Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-01 / 179. szám
1989. augusztus 1. IMÉPÜJSÁG 3 Tiszta vizet a pohárba Interjú a dombóvári tanács elnökével (Folytatás az 1. oldalról.) A testvérvárosi partnerkapcsolatok kialakításának az igénye a város építése, működése tekintetében Dombóvár várossá válása után merült fel bennem, hisz nyilvánvalóan hasznos tapasztalatok megszerzésére nyílt lehetőség. Először Szigetvárral, Komlóval, majd az ipari park beindulásával Budapest XIII. kerületi tanácsával vettünk fel hivatalos kapcsolatokat. Ugyanakkor nem voltak előttünk ismeretlenek a környező városok külföldi partnerkapcsolatai sem - mondotta a Dombóvári Városi Tanács elnöke, Vidóczy László.- Ki kezdeményezte az NSZK-beli Rommelshausen kisvárossal a kapcsolat felvételét?- Ez egy „kívülről” történő kezdeményezés volt, ugyanis egy ott élő magyar származású üzletember, bizonyos Beckt úr egy csikóstőttősi kapcsolatán keresztül keresett meg azzal az igénnyel, hogy több társával együtt mintegy 150 ezer DN ráfordításával rekonstruálni szeretnék a csikóstőttősi református templomot, ami elől természetesen nem zárkózhattam el. Ezzel egyidejűleg merült fel az igény arra is, hogy tegyük a két város között hivatalossá a kapcsolatot, hiszen ott nagyon sok kitelepített magyar él.- A közvélemény nehezen „emészti” meg, hogy ön és két másik városi vezető, nevezetesen Topa Imre és Somogyi Kálmán a Kapos kórussal Belgiumba utazott, hivatkozva arra, hogy a tanácsi delegáció, ha ugy^n lehet annak nevezni, ezzel az NSZK-beli kisvárossal a testvérvárosi kapcsolat előkészítése miatt utazott, így a Kapos kórus is Rommelshausenen keresztül tervezte az útját.- A Kapos kórus Belgiumba, meghívás alapján, teljes költségtérítéssel vendégszereplésre utazott. Mivel a városi tanácsnak az említett városba érvényes meghívása volt, úgy döntöttem, hogy összekötjük a kellemest a hasznossal, vagyis elutazunk a kórussal a körülbelül félúton lévő Rommelshausenbe. A tanácsot csak ketten képviseltük Topa Imrével, Somogyi Kálmán pedig a kórus tolmácsaként utazott. A kórus egyébként nem először járt ebben a városban és ezen alkalommal is fellépett.- Én úgy tudom, hogy Rommelshausenben összesen 20 órát tartózkodtak. Nem tűnik ez kevésnek egy testvérvárosi partnerkapcsolat hivatalossá tétele előkészítéséhez?- Még indulás előtt elküldtünk egy kiállítási anyagot ebbe a városba, és magunkkal vittünk egy Dombóvárról szóló videofilmét is. A rendelkezésre álló 24 óra elegendő volt, délután megnyitottam a kiállítást, levetítettük a filmet majd éjszakába nyúlóan válaszoltunk a mintegy 150 jelenlevő kérdéseire. Megállapodtunk abban is, hogy ez év szeptembere végén egy 50 tagú küldöttséget fogadunk, majd jövő év tavaszán aláírjuk a hivatalos megállapodást- Az említett küldöttség a dombóvári tanács költségére érkezik?- Szó sincs róla, turistaként jönnek.- Az NSZK-belgiumi út után ön egy hattagú delegációt vezetett, ezúttal Növi di Modenába, ahonnan július 17-én érkeztek haza. r Ezt a kapcsolatot a modenaiak kezdeményezték, ennek az az igaz története, hogy ebben a városban hét lány ment férjhez Dombóvárról, és nyilván ennek köze volt ahhoz, hogy az ottani polgármester azzal a kéréssel fordult a Külkapcsolatok Intézetéhez, hogy szeretnének Dombóvárral testvérvárosi kapcsolatot létesíteni. Mivel nem zárkóztunk el, a modenaiak, előzetes egyeztetés után, Siklósra, a várfesztiválra utazva egy 80 tagú fúvószenekarral és egy 10 tagú küldöttséggel „megleptek” bennünket. A mi mostani delegációnk tulajdonképpen viszontlátogatásra utazott ki.- Milyen szempontok alapján állították össze a küldöttséget, gondolom, a tanácselnök személye eleve adva volt...- Igen, a tanácselnök személye adott, bár eredetileg úgy gondoltam, hogy nem megyek ki, mértebben a mostani helyzetben biztosan irritálni fog egyeseket, hogy most jöttem meg az NSZK-ból és Belgiumból és mindjárt megyek Olaszországba. Végiggondoltam, hogy az idén választások lesznek és semmiféle biztosíték nincs arra, hogy ebben a városban ugyanaz marad a tanácselnök, aki 18 éven keresztül volt, így nem biztos, hogy Modenát jövőre megismertem volna. Egyébként is nyugaton az a szokás, hogy polgármesterrel polgármester szokott tárgyalni. A helyettesem, Csillag László mindenképpen tervezve volt az útra, Katona László az ipart, Illés Szilárd a mezögazdsági vonalat képviselte. Öt ezenkívül rendkívüli módon érdeklik a különböző politikai szituációk, így külön megbíztam, hogy figyelje meg, hogyan alakul a többpártrendszeren belül a helyi önkormányzat tevékenysége. Aztán arra is gondoltunk, hogy sokan szidják Dombóvári a köztisztaságáért, a környezetvédelméért, így indokolt volt, hogy a költségvetési üzem igazgatója, Szabotin Károly is velünk utazzon. Máté László, a művelődési, sport, egészségügyi osztály vezetője, hozzá tartozik szinte az egész tanácsi intézményhálózat, miért ne adtunk volna neki lehetőséget arra, hogy velünk utazzék. El kívánom mondani, hogy Modenában a rendelkezésünkre álló három nap alatt meglátogattuk a kötöttárugyárat, egy sajtüzemet, egy tejkombinátot, egy szarvasmarhatelepet, kommunális és szolgáltatóvállalatot, óvodát, bölcsődét, sportkombi- nátot. Úgy gondolom, ezek indokolják, hogy ilyen szempontokat vettem figyelembe a delegáció összeállításánál.- Volt-e tanácsi testületi döntés, határozat, akár a kiutazás tényét, akár a delegáció tagjait illetően?- Testületi határozat nem volt, de írásban tájékoztattuk a tanács vb-tagjait, azon az ominózus ülésen, ahol az a vád ért bennünket, hogy titokban történt a döntés. A vb-n nem emeltek kifogást az út ellen, csupán egy vb-tag az egyik kiutazó személyét kérdőjelezte meg, azzal, hogy helyette miért nem mehetne egy egyszerű tanácstag.- Ha nem titok, akkor kinek a személyéről van szó?- A költségvetési üzem igazgatójáról.- A küldöttséggel utazott Weisz Boldizsár is, holott az ő neve nem szerepelt az írásos tájékoztatóban, ő nem volt a delegáció tagja. Milyen minőségben volt önökkel?- Ö magánemberként tartott velünk, az ő lánya Modenába ment férjhez, és nagyon aktív szerepet játszott a kapcsolatok kialakításában, kezdeményezésében. Ezzel a gesztussal kívántuk honorálni a munkáját. /- Az önöket ért „támadás” egyik fő kérdése, hogy milyen pénzügyi fedezet állt a rendelkezésükre az utazáshoz, közpénzből, vagy saját pénzükből utaztak?- Az utazás a tanács mikrobuszával történt, amit megrendeltünk a családi irodától. A költség csupán az az összeg, amibe a benzin került. Ennek az elszámolása folyamatban van, a végösszeget az utazók egyenlő arányban kiegyenlítik, így a tanácsnak ez a kiutazás nem került pénzébe, bár hangsúlyozom, hogy elszámolható lenne.