Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-04 / 182. szám

1989. augusztus 4. rJÉPÜJSÁG 3 Visszhang Agram? Megvan! Levél Döbröközről Tisztelt D. Varga Márta! „Hallgattassák meg a másik fél is” - tartja a régi mondás. Különösen igaz ez olyan esetben, amikor több száz ember életének alakulása a tét. „Aljas manőver, vagy törvénytelen elnök” című cikkére hivatkozva szeretném elmondani a döb- röközi tsz azon tagjainak véleményét, akik a jelenlegi elnöki posztot betöltő Szabó István személye ellen a leközölt beadványt tették, illetve a visszahívást kezdeményezték. Úgy érezzük ezt köte­lességünk megtenni, mert önnek nem volt módja a Döbröközön való rövid tar­tózkodása alatt a tények teljes ismereté­re szert tenni. Kizárólag a tsz vezetőségi ülésén szerzett értesülései, illetve az azt követően Szabó Istvánnal történt beszél­getése alapján volt lehetősége a cikk megírására. Szeretném társaim, és az összes aláíró nevében kijelenteni, hogy tevékenysé­günket nem „aljas manőverének szán­tuk, hanem szeretnénk ha szövetkeze­tünket igazi vezető vezetné, mint amilyen az Staudt Jenő idejében volt, és ez a ve­zető ténylegesen vezetne, és nem ural­kodna. Mi ezt tisztességes közös köz­gyűlésen, egymás véleményeit megis­merve és megszívlelve akartuk véghez vinni, de eddig még hivatalos fórumon sehol nem mondhattuk el. Ezért vagyunk kénytelenek önhöz fordulni és megkérni e levelünk megjelentetésére. Ön is meg­győződhetett arról, hogy Szabó István szétválasztotta a két község tagságát, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy ne ismer­hessük meg egymás véleményét, de kü­lönösen azért, hogy a gyulaji részköz­gyűlésen a döbrököziek szándékáról azt mondjon, amit akar. A cikknek igaza van, hogy 3-4 ember indította el ezt a folyamatot, de kérjük fi­gyelembe venni, hogy a valamikori döb- röközi vezetők és középvezetők közül már csak néhányan vannak, mivel a töb­biek Szabó István Döbröközre kerülése után eltávoztak a szövetkezetből. Ezek az emberek ismerik a tagság véleményét, arra alapoznak, és ez adott számunkra erőt a visszahívás megindítására is. Igaz, hogy nyugdíjasaink támogató segítségét kellett kérnünk az események során, de tettük ezt azért, mert Szabó Istvánt ismer­ve, nem lett volna módunk megtorlás nél­kül felemelni szavunkat. Ugyanettől a megtorlástól kímélni akartuk az aktív ta­gokat is. Ugye ön elhiszi nekünk, hogy 177 embert nem lehet félrevezetni? De csak azért 177 aláírást gyűjtöttünk, mert ennyi kellett a közgyűlés összehívására. Ha 300 kellett volna, akkor annyit írtak volna alá tagjaink, mert véleményük és az általunk - aláírógyűjtők - véleménye azonos. Elképzeléseinket nem tudtuk véghez vinni, mert az előkészítés során fény de­rült az 1989. március 14-én történt el­nökválasztás és szvazás eredményének helytelen és törvénytelen értékelésére, és ennek alapján tettük meg a hatályon kívül helyezésre szóló indítványunkat. Ekkor döbbentünk rá, hogy Szabó István jogtalanul gyakorolja az elnöki hatalmat. Ha ezt azonnal nem tettük volna meg, mi is a törvénytelenség részesei lennénk. Véleményünk szerint a törvények betar­tása nem „aljas manőver". Bíztunk abban, hogy Szabó István lesz az első személy, aki e dolog tisztázását kéri, de ismételten csalódtunk benne (vagy talán nem is?), mert a törvényekre fittyet hányva, saját személyes ügyében a vezetőséget is befolyásolva tovább próbálta menteni pozícióját. A cikkben megszólaltatott vezetőségi tagok nagyon egyoldalú dolgot állítottak. Azok cáfolata igen könnyű dolog lenne, de a levelünk megjelenésében bízva, nem akarjuk