Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-12 / 189. szám
1989. augusztus 12. TOLNATÁJ - 5 Csak-csak kertészkedek Csóti Mátyás nevét hallva - Decsen - mindenkinek a zöldségfélék, paprikák, paradicsomok, burgonyák képe jelenik meg. Kertész ember volt és maradt. Az édesapja is kertészkedett, aki arra kényszerült, hogy vándoroljon. Csóti Mátyás 1920-ban született az Újvidék és Óbecse közötti Csúrog községben. A kereskedőinas-éveket félbeszakítva választotta inkább a szabadságot is jelentő kertészéletet. Gondolatait gyorsan hessegeti az ifjúkori évekről, amikor a magyarokat is internálták... A saját községükbe nem volt szabad visszamenni... Aztán a tábor, majd szökés Magyarországra az állapotos feleséggel... Otthonkeresés, -teremtés Decsen... *- Lassan gyarapodott a gazdaságom, 1956 után Sárbátában 4 hold földet vettem és az újtelepen egy nagyobb házat - emlékezik Csóti Mátyás. - Majd 1960. tavaszán csináltattam új kocsit, lószerszámot. Május 13-án gyomorműtétem volt. Akkor már szó- longattak, hogy lépjek be a téeszbe. Egyszer meguntam a noszogatást, bementek a tanácselnökhöz, aláírtam a belépési nyilatkozatot. Ezzel egy pillanatra elrendeződött minden. Aztán a nehézségek következtek. Én Sörföző István javaslatára az Alkotmányba léptem, ahol sok volt a régi teher, eladósodott a szövetkezet. Ha ezt nyíltan megmondták volna, talán többre jutnak, de titkolták, hogy ne tudjon róla senki. Fizetni nem lehetett, csak tízforintos munkaegység-előleget. Ez nem sokat ért. Az első közös év rosszul sikerült. A kertészetet én 18-20 emberrel alakítottam ki. Volt a vezetőséggel egy olyan megállapodásunk, hogy terven felüli teljesített termés felét megkapjuk. Olyan szerencsénk volt abban az évben, hogy 11 forintos munkaegységet fizetett a téesz, de mi kaptunk 13 Ft prémiumot. * A józan ész azt diktálná, hogy az elért eredmény alapja a jobbnak, amire építve holnap még jobb lehet. Ez korántsem így van. Hosszú viták, veszekedések, egymás meggyőzése, az idegek őrlése gyakori volt. *- Ma is elszégyellem magam - röstellke- dik Csóti Mátyás -, hogy egyszer csúnyán kifakadtam, fölálltam egy közgyűlésen és azt mondtam, hogy el kell zavarni azokat a vezetőket, akik nem tudnak gazdálkodni. Akkor a nép engem megtapsolt, de dolgozni csak kellett. A növénytermesztésben legalább négy év elment úgy, hogy nem tudtak felmutatni eredményt. Voltak olyan tagok, akik azt mondták, ha nem fizetnek, nem dolgozunk. Még télen is kint maradt a kukorica. A vadak megették, mások ellopták. Üresek maradtak a górék. Én is azt mondtam, hogy adjuk oda harmadosba a kukoricát, mert aki megkapálja, az le is szedi. Azt mondták akkor, hogy ezt ne gyakoroljuk, mert a múlt rendszer maradványa. Na, de a szomszéd községben is ezt csinálták és ott 30 Ft munkaegységet is tudtak fizetni. Szavazásra tettük fel. így lett, elfogadták a harmadost. * Kezdett gyarapodni az Alkotmány. Sikerült az adósságokat csökkenteni. Tudtak fizetni is. Eközben természetesen évek mentek el. * * Sok keserves dologra emlékezik a mindig kertészetben ténykedő Csóti Mátyás:- Eljártam Bonyhádra piacra a zöldséggel. Takarmányunk nem volt, zabszalmával etettük a lovakat. Amikor ismerőssel találkoztam, elbújtam, nehogy megkérdezze, hogy a mieink ezek a lovak? A téeszek egyesítésével én nem értettem egyet, de akkor már a három téesz között olyan villongások voltak, hogy... Elcsalogatták egymástól az embereket. Az Új Élet jobban tudott fizetni, mint mi, nem volt régi adósságuk. Úgy nézett ki, ők jobban gazdálkodnak nálunk, de aztán ahogy a mondás tartja, egy falu, egy nóta... Amikor egyesültek a téeszek, 400 hold kertet kaptam, én lettem a főkertész. Az első két évben 110-120 asz- szony dolgozóm volt, 15-20 férfi, három állandó lovasfogat. Az én négy osztályommal - akkor ennyi volt a kötelező iskola - még könyvelést is vezettem. Sorszám szerint minden bizonylatot felírtam. Volt egy nagyon rossz évünk, a 75-76-os. Ha jól emlékszem. Akkor úgy döntöttek az akkori vezetők, hogy fölszámolják a kertészetet. Akkor még négy évem volt a nyugdíjig, nem tudtam volna máshova menni dolgozni. Maradtam a téeszben. Csóti Mátyásnak ekkor a fizetése meghagyásával felajánlottak egy raktárosi állást. A faluban, az Ady Endre utcában épült korábban - éppen a téesz kertészetének árudájaként - egy kis zöldséges bolt. Megvette ezt Csóti Mátyás, mondván, majd a nyugdíjas éveire még jól jöhet.- A házi kertemben csak-csak kertészkedek, nem hagy a vérem. Nekem azok a raktáros évek a rabságot jelentették. Kilenc esztendeje vagyok már nyugdíjban. Befóliáztam otthon a kertet. A gyerekeimnek is van egy kis földje. Évi 4-5 ezer tő paprikát tudok a sátrakban nevelni, ugyanennyi paradicsomot, 3-4 száz uborkát, de mind csak primőrként. Kint a decsi hegyen is van földünk, itt síkfóliás krumplit is szoktunk termelni... Én 1951 -ben kerültem ide a faluba. Akkor már volt a kis Alkotmány. Bográn volt bérelt földem és a területükön jártam keresztül. Aratáskor, amikor én a búzát taCsóti Mátyás karodtam, a téesztagok a fa alatt ültek. A másodikat fordultam, még mindig ott voltak. Ugyan mit vártak, mit tudtak volna osztani? Nem szóltam semmit, ma sem akarom bántani őket. Ilyeneket látva nem nagyon örültem, hogy nekem is közéjük kellett áll- nom, mert én akkor már elértem önmagam erejéből azt, amit akartam... Ma azért állítom, jó dolog, hogy az ember, ha a téeszben megöregszik, megkapja a nyugdíjat. DECSI KISS JÁNOS Társtalanok a bárban Szekszárdon, a Gemenc bárban minden második vasárnap délután estébe nyúló összejövetelt tart a Társtalan Barátok Városi Egyesülete. Ezen a vasárnapon negyvenketten jöttek el a találkozóra, két héttel ezelőtt negyvennyolcán voltak. Arra a kérdésre, hogy ki vállalja, hogy nyilatkozzon, illetve kiket fényképezhetünk, megoszlanak a válaszok. Természetesen tiszteletben tartjuk azok óhaját, akik nem kívánják nevüket közölni. Asztaltól asztalhoz megyünk beszélgetni.- Özvegy vagyok, hat éve egyedül élek - meséli egy bájos asszonyka. - Alakulásától tagja vagyok az egyesületnek. Az idén most tudtam először eljönni, családi esemény tartott távol, a kislányomnak gyermeke született. Nagy örömmel tapasztalom, hogy mindenki itt van... Olyan ez a társaság, mint egy kis család. A klubvezetés korrekt, az atmoszféra megnyugtató. Egy magányos nő nem mehet el bárhová... Itt mindig jól érzem magam. Megéri az az 50 kilométer oda-vissza, amit ilyenkor meg kell tennem érte. Vendéget is hozott: egy barátnőjét, aki nem tagja a klubnak, és aki felsóhajt: „Keserű kenyér ez...” Átülünk egy asztaltársasághoz.- Szekszárdon nincs olyan szórakozóhely - mondja Juhász Istvánná, aki már több mint három éve klubtag -, ahol egy magányos nő kikapcsolódhatna. A találkozók ezt pótolják. Hosnyánszki László hozzáfűzi:- Itt olcsón lehet szórakozni, egy évre 600 forint a tagdíj. Megéri, annál is inkább mert megszokott társaságban vaEgyütt gyünk. Előfordul, hogy betéved közénk egy-egy turistacsoport, ha van hely, a vezetőség ilyenkor megengedi, hogy közöttünk szórakozzanak. Az imént is jött egy csoport, nem is tudom, hova .lettek. Kéthetente találkozunk. Kár, hogy nem szombaton, hiszen hétfőn korán reggel munkába megyünk. De a jóbarátok, ismerősök jelenléte, a lehetőség a táncra, a jó kiszolgálás kárpótol ezért az apróságért. Olyan is előfordult, hogy itt tudtam meg valakiről: rokonom. Akinek névnapja van, azt felköszön- tik. Az ünnepelt mindig kap virágot. Műsor is szokott lenni: táncversenyt tartanak, magyar nótákat énekelnek, verset mondanak a tagok. Nők napján virágot, ajándékot kapnak a hölgyek. Kirándulás csak úgy jön össze, ha 4-5 személygépkocsi tulajdonosa összeszervezi: az idén Harkányban voltak. Egy talpraesett fiatalasszony nyilatkozza:- Sok a hölgy, kevés a férfi, mint általában mindenütt. Várjuk a bátortalan férfiaAz ünnepeltet megtáncoltatják kát, hiszen közöttük is sok a magányos, csak nem mernek eljönni... A hangulatos bárhelyiség bejárata mellett három hölgy ül egy asztalnál, szemmel láthatólag jól érzik magukat, s miközben a kéttagú zenekar rázendít a talpalávalóra, elbeszélgetünk egyikükkel: T-né Irénnel.- Ön hogy lett tagja az egyesületnek?- Nem olyan rég hallottam róla. Nagyok már a fiaim... nem lehet mindig csak a tévét nézni, unalmas otthon. Elvált vagyok, de ez egyáltalán nem zavar. Mióta elváltunk, azóta jobb az életünk. A fiúkkal jól megvagyunk. Most katona a nagyobbik, augusztusban szerel le. Nem férjhez menési szándékkal járok ide: egy vendéglőbe, ha nő az ember, nem mehet el, itt viszont lehet táncolni... Múltkor volt Anna-bál, különféle játékokat játszottunk, táncoltunk, volt zsákbamacska... Hogy ez gyerekes szórakozás? Az ember úgy kapcsolódik ki, ha játszik. kar és az egyesület együttműködésének egyéves évfordulóján köszönti Farkas László zenekarvezetőt és Barát Györgyöt, akiről tréfásan megállapítja: ő a kisegyüttes. A Társtalan Barátok Városi Egyesületének jelenlévő tagjai megtapsolják őket. Hogy miért emeljük ki ismételten az egyesület nevét? Azért, mert ez a „másik”, ami nem tévesztendő össze azzal, amiből kivált: a Tanítóképző Főiskolán kéthetente találkozó Társtalanok Baráti Egyesületével.- Tavaly év elején váltunk ki és alapítottuk ezt az újabb egyesületet - mondja Muntyán Endre -, melynek célja a magára maradt, otthon bezárkózott embereknek lehetőséget biztosítani arra, hogy a fárasztó hétköznapokat, az esetleges elfásultságot hasonló életadottságú közösségben tudják feloldani. Itt lehetőség nyílik társalgási, társasági, érzelmi kapcsolatok kialakítására. Tagjaink házasságot ugyan még nem kötöttek, amelynek érzelmi alapja itt alakult volna ki, de társaskapcsolatok létrejöttek. Hat-nyolc pár is van közöttünk, akik harmonikus együttlétükkel ezt bizonyítják. A közösség többi tagja nem veszi különösebben figyelembe az együttélésüket, mert ki tudja, holnap mi lesz... De a különvált párok is tapintatosan viselkednek egymás iránt, nem kiabálnak egymásra kígyót- békát. Új tagok felvétele esetében betartjuk a hatvannapos próbaidőt: ezalatt négy találkozón vesznek részt, a tagság viselkedésük alapján eldönti, méltónak találja-e a jelentkezőt arra, hogy befogadja. A táncoló, beszélgető, ezen a találkozón csöppet sem magányos társtalanok- nak további jó szórakozást kívánunk, és kilépünk a nyári estébe a mindvégig háttérbe szorított kérdéssel, amely most, hogy nem halljuk a zenét, a beszélgetés duruzsolását, szabadon lép előtérbe: sok ember kéthetenkénti többórás együttléte vajon csakugyan közömbösítheti a magányt? DOMOKOS ESZTER ÖTÖS RÉKA A táncolók közé vegyülünk, amint utat törünk a bárpult felé, melynek túloldalán Molnár Tibor felszolgáló várja kérdéseinket. Elmondja, hogy hétköznapokon az éjszakai bárban dolgozik, kéthetente vasárnap délután a magányosok találkozóján szolgál fel.- Nem először szolgálom ki őket, meg tudom állapítani, hogy jókedvű, kulturált társaságról van szó. A fogyasztás inkább jó, mint átlagos. Civilizált a légkör, itt soha nincs probléma. Vasárnap a Gemenc bár tulajdonképpen szünnapos, így adhatott helyt a rendezvénynek. Ebben a rohanó életben az embereknek szükségük van a kikapcsolódásra... Egyetértünk Molnár Tiborral. A megértésért, a civilizált szórakozási lehetőség biztosításáért elismerés illeti a szálloda vezetőségét. Muntyán Endre, az egyesület elnöke egy perce figyelmet kér. A kéttagú zeneEgy-egy szál kardvirág a zenekarnak Asztaltársaság Sok a hölgy...