- Aki benne él a mindennapi politikai életben, ahol egyre nagyobb a sebesség, az érzékel egyfajta politikai, vagy mondhatnám úgy is, hogy állampolgári érzékenységet a körülöttünk zajló eseményekkel kapcsolatban. Nekem úgy tűnik, mintha ön is érzékenyebb lenne időnként a kelleténél, mintha nehezebben viselné el a megszokottnál a kritikát. Szeretném, ha ezzel kapcsolatban nyilatkozna.- Azt a kritikát ami olyan jelenségeket tár fel, ami a munkámban fogyatékosság, ami eltér egy tanácselnök mindennapi tevékenységétől, azt szívesen fogadom. Nehezen tudom viszont elviselni azt ha valaki nem néz a dolgok mélyére, nem az adott összefüggésében akarja az eseményeket megvilágítani, hanem az egészből kiragad egy részt és annak a résznek a bemutatásával próbálja, három-négy mondat erejéig a közvélemény elé tárni. Ez nem megy. Nem tudom, hogy mekkora fáradság lett volna bejönni annak, akit ez érdekel és megnézni azokat a dossziékat amiket most ön megnézett, és én köszönöm is, hogy ezt megtette.- Köszönöm az interjút MOLNÁR ISTVÁN Hogyan kell sötét szobában egeret kergetni? A Bovas tűzben tartja a vasat Sparas úr, Ön győzött?! (Folytatás az 1. oldalról.)- Sparas úr, ön jött, látott és majdnem győztes. Sikeres, pedig ugyanazzal a gárdával, feltételrendszerrel indult a gazdasági évnek...- Egy frászt. Sosem egyedül érek el valamint. Itt is adott volt egy csapat, jól kvalifikált szakemberekből, sok-sok rák- kolós, hajtós munkásemberből. Az igaz, hogy mindig szerettem a feladatokat, s ha nem lenne tériszonyom, bizonyosan hegymászó lettem volna. Akkor érzem jól magam, ha csinálhatok valamit. A Bovas- nál önbizalomhiányban szenvedő emberek dolgoztak. Kóros önbizalomhiányban, ami a magyar lélek sajátosságaiból fakad, mélabús pesszimizmusuk ma éppen a gazdasági szabályozórendszerből és az adott problémakörből táplálkozik. Igaz, hogy nem értünk vannak ezek a szabályozók, de megváltoztatni nem tudjuk őket, hát velük kell élni. És itt szokott megállni a tudomány, mert elfogy az ötlet, s jön az önbizalomhiány. A gordiuszi csomót ki kell bogozni, mert mi arra vagyunk alkalmasak, s nem az átvágásra. Én pedig agresszív, támadó politikát folytattam mindig.- A könnyű győzelem reménye hozta, hiszen lehetett volna a nagymányoki brikettgyár főmérnöke is...- Maga a feladat érdekelt konkrétan és szimpatizáltam a gárdával. Bárhová megyünk is, ma a magyar gazdaságot egy recsegő-ropogó kötélhídhoz lehet hasonlítani, aminek a közepén állunk mi. Mit tegyünk? Vagy futunk és csak kibír bennünket (ez az, amit én is vallók), vagy sápitozunk, szorongunk és várjuk, meddig tart még ki... Én hiszem, hogy kiértünk.- Végül is mi változott meg, mert ember, gép, adottság maradt a régi. A szemlélet lett más?- Igen. Elhitték az emberek, hogy tudnak, hogy képesek erre is, meg arra is, mára mindannyian kölcsönösen elhisz- szük egymásnak azt, amit el kell hinnünk. Minden a csapatmunkára van felépítve, persze, a bedobásokat nem én szoktam elvégezni, hogy sportpéldával éljek, nekem irányító játékos szerep jut. Egy sötét szobában többen is igyekeznek zseblámpával egeret fogni. Kedvenc hasonlatom... mindenki keresgél, persze az egér megússza... Megoldás? Sorba kell állni, és elindulni egy irányba. Mindenki ugyanoda világítson...- A szemléletnek vannak alaptörvényei is.