Tolna Megyei Népújság, 1989. szeptember (39. évfolyam, 206-228. szám)
1989-09-16 / 219. szám
2 - TOLNATÁJ 1989. szeptember 16. Egy ötvösművész a Sárközben Tafner Vidor, megyénk szülötte- Kezdjük talán a hétköznapok krónikájával. Azzal, hogy ma mindenki fáradt és panaszkodik, ideges, mert kevés a pénze, sok az áremelés... Kezdjük azzal, hogy mindenkinek mindenről van véleménye, különösen a jövőképről. Ha meg éppen nem panaszkodunk akkor pártot alapítunk vagy szidjuk a magyar focit... Egyetértünk...?!- Az embertől s persze a véleményétől elválaszthatatlan a származása. Én sem vagyok hajlandó kibújni a bőrömből, vagy megtagadni annak színét, a származásomat. Igaz, ma fáradtak és idegesek vagyunk, panaszkodunk, de tenni akarunk. Ki csak magáért és a családjáért, ki a nagyobb családért, a népért aggódik. Szüleim olyan környezetet biztosítottak gyermekkoromban, amit nem lehet cigány környezetnek nevezni. Nem éltem olyan gyerekek között, akik kiközösítettek volna, s életem 30 éve alatt sosem éreztem a cigányságomat. Igaz, mióta társadalmi megbízatásom van, sokat „kapok”, s a családom is sínyli. I- Most sajnálnom kell a megyei cigánytanács titkárát, az országos cigánytanács Tolna megyei képviselőjét, Sárközi Károlyt?! Akinek - kik, mikor és mivel nem tudom, de keresztbe tesznek...?!- Meglep, hogy a közvélemény hogyan vélekedik a cigányokról. Meglep, hogy azt állítják: van cigányszag... Mert nincs. Ha azt mondják Sárközi Károlynak szaga van, vagy büdös, akkoor az igaz vagy nem - mint állítás. De, hogy egy cigány fürdés után is „szagos” lenne...?! Ez apróságnak tűnhet, ám mégsem az. Már gyermekkoromban bennem volt, hogy amit látok viselkedési kultúrában, szokásokban azt előítéletek nélkül fogadjam, s csak a jót tanuljam meg belőle. Azért egy szakasz volt az életemben, amikor szívesen megtagadtam volna a cigányságomat, de elmúlt. Cigány származású vagyok. Elhatároztam, másképp csinálom, s ez igaz is, csak most már másképp is akarom csináltatni... a népemmel is. Vádak értek, főleg a Hazafias Népfront bonyhádi szervezete részéről. Egyszerűen nem voltak hajlandóak tudomásul venni, hogy ez önként vállalt, társadalmi munka, amit végzek. Nem csupán presztízskérdés, nem hatalomvágy, vagy mell- döngetés. I- Könnyen sértődni, szellemi és erkölcsi vezetőként odébbállni, meghátrálni nem szabad, mert akkor a cigányok ügye...- Magyarországon nincs cigánykérdés. Ma cigányügy van, és ez a társadalom egészének ügye. Ha ma is csak kérdésként kezelik, akkor hiába küzdünk a felemelkedésért. Ennek mára többnek kell lennie mint kérdés vagy ügy. A bonyhádi népfront berkein belül is cigány munkabizottság működik. De csak papíron... I- Ennek akkor úgy érzem, oka vagy magad is!- Valószínű igazad van, de voltak jó ötleteink, akartunk valamit. Visszakérdezek. Ha az első alkalomkor, az alakuláskor azt tapasztalod mondjuk egy művelődési központban: - ...„Többet nincs itt helyük a cigányoknak!...” máskor meg: - ...„Ennyi jól táplált, zsíros cigányt még nem láttam együtt egyszerre...” - mi motivál téged? Hová akarsz bújni ettől?! Ezek után mi az, ami erőt biztosít neked?! Sértődés?! Nem rólam van szó, de senki ne feledje, a hazai cigányság évszázadok óta perifériára szorulva élt, tengődött, kínlódott. Ebben pedig nem kell sértődé- kenységet keresgélni. Aki ismeri a cigányság sorsát, történelmi helyét, értékét, az tudja, hogy minden társadalomban számkivetettek voltunk. Nyomor és szegénység pusztította a cigányságot. Vegyük a mai nemzeti kisebbség helyzetét. A legnagyobb számú kisebbség a cigány nép. Az utóbbi évtizedekben a párt határozott a fejük fölött, s még hajó szándék is vezette mindezt, jogosan mondja a cigány: neki nem jó szándék, hanem tett kell végre. Ma, amikor erre gazdasági esély nincs, vagy ha van - az majdnem egyenlő a nullával. Lehetőség és esély között pedig tegyünk különbséget, mert a lehetőség adott volt, csak az esély volt kevés. Akit ma deviánsnak nevezünk az csak cigány lehet?! Szélsőséges, faji előítéletektől sem mentes a közvéleményünk, s amíg a szemlélet nem változik, addig oda-vissza alapon nem jutunk előbbre. Igaz, először nekem kell felnőnöm ahhoz, hogy „ne vegyem föl a vizet”, mert a taxis azt mondja a CB-be... - „Nem kell fuvar, cigánnyal nem büdösítek be...”- Karcsi! Fehér emberen, cigányon és zsidón, hugenottán vagy négeren is csak akkor lehet segíteni, ha ő is akarja. S ha már akarja, akkor tesz is érte. Sorra alakultak meg a szövetségek, a tanácsok, a fórumok, sőt még a cigánypárt is. S sokan azt hiszik, ettől most minden egy csapásra megváltozik, s jön a jó élet...- Igaz. Sokan az országos cigánytanácsban, a szövetségben azt hiszik, most egy csapásra jön a változás, mert van csúcstanácsunk. Elterjedt a szemlélet: most aztán jobb lesz. Van tanácsunk, szervezetünk, képviselnek bennünket. Ezek aztán most megoldják a bajunkat. Ha sikerül elérni, hogy a kicsik időben jussanak óvodába, majd állandóan járjanak iskolába, ne hiányozzanak, s majd ha maguktól látják be, hogy egyre inkább a jó normatívák felé kell haladni, s ennek megfelelően kell élni - maguktól is felnőnek a feladathoz. De csak így! Majd ha szégyenérzete lesz a gyereknek az apja viselkedése láttán, változni fog. Hetedikesvoltam, s a szegedi osztálykiránduláson még nem tudtam mit kezdeni a késsel és villával. Szégyelltem magam, pedig senki sen figyelt, nem is hoztak zavarba... Zavarba hoztam én magamat. Magam jöttem rá, hát sosem feledem. A cigányoknak mindig többet is kell bizonyítaniuk ahhoz, hogy ugyanazt elérjék mint egy másik. Ezt is nehéz tudomásul venni. I- Remélem, nem tévedek kényes területre ha azt feszegetem, hogy akadt időszak, amikor mintacigányként, mintegy kirakatba tett bábuként kezeltek feletteseid. Mutogattak mint a nagyszerű példát, mint a kiválót, aki... Nem zavart?- Nagyon zavart, s hamar elegem is lett belőle. Ez különösen arra az időszakra volt értendő, amikor még mint továbbszolgáló tiszthelyettes a hadsereg kötelékeibe tartoztam. Szerettem a hivatásomat, de mégis leszereltem, mert az életemet csak ezen a vidéken tudtam elképzelni. Ide kötnek a szülők, a barátaim, a környék. Minden. Ekkor kért fel a népfront, legyek a cigányok képviselője. Elhívtak fórumokra, eljutottam ide-oda. Zavart, hogy díszcigánynak próbáltak beállítani, zavart és korlátozott a munkámban. Soha nem fogadnám el ezt. Ma sem. Nekem a megyei cigánytanács titkári funkciója felelősség, s nem hiúsági kérdés. Tudom azt is, sok cigány vezető már a cigányságánál fogva is úgy érzi, ha valamilyen funkcióhoz jut, őrá föl kell nézni, mert előrelépett. Bátran állítom, velem nem így van. Közülük való vagyok, szegénységből indultam, s néha lelkiisme- ret-furdalásom is van. Segítséget kérnek tőlem és én valójában semmit sem tudok tenni. Ma nem díszcigányokra van szükség, hanem olyanokra, akik képesek szolgálni ennek a népnek a jövőjét. I- Hallottam olyat is, hogy megmondták nektek, mi a jó...- Akadt ilyenre is példa, sőt a megyei cigánytanács sem demokratikusan alakult. Kértem, a népfront segítségével tartsunk mindenütt cigányfórumokat, szóljunk az elképzeléseinkről, s válasszák meg ők azt, aki képviseli a népet. Mai napig nincsenek köröttem százával olyan emberek, akik tárgyalóképesek, akik társadalmi egészben, s benne a mi helyünkkel együtt képesek átlátni az ügyet. Akika mai politikai intézményrendszerbe is bele tudják illeszteni ezt a népet. Vannak, de még kevesen, így egyedül döntésképtelen voltam sokszor. Mindig csak véleményem lehetett. I- Nem akadt aki azzal vádol, hogy lazán sütkérezve, a pozíciód adta előnyöket meglovagolva élsz mint Marci Hevesen?- Mikor megszűnt a szekszárdi laktanya, s leszereltem, akadt elhelyezkedési gondom, s való igaz, a cigány koordinációs bizottság titkára segített. I - Protekciós lettél?- Nem hiszem, mert munkahelyre kerültem, ahol dolgozni kell. Külön szerencse, hogy kiváló közösségbe, megértő emberek közé a Bonyhádi Vízműhöz, a szennyvíztisztító telepre. Gépkezelő vagyok, s ez nem protekció kérdésé.- A televízió Napzárta műsorában láttam a cigány elit, értelmiség gondolkodásmódjának sokszínűségét, a sokszor személyeskedése- kig jutó vitákat. Értékes gondolatokkal rendelkező, jólöltözött emberek sokasága között mintha elsikkadna a lényeg, s az önmagukat jól eladni tudó képviselők egymás között sem egységesek.- Mélységesen fel voltam háborodva a látottakon. Mindenki bizonyítani akarja, hogy egyedül ő és szervezete tudja csak felvállalni a cigányok jövőjének segítését. Egy a cél, még közös koncepció is felfedezhető mindebben, de a személyes sikerhajhászás és az ebből való jólélés kívánsága sokszor mindennél erősebb tényező. Okos dolgok is elhangzottak. Raduly József fejtegette a cigányság alkotmányosjogait, azt, hogy legyen joga a cigányságnak alkotmányos jogainak megfelelően élni. I- Alkotmányban megszabott jog külön cigányra nem létezik.- Nincs, nem is lehet. Mégis biztos vagyok abban, a parlamenti döntések során a bársonyszékek egyikén sem ült cigány képviselő, aki népét segíthette volna. Sok szervezetünk verseng azon, ki kerüljön be. Ez jó. De csak ha együtt és egymásért teszik ezt, igaz versenyben. A kibontakozás folyamatában a cigányságnak is megvan az esélye a jobb jövőre, de nem így. Pesszimista vagyok, mert a célok jók, ám a módszerek különbözősége, sokasága a mindenáron való hatalomféltés, a másoknak való bizonygatá- sa, hogy én vagyok a legjobb... nem vezeti ki a cigányságot a bajból. Nem „Cicerókra”, ragyogó szónokokra van szükségünk, mert a szervezeteink eljutottak valameddig, ahol most nem találják a közös nevezőt. Sokan sütik a saját pecsenyéjüket a cigányság közös tüzén, mások meg megyei vezetők szimpátiáját lovagolva ülnek ott ahol melegedni lehet, a cigányok meg beülnek ebbe a hintába, mert azt hiszik ez jó nekik, de valójában az árnyékunkat még sosem léptük át. A kibontakozásban még nehezebb lesz. Az egy- pártrendszerben ha sikerült volna közös álláspontra jutni az országos cigánytanácsnak, a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének... (e szervezetek kezében a kulcs, meg kellett volna akadályozni a sok apró szervezet alakulását)... akkor lett volna esély... I- A többpártrendszer nem hiszem, hogy kizáró okként jöhet számításba, sőt köztük lehet a cigánypárt is...- A ma működő cigánypártot én nem vagyok hajlandó elfogadni, s léte veszélyes a cigányságra nézve. Nem látok garanciát arra, hogy ezt a cigányság elfogadja. Az önálló cigánypárt nem életképes. I- Ha jól értem minden cigánynak módjában áll megválasztani melyik párttagja kíván lenni, s ez alkotmányos jog is lesz, csak azért nem kell cigánypárt, hogy a cigányoknak legyen hová belépni?- A hazai cigányságnak politikai értéke lett, amit a választás fog bizonyítani. Nem szociálpolitikai, hanem társadalom- politikai kérdés és társadalompolitikai ügy a cigányoké. I- Mondd, meg fogod érni, hogy mai álmaid valósággá válhassanak, s néped oda jusson ahová szeretnéd?- Bízom benne, ha nem tenném, már lemondtam volna. I- Ha mindezt olvassák majd, szidni fognak?... veregetik a válladat...? haragosaid lesznek...?!- Amit mondtam, magánemberként tettem, olyan cigány emberként, akinek a népe sorsa, boldogulása nem mellékes. Ha valamit rosszul érzek, tudok, győzzenek meg az ellenkezőjéről. A fiú egy „f”-fel írta a nevét. Tafner Vidor - ekkor még mintTaffner- Bá- taszéken született 1881 -ben, Taffner Simon köz- és váltóügyvéd második házasságából. Egy idő után átköltöztek Bajára, ahonnan Vidort iskolái távolra vitték. Vegytant és természetrajzot tanult a pesti, majd a kolozsvári egyetemen. Tanársegéd lett, ledoktorált. A pillangókról és az atkafélékről könyvei jelentek meg. Hozzájárult a mikroszkóp technikai tökéletesítéséhez, ennek jobbítása - kutatásai kapcsán - éveken át foglalkoztatta. 1906-ban Besztercebányára került tanárnak. Egyszer éppen a tárgylencséhez szükséges alacsony fénytörésű üveg ügyében konzultált, amikor Olgyay Bertalan - Olgyay Viktor festőművész bátyja - azt a megjegyzést tette, hogy inkább a zománcokkal és a mázakkal kísérletezzék. így is történt. A botanikusnak ötvössé való avan- zsálását utóbb így mondja el: „... Egy kirakatban megláttam egy aranybronzból kalapáccsal felhúzott teáskészletet. Bár majdnem egy havi fizetésembe került, megvettem és megpróbáltam, tudnék-e én is rézből kalapáccsal valamit létrehozni. Elő- szörre egy tetraéder formájú kalaptűt sikerült csinálnom, és akkor már el voltam veszve. A kerámia technológia irodalmát tanulmányoztam a zománcok végett, s az ötvösség mellett a szomszéd fazekasműhelybe jártam, korongozni tanultam. Mikor már 10-15 cm magas edényeket tudtam korongozni, megpróbáltam bevonni őket mázzal.” - Egy idő után úgy érezte, hogy a fémmunkát jobban szereti. Ekkor megkísérelte zománcait rézre, ezüstre, aranyra alkalmazni. Sikerrel. Olgyayéktól kapott egy rézkarcok nyomására használt régi hengerlőgépet. Előbb lemezeket hengerelt, majd drótokból mutatós fémszálakat. így jutott el az ún. filigrán ötvösmunkák készítéséig. Az első világháború után - egy öt- vösműhelynyi felszereléssel - Székesfehérvárra került. Itt már remekműveket alkotott. Filigrán rácsok egymásra építésével, a recés drótból készült rekeszek saját készítésű zománcokkal való kitöltésével dolgozott. Zománcai közül egyedülállónak tartották a híres „vérzománc”-át. Csakhamar olyan szintre jutott, hogy a modern magyar zománcművészeti törekvések élvonalába állíthatta Mi- halik Sándor. A „Magyar Iparművészet” 1937. évi évfolyamában közölt tanulmány szerint „...műveiben határozottan kifejezésre jut - a régi motívumok újszerű megfogalmazásával - a nemzeti karakter érvényre juttatása.” 1939-ben román stílusú kelyhet készített a vágsellyei rk. egyháznak. Ezt követően sorra kapta egyházművészeti megbízásait. A műkritikusok szerint legnagyobb munkája a drágakövekkel és azsúrzománccal díszített barokkos sümegi cibórium (áldoztató kehely, ostyatartó). Ő maga a budapesti Bazilika „Szent István év” emlékére rendelt kelyhét tartotta fő művének, melyen 23 és fél hónapig dolgozott. ... Ez lesz eddig a l egszebb és legnagyobb munka, amit életemben csináltam” - tudósítja kedvelt szekszárdi rokonát, Katona Józsefné sz. Taffner Mártát. A Katona házaspár és a Taffner család, az újra felfedezett rokoni kapcsolat az, amely hosszú évtizedek után visszahozza szülőföldjére. Eddig csak az anyai ággal tartotta a rokonságot, most keresi az apai ág leszármazottait, így féltestvére gyermekeit, s a bátaszéki rokonságot. „...Úgy vagyok, mint egy vén fa, a melyik azt hitte magáról, hogy egészen egyedül van és egyszerre csak egy csomó madár rakott fészket az ágai közt...” - írja 1940 júliusában. Ez az az év, amikor visszajön szülőföldjére. Meghatottan jár Bátaszéken, ahol nagyapja és dédapja lakták, az ács ősök „vándor ösztönét” minden Taff- nerben kiütközni véli. De az igazán nagy élmény számára a művészé: látogatás Öcsényben, Decsen és Alsónyéken. Féltestvére felnőtt lányai is vele tartanak, hogy ottani ismerőseiknél népviseletbe öltözzenek. Őket, és a ruhákat kölcsönző helybéli menyecskéket kéri meg a művész néhány fotóra - Katona József fényképez -, hogy sziluettjében, kontúrjaiban motívumként majd felhasználhassa. Amikor a képek elkészülnek, unokahúga utána- küldi. A válaszlevél köszöni és értékeli a fotókat: „... Édes, aranyos Duci- kám, nagyon köszönöm a fényképeket, mind nagyon jól sikerültek. Technikailag is, meg képszerűség szempontjából is legjobb amelyiken a Vicával mentek föl a lépcsőn. Kicsit túlexponált az a kép, amelyiken a Vicával féloldalt vagytok, de képszerű- ség szempontjából jó, és ezen Neked is jó az arcod. Jó még azon, amelyiken mindnyájan rajta vagyunk, őcsényi felvétel... Nagyon tetszik nekem az a kép is, amit én állítottam be, amelyiken háttal vagy a Vicával. Ennek a kontúrjait majd föl is használom. Valószínű, hogy két-há- rom képnek a negatívját kölcsönkérem felnagyítás végett, de lehet, hogy csak rajzban nagyítom föl.” - Aztán újra visszatér a fotókra: „Bözse különösen a decsi fölvételen jó, ahol egyedül van, nagyon szép ruhában. Kár, hogy Adának az őcsényi ruhája fényképen nagyon simának és egyszerűnek hat.” Aztán egy kérdés:... h a egyszer kikerülnétek Decsre, egészen véletlenségből, megtudhatnátok annak a négy lánynak a nevét, akiket a templom kapualjában fényképezett Jóska. Egynek a nevét tudom, Mozolai Mária, de nem tudom biztosan, melyik az... Kettőnek nagyon szép hímzett inge van, a másik kettőnek pedig már városias szabású blúza.” Művészi megfigyeléseibe beavatja unokahúgát. ír a viselet testet deformáló hatásáról. Aztán biztatja a városias viselet helyi adaptálásának megfigyelésére: „... Ha a piacra jársz, vagy ami ritkább eset, hogy ha máshol találkozol sárköziekkel, figyeld meg, hogy a városi szabású és díszítésű ruhát nem veszik át minden további nélkül. Legfeljebb azok, akik mostanában veszik át. A régiek, akik már hosszabb ideje járnak városi ruhában, színösszetételben, kissé a szabásban is, de főleg díszítésben kezdik a falu egyéniségét, a saját ízlésüket belevinni az újba. Ezt Alsónyéken figyeltem meg, de valószínűnek tartom, hogy Decsen, Őcsény- ban is így lesz.” Asszonyszemmel hamar észreveheted az ilyen eltéréseket - teszi hozzá. Tafner Vidor éveken át egy bakonyi faluban töltötte nyarait. (Ez a hely népművészeti szempontból is felkapottá vált, amikor a táj- és népkutatás keretében 1937-ben „dudari napok”-at rendeztek.) Ittléte művészi élményszerzés, kikapcsolódás volt. Ősszel aztán sietett haza, hiszen - mint írja - ...tatár lányfejek rajzolásából n em lehet megélni.” - Sárközi útja után hirtelen úgy érezte, hogy Dudarhoz már csak a táj szépsége köti az emberek, asszonyok és lányok festési szempontból nem jöhetnek számításba, nem valami szépek és viselet sincs...” Művészetének új forrásvidékét jelenthetné a Sárköz! „Komolyan gondolkozom azon, hogy a nyári főhadiszállásomat átteszem valamelyik sárközi faluba...” - írja Szekszárdra. Nehéz esztendők jöttek, kár, hogy erre nem kerülhetett sor. Munkáinak egy része szakrális tárgy. De kisebb remekműveiből sokat őriz az Iparművészeti Múzeum. Akár egy kiállításra is tellene... solymár IMRE Sárközi Károly és Szabó Sándor a cigányság jövőjéről iiiü
