszárdi kiállításának megnyitójáról szóló híradásunkban is jeleztük - dombóvári születésű. Tolnához kötődésének ez az alapja. Az anyag, mellyel közöttünk szólni kíván: a fa. Olyan anyag ez, ami közvetlenül a művész „terméke”. Azért nemesebb például a terrakottánál, mert csak másolás útján sokszorosítható, és faragással, egy nagyobb tömb szoborrá kicsinyítésével készül, úgy, mint a kőszobor. A szekszárdi Babits Mihály művelődési központ kiállítótermének bejárata mellett, egy nagyméretű szobor lóg a térben. Jelzője annak, hogy bent hasonlóak várják a nézelődőt. Gondolom, még jó ideig föltesszük a kérdést: miről vagy miről nem szólnak ezek a szobrok, plasztikák. Nem Varga Géza Ferenc alkotásai kapcsán, de bármely képzőművészeti tárlatról hozott, maradandó töprengése a nézőnek, aki feltétlenül társadalmi tartalmat hordozó, közvetítő alkotást vár, kér számon a művésztől. Belépve a szekszárdi kiállításra, ősi, népi, pogány hangulatú formák veszik körül az embert. Megannyi apró bálvány. A természeti alakzatokban tanulmányozott rend, harmónia pontos átírása, felnagyítása. így aztán akár lepkeszárny, halcsontváz asszociációiból fogalmazhatja tovább ki-ki gondolatát. Nincs egy darabból álló, azonos anyagból faragott szobor ezen a tárlaton. A lelemény is követi a szobrászat százados hagyományát, hogy több darabból építkezik. Itt minden egyes „alkatrészt” külön farag a művész. Megtalálva egy eredeti formát, kicsinyít, vagy éppen felnagyít, közben ritmust komponál belőlük, így teljesen zárt egésszé kerekedik a szándék, akarat. A régebbi korokban a szobrok több- szinűek voltak - polichromok. Varga Géza e színváltozást egy alkotáson belül más-más fafajtával éri el. Míg járunk a felfüggesztett, a levegő mozgásától hintázó szobrok közt, azokra az egzotikus stílusokra kell gondolnunk, melyek az európai művészetre hatottak, vérkeringésébe jutva. Például a primitív, vagy az afrikai törzsi művészet. Varga Géza új formanyelvet talált vágyainak, céljainak, lelki megbékélésre való sóvárgásának, egységre, derűre való törekvésének kifejezésére. Nem utánozni akarja az idegen kultúrák nyújtotta formákat, hanem újjáalkotja. így tölti be hivatását, hidat verve az érzés és észlelés világa között. Mindebben segítője a természet egyik legnemesebb anyaga: a fa. DECSI KISS JÁNOS Fotó: RITZEL ZOLTÁN Az Országház w w _ wwm epitoje Steindl Imre születésnapjára Az elmúlt évszázadokban sok kitűnő magyar építőművész hagyta ránk kézjegyét. Alkotásaik meghatározzák városaink, településeink építészeti arculatát. De talán mindannyi közül kiemelkedik a 150 éve, 1839. október 29-én született Steindl Imre, aki merészen a Duna partjára varázsolta nemzeti szimbólummá lett Országházunkat. Természetesen hosszú út vezetett a Parlament megszületéséig. Rengeteget tanult, dolgozott, kereste a legjobb megoldásokat a korábban tervezett épületein, amíg a magyar historizáló építészetnek Ybl Miklós és Schulek Frigyes mellett legkiválóbb képviselőjévé vált. A pesti műegyetem elvégzése után előbb két, majd hat esztendőn át a bécsi akadémián tanult, ahol több, a korban meghatározó jelentőségű építész tanítványa volt. A19. század második felében a historizáló építészet dívott, azaz régebbi korok építészeti stílusait elevenítették fel, s ültették át az akkori jelenbe, az akkori kor igényei szerint. így emelkedtek Európa-szerte a neoromán, neogót, neo- reneszánszát stb. épületek. Steindl is ezt az iskolát járta, ennek a szellemében alkotott. Kezdetben a reneszánszot kedvelte, s ilyen stílusbán építette föl Debrecenben az azóta lebontott Bika Szállót, és a szerencsére még ma is álló, s a közelmúltban eredeti pompájában helyreállított úgynevezett új. pesti Városházát 1870-72Xözött. A nagyszerű palota a Váci utca 62-64. szám alatt áll, s a Fővárosi Tanácsé, ott tartja üléseit. Milyen kár, hogy a szűk utcában, ütött-kopott házak között szorong és a nagy nyilvánosság legfeljebb a televízióból ismerheti üléstermét. Csaknem evvel egy időben tervezte és építette Budapesten a Múzeum körút 6- 8. szám alatt álló természettudományi kar épületét. Az iparművészet csaknem minden területét átfogó stílusa az épületek kerámiás díszítésében, a városháza lépcsőházának vaskonstrukciójában is megnyilvánul. Szíve szerint azonban - egyik bécsi tanárának hatása alatt - leginkább a gótikához vonzódott, amelynek egyik kitűnő példja a budapesti Rózsák terén álló Szent Erzsébet-templom. Ahhoz, hogy e történeti stílusokban teljes otthonossággal mozogjon, sok más munkán át vezetett az út. Stílusérzékének tökéletesedését számtalan műemlék restaurálása és helyreállítása szolgálta. Ö hozta helyre a vajdahunyadi várat, a máriafalvi, az iglói, a bártfai és a budapesti belvárosi templomot, valamint a kassai székesegyházat. Az Országháznak, mint Steindl Imre fő művének, a Bécs melletti Fünfhaus temploma és a berlini Reichstag pályázatára készült és dicséretben részesült terve szolgált előzményül. Az Országházra kiírt nemzetközi pályázaton Steindl pályaműve - mint a nemzeti múltat kifejező öntudat legmegfelelőbb építészeti megjelenítése - nyerte el 1883-ban az első díjat. A következő évben kapta meg a megbízást az akkor már az ifjú építésznemzedéket a műegyetemi katedráról nevelő, ünnepelt és sikeres Steindl. Élete végéig dolgozott az Országházon, amelynek főlépcsőházában elhelyezték Stróbl Alajos által mintázott mellszobrát, és vele szemközt egy emléktáblát, amelyet 1904-ben emelt az 1902. augusztus 31 -én elhunyt nagy építész tiszteletére az Építészegylet. Dr. Csonkaréti Károly Katona Judit: Kálvária Mind meghal, akit szeretünk, megdermed, rút lesz és hideg, meleg szívünknek hátat fordít s ránkdől,»mint ólmos rémület. Mind hűtlen lesz, kit szeretünk. Aki a halál jegyese igézve néz, és csal magához s mi egyszer elmegyünk vele. Mind élő lesz, ki rég nem él, puha karjával átölel, ha kisgyerekként nagyon félünk. S lélegzik, arcunkhoz közel. Haja nő, körme. Járni kezd, vonszol fagyos, égi parthoz, odavonszol a ravatalhoz s a semmi nyirkos gödre lesz.
