Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-31 / 205. szám

Befalazott tejfölösdobozok OLVASTAM Kéretlen szolgáltatás Értékrendünk joggal tiltakozik az ellen, ha valaki munka nélkül akar pénzt sze­rezni. Ezért is örülhetnénk annak a Magyar Hírlap által közölt írásnak, mely az autó­mosó gyerekek tevékenységéről számol be. Lám-lám, ezek a tíz év körüli fiúk meg­dolgoznak a pénzért, hiszen míg a kereszteződésben zöldre vált a lámpa, addig ők megtisztítják a gépkocsik ablaküvegeit a szennyeződésektől. A dolognak azonban van egy apró szépséghibája: ezt a szolgáltatást a gyerekek önhatalmúlag végzik, s erőszakosságuk elől szinte lehetetlen - fizetés nélkül - megmenekülni. Egyébként nem is kell messzire menni, hogyha hasonló jelenséggel akarunk találkozni. A kö­zelmúltban a szekszárdi benzinkútnál álltunk meg ismerősöm kocsijával, tankolás céljából. Ám szinte még el sem kezdődött a benzintartály feltöltése, máris az autó mellett termett egy fiatalember, s magától értetődő természetességgel, mindazon­által szó nélkül elkezdte tisztogatni az ablakot. Szerencsére volt nálam némi apró- pénztvajon mi lett volna, ha nincs?), mert ez a fajta szolgáltatás, ha kéretlen is, de semmi esetre sem ingyenes...- szeri ­235 évvel ezelőtt, 1754. augusztus 31- én született VIRÁG BENEDEK költő és történetíró, az ún. „deékos iskola” képviselőié. Nevét klasszikus versfor­mában írt költemé­nyeivel örökítette meg, közülük idéz­zük a nemesi moz­galmat köszöntő „A magyarokhoz” és a jakobinus mozgalomban részt vett költők emlékét megörökítő „A kalitkába zárt ma­dárról" címüt írt ódákat, oktató meséket, lefordította a teljes Honrtius-művet ma­gyarra. Mint történetírónak, jelentős műve a Magyar századok című, amely történel­münket a mohácsi vészig foglalta össze. Legutóbb Zlinszky Aladár szerkesztésé­ben Válogatott költeményei jelentek meg. * 125 éve, 1864-ben ezen a napon halt meg párbajban FERDINAND LASSALLE német kispolgári szocialista író és filozó­fus. Kampányt vezetett hazájában az álta­lános választójog bevezetéséért, 1863- ban ő szervezte meg a munkásosztály el­ső szocialista pártját (Általános Német Munkásegylet). A „lassalleantzmus”-t, amelynek nagy hatása volt a munkásmoz­galomra, tévedéseiért a marxisták elítél­ték. Marx A gothai program kritikájában „porosz királyi szodalistá”-nak nevezte, Lenin pedig úgy jellemezte, hogy „többet nézett felfelé, mint lefelé”.- PROSTITÚCIÓRA KENYSZERÍTET- TE LÁNYÁT. Életfogytiglani börtönbünte­tésre ítélték kedden azt az amerikai asszonyt, aki egy megrögzött szexuális erőszaktevőnek „bocsátotta rendelke­zésre" 13 éves lányát, hogy kokain­adósságát kifizethesse. A hatóságok 10- től 25 évig terjedő büntetést javasoltak a 29 éves asszonynak, de a biró az ítéletet megszigorította azzal az indoklással, hogy kevés remény van életmódjának változására. A tárgyaláson beismerte bű­nösségét az a férfi, akinek az anya lányát áruba bocsátotta, s akit korábban már kétszer ítéltek el nemi erőszakért. Bünte­tését egy külön tárgyalás keretében szabják majd ki. Holnapi számunkból A közéletből a közétkeztetésbe... A függetlenített népfronttitkárok legutóbbi megválasztásakor az egyik biztos nyerő - akinek munká­jával tök élet «son meg voltak elé­gedve, s akinek még konkurense sem volt, lévén egyes jelölés - vis­szalépett Nem kíván többé függet­lenített funkcionárius lenni - mon­dotta a dunaföldvári városi nép­fronttitkár, ás más, nem vezető beosztást keresve és találva magá­nak, napokon belül búcsút mondott a közéletnek. „ (3. oldal)- A SZÓLÓ- ÉS BORTERMELŐ EGYE­SÜLETEK borversenyét szeptember 12-13-án rendezik meg Szekszárdon, a Tolnabor rendezésében.