Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-24 / 199. szám

TOLNA MEGYEI AUGUSZTUS---—-----------------------------— ; ' A Nap kél 5.52 órakor 24 nyugszik 19.42 órakor CSÜTÖRTÖK A Hold kél 23.09 órakor Névnap: Bertalan nyugszik 15.25 órakor ÜGYELET 8-14 ÓRA KÖZÖTT: LEVELEZÉSI ROVAT Telefonszámunk: 16-211. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reg­gel 6 óráig rögzíti mondandójukat. Telexszámunk: 14-251, ez a vonal nap köz­ben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmódon. Ezen reg­gel 8-tól este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket. Megszűnik a kánikula A várható időjárás az ország területére ma estig: időnként erősen megnövekszik a felhőzet. Napközben főként délen és keleten alakul ki zápor, zivatar. Néhol felhőszakadás is előfordulhat. Az északnyugati, északi szél gyakran megélénkül, helyenként erős lesz. A leg- magasab nappali hőmérséklet csütörtökön általában 25 fok körül alakul. 60 esztendeje, 1929. augusztus 24- én halt meg máig is tisztázatlan repülő- szerencsétlenség áldozataként JAN FABRICIUSZ szovjet tábornok, aki ebben az időben 1923-tól a kaukázusi hadsereg parancsnoka volt. Részt vett a Szovje­tunió katonai hatalmát megalapozó hon­védő háború pszkovi harcaiban és Lettor­szág felszabadításában. * 230 évvel ezelőtt, 1759-ben ezen a na­pon született WILLIAM WILBERFORCE (ejtsd: Vilberforsz) angol emberbarát, quäker, a rabszolgaság eltörléséért küz­dő mozgalom vezetője. Az 1804-ben ezzel kapcsolatban megjelent művét követő há­rom év múlva az angol parlament megtil­totta a rabszolgakereskedelmet * 70 éve, 1919-ben ezen a napon a Kol- csak felett aratott győzelem alkalmából jelent meg Lenin: Levél a munkásokhoz és parasztokhoz című cikke.- TAMÁSIBAN a város központjában, az evangélikus templom mellett február­ban kezdték építeni az új postát, melynek első szerkezeti elemei már kiemelkednek az alapzatból. Körvonalaiban fel lehet is­merni a várhatóan 1991-re elkészülő épület formáját, nagyságát. A város régi postahivatala évek óta aládúcolva áll és ott végzi nehéz munkáját a lelkes postás­gárda.- A KÜLFÖLDI BESZERZÉSI ÁRAK változása miatt a Kultúra Külkereskedel­mi Vállalat emelni kényszerül a szocialis­ta országokból importált és a Magyar Posta által utcai árusításban terjesztett napilapok és folyóiratok árát. A napila­pok - függetlenül attól, hogy hétköznap vagy a hét végén jelennek meg - egysé­gesen 4,80 forintba kerülnek majd. Az áremelkedés ebben az évben nem érinti azokat, akik már korábban előfizettek az egyes kiadványokra. Holnapi számunkból Pénzt vagy érmeket „Mikor legutóbb megkeres­tük Heiman Jánost, a Szigma Építőipari Kisszövetkezet elnö­két, éppen rendes szabadságát töltötte. Ez - akárcsak minket - másokat sem akadályozott a legkevésbé sem abban, hogy a legkülönbözőbb ügyes-bajos dolgokkal, természetesen kizá­rólag szigmás problémákkal, kétpercenként bekopogjanak. Pár szó erejéig mégis volt alkal­munk visszatérni egy „régi” do­logra, nevezetesen a szövetke­zet dolgozóinak arra a sérelmé­re, hogy a múlt évi szövetkezeti munkaversenyben - bár ered­ményeiket mindig jónak tudták, s ezt módjukban áll hétről hétre érzékelni is - nem értek el si­kert.” Az írás holnapi lapunk 3. oldalán olvasható majd.- AZ ÉV ELSŐ HÉT hónapjában nem mindenben az elképzelések szerint alakult a magyar konzervexport, és az év további részében is nagy erőfeszítésekre lesz szükség ahhoz, hogy a gyárak által feldol­gozott áruk maradéktalanul vevőre találja­nak. A vártnál is nagyobb gondot az okoz­za, hogy a Szovjetunió az idén az államközi szerződésben korábban rögzítettnél 20 százalékkal kevesebb élelmiszert vesz át, holott éppen a Szovjetunió volt évtizedekig a magyar élelmiszergazdaság termékei­nek legnagyobb felvevőpiaca. Az így ki­esett mennyiség jó részére a kereskede­lem másutt nem talál vevőt. Letűnt idők, eltűnt mesterek... ... s ami utánuk maradt, egy százéves pinceajtó Öcsényben Fotó: GOTTVALD KÁROLY OLVASTAM Dolgozó mikrobák A japán SONY gyárban elkészült a világ első baktérium gyártotta fejhall­gatója - olvasom a Technika című folyóirat legutóbbi számában. No, persze nem az egész fejhallgatót gyártják a baktériumok - ott azért még nem tartunk csak a készülék legkényesebb részét: a membránt. Eddig speciális papírból készítették, a cukoroldattal táplált mikrobák azon­ban ennél tízszer ellenállóbb membránt képesek kialakítani. Az egyéb kü­lönleges anyagokat - nemesfát, görög báránybőrt - is tartalmazó új fej­hallgatók ára potom kétezer dollár. Az ember időnként meglepődik, hogy mi mindenre lehet felhasználni a szorgos kis baktériumokat a génmanipuláció segítségével. Lassan meg­érjük, hogy nemcsak az italunkat, gyógyszerünket vagy fejhallgatómemb­ránunkat állítják elő a munkára fogott mikrobák, hanem esetleg ruháinkat, vagy autóinkat is.-ÁA­Az Erdélyi Magyarok Körének találkozója Második alkalommal nyújt otthont a szekszárdi Babits művelődési központ az Erdélyből Tolna megyébe áttelepült ma­gyarok találkozójának, melyre a már­ványteremben augusztus 26-án, szom­baton 10 órakor kerül sor. A találkozón erdélyi népzenét játszik Ferencz János és zenekara; meghívott vendégként részt vesz a megyei tanács jogásza, illetve az OTP munkatársa, akik tájékoztatják a résztvevőket a letelepe­dési lehetőségekről, lakásvásárlási felté­telekről. A megjelentek otthon maradt beteg hozzátartozói gyógyszersegélye­zésével kapcsolatban a találkozón ada­tokat vesznek fel. A tömegtájékoztatásban az utóbbi idő­ben egyre nagyobb hangsúlyt kap a nagyvárosok mellett a kisebb telepü­lések problémáinak a bemutatása, ami nem is csoda, hiszen a vidéken élőket az országos gondokon túl egyre inkább szűkebb pátriájuk ügyei foglalkoztat­ják. Ilyen helyi igényre alapozva indított „Simontornyai Krónika” címmel lapot Si­Krónika a simontornyaiaknak montornyán az MSZMP nagyközségi bi­zottsága a tanáccsal közösen, a helyi vállalatok, szövetkezetek anyagi hozzá­járulását kérve és kapva. A most augusztusban megjelent 3. szám olyan, a nagyközség és környéké­nek lakóit foglalkoztató kérdéseket vesz sorra, mint az, hogy ki és mennyi tanácsi kölcsönt kapott, mikor költöznek az óvo­dások a pártházba, milyen félévet zárt a Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat és lesz-e technikum a faluban vagy nem. A Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat által kiadott, negyedévenként megjelenő lap közérdekű információkat, felhívásokat közöl és sorozatszerűen bemutatja a Simontornyán élő művészeket, orvoso­kat. Az újság a simontornyai vármúzeum­ban megvásárolható. Halak iszapban és szárazon A Tamásit Pincehellyel összekötő út mellett az 50-es kilométernél orr­facsaró bűz fogadja az arrajárókat. A vélhetően lehalászott tó fenekén, il­letve kissé távolabb az augusztusi kánikulában bomlásnak indult halte­temek fekszenek. Fotóriporterünk tegnap délután készítette a fényké­pet, egyelőre nem sikerült kiderí­tenünk, hogy a környezetszennye­zésért kit terhel a felelősség. Erre azonban előbb-utóbb fény derül és az ellenőrzött tényeket nem mulaszt­juk el olvasóink tudomására hozni. Fotó: Kispál Mária Halálos balesetek Kiskörös külterületén Velislav Mitro- vicz31 éves jugoszláv állampolgár, belg­rádi lakos mikrobusszal a jobb oldali út­padkára hajtott, majd felborult. A mikro­busz egy utasa, Leopold Lekner 32 éves osztrák állampolgár, bécsi lakos a hely­színen meghalt, a gépkocsi vezetője és négy utasa súlyos, öt utasa pedig köny- nyü sérülést szenvedett. A rendőrség megkezdte a vizsgálatot. Kiskunfélegyházán Vetró Albert 41 éves egyéni gazdálkodó, balástyai lakos személygépkocsijával keresztülhajtott Borsos Jánosné 19 éves helyi lakoson, aki az úttesten feküdt. A fiatalasszony a kórházban meghalt. A rendőrség meg­kezdte a vizsgálatot. Baja külterületén Balogh Ferenc 42 éves helybeli árudavezető, személygép­kocsijával kisodródott, egy villanyosz­lopnak ütközött és felborult. Balogh Fe­renc a helyszínen, utasa, Sámoly Fe- rencné 46 éves helybeli segédmunkás a kórházba szállítás közben meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Balogh Fe­renc nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett. Békéscsaba külterületén Ancsin Ádám 30 éves rakodó, kétsopronyi lakos személygépkocsijával áttért az úttest bal oldalára és ott elütötte a kerékpárral köz­lekedő Borsos Pál 37 éves egyéni gaz­dálkodó, békéscsabai lakost. A kerékpá­ros a helyszínen meghalt. A vizsgálat ed­digi adatai szerint Ancsin Ádám megsér­tette az előzés szabályait. Debrecenben Hamar József 32 éves helybeli trolibuszvezető, trolibusszal el­ütötte Jákob János Lajos 32 éves szoba­festő kisiparost A férfi a helyszínen meg­halt A baleset körülményeinek tisztázásá­ra a rendőrség megkezdte a vizsgálatot. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- Ft, negyedévre 315,- Ft, egy évre 1260,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. - Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents