Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-29 / 203. szám
4 NÉPÚJSÁG 1989. augusztus 29. A fenti cim azonos Oláh Zoltán - paksi illetőségű - most 1989-ben, az Alkotótárs Művészeti Egyesület gondozásában megjelent kötetének címével. Oláh Zoltán neve nem ismeretlen lapunk versolvasói előtt Jelzi az a tény is, hogy az új kötet tartalomjegyzékében, maga a költő hivta fel figyelmünket, az ötven vers közül, a Tolna Megyei Népújság már tizenegyet közölt. Ismerkedve a kötettel az a sokakat gyakran foglalkoztató kérdés vetődik fel: hogyan Ir verset a költő? Számos tanulmány, elemzés, értekezés foglalkozik e szűknek tekinthető költői világ kutatásával, titkainak megfejtésével, de mindig akad - az új hangok között - meglepetés. Egészen messze kellene menni, ha az ihlet pillanatát akarnánk tetten érni, a gondolat születését. Lelkivilágunkat, tudatállapotunkat átmeg átjáró gondolatiság egyik tükre, viselkedésünk meghatározója is a beszédünk. A költőben - Oláh Zoltán is példázza - kifejlődött egy belső jelzőrendszer, mely a feszültség, a kirobbanó érzelmek számára a szokásostól eltérő kifejezési eszközt keres. Utassy József ajánló soraiban olvashatjuk Oláh Zoltán versei előtt; ez a fiatal költö a szó legnemesebb értelmében lírikus. Költőként látja a világot, és van ereje hozzá, hogy ábrázolja, szemléltesse, krónikásként meg is örökítse azt. Nem tudni Oláh Zoltán fájdalommal, vagy könnyed lélegzettel szüli verseit, alkotja meg a rendet sajátos világában. Úgy tetszik hasonlatai, metaforái tárháza gazdag. Tudja, melyek azok a képek, amelyekkel termékeny talajt talál a magvető. Ugyanakkor nem nevezhető kiáltásnak, csak inkább csöndes szavú visszajelzésnek az egyszemélyes világjárása. Maga elé vetíti képeit, amiből olvasni enged, akiben felfénylik az azionos színű asszonánc, rím, alliteráció. A versforma megválasztása a költő joga. Oláh Zoltán új kötetében rövidebb, hosszabb „sortüzeket” ad. Sejteni lehet, mikor melyik sora vált formai meghatározóvá. Erről ő maga vallhat majd minden bizonnyal. A forma megtervezéséről kinek-kinek más-más gyakorlata van. Paul Valéry a XX. század egyik legismertebb francia költője szerint: „Az első sort az istenek kegye adja, de a másodikat már a költőnek kell hozzáfűzni”. Illyés Gyula is hasonlóan vélekedett: „Észreveszem a ritmust, s a többi sorban is azt szeretném követni”. Egy nagyobb formátumú versének közreadásával köszöntsük Oláh Zoltánt, a Verssortüzek megjelenése alkalmából. DECSI KISS JÁNOS Verssortüzek Uj Misszió Katolikus folyóirat A most megjelent Új Misszió című katolikus folyóirat is azok közé tartozik, amelyek négy évtized hallgatás után, most egész népünk boldogulását akarják szolgálni sajátos eszközeikkel. Az egyházak számára megteremtődött a lehetőség, hogy szabadabban működhetnek. E lap szerkesztői, szerzői ezt a működést kívánják segíteni az írott szó erejével, hatalmával. A folyóiratot az egri egyházmegye plébániái, hívei adományainak köszönhetően indították útjára. Lapgazda a Miskolci Szent Anna-plébá- nia (Miskolc, Eszperantó tér 1.) E folyóirat elődjének tekinthető a Miskolczi Katholi- kus Tudósító, melyet 1912-ben Révai Kálmán plébános alapított és a negyvenes évek végéig tájékoztatta írásaival a város és környékének katolikusait. Az Új Misszió hitbuzgalmi írásai mellett képet ad az egyházmegye, a magyar és a világegyház életéről. A lap beköszöntőjét Seregély István érsek 1989. július 2-án keltezte Egerben. Az augusztusi lapszámban a nevezetesebb napok magyarázatával találkozik az olvasó. Bemutatják a lapkiadó