Tolna Megyei Népújság, 1989. szeptember (39. évfolyam, 206-228. szám)

1989-09-09 / 213. szám

2 - TOLNATAJ

1989. szeptember 9.

Változatlan változás

Törvényhatósági

választás 1929-ben- Elmúlt hetvenéves, s ma is aktív levéltári dolgozó és elsősorban tanár. Tanáremberként ismerik a városban, a megyében, az országban. Rajczy-tanítványnak lenni rangot jelent, valami többet egy átlagos gimnázium átlagos tanárának átlagos diákjánál. A pécsiek tudják: ha Rajczy-féle történelem tanítás, akkor Nagy Lajos Gimnázium, a város legpatinásabb középiskolája. Ahova járni valaha is, s ma is „kivételezettsé- get” jelent, ahol az átlagos, a nem érdeklődő nem érzi jól magát. Hogy a tehetségek iskolája volna? Ez talán túlzás, de a tehetségeseké mindenképpen. Ebben az iskolában töltött el húsz évet dr. Rajczy Péter. Nem könnyű időszakban, 1957-től 77-ig. A történet - s a beszélgetés - Tolnánál kezdődik, Szekszárdon folytatódik s Péccsel zárul. De kezdjük az elején. Ön pedagóguscsaládban született, kézenfekvő volt a választás: a tanári pálya.- Azért nem ilyen egyszerű a dolog, hiszen elsőként a jogi diplomát szereztem meg. Tolnán születtem, hatéves koromban kerültünk Szekszárdra. Apám tanító volt, s mint ilyen, szegény ember. Mentem az iskolába a „nagyvárosban” a palatáblámmal - persze, jót nevettek rajtam. Később jött még egy fiú az osztályba, neki kalamáris volt a derekára kötve, rajta is jól mulattak. Egészen az első szünetig. Ő leszegett fejjel, kemény kötésű legényként fogadta a támadásokat. Csatlakoztam hozzá, irtózatos keveredés támadt, s az lett az eredménye, hogy a tanító úr is megjelent egy hosszú nádpálcával. Kellő intézkedések eredményeként rend lett, s a fiú természetesen jó barátommá vált, hosszú évtizedekre. A szekszárdi gimnázium következett, s csak utána kerültem Pécsre. Ma is azt vallom, boldog vagyok, hogy Tolna lett az én szülőhazám. Ha betegeskedem, ma is gyakran visszajárok, s könnyebben magamra találok szülőföldemen.

Í- Pécs - egy újabb, nagy fejezet következik.- A jogi egyetemre kerültem, de végzés után a szakmában elhelyezkedni nem tudtam. Bent maradtam volna az egyik tanszéken, de nem volt státus. Fizetés nélküli gyakornokként pedig nem tudtunk volna megélni a feleségemmel, s a kislányommal. így az első munkahelyem a tanügyigazgatás berkeiben lett, de közben elkezdtem bölcsészetet tanulni. Pesten, az Erzsébet tudományegyetemen, magyar-történelem szakon.

1944. november huszonötödikén, vagy huszonhatodikén, egy hétfői napon - ebben bizonyos vagyok - Pécsről Szekszárdra mentem. Feleségem és kislányom lent volt a szüleimnél, hozzájuk igyekeztem s itt is maradtam egy ideig. Szekszárdiként természetesen bekapcsolódtam a város életébe, tulajdonképpen a rendet próbáltuk fenntartani, a fosztogatásokat igyekeztünk megfékezni. Ismétlem, ott voltam ezekben a napokban s tevőlegesen voltam ott. Azóta olvastam néhány visszaemlékezést, melyekben homlokegyenest másról van szó, mint amit mi ott, akkor megéltünk.

I- Nem kívánja a saját személyes tapasztalatait megjelentetni?- Van néhány írásom, s néhány kazetta is, melyeket csak halálom után lehet közreadni. Élnek ma még azok az emberek, akik szerepelnek a visszaemlékezéseimben.

I- Térjünk vissza ismét Pécsre, ezúttal a Felsövámház utcai iskolába.- Elhelyeztek a tanügytől, ám az iskolában sem tudtam csak egyszerűen tanár lenni. Jogi végzettségemnél fogva mindig minden kollégának segítettem, akinek problémája volt. Korábban is azt tettem, ha úgy tetszik, még mikor nem is létezett hivatalosan, már működött a pedagógus jogsegélyszolgálat. Ma annak nevezzük, amit mi néhány évtizeddel ezelőtt a gyakorlatban is működtettünk.

I- 1957-től az új munkahely, a patinás Nagy Lajos Gimnázium. Hogy nevelődtek a Rajczy-tanítványok?- Amit tanítottam, az a hiteles történelem volt. Nekem ma sem kell szégyenkeznem, amikor a közelmúlt, az utóbbi négy évtized történéseit újraírják. Az igaz, hogy hivatalosan volt egy tanterv, s volt egy tananyag, amit kötelező volt megtanulni. Ezt a gyerekek is tudták. Ám amit mi tanultunk, annak semmi köze nem volt a hivatalos tantervhez, az „a történelem" volt.

I- Hogyan fogadták ezt a tanulmányi felügyelők? Mi történt az úgynevezett bemutató órákon?- Szerencsére olyan kollégát kaptam felügyelőnek, aki magas műveltségű, intelligens ember volt, így valahogy megúsztam ezt a húsz évet. Az ember az éles dolgokat nem hozza elő a bemutató tanításokon, de azért így is becsúsztak nem várt dolgok. Az egyik bemutató órának az volt a elme, hogy az igazságos és igazságtalan háború. Visszamentünk Aquinói Szent Tamásig. Kimutattuk, hogy e fogalom nem Lenin találmánya, hiszen már a középkorban is felmerült. Azután a francia-porosz háború kapcsán a jelenlévő több mint harminc kartárs előtt az egyik gyerekem kijelenti, hogy a győztes mindig igazságos háborút folytat, a vesztes pedig igazságtalant. Hátul a kartársak közt mozgolódás támadt, halk moraj, suttogás. Erre azt mondtam a gyereknek: - Azt is jegyezd meg fiam, hogy van egy magyar mondás, miszerint: szólj igazat és betörik a fejed.

I- Voltak-e alapművek, melyeket tanulmányozni kellett a diákoknak?- Hogyne, elsősorban a Biblia, melyet kell, hogy mindenki ismerjen. De továbbmegyek: a magyar Himnuszt és a Szózatot kellett megtanulniuk, mert úgy kerültek a középiskolába, hogy csak az Inter- nacionálét és a szovjet himnuszt ismerték.

I- Voltak egyéb sajátosságai a Rajczy-féle tantervnek, az idegen nyelvek vonatkozásában is.- A latinra gondol? Természetesen pozitívan reagáltam, ha egy gyerek latinul jelentett, vagy így közölte, hogy névnap, születésnap, családi esemény volt náluk. Ha kirándultunk, szabad volt a legszaftosabb vicceket is elmesélni - latinul. Az a csibész Szántó Péter gyerekem (Szántó Péter író, újságíróról van szó - Cs. J.) képes volt egész éjjel szótárazni, csakhogy másnap valahogy elnyögje a viccet. Persze, rajta nevettünk, nem a viccen, latinul nehéz a poént előadni. Aztán nálam kérdezni is lehetett. Voltak jeles

kérdések is, olyanok, melyekre nem tudtam megválaszolni, s így kénytelen voltam értékelni. A következő órán mindig visszatértünk ezekre a kérdésekre. Szintén a Szántó Pétert említem, aki megnézte a következő témát, aztán bement az Egyet’emi Könyvtárba, s kiböngészett valamit, amire nehéz volt kapásból válaszolni. Azt gondolom, a jó cél szentesíti a közömbös eszközt. E jeles kérdéseknek nyoma s következménye lett, s még inkább érdeklődtek a gyerekek a tárgy iránt.

I- Az ön nevelési elvei sem mindig találkoztak az érvényben lévő hivatalos elgondolásokkal.- Soha nem szerettem az erőltetett koedukációt. Mint sok mindenben, ekkor is hibát követtünk el: az egyformaságot összekevertük az egyenlőséggel. Mindig azt vallottam, hogy a fiúkat keményebben kell nevelni, s ez néha megnyilvánult nem egészen szabályos formákban is. A lányok egészen mások, sokkal érettebbek azonos korban, s ez női mivoltukban is megnyilvánul.- Biztos vagyok benne, hogy történészként figyelemmel kíséri mai társadalmi változásainkat, s a pedagógus-közéletet. Mi a véleménye a tanárok szerepéről, s hogyan ítéli meg a követelödzések korát - napjainkat, s a sztrájkokra való felhívásukat?- Ma ismét hihetetlenül fontos a tanár szerepe. Ha a pedagógus „elszúrja” a nevelést, azt a különböző generációkon keresztül akár évszázadokon át lehet érezni. És ez óriási felelősség, de csak így lehet tanítani. Sztrájkolni? Soha! Egy pedagógus megteheti, hogy mondjuk önkényesen elhagyja az adminisztrációt, de a gyerekeket?! Velük ezt soha nem teheti meg!

Így vélekedik egy tanár. Nevelésről, történelemről, felelősségről. S a gyerekekről, akik az övéi is voltak mindig négy éven át, a nehéz kamaszkorban. Ma sem tud nemet mondani az ismerős tolnai családoknak, akik a segítségét kérik: készítse fel gyermekeiket az egyetemi felvételire. Pedig 1977 óta levéltári kutató- ugyanis akkor, hatvanéves korában - meg kellett válnia a gimnáziumtól. Szellemi, s fizikai összeomlását a levéltár igazgatója előzte meg, aki számított munkájára, s szeretettel hívta őt. Néhány napja Kiváló Munkáért kitüntetést kapott. Az igazán fontos szakmai elismerés azonban az a tény, hogy a Rajczy-tanítványok közül nem egy szellemi életünk kiválósága, jó orvos, kutató, tanár lett. Egyikük - legyen akárTokióban vagy New Yorkban, Osakában - minden évben felhívja őt születése napján. A tanár urat, aki 1977 óta minden délelőttiét a levéltárban tölti. S aki az első hivatalos elismerést napjainkban, hetvenkét éves korában kapta meg. Ez a kitüntetés azonban nem a pedagógus, hanem a levéltári kutató munkáját érdemesítette.

Fotó: TÓTH LÁSZLÓ

„Meg vagyok győződve róla -, hogy ha a törvényhatósági bizottság modernebb szervezését az általános szociális és politikai helyzet követelte is -, ebben a vármegyében ez az új törvényhatósági bizottság nem lehet sem hazafiasabb, sem önzetlenebb, sem pártatlanabb, mint aminő a régi volt” - mondotta Tolna megye főispánja 1929. szeptember 30-án a megyeháza dísztermében, ezzel köszönve el a törvényhatósági bizottság tagjaitól, akiknek mandátuma lejárt Az 1929. évi 30. te. akként rendelkezett, hogy meg kell újítani a közigazgatást

Az újításra már régtől fogva szükség volt. Több évtizedes problémát kellett megoldani, hiszen 1907 óta nem tartottak helyi választásokat, s az 1913-ban lejárt törvényhatósági mandátumokat határozatlan időre meghosszabbították. Az1919. évi 6. te. ismét elhalasztotta az esedékes újjáválasztást. A proletárhatalom megdöntését követően pedig miniszterelnöki rendelet helyezte vissza a megyei törvényhatósági bizottságokat (a megye önkormányzati szervét) korábbi funkciójába. Később pedig azzal az indokkal halasztották el a törvényhatósági bizottsági tagválasztást, hogy „a nemzetgyűlés aktív és passzív választójogról szóló rendelkezései irányadók törvényhatósági választójogra is.” Igen ám, de sem a törvényhatósági választás időpontját, sem a választási eljárás új szabályait nem állapították meg. A választás halogatásának politikai okai voltak.

A megújítás végül is elkerülhetetlen volt. A választás szabályait a közigazgatás rendezéséről szóló 1929. évi június 29-én kihirdetett 30. te. határozta meg. Néhány „radikális" reform került megfogalmazásra a törvényben. így például kimondotta, hogy a törvény- hatósági bizottság tagjainak 2/5-e a legtöbb adót fizetők sorából kerüljön ki (korábban a tagság fele került be a bizottságba vagyonának nagysága alapján), a másik 2/5 az összes választó közül jusson mandátumhoz választás révén. A fennmaradó egyötödöt pedig a szakigazgatási és érdekcsoportok képviselői kapják. Az így kialakult létszám 5 százalékának erejéig - új elemként az önkormányzatban - örökös tagokat választhatott a megye legfőbb önkormányzati szerve.

A fenti elveknek megfelelően a törvény megyénként meghatározta a megválaszthatok számát. Tolna megyében a legtöbb adót fizetők közül 144 főt, az összes választó közül ugyancsak 144 főt, míg a szakszerűség, a vallás és a különböző érdekcsoportok képviselőiből 72 főt választhattak. Lehetőség nyílott 18 örökös tag megválasztására is.

A törvény 5. §-a, mint említettük, előírta a törvényhatósági örökös tagságot. Az örökös tagokat a közgyűlés közfelkiáltással választhatta meg. 1929. július 15-én a törvényhatóság - utolsónak szánt ülésén - dr. Pesthy Pál nyugalmazott minisztert; gróf Széchenyi Domonkos nagybirtokost, felsőházi tagot; Si- montsits Elemér földbirtokost; gróf Apponyi Károly nagybirtokost; Virág Ferenc megyés püspököt; Csapó Vilmos földbirtokost, császári és királyi kamarást; Dőry Frigyes gazdasági főtanácsost; dr. Perczel Béla nyugalmazott főszolgabírót, nagybirtokost; valamint Sztankovánszky Tibor nagybirtokost választották meg, lelkes közfelkiáltás közepette örökös tagnak. Az örökös tagok a törvényhatósági bizottságnak életfogytiglanig tagjai. Ez a csoport volt hivatva arra, hogy a törvényhatósági bizottság működésében az állandóságot képviselje. Ugyanis a törvényhatóságba első Ízben beválasztott tagok csak rövi- debb-hosszabb idő alatt szerzik meg az eredményes működéshez szükséges tájékozottságot, az ebből eredő fennakadásokat kívánta megszüntetni az örökös tagok intézménye - olvasható a törvény indoklásában.

Július 19-én jelent meg a megye hivatalos lapjában a 432 nevet tartalmazó lista a megye legtöbb adót fizető polgárairól. A lista élén gróf Apponyi Károly állt, aki 95 805,40 pengő adót fizetett, míg a 432. helyen Austerlitz Viktor dombóvári kereskedő volt 623,19 pengő adóval. Révész T. Mihály jogtörténész a listát elemezve a következőket állapította meg „...a névjegyzék számban legtekintélyesebb csoportját a vagyonos értelmiségiek alkották. A gyógyszerészek, orvosok, tanítók, ügyvédek, plébánosok, mérnökök stb. közül nem kevesebb mint 96 kapott helyet a jegyzékben. Ettől a számtól alig maradtak el a kereskedők, akiket 84-en képviseltek a listán. Természetesen egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a megye 69 földbirtokosa - meglehetősen előkelő helyen - szerepelni fog a listán. A legtöbb adót fizető iparosokat 29-en, az államapparátusban lévőket pedig 24-en képviselték a jegyzéken. A tőkés elemek közül 31-et, míg a földmívesek, kisbirtokosok és gazdálkodók közül 35-öt találunk a legtöbb adót fizetők listáján.” A rendelet 10. §-ának előírása szerint a legtöbb adót fizetőket három csoportba osztották be a választáskor. A csoportok mindegyike 48-48 rendes és 24-24 póttagot választhatott a saját soraiból. Erre október 18-án került sor. Az összes választó által választandó bizottsági tagok megválasztására november 3-án, az érdek- csoportok képviselőinek megválasztására pedig november 10-én került sor. Erre az időre kellett az alispánnak kijelölnie, hogy az egyházak részéről kik kerüljenek be a megyei bizottságba.

Többször is említettük „az összes választó” fogalmat Kik tartoztak ide? Azok a legalább 24 éves férfiak és 30 éves nők, akik 10 éve magyar állampolgárok, megfelelő iskolai végzettséggel rendelkeztek, legalább hat éve éltek a megye területén és lakásuk volt.

Jankó Ágoston főispán - ismerve az 1929. évi 30. te. betűjét és még inkább annak szellemét - joggal jelentette ki a régi

törvényhatósági bizottság előtt: ...habár

né

mileg változott formában - nemsokára ismét viszontlátjuk egymást, hiszen mindazok, akik az eddigi bizottságnak értékes tényezői voltak, habár talán más jogcímen - de valószínűleg megint ott lesznek a vármegye új önkormányzati testületében.”

Dr. Pesthy Pál ugyanezt a következőképpen fogalmazta meg: „Lényeges változásokra a választásoknál nem számítok, mert hiszen nem is lehet az a célja a reformnak, hogy a régi érdemes tisztviselőket elmozdítsa az állásából.”

Sem a főispán, sem Pesthy Pál nem tévedett. Mindössze lényegtelen változás történt a bizottság személyi összetételében.

A választások nem voltak zavartalanok. Különösen az ozorai szociáldemokraták tevékenysége bosszantotta a megyei vezérkart. Az ozoraiak ugyanis.megfellebbez- ték a választás eredményét - választási csalás miatt. Mint a vizsgálat során kiderült, a községi jegyző tömegesen hívta be magához a választókat és előre kitöltött szavazólapokat nyomott a kezükbe; a csendőrök pedig a baloldaliaknak ismert személyektől elvették a szavazólapot, mielőtt azok leadhatták volna voksukat. Az ügy hosszan húzódott. A megyei vizsgálat nem állapított meg szabálytalanságot, ezért az ozoraia'k ismét fellebbeztek. Csak 1931-ben jutott a választókerület képviselethez a megyei törvényhatósági bizottságban.

A megválasztott új törvényhatósági bizottság 1929. november 20-án tartotta meg alakuló ülését. Az ülésen a főispán köszöntötte az új (?) összetételű bizottságot, „...képviselve van minden foglalkozás - mondotta -, képviselve vannak úgy az erkölcsi és szellemi, valamint a gazdasági érdekek különféleségei. Van itt főúr, földbirtokos, tisztviselő, pap, ügyvéd, tanár, mérnök, gyáros, kereskedő, iparos, kisgazda, van egyszerű munkás is.”

A felsorolásból úgy tűnhet, hogy egy demokratikus választási rendszer eredményeként demokratikus szervezet jött létre, amely lehetővé tette a társadalom minden rétegének tisztességes képviseletét. Valójában azonban ez nem így volt.

S hogy állításunkat bizonyítsuk, szólni kell az úgynevezett „kisgyűlés”-ről, amely formáját tekintve racionális szervezet volt. Létrejöttének szükségességével a törvény indoklása is foglalkozott. Megállapította, hogy a törvényhatósági bizottság túlságosan nagy testület ahhoz, hogy a hatáskörébe utalt ügyek nagy tömegét teljes ülésben intézhesse, ritkán ülésezik, ugyanakkor sok ügy intézése nem tűr halasztást. Szükség volt tehát egy szűkebb körű testületre, amelyben az ügyek túlnyomó többségét gyorsabban lehet elintézni. De kik voltak a kisgyűlés tagjai? Eltekintünk a 24 név felsorolásától, csupán a már említett Révésztanulmány összegezését idézzük:

„...a helyi politika boszorkánykonyháján a politikai főszakácsok óvatosságuk tanú- bizonyságaként olyan kisgyűlést állítottak össze, mely ha lehet, még reakciósabb volt, mint maga a törvényhatósági bizottság. A kisgyűlésben ugyanis a vármegye öt legfőbb tisztviselőjén kívül, a hat vagyonos bizottsági tag mellett nyolc örökös tag és két érdekképviseleti megbízott kapott helyet. Nem volt azonban kevésbé megbízható az a hat kisgyülési tag sem, akit az összes választók közül delegáltak a megye e fontos operatív szervébe.”

A feladatok megosztása a bizottság és a kisgyűlés között azt eredményezte, hogy a bizottság hatáskörében csupán a költség- vetés meghatározása, a fontosabb gazdasági ügyek, valamint a közjogi ügyek maradtak. A feladatok zöme a kisgyűlés hatáskörébe került, s ennek révén a politikai hatalom is a kisgyűlés tagjainak kezében összpontosult.

így történt a lényegtelen, szinte változatián változás a közigazgatás terén 1929 t őszén. A Népszava a véleményét így foglalta össze: „Alapjában véve nem történt más, mint ami ezer év óta ebben az országban: alkotmányos komédia, amelynek rendezői a parlamentáris látszat kínos palástja alatt biztosítani akarják a kevesek uralmát.”

K. BALOG JÁNOS

Dr. Rajczy Péter és Csefkó Judit a tanári hivatásról