Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)
1989-07-26 / 174. szám
1989. július 26. NÉPÚJSÁG 5 Magánember és nem magánfuvarozó! % (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Mivel Kurdon, a főtéren lakom, így többször előfordult, hogy egy-egy Gyulajra igyekvő ismerős megkért a fuvarozásra. Ilyenkor beindítottam az autót és természetes megértéssel máris indultam. Nemcsak ebben a változó világban, de mindenkor tudnunk kell úgy segíteni másokon, ahogy mi is szeretnénk, ha segítenének a bajban az idegenek. Ezen a szép júliusi szombaton végre kitisztult az ég, és úgy látszott, egyelőre nem kell újabb záporra számítani. Az autóval kiálltam a garázsból és nekikészülődtem a nagymo- sásnak. Kitekertem az öntözőcsövet. A kiskutya máris remek játszótársat talált benne. A végével le-fel rohangált. Miközben igyekeztem visszaszerezni a csövet, kinyílt a kiskapu. Számomra teljesen idegen három személy vonult végig az udvaron. A férfi jött elől, kalaposán, borotválatlanul, egy üres pipát szürcsölgetve. Következett az asszony, aki súlyos kövérsége mellett még igen nehezen is mozgott. Rózsás kendőjét hátratolta a feje búbjára. Köszönés helyett belerúgott a kutyába. A kisfiú túltett az anyján. A sok felhalmozott zsírtól alig bírt szuszogni. Az esetleges szimpátiámat sikerült lerombolnia lábának egyetlen mozdulatával: a kiskutyát célzott mozdulattal visszapasszolta az anyja elé. Határozott bevonulásukat elnézve, óvatosan érdeklődtem, hogy mit kívánnak?- Ha lenne egy kis hideg pálinkája - szólt a férfi.- Bolondság! - legyintett az asszony. - Délelőtt jobb a fröccs. Van?- Magammal viszem a kiskutyát! - döntött a kisfiú. Röviden felvilágosítottam őket kéréseik lehetetlenségéről, mire rátértek jövetelük valódi céljára. Mivel busz csak órák múlva megy Gyulajra, így úgy döntöttek, hogy elvitetik magukat. Magam is meglepődtem, milyen zavartan szabadkozom. Teljesen úgy tűnt, mintha nekem szigorú kötelességem lenne az ő hazaszállításuk. Végül kénytelen voltam a hosszas magyarázkodást a lehető legegyszerűbbre fogni: - Nem! - mondtam. Az asszony villámló szemekkel mért végig.- Persze, vinne minket, ha magyarok lennénk! - kiáltotta.- Miért? Nem magyarok? - csodálkoztam, látva, miként cáfolja meg saját szavait a fölösleges kitörésével.- Na, ide se teszem be többé a lábam! - fordított hátat a férfi. Menet közben a kisfiú először így szólt az anyjához: - Ti azt mondtátok, ezután igazságosabb világ lesz Magyarországon! - majd felém röppentve szemének nehéz sugarát, rámszólt: - Mondhatom, szép kis demokrácia az ilyen! FRITZ ISTVÁN Visszhang Téves megállapítások A Népújság 1989. július 12-i számában „Két tételben a kistelepülésekről” cimszó alatt megjelent cikkel kapcsolatban az alábbi észrevételezést teszem: Nagyszokolyban a művelődési házfelújítása folyamatban van. A tetőszerkezetet teljes mértékig kicserélték, az épület belső és külső kőművesmunkálatait végzik, ezzel várhatóan augusztusban végeznek. Korábban az épületbe nem volt a víz bevezetve, ebben a hónapban ez is megtörtént. Nem helytálló az a megállapítás sem, hogy „egyáltalán nincs bútorzat”. A művelődési házban van több asztal és szék is, amely az eddigi rendezvények során elégséges volt. Kérem, szíveskedjenek ezt a tévedést korrigálni, mivel a korábban szerzett információ nem helytálló. GULYÁS ISTVÁNNÉ tudósító Ők, tizenketten Akik a Holdon jártak Húsz évvel ezelőtt, 1969. július 21 -én hajnali 3 óra 52 perckor szenzációs eseménynek volt a szó szoros értelmében szemtanúja az emberiség. Ami azidáig csak a merész fantáziájú irók képzeletében létezett, most valóra vált: az ember a Holdra lépett. A világ szinte valamennyi tévétársasága élő adásban közvetítette a történelmi pillanatokat, amint az Apolló 11 amerikai űrhajó két kozmonautája, elsőként Neil Armstrong parancsnok, majd Edwin Aldrin a laza porral borított talajra ereszkedett. „Egy kis lépés az embernek, egy nagy ugrás az emberiségnek” - idézik sokan azóta is Armstrong ekkor mondott szállóigéjét, s valóban, a Holdon elvégzett feladatuk, a két és negyed órás séta folyamán gyűjtött harminc kilogramm kőzet későbbi elemzése számos újdonsággal gyarapította a világűrkutatással kapcsolatos ismereteket. A két évtizedes évfordulót - ahogyan arról a sajtó, rádió és televízió beszámolt - nemcsak az Egyesült Államokban, hanem másutt is alkalomhoz illő módon ünnepelték meg. Mindez persze nem szabad, hogy elhomályosítsa azok nevét, akik ugyancsak jártak a Holdon. Számuk nem is kevés: a két úttörő űrpilótán kívül még tízen ismételték meg ezt a bravúrt. Ám, ahogy azt se nagyon tartjuk számon, hogy Kolumbusz után ki kötött ki másodjára vagy harmadjára Amerika partjainál, úgy a feledékeny utókor a Holdat illetően is főként annak első meghódítóira emlékezik. Rövid összeállításunk azokról szól, akik utánuk következtek. Még ugyanabban az évben, tehát 1969. november 14-én, délután 17 óra 22 perckor startolt a floridai Cap Canavaralról az Apollo 12 űrhajó, fedélzetén Charles Conrad, Alan Bean és Richard Gordon tengerészkapitányokkal. November 19-én, valamivel reggel 8 óra előtt értek a Holdra, s 12 óra negyven perckor előbb Conrad parancsnok, majd Bean kezdte meg sétáját. Közel négy órán kersztül ismerkedtek a környezettel, miközben Conrad holdport gyűjtött egy táskába. November 20-án reggel fél hétkor ismét útnak indultak, ekkor három és fél órát töltöttek a kráterekkel és sziklákkal szabdalt terepen. Egyébként a többi- holdutazótól eltérően később csak Conrad és Bean vett részt más űrvállalkozásban, nevezetesen a Skylab-programban. A következő űrhajó, az Apolló 13 utasait az oxigéntartály sérülése megakadályozta a Holdra szállásban, így közel egy év elteltével, 1971. január 31-én állt pályára az Apollo 14 űrhajó, melyen az első - 1969-es - amerikai űrutazás hőse, AI Shepard parancsnokolt. Társával, Edgar D. Mit- chellel együtt február 5-én első alkalommal négy órát, majd másnap négy óra húsz percet töltött a Holdon. Shepardból egyébként a Holdon is kitört a játékos ember: egy golfütőhöz hasonló tárggyal három golflabdát repített a messzeségbe. Mivel a nehézkedési erő a Földön mértnek csak egyhatoda, a labdák kilométerekre szálltak. Nem nélkülözte ilyen szepontból az érdekességet az 1971. július 26-án felbocsátott Apollo 15 programja sem. A július 31 -én délután fél háromkor - társával, James Irwinnel együtt - Holdra lépő David Scott megismételte - holdbéli viszonyok között - Galilei 1500-as években végzett híres kísérletét. Scott egy tollat és egy kalapácsot ejtett azonos magasságból a felszínre, s mindkét tárgy - függetlenül súlyától - egyszerre ért talajt. A két űrhajós két alkalommal járta be a környéket, közel tizenegy órás időtartamban. A sors iróniája, hogy egy évvel a holdutazás után Irwin nyugdíjba kényszerült, Scottot pedig kizárták az űrhajós testületből, mivel illegálisan a Holdra csempésztek négyszáz levélborítékot, s azokat darabonként 1500 dollárért árusították volna. Amikor a terv lelepleződött, mindannyian lemondtak a részükről, de ez már nem segített rajtuk. Bizonyos értelemben szerencsésnek mondhatta magát az újabb expedíció, az Apolló 16 legénysége, akik közül John W. Young parancsnok és Charles M. Duke 1972. április 21-én ért Holdat. Ők ketten ugyanis már három alkalommal tehettek sétát a felszínen. Felfedező útjukon remekül bevált az elektromos holdjáró, mellyel tizennégy kilométeres távolságot győztek le. A Holdon töltött több mint húsz óra alatt 111 kilogramm kőzetet sikerült összegyűjteni. Egy jelentős kísérletről mindenesetre le kellett mondani, mivel Young véletlenül elszakította a legfontosabb berendezésnek minősített hőhatásmérő készülék kábelját. Végezetül, a hosszú távú űrprogram zárásaként 1972. december 8-án az Apolló 17 emelkedett a magasba. Eugen Cérnán parancsnok és dr. Harrison Schmitt geológus (a Holdon járt egyetlen civil tudós) december 12-én hajnali egy órakor lépett ki a holdkomp ajtaján. Hét órát kaptak arra, hogy megismerkedjenek leszállóhelyük, a Nyugalom tengere délkeleti részének környékével. December 13-án, éjfél után fél egytől négy órát töltöttek a Déli Masszívumnál, ahonnan szikladarabokkal tértek vissza. December 14-én éjfél előtt pár perccel pedig elindultak harmadik, nyolc és fél órás útjukra, az Északi-Masszívumhoz. A két űrhajós a Földre történő visszaút előtt egy emléktáblát helyezett el a Holdon: ezen azoknak a neve szerepel, akik életüket áldozták a világűr megismeréséért folytatott küzdelemben. Összeállította: SZERI ÁRPÁD Tolnai bakancsosok az ország útjain A Tolnai I. Számú Általános Iskola „Bakancsos” turisztikai csoportja két éve járja a megye és az ország különböző természeti helyeit. Ötvenen vannak, köztük 2. osztályos tanulótól a 6. osztályosig, minden korcsoport képviselői megtalálhatók. Mivel kiemelt feladatként kezeljük az egészséges életmódra nevelést, fő célunk a „kis bakancsosok” állóképességének, kitartásának, sport- és természetszeretetigényének fokozása, ismereteik bővítése. A népszerű programjaink között ellátogattunk Óbányára, Magyaregregyre, Váraljára, Sötétvölgybe, Nagymányokra, Du- naföldvárra, Dunaújvárosba (itt többször is voltunk a műjégpályán és az uszodában). A többnapos kirándulásokon 8-10 kilométeres gyalogtúrákat is tettünk. Kerékpárral bejártuk a környéket. Elkerekeztünk Fácánkertbe, Domboriba, a nagy Dunára, Gemencbe. Mindkét évünket kempingezéssel zártuk, Soltvadkerten, illetve a Szeli- di-tónál. Az idei tanévben cserekapcsolat révén Balatonalmádiban töltöttünk egy hetet, ahol igen színvonalas programjaink voltak (Tihany hajókirándulás, Balatonfü- red - Jókai-ház, Veszprém - állatkert, „leg”-ek versenye, „bakancsos" karnevál, úszóverseny, gyalogtúra stb.). Az, hogy ezek a gyerekek ilyen túrákon gondtalanul részt vehetnek, a lelkes patronáló szülőknek köszönhető, akik gondoskodnak élelemről, főznek, fűtenek télen, ha kell, s az orvosnő gyógyítja a „megbetegedett bakancsost”, minden reggel bevásárolnak, vagyis biztosítják azokat a körülményeket, ami lehetővé teszi, hogy két pedagógus ötven gyerekkel rendszeresen járja, járhassa az országot. A bakancsos csoport tagjai között olyan magatartásnormák kialakítására törekedtünk, s törekszünk, amely a kisdiákok sportszeretetén túl, az összetartozás, egymás megbecsülése mellett örök élményt nyújtó napokat szerez nekik. Fejlődni - ismerni - megismerni - megszeretni továbbra is célunk, s addig is koptatjuk kis bakancsunkat. JAKSÁNÉ KISS ÉVA Fotó: MARÁCZINÉ KOVÁCS MÁRIA Jóleső pihenés a Balaton partján A csoport ellátogatott a tihanyi apátsághoz A gyalogtúráknak nem volt akadálya az eső sem
