Tolna Megyei Népújság, 1989. szeptember (39. évfolyam, 206-228. szám)

1989-09-02 / 207. szám

1989. szeptember 2. Képújság 5 Küzdelmes, látványos mérkőzések Kalocsai válogatott formában Papp László szövetségi kapitány árgus szemekkel figyeli a ring eseményeit Pénteken már a középdöntő mérkőzé­seivel folytatódtak a küzdelmek. Hét súlycsoportban 19 pár lépett szorítóba. A mai napra is jutott néhány nagy név: az idei EB-n is járt Honvédos Gál, a váloga­tott Szikora, s persze a hazai kedvencek, Kalocsai, Erős és Rimóczi. Még mielőtt beszámolnánk a pénteki mérkőzésekről, érdemes visszatekinteni legalább egy meccs erejéig a tegnap esti küzdelmek­re. A középsúlyú Béres és hallei Hopps- tock csatájára gondolok, amely az est magasan legjobb mérkőzése volt, mél­tán kaptak vastapsot a hálás közönség­től. A Vasas öklözője első kézzel ügyesen szürkéit, s azonnal megtoldotta két-há­rom sistergő ütéssel. A változatos küzde­lemben egy nagyon kemény, harcos le­gényt győzött le igen színvonalas önö­zéssel. Pénteken a legkisebbek, a 48 kg-os NDK-s - csehszlovák párharccal kez­dődtek a középdöntők, amely hallei si­kert hozott. Ezt követően egy újabb csehszlovák vereség, illetve villámgyors litván győze­lem, s máris szorítóban Kalocsai, az egyik hazai kedvenc. Ellenfele a kapos­vári Lakatos letámadással nyit, talán egy kósza ütésben bízik? Mert lassan kiderül, itt csak csoda segíthet rajta. Kalocsai bal kézzel utat nyit, majd jobbal-ballal pontosan üti keresztbe. Az első menet végén a padlón Lakatos, de az óra itt még megmenti. A második három perc elején a paksi fiú teljes bizonytalanságban tartja el­lenfelét, s egy tekintélyt teremtő gyomros után már zúg is a vastaps, a vezető bíró nem engedi tovább az egyoldalú küzdel­met. Ismét egy villámgyors litván győzelem következik, Bilius révén, amelynek szen­vedő alanya a Kun Béla SE bunyósa, Né­meth. A 63,5 kg-os Laczkó ismét hangos szurkolásra készteti a publikumot. Ha­nyag eleganciával, látványos hangulatte­remtő játékkal villog a szorítóban. Ellen­fele a csehszlovák Bilget igen lelkes, de szerény képességű öklöző. A kaposvári Laczkó akkor és úgy üt, amikor és ahogy akar. Újra egy litván a kötelek között, s ez már előre sejteti is a győztes kilétét. Vele szemben a súlycsoport közelmúlt válo­gatottja, a kecskeméti Kincses. Sok sza­bálytalanság, dulakodás jellemezte öklö- zésüket, s ha szorosan is, de 3-2 arány­ban nyert a litván Nosovas. Eredmények: 48 kg: Storch (Halle)— Mizi (Csehszlovák) a harmadik menet­ben sorozatos szabálytalanság miatt le­léptették. 57 kg Kulbis (Litván)-Bito (Csehszlovák) az első menetben feladás. Kalocsai (Paksi SE)-Lakatos (Kaposvár) a második menetben döntő fölény. Bilius (Litván)-Németh (H. Kun B. SE) az első menetben feladás. 63,5 kg: Laczkó (Ka- posvár)-Bilget (Csehszlovák) a második menetben feladás. Nosovas (Litván)— Kincses (KSC) 3-2. Pavlikovicz (Lit­ván)—Friese (Halle) a második menetben K. O. A IX. Atom Kupán nemcsak a versenyzők, hanem a bírók mezőnye is nemzetközi Megkezdődött a jubileumi Sió Kupa Izgalom a rajt előtt Sípszó előtt Ahogy mondani szokás: végre rangjá­hoz méltó helyszínre lelt a Sió Kupa, amely eddig a szekszárdi Zrínyi utcai csarnokban szűkösködött. Az új sport- csarnoknak tagadhatatlan előnyeivel egyben hátrányt is jelent. A Zrínyi utcá­ban maroknyi közönség iá zsúfoltságot keltett, az impozáns létesítményben eny- nyi néző érdektelenséget sugall. A félho­mályos, recsegő parkettás tornaterem­ben nemzetközi szintnek tűnhetett az is, ami az új környezetben könnyen feled­hető kategóriába tartozó mérkőzés. Nos „a hátrányok” megmutatkoztak az első napon. A piros-kék padsorokat csak foghíjasán tarkította néző, ami magya­rázható a kellemesre fordult idővel - bizonyára sokakat elcsalt a „birtokra”. A hiányérzetet csak erősítette az a mester­séges ricsaj - a technikusk ajándéka amely a hazainak kinevezett csapat talá­latai után felcsendült. A tengeren túlról kölcsönzött ötlet jól szolgálhat ott, ahol a szurkolókat magá­val ragadta a játék izgalma, de megmo­solyogtató ott, ahol egykedvűen szemlé­lődik a közönség. Mintha a mérkőzések színvonalát sem csak a csicsás környezet taksálná alább - a nagy csapatok is hiányoznak. A jubileumi, huszadik Sió Kupán is szerepelnek ugyan külföldi együttesek, de láthattunk már ezeknél erősebbeket is a torna története során. Erre utal, hogy a magyar középcsapatnak számító Kecskemét magabiztosan győzte le a jugoszláviai Becsét. A belga Warege so­kat ígérőén játszott, de a második játék­részben hozzászürkült a Heidenheim- hez. A másik nyugatnémet csapat képes­ségeiről nem számolhatunk be, mert lap­zárta után kezdődött mérkőzésük a Sze­ged ellen, de meglehetősen rossz elője­lekkel... Még meg sem kezdődött a torna, máris izgalommal szolgált, legalábbis a rende­zők számára. A Leverkusen csapata he­lyett ugyanis csak hír érkezett, hogy egyik autóbuszuk - mert kettővel jöttek - balesetet szenvedett Salzburg és Graz között. A csapat fele kórházba került, a töb­biek viszont - akik épp kitesznek egy kezdőötöst - ígérték: az esti mérkőzésre megérkeznek. Érthető módon a hazaiak mérkőzésén a falakat továbbra sem veszélyeztető számú közönség kupahangulatot terem­tett. A szekszárdiaknak szükségük is volt a biztatásra, mert az eddigi Sió Kupákon keveset mutató keletnémet csapat, a Hal­le a várakozásnál jobban megszorította őket. A győzelem azonban így sem for­gott kockán. Sőt az ellenfelek eddig mu­tatott játékát tekintve a hazaiak akár vér­mes reményeket is fűzhetnek a végső helyezést illetően... Eredmények: Kecskeméti SC-Becse 83-75 (47-40). V.: Szabados, Elmauer. Ld.: Lakosa 24, Farkas 19, Balázs 17, ill. Popovic 19, Wlaskalin, Vujin 14-14. Waregen-Heidenheim 81-49 (43-24). V.: Szabó Gy., Kovács. Ld.: De Roose 26, Slejcke 14, Zalig 13, ill. Sz. Brozio 13, D. Brozio 11. KSC Szekszárd-Halle 93-82 (52-39). V.: Bacsfai, Zsíros. Ld.: Papp 25, Várko- nyi 24, Lévai 21, ill. Hübner 17, Grübler 16, Lustgart 14. NB II: Paksi SE-Keszthelyi ATE Haladás: 16.30 óra. V.: Komáromi. Vábró József: - Újabb tapasztalatokkal és egy értékes ponttal lettünk gazdagabbak. Izgalmas, kemény mérkőzésen mezőnyfölényt har­coltunk ki és a közönséget is megnyer­tük. A sok jó egyéni teljesítmény nem tesz elbizakodottá bennünket, hanem újabb sikerekre serkent. Sok a tennivalónk a csapat további összedolgozásában, mindenkor a jobb teljesítményt nyújtó já­tékosok élvezik a bizalmat. Ez alakítja az együttes gondolkodását és heti mun­káját. Keszthely ellen, már az osztályozó ke­retében játszottunk, most más körülmé­nyek között, egy másik ellenféléi találjuk magunkat szembe. Ellenfelünk nullpon- tos, de ez nem mérvadó. Győzelmet aka­runk, játékunk az erőteljes, gyors akciók­ra irányul, de a biztonságról sem feledke­zünk meg. »- Kun - Héregi, Blatt, Gracza, Fábián - Somogyi vagy Pásztor, Török, Takács, Horváth - Kádár, Szomor. Oroszlányi Bányász-Szekszárdi Dó­zsa: 16.30 óra. V.: Kéri. Teszler Vendel: - Az elmúlt fordulóban nem várt vereséget szenvedtünk hazai pályán. Fájó ez a ve­reség, hiszen kapusunknak ezen a mér­kőzésen csak egyszer, a 14. másodperc­ben kellett elvetődnie. Végig támadtuk a meccset, de akcióink meddőek marad­tak, döntő helyzetekben nem tudtunk koncentrálni. Az eredménytől függetlenül számomra biztató volt a csapat hozzállása, akarása és biztos vagyok benne, hogy elképzelé­seinket - ami a minél bátrabb támadófut- ballra irányul - később eredmények is kísérik. Szeretnénk Oroszlányban javíta­ni, ezért a pontszerzés reményében uta­zunk. A szeptember 2-ára kisorsolt Tolnai VL-Borsodi Építők Volán asztalitenisz NB l-es mérkőzés elmarad. A találkozót szeptember 8-án, pénteken délelőtt 11 órakor játssza le a két együttes Tol­nán. * A Szekszárdon megrendezett Építők Garay Kupa teke egyéni és csapatverse­nyen 11 együttes versenyzői szerepel­tek. Eredmények: Egyéniben (l-ll. pá­lyán): 1. Mészáros Antal (Zorka) 417, 2. Kemsei (Szentlőrinc) 414, 3. Simonyi (Alba Regia Építők) 404 fával. A III—IV. pá­lyán: 1. Vincze Sándor (Komló) 410, 2. Sipos (Szentlőrinc) 402, 3. Győrök (Hu­nor) 400 fával. Csapatban: 1. Szentlőrinc 2363, 2. Dunaújvárosi Építők 2314, 3. Dunavidéki Vendéglátó 2294 fával. A leg­Hétközben többen sérüléssel bajlód­tak, így összeálítást csak a mérkőzés előtt hirdetek. NB III: Boly-Bonyhádi SE: 16.30 óra. V.: Hosszú. Kovácsi Ferenc: - Nehezen tud­juk pótolni a leállt és az eltávozott ta­pasztalt játékosainkat. Siránkozások helyett mégis előre te­kintünk és készülünk a soron következő bólyi 90 percre, amelyben megkíséreljük a pontszerzést. Joó és Beke sérült, Ven­dég beteg, Forrait pedig eltiltották, ezért összeállítást csak a találkozó előtt tudok hirdetni. Kaposvári Építők-Atomerömű SE: 16.30 óra. V.: Kovács. Váczi László: - A hétközi MNK-meccsünk nem úgy sike­rült, ahogy azt terveztük. Remélem, hogy csapatunk vasárnap kellő önbizalommal, de cseppet sem el­bizakodottan lép pályára. Sérültjeink vannak, ezzel együtt így alakul a tervezett összeállítás: Hornyák - Erdélyi, Debre­ceni, Nagy Z., Lauer - Fritz, Nagy L., Por- ga, Szabó - Juhász, Vörös. Nagymányoki Brikett SE-Dombóvári Vasas: 16.30 óra. V.: Pápai. Szám Fri­gyes: - A két győzelem nem tesz elbiza­kodottá bennünket, a vasárnap hazai pá­lyán sorra kerülő bányásznapi forduló­ban jó játékkal akarjuk megörvendeztetni szurkolóinkat. Bízunk csapatunk további jó szereplésében. A Szőcs - Blum, Lo­vász, Éppel, Bencze - Nagy, Horváth, Szőts - Lőrincz, Pilisi, Barabás összeté­telű csapat élvezi továbbra is a bizalma­mat. Olasz János: - Akadozó csapatjáté­kunk miatt vasárnap a vártnál nehezeb­ben szereztük meg a győzelmet. A sike­res rajtot vett újonc Nagymányok ottho­nából „pontosan” szeretnénk hazatérni. Sérülések miatt összeállítást csak a talál­kozó kezdete előtt hirdetek. jobb tárolónak Kovács Zoltán (AR Építők) 159, a legjobb telizőnek Erdős Róbert (Komló) 293 fával bizonyult. * A Dombodban megrendezett Digitech Kupa teniszverseny végeredménye: Egyéni: 1. Kerekeks László, 2. Papp (mindkettő Szekszárd), 3. Dr. Serdült (Paks) és Kósa (Pécs). Párosban: 1. Dr. Serdült-Steib, 2. Kovács-Kerekes, 3. Kubinszky-Szabó (Sopron) és Papp— Nemes. * Herczig Judit, a Tolnai VL serdülő ko­rosztályú asztaliteniszezője szeptember 1-3. között a magyar ifjúsági válogatott tagjaként részt vesz Csehszlovákia nem­zetközi ifjúsági bajnokságán. Atlétika Tizenkilenc aranyérem Székesfehérváron A II. terület - melyhez Győr-Sopron, Veszprém, Fejér és Tolna megyék tartoz­nak - serdülő „B” egyéni atlétikai bajnok­ságát Székesfehérvárott, a Videoton SC stadionjában rendezték. Az időjárás nem kedvezett a résztvevőknek, hiszen a meg-megeredő eső, a felerősödő szél és a hideg irreálissá tette a versenyt. A ver­senyszámok 1 -2. helyzettjei jutottak to­vább az országos bajnokságra. Megyénk fiataljai közül 35-en vehetik fel majd a küzdelmet a legjobbakkal. A legeredmé­nyesebben Somogyvári Sándor (Nagy- dorog) szerepelt: négy számban szerzett bajnoki címet. Dobogós helyezések, jobb eredmé­nyek: Lányok (13 évesek) 600 m: 3. Pé­terbencze (AC Szekszárd) 1:44,0. Súly­lökés: 3. Nagy (Tamási) 8,34. Diszkosz­vetés: 1. Nagy (Tamási) 22,96. Gerelyha­jítás: 2. Juhász (AC Szekszárd) 27,52. 14 évesek, 800 m: 2. Somoskövi (Dombóvár) 2:20,7, 3. Vass (AC Szek­szárd) 2:20,7.3000 m: 1. Vass (AC Szek­szárd) 10:47,0, 2. Somoskövi (Dombó­vár) 10:50,7, 4. Bujdosó (Dombóvár) 10:51,7. 80 m gát: 3. Páli (AC Szekszárd) 13,2. Magasugrás: 3. Gáti (AC Szek­szárd) 140. Súlylökés: 2. Arbanász (Nágydorog) 9,96. Diszkoszvetés: 2. Ar­banász (Nagydorog) 26,50. 15 évesek, 100 m: 2. Geisz 13,0. 200 m: 1. Geisz 26,0. 1500 m: 3. Baranyai 4:55,2.100 m gát: 1. Tárnái 16,1. Súlylö­kés: 2. Major 9,83. Diszkoszvetés: 1. Ma­jor 25,56. Gerelyhajitás: 1. Major 29,90 (valamennyi AC Szekszárd). Fiúk (13 évesek) 80 m: 1. Somogyvári (Nagydorog) 9,7. 300 m: 1. Somogyvári (Nagydorog) 4o,7,3. Takács T. (AC Szek­szárd) 42,7. 2000 m: 3. Takács P. (AC Szekszárd) 6:53,5. Magasugrás: 2. Ko­vács (Bonyhád) 150. Távolugrás: 2. Ta­kács (AC Szekszárd) 482. Súlylökés: 1. Somogyvári (Nagydorog) 13,23, 2. Gut- heil (Tamási) 10,63. Diszkoszvetés: 1. Somogyvári (Nagydorog) 37,30. Gerely­hajitás: 2. Gutheil (Tamási) 30,80. 14 évesek, 300 m: 2. Balogh (Nagydo­rog) 40,8.3000 m: 1. Németh (Dombóvár) 9:36,5. 100 m gát: 1. Farkas (AC Szek­szárd) 18,4. 1000 m akadály: 3. Szabó Kovács (AC Szekszárd) 3:14,8. Távolug­rás: 2. Balogh (Nagydorog) 513. Súlylö­kés: 3. Tamás (AC Szekszárd) 11,43. Diszkoszvetés: 1. Stallenberger (AC Szekszárd) 37,56, 2. Tamás (AC Szek­szárd) 34,20. Gerelyhajitás: 1. Tamás (AC Szekszárd) 43,98,2. Gahó (AC Szek­szárd) 42,76. 15 évesek, 200 m: Csuti (Dombóvár) 25,5. 1500 m: 1. Balogh (Dombóvár) 4:23,1,3. Kiszler (Bonyhád) 4:31,9.3000 m: 1. Szigeti 9:17,3, 2. Balogh 9:35,4, 4. Horváth 9:58,0 (mindhárom Dombóvár). 300 m gát: 1. Pandur (Dombóvár) 48,8. 1500 m akadály: 1. Szigeti (Dombóvár) 4:35,6. Távolugrás: 2. Buglavecz (Dom­bóvár) 578. Súlylökés: 1. Tóth (Tamási) 17,55. Diszkoszvetés: 3. Tóth (Tamási) 49,10. A kecskemétiek nem hiába fogadkoztak... Események - eredmények

Next

/
Thumbnails
Contents