Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-18 / 194. szám
1989. augusztus 18. 6 KÉPÚJSÁG „Együtt írunk” A nyuszi meg a róka Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyuszika, nagyon vidáman élt. Egyszer, mikor elment szamócát szedni, megkergette a róka. Futott a nyuszi, véletlenül elejtette a kosarát a szamócával együtt. De volt egy nagy baj: az, hogy beakadt a szoknyája egy tüskébe. A róka így elkapta a szoknyáját. Csakhogy véletlenül ki is akasztotta a tüskéből, amibe beleakadt. Futott a nyuszi haza. Az anyukája már aggódott. Elmesélt mindent neki, az anyukája pedig megsimogatta a fejét. A nyuszika soha többé nem ment egyedül szamócát szedni! A családja nem is sajnálta az elejtett kosarat... A testvérei annak örültek, hogy a nyuszi épségben tért haza. És boldogan feküdtek le. RÉTI HAJNALKA Miskolc, Katowice u. 5., II/2. Zsirai László Ez a tűz... ez a tűz öl is, nemcsak melegít, ezt a tüzet már nem viheti vissza, aki hozta. itt lobog, vagy szendereg, a gondjainkra bízva. Vásárnaptár Augusztus 19-én szombaton: Aszód (Pest) oák, Kiskunlacháza (Pest) oák, Kis- kunlacháza (Pest) av, Mohács (Baranya) oák, Pécs oá, Pécs av, Sárbogárd (Fejér) oák, Szeged oá, Tamási (Tolna) ok, Vajszló (Baranya) oák. Augusztus 20-án, vasárnap: Dunaföld- vár (Tolna) oák, Dunaújváros (Fejér) av, Fonyód (Somogy) av, Kunszentmiklós (Bács) oák, Nagykanizsa (Zala) av, Pécs oá, Pécs av, Tamási (Tolna) ok, Tápiószele (Pest) oák, Vác (Pest) oák, Vác (Pest) av. Augusztus 24-én, csütörtökön Pacsa (Zala) ok. Szabadságon a növényeink is Amikor elérkezik a várva várt üdülés, a jól megérdemelt pihenés ideje, gyar- kan okoz problémát hogy kedves szo- banöwényeinket ki fogja gondozni. Ahol a konyhában kétrekeszes mosogató van, ott ez könnyen megoldható. A mosogatónak mindkét oldalát bedugjuk. Az egyik felére berakjuk a növényeket, a másik felét háromnegyedig engedjük vízzel. Egy 4-5 centi széles, megfelelő hosszúságú habszivacs- vagy vastag szövetcsíkot vágunk le, és elhelyezzük a cserepek alatt, átvezetve a másik végét a vizes medencébe, amire nehezékül egy tálát vagy üres cserepet rakhatunk. így növényeink üdén, zölden várnak vissza bennünket. Édes, hideg levesek Fűszeres gyümölcsleves Hozzávalók: 50 deka vegyes gyümölcs, 2 deci tejszín, 2-3 evőkanál cukor, 1 citrom, só, 4-5 szem őrölt szegfűszeg, késhegynyi fahéj. Hat deci vizet csipetnyi sóval, egy darabka citromhéjjal, cukorral és a fűszerekkel ízesítünk. A megmosott, megtisztított, kimagozott gyümölcs háromnegyed részével összeturmixoljuk, a tejszínt belekeverjük, a citrom levét belecsavarjuk, és az apró darabokra vágott maradék gyümölcsöt hozzáadjuk. Hidegen tálaljuk. Sárgadinnyeleves Hozzávalók: 1 kiló érett, illatos, sárga bélű dinnye, 2 deci tejszín, 1 -2 evőkanál porcukor, 3 deci tej. A dinnyét megmossuk, kettévágjuk, magját kikaparjuk és karalábévájóval 4-5 evőkanálra való kis golyót vágunk ki belőle. Ezután meghámozzuk, és a húsát feldaraboljuk. A tejjel összeturmixoljuk, a tejszínt belekeverjük, és ha kell, vízzel kissé felhígítjuk, megcukrozzuk, és beledobjuk a dinnyegolyókat. Almás zellerleves Hozzávalók: 40 deka zellergumó, 2 nagy alma, 2 szál zellerzöld, 2 tojássárga, 1 deci tejszín, 1 citrom leve, 1 kiskanálnyi porcukor, 1 húsleveskocka. A zellert mosás és hámozás után megreszeljük, és enyhén besózzuk. A húsleveskockát négy deci vízben feloldjuk, és leforrázzuk vele a zellert. Negyedóráig állni hagyjuk, majd a meghámozott, feldarabolt almákkal, meg a tojássárgákkal összeturmixoljuk. Ezután a tejszínt belekeverjük, és citromlével, porcukorral Ízesítjük. Finomra vágott zellerzölddel megszórva tálaljuk. Túrós őszibarackleves Hozzávalók: 60 deka őszibarack, 15 deka porcukor, 30 deka édes tehéntúró, 6 deci tej, 2 citrom leve. A megmosott őszibarack héját lehúzzuk és kimagozzuk. Kis darabokra vágjuk, és azonnal meglocsoljuk a citromlével, nehogy megbámuljon. Rászórjuk a cukrot, és állni hagyjuk. A túrót a tejjel simára keverjük. Az őszibarack felét három deci vízzel szétturmixoljuk, és a tejes túróhoz keverjük. Végül beledobjuk a gyümölcsdarabokat. Ha savanyúnak találjuk, kissé megcukrozhatjuk, vagy mézet csöpög- tethetünk bele. A hét vége sportműsora Péntek Kosárlabda: Szekszárdon, a sport- csarnokban KSC Szekszárd-Pacifik-10 (amerikai) nemzetközi női mérkőzés 17 óra. Bonyhádon 8.30-tól XII. Botond Kupa nemzetközi női torna. Lovassport: Tamásiban 9 órakor XXX. jubileumi nemzetközi meghívásos lovas- verseny és a kettesfogat-hajtók akadály- versenye. Vitorlázórepülés: Őcsényben folytatódik a XV. Gemenci Vitorlázórepülő-bajnokság. Szombat Kézilabda: Az NB ll-ben: Hőgyész- Szentgotthárd 17, Lajosmizse-Duna- földvár 17 óra. Kosárlabda: Bonyhádon 8 órától folytatódik a XII. Botond Kupa nemzetközi női torna. Labdarúgás: Az NB lll-ban Kaposvári Honvéd-Bonyhádi SE 17 óra. Lovassport: Tamásiban 9 órától XXX. jubileumi nemzetközi meghívásos lovasverseny és a kettesfogat-hajtók akadály- versenye. Szabadidősport: Domboriban 9 órakor Gabona Kupa sportnap. Tenisz: Domboriban a Kerekes teniszcentrumban 9 órától Digitech Kupa egyéni és párosverseny. Vitorlázórepülés: Őcsényben folytatódik a XV. Gemenci Vitorlázórepülő-bajnokság. Vasárnap Kosárlabda: Bonyhádon a városi sportcsarnokban és a lll-as iskola tornatermében 8 órától a helyosztókkal folytatódik a XII. Botond Kupa nemzetközi torna. Lovassport: Tamásiban 9 órától XXX. jubileumi nemzetközi meghívásos lovas- verseny és a kettesfogat-hajtók akadály- versenye. Szabadidősport: Dombóváron a Nyerges csárda melletti szabadidős sport- központban 9 órakor női-férfi kispályás labdarúgótorna és tekeverseny. Tenisz: Domboriban a Kerekes teniszcentrumban Digitech Kupa egyéni és párosverseny 9 órakor. Vitorlázórepülés: Őcsényben 10 órakor eredményhirdetés a XV. Gemenci Vitorlázórepülő-bajnokságon. Labdarúgás NB II.: Paksi SE-Nagykanizsai Olajbányász 17, ZTE-Szekszárdi Dózsa 19 óra. NB III.: Boglárlelle-Nagymányok, Csurgó-Dombóvári Vasas, Szigetvár- Atomerőmű SE 17 óra. Megyei bajnokság: Ozora-Aparhant (Szieber), Tolna-Fadd (Pauer), Dombó- vár-Döbrököz (Lehel), Duna- szentgyörgy-Pálfa (Krekó), Dunaföld- vár-Tevel (Lieszkovszky), Tamási-Hő- gyész (Dörnyei), Kakasd-Gerjen (Makai), Kisdorog-Bátaszék (Fritschi) 16.30 óra. Körzeti bajnokság: Bonyhádvarasd- Alsónána (Monostori), Sióagárd-Harc (Antlfinger), Őcsény-Decs (Anczló), Kéty-Botyiszló (Tóth), Györe-Sz. Dózsa II. (Csapó) 16.30 óra. Termelőszövetkezeti Kupa: Nak-Zá- vod (Szuprics), Dalmand-Pincehely (Egyed), Kocsola-Szakcs (Varga) 18 óra. Tizenévesek kozmetikája Mellény - tiniknek A mellény nem véletlenül egyike a kamaszok legkedveltebb ruhadarabjának. Csinos, jól öltöztet és praktikus. A bemutatott szabásminta alapján könnyen megvarrható. A mellény szabásmintáját 4x4 centis kockahálózatra rajzoljuk fel, majd vágjuk ki. Készülhet szövetből, farmeranyagból, dzsörzéből, posztóból, kordbársonyból, düftinből, műbőrből, de kombinálható úgy is, hogy például az eleje kockásán letűzött szatén, a háta pedig bőr. A legkülönfélébb módon díszíthetjük: keskeny, elütő paszpólozással; rátétes bőrből kivágott mintával; horgolt, rávarrott virágokkal; színes farkasfogszegély- lyel; zsinórozással, vagy a hátára hímezhetünk tetszés szerinti mintát, figurát, feliratot is. A mellény készülhet maradék anyagból, régen kinőtt ruha darabjaiból. Lehet elegáns ruha kiegészítője, vagy éppen ellenkezőleg: vidám, bohókás „lélekmelegítő”. A tizenéveseknél különösen fontos a megfelelő, rendszeres tisztálkodás, mert ebben a korban a bőr általában zsírosabb, s fokozott a verejtékezésre való hajlam is. Aki nem tisztálkodik megfelelően, nemcsak rossz szagú lesz a bomló verejtéktől, hanem bakteriális és gombás fertőzésre is fogékonnyá válik. A szappannal, langyos vízzel, körömkefével történő tisztálkodás reggel azért fontos, mert felfrissít, este pedig azért, hogy éjszaka szabadon lélegezzék a bőr. Különös gonddal kell a hajlatok bőrét és a lábat szappanozni, leöbliteni. A gyakori meleg kádfürdő helyett célszerűbb naponta a meleg, majd fokozatosan hidegebbre váltott zuhanyozás, amely nemcsak tisztit, hanem a megfázással szemben is edzi a szervezetet. A kellő tisztálkodásnak döntő szerepe van a pattanásos bőr kezelésében. Ez a tizenévesek leggyakoribb panasza. A pattanás velejárója a fokozott faggyútermelésnek, a zsíros arcbőrnek. A megváltozott összetételi bőrfaggyú elszaru- sodásra ingerli a hámréteget. Ebből képződik az a szarudugó, ami a levegőn megbámul, s így jól látható, piszkosnak ható, mákszemnyi pontocskák jönnek létre: a mitesszerek. Főleg az arcon, a háton és a mellkas bőrén látunk ilyeneket, vagyis ott, ahol fejlettebbek a faggyúmirigyek. A szarugöb elzárja a faggyú kivezető útját, a betokosodott, összesűrüsödő faggyúban elszaporodó baktériumok hatására gyulladás, majd gennyes pattanás alakul ki. Nem minden fiatal bőre pattanásos. Ez örökölt hajlam is lehet. Az is bizonyos, hogy a nemi hormonoknak lényeges szerepük van a pattanások létrejöttében: erre mutat az is, hogy a pattanásos bőr a serdülőkor idején fordul elő leggyakrabban. Rontja a pattanásos bőr állapotát az emésztési zavar, a felpuffadás, a székrekedés. Hibás lehet a rendszertelen, egyoldalú étkezés is, a túlfűszerezett ételek, a sok füstölt húsárú, és általában az olajos magvak: a mogyoró, dió, mandula, szotyola, sőt, romlik a fiatalok bőre például a vizsgaidőszakban. A pattanást ne nyomkodjuk, s főleg piszkos kézzel, fekete körmökkel ne piszkáljuk! Okosabb két-három napra kerek ragtapaszdarabkával leragasztani. Mire ezt levesszük, a pattanás megnyílik, a genny és a faggyú könnyedén kipréselhető. Félő azonban, hogy a helyén apró heg marad. Ezért törekednünk kell a pattanás megelőzésére. Ezt elérhetjük, ha a tisztálkodáshoz zsíroldó hatású szereket, például melegebb vizet és lúgosabb szappant használunk, de a zsíros bőrt naponta többször is áttörölhetjük hígított alkoholos arcvízzel. Törülközéskor enyhén nyomogassuk a bőrt, hogy a bentrekedő faggyút kipréseljük. Ha ennek ellenére is időnként itt-ott mitesszer látható, szakszerűen tisztítsuk ki. Fontos, hogy a bőrt előzőleg kamillás gőzöléssel, vagy meleg vízbe mártott kendőcskékkel felpuhítsuk. Ezután tiszta kézzel próbáljuk meg... Frissen mosott és vasalt, puha fehér vászondarabka belső oldalát a mutatóujjunkra húzunk, és a tükörből ellenőrizve, két oldalról, enyhén rányomjuk a mitesszer két szemben fekvő szélére. Ezzel a szarudugasz kinyomódik, sőt, ujjaink nyomása a mögötte megrekedt faggyút is vékony kígyó alakban kipréseli. Az így kitisztított arcot ezután fertőtlenítő és összehúzó hatású arcvizzel áttöröljük. Ne felejtsük el, hogy a bőr tisztán tartását mindenütt, tehát a háton és a vállakon is, valaki segítségével, el kell végezni. Természetesen ha már gyulladás jelei láthatók, akkor ne nyomkodjuk! Forduljunk kozmetikushoz vagy bőrgyógyászhoz. Ők a szakemberek ebben! Néhány veszélyes lepkekártevőről A sok tápnövényű vetési bagolypille (Scotia segetum) nyári nemzedékének rajzáscsúcsa lezajlott és elkezdődött a hernyók kelése. Tömeges keléssel, amely a védekezés optimális idejét jelenti, a jövő héttől lehet számolni. A mocskospajor néven ismert hernyók a növények levelein (paprika, paradicsom stb.) lyukakat, karélyo- kat rágnak. Megrágják, vagy körberágják a gyökérnyaki részt is, melynek következménye az esetek többségében a növény hervadása, kidőlése. Várható a káposzta-bagolypille (Mamestra brassicae) hernyóinak kelése is, szintén a jövő héttől. A kártevő második nemzedékének egye- dei a káposztafejbe rágják be magukat. Egy-egy fejben több hernyó is él és rágásukkal számottevő mennyiségi és minőségi károkat okoznak. A bagolypillék elleni védekezésre engedélyezett készítmények közül elsősorban a piretroidokat javasoljuk (Karate 5 EC, Fendona 2 EC, Chinmix 5 EC, Decis 2,5 EC). A per- metléhez káposztánál tapadást fokozó készítmény is szükséges. Elkezdődött az amerikai fehér szövőlepke második nemzedékű hernyóinak kelése is. A kártevő rajzásdinamikája hasonló volt a vetési bagolypilléjéhez, így a tömeges hernyókeléssel itt is augusztus utolsó dekádjában lehet számolni. Az amerikai fehér szövőlepkét az 5/1988. (IV. 26.) MÉM sz. rendelet továbbra is nagy kárral fenyegető veszélyes károsítónak minősítette és minden termelő és földhasználó számára kötelezően írja elő a védekezést. A fertőzés felszámolására első helyen és ismételten a mechanikai eljárást javasoljuk, amely a kialakuló hernyófészkek rendszeres leszedéséből és elégetéséből áll. Ha mégis szükségessé válik a kémiai védekezés, akkor a bagolypilléknél említett piretroid készítmények valamelyikét alkalmazzuk, szükség szerint 8-10 naponkénti gyakorisággal. Végül meg kell említeni, hogy a méreg jelzés nélküli és élelmezésegészségügyi várakozási időhöz sem kötött Bacillus thuringiensis készítmények (Risecticid, Thuricide HP, Dipel) a kiskereskedelmi forgalomban még nem szerezhetők be. BEDA GYULA Tolna Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás