Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-28 / 256. szám
II. évfolyam, 40. szám 1989. október 28. A cikket úgy kérném megírni, hogy kiderüljön belőle: nem a bosszúvágy vezérel. Engem kérem a du- naföldvári Aranykalász téeszben besároztak, holott jó hírben tudtam magam, s úgy ismertek eddig, mint becsületes embert. Úgy érzem: tükröt kell tartanom, hogy mindenki meglássa, szabad-e így viselkedni, mint ahogy azt velem szemben Lajkó István, a téesz elnöke megtette - mondta a vendégem. Kérem, Uram - ennek semmi akadálya -, mondtam, majd elővettem a toliam és a jegyzetfüzetemet. Tóth Józsefnek hívnak, most 42 éves vagyok. A szakképzettségem mezőgazdasági növényvédelmi mérnök, a dunaföldvári Aranykalász téeszben mint növénytermesztési ágazatvezető tavaly január 1 -je óta dolgozom. Előzőleg 17 esztendeig az előszállási téeszben teljesítettem szolgálatot, ott azonban elnökváltás történt, és az én munkámra nem tartottak igényt. Előszállás Dunaföldvártól hét kilométerre esik, Dunaföldváron építettem házat, idevalósi vagyok, úgy hogy itt kerestem állást is. Az Aranykalászban Lajkó István téeszelnökkel jól indult a kapcsolatunk, eredményes évet zártunk, a kukorica kivételével minden jól sikerült. Időközben azonban láttam, hogy az elnök vezetési stílusa - ahogy mondani szokás - korbácsos módszer, vagyis az, hogy az egész gépezet működése csakis tőle függ. Nem vette tudomásul, hogy egy embernek a hibái mellett erényei is vannak. Válogatás nélkül durva szavakat használt, például a műhelyfőnőknek egy alkalommal azt mondta: bevágja a kocsi alá. Mindezt én is hallottam, s akkor megfordult a fejemben: ha a szemem láttára igy viselkedik, hát akkor ez bármikor velem is előfordulhat. Mikor ezt a kijelentést tette, mindenki hallgatott, én is. Több alkalommal próbáltam békítgetni, mégpedig úgy, hogy előbb elemezzük a hibákat, s utána ítélkezzünk. Idén januárban egy vezetői megbeszélésen azt mondta: megváltozik, és én ezt komolyan is vettem. Mert ha valaki képes így fölmérni önmagát, van benne valamiféle érzés. Márciusig nem is volt semmi baj, egymással kölcsönösen megelégedve dolgztunk, jó fizetést és prémiumot is kaptam. A tavaszi munkák szépen, zökkenőmentesen mentek, a heti megbeszélés olyan volt, mint a sétagalopp. Április elején azonban nézeteltérés támadt köztünk, ugyanis megkérdezte az elnök: miért nem kom- binátoroztattam kétszer a laza, gyommentes talajt. Hát azért nem, mert ez olyan többletköltség, amely nem hoz többletjövedelmet. Erre az volt a válasz: ő az elnök és vegyem tudomásul, itt ő dirigál. Május közepén aztán növényvédőszer-rakodás közben odajött, és felelősségre vont: miért nem szervezem jobban a munkát, a rakodógépesnek a szervestrágyázásnál kellene lennie. Holott: az elnök küldte el más munkára és így megzavarta a munkafolyamatot. Erre fel azt mondta nekem: mindenáron elzavar a téeszből és megtalálja rá a módot. A következő hónapban, június 7-én kifogásolta: a műhelyben és az építőknél a dolgozók nem végeztek jó munkát, akkor, amikor sem az elnök, sem a főagro- nómus nem tartózkodott a téeszben, s én voltam a legmagasabb rangú irányító személy. Azt mondta: a havi fizetésem öt százalékát büntetésképpen levonják. Tiltakoztam ez ellen, a vádjait visszautasítottam, hisz nem a növénytermesztéshez tartozik a műhely és az építőrészleg irányítása. Mire a válasz: fogjam be a pofámat, mert a falhoz vág. Erre én azt mondtam: a jó édesanyádnak mondhatod ezt, de nem nekem. Alig hogy elhagyta az utolsó szó a számat, az elnök nekem ugrott. Én hátráltam, elestem, ő rámesett és valószínű ekkor tört el a bordám. Fölhúztam a lábam, le akartam rúgni magamról, a száját taszítottam meg, ekkor vérezni kezdett. A főagronómus, Rabóczki Nándor szedte le rólam. Az elnök fölállt és ordított: „szidtad az anyámat?” Aztán elment mindenki, nem szóltam egy szót sem. Tudja, más dolog az, ha áz irodában veszünk össze, és megint más, ha mindenki szeme láttára esünk egymásnak. Négyen álltak körülöttünk, de mindenki azt mondja, hogy nem látta a támadás indítását. Mikor lehiggadtam, akkor éreztem: igen fáj az oL dalam, főleg ha hajolok. Többször megröntgeneztek és kimutatták: a jobb oldalamon két bordám eltörött. Egy hónapig betegállományban voltam és a gyógyulást követően munkára jelentkeztem. A főagronó- mustól tudtam meg: az ügy lezárásáig a téesz vezetősége a munkavégzés alól felment. Levelet kaptam, melyben közölte az elnök: a beosztásomat megszünteti, s vagy a növénytermesztésben, vagy az állattenyésztésben foglalkoztat. Ezt megfellebbeztem. Az ügy a döntőbizottsághoz került, ahol elutasítottak, Ököljog majd a munkaügyi bírósághoz, ahol az elnök intézkedését törvénytelennek minősítették. A munkakönyvemet augusztus 9-én postán küldték a lakásomra, „munkaviszonya megszűnt” bejegyzéssel. Ismét fellebbeztem, s az eljárást a döntő- bizottság törvénytelennek minősítette. Július elsejétől nem dolgozom, csak ügyintézéssel foglalkozom. Addig nem helyezkedem el, míg engem nem rehabilitálnak. A téesz az átlagfizetésemet küldte szeptember 20-ig, 22-től szabadságon voltam. Ezt a szabadságot a főagronómus október 7-ig megtoldotta. Megkaptam közben az elnök levelét, amely igy szól: „1989. évi október 9. napjával növénytermesztő gyalogmunkás munkakörbe helyezem át, személyi alapbérét 3700 forintban állapítom meg azzal, hogy ezen kívül megilleti a végzett munka után a munkadíjszabályzatban meghatározott teljesítménybér”. Mint növénytermesztési ágazatvezetőnek 18 ezer forint volt a bruttó keresetem. Az állást nem fogadtam el. Már csak azért sem, mert a bírósági tárgyalás szeptember 19-én lezajlott, ahol Lajkó Istvánt találták vétkesnek. Természetesen jelentkeztem munkára, noha tudtam, a munkakapcsolatunk helyrehozhatatlan, s ezért más munkát kell keresnem. De hol? Dunaföldvári vagyok, itt építkeztem, ide köt a családom, s a környéken ilyen előzmények után nehezen találnék munkát. Hát ezért keresem a magam igazát. 2. Audiatur et altera pars - hallgattassák meg a másik fél is. Lajkó Istvánt a dunaföldvári Aranykalász téesz elnökét hétfőn délelőtt kerestem meg a téesz irodaházában, s az ízlésesen berendezett helyiség dohányzóasztalára tettem riportermagnómat. Tóth József az előszállási „Lenin” téeszben volt korábban főagronómus. Az elnökkel és a dolgozókkal olyan kapcsolat alakult ki, hogy nem kívánatos személynek minősítették. Ilyen előzmények után, mindent tudva vállalkoztam arra, hogy jöjjön hozzánk beosztott agronómusként dolgozni, méghozzá jó fizetésért. Tudatosítottam vele, hogy nálunk a vezetői követelmények is jóval magasabbak - mivel kis téesz vagyunk, s a nálunk kialakult elmélet, s a gyakorlat az, hogy kevés vezetővel oldjuk meg a feladatainkat, így hát minden vezetőre nagyobb feladat hárul. Ez azt jelenti, hogy minden vezetőnek nem csupán a saját maga speciális feladataival kell foglalkozni, hanem szüzemben minden munkát úgy irányítani, hogy az a dolgozók érdekét szolgálja. A főagronómus, aki korábbról is ismerte Tóth Jóskát, óva intett, mondván: ezzel az emberrel nem fogjuk megoldani azt a feladatot, ami rá hárulna. Ennek ellenére úgy gondoltam: jöjjön hozzánk dolgozni, mert szükség volt nálunk ilyen szakemberre, másrészt, mert éppen akkor meg is üresedett az állás. A munkájával kapcsolatban: rövid idő alatt kiderült: tényleg nem alkalmas ennek a munkakörnek a betöltésére. Nem a szakmai hozzáértését vonom kétségbe, hanem a vezetési stílusát. Nem tudta összehangolni a dolgozók munkáját, nem tudott olyan gyorsan változni, ahogy ez egy vezetőtől elvárható. A munkaidőnek egy jelentős részében nem lehetett vele találkozni, bár én nem szoktam megkérdezni a dolgozóktól, hogy hol vannak, az a fontos, hogy jól men- nek-e a munkák, vagy sem. Tudnia kell ehhez, hogy én nagyon sok időt kinn töltök a területen, ami azt jelenti, hogy reggel 6-tól este nyolc óráig járom a téeszt. T öbbször figyelmeztettem T óth Józsefet, hogy az a munka, amit nálunk végez kevés, és próbáljon más munkahelyet keresni. Erre cinikusan azt válaszolta: majd eljön annak az ideje is. Arrogáns volt, azt mondta: nem hagyom a munkáját megszervezni, márpedig én úgy láttam, ahol gondok vannak, ott nekem kell irányítanom a munkát. Kis szövetkezet vagyunk, 2000 hektár mindössze a területünk, tehát minden munkát át lehet látni, naponta és óránként. Ami a konkrét esetet illeti. Sem én, sem a főagronómus nem voltunk itthon, s a főagronómus megbeszélte Tóth Józseffel, milyen munkákat kell elvégezni. Mikor hazajöttünk, láttuk, a munkák töredékét végeztette csak el. Miután ezt számon kértem, megsértődött: nem az ő feladata volt a munkák irányítása. Pedig hát azon a napon Tóth József volt a téeszben a legmagasabb szintű vezető. Fizetéscsökkentést ígértem - ezt az alapszabály szerint jogomban állt megtenni. Felém lépett és azt mondta: anyámmal szórakozzak így, ne vele, és emelte a kezét. Abban a pillanatban eszembe jutott, hogy előző évben az Alkotmány téesz elnökét egy vasrúddal úgy fejbe ütötték, hogy elájult, elkaptam, elestünk, s úgy, hogy két bordája eltörött. Én szerintem ő támadott, nem akartam bántani, egyszerűen védekeztem. Minden fórumon ezt követően eljárt; a megyei tanács mezőgazdasági osztályán bejelentette, hogy alkalmatlan vagyok az elnöki pozícióra, a döntőbizottsághoz, a munkaügyi bírósághoz fordult. Följelentett a rendőrségen, ahol nem tudtak állást foglalni, ezt követően az ügyészségre került az ügyünk. Az ügyész rendkívül intelligens módon össze akart bennünket egyeztetni, s akkor én fölajánlottam: jöjjön vissza hozzánk dolgozni. Azt mondta: megbízhatatlan vagyok, nem jön vissza, s bírósági tárgyalás lett a dologból. Tudom azt is, hogy önhöz fordult, hisz emlegette, hogy a sajtó nyilvánosságát fogja kérni. Megmondtam: azt tesz, amit jónak lát, ellene tenni semmit nem tudok. Nézze, én tizennyolc éve itt dolgozom a téeszben, a szüleim is innen mentek nyugdíjba. A ranglétra minden grádicsát megjártam, minden munkaterületen dolgoztam a gyakornoki évemtől kezdve. Ezek után választottak meg a téesz elnökévé, négy évvel ezelőtt, mikor teljesen nullára futott a téesz. A négy év eredménye azt mutatja: nem volt hiábavaló a munkánk. Mégis úgy éreztem: meg kell magam méretni, s ha a Tóth Jóskával kapcsolatos ügyemet a tagság úgy értékeli, hogy helytelenül viselkedtem, marasztaljanak el, vagy mozdítsanak el az állásomból. Az elnökválasztás a jövő évben lett volna esedékes, de idén augusztus 18-án összehívtuk a közgyűlést A tagság újabb öt esztendőre a szövetkezet elnökévé választott. Elismerem, hogy nem simulékony a stílusom, de azt mindenki fogadja el tőlem, hogy az emberi mulasztás helyett magyarázkodást nem fogadok el. Mióta Tóth József nálunk dolgozik, szinte hetente ülésezik valamilyen testület, amely a panaszait vizsgálja, s nem hiszem, hogy ez előremozdítaná az Aranykalász téesz munkáját. Tudnia kell azt is, hogy a növénytermesztési ágazat dolgozói aláírásokat gyűjtöttek azért, mert nem akarnak Tóth Jóskával együtt dolgozni, s ezt szóban is sokszor elmondták. Sajnos, a téesztörvénnyel is gond van, hisz a téesztagot, akinek a munkája nem megfelelő, hanyag, nem lehet elbocsátani. Tóth József például kijelentette: megtanult sakkozni, s addig sakkozik, amíg az elnök bástyáját le nem üti. Szóval csak fegyelmivel tudnánk a téesztagságát megszüntetni, s én pedig beleestem abba a jó szándékú csapdába, hogy nem akartam neki fegyelmit adni. Mert akkor lehetetlenné válna, nem tudna elhelyezkedni. Ezután sincs szándékomban fegyelmit adni, nem élek ezzel az eszközzel. Hogy miért lett Tóth József gyalogmunkás? A téesz az augusztusi közgyűlésen alapszabályt módosított, amely kimondja, hogy vezetői létszámcsökkentést hajtunk végre mindenütt - így szűnt meg a növénytermesztői ágazatvezetői beosztás is. Ez nem kifejezetten Tóth József ellen irányult, hanem tendencia a téeszben, mert fölismertük azt, hogy ha a téesz talpon akar maradni, csökkenteni kell a vezetők, s az adminisztratív dolgozók számát. Csak, hogy egy példát azért még mondjak: az eddigi két szarvasmarhatelep-vezető helyett ezután csak egy vezető irányítja majd a munkákat. De nekem sem csak az a dolgom, hogy az irodában üldögéljek: a műszaki ágazat, a fejlesztés hozzám tartozik, s ugyanúgy hétvégi ügyeletbe vagyok osztva, mint a téesz bármelyik agronómusa. Visszatérve az ügyünkre; a munkaügyi bíróság nem a munkakörébe, hanem a tagsági viszonyába helyezte vissza Tóth Jóskát. Mivel más munkakört nem ajánlhattunk fel: gyalogmunkásként alkalmazzuk. Az újabb egyeztető tárgyalások értelmében január 2-ig szünetelteti a munkaviszonyát, mivel az 1500 munkaórát ebben az évben már teljesítette. Tettlegességre a mostani eseten kívül, noha indulatos természetű vagyok, a 18 év alatt nem került sor. Hogy mi a tanulság? A szövetkezeti mozgalom a jelenlegi formájában úgy érzem túlhaladta a korát. Ezt nemcsak a téeszekben veszik észre, hanem a legfölsőbb vezetésben is. Ököljog? Talán nincs ennek a szónak ebben az esetben létjogosultsága. De az az igazság, hogy borzasztó feszültség van mostanában az emberekben, s a vezetőkben még nagyobb, hiszdráguló piaci viszonyok között emberek sokaságának a megélhetéséről kell gondoskodni, akik nem mindig értik meg, hogy minden, legfőképp pedig a felelősségrevonás is értük történik. Rengeteget töprengek én ezeken a dolgokon, főleg csendes éjszakákon: mit tettem jól, mit nem, mert végül is a lelkiismeretemmel nekem magamnak kell elszámolnom. 3. „A NÉPKÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN Á Paksi Városi Bíróság Pakson az 1989. évi szeptember 19. napján megtartott nyilvános tárgyalás alapján meghozta a következő végzést: A bíróság megállapítja, hogy Lajkó István vádlott megvalósította a gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségét, ezért öt 2 (kettő) évre próbára bocsátja. Részletek az indoklásból: 1989. június 7-én reggel 7 és 8 óra közötti időben a dunaföldvári Aranykalász Mgtsz telephelyén Lajkó István vádlott, valamintTóth József sértett termelőszövetkezeti növénytermesztési ágazatvezető között szóváltás keletkezett. Az annak hatására ingerült állapotba került vádlottá sértett mellén a ruhát megfogta, amelyet követően kettejük között lökdösődésre került sor. Annak során a vádlott a sértettet hátrafelé nyomta olyan erővel, hogy a lendülettől mindketten a kemény altalajra zuhantak oly módon, hogy a vádlott a gyengébb fizikumú sértett felső testére esett rá. Ennek következtében a sértett jobb X. és XI. bordája eltörött, a sérülések tényleges gyógytartama: kb. 30 nap.” D. VARGA MÁRTA