plébániát, Apor Vilmos vértanú püspököt, majd a Megkérdeztük rovatban hivatalos személyek válaszolnak a kérdésre: Járhat-e templomba... a pedagógus, a rendőr, és a katonatiszt? Seregély István életútját is megismerhetik az érdeklődők. Egyháztörténeti írások mellett rövidebb-hosszabb információk segítik a katolikus olvasók tájékoztatását. Lapzártakor szereztek tudomást a szerkesztők dr. Rajeczky Benjamin ciszterci rendi szerzetes, világhírű zenetudós, pedagógus haláláról. Egy portréval és rövid életrajzzal emlékezik rá a lap. Vallásos ihletettségű versek, gyermekeknek szóló történetek, közlemények, apróhirdetések mellett könyvismertetéssel, keresztrejtvénnyel, lelki panaszokra gyógyírt jelentő üzenetekkel és az Egy mosolyért cimű rovatban viccekkel segítik a szerkesztők, kiadók a katolikus olvasók szabadidejének tartalmas eltöltését. dkj. Oláh Zoltán: A halál érintői Ez az utolsó vers, ez lesz a legutolsó, mit egyetlen nyárfalevéllel körberajzolhatok. Cigarettára gyújtok, sört iszom s a délelőtt harmonikája kisimítja a reggelek ráncait s hagyom, hogy tarkómig tűrje gallérját a nyár, hajamon hintázzék a homorú táj... Milyen könnyű a lét... Milyen könnyű, ha halál-lepedőt lóbál belül a lélek, milyen könnyű és milyen fájdalmas a költözködés, a lélek egyenlítőjén a végső öltözködés... Szemem pupilla-bútorába bújt el az este, míg köröttem szorgosan szimatolt az árulók szemeiből kirakott sötét. Huszonegy évem tengerzúgástól megőrült kagylójából már rég kiperegtek a gyöngyök, epileszpsziás hullámok habjai mintázza csak mosolygósra arcom, S Istenem, te is hiába áztatod megőszült szemed az éjszakába, hiába vigyázod irredenta redőit a láznak - könnyem nem issza föl a zsebkendő-szövésű szél... Ez az utolsó vers, ez lesz a legutolsó, csak le szeretném még írni milyen is volt ez a sebre varrt éden, milyen is a haza, ez a genih.i.6iyoíyákból kirakott koporsó, hol még mindig jegyre adják a szabadságot, hol elárulta magát az árulás s a hatalom fényre nyalt küszöbeinél följelentette magát a félelem... Aludj hazám, a szem könnycseppaknácskái nem zúzzák be fűvel férceit sírod huzatát, aludj nyugodtan, az álom fűzfaseprűi majd tisztába teszik az alkonyokádta házakat, mielőtt partot érne a csend. Aludj kicsi haza, a halál érintőiről leperegnek a nikkel-pikkelyű esték, mint szeptember szárnyairól a varjak... Ez a legutolsó vers, ez lesz a legutolsó, s mondd, mi van akkor, ha tudom, hogy tekinteted árvalány-fonala tartja fönt az eget s lélegzeted holdra vert ütemére mozdul a tenger? Mi van akkor, ha látod a felhők pereméről lebillent madár-lombú esőt, s a kandallóban elégett ősz szitanyomatát? Hisz ezt is csak te láthatod, te, ki mosolyod öblében megfürdetted mindig földig nehezedő gondom, s az éjszaka hold-kürtjével takarodót fújtál reménytelen, szabadságra éhes lázadásaimnak s mondtad; nyugodj meg, hallgasd az ősz szirénáját, a fák épp most bombázzák leveleikkel a földet... Ez az utolsó vers, ez lesz a legutolsó, mit fecskeszárnyakkal kiékelt ég alatt írok. Ez lesz a legutolsó - pocsolyák tükrében vetkőzik az ősz, vetkőzik sirály-pillantású télre? hóbordájú fákra, zúzmara-bőrű rétre, vetkőzik s tudja, nem támad föl a gerinccsigolyákból kirakott koporsó, a völgyben elalvó halk citeraszó, s én csak állok meredten a reggelek részeg mértanában, míg össze nem roppan elmém kalodája: Bükk-bólintású koponyám, de addig is mindig csak reménykedve, hogy lesz még egy vers, egy legutolsó, mindig legutolsó, mit egyetlen nyárfalevéllel körberajzolhatok, míg a halál érintőiről le nem peregnek a nikkel-pikkelyű esték, mint szeptember szárnyairól a varjak. 1980. Hőgyész műemlékei...? Hőgyész szobrokban, amiként az egyik legutóbbi híradásunkból kiderül, növényi műemlékekben is gazdag település. Az egykori vár helyén a Mercy-család által 1760-ban építtetett és később, Ybl Miklós által restaurált, majd az Apponyi grófok tulajdonába került kastély éppúgy az, mint a tűzoltó- szertár átellenében lévő Liechtenstein- féle. Állapotuk - műemlékvédelmi szakemberek szemével nézve - siralmas. Ami a volt Appo- nyi-kastély belső udvarával kapcsolatos helyzetet illeti, ezt fényképünk is mutatja. A másik, nem mai anyagnormák szerint, tehát már eleve a maradandóság jegyében emelt Liechtenstein-féle nem kevésbé. Minderről természetesen se a helyi tanács, se az anyagi eszközökben szűkölködő Országos Műemléki Felügyelőség nem tehet. Magyarországon azonban él, éldegél egy úgynevezett „kastélyprogram”, az évtizedek kemény munkája árán elfuserált épületek megmaradásával kapcsolatos. Főleg a volt Liechtenstein-épülettel összefüggésben nem lenne-e esetleg érdemes erre is felhívni a figyelmet, vagy bekapcsolódni...? (Ordas) Műemléki udvarbelső...? Tévénapló Földnélküly János Azt írja Vinkó József a Földnélküly Jánost ajánlva, hogy Lengyel Menyhértet darabgyárosnak titulálták „az ötvenes-hatvanas években kulturális önkéntes rendőrök”. Ez gorombaság is, meg nem is igaz. Épp Lengyel Menyhért kapcsán jegyzi meg Szerb Antal, hogy a magyar drámaexport elsősorban irodalomszociológiai jelenség, Várkonyi Nándor pedig elismerve nagy mesterségbeli tudását azzal jellemezte, hogy „a közönség igényei szerint rostálja meg témaanyagát s a megírásban alkalmazkodik a siker kizárólag aktuális föltételeihez”. Ez ma is érvényes, Szerbet vagy Várkonyit pedig igazán nem lehet az ötvenes évek önkéntes kulturális rendőrei közé sorolni, ha ugyan egyáltalán volt ilyen, az irodalomtörténetet meg felesleges újra írni, jóllehet írók és művek megítélése koronként változik Lengyelt korán kegyeibe fogadta a siker és szerencse, a Tájfun 1909-ben kezdte meg világ körüli útját, s miután Hollywoodhoz pártolt, jó néhány forgatókönyvet is írt, de a Tájfun sikerét már nem tudta megismételni. Néhány éve a pécsi színház újította fel, s ma már az egykori világsikeren is csodálkozunk, bár jól szerkesztett, hatásos darab, de távolról sem világ- irodalom. Maga is érezhetett valami elbizonytalanodást, mert szerzőtársakat keresett, előbb Hatvány Lajossal, majd Biró Lajossal szövetkezett, a Földnélküly János esetében pedig Karinthy Frigyessel. Nem tudom, hogyan osztották meg egymás között a munkát, lehet, hogy Karinthy beérte néhányjelenettel vagy ötlettel, mert mindig jutott eszébe valami, s ez a Földnélküly Jánoson is meglátszik. Kerek, jól komponált darab, ám a korabeli átlagból alig emelkedik ki, mégaKarinthy-átlagbólsem, mert ennél sokkal jobbakat írt, például egy remek jelenetet, melyben Barom Bódog, a nagy drámaíró arról nyilatkozik, hogy miként ír drámát Lengyel Menyhért nevét mindörökre megőrzi Bartók táncjátékának, A csodálatos mandarinnak sejtelmesem szép története, a drámaíró Lengyel azoílban mégiscsak azok sorába tartozik, akik az egykori magyar drámaexportot gazdagították. Mindig van ötlete, mindig meg is tudja jeleníteni történeteit, de mindig arra törekedett, hogy az amerikai házmesterlányokat éppúgy ne hozza zavarba, mint a műveltnek nevezett magyar vagy német polgárság hölgytagjait Ez sikerült is neki, még a Földnélküly Jánosban is, aminek 1930 körül, amikor bemutatták, nem volt igazi sikere, s most is csak a tévé jóvoltából láthattuk. Csak hát nehéz vele mit kezdeni. Hiányzik belőle az a fergeteges humor, ami mindig színpadon tartja Molnár Doktor úr című komédiáját, amivel az ilyen típusú vígjátékok sora kezdődött, de a polgári miliőt, amitől elválaszthatatlan, elnyelte az idő. Ami marad, a nosztalgiához is kevés, a kérdés tehát mégiscsak felmerül, hogy az évek óta tartó szegénységben miért épp erre a darabra esett a választás. Horváth Gyula jó szerepet kapott, de érvnek és magyarázatnak ez kevés. Arról pedig végképp nincs szó, hogy a tévé egy kallódó remekművet emelt volna ki a feledésből. Heltai kis cukrászdája Több mint fél évszázadon át volt jelen a magyar irodalomban, kövéren, derűsen és jóságosán, mindenkihez volt kedves szava, ellenséget soha nem szerzett magának, ami igazán nem csekélység. Együgyű Kató-dalai éppoly népszerűek voltak, mint nagyobb igénnyel készült, fordulatos regényei, vagy színpadi művei, melyek közül A tündérlaki lányok vagy A néma levente máig nem avult el. Mindig megőrzött valamit abból a franciás könnyedségből, amit Párizsban tanult meg az 1890-es években, csakhát ez az ártatlan érzelgősség Verlaine és Rimbaud után már akkor is korszerűtlen volt, itthon pedig Ady és Babits kortársaként Heltai mindenképp másodlagossá vált. A polgári társadalom erkölcsi ellentmondásait leleplező darabja, A tündérlaki lányok is jótékony ködben lebeg, csillagnyi távolságban Móricz vagy Kosztolányi világától. ízlés dolga, hogy manapság ki tud elandalodni ezeken az ódon szerelmeken, átlátszó üzleti fondorlatokon, vagya Braemer- féle cukrászdában szövődő kalandokon, de a rendező Hajdufy Miklósnak nincs oka a mentegetőzésre, mert azzal, hogy előveszi Heltait, nem sérti senkinek az ízlését. Aj. más kérdés, hogy az ártatlan szórakozásra vágyó néző elégtételt érez-e, bár a tévénkben eluralkodó nyugati bűnügyi történetek fegyveres banditái után megnyugtató, hogy volt egy világ, amelyben egy budai cukrászda árukínálata éppolyan fontos volt, mint a kisstílű Braemer úr lebo- rotválásra ítélt bajusza. Szombat este egy sokkal mozgalmasabb amerikai bűnügyi film előjátékaként ha nem is felejthetetlen él: mény, de mindenképp kellemes szórakozás. CSANYI LÁSZLÓ Újdonságpolc A Művelt Nép Könyvterjesztő ajánlatából Tutsek Anna: Régi emlékek Tutsek Anna Írásainak színhelye a 20-as, 30- as évek Magyarországa, annak polgári, kispolgári környezete. Zárt világ, amelyben hősei mindennapi életüket élik, helyüket keresik a világban, hogy lehetne boldoggá tenni napjaikat. A szerelem, a házasság, a biztos megélhetés a boldog családi légkör, a tragédiák elkerülése, túlélése, a szegénységtől, annak megalázó voltától való menekülés, ezek hajtják a főszereplőket Tutsek Anna: Régi emlékek című könyvében, mely a Garabonciás Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Daniel Keyes: Az ötödik Sally Sally Porter az élet kellemetlen helyzetei ellen azzal védekezik, hogy elveszti az öntudatát, de ezzel nincs vége a dolognak. Mikor újra magához tér, új helyzetben találja magát. Az idő továbbhaladt, és ezzel ő nem tud elszámolni. Olyasmikre próbálják emlékeztetni, amit tudtával nem követett el. Otthon olyan holmikat talál, melyeket soha, esze ágában sem volt megvásárolni. Izgalmas, bonyodalmakkal teli Daniel Keyes könyve, mely az Európa Kiadónál jelent meg. Czeizel Endre: A csókok „átka” A szex, a nemi öröm, a szex kultúrtörténete, a korai nemi élet - érvek és ellenérvek, a prostitúció, a pornográfia, néhány cimszó csupán a népszerű szerző, genetikus legújabb könyvéből, amit a Népszava Kiadó jelentetett meg.
