Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-21 / 250. szám

1989. október 21. TOLNATÁJ - 5 Hitoktatás - az iskolában A Biblia görög fordítóinak nem jelen­tett könnyű feladatot lefordítani a hitre használt egyik leggyakoribb héber szót, az áment. Jelentése: a hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, feltétlen befoga­dása annak, amit nem látunk. („A hit pe­dig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőző­dés.”) A bibliai időkben azt jelentette: szi­lárdan bízni valamiben, valakiben. Az Újszövetségben a bizalom kifejezés he­lyét átvette a remény. Ha el is választották hosszú évtize­deken át az erkölcsi nevelést a hitokta­tástól, ma ismét nyilvánvaló, elismert tényként fogja fel a társadalom, hogy a hitoktatás igenis erkölcsi nevelés. Ezért lehetővé vált újra, hogy a gyermekek az iskolában részesüljenek hitoktatásban. Hogyan állunk ezen a téren Szek- szárdon? Kérdésünkre Mayer Mihály segéd­püspök így válaszolt:- Mintegy 550-600 gyerek iratkozott be római katolikus hitoktatásra a belvá­rosi plébánia területi vonzásköréből és a többi körzetekből. Az általános iskoláso­kat az oktatási intézményekben fogjuk tanítani. Szépséghibája ugyan a dolog­nak, hogy a hittan az iskolában valaho- gyanb szakköri szinten jelentkezik egye­lőre, nincs órarendi keretbe iktatva. Olyasmi, mintha hittan szakkörös gyere­kek hobbiszerű foglalkozása lenne... Nem a legszerencsésebb az sem, hogy csak a különböző iskolákból összevont csoportokat tudunk működtetni. Vannak olyan gyermekek, akik még nem tanultak hittant, vagy akik nincsenek megkeresz­telve. A jelentkezési lehetőség nemegy­szer gyanakvást, szorongást ébresztett a Etetnek vagy nem etetnek? „Ezen lapot aláírók követelik, hogy a bogyiszlói Holt-Duna kerüljön helyi ér­dekű tulajdonba, legyen horgászvíz, a helyi és környékbeli polgárok pihenőhe­lye.” (670 aláírás). * A Duna bogyiszlói holtágának vízfelü­lete 23 hektár. Átlagos mélysége 1,3 méter, erősen feliszapolódott. Tulajdo­nosa a Magyar Állam, használója a tolnai halászati téesz. A bogyiszlóiak álláspontja: a htsz rab­lógazdálkodást folytatott. Minél keve­sebb ráfordítással minél többet kihozni a holtágból. Karbantartásra, vízminőség­javításra egy petákot sem áldoztak. Táj­idegen halakat telepítettek be. A takar­mányozással és egyéb anyagok bejutta­tásával még tovább rontották az amúgy is megbomlott biológiai egyensúlyt. El kell tőlük venni a használói jogot. A htsz álláspontja: nem hogy romlott takarmányt, de semmilyen takarmányt nem szórnak abba a vízbe már két éve. Mivel nagy az orvhorgászat Bogyiszlón, csak ivadéknevelésre használják a holt­ágat. De hajlandók eladni vagy elcserél­ni, ha más területet ajánl fel nekik a helyi tanács. Kivonulás esetén persze arról is tárgyalni kell, hogy mi legyen a bennma­radó halállománnyal. A megye álláspontja: le kell ülni tár­gyalni. A rendezést csak közösen tudják megoldani. A kotrás horribilis összegbe kerül. Mivel nincs rendes átfolyás - csak egyik vége nyitható a medernek - szak­mailag hosszú munka a rendbetétel. A tulajdonviszonyok is rendezendők. A htsz vagy lemond a használói jogról, átadva a. területet a bogyiszlóiaknak, szülőkben: ha a gyerek ebbe a névsorba belekerül, nem éri-e baj... Ahhoz, hogy a hitoktatást megoldjuk, nem vagyunk ele­gen