Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)

1989-10-19 / 248. szám

fi-----------------------------■-----------­OKTÓBER A Nap kél 6.08 órakor 19 nyugszik 16.51 órakor CSÜTÖRTÖK A Hold kél 19.56 órakor Névnap: Nándor nyugszik 12.10 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT Telefonszámunk: 16-211. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 8 óráig rögzíti mondandójukat. Telexszámunk: 14-251, ez a vonal nap közben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmódon. Ezen reggel 8-tól este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket. Kellemes nappal A várható időjárás az országban ma estig: or­szágszerte napos időre lehet számítani. A köd a délelőtt folyamán azonban mindenütt megszűnik. A dé­li, délkeleti szél időnként megélénkül. A legmagasabb hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul. 90 évvel ezelőtt, 1899-ben ezen a na­pon született MIGUEL ANGEL Asturias guetemalai költő és író, aki műveiben fő­leg az indián néphagyományokat dol­gozta fel. 1966-ban Nemzetközi Lenin- díjjal, a következő évben pedig Nobel- dijjal tüntették ki. Magyarul megjelent művei közül olvasásra az Elnök úr (1959) és a Zöld páva (1968) ciműeket ajánljuk. * 80 évvel ezelőtt, 1909-ben hunyt el CESARE LOMBROSO olasz orvos és büntetőjogász, aki a büntetőjog antro­pológiai irányzatát alapította meg. Esze­rint a bűntények legnagyobb részét a fi­zikailag normálistól eltérő antropológiai tulajdonságokkal rendelkező emberek követik el és velük szemben preventív intézkedésként lakatlan szigetre való száműzést javasolt. Elméletét - amely az emberi jellemet kizárólag a biológiai adottságokra alapította - azóta megcá­folták.- KOVÁCS FERENC, a Bonyhádon élő pedagógus-festőművész alkotásaiból rendez kiállítást a bátaszéki Petőfi Sán­dor Művelődési Ház. Az ünnepélyes megnyitó ma délután két órakor lesz.- A JUGOSZLÁVIAI BECSE VÁROS vegyes kara pénteken érkezik Szek- szárdra, a Liszt Ferenc pedagóguskórus meghívására. A vendégkórus október 20-án, este 19 órakor ad hangversenyt a szekszárdi Művészetek Házában. Gyorslista az 1989. október 17-én megtartott októberi tele- lottó tárgynyeremény-sorsolásról, melyen az októ­ber havi szelvények vettek részt. A nyereményjegy­zékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalvány (3 ezer Ft) B Volkswagen Golf tip. személygépkocsira szóló utalvány C Dacia 1310 TLX tip. személygépkocsira szóló utalvány D Szerencseutalvány (30 ezer Ft) E Sanyo rádiómagnó F Vásárlási utalvány (9 ezer Ft) G Vásárlási utalvány (7 ezer Ft) H Vásárlási utalvány (5 ezer Ft) I Vásárlási utalvány (4 ezer Ft) A nyertes szelvényeket 1989. november 16-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok vagy posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1875 Budapest V., Münnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. A hivatalos tárgynyereményjegyzék októ­ber 24-től megtekinthető az OTP-fiókokban, totó­lottó kirendeltségeken és a postahivatalokban. 2922102 I 2930105 I 2938108 G 2946111 E 2954114 G 2970120 H 2 978123 I 2986126I 61007876 G 61 015879 G 61 023 882 G 61 031 885 H 61 039888 E 61 055 894 H 61 063 897 I 61 071900 I 61 087906 D 61 103012 I- MEGNYITÁS ELŐTT a győri keresz­tény múzeum. Még ebben a hónapban- október 25-én - megnyílik a közönség előtt az ország egyik legjelentősebb egy­házi gyűjteménye, a Győri Egyházmegyei Kincstár és Könyvtár. A székesegyház szomszédságában - a Káptalandombon- lévő múzeumot egy műemlék épület­ben alakítják ki. A benne nyilvánosság elé kerülő egyházi kincseket és a könyv- ritkaságokat eddig méltatlan körülmé­nyek között őrizték, és legfeljebb a szak­emberek láthatták, tanulmányozhatták. Vannak közöttük XV-XVI. századi ötvös- művészeti remekek, továbbá a XVIII—XIX. századból való díszes oltárkeresztek és szentségtartók. Láthatók lesznek azok az értékek is, amelyeket a második világhá­ború végétől 1976-ig a karmeliták kriptá­ja őrzött. Tolna vármegye barokk kori címere Szekszárd város régi címerének motívu­mai a maiban is megtalálhatók TfklRtrtfs 1a*y *w«)i JOTOMJd lilJKSii, t tmtr ***■ ­Gyászjelentés jellegű címer A Decsi család függöpecsétes címeres levelét 1647-ben III. Ferdinánd király állíttatta ki Hírt adtunk már arról, hogy a megyei levéltárban érde­kes kiállítás nyílt, melynek az érdeklődők mellett elsősorban a történelemoktatás láthatja hasznát A címertan régi tudomány, az első ezzel kapcsolatos magyar szakkönyvet Pápai Páriz Ferenc jelentette meg 1695-ben. Eredeti rendeltetése szerint megkülön­böztető jelzés és egyúttal az előkelőség kifejezésre juttatója is. Régi csatákban praktikus haszna volt, a karra fűzött pajzson dísz­lő ábrázolatból tudni lehetett a talpig vasba öltözött vitéz kilétét Elökelőségi mutatóként manapság elsősorban sznobok közt van újjászülető divatja, mint megkülönböztetés azonban annál elter­jedtebb. Gondoljunk városaink újjáéledő címereire. A Kaczián Já­nos gondos rendezését dicsérő kiállítás címereink múltját, kul­túrtörténeti jelentőségét mutatja be okos folyamatossággal. Cí­merek, 1526 után már magyar nyelven is íródott címeres levelek éppúgy láthatók itt, mint megyék, céhek, iskolák, dalárdák pe­csétnyomói és tanulságos magyarázó szöveg. Az érdekesebb részletek szakmai ismertetésére majd maga a rendező tér vissza lapunkban. Itt cak ízelítőt nyújtunk át olvasóinknak és kedvger­jesztőt, elsősorban csoportos látogatásra. A szép kiállítóterem ugyanis egy tudományos intézmény legközepén van, esetenként kérni kell nyitását (Ordas) Fotó: (Kispál) LÁTTAM Boldogság két négyzetméteren Hirtelen váltott az idő fázós őszből a kellemes nyárvégi hőfokra. Megélénkült az utca forgalma, zaja. Lekerültek az átmeneti kabátok pár órára... Két idős ember indult a szőlőhegyi kertjéhez. Városlakók. A hirtelen emelkedő domboldalon, zöldre festett faházuk előtt, kissé fáradtan pihentek. Ajtót nyitottak. Hamar bejárta az alig két négyzetméteres házikót a külső levegő őszillata. Az asz- szony és a férfi is ülőkét tett magának a kis építmény mellé, aztán üldögéltek hosz- szan a fényben. Körülöttük a kertben már betakarították a termést. Kettőjüknek bőven elegendő, tán még az unokáknak is jutott a körtéből, almából, zöldségből. Néztem barázdált, rezzenéstelen arcukat, amint tekintetük a szemközti völgyet pásztázta. Uralták azt a .talpalatnyi földet, melyen a kis házban, mint erőt adó mene­déket jelentő várban, otthon voltak... És boldogok! ... V _______ aK^' V- ~ -------7 M ai moziműsor Bonyhád: Dirty Dancing (7 óra). Dombóvár: Gyilkos optika (6 óra). Dunaföldvár: Mamba (6 óra). Paks, Duna: Halálos mánia (8 óra). Szekszárd, Panoráma: Rendőr­akadémia III. (fél 6 és 8 óra). Világ Mozgó: A híradó sztárjai (6 és 8 óra). Tamási: Aki legyőzte AI Caponét (8 óra). Tolna: Csupasz pisztoly (7 óra). Piros orr, csillogó szemek, kockás ka­bát - Esztergályos Cecília bohócszerep­ben. Színvonalas, vidám műsornak le­hettek nemcsak nézői, hanem aktív résztvevői is azok az óvodások, akiket elvittek óvónőik a bonyhádi művelődési házba a művésznő és a Midi együttes műsorára. Az előadók pillanatok alatt „bemelegítették” a még félig alvó oviso­kat, és a gyerekek hamarosan együtt énekeltek, tornásztak a bohóccal. RITZEL ZOLTÁN PlÉPÜJSr-La Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet­rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. - Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk Címeresek- Kiállítás a levéltárban -

Next

/
Thumbnails
Contents