Tolna Megyei Népújság, 1989. augusztus (39. évfolyam, 179-205. szám)
1989-08-17 / 193. szám
1989. augusztus 17. ÄPÜJSÄG 5 Akiket eddig elkerültek a vendégautók Mit akar a falusi turizmus? (Folytatás az 1. oldalról.) Dr. Csáky Csabával, a szövetség ügyvezető elnökével beszélgettünk a szervezet céljairól.- A cél összefügg falvaink valós helyzetével. A falu megtartó ereje csökken, ugyanakkor a magyar falvak lakóházait senki sem tekinti termelési eszköznek - mondja az elnök. - Ezekben lakni, aludni, pihenni lehet, ám a jövedelmet nem gyarapítják. Viszont az NSZK-ban, Ausztriában, Franciaországban és még számos országban más a helyzet. Az NSZK-ban például 30 ezer család félmillió vendégágyat biztosít, s egy ágy általában annyit hoz, mint egy elismerten jól jövedelmező holstein-fríz tehén. Nyugaton tehát kialakult a turizmusnak az a sajátos ága, amelynek a falu a célja és az alapja, amely segít megőrizni a hagyományos faluképet, fejlesztésre ösztönöz és nem az idegenforgalmi hivatalok csapolják le a jövedelmét. A módszer nálunk változtatás nélkül nem alkalmazható, de a tapasztalatokból meríthetünk. Hozzájuk képest mi legalább negyven évet késtünk, vagy úgy is mondhatom, hogy ők negyven évvel előttünk járnak.- A késés behozásához akkor fogunk hozzá, amikor köztudottan kevés a pénz. Márpedig a vendégfogadás mindenütt befektetést kíván.- Ehhez elsősorban nem sok pénzre, hanem az anyagi források értelmes fel- használására lenne szükség. Éppen ezért új támogatási, pénzügyi politikát javasolunk és mindenekelőtt azt sürgetjük, hogy a kormányzati szervek ismerjék fel és el, hogy falvainkban, és különösen az elmaradt térségekben a foglalkoztatás, a mezőgazdasági tevékenység kielégítésének egyik eszköze a falusi turizmus.- Konkrétan mit javasolnak?- A falusi turizmus feltételeként, úgy véljük, szükség van arra, hogy a mező- gazdasági kormányzat tekintse azt a háztáji termelés szerves részének. Hogy az Idegenforgalmi Fejlesztési Alap támogassa ezt a formát. Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal tekintse munkahely- teremtésnek, s ezért a Foglalkoztatási Alap a költségvetésnél is számoljon vele. S minthogy a háztáji részeként kell kezelni, a Pénzügyminisztérium is ennek megfelelően terjessze ki reá a háztáji adó- kedvezményt. Csak néhányat emeltem ki a 22 pontban összegzett „csomagból”, melyet a balatonföldvári értekezlet után kívánunk a kormány elé terjeszteni. Ez az első, és pillanatnyilag a legfontosabb lépés. Hangsúlyozni szeretném, hogy a javaslat a meglévő források célszerű átcsoportosítására alapozva kéri a támogatást. Kétségkívül biztató, hogy mindazok az állami szervek, intézmények, akiknek beleszólási joga és kötelessége lehet a falusi turizmus elindítása, jóindulatról biztosítottak bennünket, s ebben a szellemben vesznek részt a hóvégi konferencián is.- Mi a különbség a már meglévő fizetővendég-szolgálat és a falusi turizmus között?- Az előbbi általában a Balaton környékén, az üdülőkörzetekben található, a falusi turizmus pedig azokat az országrészeket célozza meg, amelyeket eddig elkerültek a vendégautók. Azt szeretnénk, ha magukat a falusi embereket is ráébreszthetnénk, hogy érték van a kezükben: a kellően felszerelt, szép, egyáltalán a vendégfogadásra felkészült porta pénzt hoz. A lényeg tehát az, hogy a helyi társadalom szerveződjék meg, és készítse fel vendégfogadásra az erre alkalmas családi portákat. S minthogy a kezdet kezdetén vagyunk, itt mondom el, hogy akár levélben - címünk: Falusi turizmus, 1056 Budapest, Belgrád rakpart 24. - vagy telefonon - a szám: 183-855 és 183-877 - hozzánk fordulhatnak az érdeklődők és mi szívesen adunk felvilágosítást, tájékoztatást a megindulást érintő bármely kérdésben. A nem is távoli terv azonban írásos anyag elkészítésével számol. Egyrészt a vendégfogadás lehetőségeiről, praktikus módszereiről adunk ki kézikönyvet, másrészt pedig elkészítjük a vendégházak katalógusát, amelybe bekerülhetnek mindazok, akik készek és képesek fogadni és ellátni a hozzájuk bekopogó vendéget. Aki - meglehet - e katalógus alapján választotta ki a számára kedvező országrészt és abban az adott falusi házat. A beszélgetés végén dr. Csáky Csaba megajándékozott egy kis könyvecskével, amelynek címe: A falusi vendéglátás mestersége. Ebben olvasható: „Ha a pincéje előtt soha nem látott vándor megy el, a magyar gazda behívja és jó sziwel kínálja meg egy pohár borral. Az idegennek szívesen ad éjszakára szállást s esze ágába sem jut, hogy ezért pénzt kérjen. De jött az általános elszegényedés, s ma már nehezebben élünk.” Nincs új a nap alatt, a könyvet 1934- ben adták ki. e. Postabontás Visszhang Meditáció vonatügyben „Megy a gőzös, megy a gőzös Kanizsára...” - szól a nóta. Megy bizony,ha nem gőzös, hát dízel vagy Kandó. Mindenesetre robog. Hát Paksra? Oda is nóta szerint (az úttörőnóta szerint) jár a vonat: „Hegyek-völgyek között zakatol a vonat...” A helybeliek úttörőva- sútnak is becézik a kis piros szörnyeteget, amely valójában Bizmut névre hallgat. Szóval zakatol. Negyven kilométres átlagsebességgel, csupa másodosztályú kocsival, másodosztályú állampolgároknak ez dukál, budapestig kétszeri, háromszori átszállással. Mert Pestre már mégsem szemtelenkedhetik be ilyen kis szörnyszülött, hát Pusztaszabolcson rangos (pécsi, gyékényesi, bajai) vonatokra kéretőzhet fel az utas, persze többnyire csak a peronra, mert hely már csak ott akad. Volt ám ez másképpen is: naponta két gyorsvonatpár „vágtatott” az atomváros és Budapest között. Hogy miért szűnt meg? A MÁV szerint: mert nem volt rentábilis, az utasok szerint: mert csak a neve volt „gyors”. De nem egyszerre züllött ám a vonat vicinálissá. A gyorsvonat előbb a bajai gyors toldaléka lett, majd sebesvonat, s végül gyorsított személy váltotta fel, aztán szimpla személyvonattá vedlett, de még kényelmes első- és másodosztályú kocsikkal. Napjainkra diadalmaskodott a Bizmut, a könnyű kis csodavonat, amelyből minden felesleges nehezéket mellőztek, a lengéscsillapító rugókat is, igy érték el tervezői a szédületes kb. 50 kilométeres végsebességet és az utasok számára azt az örömforrást, hogy minden döccenő közvetlen ingerként jut el az agyhoz. Valamit igazán nyújtani kell a menetjegy áráért ami - vicinális ide, vicinális oda - annyi, mint például a Budapest-Miskolc vonalon. A fejlődés utolsó állomása könnyen prognosztizálható. Példaként a 60-as évek gigantikus vasútrombolása szolgálhat, hamarosan kiderül, hogy a személy- szállítás „nem rentábilis” e szárnyvonalon, majd az egész vonal feleslegessé válik, ott van helyette a máris túlterhelt 6-os számú közút. A síneket felszedik, s a vonal emlékét a bölcsen előre felállított paksi vasútmú- zeum őrzi majd. S történik majd mindez: Kinek az örömére? Természetesen a MÁV-éra, amely ismét megszabadul egy ráfizetéses vállalkozástól. Kinek mindegy? Akiket hivatalos, félhivatalos vagy teljesen privát ügyeik elintézésére A-s, B-s vagy XX-es kocsi röpít a fővárosba. Kinek a bánatára? Öt város - Paks, Du- naföldvár, Dunaújváros, Százhalombatta és Érd - kispénzű polgárainak, akiknek nem jár szolgálati gépkocsi, tükrös vállalati autóbusz és azoknak a közalkalmazottaknak, akik az immár ismét 50 százalékos kedvezményt nyújtó vasúti utazási igazolványukat nem tudják használni. GÁLOSI JÁNOS „Útszéli” jegyzet A sport csak a testet formálja? Himnusz a házasságért Válságban van a házasság, a család intézménye, olvasuk évek óta a szakemberek véleményét, látjuk magunk körül, élő mindennapi tragédiaként. A társadalom legkisebb sejtje, a család, szét- hullóban. Felnőtt egy generáció, akiknek nem volt kitől megtanulni a család összetartozásához nélkülözhetetlen megértést, áldozatkészséget, önzetlenséget. A túlzásba vitt emancipáció, a túlórák, a feszített életmód miatt, a szülök drága játékokkal hallgattatták el lelkiismeretűket. A közös moziba menést, a közös sétát, az életre való rácsodálko- zást és a felfedezés élményét sajnos nem pótolják a videók, a számítógépek, a csodababák. Az együttélés szabályait csak a sok együttléttel, a miértekre való türelmes válaszokkal tanulhatták volna meg. Meggyződésem, hogy aki gyermekkorában nem kap elég figyelmet és szereteted annak nem lesz bázisa, felnőttként nem lesz miből táplálkoznia, adnia, csak magára figyel, csak a saját érdekeit nézi, ami mint tudjuk, minden emberi kapcsolat, így a házasság válsága is. Mindezek a gondolatok egy házasságkötési szertartáson jutottak eszembe, miközben a Himnuszt hallgattam. Új kezdeményezés a Művészetek Házában. A családi ünnepség eskütétele előtt felhangzik a fohász. A belőle való erőmerítésre soha nem volt nagyobb szükségünk, mint most. Ifjú házasoknak, gyerekeknek, szülőknek egyaránt. K. VIKTOR Szombaton délután kerékpáros különítményünkre Gerjen előtt motoros segéderő és autós rendőr dörrent rá: álljunk félre, és várjuk meg a versenykerékpárosok elvonulását. Büszkék voltunk rá, hogy ezen a viszonylag ismeretlen tájon bonyolódik a rangos verseny, így aztán szó nélkül eleget tettünk a felszólításnak, és kényszerpihenőnk közben legalább lelkesedésünkkel bekapcsolódhattunk a triatlonversenybe. Kicsit szántuk a kerekezőket a kánikula miatt, de mikor a 10. km után megfordultak és újra Fadd felé vették az irányt, elégedetten láttuk, hogy műanyag pohárból frissítőt kortyolgatnak, az izzadt- ságcseppek eltüntetését pedig fehér szivacsdarabka szolgálja. Lám-lám, milyen gondosak is a szervezők,'akárcsak a gyermekükkel törődő szülők, figyelmesek! Időközben szépszámú autó is kénytelen volt megszakítani az útját, de senki nem látszott türelmetlennek. Igaz, nem túl sok időre kellett átengedniük a „terepet” a két keréken közlekedőknek. Elvonultak a mezőny legfáradtabb tagjai is, újra szabad az út. Az ellenőrző pont környéke kellemetlen meglepetésként villant fel előttünk: az eldobott poharaktól és szivacsoktól fehérlett. A közvetlenül előttünk elhaladó versenyző az 1000-es sorszámot viselte, de 2X1000 kis kupac azért nem volt. Remélem, azok a sportrajongók állhatták dobogóra, akik nem használták útjelzőként feleslegessé váló holmijukat. A sport nemcsak a test, de a jellem fejlődéséhez is hozzájárul. Vajon kinek jutott eszébe, hogy talán mégsem kellene elhajítani? Javaslom, a következő triatlont bővítsék ki +1 számmal - ki mit dobott, azé. Hiszen kell, hogy bántsa a szemét! Vagy sportkedvelő szervezők gondoskodjanak a „lomtalanításról”. Alternatív megoldás, de egyiket üdvös lenne választani, mivel vasárnap a környék még terítve volt a verseny tárgyi emlékeivel. A szervezés nemcsak előkészületekből és lebonyolításból áll! SZEGEDI ANIKÓ Indul-e esti tagozat a gyorsés gépíró iskolában? Ezt kérdezte Főgleinné Szőke Mária szekszárdi olvasónk. Véleménye szerint lenne igény erre a tanfolyami formára, csupán az a probléma, hogy az iskola nem propagálja, nem hirdeti meg. Előző évben tanterem- hiányra hivatkozással maradt el, az idén a jelentkezők kevés számát emlegetik. Olvasónk egyébként már májusban érdeklődött a lehetőségek iránt, mivel munkahelyéről, a Szekszárdi Fiúsipari Vállalattól is jelentkeznének. Akkor azt válaszolták, érdeklődjön augusztus közepe táján. Főgleinnének meggyőződése, hogy volna elegendő jelentkező abban az esetben, ha az iskola eldönte- né, indít-e esti tagozatot és ezt valamilyen módon az érdekeltek tudomására is hozná. Vállalják a költségek rájuk eső részét Tisztelt Szerkesztőség! A Tolna Megyei Népújság 1989. augusztus 9-ei számában, a „Postabontás” című cikkben foglaltakkal kapcsolatban az alábbiakban válaszolunk a Népújság olvasóinak. Madocsa község lakóinak és Biczóné Pető Veronikának, a Hazafias Népfront titkárának. Vállalatunk a nekünk szánt levelet jóval az újságcikk megjelenése után kapta meg, augusztus 11-én, úgyhogy eddig nem is nagyon tudtunk vele foglalkozni. A madocsai, mintegy 2 km-es Duna- partra vezető út használatára vonatkozó gondok ismertek előttünk. Az út kijavításával, helyreállításával a tanácsi kezdeményezéseket minden esetben támogattuk, amit bizonyít, hogy 1982. augusztus 19-én - helyszíni szemlét követően - 100000 Ft-ot utaltunk át a községi tanácsnak. Még ugyanebben az évben, XI. 8-án megállapodást kötöttünk a tanáccsal, hogy az út használatáért tonnánként 4 Ft- ot fizet vállalatunk. Előre egy összegben újabb 100 000 Ft-ot utaltunk át a szerződés aláírásával egy időben (november 9- én), ami újabb 25000 tonna gabona kiszállítását fedezte. A megállapodás tartalmazza, hogy újabb összegű hozzájárulást a 25 000 t leszállítás után, csak új szerződéskötés után fizet vállalatunk. 1987-ig mindössze 34 416 tonnát szállítottunk az említett megállapodásban szereplő 50 000 tonnával szemben. 1987. november 19-én a tanács szervezésében koordinációs egyeztetésre került sor a fent említett útszakasz korszerűsítésével, annak további használatával összefüggésben. Magunk részéről vállaltuk a termelő- szövetkezettel együtt, hogy a költségek tényleges ismerete alapján nyilatkozunk. A tanács vállalta - ami az emlékeztetőben rögzítésre került -, hogy felveszik a kapcsolatot a KM Paksi Üzemmérnökségével és megkérik az út felújítására vonatkozó ajánlatot. A jelenlevők abban is megállapodtak, hogy a tanács a költségek ismeretében újabb koordinációs ösz- szejövetelt szervez, amire a mai napig nem került sor. 1988. IX. 12-én a termelőszövetkezet elnöke azzal keresett fel bennünket, hogy szeretne interpellálni, mint megyei tanácstag, egyben segítséget kérni a közös összefogáshoz az állami költségvetéstől. Mi ismételten megerősítettük, hogy a ránk eső részt vállaljuk. Hangot adtunk annak is, hogy a vállalat pénzeszközeinek szűkössége miatt ennél többet nem tudunk vállalni. Egyet tehetünk, hogy a dunai rakodást Madocsán megszüntetjük, illetve átcsoportosítjuk a paksi, vagy dombori rakodónkra. Ez a megoldás vállalatunk számára bizonyos költségnövekedéssel járna és emiatt továbbra is érdekünk, hogy az említett útszakasz rekonstrukciója megtörténjen, de érdeke a madocsai lakosságnak, főleg a termelő- szövetkezetnek, vagyis valamennyi úthasználónak. Megismétlem, hogy vállaljuk a költségek ránk eső terheit, amennyiben ezt a községi tanács, a megyei tanács a többi használóval együtt egyeztetés után költségen. Tisztelettel: JÁNOS JEROMOS igazgató Apró örömök Fotó: ÓTÓS RÉKA