- A FADDI ÁLTALÁNOS ISKOLA pe­dagógusszakszervezet bizalmitestülete az 1989/90-es tanévben a tagok gyer­mekeinek tankönyveket vásárolt. Ebben a kedvezményben az általános, közép- és szakmunkásképző iskolákban to­vábbtanulók' részesülnek. A felsőfokú képzésben résztvevőknek pénzügyi tá­mogatást biztosítottak.- HALÁLOS kimenetelű közlekedési baleset történt kedden délelőtt Debre­cenben, a Jánosi utcai vasúti keresztező­désben. Dezső József, Szerencs, Ady Endre utca 31. sz. alatti lakos a Szerencsi Cukorgyár BY 29-83 forgalmi rendszá­mú mikrobuszával a fénysorompó piros jelzését figyelmen kívül hagyva a keresz­teződésbe hajtott, s ott összeütközött a Debrecenből Nyíregyháza elé haladó ' gyorsvonattal. A mikrobusz vezetőjét a mentők a debreceni Kenézy Kórház ba­leseti sebészetére szállították, de életét a gyors orvosi beavatkozás sem tudta megmenteni. ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT Telefonszámunk: 16-211. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reg­gel 6 óráig rögzíti mondandójukat Telexszámunk: 14-251, ez a vonal nap köz­ben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmódon. Ezen reg­gel 8-tól este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket A dísztégla: barna és fehér színű, előtte az ötletes feltaláló Mi mindenre lehetne hasznosítani azo­kat a dolgokat, amelyeket egyszerűen csak kidobunk a szemétbe? Legtöbbünk fejében ez meg sem fordul, akad azon­ban környezetünkben olyan találékony ember, mint Kovács József nyugdíjas, aki Szekszárdon, az Ezerjó utcában lévő há­zának a lábazatát tejfölös pohárból rakta ki. A visszáruként a tejüzembe beérkező tejfölös és keflres dobozokat kérte el, melyet kétharmadáig betonnal kitölt. Miután megszilárdult - kész is a dísztég­la, ezután csak föl kell rakni s befesteni. Az ötletes, és olcsó megoldás azonban igen hosszadalmas és aprólékos munkát követel; négyzetméterenként ugyanis 200 poharat kell ügyesen, és szépen be­falazni. A munka egyébként hat éve tart, de még nincs vége... Időközben ugyanis hasonló megoldással Kovács József jár­dát is épít - olajosflakonokból. Az 1956-os mosonmagyaróvári eseményekről, az október 26-i tragikus sortűzről és a felelősségre vontak peréről forgat dokumen­tumfilmet a Mozgókép Innovációs Társulás Zsigmond Dezső és Erdélyi János rendezésében. Az alkotók a Magyar Demokrata Fórum helyi szervezete és a BM se­gítségével felkutatták a szemtanúkat, az egykori akadémístákat, a sorkatonákat és a város polgárait, közreműködésükkel rekonstruálják a több mint három évtizede tör­ténteket (MTI-fotó) Szeptemberben balesetmegelőző akció megyénkben A balesetek számának rohamos növe­kedése megyénkben csak részben tulaj­donítható a rossz közutaknak és az el­öregedett járműparknak, ebben igen nagy szerepe van a gyenge közlekedési morálnak is. Erre különösen július hónap hívta fel a figyelmet, amikor ugrássze­rűen megnőtt megyénkben a közlekedé­si balesetek száma s a szomorú statiszti­ka elgondolkodtatta a megye közleke­désbiztonsági szakembereit. A Tolna Megyei Rendör-főkapitányság közleke­dési és közbiztonsági