papok. Hat civil hitoktató kapcsolódik be ebbe a munkába, akik vállalták, hogy az iskolában fejtik ki tevékenységüket Egy ré­szük teológiai tanfolyamot végzett, van köz­tük régi pedagógus is, aki képzése során kapott megfelelő hátteret ahhoz, hogy ezt a feladatot elláthassa... Szilvássy Géza református tiszteletes elmondotta:- Szekszárdon több mint hétszáz refor­mátus család él, az elmúlt évben 35, idén mintegy ötven gyerek jelentkezett hitokta­tásra. Sokan úgy érzik, hogy hitüket leg­bensőbb okokból, intimen kell gyakorol­niuk. Az iskolai hitoktatásra mindössze öten jelentkeztek. Ugyanakkor a teljesen szabad, családias jellegű gyülekezeti hit­oktatásra az előző évhez viszonyítva körül­belül 20-25 százalékos a jelentkezések növekedése. Az előző évek tapasztalatai alapján óvatosakká váltak az emberek, hi­szen, ha valaki beíratta a gyermekét hitok­tatásra, kockáztatta, hogy nem tanulhat to­vább. Ez voltaképpen egyenlő volt az eg­zisztenciális fenyegetéssel. Ismerek édes­anyát, akinek a lányát emiatt nem vették föl Pécsen a zeneakadémiára, hiába volt te­hetséges. A jelen intézkedések, úgy tűnik, még nem hozták meg a várt eredményt azt hogy sikerüljön a hitoktatás megszünteté­se előtti állapotot helyreállítani. De úgy vé­lem, máris érezhető az ugyan még vissza­fogott, de azért növekvő érdeklődés... Hafenscher Károly evangélikus lel­késztől a következő információkat kap­tuk:- Szekszárdon őslakos evangélikusok gyakorlatilag nincsenek. A gyülekezet eb­ben a században indult a közösséggé fejlő­vagy ő maga csinál horgászvizet a tóból, engedélyeket kiadva. Erre a megyében már több helyen is van példa. Bevételük sem lenne kevesebb a mostaninál. * Szekszárdon a megyei tanácsnál Ka­marás György, a mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztály csoportvezetője fo­gad. Elmondja, hogy a megye a közös megoldást támogatja. Mivel a htsz meg­vette Hőgyésztől a paradicsompusztai halastavakat, most már talán nem olyan létfontosságú számukra a bogyiszlói iva­déknevelés. Ha pedig így van, horgász­vízzé alakíthatják a holtágat. A tulajdonvi­szonyok rendezéséről pedig tárgyalja­nak! Tolnán Széles József, a htsz főkönyve­lője arról beszél, mennyi bajuk van ezzel a tóval. Régen áruhaltermelés folyt ott is, de nagyon nagy az orvhorgászat. Van­nak vízre néző telkek, ahol az udvarban lavórral is lehet halat fogni. Rengeteg in­cidens történt, a halőröket inzultálták, volt akinek a karját törték. Azt, hogy ők alakítsák horgászparadicsommá a terü­letet, nem tudja elképzelni, csak a Mo- hoszon keresztül. A Htsz vagy eladná, vagy elcserélné. De pillanatnyilag még ez a tó jelenti az ivadékutánpótlást, amit mindenképpen „házon belül” szeretné­nek megoldani, nem máshonnan vásá­rolni. A betelepített busát egyébként kör­nyezetkímélő halnak tartja. Azt is kijelenti, hogy nem az ő takarmányozásuk - hisz már két éve nem etetnek - hanem a he­lyiek szennyvizei károsítják a holtág öko­nómiáját. Bogyiszlón dr. Sümegi Zoltán vb-titkár arról tájékoztat, hogy a gyűjtött aláiráso­dés útján, 1908 óta létezik hivatalosan. Ma - csecsemőket és aggastyánokat is bele­számítva - körülbelül négyszáz lelkes kö­zösséget tesznek ki azok a szekszárdi evangélikusok, akikről tudunk. A mi elkép­zeléseink szerint maga a gyülekezet jóval nagyobb, hiszen elég nagy mértékű volt a beköltözés a környező nagy sváb gyüleke­zetekből, Bonyhádról, Alsónánáról, Felső- nánáról, Kétyről, Zombáról, Gyönkről, Györkönyből, Kölesdről, Tengelicről... egy kimutatás szerint közel ötven helységet so­rolhatnék fel. Onnan elindultak, de ide nem érkeztek meg egyházilag. Legtöbbjük csa­ládi kötődései folytán valószínűleg a régi gyülekezettel tart kapcsolatot. Számítá­saink szerint, őket is beleszámítva, leg­alább ezer evangélikus él Szekszárdon. Az elmúlt félév alatt nyolcvan embert sikerült felderítenem. Meg kell mondanom: nemté- riteni, kötelezni akarom őket, hanem meg­szólítani, lehetőséget nyújtani, hogy vissza­találjanak az egyházhoz. Hitet úgysem ad­hatok, azt csak az Úristen tud adni... Az én feladatom a heroldé: vinni a hírt, és eljuttat­ni az emberekhez. Nagy örömünkre szol­gál, hogy jelenleg 42 gyerek van az álta­lános iskolában a hitoktatásra beíratva, rajtuk kívül még tízen, akik már túl vannak a konfirmáció korán. Az Alföldön, ahon­nan nemrég jöttem ide, öt falu öt iskolájá­ban, heti 19 órában tanítottam hittant. Itt a gyermekeket öt csoportra osztottuk, hi­szen, ha az öt általános iskolában kor­csoportokra bontottuk volna őket, egy­két gyereknek kellett volna hittanórát tar­tani. A gyerekeknek is jó, hogy ha na­gyobb csoportokban itt foglalkozunk ve­lük, bár az iskolában vannak beíratva. Ha a létszám növekszik, élni fogunk az isko­lai lehetőséggel. Lejegyezte: DOMOKOS ESZTER kát továbbítani fogják a megyéhez. Ez egy népi kezdeményezés, melynek megindítá­sához a törvény szerint a lakosság egy szá­zalékának aláírása szükséges. Jelen eset­ben a bogyiszlói emberek25 százaléka ad­ta nevét az ügyhöz. Az önkormányzati tör­vény tervezete szerint egyébként minden, a község határain belül lévő jelenleg állami tulajdonú föld, út víz stb... a tanácsé lesz. így a holtág is.- Én itt nőttem fel - emlékszik vissza a tit­kár - és 10-15 évvel ezelőtt még fürödtünk ebben a vízben. Ismerem és tisztelem a htsz vezetőit, nem is akarok ellenségeske­dést, de ezt a dolgot elszúrták. Tájidegen halakat telepítettek be. Hogy most etetnek vagy nem etetnek nem tudom, de megbíz­ható információim szerint előfordult, hogy magtári söpredékkel takarmányoztak, sőt hogy pétisózták a vizet ami a busán kívül semminek nem használt! Törekvésünk, hogy kerüljön ki a tó a htsz használatából, ellenszolgáltatás nélkül. Vagy legfeljebb egy méltányos kártalanítási összeg fejé­ben. Dr. Sümegi Zoltán még azt is elmondta, hogy ha a helyiek közül valaki beleenged­né a szennyvizet a mederbe, azt éppen ő bírságolná meg. Ez csak kifogás a htsz ré­széről. A holtág haldoklásának igazi oka a haszonhajhászó gazdálkodás. Cserevizet nem tud adni Bogyiszló. Honnan? Az orv­halászat pedig megszűnne, ha az emberek magukénak éreznék a Holt-Dunát. Két feladat áll előttük: a tulajdonjog ren­dezése és a tisztítás. Elképzelések már vannak. Egyik, hogy a Mohosz Tolna Me­gyei Intéző Bizottsága alapítana egy önálló egyesületet Bogyiszlón. Másik, hogy az iszaptalanitásra egy alapítványt hoznának létre, számítva a közel 700 aláíróra. Mert környezetvédelemről csak ott lehet beszél­ni, ahol pénz is van. WESSELY Haldoklik a bogyiszlói holtág Boldog történet hMegrendelésre írom ezt a történetet. Reszketeg vonalú betűkkel kéri kedves olvasóm, hogy annyi szörnyűség után - ami a magyar sajtóban manapság megjelenik - néha egy-egy boldog történetet is írjunk.