Tolna Megyei Népújság, 1989. szeptember (39. évfolyam, 206-228. szám)
1989-09-02 / 207. szám
1989. szeptember 2. Képújság 3 A Palmer-jelenség (Ha a népek nem ismerik egymást, egymás fantomjait teremtik meg) Augusztus 28-án az MSZMP Tolna Megyei Bizottságának székházában, dr. Jánosi György első titkár társaságában volt szerencsém egy tartalmas, élményszámba menő beszélgetést folytatni Mark Palmer úrral, az Egyesült Államok budapesti nagykövetével, valamint Thomas Lynchcsel, a nagykövetség első titkárával. Az eszmecsere és a szerény hidegtálvacsora után elkísérhettem a vendégeket a Dátum szerkesztőségébe és az orvosklubba. Benyomásaimról szeretnék itt számot adni. Mr. Palmer nem hagyományos értelemben vett diplomata, nem zárkózik be budapesti hivatala épületébe, nem ügyel kínosan diplomata mivoltára, ebből következően kimondja a véleményét a dolgokról. (Ezért érik időnként olyan vádak, hogy beavatkozik az ország belügyeibe.) Kifinomult intellektus, úgyszólván minden iránt érdeklődik, feszült figyelemmel kíséri a vitapartner minden mondatát. Ismeri a szekszárdi bor hírét, határozottan állítja, hogy a legfinomabb bor, amivel életében találkozott, egy üveg ajándékba kapott szekszárdi bor volt, sajnos, a nevét nem tudja, mert egy kísérleti termékről volt szó, amelynek nem volt még neve sem. De jó lenne tudni, melyik szekszárdi borászati termékről van szó, micsoda ingyen reklámot kaphatna ezáltal. Szívesen beszélget politikáról, gazdaságról, de akár filozófiai kérdésekről is. A legkülönösebb - de talán nem is annyira meglepő -, hogy mennyi a közös nevező egy amerikai diplomata és két megyei MSZMP-funkcionárius között. De hasonló élménye volt neki is nemrég a Szovjetunióban, ahol egy hetet töltött, és ahol rengeteg neves emberrel találkozott, köztük Gorbacsov közeli tanácsadóival is; és csodálkozással tapasztalta, hogy mennyire közel állnak a nézeteik a világ fő dolgairól. Ha leszámítjuk az antikommunista retorikát (mert az is volt), illetve ha azt behelyettesítjük az antisztálinizmussal, akkor nem látunk antagonisztikus nézetkülönbségeket közöttünk. Palmer úr is használta a sztálinizmus fogalmát és beszélt arról, hogy annak meghaladása ma három szocialista országban van napirenden: Lengyelországban, Magyarországon és a Szovjetunióban. Külpolitikai kérdéseket nézve a nagykövet nem lelkesedett túlzottan a ma bizonyos körökben tapasztalható magyar semlegességi törekvésekért. Szerinte Magyarországnak ebben a régióban maradva kellene támogatást nyújtania a keleteurópai reformtörekvések számára, ideértve Mihail Gorbacsov törekvéseit is. Egyáltalán nem örül a Szovjetunió nehézségeinek és nem tartaná pozitív fejleménynek, ha tagköztársaságok válnának ki a Szovjetunióból. Minden olyan lépéstől óva int, amely a gorbacsovi vezetés pozícióit gyengítené. Egyáltalán sokkal megértőbbnek bizonyult a Szovjetunió biztonsági érdekei iránt, mint sok itthoni hordószónok. Mr. Palmernek volt bíráló megjegyzése saját hazája demokráciájának fonákságait illetően is. Az USA-ban csak az lehet politikus, akinek vagy pénze van, vagy hajlandó a pénzvilág köreiben koldulni. Ez igen beszűkíti a politikára kiválasztódók bázisát. Azt is elmondta, hogy ő éppen ilyen okból nem lesz odahaza politikus. A Magyarországon lezajló folyamatokat történelmi jelentőségűnek tartja, kifejezetten ezért küzdött a budapesti kinevezés elnyeréséért. Kérdésére elmondtuk, hogy megválasztásunk előtt szabályos korteskörúton vettünk részt, ahol nyíltan hirdettük az MSZMP tagjainak, hogy valódi többpártrendszeren alapuló demokráciát akarunk és elvetjük az egypártrendszert. Ezután választottak meg bennünket. Palmer úr elismeréssel bólintott. Az USA-ban 12 párt van, de valójában kettő dönt el mindent és ez szerinte nem jó. íme egy amerikai politikus, aki nem tartja hazáját minden világok legjobbikának. Azt is elmondta, hogy ezen nekik változtatniuk kell és neki sokkal szimpatikusabb a nyugat-európai többpárti demokrácia. Igen érdekes volt, mennyire egyetértettünk az állami tulajdon, illetve az erre épülő gazdasági-politikai rendszerek megítélésében. Eltérés volt abban viszont- és ez természetes -, hogy Palmer úr a magántulajdont, mi viszont az állami tulajdon társadalmasítását tartjuk a követendő útnak. Azonban a fogalmak tisztázása rögtön újra közelebb hozta az álláspontokat, hiszen mi az állami tulajdon társadalmasítására többek közt a részvénytulajdon formát tartjuk megfelelőnek, illetve a tulajdonformák sokszínűségében gondolkodunk. Megjegyeztem Palmer úrnak, hogy jó lenne, ha Nyugaton nem kevernék össze a marxizmust a sztálinizmussal, hiszen például Marxnál központi kategória az állam elhalásának elmélete, ami vonatkozik az állam gazdasági tevékenységére is. A sztálinizmus tehát kifejezetten antimarxistá gyakorlat. Látszott a nagykövet úr arcán a spontán meglepődés ezen okfejtés hallatán. Azt is hozzátettem, hogy Nyugaton jól megfigyelhető a tőke, a termelőerők és a hatalom társadalmi (nem állami!) kontroll alá helyezödése, amit ő is elismert. Példaként említettem a részvénytulajdon általánossá válását, és kiterjedését széles rétegekre. Éppen a fogalmak e relativizálódását megragadva említette Jánosi elvtárs, hogy még azt is tisztáznunk kell, mi is az a szocializmus? Tökéletesen egyet lehet érteni Palmer úr azon véleményével is, miszerint korunkban a fejlődés fő motorjai a kis- és középvállalkozások, tehát ebbe a szférába kell áramoltatni az erőforrásokat és nem a nagyvállalati szférába. Erre említettem neki, hogy most amerikai cégek vesznek részt működő tőkével a borsodi kohászat „fejlesztésében”. Ha nekünk rosszat akarnak, ha hozzá akarnak járulni az elavult gazdaságszerkezet konzerválásához, az impotens nagyvállalati szféra továbbéléséhez, akkor csak csinálják. Mért nem az itteni kis- és középvállalkozásokba szállnak be tőkével? A mezőgazdaság fejlődésének magyarországi irányáról viszont már valóban vitatkoztunk; Palmer úr természetesen a farmergazdálkodás mellett szállt síkra; mi viszont a nagyüzemi forma megtartása és a nagyüzem valós, önkéntes szövetkezéssé való átalakítása útját látjuk célszerűnek. Beszéltünk a magyar mezőgazdaság eredményeiről is, valamint arról, hogy természetesen a farmergazdálkodásnak is lehet hazánkban létjogosultsága. Manapság sokan fölvetik, hogy Palmer úr sorozatos közéleti szereplése nem beavatkozás-e a magyar belügyekbe? Nos, Mark Palmer nem agitál szövetségi rendszerünk, vagy a Szovjetunió ellen, sőt, éppen ő int mérsékletre ezen a téren. Ugyancsak nem agitál egyetlen párt mellett sem, vagy netán az MSZMP ellen. Jellemző, hogy meglátogatta a Dátum szerkesztőségét, de interjút az MSZMP megyei lapjának adott. Természetesen ma mára világon mindenki beavatkozik mindenki belügyeibe, annyira erős a kölcsönös függőség. A másik kérdés: felfoghatjuk-e úgy, hogy Palmer úr „imperialista”, „kapitalista” politikus? Azt hiszem, ezek a kategóriák értelmüket vesztették. Mark Palmer nem valamiféle „imperialista”, „kapitalista” érdekeket véd, ez már nem a hidegháború, a koreai vagy a vietnami háború kora. Itt ül velünk szemben ez a csokornyakkendős amerikai diplomata, aki a nyugati civilizáció nagyon is létező vívmányait, értékeit tartja szem előtt; olyanokat mint az emberi jogok, az egyén szabadsága, a tolerancia, stb. Ugyanakkor beszélhetne-e ő, ma itt Magyarországon „kommunista diktatúráról”, „szovjet csatlósról”, tehát olyan dolgokról, amelyek még néhány évvel ezelőtt is a retorika bevett elemei voltak? Mark Palmer e közéleti szereplésével hozzájárul ahhoz, hogy kölcsönösen összetörjük egymás fantomképeit, hogy belássuk: ma már nem lehet a világot kizárólag a kapitalizmus-kommunizmus (szocializmus) ellentét szemüvegén át nézni, ma már a szabadság és diktatúra rendszerközömbös ellentétpárja a fő kérdés. A Nyugat már leküzdötte a maga rákfenéjét, a fasizmust (leszámítva néhány maradványt a perifériákon), s most rajtunk a sor, hogy mi viszont a sztálinizmus mételyével számoljunk le. Ez Kelet és Nyugat közös érdeke. GAZDAG LÁSZLÓ Nyugodt, mert pályázat útján nyert Új vezető a szekszárdi Skálában Rossz örökséget kapott Vanya György, legalábbis ami az épület műszaki álapotát illeti. A10 éve készült, majd öt éve fölújított tetőn megáll a víz, aminek az eladótérben is vannak nyomai. Mindjárt egy nagy feladat, amit a Skála alig néhány hete kinevezett új igazgatójának meg kell oldania. Itt van aztán az eddig veszteségesen működő S-modell üzlet. Már folyamatban van annak az átalakítása is: a profil meghagyásával, de alacsonyabb árfekvésű készlettel való föltöltéssel más üzemeltetési formára való áttéréssel. A jövő héten osztrák üzletemberekkel való találkozó szerepel a programban, aminek eredménye vélhetően az áruház választékán érzékelhető lesz majd. Az említett részletek - melyeket a feladatok közül ragadtunk ki - koncepcióvá - állnak össze.- Azt a nézetet szeretném erősíteni, hogy itt minden a vásárlóért van. Kollektiv munkával tudjuk csak elérni, hogy ezt a vevő is érezze. Az áruház dolgozói - miként én is - keresni járnak ide, ezért többségükben bizonyára partnereim lesznek ennek a koncepciónak a megvalósításában, hiszen a mi fizetésünk azáltal nőhet, ha emelkedik a forgalom, azaz elégedett a vevő. Vanya György elmondja azt is, hogy meggyőződése szerint minden különösebb beruházás nélkül, csupán odafigyeléssel növelni lehet 30 százalékkal az áruház forgalmát. Ehhez egyik lépés lesz, hogy szakemberek közreműködésével még ebben a hónapban pszichológiai tréningen vesznek részt az eladók, a „nem elriasztani a vevőt, nem rátelepedni, de rendelkezésre állni” elv jegyében. Az áruház osztályvezetőivel való első komolyabb megbeszélésnek is az lesz a témája, hogy mindenki a saját területén a forgalom növelésére vonatkozó elképzeléseit elmondja. Mindezekről Vanya György írt a pályázatában, amellyel elnyerte a Skála igazgatói állását. „Megfelelő vezetői gyakorlattal, iskolai végzettséggel...” A pályázati feltételeknek kétségtelenül megfelel a közgazdasági egyetemet végzett fiatalember, mégsem kerülhető meg a kérdés: Hosszú ideig tartó pártapparátusi munka után miért váltott?- A megyei párt- bizottság gazdaságpolitikai osztályán dolgoztam hét évig, ott is közgazdasági jellegű volta munkám. A bonyhádi pártbizottság titkári állását is azért vállaltam el, mert úgy éreztem, hogy az MSZMP az a szervezet, amelynek segítségével helyes gazdasági elképzeléseket meg lehet valósítani. Az újabb fejlemények - például többpártrendszer - megmutatták, hogy ez többé nincs így. Az MSZMP nem gyakorolhat többé kívülről hatást a gazdaságra, ezt én sem fogadnám el Skála-igazgatóként. Kényelmetlenül kezdtem érezni magam a pártbizottság titkáraként, mert egyre kevésbé találtam olyan közgazdasági jellegű munkát, amivel megszolgáltam a fizetésem. Pályát nem módosítottam, legföljebb - a hasonlatnál maradva - más közlekedési eszközön utazom, de ugyanazt a célt, a gazdaság előbbrevitelét szeretném segíteni.- Gyakran hallani olyan véleményt - s a megyei ellenzék egyik vezetője éppen az ön esetét hozta egy alkalommal erre példának -, hogy a párt úgy próbálja átmenteni hatalmát, hogy gazdasági pozíciókba juttatja embereit...- Nyugodt vagyok, mert pályázat útján nyertem el ezt az állást. Rossz lenne biztosan, ha „ide dugtak volna”... Az MSZMP-hez való viszonyomat én majd a kongresszus után döntöm el - amikor kiderül, hogy melyik erő marad fölül -, mert nagyon megrázott és hónapokra cselekvésképtelenné tett az, hogy - miközben én hitem szerint a közös érdekekért dolgoztam - június 26-án a fejünkre olvasták, hogy évtizedeket vettünk el az ifjúság életéből... Azonos pályán, hasonló célokért Vanya György tehát pályázat útján igazgatója lett a Skálának, s dinamikusan és hozzáértően munkához is látott. Beszélgettünk arról is, hogy az előző igazgatóhoz nagyon ragaszkodtak a dolgozók, ez nehezítheti a dolgát.- Valóban láttam egy-két morcos arcot az áruházban, főleg amikor elmondtam filozófiám lényegét: keresni, de több munkával. Mégis - mivel mindannyiunk érdeke - ezt érzésem szerint elfogadják az emberek. A jó ötleteket, a szép árut, a kedves eladót elfogadjuk mi, vásárlók is. Legalábbis az elsőből máris van bőven. Saját arculat kialakítására törekszik az új igazgató, ennek megfelelően a műszaki, tudományos haladást a szabadidő hasznos és kulturált eltöltését, valamint szociálpolitikai célokat különösen preferálni igyekeznek a Skálában. Alighanem ez utóbbi jegyében hétfőtől nagyszabású hitelakció indul, ami segítheti a nagycsaládosok télre való fölkészülését, és természetesen az áruháznak is hasznos lehet, hiszen nő az áru forgási sebessége. — ri — gk 4 kérdés A spórkocsiról Mennyien kérték az alternatív szolgálatot? „Az Országgyűlés június 27-én kezdődött ülésszakán a képviselők hosszas vita és meglehetősen bonyolult szavazási procedúra után elfogadták a honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény módosítására benyújtott törvényjavaslatot. A képviselők számos módosító indítványt méltányolva döntöttek a törvényjavaslatról, melynek elfogadásával lehetőség nyílik hazánkban is a polgári szolgálat teljesítésére. A fegyver nélküli szolgálat időtartama 24 hónap... a polgári szolgálat időtartamát 28 hónapban állapították meg.” (Újsághír.) A fentiek alapján - s különös tekintettel az újoncok hét elején megtörtént bevonulására - az iránt érdeklődtünk a Tolna Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokságon, hogy az ezer fiatal közül mennyien tartottak igényt fegyver nélküli, illetve polgári szolgálatra?- A behívás napján egyetlenegy fiatal sem kérte felmentését a fegyveres szolgálat alól - válaszolt Illés Gyula őrnagy, kiegészítési osztályvezető. - Persze a szeptember 30-án esedékes esküig nem kizárt, hogy néhányan meggondolják magukat.- Másoktól, tehát nem a jelenleg behívott állományból, beérkezett önökhöz esetleg ilyen jellegű kérés?- Igen, az eddigi adatok szerint öten a fegyver nélküli, négyen pedig a polgári szolgálatot kívánják választani, általában vallási, lelkiismereti okokra hivatkozva.- Mi a teendő ilyenkor?- Ez esetben az illetékes megyei tanács és a hadkiegészítési parancsnokság egy vegyes bizottságot hoz létre, elbeszélgetnek a fegyveres szolgálat alól felmentést kérő személlyel. A körülmények mérlegelése után eljuttatják javaslatukat a megyei parancsnokhoz, aki egy személyben dönt a kérdésről. - szá A Magyar Hitel Bank Rt. a közelmúltban nyilvánosságra hozta szándékát, mely szerint hamarosan az MHB fiókjainál is el lehet helyezni - az eddigieknél sokkal kedvezőbb feltételek mellett - személygépkocsiigénylési letétet. A hirt a pénzügyi kormányzat cáfolta, majd tárgyalások kezdődtek, ahol mi, állampolgárok, potenciális gépkocsivásárlók csak szurkolhattunk és találgathattunk; ki lesz az erősebb a PM kontra MHB vitában?- Hogyan zárultak a tárgyalások? - kérdeztük Bézsenyi Gyulától, az MHB Rt. szekszárdi fiókjának vezetőjétől.- A Merkur Személygépkocsi Értékesítő Vállalat megbízásából 1989. szeptember 1 -tői a Magyar Hitel Bank Rt. is elfogad személygépkocsi-igénylési letétet.- Az eredeti tervek szerint az MHB a jelenlegi 6 százalékkal szemben 18 százalék kamatot fizetett volna a letétbe helyezett előlegek után. Sikerült-e szándékukat keresztülvinni, illetve milyen kompromisszumot kellett kötniük?- A vásárló a megrendelt személygépkocsi vételárának 40 százalékát köteles igénylési letétként befizetni, ez után a jelenlegi szabályok szerint egy éven belül 2, egy éven túl pedig az egész időszakra 6 százalék kamatot fizetünk. Amiben pedig a spórkocsi - az MHB-nál befizetett gépkocsi - megelőzi a többit; az ügyfél választása szerint az MHB árkülönbözeti térítést nyújt, vagy a vásárlók közötti rendszeres ajándéksorsolásban való részvételre ad lehetőséget.- Mi ennek a két változatnak a lényege?- Az árkülönbözeti térítést nyújtó változat a megrendelt gépkocsi árában bekövetkező inflációs áremelkedésre nyújt fedezetet. A térítés a kamaton fölül jár. A kamat és az árkülönbözeti térítés együttes mértéke legföljebb 18 százalékig terjedhet egy-egy évben. Meg kell mondanunk, hogy az árkülönbözeti térítés kifizetése jelenleg jogszabályba ütközik, ezért csak a korlátozó szabályok megszüntetése után kerülhet sor - a letételhelyezés időpontjáig visszamenőlegesen - ilyen jellegű kifizetésre. A vételár 100 százalékának befizetése esetén, ha az áremelkedés mértéke az egész elhelyezési időszakra nézve egy-egy évben a 18 százalékot nem haladja meg, az ügyfél az MHB-tól a teljes vételárat kapja meg. Ami pedig az ajándéksorsolásos változatot illeti; a sorsolásra minden évben kétszer kerül sor. Minden 200 letételhelyező között évente egy nyereményt sorsolunk ki, ami az elhelyező által megrendelt személykocsi megrendeléskori vételárának 60 százalékát érő MHB letéti jegy. Kisorsolunk további, kisebb értékű letéti jegyeket is. Ha az ügyfél bizonytalan még a két forma közötti választást illetően, úgy módja van 1990. június 30-ig az ajándéksorsolásos változatról a másikra áttérni.- Bár véleményem szerint ez a spórkocsi nem egészen olyan vonzó, mint az MHB azt eredetileg szerette volna, mégis elképzelhető, hogy többen ezt választanák azok közül is, akik már korábban befizettek valamilyen pénzintézetnél. Mi a teendőjük?- A megrendelőnek lehetősége van arra, hogy letétjét más pénzintézettől az MHB-hoz átutaltassa. Ez esetben az MHB-Merkur szerződés értelmében a gépkocsi átvételi sorszáma jogfolytonos marad. Fontos tudni, hogy aki letétjét át kívánja helyezni, ne töltsön ki megrendelés visszavonásáról szóló nyomtatványt, és ne vegye föl készpénzben a letét ösz- szegét, mert az a Merkur-sorszám elvesztésével jár. - ri -