Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-04 / 234. szám
1989. október 4. { TOLNA \ NÉPÚJSÁG 5 Istennel a hazáért és a szabadságért..! A Kereszténydemokrata Néppárt életéből „A dolgok igazi világában a politika az erkölcstől függ, mert célja a közösség emberi java.-; a politikai életnek a természeti joghoz, és tárgyának sajátos föltételei szerint az evangéliumi törvényhez kell igazodnia.” (Jacques Maritain: Kereszténység és demokrácia) A krisztusi parancs szerint... VI: Alkotmányos jogállamot Pártunk arra törekszik, hogy az új alkotmány tartalmazza a községek és a városok helyi önkormányzata kiépítésének alapelveit, s ezt a hozzákapcsolódó alaptörvények részletesen szabályozzák. A községek és a városok lakosságának joga legyen, hogy maguk válasszák meg önkormányzati szervezetük tagjait, s rajtuk keresztül maguk határozzanak közösségük ügyeiről, választhassák meg tisztségviselőiket. A helyi ügyekben a döntéseket a helyi önkormányzatokra kell bízni a törvények általános keretei között... V. Műveltebb embert Pártunk politikájának alapelveiből egyértelműen következik az oktatás és a kultúra ügyének központi szerepe. Az ország felemelkedése és jövője, de a jelenlegi társadalmi-gazdasági válság leküzdése is oktatásunk korszerűsítésétől, társadalmunk kulturális-erkölcsi megújulásától függ. A kulturális fejlődést alapvetően közügynek, a közhatalom egyik legfontosabb célkitűzésének valljuk... VI. Értékálló nyugdíjat Pártunk erkölcsi kötelességének tudja és politikai feladatként vállalja az elmúlt években leginkább háttérbe szorított rétegek létérdekeinek a képviseletét. Elsősorban a nyugdíjasok, a többgyermekes családok és a szegények helyzetének javítása nem tűr halasztást. Megalázónak tartjuk, hogy a társadalom kérvényezésre és segélyre kárhoztassa azokat, akiket állampolgári jogon szociális ellátás, megélhetést biztosító nyugdíj és megfelelő családi pótlék illet. Modern európai kultúrállamban elképzelhetetlen, hogy széles rétegek éljenek a létminimum határán. Az ebből eredő feszültségek nehéz társadalmi terhet jelentenek, ami különösen veszélyes jelenlegi általános válságunkban...” (Részletek a Kereszténydemokrata Néppárt programjából) Szervezeteink „Negyvenévi kényszerű hallgatás után újra induló pártunk bővítve a politikai paletta színeit - távlatokat nyitott a politizálni kívánó keresztény magyarságnak. Miközben az ország lakossága a közelgő választások esélyeit latolgatja, a Kereszténydemokrata Néppárt politikájának megalapozásánál hosszú távra próbálunk berendezkedni. Ismervén az örökérvényű igazságokat, tudjuk, hogy a látványos, gyors siker ugyanoly hirtelenséggel, szalmalángként enyészik el, ahogy jött. Nem siethetünk, mert az átalakulás folyamata, mint a jelenlegi Közel-Kelet-Eu- rópában érvényre jutó társadalmi törvényszerűség, meghatározott léptekkel és sebességgel halad. Annak erőszakos siettetése vagy akár lassítása olyan közéleti anomáliákhoz vezetnének, amelyek visszahatva a gazdasági szférára is, hosz- szú időre lehetetlenné tenné európaivá válásunkat. Márpedig amióta a Kárpátmedencébe érkeztünk, ez a cél lebeg a szemünk előtt. A Kereszténydemokrata Néppárt Országos Szervezőbizottsága magáévá tette ezt a célt, megtárgyalta a politikai folyamatok alakulásának lehetőségeit és olyan átfogó szervezetet hozott létre az országban, melynek jól működő egységei az elkövetkezendő évtizedekben biztos politikai támpontot jelenthetnek az egész nemzet társadalmi fejlődésének. Úgy véljük azonban, hogy az állampolgárok előtt még nem elég világos, mekkora a felelősségünk ennek a fél Európát megmozgató folyamatnak az alakításában, ezért nem élnek eléggé a gyülekezési szabadság adta jogokkal. Annak érdekében, hogy mozgalmunkat kiszélesítsük, közzétesszük országos hálózatunk legfontosabb szervezeteit és azok vezetőit, hogy minél többen csatlakozhassanak