Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-28 / 256. szám
2 - TOLNATAJ 1989. október 28. Egy posztumusz kötet kapcsán Herepei János Tolna megyei évei „Meghal a magyar falu” - mondta ismerősöm pár évtizede egy értekezletről hazajövet, ahol az iskolák körzetesítésének tervéről tájékoztatták az igazgatókat. Először a felsőtagozatot szüntették meg, s csak pár év múlva következett el a teljes bezárás ideje. A volt szentlőrinci iskolaigazgató az első pillanatban tudta, hogy az iskolák megszüntetésével a következő generációk hátránya nyilvánvalóvá, a falu fejlődése, fejlesztése pedig kétségessé válik. - Nádasd az én falum - mondja dr. Wekler Ferenc mecseknádasdi tanácselnök - a feleségem faluja, a szüléimé, s a gyerekeimé. Mecseknádasd. Nem messze Tolna határától, gyönyörű panorámájával, emeletes házaival, takaros portáival az itt lakók szorgos munkájáról árulkodik. A lakosság nagy része német ajkú. Mecseknádasd társközsége, Ófalu néhány hónapja demonstrációval hívta fel magára az ország figyelmét, az atomtemető elleni tiltakozás híre talán még az ország határain túl is eljutott. Az esemény fő szervezője a nádasdi tanácselnök, aki közel öt éve tért vissza falujába. A pesti egyetemi évek után vállalta a tanácsi megbízatást, mely „egész embert, sőt többet kíván”. Kimerítő és időigényes foglalatoskodás a magyar falu ügyéért harcolni. S ha egyedül egy falu hangja nem is hallatszik messzire, a közelmúltban megalakult baranyai falvak szövetsége már felerősíti a tradicionális elosztási igazságtalanságokat kifogásoló hangokat.- Miért kellett létrehozni a Baranya Megyei Faluszövetséget? Korábban már alakultak olyan szervezetek, például a Vidék Társaság, vagy a Hazafias Népfront által kezdeményezett országos faluszövetség, vagy a meglévő Önkormányzatok Szövetsége, mely a magyar falu ügyét is zászlajára tűzte.- Én azt hiszem, ezt nem kell részleteznem, elég, ha egy példát mondok arra, miért van szükség helyi és megyei szintű szövetségekre. A baranyai példa jellemzően fejezi ki, hogy az elosztási szisztémában hányadrendű állampolgár a falulakó. A megyei elosztás fejkvótarendszere szerint egy falusi lakosra négyszáz, egy városira ezer s egy pécsire ezernégyszáz forint jut. A falusi tehát másod-, harmadrendű állampolgárként jelenik meg az elosztási rendszerben. Jóllehet, falun a közműépítés csak társadalmi munkában, magas családi hozzájárulással lehetséges, s a nehezen felépített közműrendszer az állam tulajdonába, illetve monopol nagyvállalatok birtokába jut. A villanyért, a vízért többet kell fizetni, mint a városiaknak, a szállítási költségek sokkal drágábbak, az infrastruktúra elmaradott, az intézményi háttér pedig csapnivaló. A társadalmi érdekérvényesítésre természetesen szükség van, de ma elsősorban pénzt kell biztosítani ahhoz, hogy a falut fejleszteni lehessen. Az említett országos szervezetek pedig programjuk részeként vállalták fel a magyar falu ügyét, míg mi kizárólag csak a -falu boldogulását, segítését, érdekeit tűztök ki célul. I- Mit érzékel ma az átlag falusi állampolgár abból, hogy megalakult a faluközösség?- Pillanatnyilag talán csak tud róla, de nem érzékeli. A közeljövőben azonban, nevezetesen január elsejétől remélhetőleg érzékelni fogja a változásokat. Reméljük, hogy ettől az időponttól sikerül az említett fejkvóta rendszert megyei szinten megváltoztatnunk.- Az uránbánya megszüntetésével sok településnek, köztük Me- cseknádasdnak is számolnia kell az új munkahelyteremtés feladataival, kínjaival. Hallatja-e szavát a faluszövetség emiatt?