részleteire bontani monda­nivalónkat. Ezekre majd a közgyűlésen kitérünk, ha egyáltalán lesz rá módunk úgy, hogy a gyulaji tagok is ismerhessék meg véleményünket. Egy felvetésre vi­szont feltétlen reagálnunk kell: a cikk megemlíti, hogy ez a falu mindig jó ered­ményeiről, a szorgalmas emberekről, nem pedig a viszálykodásról volt híres. Őszinte sajnálatunkra ez már csak rész­ben igaz, mert a múlt év is az akkori el­nök, és Szabó István igen súlyos szemé­lyi konfliktusai között zajlott le. Azt pedig mindenki tudja, hogy abban a vitában sem a néhai elnök marasztalható el. Ak­kor is a teljes hatalmat akarta, csak a tag­ság elnöke mellé állt. Ez a szövetkezet társadalmi megítélését jelentősen rontot­ta. Mivel nem akarjuk, hogy téeszünk pozícióromlása folytatódjon és anyagi területre is hasson, a közösség érdeké­ben fel kellett emelni szavunkat. Bíztunk abban, hogy Szabó István elnöki székbe kerülve magatartásán, vezetői módsze­rein, modorán, az emberekkel való kap­csolattartásán jelentős mértékben vál­toztatni tud, de a bizalom méltatlan volt. Változatlanul érvényben maradtak az egyeduralomra törő módszerei, a közvet­len vezető kollégák kizárása a döntések­ből, a tagság érdekeinek egyszemélyes meghatározása. Véleménye csak Szabó Istvánnak lehet a szövetkezetben, a mun­katársai véleménye csak a saját vélemé­nyének helyeslése lehet. Ez a módszer pedig csak a csőd felé vezethet és min­den szövetkezetünkért aggódó tagnak ez ellen fel kell lépnie. Mert nem egy emberé ez a szövetkezet, nem is egy-két befolyá­solt kis csoporté, hanem valamennyi tag­jáé. Ezen véleményünk miatt jogunk van dönteni saját sorsunk felett, demokrati­kusan, minden befolyástól mentesen. Gondjainkat, problémáinkat még so­rolhatnánk, de ezt majd az igazságunkért folytatott további küzdelmünk során meg is fogjuk tenni. Ezen igazságunk érdeké­ben kérjük a levél megjelentetésének szíves támogatását. Tagjaink zöme ezt kéri öntől, hogy hallgattassák meg a má­sik fél is. Döbrököz, 1989. július 30. Tisztelettel: LÖRINCZ GYULA, a döbröközi Zöldmező Mgtsz tagja, az ügyünkben támogató tagok képviseletében is (Mint ismeretes, a szóban forgó cik­künk 1989. július 29-én jelent meg.) Mezőgazdasági gépek Szegedről Angol megrendelést kapott a szegedi székhelyű Tornádó Jármű- és Gépgyártó Kft. a most már külföldön is ismert és népszerű termékére, a 10 tonnás, univerzális pótko­csira. A gép elsősorban szerves trágya szórására készült, de a kiegészítő felépít­ménnyel zöldtakarmány, illetve bármilyen áru szállítására is alkalmas. Nem nyilatkozik az elfoglalt igazgató Reklámra - költenek (Folytatás az 1. oldalról.) A kérdés: az a megyei vállalat, amely mezőgazdasági gépeket, készterméke­ket állít elő, miként tud megélni ma a nyolcvanas évek végén, akkor, amikor az üzemeknek nemhogy öntözésre, de másra sincs pénze. Erre lettünk kíván­csiak, s kérdéseinkre Zsigovits Ferenctől szerettünk volna választ kapni. Attól a vállalati igazgatótól, aki a hetvenes évek­ben a hazai sajtó gyakori szereplője volt, s minden kérdésre ésszerű és elfogad­ható választ igyekezett adni. Négy napon át nem sikerült elérnünk a vállalatigazgatót, s az ötödik napon a ko­ra reggeli órákban sürgős elfoglaltságá­ra hivatkozva Reinhardt Istvánt, gazdasá­gi igazgatóhelyettest jelölte meg informá­toruknak, aki szerinte a vállalat dolgait „keresztül-kasul” ismeri.- Pontosan én nem tudnám megismé­telni a vállalat szlogenjét, de arról lenne szó, hogy az öntözőberendezéseket, a háttéripari berendezéseket, s a perforált lemezeket reklámozzuk. A reklámszöve­get a főmérnök tudná elmondani, kazet­táról, de ő éppen szabadságon van -, én nem jegyeztem meg, mivel a tévében hal­lottam csupán.