Tolna Megyei Népújság, 1989. október (39. évfolyam, 232-258. szám)
1989-10-14 / 244. szám
1989. október 14. TT TOLNATÁJ - 7 Vallomás egy költőről Graves-díj 1989: Bertók László Kő a tollpihén. Ezzel a különös címmel vár kiadásra nyolcvannégy szonett, melyeket a következő könyvhéten ismerünk majd meg. E csodálatos versforma, a szonett, megtalálta Bertók Lászlót. Vagy a költő lelt rá a számára legalkalmasabb, közérzet-verseit megjelenítő kifejezési módra? S a klasszikus vonulatot megformálva alakult ki a három négysoros versszak s a gondolatot lezáró, összefoglaló kétsoros záróakkord. Ebben fogalmazza meg az őt körülvevő, bizonytalannak érzett világot. A Robert Graves magánalapítvány díját ez évben a legjobb magyar versért - Furkálja a semmit a szó - Bertók László pécsi költő kapta. „...és belelép a szakadékba..." Bertók László nem politizál. Nem tagja egyetlen politikai pártnak, psoportnak sem. Már húszévesen megtudta, milyen hátrányok érhetik az embert, ha egyet nem értéssel találkozik. Pedig akkor sem politizált. Csak verseket irt. Verseket, melyek nem tetszettek főhatóságbeli embereknek. Somogyországban, a gyermek-, s az ifjúkor színhelyén történt mindez. Börtönbüntetés, majd kemény fizikai munka (a Pécs melletti Szöllősön) volt az első „honorárium”. „...de minden helyrehozható, csak bólintsak, hogy rendben a dolog”. Megint Vése. Együtt a család a nagyapa építette házban. Tovább gazdálkodnak a kis birtokon, mely terület a történelmi idők (s politikai döntések) következményeként hol kisebb hol nagyobb lesz. Sokáig nem tud írni. „Úgy jön a vers, mint régi ismerősök arca a tömegben”. Ekkoriban ritkán találkozik ezzel az arccal, „mert mindig történhet csoda” Középiskola után a pécsi tanárképzőt, majd az egyetem könyvtár szakát végzi. Megnősül. Hívják a Jelenkorhoz, s hívják pécsi polgárnak. Nehéz a döntés. Ismét ír, barátai vannak a folyóirat költői között. Végül is Pécset választja. S ezzel a lakásnélküliséget, de az élő irodalmi életet. „Írjatok rövid verseket, férjen el egy gyufásdoboz oldalán...” ...így szól a nyolcvanas évek költőihez. S ő is ír. Rövid gondolatokat, két-három sorában minden benne van, legyen életkép vagy bölcsesség. Nem rendszeresen, de időkedvezményt kap a könyvtárban, hogy többet törődhessen az Írással. A lakásviszonyok is rendeződnek. Kötetei jelennek meg a Magvetőnél. „hisz aki bennünket hallgatni fog úgyis tudja, mi a való.” A nyolcvanas években elkezd szonetteket írni. Talán kell ehhez bizonyos érettség, hogy a költő ne szabad versben, hanem a kötött formákban, fegyelmezetten mondja el: hogyan érzi ma magát egy költő. Mely gondolatait tudja továbbadni, s a törekvést, hogy mások számára is megközelíthető legyen. A politikai közszerepléstől elzárkózó Bertók László csak a MINŐSÉG pártjába lépne be. Úgy tartja, ez az egyetlen értékmérő, minden tevékenységnél. Ez a párt azonban még nem létezik napjainkban. Az arc és a test szépsége- Egy művészházaspár képei Lapunkban már hírt adtunk egy szép képzőművészeti eseményről, arról, hogy a simontornyai vár kiállítótermében október 6. óta Kárpáti Éva és Gyémánt László képeiben lehet gyönyörködni. Ezt remélhetőleg azóta már sokan megtették és így lesz ez a jövőben is. E sorok írója sosem szerette a különböző művészeti rendezvényekről szóló olyan beszámolókat, melyek szerzői mindenáron megpróbáltak valamit belemagyarázni a látottakba, hallottakba. Netán olyasmit is, ami ott se volt. Itt ezt igyekszünk elkerülni. Nem lesz nehéz, mert Kárpáti Éva és férje képei egyaránt önmagukért beszélnek, miközben szerzőikről is szólnak, hiszen a művész alkotásában - bármi legyen a tárgya - önmagát, világlátását is belefesti. Tudatosan, vagy kevésbé tudatosan, ez voltaképpen egyre megy. Kárpáti Éva kiemelkedő arcképfestő. Az arcképfestészetnek Magyarországon tulajdonképpen már Mányoki Ádám óta nagy hagyományai vannak és jeles művelői voltak. Tehát Tiem könnyű újszerűén, eddig még nem látott módon ábrázolni; - a másikat. A kiállítás alatt egy emelettel, az lllyés-emlékszobában, már korábban is látható volt a művésznő egy szelíd, víziószerű vallomása a költőről. A mából a múltba és egyúttal a halhatatlanságba tűnő arc most és itt Babits esetében ismétlődik meg, talán egy árnyalattal keményebb kontúrokkal. Ha a szem valóban a lélek tükre, ami legalábbis valószínű, akkor Kárpáti Éva minden egyes modelljének a lelkét ábrázolta. Bár arcuk a legnagyobb műgonddal kidolgozott, a szemek beszélnek, méghozzá a legkülönbözőbb modellek nagy lelki szépségéről beszélnek. Valószínűleg azért, mert olyan személyekre, egyéniségekre, akiknek a lelkében valami hiba van, a művésznő egész egyszerűen nem volt kiváncsi. A képeknek egyébként nincsen aláírása, mintegy utalva arra, hogy mellőzzük sznob kíváncsis- kodásunkat és arra figyeljünk, amit a kép mutat: - embert. A rangsorolás nem a látogató dolga, bár önmagában óhatatlanul mindenki megteszi. Sokan egyetértettünk abban, hogy a legmélyebben emberi a kiállítási terem bal belső sarkában található, japános szépségű női portré. Gyémánt László - két, vibráló fényhatású; színekben tobzódó képe mellett - Simontornyán elsősorban aktokkal szerepel. Pompás kidolgozású, szolidan érzéki aktokkal, mely utóbbi a legtermészetesebb: - a modellek egy bizonyos koráig. A „fölényes technikai tudás” kifejezés olyannyira elkoptatott, hogy talán mellőzhetnénk is, de itt tökéletesen helytálló. Gyémánt Lászlónak van egy rendkívül bölcsen fogalmazott elve: „A művészet nem a múzeu-. mokban él”. Amiből logikusan következtetni látszik, hogy „hanem emberközelben”, a hazai múzeumok emberközelségéről pedig nehéz lenne tirádákat zengeni. Az itt ö Gyémánt László munkája kiállított aktok valami olyasmit sugalltak az érzéseit most szavakba önteni próbáló nézőben, hogy „Itt vagyok, tudom, hogy szép vagyok! Bámuljatok meg, de azért én tulajdonképpen egy kicsit fütyülök a bámulatotokra! Véletlenül se higgyétek, hogy túlzottan nagyra értékellek benneteket...” Ez természetesen lehet tévedés is. Mindenesetre abból az elhatározásból fakadó, hogy ezt a kiállítást kevés egyszer végignézni, hanem mielőbb vissza kell menni, tovább burjánoztatni az első találkozáskor bennünk ébredt érzéseket. Az előbb az aktok szájába önhatalmúan adottakat épp úgy, mint például azt a lágy, szelíd és szolid szecessziós hangulatot, mely Kárpáti Éva portréinak szinte háttérzenéjeként él... O. I. Fényképezte: ÖTÖS RÉKA A merengőhöz...? Decsi Kiss János: Megtisztulást magzó nem csupán.október hatodikén nem csupán Tőkés Lászlónak A honvédkincstár tizenhárom gyémántja helytállást csillagoz hollófeketén a honfibú fenyőgyanta-illatú mezőjében A metébolyult mázsás árulás évszázados enyvezett szélzúgással nyáladzik a körtáncjáró faltörő terror fertőjében Ezredév ezüsthangú aranyát gázmaszkos halálharang faldossa keringőzve a piros-rózsa-demokrácia félgömbjében A szentírás ködfénylámpája végzethívő havasi kürtté villog fáklyászenét a házatlan-csiga-jogállam-jegesvermekben Énekesmadár cikáz keresztényi alázattal a kisemmizetten rozsdálódó hínár-szocializmus fölött a fellegben A forradalmak pokolkő-fehér-hollója ezerjófű-reményt ruházkodik a megtisztulást magzó piros-fehér-zöld reggelben Drescher J. Attila: . SEKK „Gyönyörűm, megkaptam levélkédet; igen, így már hasonlít, kezd hasonlítani a műfaj törvényszerűségeire... Csak így tovább! Lassan jár viszont a posta(kocsi), fáradtak a paripáid, édesem? Vagy nem jutottál alkalomhoz? A személyes megoldás szinte fel sem merült bennem, mert láthatóan nehéz a kivitelezése, pláne ilyen körülmények között. De most, most megpróbáljuk! Előtte mindenképp üzenj, telefonálj, ha mégsem... Csütörtökön várlak az általad megjelölt helyen és időben.” A férj elhűlve forgatta a szálkás írással kitüntetett lapot. Kinek szól ez? S hogy került a papírjai közé? Aztán elsápadt, majd remegni kezdett. Mikor összeszedte magát, zsebre gyűrte a halálszagot árasztó irományt, s elrohant a hirdetőbe. Expressz hirdetésként adta fel, mielőbbi megjelenésre. Harmadnapra, csütörtökre jelent meg a furcsa közlemény. A férj tíz példányt megvásárolta lapból, és otthon kirakta őket a lakás legváltozatosabb pontjaira. Nem lehetett nem beléjük botlani. A feleséget hazaérkezése után fél órával be kellett szállítani a kórház intenzív osztályára. „Különösen súlyos és szokatlan eset, szinte belgyógyászati előzmény nélkül" - töprengett fejét csóválva az ismerős főorvos. „Az ilyesmit csak rendkívül nagy és váratlan lelki-idegi terhelés hatására kapja az ember.” „Meglehet” - válaszolta a férj elgondolkodva. - Mondd csak, lehetséges az, hogy valaki örömében kap infarktust?” „A kérdés némiképp naiv, persze hogy nem zárható ki a váratlanul jelentkező pozitív élmény sokk- vagy stresszhatása. De miért kérdezed?” A férfi megrázta a fejét, ajkát lebiggyesztve, mutatóujjával a szája szélén matatva válaszolt: „Semmi különös, bár mintha említett volna valami levelet szegénykém, mielőtt idekerült. Jó hír lehetett benne, mert olyan feldobottnak látszott, aztán meg hirtelen megváltozott. Letértnek látszott, s olyasvalakire emlékeztetett, aki szörnyen*keresgél valami után, de nem találja.” Az orvos is elbillentette a fejét, mint aki tanácstalan, majd vállat vont. Aztán elindultak az üvegajtó felé. Ugyanebben az időpontban egy harmincas évei végén járó férfi üldögélt valahol egy park bokrai között megbúvó pádon a szeptemberi nyár édes-langyos, késő délutáni sugaraiban. Térdén ott feküdt az aznapi újság. Még nem ért rá belelapozni, de ráér vele este is. Várt. Várt valakire. * A fenti írást két héttel ezelőtt már közöltük. Akkor, a sajtó ördögének Jóvoltából” kimaradt belőle egy bekezdés. Most, remélhetően teljes terjedelmében élvezheti a T. Olvasó. Bár ki tudja... Dr. Szatmári Sarolta, a Múzeumok Központi Igazgatóságának vezetője megnyitó beszédét tartja Bertók László: Furkálja a semmit a szó Mint giliszták a talajt furkálja a semmit a szó ami egyik percben bazalt a másikban fölszántható s hogy ilyen közel a való mindenki a tilosba hajt villog a sok kis autó eszi a kukacot a sajt s mert a végtelen összetart ez a lyuk is folytatható érik bennünk az öntudat Odüsszeuszban a faló de aki győzhetne csaló aki veszít vihart arat.