- Természetesén. Baranyában és Tolna megyében kilencven település érintett az ügyben. Több mint száz Volán-járat viszi-hozza a több ezer uránbányászt, akik a következő években munka nélkül maradnak. Ezek a bányászok mint vásárlók, mint fogyasztók, mint közlekedők, mint kulturálódni kívánó helyi állampolgárok is megjelennek, nemcsak mint munkahelykeresők. Megint minden a falu nyakába zúdul, hiszen nagy részük községekben él. Éppen ezért a Regionális Egyeztető Fórumon kifejtettük: elsősorban azt szeretnénk, ha az évi ötszázmillió' forint szétosztásánál a falvak kapnának többet. Nemcsak munkahelyet kell teremtenünk számukra, hanem ezzel párhuzamosan javítani kell az infrastruktúrát is. Mi a falvak képviseletében bízunk az igazságos elosztási arányokban. Elmondtam a fórumon, hogy nem célszerű ezt a pénzt ma vegetáló üzemek látszólagos felfuttatására fordítani. Fontosabb a falvak infrastruktúrájának finanszírozása, mert ezek alapvető terei a munkahelyteremtésnek. Az ugyanis nem ott kezdődik, hogy építek egy csarnokot, ahova beállítok tíz gépet, amelynél ötven ember fog dolgozni. Hiszen oda tudom csak ezt a csarnokot megépíteni, ahol elektromos energiát, fűtést, vízhálózatot és minden szükséges feltételt biztosítani tudok. S ez már ebben a pillanatban helyi tanácsi, ha úgy tetszik önkormányzati feladat s ezeket támogatni kell. Nyilvánvaló, oda kell ezeket telepíteni, ahol gyors előrelépésre van lehetőség. Ha már tizenöt-húsz bányász lakik egy településen, akkor ezeket a gondokat kell elsősorban megoldani. Az ő erejüket és lehetőségeiket meghaladja - ha kapnak is fejenként háromszázezer forint újrakezdési kölcsönt és megfelelő végkielégítést - a plusz költségekkel járó infrastruktúra megteremtése. Ha ezt mindenkinek önmagának kell előteremteni, az egyértelmű csőd. I- Hogyan zajlik az egyeztetés folyamata, a tárgyalások?- Jelenleg még kezdeti stádiumban, de mint faluszövetség az első pillanattól részt veszünk a munkában. Az érintett kilencven település között ugyanis szövetségünk tagjainak jó része is ott van. Én úgy tudom a folyamat lépcsőit elképzelni, ha elsőként a kilencven település egymás közt egyezteti az érdekeit. Ezekkel már meg lehet jelenni az érdekegyeztető fórumon, s az idei és a jövő évi öt-ötszáz millió, tehát az egymilliárd forint sorsáról reálisabban lehet dönteni. I- Nagy összegnek tűnik első hallásra. Sok vagy kevés ez a probléma megoldására?- Nagyon kevés, ha átlagosan egymillió forint egyetlen munkahely megteremtése. S kevés az ennyire súlyos feszültséggel teli helyeken. Hiszen nem az a cél, hogy ezeket az embereket kiemeljük, s hogy egy új Komlót építsünk, mert az nem vezet semmi jóra. A saját környeze- tünkban, lakóhelyünkön kell megtalálni számukra a további alkalmazási feltételeket s nem kiszakítva a családi, baráti s megszokott lakókörnyezetükből.- A mai, az utóbbi időkben felmerült problémák mellett azonban ott van jó néhány régi keletű dolog is. Az Ormánság aprófalvainak egy részében például nincs egészséges ivóvíz, most az ezredforduló táján is csak zacskókból juthatnak az emberek ivóvízhez. A bolti ellátásról, a közlekedésről nem is szólva.- Ezért mondtam azt, hogy alapvető infrastruktúra nékül nincs semmilyen előrelépés, s az igények összessége, az érdekszövetségbe tömörülés, az erőként való fellépés az egyetlen út ahhoz, hogy pénzt szerezzünk s ezáltal mindenütt emberi körülményeket tudjunk biztosítani az állam polgárainak. Ha falun élnek, akkor is megjár nekik mindaz, ami a városban élőknek adott.- Apropó, erő. Nem kíván-e a faluI szövetség párttá válni, dominán- sabb erőként fellépni a választásokon?- Párttá válni? Nem feltétlenül szükséges. Ha azonban a választójogi törvény úgy kívánja, választási pártként lépünk majd fel. Gondolja végig, az MSZMP-nél maradva, az ő irányításával süllyedtek ide a magyar falvak, ahol vannak. Nagyon nehéz elhinni még az MSZP-ről is, hogy az eddigi koncepciót gyökeresen felrúgva éppen az ellenkezőjét fogja tenni, mint amit évtizedeken át az MSZMP tett. Az összes többi pártról feltételezni lehet, hogy ha programjába iktatja, tenni is akar a magyar faluért, ám gyakorlati lépéseket még egyik sem tett. Talán a Hazafias Népfront az egyetlen kivétel, mely társadalmi szervezetként próbál ügyködni a falvakban. A mi célkitűzésünk, ha úgy tetszik egyetlen célunk, hogy az eddig kialakult helyzetet megváltoztassuk. A többi pártnál ez nem ennyire egyértelmű. Mi bárkiért teszünk, függetlenül attól, hogy klerikális-e vagy bármilyen pártnak a tagja. Azt pedig az embereknek, a falvaknak kell eldönteniük, hogy kiben bíznak.- Az egyszerű falusi állampolgár talán ki sem ismeri magát, mely szervezet az, amelyben bízhat, hogy tesz is érte valamit. Sokan elfordultak már a politikától, mondván: csak a szavaké a főszerep. S mindegyik párt pénzt, infrastruktúrát akar, miközben ő napi súlyos gondjaival küszködik. Ön is a pénzt említette, az igazságosabb elosztást. De miből? Ma, amikor az egyszerű emberek is azt látják, hogy az eladók egyre több pénzt húznak ki a szebükből, s még- sincs bizakodásra ok, az ország gazdasági helyzetét illetően.- Ma sok tekintetben valóban nonszensz helyzet alakult ki. Például: a megyei önkormányzat ugyanannak a szövetségnek a tagja, mint a falusi ön- kormányzat, s a megyei önkormányzat adja a pénzt a falusiaknak. Nevetséges helyzetek alakultak ki, melyeket egyértelművé kell tenni. Hogy honnan lesz pénz a falu számára? Mint korábban is említettem, egy igazságosabb elosztási rendszer útján - és ez az egyik lépcső - a meglévő, a megyéknek leosztott pénzből kell nagyobb részt lehasítani a falusi polgárok számára, a fejkvóta rendszer megváltoztatása útján. A második lépcső az, hogy a jövő évi tervegyeztetéseknél eleve nagyobb részt kell kapniuk már az országos nagykalapból a községeknek. Az önkormányzati jogosítványokat ugyanis akkor érdemes megadni s akkor lehet vele élni, ha az állam minimálszintre felhozza őket. Olyan szintre, ahol már lehet mit tenni a jogosítványaikkal. Minthogy azonban nincsenek még minimál- szinten sem - ez állami feladat lenne pedig, ahogy eddig is az volt -, ezért kívánunk minden lehetséges módon a falvak hátrányából egyre többet lefaragni, mert önerőből - ezt az utóbbi évtizedek is bizonyítják - ezt a harcot lehetetlen megvívni. Ezért indulunk a választásokon is. ■ - Köszönöm a beszélgetést. Fotó: TÓTH LÁSZLÓ Rohanó világunkban nincs időnk a legfontosabbra, az élet teljességére. Még inkább keveset foglalkozunk - pedig természetes jelenség - a halállal, nehezen szembesülve a lét megszűnésével. Általában évente egyszer áldozunk ha- lottainknak, ünnepet szentelünk nekik, felkeressük a temetőt. A temetőkert sok mindent elmond állapotával a ma élőkről, hát még az elődökről. Gondoljunk csak arra, hogy a történelem előtti idők emberéről is csak eszközei, megmaradt csontjai tudósítanak. A mindenkori életmódot és kultúrát tükrözik a sirkertek, temetkezések. Vaskos, több mint ötszáz oldalas mű jelent meg az Akadémiai Kiadó gondozásában : Herepei János „A házsongárdi temető régi sírkövei” címen. Kincses Kolozsvár híres temetője az elmúlt 400 év kultúrhistóriája. A négy évszázaddal ezelőtti kövek nincsenek meg, de megőrizte őket a szerző 60-70 évvel ezelőtti kutatásaival. Szakmai berkekben nem ismeretlen neve, hiszen kitűnő régész - aki honfoglalás kori sírt fedezett fel Kolozsváron, derékba is törte ezzel pályáját - néprajzos-muzeológus, a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, numizmata és irodalomtörténész. Az 1585. évi pestisjárványt követő 250 év 150 sírkövét a szerző fáradságos terepmunkával kutatta és pontos szakkatalógust készített róluk. Nem elégedett meg azonban leírásukkal, az eltemetet- tekről minden adatot felgyűjtött aprólékos levéltári módszerrel. Hús-vér emberekről szóló életrajzi kismonográfiák sorozata e nagyszerű munka, ami most ébredhetett fel 40 éves Csipkerózsika-álmából. Idősebb bonyhádiak emlékeiben él a fehér szakállas tudós, aki a Kertközben lakott, és ünnepek alkalmával egész családjával székely népviseletben jelent meg. De nem tudhatták, hogy a két bőrönddel érkező család feje micsoda szellemi értékeket rejt céduláin, jegyzetein, megörökítve a múló évek titkait. A sors fátuma először 1944 szeptemberében vetette vidékünkre őt. Lengyelbe érkezett 16-án, hogy a front elől evakuált Székely Nemzeti Múzeum anyagát itt biztonságba helyezze. A választás azért esett a falura, mert az Apponyi-bir- tok és a kastély a Magyar Tudományos Akadémia tulajdona volt. Herepei és családja nem sokat időzött itt akkor. A sepsiszentgyörgyi múzueum 47 becsomagolt nagy ládányi gyűjteménye ugyanis Keszthelyre került, hogy osztozzon a „Balatoni Állami Darnay Múzeum” sorsában, bombatalálat éri és porrá ég a zalaegerszegi vasútállomáson. A keszthelyi három év pokoljárása után Herepei örömmel fogadta a Völgy- ségi Telepesek Központi Szövetkezete elnökétől 1947. február 7-én kelt levelét, melyben a Bonyhádi Székely Múzeum igazgatására kérte föl. A szövetkezet a 31 székelylakta község földművesszövetkezeteinek csúcsszerve volt és 1945 júniusában alakult. Már július elsején a választmány bizottságot választott egy székely közgyűjtemény és az ahhoz kapcsolódó tudományos intézet létrehozására. Herepei már márciusban Bonyhádon volt, erről tanúskodik a bizottság ülése. De szóljon erről a jegyzőkönyv hitelesebben: „Jegyzőkönyv a Bonyhádi Székely Múzeum, valamint a Bonyhádi Székely Táj- és Népkutató Intézet szervezése tárgyában Felvétetett a Völgységi Telepesek Központi Szövetkezetének székházában Bonyhádon, 1947. március 5-én de. 10 órakor. Jelen vannak a Kultuszminisztérium megbízásából dr. Pákay Zsolt min. osztálytanácsos és dr. Radnóti Aladár, a közgyűjtemények országos főfelügyelőjének állandó helyettese, és Herepei János, a sepsiszentgyörgyi székely múzeum igazgatója. A VTKSz választmánya által kiküldött múzeumi bizottság tagjai közül Földi István, Kiss-Várday Gyula, dr. id. Török Pál, Bodor György, L$szló Antal, Vas Gyula, Szőts Gergely, dr. Koncz István, Illés Lajos, Kovácsi Pál szabadművelődési felügyelő és helyettese, Szakács Antal. Mint meghívott vendégek jelen va-. nnak: Erményi János bonyhádi főjegyző, Domokos István, a bonyhádvarasdi, Barabás Gáspár, a cikói, Csoboth Gáspár, a véméndi, és Rózsa Lajos, a tabódi székely telepes bírók. A VTKSz kiküldött múzeumi bizottsága egyhangúan kimondja, hogy „Székely Múzeum Egyletté” alakult át. Az egylet alapszabályainak az erre vonatkozó hatósági előírások megtartásával való elkészítésére Herepei János múzeumigazgató urat kéri fel. A magát ily módon megalakultnak kimondó Múzeum Egylet kéri a kultuszminisztérium jelen lévő képviselőit, hogy Miniszter úrnak tegyenek elő terjesztést Herepei János úrnak és altisztjének Bony- hádra való áthelyezésére. Kéri azt is, hogy őt a Bonyhádi Székely Múzeum, valamint a Bonyhádi Táj- és Népkutató Intézet megszervezésével és vezetésével bízza meg. A maguk részéről felajánlják ez intézmény elhelyezésére szolgáló helyiségeket díjmentesen. Felajánlják az összes dologi kiadások fedezését, így a helyiségek fűtését, világítását és takarítását.” A kultuszminiszter az áthelyezéshez hozzájárult, s Herepei már áprilisban egyesületi alapszabály-tervezetet készít, azt az augusztusi első közgyűlés megvitatta és elfogadta, megválasztva tisztségviselőit. Utóbbi hónap idusán a múzeumigazgató jelentést küld a minisztériumnak, amelyben beszámol terveiről, addigi tevékenységéről. Nincs módunk részletesen beszámolni, hogy milyen hihetetlen nehézségek közepette dolgoztak, de a 63 esztendős tudós újra reménykedhetett. A legsúlyosabb gond a pénzhiány volt, így a szűkös források bővítésére társadalmi segítséget kért, a bázis kiterjesztésében látta a megoldást. Felhívások százait küldték szét 47 őszén: „A Tolna, Baranya és Bács-Bodrog vármegyékben letelepedett székelyek és csángó töredékek elhatározásából Bony- hád székhellyel megalakult a Székely Múzeum Egyesület. Az új egyesület a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium és a Köz- gyűjtemények Országos Főfelügyelőségének támogatásával létrehozta a Székely Múzeumot és a Székely Táj-és Népkutató Intézetet. Ez intézmények feladata a székelység és csángóság régi és mostani életének, lelkületének, környezetének alapos megismerése, az erre vonatkozó adatok összegyűjtése és közkinccsé tétele. Az új életkörülmények közé került székelység magával hozott életjelenségeinek rohamos változása e munka elvégzését mind tudományos, mind közművelődési szempontból sürgőssé teszik. Szükségünk van jóakaró barátokra. A megértő érdeklődés, a munkában való részvétel, sőt bármi csekély anyagi támogatás.is mind eredményeink gazdagodását szolgálnák. Elhatároztuk tehát hogy a munkánkat fontosnak tartó érdeklődőkből múzeumbarátokat kapcsolunk egyesületünkhöz... ...Kérjük tehát, ha múzeumunk barátjává óhajtana lenni, szíveskedjék a csatolt nyilatkozatot levágni, kitölteni és nekünk visszaküldeni. (Az alapszabályokban előirt ajánlásról mi gondoskodunk, a válasznak ezt a részét tehát ne töltse ki.) Egyúttal arra is kérjük, hogy múzeumunk iránt érdeklődést mutató barátai nevét és címét velünk közölni szíveskedjék, hogy felszólításunkat nekik is megküldhessük... ...Ha semmiféle kötelezettséget sem óhajtana vállalni, még akkor is számot tartunk támogatására. Múzeumunk anyagának teljessé tételére szükségünk van minden székely népi származású tárgyra, ereklyére, vagy történelmi vonatkozású anyagra, mivelődéstörténeti, képzőművészeti, levéltári és könyvtári darabra. Ha van ilyen a birtokában és úgy gondolja, hogy ez a székelység múzeumában és tudományos kutató intézetében méltó helyen lenne, adja azt akár adományként akár bármikor visszakérhető letétként múzeumunk őrizetébe. Ne feledkezzék meg könyvtárunkról sem!” A gyűjtés megkezdődött. Herepei gyalogszerrel járta a környék falvait. 1948- ban az intézmény könyvtára már több mint ezerkötetes. A néprajzi-történeti és ereklyetárgyak mellett a levéltár is gyarapodott, különösen értékes volt a székelyek bácskai és tolnai telepítésének iratanyaga. A következő évben egy sor tanulmányát rendezte sajtó alá. Ezek csak 1971-ben, halála után jelentek meg Szegeden - 3 vastag könyv - „Adattár” c. müvében. Amikor 1950-ben a Múzeumok Országos Központja megszüntette a múzeumegyesületet, Herepei ottmaradt újra egy sok áldozatot és energiát követelő munka alapjaival. Nyugdíjazták, a pénz nem volt elegendő családja fenntartására... Baromfitartással, díszkészítéssel egészítették ki jövedelmüket Tudományos könyvtár lehetőségétől elzártan rendezte, befejezte félkész dolgozatait. 1944 után 1947-ben jelenhettek meg írásai Kolozsváron! 1953- ban, amikor lánya Kajdacson kapott állást odaköltöztek. Egészsége, zaklatott lelkiállapota itt rendbejött, de 1957 után talált újra ' magára, amikor Keserű Bálint Szegeden publikációs lehetőséget kínált neki. 12 év tolnai tartózkodása után 1961-ben Szegedre költözött, élete utolsó termékeny korszaka kezdődött a reményekkel, de inkább több kétséggel teli évek múltán. Sokát veszített vele a megye, hogy nem becsülte kellőképpen. SZÖTS ZOLTÁN Pr. Wekter Ferenc és Csefkó Judit a magyar faluról