- A „tisztelt vevő” az úr, a legszentebb valaki, óhaja parancs. Ehhez jön a minőség és a szigorú határidő. Nemcsak akkor kell válaszolni, ha már megvan a válaszunk, de akkor is, amikor még csak keressük. A gazdaság törvényei nem ismernek országhatárokat, politikai berendezkedést, csupán a gazdaság szigorú törvényszerűségeit. Nekünk gazdasági vezetőknek az a feladatunk, hogy kiválasszuk, melyik utcába kell a sok közül bemenni. Sok munka és szerencse kérdése a többi.- Hagyják dolgozni önt, vagy egyszerűen nem is hagy beleszólni abba, amit el kíván érni?- Bulldog típus vagyok, addig hajtom, amíg előbb-utóbb azonosulni tudnak velem, az ötletemmel. A jelenlegi politikai helyzet kedvez nekem, mert nem próbálnak irányítani.- Konfliktustűrö képessége erősebb az átlagénál?- Hamar tudok veszekedni egy jóízűt az ügy érdekében, de a tartós haragot egyszerűen nem ismerem.- Nem baj, ha nem^zeretik, csak elfogadják...- Igen. Mindenkinek joga van a sikerhez. Ne szeresen, pláne ne legyen hálás, de végezze a munkáját. Ha megadjuk a siker lehetőségét á kollégáinknak, máris megvan a munkatársi viszony alapja, ígérni viszont csak annyit szabad, amit teljesíteni tudunk.- szs Dr. Kovács Zoltán: Rekviem Ahogy én láttam és átéltem a második világháborút (8.) Hogy hol és miként született meg bennem az ötlet, nem tudom, de szereztem egy fehér karszalagot és egy vörös keresztet festettem rá, illetve egyik legényem. így ezzel a karszalaggal a mi területünkön és a kapunál szabadon mozoghattam. Úgy viselkedtem, mintha megbízott vöröskeresztes lettem volna a magyarok részéről. Senki nem ellenőrzött, így nem buktam le. így sikerült a bennünket őrző amerikai tisztekkel beszélnem. Mert volt köztük pár, aki magyarul jól beszélt. Magyar származású volt. Igencsak pofátlan voltam, mert a kapunál, az őrségnél is tettem szolgálatot, hogy pl. ki jöhet be - civil nem. Német foglyoknak néha hoztak be élelmet. Az étkezés elosztásánál mindig ott voltam, így azon voltam, hogy a magasabb tisztek kapják a szinte ehetetlen burgonyát. Mert csak azt kaptak. A szakács ezt tudta, mert előre megbeszéltem velük, hogy mi a helyzet. A főtiszturak tiltakozni próbáltak az amerikaiaknál emiatt, de leintették őket. így pár napot koplaltak, de alaposan. A WC-re járás sem volt olyan egyszerű. Latrina a palánk végén volt. Legényem közölte, hogy a néger őrök mindenkit egyenként kísérnek a tetthelyre mindig, és a latrinánál leveszik a magyar katonák óráját, gyűrűjét, és nyakláncát is, ha van. Mikor én is odakerültem, hiába tapogattak végig, nem találtak nálam semmit. Időben levettem az órámat, mely már 30 éve kísért. Emiatt panaszt tettem az amerikai parancsnokságon. Ekkor az előző napi őrséget kiállították a tribün elé és a magyar panaszosok odamehettek és megnézhették, ki volt a harácsoló tolvaj néger katona. így legtöbben visszakapták elvitt ingóságukat. Hogy a tolvajokkal mi történt, azt nem tudom. Milyen büntetést kaptak, nem is érdekelt. De ezzel is népszerű lettem a táborunkban. Jött egy egész napos eső. Sehol fedett rész. Az én legényem óvatos volt és egy sátorlapot biztosított már előbb részünkre. így vagy hatan bújtunk a sátorlap alá, persze, lábunk kilógott, de a testünk védve lett. Hát nem követelték a törzstiszt urak tőlünk a mi sátorunkat... De milyen címen? Hatalmi és rendfokozat-különbség címén? Persze nem adtuk oda. Hogy miként nézett ki ez a társaság akkor... Mint az ázott ürgék... A 800 főnél is többen lehettünk ott és ha 10 sátorlapja volt a közösségnek, az már soknak tűnt. Pár nap múlva beállít a sportpályára egy hosszú teherautósor, fedett ponyvákkal. Tőlünk az összes magasabb rangú tisztet a teherautókhoz kísérték az „amik". Létrán kellett felmász- niok a kocsikra. Én irányítottam az elhelyezkedést a teherautón. Ahol csak lehetett, a nálam lévő gumibottal ütögettem a kiemelkedő fejeket. Volt káromkodás. A németek ugyanígy szedték össze és vitték a tiszteket el. Hogy hová, azt nem is kérdeztem. Minek! Már vagy az 5. napja lehetett, amikor egy mélyen leszálló repülőgép egy dobozban ledobott valami jelentést vagy parancsot. Erre fel már 1 óra múlva sorakozót rendeltek el nálunk. Az amerikaiak parancsnoka közölte, hogy minket magyarokat kihelyeznek falukra, és a parasztoknak kell dolgoznunk a megélhetésért. A tiszteknek nem kell dolgozniok, csak felügyelni. A munkavégzést és a magatartást majd a megfelelő amerikai egységek parancsnokai fogják ellenőrizni időközönként. Mindezért a faluban lévő egységek magyar parancsnokai a felelősek. Szét lett osztva az ottani legénység. Én is kaptam vagy 60 bakát. Megkezdődött a kivonulás a táborból. Térképről megtaláltuk a községet, ahová mennünk kellett. Ez pedig Mödelsbach volt. Kedves kis község, mely egy völgyben települt. Körülötte erdőségek. A falut a háború nem érintette. Csak a fiatalokat vitték el katonának. A lakosság elég jól élt. Tehát ebben a községben 60 baka felett parancsnokoltam! Felügyelnem kellett arra, hogy miként dolgoznak katonáim a parasztoknál. Kettesével lettek elhelyezve a befogadónál. Volt ahol nagyon tiltakoztak a behelyezés ellen. Én ott nem vitatkoztam velük, mindig máshol kerestem szállást. Nagyon nagy súlyt helyeztem arra, hogy ne lopjanak, raboljanak a bakáim. Csak élelmet és szállást kaptak. Legtöbbször a pajtában, de voltak több helyen, ahol megfelelő szobát kaptak bakáim. Én egy jómódú parasztcsaládnál kaptam helyet, az emeleten egy szobát. Két legényem volt akkor. Mindkettő szorgalmasan dolgozott. Meg is voltak velük a gazdáim elégedve. Én nem dolgoztam, csak jártam felügyelni. Bakáimnak engem kellett kiszolgálniok, az csak formaság volt, hogy tisztiszolgáim voltak. Minden vasárnap délelőtt az én szállásomon, a nagy kertben volt az összejövetel. Beszélgettünk, énekeltünk. Panaszaikat adták elő. így tartottam velük a kapcsolatot, majd naponta mentem el egy-egy családhoz, ahol bakáim voltak elhelyezve. Tolmáccsal, majd később már egyedül is boldogultam a német nyelvvel. Megtudakoltam, miként dolgoznak, mi a panasz ellenük. Állandóan kérték a bakák is és a szállásadók is, hogy bakancsot, fehérneműt szerezzek, mert már minden szétszakadt a bakáknál. Erre, sajnos, nem volt lehetőségünk. Hiába próbálkoztam a zászlóalj-parancsnokságnál kérni. Parancsnokom továbbra is Drinóczi százados volt. Vele kapcsolatban csak jót mondhatok. Két legényem arra vetemedett, hogy két kerékpárt lopott egyik tanyáról. Az akkori német rendőrség elég hamar megtalálta a tetteseket a házunknál. Szégyenszemre abban a házban, ahol laktam. Eldugták a nagy fészerben, a széna alá. Azonnal elzavartam őket a háztól. Feljelentés szerencsére nem történt. (Folytatjuk.) Minden a régi, csak a hitük lett más...