osztálya valamint a Tolna Megyei Közlekedésbiztonsági Ta­nács szeptemberben balesetmegelőzési akciót szervez. Ennek lényegéről dr. Ber­ta Attila rendőr őrnagy, a megyei rendőr­főkapitányság közlekedési és közbizton­sági osztályának vezetője nyilatkozott:- Hasonló jellegű akcióra Somogy megyében már sor került, az „alkohol- kontroli” keretében a megye baleseti szempontjából legveszélyesebb útjain alkoholszondás ellenőrzéseket tartunk. Újszerű vonás a munkánkban, hogy nem elsősorban hatósági eszközökkel kíván­juk a balesetmegelőzést biztosítani. A közlekedésbiztonsági tanács szakem­berei megyeszerte szolgáltatásokat fog­nak nyújtani, ilyen például a jármüvek tesztelése vagy a fényszórók ellenőrzé­se. Továbbá az is eltér a megszokottól, hogy az ellenőrzéseket előre bejelentett időben és helyen fogjuk tartani. Az ittas­ság megállapítására alkoholtesztet hasz­nálunk, s a szonda csak akkor kerül elő, ha a készülék jelez. S ezek után talán nem fog az a vád érni bennünket, hogy az ellenőrzéseket „lesipuskás” módon vé­gezzük, s bízunk a közlekedési morál ja­vulásában - mondotta dr. Berta Attila rendőr őrnagy. AUGUSZTUS 31 CSÜTÖRTÖK Névnap: Erika A Hold kél 6.05 órakor nyugszik 19.23 órakor Esős, szeles, hideg idő A várható időjárás az országban ma estig: túl­nyomóan borult lesz az ég, újabb, ismétlődő esőkre, záporokra kell számítani. Az északi szél erős marad, többfelé viharos lesz. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet csütörtökön 15 fok kö­rül alakul. Ki látta a férfit? A rendőrség a lakosság segítségét kéri Közlekedési baleset történt 1989. augusz­tus 25-én - pénteken - 9 óra 45 perckor Szek­szárdon a Béri Balogh Á. u. 101 -es számú ház előtt, ahol egy autóbusz tehergépkocsival üt­között. Az ütközés következtében a Vadász Ti­bor által vezetett tehergépkocsi vezetőfülkéjé­ből kirepült egy fehér színű reklámszatyor, amely fontos iratokat, pénzt és benzinjegyet tartalmazott. Ebben az időpontban a baleseti helyszín mellett stoppolt egy eddig ismeretlen férfi, akit egy-két percen belül ismeretlen típusú és rendszámú személykocsi felvett és Bátaszék irányába elvitt, még a helyszín biztosítása, il­letve a helyszínelők megérkezése előtt. Ez a stoppos férfi vitte magával az értékeket tartal­mazó reklámszatyrot. öt keresi a rendőrség és ehhez kérik a lakosság segítségét. Személylelrása: kb. 160-165 centiméter magas, középkorú, elöl rövidre vágott, hátul kicsit hosszabbra hagyott barna haja van. Ruházata szürke, rövid ujjú ing, szürke nadrág, világos cipő. Kéri a rend­őrség, hogy aki erről a férfiról bármit tud, őtva- lahol látta, stoppos utasként szállította, vagy valakinek benzinjegyet vételre felajánlott illet­ve a fehér reklámszatyorról felvilágosítást tud adni, jelentse a 11 -199-es telefonon, vagy ér­tesítse a legközelebbi rendőrt. A Nap kél 6.01 órakor nyugszik 19.29 órakor Szeptembertől hét Befejezéséhez közeledik az az évekig tartó nagy munka, melynek eredménye­képpen szeptember Tjétől a budapesti telefon számok hétjegyűvé növekednek. Ez a jelentős bővítés lehetőséget ad újabb előfizetők és központok bekap­csolására a telefonhasználatba. (MTl-Fotó) KÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAR JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedö rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. - Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents