Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-25 / 253. szám
6 Képújság 1989. október 25. Szegeden játszik a Ferencváros az Admira Wackerrel November 1 -jén, 17.30 órai kezdettel Szegeden rendezik meg a Ferencváros-Admira Wacker labdarúgó KEK-mérkőzést, miután az UEFA Fegyelmi Bizottsága az Üllői úti pályát két, az égisze alatt rendezendő találkozóra betiltotta. Az európai szövetgség azt követően hozta ezt az elmarasztaló határozatát, hogy az október 18- i, bécsi első összecsapáson a zöld-fehér vendégszurkolók sportszerűtlenül viselkedtek.- Szerdán éjfélig kell eldöntenünk, megfellebbezzük-e az UEFA döntését - nyilatkozta Magyar Zoltán, a Ferencváros technikai vezetője. - Az idő rövidsége miatt viszont az már szinte bizonyosra vehető, hogy a november 1-jei visszaágót a Tisza-parti városban rendezzük. Szeretnénk ugyanakkor, ha esetleges továbbjutásunk esetén a következő hazai kupamérkőzésünket már igazi otthonunkban, az Üllői úton tarthatnánk. Miért esett éppen Szegedre a választásuk?- Ezúton is szeretnénk köszönetét mondani azoknak az egyesületeknek, amelyek felajánloták segítségüket szorult helyzetünkben. Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Pécs és Szombathely is szívesen adott volna otthont. Szegeden igen kedvező körülmények között, villanyfénynél léphet pályára csapatunk, s a 17.30 órás kezdés is elfogadható, mind a közönség, mind a tv-közvetítés szempontjából. Igyekszünk úgy intézni a dolgokat, hogy szurkolóink az Üllői úton is vásárolhassanak elővételben jegyet a kupa- mérkőzésre - mondta végezetül Magyar Zoltán. Mai sportműsor Labdarúgás: Megyei ifjúsági bajnokság: Bátaszék-Aparhant (Ódor) 15 óra. Előkészületi mérkőzés: Paksi SE-Csepel SC 14 óra. Új elnök a Dombóvári Spartacusnál Topa Imre, aki 1977. óta állt az egyesület élén, munkahelyi elfoglaltságára hivatkozva kérte, hogy a jövőben mentesítsék e feladat alól. A sportkör elnöksége ezért rendkívüli ülést tartott, amelyen egyhangú szavazással Bertus Ferencet a dombóvári Áfész nyugdíjas elnökét választotta a Spartacus elnökének. Kajak-kenu Évadzáró Nagykanizsán Nagykanizsán, a csónakázó tavon rendezték meg a Kanizsa Kupa idényzáró kajak-kenu versenyt. Megyénket a Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus sportolói képviselték. A szekszárdiak eredményei: Férfiak. Úttörők: MK-1 2000 m II. kcs.: 1. Fekete Zoltán, 4. Jak- sa, III. kcs.: 2. Pakulár, 4. Izer, 5. Sallai, IV. kcs.: 1. Vass Róbert. Serdülők: K-1 1000 m: 2. Jámbor, 4. Takács. K-1 500 m: 3. Takács, 4. Jámbor. K-2 500 m: 1. Huszárik-Ezer, 2. Sallai-Méhn, 5. Jó- nás-Kinhirt. K-2 1000 m: 1. Huszári- k-Ezer, 4. Sallai-Méhn. Ifjúságiak: K-1 500 m: (ezüst): 1. Tantos Csaba. Nők. Úttörők: MK-1 2000 m: III. kcs.: 1. Is- gum Alexandra, 4. Márkus. Serdülők: K-1 500 m: 3. Fekete, 4. Egri. Ifjúságiak: K-1 500 m (ezüst): 3. Pruzsina. Körzeti labdarúgás Négy csapat nyeretlen Szekszárd 1. Bonyhádvarasd 10 8 2 30- 8 24 2. Sz. Dózsa II. 10 7 1 2 37- 8 22 3. Öcsény 9 7 1 1 28-11 22 4. Decs 9 7 — 2 20- 7 21 5. Sióagárd 9 63 23-20 18 6. Izmény 9 5 1 3 23-19 16 7. Bogyiszló 10 4 1 5 15-24 13 8. Béta 8 3 2 3 21-12 11 9. Alsónána 9 2 1 6 13-25 7 10. Kéty 9 2 1 6 18-33 7 11. Harc 9 2 1 6 15-32 7 12. Zomba 8 1 1 6 15-29 4 13. Győré 99 6-36Paks I.Tengelic 8 6 1 1 33-11 19 2. Tolnanémedi 9 5 3 1 29-20 18 3. Paks II. 9 5 2 2 28-14 17 4. Simontornya 8 5 1 2 25-14 16 5. Nagydorog 8 4 1 3 34-18 13 6. Györköny 9 4 1 4 14-16 13 7. Bölcske 8 3 3 2 12-11 12 8. Németkér 7 3 2 2 18-14 11 9. Kajdacs 8 3 2 3 17-19 11 10. Madocsa 8 35 24-35 9 11. Kölesd 8 1 1 6 9-24 4 12. Középhidvég 83 5 13-25 3 13. Pusztahencse 8 17 8-43 3 Dombóvár 1. Závod 8 6 1 1 24-10 13 2. Pincehely 9 6 1 2 21-13 13 3. Nak 8 3 4 1 19- 9 10 4. Kocsola 8 53 17- 7 10 5. Dalmand 9 3 4 2 17-14 10 6. Szakcs 9 3 4 2 15-12 10 7. K. szekcső 8 3 3 2 13-13 9 8. Tamási II. 8 3 2 3 17-18 8 9. Iregszemcse 8 3 2 3 9-12 8 10. Szakály 9 2 2 5 12-27 6 11. Kisvejke 8 2 1 5 16-27 5 12. Gyönk 84 4 10-16 4 13. Attala 82 6 12-24 2 Sportfórum a Sportszakszervezetek Szövetségéről Kedden délelőtt a Szakszervezetek Országos Tanácsa székházában megkezdődött a Sportfórum, amelyen az ágazati-iparági szakszervezetek sportmunkatársai, a lakóterületi sportegyesületek, a megyei tanácsok képviselői, valamint a SZOT Társadalmi Sporttanácsadó Testületének tagjai, s meghívottként a Magyar Diáksport Szövetség és a Magyar Természetbarát Szövetség képviselői vesznek részt. A tanácskozás fő témája a Sportszakszervezetek Szövetsége megalakulásának előkészítése, valamint az Országos Szabadidősport Szövetség megalakításának előkészítése. Dr. Borbély Attila, a SZOT Testnevelési és Sportosztályának vezetője köszöntötte a félszáz résztvevőt, majd felkérte Kósáné dr. Kovács Magdát, a SZOT titkárát, tartsa meg előadását.- Februárban találkoztunk ilyen körben utoljára, s azóta nagyon felgyorsult a szakszervezeti élet. Szinte több minden történt ez idő alatt, mint máskor egy év alatt - kezdte beszámolóját a SZOT titkára, majd aktuális szakszervezet-politikai kérdésekről szólt. Beszélt a szakszervezet és a politikai pártok viszonyáról, hangsúlyozta, a szak- szervezeteknek azt a pártot kell támogatnia, amely mögött a legtöbb erőt lehet érezni a bérből és fizetésből élők támogatására, illetve amelyik a legnagyobb mozgásteret biztosítja majd a szakszervezet számára. Hangsúlyozta, hogy a szakszervezet alapvető gazdasági stratégiája a főmunkaidő becsületének kiharcolása. Elismerte, hogy a sport támogatása a mostoha területek közé tartozott, mert az egyre csökkenő anyagi lehetőségek miatt a kultúra és a sport pénzeiből kellett elvonni. S hogy mi várható? „Könnyelműség bármit is ígérni, mert egyre nehezebb biztosítani a megélhetéshez szükséges anyagi feltételeket, s a központi támogatás az elkövetkező időben várhatóan csökkeni fog. De határozott vélemény, hogy szükség van szakszervezeti sporttevékenységre, tömeg- és szabadidősportra.” Ezt követően kérdésekre, észrevételekre válaszolt a SZOT titkára. Elmondta, hogy a készülő Sporttörvényről nem tud tájékoztatást adni, mert a SZOT képviselőit nem vonták be az előkészítő munkába, A szerveződő Országos Szabadidősport Szövetségről igy vélekedett: „Egyetlen szervezet megalakulását sem lehet asztal mellől elrendelni. Azt tudjuk azonban, hogy igény van egy ilyen szövetségre, hiszen már létrejöttek kisebb szervezetek. Ha életképesnek bizonyul az elképzelés, a szak- szervezet támogatni fogja." A pálya széléről... Süveges hibázott - Dienes egy év után visszatért Olyan volt ez az egész, mint egy lidérces álom. Mindössze három perce folyt a Szekszárd-Keszthely NB ll-es labdarúgó-mérkőzés, amikor Karáth játékvezető kiállította a lila-fehérek csatárát, Süveges Zoltánt. A sérülések, betegségek és sárga lapok által megtizedelt, tartalékosán pályára lépő szekszárdi együttes meghatározó játékosa indulhatott zuhanyozni. Szinte a kezdésnél egy ember előnyt adni az örök rivális keszthelyieknek, úgy tűnt, nagy luxus...- Tudom én, persze, cselekedetemre nincs mentség - mondja Süveges. - Nem is magyarázkodásnak szánom a történtek vissza- pergetését. Kapura húztam, a 16- os előtt Wunder rúgása lehet, hogy a labdára irányult, de eltalálta a lábamat is. A földön fekve fájdalmat éreztem, amikor felnéztem láttam, hogy fut felém a gyúró. Miután a rúgás nyomán külsérelmi nyom nem maradt, nem kértem ápolást. Ekkor a játékvezető - aki még szabadrúgást sem ítélt javunkra - rohant hozzám ezekkel a szavakkal: „Maga ne szórakozzon velem!”. Ekkor „felszaladt a pumpa” nálam és bizony a válaszom sértő volt. Hibáztam, hiszen az egyébként is nehéz helyzetben lévő csapatomat sújtottam ezzel. Hadd mondjam el őszintén, hogy amióta visszakerül-- tem az Újpesti Dózsából, sokat várnak tőlem. Érzem, nem fejlődtem annyit, hogy ennek a felfokozott szurkolói és szakvezetői elvárásnak maradéktalanul eleget tudjak tenni. Eddig az őszi meccseken legalábbis nem sikerült igazából. Mindez növeli a belső feszültséget, Dienes (jobbról) Kocsissal csatázik a labdáért hiszen minden focista, aki egy kicsit is ad magára, bizonyítani akar. Ehhez viszont mérkőzésről mérkőzésre párosulnak azok a rugdosá- sok, amelyekben részem van. Sok védő bizony nem válogat a tisztátalan eszközökben, amikor szerelni igyekszik. Ami pedig Karáth játékvezetőt illeti, szóval... Akik látták a Tapolca elleni meccsünket, emlékeznek, harmadszor buktattak a 16-oson belül, míg végre 11-est Ítélt.- Október 25-én, szerdán az MTK VM-pályán az NB II. két csoportjának válogatottja mérkőzik. Kiállításával elütötte magát a részvételtől?- Nem. Tornyi Barnabás, a Nyugati-csoport válogatottjának edzője, valamint Boday Ferenc csapatvezető telefonon közölte: számítanak rám Máté Csabával egyetemben. Szóval, bíznak bennem, hogy fizikailag és idegileg is kipihenten a Csoport válogatottjának hasznára leszek. Jó lenne rászolgálni erre a bizalomra is... Volt ennek a 19. Szekszárd- Keszthely találkozónak egy kedvesebb epizódja is. A szünetben Teszler edző cserélt, Varga L. helyett Dienes Pált küldte a pályára. A közönség tapsolt, a nyolc nap híján egyéves kényszerű távoliét után visszatért focistát köszöntötték.- 1988. október 30-án a Dunaúj- város-MTK-VM NB l-es mérkőzésen szerepeltem utoljára bajnoki találkozón. Ez év telén igazoltam vissza Szekszárdra, aztán a felkészülés negyedik hetében megsérültem. Miután makacsnak bizonyult az Achilles-ín fájdalmam, június 2-án a Sportkórházban dr. Bartos Géza megműtötte lábamat. Augusztus elején Siófokon a villanyfényes előkészületi meccsen megpróbálkoztam a játékkal, sajnos, megrúgták a műtött bokámat. Újabb kihagyás következett, de most vasárnap végre pályára léphettem. Szünet után 42 percig ismét élvezhettem a játék örömét. Az az igazság, hogy még most sem gyógyult meg teljesen a lábam, húsz perc után éreztem a fájdalmat, de öröm volt győztes csapat tagjának lenni. Remélem, mielőbb rendbe jövök és a fokozott terhelést is jól bírja majd a lábam. Szeretnék játszani, legalább csereként október 29-én volt csapatom, a Dunaújváros ellen is. Csak az tudja igazán értékelni a néhány perces játéklehetőséget is, akit jnakacs sérülése olyan hosszú időre száműzött a lelátóra, mint engem - hallottuk Dienestől, KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Eco-mix. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00-11.00: Napközben. 11.05: Népdalkörök és citerazenekarok. 11.37: Szép remények. Folytatásos rádiójáték Charles Dickens regényéből. 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: Illyés Gyula három verse. 14.23: Beszélni nehéz. 14.35: Filmzene. 14.55: Édesanyanyelvünk. 15.00: Zengjen a muzsika. 15.30: Opera-belépő. 16.00: Tizenhat óra. 16.15: Éneklő Ifjúság. 16.25: Kenguru. 17.00: Védtelenül? Középhullámon: 17.30: Beszélgessünk zenéről. 18.05: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 18.30: Esti Magazin. Az URH-sávon: 17.30: Közvetítés a Magyarország— Görögország válogatott labdarúgó-mérkőzésről. 19.15: Sportvilág. 19.30: Hol volt, hol nem volt.. 19.40: Farkas Ferenc: Kőműves Kelemen balladája. 19.50: Gong. 20.00: A külpolitikai rovat műsora. 20.30: Brahms magyartáncaiból. 20.37: Magyar Színház a két világháború között 22.00: Hírvilág. 22.30: A belpolitikai rovat műsora. 22.40: Vallások világhiradója. 23.10: A dzsessz világa. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Rivaldafényben. 9.05: Zenés beszélgetés Portisch Lajossal. 10.00: A belpolitikai rovat műsora. 10.05: Hajszálgyökerek. 10.20: Slágerről slágerre. 11.05: Családi tükör. 11.35: Rólunk van szó! 11.40: Mi van a patakban? 12.10: Nótaarchi- vum. 13.05: A tegnap slágereiből. 14.00: Hozott anyagból. 15.05: Pop-Labor. 16.00: Tartóshullám. 17.05: Kölyökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Garázs. 19.35: Egy hajóban. 20.05: Albumajánlat. 21.05: Közkívánatra! 22.19: Rádiószinház. 23.10: Sporthiradó. 23.20: Klasszikus operettekből. * BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Magyar művészek operafelvételeiből. 9.55: Manuel Barrueco gitározik. 10.30: A magyar nyelv századai. 10.45: Zenekari muzsika. 12.05: Rigoletto. Részletek Verdi operájából. 13.00: Rádiószínház 13.57: Schumann-kprusok. 14.20: Salzburgi Mozart Hét 1989.15.30: Edward Esslin Cummings költészete. 16.05: Cilea: Adriana Le- couvreur. Négyfelvonásos opera. 17.21: Gold- mark: Szvit hegedűre és zongorára. 17.52: Zene- történeti értéktár. 18.30: A Magyar Rádió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről. 19.05: Törd a fejed! 19.20: Bioszféra expedíció. 19.35: Budapesti Zenei Hetek. Közben: 20.20: Mi leszve- led Barlangszínház? 21.40: Operarészletek. 22.00: FúvósFórum. 22.30: Vivaldi: Hat hegedű- verseny. 23.38: Soproni József: Jegyzetlapok. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dél-Dunántúlon. (6.15: Dél-dunántúli krónika -Útinform. 6.50:Toplista. 7.1 5: Dél-dunántúli krónika - Körzeti időjárás - Siketek világnapja - Lapszemle a múltból. 7.55: A nap eseményei.) Szerkesztő: Felső Pál. 16.30: A pécsi stúdió kereskedelmi adása. 18.30: Szerb- horvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR- fekete A győztes szekszárdiak öröme Fotó: Gottvald Károly Lézerkezelés után Disztl lassan harcra kész Vizsgázik a jelen és a jövő - a görögök ellen A külföldön futballozó magyar játékosok szereplésére nyugodtan lehet ezt a minősítést adni: ilyen is, olyan is... Azzal viszont aligha lehet vitázni, hogy Disztl László, aki a Bp. Honvéd színeit cserélte fel a belga bajnokságban jelenleg is előkelő helyen álló FC Bruges- ével, remekül tette le névjegyét. A belga bajnokságban és a Belga Kupában egy-egy gólt szerzett, s a Twente elleni UEFA Kupa-találkozón is gólt lőtt. Tette mindezt úgy, hogy beállóst, illetve olykor középhátvédet játszik. A spanyolok elleni, október 11 -i vb-selej- tezö előtt Bicskei Bertalan szövetségi kapitány meghívója menetrendszerűen elment Belgiumba, ám a válasz nemleges volt. Disztl László a Lierse elleni találkozón egy gyors helyzetváltoztatásnál nyilalló fájdalmat érzett a lovaglóizmában. „Szakadás” - állapította meg a gyors orvosi vizsgálat. Nem sokkal később kiderült, szerencsére nem olyan nagy a baj. Három héttel a rossz mozdulat után Disztl László az MTI-nek adott telefoninterjújában elmondta, lassan újra játékra képes.- A hirtelen jött kényszerszünetnek nem örültem - mondta Disztl László. - Nagyon ment a játék, edzóm bízott bennem. Szerdán két fronton mérkőzik a magyar labdarúgás a görög futball legjobbjaival. Előbb (Bozsik-stadion, 14 óra, játékvezető a jugoszláv Bu- jics) a két nemzet utánpótlás-válogatottja, majd a Népstadionban 17.30 órakor az „A” együttesek mérik össze tudásukat. Utóbbi találkozón az izraeli Shainer fújja a sípot. Mindkét 90 perc barátságos jellegű, ha egyáltalán manapság el lehet mondani, hogy egy válogatott erőpróba barátságos. Ami a „nagyok” találkozóját illeti, egyik gárdának sincs már esélye a jövő évi olaszországi vb-döntőbe jutni, joggal állítható hát, hogy a csalódottak esti randevújának lesz szemtanúja az, aki kilátogat a Népstadionba. A két nemzet legjobbjai 11. alkalommal találkoznak, s a magyar legénységnek lesz mit feledtetnie. Legutóbb ugyanis 3:0-ás vereséget szenvedett Athénban. Ami a magyar csapat eddigi összesített mérlegét illeti: 630 mérkőzés, 330 győzelem, 135 döntetlen, 165 vereség, 1503-963-as gólkülönbség. * A Toulon légiósa, Bognár György a tatai edzőtáborban először is megrökönyödött, hogy a kedd reggeli, 9 órára meghirdetett sajtóértekezleten mindössze egy újságírót látott.- Nem akarom elhinni, hogy már csak ennyire vagyunk fontosak - mondta Bognár György. - Tény, Olaszországnak már búcsút intettünk, de azért egy országot képviselünk szerda este, és minden tölünk telhetőt megteszünk. Lehetséges-e, hogy a Népstadion is kongani fog az ürességtől?- Minden megeshet, de bennem visszacseng október 11. estéje, amikor a spanyolok elleni vb-selejtező végén kórusban kiáltozták a lelátóról: „Szép volt, fiúk!” Szerintem akkor bizalmat szavaztak nekünk a drukkerek, és ezért eljönnek majd szerda este is. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.10: Zeneturmix. NDK zenés film. 9.40: Zoom. Your English magazin. 10.10: Stúdió ’89. 10.55: Képújság. 16.45: Hírek. 16.50: Déli videoúj- ság. 17.00: Správy - Hírek szlovák nyelven. 17.05: Telesport. 17.15: Betűreklám. 17.20: Magyaror- szág-Görögország. Válogatott labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés a Népstadionból. Szünetben: Reklám. 19.15: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Budapesti Művészeti Hetek. Kulin Ferenc: Kölcsey. Vitadráma hat tételben. 21.10: Új Világ. Külpolitikai képes krónika. 21.25: Igor Sztravinszkij: Oedipus király. Holland film. 22.50: Híradó 3. TV2 Endrei Judittal és Dombóvári Gáborral 17.00: Képújság. 17.15:TV2. Benne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene. 17.45: Mozaik. Telefo- nos játék. 18.25: Gyerekeknek! 18.45: TV2.19.00: Az idő és a szél. Brazil tévéfilmsorozat XI/6. rész. 19.51: TV2. Benne: Bűvészparádé. Amerikai film. 20.40: „Ki viszi át a szerelmet?” XV/15. rész: Szép gyermeket akarunk. Dr. Czeizel Endre előadása. 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2. 21.30: Napzárta. 22.15: Egyetlen tanú. Francia tévéfilm. Kb. 23.45: TV2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.10: Műsorismertetés. 8.15: Tv-naptár. 8.25: Hírek. 8.30: Pipi a Hosszú Harisnya - sorozat gyermekeknek. 9.00: Iskolatelevizió műsora. 10.30: Hírek. 10.35: Iskolatelevízió műsora. 12.30: Hírek. 12.35: Műsorismertetés. 12.40: Elmulasztották - nézzék! 15.05: Műsorismertetés. 15.10: Hírek. 15.15: Éjszakai műsor. 16.30: Magyar híradó. 17.1 5:Tv-naplól. 17.35: Sorozat gyermekeknek. 18.05: Számok és betűk - vetélkedő. 18.25: Dokumentumműsor. 19.10: Időjárás. 19.13: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló II. 19.53: A mai sport. 20.00: Mozgatható képek - Játékfilm. 21.35: Tv-napló III. 22.55: Éjszakai műsor. 23.55: Hírek. 2. MŰSOR 16.55: Műsorismertetés. 17.00: Hírek. 17.05: Tv-naptár. 17.15: Iskolatelevízió műsora. 18.15: Zágrábi panoráma. 18.30: Karlovaci, siseki, gos- pici, varazdini és bjelovari körzeti program. 19.30: Tv-napló. 20.00: Zenei est. 21.30: Hírek. 21.37: Időjárás. 21.40: Scientia Yugoslavica. SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.05: Időjárás-jelentés. 7.09: Üzleti hírek. 7.30: Hírek, időjárás. 7.39: Üzleti hírek. 7.58: Időjárás-Jelentés. 8.00: Egyveleg. 15.00: Európai kitekintő. 15.30: Slágerlista-körkép. 16.30: Hullámhosszon. 18.30: Transmission. 19.30: Időlánc. 20.00: Európai nézőpontból. 22.00: Hírek, időjárás. 22.10: Európai nézőpontból. 0.10: Hírek, időjárás. 0.20: Egyveleg. 1.20: Időlánc. 1.50: Egyveleg. 2.00: Műsorzárás. TV 5 16.05: Hírek. 16.10: A világ végén. 17.10: Esély a daloknak. 17.30: Konyhatitkok. 18.00: Számok és betűk. 18.20: Pihenőidő. 19.00: Hegymászók magazinja. 19.30: Csillogó papiros. 20.00: Ellenállások. 21.30: Turistautak. 22.00: Tv-híradó. 22.25: Időjárás-jelentés. 22.30: Szent este. 23.00: Műsorzárás. SAT1 6.00: Jó reggelta SAT1 -gyei! 8.30: Hírek, időjárás. 8.35: Közkórház. 9.20: Szabadidős ötletek. 9.30: Müsorelözetes. 9.35: Szomszédok. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Tévébolt. 10.30: A hetedik éjszaka. 12.15: Autós ötletek. 12.25: Szerencse- kerék. 13.Ó0: Tévétőzsde. 14.00: Műsorelőzetes. 14.05: Niklaas, a flandriai fiú - rajzfilmsorozat. 14.30: Egészségügyi ötletek. 14.40: Közkórház. 17.35: Piaci ötletek. 17.45: Műsorelőzetes. 17.50: Az Enterprise űrhajó - Sci-fi sorozat. 18.45: Híradó. 19.00: Szerencsekerék. 19.30: Fantáziasziget - fantáziasorozat. 20.25: Időjárás. 20.30: Spensen krimisorozat 21.25: Bismarck utolsó útja - angol háborús film. 23.10: Hírek, sport, időjárás. 23.20: Vigyázat magasfeszültség! Krimisorozat Vérrablás. Ő.30: Műsorelőzetes. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.01: Sinha Moca, a rabszolgatartó leánya. 9.30:Francia nyelvtanfolyam. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Botrány Veronában - Olasz tv-film. 12.10: Külpolitikai magazin. 13.00: Hírek. 13.10: Mi - Állampolgári szolgálat 13.40: Akkoriban. 13.45: Találkozás az állatorvosnál. 14.15: A császámö futárja. 14.40: Földre szállt angyal. 15.35: Heath- cliffés Riffraff. 16.00: Négyet egy csapásra -Bábszínház. 16.35: Mini műterem. 15.44: Mini tv-hír- adó. 17.10: Csak ha erősen hiszünk benne... 17.35: Mini klub. 17.55: Philipp, az egér. 18.00: Mi - Nők. 18.30: A volán mögött 19.30: Tv-hiradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Ezek a Dromuschék! Családsorozat. 21.15: Botrány Veronában - Olasz tv-film. 22.55: Oldalpillantások. 23.05: A vad folyó - Amerikai film. 0.50: Hírek. 0.55: Ex libris.