és bekapcsolódhassanak a munkába.” (Részlet Lántzky László írásából) Az interjút készítette és a Kereszténydemokrata Néppárt 1989. szeptember 30-ai országos nagyválasztmányára kiadott a „Hazánkért” című füzet felhasználásával az oldalt szerkesztette: Szűcs László János. Hírek Barankovics Istvánnak, a KDNP hajdani elnökének a koalíciós időszak végére vonatkozó visszaemlékezéseit közölte a Látóhatár és a Magyar Nemzet. Augusztus 27-én, negyven év. után először ismét szentmisét mutattak be a gellérthegyi sziklakápolna előtt. Árva Vince márianosztrai, pálos rendi plébános beszédében megemlékezett Mind- szenty József bíborosról. Belépni szándékozók figyelmébe Mindazok, akik tagjai kívánnak lenni a Kereszténydemokrata Néppártnak, az alábbi címen jelenthetik be belépési szándékukat: Kereszténydemokrata Néppárt 7101 Szek- szárd, Postafiók: 224. Dr. Pálos Miklós ügyvéd, 2. Sz. Ügyvédi Munkaközösség 7100 Szekszárd, Dózsa György u. 7., és Tolna, Szekszárdi u. 12. Szekszárdra látogat dr. Habsburg Ottó „Ha kopott is a házunk, a fundamentumok azért biztosak” Interjú dr. Pálos Miklós elnökkel Szeptember utolsó napján a fővárosban tartotta országos nagyválasztmányi ülését a Kereszténydemokrata Néppárt. A régi cisztercita gimnáziumban a többszáz küldött elfogadta pártjuk alapszabályát és megválasztotta testületéit. Dr. Pálos Miklós ügyvéd, a KDNP Tolna Megyei Szervezetének ügyvezető elnöke tagja lett az országos nagyválasztmány intézőbizottságának is. Az alábbiakban a vele készített interjút közöljük. I- Elnök úr, az egyre színesedő magyarországi politikai palettán ez év tavaszától lett újra színfolt a kereszténydemokrácia. Elsőként arra kérem, foglalja össze a mozgalom lényegét.- A kereszténydemokrácia olyan tagolt, pluralista szerkezetű államalakulat, amelyben az állam nem öncélú hanem közvetlen embercélú intézmény. A hatalmat a nép akaratából, demokratikusan választott parlament útján gyakorolja aközjó, a haladás és a béke érdekében. A kereszténydemokrácia lényege az, hogy az állam erőszakszervezetét nem ismeri el, pontosabban csak addig, amíg az ember kiteljesedéséhez, boldogulásához a feltételeket biztosítja. Ez az elvetés pl. nem a rendőrségre vonatkozó. I- Ezek szerint az MSZMP eddigi állampárt szerepére igen.. .- Az MSZMP áilampárt szerepét a kereszténydemokrácia minden szempontból tagadja. I- Pártját milyen speciális jegyek, ismérvek és jogosítványok különböztetik meg más, napjainkban még ellenzékben lévő pártoktól?- Ami a leglényegesebb különbség és valamennyi párttól megkülönbözteti, az az, hogy a hithű embereket gyűjti egy csoportba. Azokat az embereket, akik hisznek a lélek hallhatatlanságában. Akik az embert Isten legtökéletesebb teremtményének tekintik. Éppen ezért a vallásos emberek pártja a miénk. A vallásos ember, ha hithű, akkor mindenképpen tart önvizsgálatot. Megvizsgálja önmagát és próbálja az isteni parancsot követni és ezek szerint igyekszik cselekedeteit is kialakítani. I- A KDNP, nevével ellentétben nemcsak a katolikusok pártja...- Pártunknak felekezetre való tekintet nélkül mindenki tagja lehet. A katolikusoktól kezdve az izraelitákon és a baptistákon keresztül egészen Jehova Tanúiig. I- A Kereszténydemokrata Néppárt jogfolytonosságának bejelentését követően Szekszárdon is megkezdődött a tagtoborzás. Tolna megyében hány tagjuk van?- A KDNP-t dr. Keresztes Sándor egykori kereszténydemokrata néppárti képviselő, Barankovics István egykori személyi titkára és három másik tag keltette életre. Külföldön pártunknak sok jeles képviselője él ma is, és tőlük sok segítséget kapunk. Alakul, épül a pártunk. Nem akarok rossz prognosztikát felállítani, de megítélésem szerint Magyarországon az elkövetkező három-négy évben a legmarkánsabb, a legnépesebb párt a miénk lesz, amelynek magyar politikai életben meghatározó szerepe lesz. ■ - Szeretném, ha a taglétszámra is válaszolná...- Hadd ne mondjak erről pontos számot. Egyrészt nincs még végleges adatunk, másrészt pedig úgy állapodtunk meg a tagsággal, hogy a taglétszámról akkor teszünk közzé adatokat, amikor a többi politikai csoportosulás is megteszi ezt. De már most annyit mondhatok - mivel én a Magyar Demokrata Fórumnak is a tagja vagyok -, hogy az MDF után a második legtöbb tagunk nekünk van. Még idekívánkozik valami, nagyon nehezen mozdulnak az emberek... A politikai pártban való elkötelezettséget kevesen vállalják. Önmagában ez a szó, hogy párt, ez automatikusan az MSZMP-re asszociálódik. Emellett pedig az emberekben él a félelem is. ■ - A visszarendeződéstől tartanak...- Én képtelenségnek tartom, hogy visszarendeződhet ez a folyamat. Hazánkban már annyira előrehaladtak a dolgok, hogy az esetleges visszarendeződés esetén sem tudnának már mit tenni ezzel az országgal. A régi kurzus a régi rend szerint semmiképpen nem ismételheti meg önmagát. Ha végignézünk Kelet-Európa keleti blokkján, akkor látjuk, hogy csődben van a szocializmus. Ha ez az volt. I- Az elmúlt hét szombatján elnök úr is felszólalt az országos nagyválasztmányi ülésen.- Nagyon felelősségteljes és meleg hangú volt a gyűlésünk, ahol szinte valamennyi európai kereszténydemokrata néppárt képviseltette magát. Legitimizációnk megtörtént. Alapszabályunkban meghatároztuk, hogy milyen irányban akarunk továbbhaladni. Nálunk is első helyen a választási küzdelem szerepel. Úgy ítélem meg, hogy mi nem is inkább a jelen, hanem a jövő pártja leszünk. És éppen ezért minden kérdés között a legfontosabb volt az ifjúság elérése és az ő megnyerésük. Nézetem szerint a gazdasági bajokon túl lehet lépni. A magyar szorgalmas, célratörő nép. Ezeregyszáz éve él itt, és ha kopott is a házunk, azért a fundamentumok biztosak. Ahhoz, hogy előre tudjunk lépni, ahhoz az erkölcsöket kell tisztába tenni. A tisztességét kell megteremteni az embernek és az országnak. I - Mit várnak a közeli választásoktól?- A választási küzdelem vidéken fog eldőlni. Biztos, hogy lesznek képviselőink a parlamentben. A kisembereket szeretnénk megnyerni ügyünknek. Azokat a kisembereket, akik mindennap kötelességtudással ébrednek, akik nem kényszerként élik meg, hanem keresik a munkát. ■ - Mit vár ön az MSZMP XIV. kongresszusától?- Érzésem szerint más lesz, mint az eltelt negyven év nagy csinnadrattás egyenkongresszusai. Úgy ítélem meg, hogy egy olyan markáns politikai csoport vette kezébe a kezdeményezést, hogy ha itt egy visszarendeződés netántán meghiúsítaná, hogy a reformfolyamat továbbhaladjon, akkor elkerülhetetlen lenne a pártszakadás. De nekem az a meglátásom, hogy a reformerek már túlnyomó többségben vannak. Í- Elnök úr, mielőtt megköszönném az interjút kérem, osz- sza meg egyik nagy örömét az olvasóinkkal is...- Én régóta nagy tisztelője vagy dr. Habsburg Ottónak. Levélben meghívtam az Európa Parlament tagját, a magyar szekció vezetőjét Szekszárdra. Nemrégiben kaptam meg az örömteli, meleg hangú levelét, melyben elfogadta meghívásunkat. És mihelyst ideje engedi, egy fél éven belül tisztelettel és örömmel üdvözölhetjük őt Szekszárdon. Pártunk nemzetközi kapcsolatai „A Magyar Kereszténydemokrata Néppárt szoros kapcsolatokat tart fenn az említett nemzetközi szervezetekkel. Így .az IDC rendezte az Osztrák Néppárt Politikai Akadémiáján Bécsben, ez év májusában azt a konferenciát, amely közép-európai kérdésekkel foglalkozott és ahol pártunk nagyobb nemzetközi nyilvánosság előtt mutatkozott be. Részt vettünk az UCDEC júliusban Rómában megtartott értekezletén, ahol alkalmunk volt megismerkedni az ICD soros elnökével, Flaminio Piccoli úrral, aki egyben az olasz Demochristiana, vagyis az uralkodó kereszténydemokrata párt tekintélyes, többszörösen miniszterséget viselt tagja, valamint a mozgalom más olasz tagjaival. Az EDU nagyobb küldöttséggel Budapestre látogatott Bernhard Vogel dr., tartományi miniszterelnök (NSZK, CDU) úr vezetésével, a küldöttségben a legtöbb európai ország képviselője jelen volt. Érintkezésbe léptek a hivatalos kormánykörökön kívül a magyar pártok, szakszervezetek és társadalmi szervezetek, mozgalmak képviselőivel, így a mi pártunkkal is. Küldötteinket igen nagy részletességgel kérdezték ki a párt mibenlétéről, bel- és külpolitikai elképzeléseiről. Nagy jelentőségű volt Thomas Jansen úrnak, az EVP főtitkárának budapesti látogatása, aki elsősorban a Kereszténydemokrata Néppárttal kívánta a személyes kapcsolatot felvenni. Az igen eredményes és szívélyes légkörű megbeszélések megnyitották az utat ahhoz, hogy pártunk kérelmezze az EVP kötelékébe való felvételét. Itt jegyzendő meg, hogy az IDC már az említett római konferencián kilátásba helyezte a párt felvételét az internacionáléba. (Itt kell utalni arra, hogy az IDC és az EVP szorosan együttműködik, mindkét szerv titkársága Brüsszelben, ugyanabban az épületben működik, a jövőben még szorosabb lesz a szervezeti integrációjuk. A különbség csak annyiban fog fennállni, hogy az IDC világérdeklődésű, tehát nemcsak az európai, hanem egyéb, főképpen a közép- és dél-amerikai keresztény politikai mozgalmakkal is foglalkozik. Az IDV-EVP novemberben fog egyetemes európai kongresszust tartani, a jövő évben pedig az IDC Guatemalába^) is, a latinamerikai keresztény pártok részvételével. - Jó kapcsolataink vannak a holland Kereszténydemokrata Tömörüléssel is, amelynek egyik magyar származású tisztségviselője (DzSingisz Gábor) nemrégiben hosszabb időt töltött hazánkban. Alapszabály-alkotó küldöttgyűlésünkön képviseltetni kívánják magukat. Meglátogatta pártunkat - igen szűkreszabott, és a menekültüggyel összefüggő időbeosztása ellenére - a CDU parlamenti frakciójának vezetője, Rühe úr is. Pártunk képviselőit az utóbbi időben többször meghívták nagykövetségi, vagy egyéb diplomáciai fogadásokra, ilyen alkalommal sikerült francia kapcsolatokat kiépíteni. Bush elnök úr látogatása alkalmával pártunk képviselője a legszűkebbkörű fogadáson is részt vett. A szervező- bizottságunk elnöke tartalmas beszélgetést folytatott a Szovjetunió nagykövetével, amikor meglátogatta az Ellenzéki Kerékasztal képviselőit a Parlamentben. A közeljövőben pártunk küldöttei látogatást fognak tenni az osztrák ÖVP főtitkáránál. - Nemzetközi kapcsolataink kibontakozása során fokozatosan meg kívánunk ismerkedni más jelentős pártokkal is. Elsősorban a szociáldemokráciára és a liberálisokra gondolunk. Pártunkat az USA-ban is meg szeretnénk ismertetni. Fékünk részt vesz a magyar Külügyminisztérium rendszeres, magasszintű tájékoztatóin és így külkapcsolatai során az össznemzeti érdekeket is szolgálni tudja.” (Részlet Karcsay Sándor írásából) Az ifjúság érdekében „A közelmúltban alakult meg pártunk Ifjúsági Tagozata, melynek szervezője Lukáts Miklós. Az Ö vezetésével gyűlt össze Soroksáron mintegy 50 főnyi csoport, hogy közös gondjaikról, céljaikról vitatkozzanak. Egyöntetű volt a vélemény: szükség van a fiatalok csoportjára. A fiatal generáció sok mindent átértékel, új gondolatokat, megközelítési módokat keres. Szenvedélyes hangú vita folyt azokról a fiatalokról, akik ugyan szimpatizálnak a kereszténydemokrácia eszméivel, szívesen bekapcsolódnának a munkába is, de különböző okok miatt, még nem kívánnak belépni a pártba. A többség azon az állásponton volt: nem szabad elengedni ennek a létszámában valószínűleg nem elhanyagolható rétegnek a kezét. Szerető gondossággal, nagy türelemmel kell feléjük fordulni. Segíteni őket helyük megtalálásában, hogy idővel ne csak mellettünk, de velünk is legyenek. E célt jól szolgálja az ifjú Keresztény- demokraták Uniója. Feladatuknak éppen azt tekintik, hogy bővítsék a párt irányában elkötelezett fiatalok számát - a közös eszmeiségre építhetik életüket.”