- Mindez azt feltételezi a laikus számá­ra, hogy eladatlan készletekkel rendel­kezik a szekszárdi Agram.- Nincsenek eladatlan készleteink, de többet tudnánk termelni, mint amennyi a pillanatnyi igény.- Kik ma a megrendelőik?- A malomipar, a gabonaipar, valamint a Fegyver és Gázkészülékek Gyára, a FÉG, ez utóbbi cég a gázkonvektorok ké­szítésénél használja fel a termékeinket. A perforált lemezeket malmokban külön­böző rostáknak, szitáknak használják, az Agroker, s a Ferroglóbusz is partnerünk ebben az értékesítésben. Az apró-csep­rő dolgokat, amelyeket még gyártunk, felsorolni is nehéz, de a legfontosabb kö­zülük: az öntözőberendezés, ami az ösz- szes termelésünk 30-35 százalékát teszi ki. Ebben benne foglaltatik egy korszerű öntözőberendezés, a Rhotomat tovább­fejlesztett változata, a hagyományos ön­tözőcsöveink, a szórófejek, amelyek a kiskert, házikert öntözésére alkalmasak. Jelentős ezenkívül a gyönki gyáregység által gyártott, a Ka-hyb sertés technoló­giai rendszere. Előbb-utóbb az épüle­tek csővázas rendszerének az építésére is vállalkozhatunk -, az az össztermelé­sünknek a 18-20 százalékát teheti ki. A csőtológép háttéripari tevékenység, ezt kellett továbbfejlesztenünk, mivel a me­zőgazdasági gépek iránti kereslet meg­lehetősen csökkent. A hazai és a külföldi piacon különböző szelvényekkel jelen­tünk meg -, kör, négyzet és téglalap, te­hát zártszelvényekkel.- Most az első félév végén milyen az anyagi helyzete az Agramnak?- Ha az effektiv pénzügyi helyzetet nézzük: jó. Ha az eredmény szempontjá­ból közelítjük meg a kérdést, akkor is jól állunk, akár a bázisszinthez, akár pedig a tervhez viszonyítunk. Az első félévben - megelégedésünkre - nyereséget értünk el, s ez a nyereség 20-21 millió fo­rintot tesz ki. Pontosan: 20 millió 778 ezer forint. Tehát a pénzügyi helyzetünk stabil.- Miből van a legnagyobb bevételük?- Az öntözőberendezésekből, ami fő­leg az első félévben meghatározó, hisz ősszel senki sem öntöz -, hacsak nem hosszú és száraz az ősz, s nagy a száraz­ság. A Ka-Hyb technológia folyamatos, ütemes, csakúgy mint a perforált lemez­gyártás.- A Mezőgép tröszt 1984 év végétől megszűnt, minden vállalat önálló, bár a tröszt helyét a koordináló cég, az Inocord vette át. Mit, mennyiben tud segíteni az önálló vállalatnak az Innocord?- Az Innocord a volt Mezőgép vállala­tok által létrehozott társulás. Próbálnak bel- és külföldön a hazai vállalatok ter­mékeinek piacot kutatni. Meg kell mond­jam: nincs olyan szoros a kapcsolatunk, mint a tröszttel volt, amely a felügyeleti hatóság jogkörét látta el. De tudnak segí­teni fejlesztésben is, és piackutatásban is.- Milyen fejlesztési munkán dolgoznak most az Agram fejlesztő mérnökei?- A legfontosabb: az öntözőberende­zések továbbfejlesztése. De dolgoznak azon is a mérnökeink, hogy a perforált le­mez is másképp jelenjék meg a piacon.- A hazai Mezőgép-gyárak rangsorá­ban hol helyezkedik el a szekszárdi Ag­ram?- A termelés nagyságrendjét illetően előkelő helyet foglalunk el, csakúgy mint a jövedelmezőségi szint tekintetében. A 15-16 hazai Mezőgép között az első há­rom-négy között tartanak bennünket számon.- Az utóbbi „hét szűk esztendőben” megnövekedett az öntözőberendezések iránt a kereslet, tudomásom szerint Szol­nokról exportálnak is öntözőgépeket, s importból is érkezik ilyen, méghozzá Iz­raelből. Önök exportálnak-e öntözőbe­rendezéseket?- Pillanatnyilag nem. Kilátásaink per­sze erre vannak -, például legutóbb a szarvasi bemutatónkon már elkezdőd­tek - igaz kezdetleges szinten - a tárgya­lások. Erről egyelőre még nem szívesen beszélnék. A mi berendezéseink semmi­vel sem maradnak el a külföldi öntözőbe­rendezésektől, sem műszaki paraméte­rekben, sem pedig esztétikai megjele­nésben, kivitelben.- Ha ez így igaz, miért importálnak ön­tözőberendezéseket magyar mezőgaz­dasági üzemek?- Meglehet - bár csupán feltételezem - valamiféle támogatást kaphatnak. Nem rosszabbak a mi gépeink a külföldieknél, például nálunk a szivárgás, a pocsolya­képződés minimális.- A mezőgazdasági üzemek manap­ság nem a legjobb anyagi kondícióval rendelkeznek. Ettől függetlenül vásárol­nak öntözőberendezéseket?- Igen, vásárolnak, bár a most jelent­kező igényeknek a dupláját is ki tudnánk elégíteni. Persze nem úgy, hogy tegnap kérik, és holnap szállítjuk -, hisz fel kell készülnünk a gyártásra. A vásárlóink zöme a Kisalföldről, a Du- na-Tisza közéből, a Tiszántúlról, az úgynevezett öntözőterületekről jelentke­zik.- Milyen átfutási idővel képesek szállí­tani a gépeket?- Maximum négy-öt hónap, méghozzá azért, mert a részletek hitelkamata ma­gas. De hát az is alaposan meggondolja magát, aki manapság öntözőberende­zést vesz. Mi viszont már mosta követke­ző évre gondoltunk.- Mennyit költenek például - reklám­ra?- A bemutatókon osztogatott szórólap ma már nem elég. A hatásos reklám ma a televízió, mert ahogy mi fogjuk a külföldi adásokat, a magyar televíziót is sokan látják. Ez persze nem olcsó mulatság. A tévéreklám, a videofilm, a szövegalámon- dás számláját ezután várjuk. D. VARGA MÁRTA Dr. Kovács Zoltán: Rekviem Ahogy én láttam és átéltem a második világháborút (11.) Mivel én nem mentem el, így a háziaknak márkában havi tar­tásért csekély összeget fizettem, így egyeztünk meg. Egyébként az említett körzetben a tiszt uraknak is dolgozniuk kellett. Ezt megúsztam! Elszökdösni, betöréses lopásokból élni végzetes volt. Nem egy község határában az erdőben találtak felakasztott magyar bakát. Cédula rajta: „tolvaj" - németül. A lincselés okának ki­vizsgálását nem mertük kérni, mert, sajnos, voltak közöttünk, akik rendszeresen garázdálkodtak egyes körzetekben. Ezek­nek a magyaroknak semmi becsülete nem volt. Szerencsére nálunk ilyen eset nem fordult elő. Egyik bakám, aki egy kihelye­zett kis gazdaságban dolgozott, készített magának burgonyá­ból szeszt. Valószínűleg a készítés módja nem volt az előírás szerinti és sokat ivott belőle és belehalt. Még a lakosság is eltit­kolta. Később jutott csak tudomásomra az eset. Időközönként elmentem a zászlóalj őrnagyomhoz - a név még megvolt -, akit nem vittek el a táborból az amik, hogy tájé­kozódjam. Nem tudott többet a helyzetünkről, mint én. Itt találkoztam Griszhábner Endre bonyhádi diáktársammal, aki hadnagyi rangot viselt. Nem volt nagy öröm e találkozásban. Mindketten el voltunk keseredve a tétlenség, a honvágy miatt. Civilruhás utazgatásaim során, melyeket kerékpárommal tet­tem meg, találkoztam volt magyar csendőrökkel, volt detekti- vekkel is. Megtudtam, hogy sok értékes aranygyűrű, nyaklánc és egyén igencsak értékes drágaköveik vannak. Ezek eladá­sából éltek. Magyarán kifosztották főleg Pesten az ékszerüzle­teket a bombázások után. Most pedig nagy erővel tanultak né­met és angol nyelvet szótárból. Készültek továbbmenni. Még itt sem érezték biztonságban magukat. Meg kell jegyeznem, hogy szerencse dolga volt, ki milyen megszállási zónába került. Mert pl. a francia vagy angol zónába került magyar hadifoglyokkal igencsak rosszul bántak - így mondták. Az amiknél pedig az volt a helyzet, hogy a hadosztálypa­rancsnoktól függött a magyarok sorsa. Bennünket a jó sors igencsak kedvező helyre tett le. Időközönként kerékpárral egész Passauig is elmentem, még a pekingi nagy magyar lágerben is voltam tájékozódás végett. Sajnos, én csak azt láttam, hogy sok volt egymás közt a vita. Nagy volt a cserebere, csencselés. Nagy összefogásról nem lehetett beszélni. Megtaláltam a magyarok központi táborát is. Ide már egyen­ruhában, de kerékkel mentem és érdeklődtem, mikor megyünk, visznek haza bennünket. Ezt már szeptembertől kezdve vagy kéthetente megtettem. Valahogy már nyugtalan voltam. 1946. október elején a legrosszabb időben, esőben, viharba kerülve jutottam el a katonai parancsnokságra. Itt közölték, hogy hama­rosan sor kerülhet a hazamenetelre. De hogy az én egységem mikor megy haza, azt még nem tudták. Október közepe felé ismét jelentkeztem ugyanott, és akkor közölték, hogy az én egységem, zászlóaljam már előző nap be lett vagonírozva és elment Magyarországra. Mivel én a faluban egyedül voltam, így nem tudhattam, hogy mi van közvetlen körü­löttem a falvakban lévő másik egységeknél. Az én magasabb parancsnokságom pedig szándékosan nem közölte a hazauta­zást, mivel nem fogadtam el az áthelyezést egy másik körzetbe, munkára. Azt nem akarták megérteni, hogy nekem ott dolgozni kellett volna, itt pedig jól megvoltam, ha egyedül is. Ez úton szereztem magamnak egy csúnya és igen erős hűlést. De haza­feléjövetelemkor közbeiktattam pár községet, hogy megtudjam, mi is a helyzet. Itt egyik községben megismertem egy hadapród őrmestert, aki közölte, hogy másnap őket viszik haza. így majd útba ejtenek, és velük mehetek kocsival a berakodás helyére. Vártam másnap az én barátomat, de csak nem jött. Már elin­dultam a felpakolt kerékpáromat tolva a berakodás helyére, il­letve felé. De kocsival utolértek és így együtt mentünk. A pa­rancsnokságnál jelentkeztem azzal az ürüggyel (?), hogy meg­betegedtem és így nem mertem betegen az egységemmel előb­bi napon velük hazamenni. Ilyen hosszú útra betegen utazni... Ezt elfogadták. Szállásadóimtól nem túlságosan kedvesen búcsúztam el. Sohasem voltak barátságosak hozzám. Szinte szerettek volna kiutálni. Főleg akkor, amikor még két bakám is velem kosztolt. Utálták a lógóst és engem annak tartottak. Marhavagonokba szalmát kaptunk és azon feküdtünk mi tisz­tek. Tőlem szinte féltek, mert nagyon köhögtem, lázas is voltam már. Orvos ott sem volt, aki megvizsgált volna, vagy akitől gyógyszert kaphattam volna. A szervezetemre volt bízva a túl­élés. Kb. öt napig tartott az út, Salzburg városát is érintettük. Lát­tuk a ragyogó, szép várost romokban. Az ipartelepek romhal­mazban. A magyar határ elérése előtt kiszálltunk a kocsikból - voltunk vagy 600-an is és egy pap összegyűjtött bennünket. Imát mon­dott és megbékélésről, családi otthonról, békességről beszélt, misézett is. Igencsak megható volt. Majd mindenki sirt a pap szavaira és hogy hamarosan hazai földre léphetünk. A mi szerelvényünk első kocsijában szovjet és amik katona­tisztek voltak. Ők kísértek bennünket. Úgy hallottuk, hogy az előző szerelvénynél problémák voltak, mert kifosztották a le­génységet ingóságaikból. Hogy kik? Én felpakoltam a vagon oldalára - segédlettel - a kerékpáro­mat. Nekem elég sok cuccom volt, pokrócok stb. Igencsak meg­szerveztem a figyelést, hogy ne lopják el a kerékpáromat. Erre kísérletek is voltak. A kísérő tisztek mulattak, a jó vodkától berúgtak, lövöldöztek, civakodtak. Azért mégiscsak megérkez­tünk Kaposvárra. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents