Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-07 / 158. szám
1989. július 7. /tolnán népújság 3 Mégsem ül a vádlottak padján újságírónk Ölelünk mindenkit, de nem levelezünk tovább Próbaüzem a Glovita győri kötőüzemében A Glovita Kötöttkesztyűgyár győri pj üzemének 2700 négyzetméteres csarnokában megkezdődött a próbaüzem. Az üzemcsarnokban 360 elektronikus vezérlésű gép - közöttük jó néhány speciális berendezés - működik. A mintázatot is számítógéppel tervezik, s jellemző rájuk, hogy nemcsak kesztyű, hanem sapka, sál, nyakkendő, sőt zokni készítésére is alkalmasak. Technológiai újdonság az is, hogy a szegést hőre lágyuló fonal rávasalásával oldják meg: ez megakadályozza a kötés felfeslését. Az üzemben naponta 50-55 ezer pár bőrkesztyűhöz elegendő bélést kötnek, s évente mintegy 13 millió pár divat- és munkavédelmi kesztyű hagyja el a gyárat. MTl-fotó A világ első g azd aság m úze u m a Szerettem volna a vádlottak padján ülni Szabó Sándor kollégámmal. Nem sikerült - még nem. A „Mőcsényi villongások” című írásunk - június 26-án jelent meg - nagy vihart kavart. Mondhatjuk úgy is, hogy egy lavór vízben. Tudniillik a nagyközség belügyeibe avatkoztunk - gondolják sokan de nem illetéktelenül. Fogalmaznak úgy is, hogy „darázsfészekbe” nyúltunk. Többen reagáltak azonban a június 30-án megjelent írásunkra, amelyben közöltük a tanács elnökének levelét, ami azt is tudatja velünk, hogy becsületsértésért feljelentették újságírónkat. Az Írás szerintünk egyértelmű volt, de később kiderült, hogy mégsem. Csak jóakarói figyelmeztetés. A figyelmeztetést mi komolyan vettük és vesszük ezután, úgy mint írásainkat is. Lapunk megpróbál a körülményekhez mérten tárgyilagos lenni, törekszünk arra is: ne sértsünk oktalanul sem embereket, sem közösségeket. Ezt olvasóink azzal is honorálják, hogy „veszik a lapot", s egyre többet, vagyis kedvelik a Tolna Megyei Népújságot. A „Mőcsényi villongások” című írásunk körül kialakult levélpárbaj kicsit tükrözi a mai valóságot. Éppen ezért most a hozzánk érkezett reagálásokat tesszük közzé, amelyek példaértékűek. Az első - és újabb levelet Krutki Pál tanácselnök küldte. „Hivatkozással a Tolna Megyei Népújság 1989. június 30-án megjelent „Becsületsértésért feljelentették az újságírónkat” című újságcikkhez az alábbi észrevételeket közlöm: Köszönöm, hogy a korábban megjelent „Mőcsényi villongások” című újságcikkben a július 21-én, pénteki napra meghirdetett sajtótájékoztató teljes szövegét közölték, amelyből a 16 órai kezdési időpont hiányzott. Sajnálatos módon fel kell tételeznem hogy levelem utolsó mondatát tévesen értelmezték, amely így hangzik: „Továbbá közlöm, hogy Szabó Sándor újságíróval szemben a Szekszárdi Városi Bíróságon feljelentés lett téve, becsületsértés címén.” E mondat nem tartalmazza, hogy személy szerint én tettem volna feljelentést az újságíróval szemben. De miért is? Szabó Sándor újságíró az idő rövidsége miatt az általa meghatározott időpontban az érdekelteknek lehetőséget biztosított a megjelenő cikkének elolvasására. Vettem a fáradságot, hogy ezzel a lehetőséggel éljek. Ezt megköszöntem, kértem, hogy most már nincs idő a részletkérdések tisztázására, hiszen ezek az ügyek sokkal mélyebbek és bonyolultabbak ennél. Ezért kértem a sajtótájékoztató meghirdetését, amelyre őt is tisztelettel meghívtam. Tisztában vagyok azzal, hogy az újságíró napjainkban nemes és nem könnyű munkát végez. Ok nélkül miért pont én rontanám el a Tolna Megyei Népújság kollektívájával korábban kialakult korrekt és tisztességes kapcsolatot. Az idézett mondat közlését az ügyben érintett tanácsi kollégám kérte. Sérelmeit a napokban az önök címére elküldi. Örömmel vettem tudomásul Hazafi József főszerkesztőhelyettes cikkben jelzett baráti ölelését, úgy érzem, hogy minden sajtóper nélkül ez lehet további korrekt együttműködésünk garanciája.” A félreértés egyértelmű. Mi nem haragszunk senkire. Nem is az a dolgunk. De mivel közéleti fórumnak tartjuk lapunkat, igy szeretnénk továbbra fenntartani ajogotarra, hogy jelenségekről szóljunk. Ilyen jelenség értékű a következő levél. A névtelen és a sok száz embert képviselő. Máskor az ilyen reagálásokat a papírkosárba dobjuk. Mert éppen elegünk van nekünk is, gondoljuk, az olvasóknak is, hogy valaki több száz ember nevében nyilatkozik. A tetejébe még a nevét sem közli, azaz a névtelenségbe burkolódzik. Az alábbiakban közzétett levél érdekessége, hogy nem tudni velünk ért-e egyet, vagy egyáltalán valaki mással. Annyit kiolvasunk belőle, hogy tiltakozik. Ez is egy módszer, hiszen ma az egész ország tiltakozik. Nézzük a levelet: „Június 26-án megjelent, Mőcsényi villongások című írásukkal kapcsolatban több száz ember felháborodását szeretném tolmácsolni. Furcsa, hogy a faluból csak 1-2 embert hallgattak meg és nem győződtek meg az állítások valódiságáról. Említik az eltűnt bort, a grábóci óvodagondokat, Nagy István nyaklevesét, melynek szenvedő alanya Kovács László volt. Miért nem hallgatták meg mindkét felet? Azt is szeretnénk tudni, hogy miért pont a mi falunkról írtak cikket, ki adta az ötletet, hogy a „mőcsényi darázsfészekbe” belenyúljanak? A kérdésekre választ kapunk valaha? Tisztelettel: Több száz ember, akik az igazságot nem egyes maguk felé hajló emberek szájából szeretnék hallani.” Persze megnyugtatja az embert az is, hogy vannak, akik vállalják önmagukat. Szőts Menyhért levele - amit tényleg aláírtak rajta kívül még 34-en - megnyugtat bennünket. Ha mégis lenne per, akkor együtt ülnének velünk a vádlottak padján. „Megdöbbenve olvastuk az 1989. június 30-i Becsületsértésért feljelentették az újságírónkat című írását. Azért megdöbbenve, mert ami az 1989. június 26-i Népújságban megjelent a Mőcsényi Tanács vezetőivel kapcsolatos riport a szó igazi értelmében fedi a valóságot. Sőt egy kicsit humánusan tárta fel az itteni helyzetet. Ezek után mi is várjuk a pert, hogy önök mellé ülhessünk a vádlottak padjára.” Ezzel a kis összeállítással be is fejezzük a vitát - részünkről. Azt gondoljuk a többi már egyenesen a mőcsényiek bel- ügye. Kis hazánkban, sajnos, manapság egyre több az indulat. Pedig tudjuk eleinktől, hogy az indulat nem jó tanácsadó. Ezért is mondjuk azt, hogy szívből ölelünk mindenkit, de nem levelezünk tovább. HAZAFI JÓZSEF Utóirat: a július 21-i sajtótájékoztatón természetesen szeretnénk részt venni. A svéd királyi érmemúzeumnak és az ország takarékpénztárainak együttműködésével Stockholmban létrehozzák a világ első gazdaságmúzeumát. Az érmemúzeum Svédország második legrégibb múzeuma, míg a svéd takarékpénztár története 1820- ig nyúlik vissza, amikor is egy göte- borgi cselédlány bankszámlát nyitott. Bár sok múzeumban látható pénz, érme- és bankjegygyűjtemény, azt egyikük sem mutatja be, hogy milyen volt a kapcsolat a kiállított pénzek és a gazdaság, a társadalom és az egyes emberek között. Az új múzeum a gazdasági fejlődést sok oldalról kívánja bemutatni az olyan drámai eseményektől, mint amilyen a tőzsdei összeomlás (krach), vagy a vágtázó pénzromlás (infláció), egészen a gyermekek zsebpénzének változásáig. A gazdaságmúieumot legkésőbb öt éven belül kívánják megnyitni. A Fogyasztók Tolna Megyei Tanacsa vizsgálta Hol ezt, hol azt, állapította meg, mintegy az ismert gyermekmondóka címben feltett kérdésére válaszolva a Fogyasztók Tolna Megyei Tanácsa legutóbb, amikoris a Tolna Megyei Sütőipari Vállalat tevékenységét vette nagyító alá. Mint a vizsgálatok során kiderült, bár a sütőipari vállalat széles skálájú termékjegyzékkel rendelkezik, s a gyártásra is vállalkozik, de ennek ellenére mégsem teszi. Az ok? „Több termelő által készített áru egy boltba való szállítása esetén a főcikkeken kívüli mennyiséget és néhány termékre vonatkozó megrendelést a sütőipari vállalat gazdaságtalanság miatt nem tudja teljesíteni, így a szállítás elmarad.” Hiába kérem, nagy a cég... Ráadásul -, mint köztudott - a péktermékeknek kelési, sütési ideje is van. Persze, ha olyan választék nincs is mindig, mint azt mi, vásárlók szeretnénk, azért kenyér általában van. Azért csak általában, mert ellátási gondok olykor ezen a téren is jelentkeznek, szállítási késések gyakran előfordulnak, így néhány faluban nem jut el időbe a pékáru. Aztán itt vannak a magánkisiparö- sok, a magánpékségek, akik, ha valami ok miatt egy-egy nap nem gyújtják be kemencéiket és nem közük a sütés elmaradását idejében az illetékes szervvel, akkor bizony van, ahol kenyérhiány keletkezik, mert ezzel a mennyiséggel kevesebbet kap a község. Mutogatni lehetne ugyan er- re-arra, hogy ki a hibás mindezért, de a jelenlegi felállásban semmi értelme sincs, hiszen a több termelő által ellátott terület koordinációját a helyi tanácsok csak részben tudják ellátni, mivel termeltetési jogosítványokkal nincsenek felruházva és így felelősséget nem tudnak vállalni a falu ellátásáért. Hogy mit javasol, mit indítványoz a Fogyasztók Tolna Megyei Tanácsa a gyakran jelentkező problémák megoldására? Javasolják, hogy mivel a sütőipari vallalat és a termékeiket forgalmazó kiskereskedelmi szervek között ezidáig nem jött létre szerződésben rögzített megállapodás, ami egyik fél részére sem jó, így a vállalat kezdeményezze ennek megkötését, de úgy, hogy a szerződéses megállapodás ne sértse a boltok megrendelésének szabadságát, és az üzlet a vásárlók kívánságának megfelelő termelőt választhassa ki. A soron kívüli pótrendelések esetében pedig a szállítás költségeit a mulasztást elkövető szerv viselje, mivel nem lenne helyes, hogy a többlet- munkát és szállításokat végző üzemek ezekre a tevékenységekre ráfizessenek. A kistelepülések mindenkor problémát jelentő kenyér-, pékáruval való megfelelő ellátása érdekében az FMT javasolja, hogy a sütőipari vállalat hozzon létre ezeken a helyeken kis kapacitású pékségeket, illetve ösztönözze saját dolgozóit, részükre segítséget adva ilyenek létrehozására. * .- fké ordas iván: ör az udvaron Börtőnétmények 1956-57-bőI 55. VII. Bíróság előtt A bírósági idézés majdnem egyszerre érkezett egy megye- • székhelyi ügyvéd levelével. Az ügyvéd közölte, hogy politikai ügyekben csak egy bizonyos listára felvettek vállalhatják a védelmet. Öt a bíróság hivatalból rendelte ki védőmül, ha netán mást óhajtanék, szíveskedjem mielőbb közölni, hogy hiába ne tevékenykedjen. Ez legalább érthető volt. A bírósági idézés annál kevésbé. Szó szerint így hangzott: „B. 1078/28. szám. 1957. Megyei Bíróság A beadványokban erre a Ezt az idézést a tárgyaszámra kell hivatkozni! lásra hozza magával! IDÉZÉS BŰNÜGYBEN Államrend elleni bűntett miatt Kovács József és tsai ellen indított bűnügyben megidézem a címzettet mint vádlottat a bíróságnak Törvényház utca... házszám I. emelet 70. ajtószám alatt lévő helyiségébe, 1958. évi február hó 19. napjának 1/2 9 órájára kitűzött tárgyalásra. Figyelmeztetem a túlsó oldalon 1. szám alatt olvasható jogkövetkezményekre. Az ügyészséget 1957. Bül. 498. számra való hivatkozással értesítem. Dátum. dr. Mezei Zoltán, a tanács elnöke A kiadmány hiteléül: olvashatatlan aláírás, irodavezető. Körbélyegző.” Soha életemben nem ismertem Kovács Józsefet és még csak nem is. sejtettem, hogy kik a társai! Azt, hogy tulajdonképpen kikről van szó, a megyeszékhelyre leutazva az ügyvédtől tudtam meg. Természetesen elfogadtam a kijelölt ügyvéd felkínált szolgálatait. Semmiféle számba jöhető ügyvéd ismerősöm nem volt, azt pedig többszörös börtönviselt létemre tudván-tudtam, hogy egy megyei bírósági tárgyaláson a helybeli ügyvédnek összehasonlíthatatlanul nagyobb esélye van az eredményre, mint akár a legelőkelőbb nemzetközi jogásznak. Dr. Dobó Kálmán személyében egyébként egy középkorú, kopaszodó, nyugodt modorú és mint kiderült, beretvaéles eszű embert ismertem meg. Horribilis honoráriumot kért, kerek 2000 forintot, de mint kiderült, valóságos-peresztízskérdést csinált az ügyemből és működésének vitathatatlanul nagy hasznát láttam. Dr. Dobó az előjátéknál komoly segítségemre volt. Megtudtam tőle, hogy mindazokat, akik a kritikus időben Mezősároson valamilyen szempontból kompromittálták magukat, egy bizonyos Kovács József gyűjtőneve alá vonva, mint „mezösá- rosi ügyet” tárgyalják. A tárgyaló bíró azonban nem a nyers indulatok embere, hanem mérlegelő fajta, aki tág teret enged a bizonyítási eljárásnak. Összeszedtem tehát az eszemet és igyekeztem mindazokat tanúként megemlíteni, akiknek a vallomásától" csak valamelyes jót is vártam. Tanúkat találni nem lett volna különösebb feladat. Az emberek megbízhatóságába vetett, egykoron oly naiv, hitem azonban erősen megrendült és igyekeztem elkerülni azt a lehetőséget, hogy a tulajdon tanúimban esetleg törököt fogjak. A tanúkon kívül összeszedtük még valamennyi fellelhető bizonyítékát annak, hogy én az államrend nem éppen bőségesen mért jóindulata ellenére sem viselkedtem soha ellenségesen, hanem éppen ellenkezőleg, cikkeimben és egyéb írásaimban, valamint szakmai munkámban a rendszer ügyét szolgáltam. Tulajdonképpen ebben éppúgy volt igazság, mintáz ellenkezője. Mai gondolkodásmódomat többé-kevésbé helyesnek fogadva el, azt kell vallanom, hogy kemény fizetőt esztendő volt az, amíg én a származásommal és a neveltetésemmel járó hatásokat leküzdöttem és tán hősi, de buta ellenzékiségből eljutottam az eléggé szimpatizálók és együtt dolgozók táboráig. Cikkeim, írásaim állomásai voltak ennek az útnak, mely azonban - ezt biztosan tudom - Rákosi Mátyás korszaka idején sohasem vezethetett volna célhoz. Azokban az években, melyeket állami gazdaságban és gépállomáson töltöttem, az én politikai „hitvallásomat” valahogy ilyesformán lehetett volna összegezni: „Az egyetlen normális cél az, hogy minél több magyar maradjon meg és éljen tovább a lehető legjobb anyagi és kulturális körülmények között. Vitán felül áll, begy nekem a rendszerben számos dolog nem tetszik, így például a legkevésbé az, hogy Magyarországon szovjet katonák vannak, de csak a bolond megy fejjel a falnak. Nekem se adottságom, se képességem nincs ahhoz, hogy holmi rendszerváltozásért küzdjek. A magyarság több mint ezeréves történelmére olyannyira jellemző szívós túlélők számát szaporítom. Semmi más kötelességem nincs, mint az adott keretek közt a lehető legtöbbet tenni a magyarság érdekeiért.” Az akkor leírtakat azóta már kisebb, házi használatú tanulmánnyá kerekítettem ugyan, de máig se érzem okát annak, hogy a fentiekért szégyenkezzek. (Folytatása következik.) / Mit sütsz, kis szűcs?