- Olyan történetet - írja az öreg, reszkető kezű levelezőm -, amin a boldogságtól olyan jót lehet sírdogálni. Meghökkent a kérés. Boldog történet? Van-e ilyen egyáltalán? Ha van, akkor miért nem vesszük észre, akkor miért, hogy csak a szomorúság téma manapság? ízlelgettem a kifejezést: „boldogságtól sírdogálni”. * Anyám, a drága asszony jut eszembe. Milyen jókat sírdogált, szegény. Potyogtak a könnyei ha jó, ha rossz történt vele. Sírdogált ő miodig. Töredelmesen bevallom: nagyon nem szerettük mi ezt a sírdogálást. Önsajnálatot véltünk benne felfedezni. Előfordulhatott, hogy - most bocsánatot kellene kérnem tőle, ha lenne rá mód - rosszindulatot fedeztünk fel a szipogásábóí, a könnyes és könny nélküli sírásából. Pedig boldogságból is lehet sími. Örömünkben még talán jobban, mint bána­tunkban. * Elképzelem reszkető kezű levélírómat otthon, egymagában. Akire ritkán nyitják az ajtót. A gyerekei vele is türelmetlenek. Felhúzott szemöldökkel mondják: „Anyám, már megint sírsz!” Azt is elképzelem, hogy a levélíró lassan, betűt bogarászva olvassa az újságot és nem ért semmit a pártoskodásokból, a hangzatos szavakból. Ke­sereg is ezen, félredobja az újságot és marad számára a magány, a magárautaltság, a sírásnélkü/iség. Egy jó történet megnkathatná. Keserédes történet Boldog és szép szereplőkkel... A reszkető kezű öregasszonynak. Talán magamnak is. Sími nem tudok, de együtté- rezni igen. * A kicsi lány felbolygatta a szomszédságot Dehogyis tudtuk, hogy lány. Hiszen a fiatal- asszony pocakját láttuk csak akkor. És asszonyainkat akik várták azt a kis porontyot Az unokát A lépcsőház unokáját Mert mi, ebben a lépcsőházban olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Tudunk egymásról mindent: jót rosszat Együtt élünk, együtt ünnep­iünk, együtt sajnáljuk a másikat, ha valami baj éri. Közös az öröm is. Az unokavárás is közös. Az ugratás is: öregasszony-e egy nagymama? Vénséges vén ember-e egy nagypapa ? Naponta kerülünk szembe huncut kérdésekkel. Naponta ittunk frissen habzó söröket unokavárás gyanánt mi férfiak. Az asszonyok pedig, mint amikor a mi gyerekeinket várták, ugyanúgy megszépültek, megfiatalodtak. Várandósak lettek A szomszéd fiatalasszony nagy, kerekre nyitott szemekkel csodálkozott rajtuk Talán tőlük tanulta el az anyaságot s lett felnőtt, babát váró ember. A mozdulatai, az aggódá­sai, a hasán pihenő keze, mind-mind ezt jelezte. Türelmetlen volt már mindenki, pedig az idő még nem jött el. Már csak egy hónap, már csak két hét: Sóhajtások és várakozások Mikor jön már? Elhangzottak biztosnak vélt tippek is: fiú lesz!, lány lesz! A nagy kérdés napokig tartotta izgalomban az asszo­nyokat. Baba lesz. Unoka. Boldogság. Csak egészséges legyen, mondták, s örülni fogunk neki. Hetekig várakoztunk Izgalomban. Reggelenként nyitottak a lépcsőházi ajtók Van már valami?, kérdezték az asszonyok. A kicsi lány, akiről még nem tudtuk, hogy az, felhívta magára a figyelmet Mozgoló­dott, türelmetlenkedett, talán megérezte a kintiek várakozásának izgalmát Az is lehet, hogy a kicsi lány egyszerűen csak készülődött a nagy útra, a világrajövetelre. * Anyám, élt még szegény. Mi is babát vártunk. Az elsőt A miénket Most érzem csak hogy milyen nagy dolog is várakozni. Anyám is várt Türelmetlenül. „ Csak a kicsi fiam gyerekit éljem meg", mondta bánatosan, nem hitt abban, hogy ez sikerül neki. Gyönyörködve nézte a pocakot azt ahol az unokája növekedett És sírdo- gált Mindig csak sírdogált. S nem érte meg. Abban az órában temettük, amikor megszületett a kicsi lány. Az a lány, aki mosta lépcsőházi unoka világrajövetelénél - tizenkilenc évvel később - segédkezni fog. * De a kicsi Betti még mindig az anyaméhben gyűjti az erőt a világrajövetelhez. Mi buta felnőttek pedig róla beszélünk. Milyen lesz? Fiú vagy lány? Hosszú fekete haja lesz-e? Az asszonyok szinte ügyeletet tartottak. Hogy minden rendben menjen. Pedig tudták hogy a fájások jó előre figyelmeztetnek, hogy van még idő. De olyanok voltak mint ami­kor ők voltak várandósok Szertelenek és boldogok. Gyerekek és felnőttek Fiatalasszo­nyok és babát várók * Néha megtört a boldog varázs. A józan gondolatok törtek elő. Hogyan él majd ötven­kilenc négyzetméteren hét ember. Mert a lakás csak ötvenkilenc négyzetméteres. Eddig megfelelő volt a - nagymamaság, nagypapaság előtt álló - háromgyerekes házaspár­nak Heten a betonkockában. S azért mindig elhessegették a rossz szellemeket Gyerekek ennél keservesebb idő­ben is születtek. Egyetlen szobába is. A hábom kellős közepén... Az embernek élnie kell. Az életet továbbvinnie. Hát akkor várjuk továbbra is a kicsi lányt, akiről még mindig nem tudjuk, hogy ki ő. Át kellett rendezni a lakást A nagyszobában maradtak a szülők. A tjét kamaszodó fiú pedig a tenyérnyi félszobába került És a kisszobába a fiatalok A babát várók. Napokig tartott, míg megtalálták az asszonyok a gyerekágy helyét Sok-sok gondol­kodás alakította ki végül a tökéleteset Ha beszélhetünk ötvenkilenc pégyzetméteren tö­kéletesről. Néha felsóhajtottak az asszonyok mi férfiak pedig bánatosan bólogattunk Mikor lesz nekik önálló lakásuk. S ilyenkor felnövő gyerekeinkre is gondoltunk. Szerencsére az új jövevény mindig elhessegette a felhős gondolatokat A várakozás izgalma feledtette tehetetlenségünket. Azt, hogy elmúltunk negyvenévesek, lassan már unokáink lesznek, és nem tudunk a fiataloknak segíteni, hisz még nekünk sincs meg mindenünk Hiszen még mi is hónapról hónapra élünk. * Vártuk Bettit a kicsi lányt Az utolsó napokban egyre izgatottabban. Csak egészséges legyen, sóhajtozott min­denki. Csak könnyű legyen a szülési kín. Eme szó hallatán az asszonyok tiltakoztak „Nem kín az már, ha meglátod a babát”, mondogatták a fiatalasszonynak. „Elfelejtesz mindent a fájdalmat, a gyötrelmet mindent mert ott lesz a gyereked, a tiéd. ” És aztán elérkezett a nagy nap. A lépcsőház egyetlen ideg. Mi történhet a kórházban? Megvan-e már? Jaj, csak ne szenvedjen sokat sóhajtották az asszonyok. Hosszú ideig tartott a vajúdás. Húsz órát, kegyetlenül hosszú húsz órát. S azokat a boldog mosolyokat még ma sem tudom feledni, amikor megkaptuk a hírt: megszületett Bettina, a kicsi lány. Hosszú fekete haja van és egészséges... B ! * óldog történet. Dehogyis írtam ezt megrendelésre. így történt, ez a való igazság. Ember született. Reménykedjünk, hogy boldog élete lesz. Egy csendes sírdogálás azért kijár neki is. HAZAFI JÓZSEF

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents