Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-03 / 154. szám

1989. július 3. NÉPÚJSÁG 5 Vélemények, viták, álláspontok A radikális reformer-« (Folytatás az 1. oldalról.) A radikális reformer fiatal, szereti magát Petőfihez hasonlítgatni, csak kár, hogy bő tíz évvel máris túlélte. És még mindig nem ismerték fel nagyságát, világmegvál­tó forradalmiságát. Érdekes - megfigyeltem -, hogy R. R. is felcsapva tartja a fejét, mint a főtitkár, akit természetesen minden alkalommal és a lehető legfurcsább helyeken is fel­szólít az azonnali lemondásra, eltakarodásra a politikai életből. Az önmagát reformernek hívő ember, szem elől tévesztve eredeti hitvallását; ké­pes akcióegységre lépni mindenkivel; ellenzékivel és hithű proletárforradalmár­ral; katolikussal és a szexpárt jövendő vezetőjével. A cél a fontos. A főtitkár azon­nali eltávolítása a politikai életből. Kedvelem a radikális reformert. Hite van. Vakhit, de mégis szeretem. Olyan ara­nyos. Mint egy gyerek. Mindent megbocsát neki az ember. Vagy mint az öregem­ber, aki bölcsnek mutatja magát, de már elfeledte, hogy mi is az a bölcsesség. Szeretnék R. R. helyében lenni. Ha az embernek lenne küldetéstudata, nem téblábolna a világban, nem elmélkedne a múltján, nem keresne fogódzót a jelen­ben. Szó se róla. Szent a cél. A főtitkár skalpja. Persze, ha most R. R. lennék, kicsit haragudnék a Nyersre, meg a Pozsgayra, Németh Miklósra nem, mert az a főtitkár tanítványa és őt is azonnal el kellene zavarni a kormányrúdtól. De mégis árulás­nak tartanám a két másik behódolását. Szó sincs kompromisszumról ha R. R. lennék ezt a szót még az értelmező szótárból is kiiktatnám - lefekvésről beszél­nék, árulásról, a mozgalom sárba tiprásáról. Sajnálom, hogy csak az alkotó emberben bízom, legyen az bármilyen vallású és bármilyen párt tagja, így nem csatlakozhatom a radikális reformerhez. Az ő értékítélete szerint nem lehetek reformer. Marad a kétely, az önmarcango- lás, a téblábolás ebben a múlt-jelen-jövő címkével ellátott magyar dágványban. Az emberek kedvelik R. R.-t. Nincsenek ellenségei. Irigyei sem - rajtam kívül, de ez magánügy -, vetélytársai sem. Vagyis vannak, de azok horizontálisan nem kapcsolódnak egymáshoz. Egyébként az ellen fellépett a főtitkár is. Nosza, gon­dolja, a radikális reformer, megint a Grósz Károly, ezt is ő tiltja meg nekünk, pedig nélküle ripsz-ropsz magára találna a párt, az ellenzék, meg mindenki, aki keres­géli a helyét. A radikális reformert nem lehet leszavazni. Mit neki a többség. Azok hitetlenek. Kompromisszumemberek. A legveszélyesebb fajta. Mindenre képesek, még egyezségre is. Pedig gyorsabban haladna a reform, ha bezárnák Ózdot, a Paksi Atomerőművet, az összes bányát... ha lenne ebben az országban öt millió munka- nélküli... akkor megtanulnák a magyarok istenét, azok a gazdaságtalanul termelő uralkodók, akik... Nincs hiba az elméletben. A hitben. Reformok végre - radikálisak - mert más­különben... ja, van más vélemény is, azt el kell söpörni, mert mind-mind a főtitkár malmára hajtja a vizet. Természetesen reformpárt, reformkormány, reformországgyűí^s kell. Le kell váltani őket, új embereket a bársonyszékbe... minimum radikális reformereket. HAZAFI JÓZSEF írása riaszt és nem segít! A vita számomra természetes, egy mozga­lomnak viszont éltető eleme. Mégsem volt szándékomban e lap hasábjain ez év június 22-én megjelent írásommal sem Ihárosi Ibo­lyával, sem pedig a szekszárdi városi pártbi­zottsággal vitatkozni. Vitáztam - s vitáztunk - a városi pártbizottság egyik tisztségviselőjé­vel, az apparátus két munkatársával a ta­nácstagi körzetenként tartott megbeszélése­ken, a déli városrészben szervezett mozgalmi központ alakuló összejövetelén. Atisztségvi- selő egyébként azonosult felvetéseinkkel, amit én az említett cikkben tolmácsoltam. Ezúttal sem akarok vitatkozni Ihárosi Ibo­lyajúnius 27-én, a Népújság hasábjain meg­jelent gondolataival. Szívesen tettem volna ezt a mozgalmi központ első összejövetelén. Nyilván más elfoglaltsága volt Örültünk vol­na, ha személyesen, meggyőző érvekkel se­gíti munkánkat hisz Ö fizetett embere az MSZMP-nek. Vele és megjelent írásával - fő­képpen - azért nem vitatkozom az MSZMP Tolna megyei lapjában, mertazt„csak” eluta­sítani lehet Az arroganciát a kioktatást sem nélkülöző írás nem méltó a válaszadásra sem, hangneme, stílusa (?) ezt nem teszi le­hetővé. Szomorú, hogy eszmefuttatása nem segíti, hanem riasztja mindazokat akik tenni akarnak az MSZMP megújulásáért A tárgy- szerűséget mellőző kritikája sértő, így azt visz- szautasítom. A vita és a válaszadás szándéka nélkül né­hány megállapítását szeretném felidézni, s azokhoz gondolatokat fűzni. Változatlanul vállalom a június 22-i cikkben leírtakat: „sze­mély szerint is sikertelennek tartom a szek­szárdi városi pártbizottság azon lépéseit amelyet a lakóterületi pártmunka kialakítása érdekében tett”. Én a retorikát nem tartom eredménynek és azt sem a pártbizottság ér­demei között könyvelem el, hogy „lesz új la­kóterületi alapszervezet”. Éz azok eredmé­nye, akik tettek is érte - cselekvőén! Nem té­vedtem, komolyan azt gondolom, hogy a la­kóterületek a politizálás új színterei lehetnek, lesznek mert eddig ott érdemi mozgalmi, poli­tikai élet nem volt Ellenkező esetben nem tar­tanánk ott, ahol most. Hogy mit jelent a szervezeti élet, mit a politi­zálás, mit kell érteni szerveződésen és moz­galmon, azzal tisztában vagyok. Persze lehet­séges, hogy nem azonosan értelmezzük e-fo- galmakat. En mozgalmon azt az állandóan mozgásban levő aktív társadalmi erőt értem, ami valami ellenerő ellen akar hatni. Történetesen olyan ellenerők ellen is, ahol a védekező mechanizmusra még mindig na­gyobb energiát fordítanak, mint másra, ahol a régi reflexek kifinomult formái változatlanul működnek, stb. Nem most akarom felvilágo­sítani, mit értek mozgalmi központon, mit az MSZMP alapsejtjein, hogy miért említem cik­kemben az alapszervezet kifejezést. Bízom benne, ez ki fog derülni majd a létrehozott mozgalmi központ állásfoglalásából, amit nyilvánosságra hozunk, de főképpen a napi gyakorlatban. (A június 22-i írásom célja a fi­gyelemfelhívás és nem a részletek elemzése volt) Kérdezi tőlem Ihárosi Ibolya, hogy kik üzentek még a tagságnak a témával össze­függésben. Erre a választ már akkor megad­tam, amikor a munkahelyi alapszervezetem­nél tárgyaltuk a lakóhelyi politikai munka kér­déseit Ataggyülésen résztvevő városi pártbi­zottsági képviselő ezt pontosan regisztrálhat­ta. Ön jól gondolja, - ha lesz mondanivalóm - én változatlanul szeretnék élni a lehetőség­gel, hogy a Népújságon keresztül szólok má­sokhoz. Meggyőződésem, hogy aki az MSZMP tagjainak lapjában fejti ki nézeteit tesz közzé felhívást az nem „üzen”, merta lap közéleti fórum is. De legalábbis kevésbé te­szi, mint az aki ejőnyben részesíti a stencile- zett vagy fénymásolt formaleveleket Cikkemben a kisebb csoportokban törté­nő beszélgetésekre hívtam fel a figyelmet nem pedig a kicsoportos foglalkozásokra. A kettő között szerintem minőségi különbség van. A kiscsoportos foglalkozás elszigeteli a tagságot. A tanácstagi körzetenkénti beszél­getéseket rossznak tartom. Ami - napjaink­ban - a jelenlegi pártközösségek összetartó erejét illeti, másként látom, mint Ön. Mivel a szolidaritás érzését szisztematikusan elfe­ledtették velünk, én az összetartó erőt is meg­kérdőjelezném. Átgondolásra vár az ideoló­giai, politikai, cselekvési egység is, amitösz- szetartó erőként kellene figyelembe ven­nünk. Ezért is tartom én aktuálisnak a pártbi­zottság álláspontjától eltérően a munkahelyi alapszervezetek átszervezését ami nem azo­nos a szétveréssel. Úgy gondolom, hogy egy irányító pártszerv esetében a legnagyobb ve­szedelem az idealizált önkép kialakítása, de ugyanígy az ahhoz való ragaszkodás is. Hinni szeretném, hogy a reform irányába haladó párt fizetett képviselői jó szívvel viselik el az irányukban megnyilvánuló kételyeket kriti­kákat s nem felejtik: nem nekünk kell őket szolgálni. SIFTER JÓZSEF Kissé elkeseredetten olvastam Ihárosi Ibolya sorait (Lakóterületi mozgalmi köz­pontok; június 27.), melyeket szándéka szerint a Szekszárd városi pártbizottság védelmében rótt papírra. Igazából nem a tartalma, hanem stílusa, hangütése és kioktató - elsősorban az ellentmondá­sokra, különbségekre figyelő - felfogása miatt. Ezt a stílust vitáinkban következe­tesen el kellene kerülni, mert csak a kez­deményezőkészség elfojtásához, a kö­zös gondolkodás és megoldáskeresés további elsorvasztásához vezet. Tehát félreértés ne essék, nem a vita ellen szólok, hanem az öncélúság ellen. A politikának, a társadalmi érintkezésnek régi, s jól bevált, előrevivő elve az össze­kötő, azonos módon megítélt elemekre épülő kapcsolatteremtés, együttműkö­dés. A cikk sajátossága, hogy tartalmá­ban nem ad mást, mint többször is meg­állapítja a városi pártbizottság és Sifter József álláspontjának, céljainak azonos­ságát. Hozzátéve persze, hogy azért az ő elképzelései, nézetei ellentmondásosak, nem teljesen végiggondoltak, szemben a városi pártbizottságéval - gondolom. Miért bántó mégis ez a reflexió? Mert nincs más célja, mint visszaverni a városi pártbizottságnak szóló bíráló egyéni véleményt, mindegy, milyen áron. Nem észrevéve, hogy egy akció sikerte­lennek minősítése, az alkalmazott mód­szerek kritikája, s újabbak bekapcsolá­sának igénye nem egyenlő az elképzelés elvetésével. A sikertelenség vagy a cikkíró szerint is elismert „mérsékelt siker”, mint tény megállapítása, s okainak keresése pon­tosan a mielőbbi továbblépést, a városi pártbizottság gyorsabb, hatékonyabb te­vékenységét szorgalmazza. Annak érde­kében, hogy a pártbizottság ne veszítse el kezdeményező szerepét, vonja le a megfelelő következtetéseket. Többek között jusson el saját ötletének követke­zetes végiggondolásáig, a részletek fel- ■ tárásáig, a megvalósítás lehetőségeinek számbavételéig is, mert ez még nagy­részt hátra van. Csak ezek hiányára ve­zethető vissza, ha értetlenség fogad egy olyan kezdeményezést, amely vélemé­nyem szerint az e'fedeti ötlet irányával, céljaival tökéletesen egybeesik. Sajnálatos módon Ihárosi Ibolya nem hallgatott a mozgalmi központ megalakí­tásának szándékát „beharangozó” cikk és az ezt követő felhívás invitálására, s nem vett részt azon az összejövetelen, ahol valóságosabb, élőbb képet alkotha­tott volna arról, hogy milyen ideák, célok vezérlik Sifter Józsefet és társait. Elkerül­hette volna a nyilvánosság előtti téves reagálást, talán nem nyúlt volna dorong­hoz felemelő, biztató szó helyett. DELI ISTVÁN Egyetértünk az értelmiségiek levelével, várjuk a Központi Bizottság állásfoglalását Lakóterületi alapszervezetünk taggyű­lést tartott, ahol aktuális politikai kérdé­seket beszéltünk meg. Természetesen a párt Központi Bizottságának legutóbbi ülésén történtek és elhangzottak álltak taggyűlésünk vitájának középontjában. Szóba kerültek természetesen a párton belüli különböző áramlatok megítélései, mindenekelőtt azok a híradások, ame­lyek a napi sajtóban ezzel kapcsolatban olvashatók. így az a levél is, anjit kommu­nista értelmiségiek egy csoportja intézett a párt Központi Bizottságához. A Népszabadság 1989. június 21. szá­mában megjelent levélnek mind a hat pontjával egyetértünk. Az abban foglal­takat - megítélésünk szerint - az MSZMP programja részének is vállalhatjuk. Ép­pen ezért nem értjük, hogy a párt köz­ponti vezetése miért nem reagált a nyill levélre. Nagyon szeretnénk ha erre a le­hető legrövidebb időn belül sor kerülne. MSZMP Tartsay-lakóterületi alapszervezete, Szekszárd A már több mint fél éve lezajlott, alapszervezeteWöl szóló pártvita megválaszolatlan és lezáratlan kérdései, a következő választások és a formálódó többpártrendszer-viszonyaink hatására egyre töb­ben keresik a választ arra, hogy munkahelyen vagy lakóterületen, milyen szervezeti formákban és funkciókkal működjenek az MSZMP alapszervezetei. A közös gondolkodás, az elképzelések és a gyakorlati tapaszta­latok átadása, megvitatása volt a célja azoknak a konzultációknak, melyeket a megyei pártbizottság munkatársai kezdeményeztek a közelmúltban Szekszárdon és Tamásiban. A beszélgetések, a vita alaphangját kettősség jellemezte. Egyrészt bizonytalanság, kétsé­gek és aggodalom, másrészt előremutató elképzelések, kezdemé­nyezések, s a tenni akarás hangulata. Szeretnénk a vélemények, a kezdeményezések bemutatásával és a tapasztalatok átadásával is ösztönözni, támogatni azokat az elképzeléseket, melyek az MSZMP szervezeti és tartalmi megújítá­sának kulcskérdéseként az alapszervezetek munkájával kapcso­latosak. A résztvevő párttagok, alapszervezeti titkárok egyetértettek ab­ban, hogy a felvetődő kérdésekre központi, minden területre érvé­nyes válaszok nem adhatók és várhatók. Nyilvánvaló, hogy a társa­dalom megváltozott gazdasági és politikai viszonyaihoz az MSZMP egész szervezetének, s meghatározó módon az alapszervezetek­nek alkalmazkodniuk kell. Erősödik a felismerés, hogy a párt nem működhet a jelenlegi megmerevedett struktúrában, kiüresedő, tar­talom nélküli formákkal és módszerekkel, nem maradhat állva, amikor minden mozog és változik. Kiindulási alapnak tekinthető, hogy elsősorban elvi okokból, a realitásokat is figyelembe véve az MSZMP bármelyik más párthoz hasonlóan nem tarthat igényt előjogokra, kiváltságokra vagy bár­miféle megkülönböztetett státusra. A politikai pártok esélyegyenlő­ségének megteremtése alapvető és elvitathatatlanul jogos igény. Ezt az MSZMP-nek nem „elszenvednie”, hanem kezdeményeznie és segíteni kell, hiszen ez erkölcsi felelőssége és kötelezettsége az egész társadalom és saját tagsága iránt Hogyan jelentkezik ez az igény és felelősség az alapszerveze­teknél? Az alapszervezetek helyéről, szerepéről, munkájáról szóló vita középpontjában a sokféle megközelítés ellenére egy látszólag for­mai kérdés szerepel: hol legyen az alapszervezeti munka, a szerve­zeti élet színtere, helyszíne? A munkahely vagy lakóterület dilemma felvetődése óta a legkülönbözőbb nézetekkel és viszonyulással le­het találkozni; a munkahelyi politizálás teljes elutasításától az eh­hez való merev ragaszkodásig. Az utóbbi időben, mintha oldódna valamelyest az elutasítás. Ma már elfogadott az az álláspont, hogy az alapszervezeteknek a termelésből és a munkaidőből kell „kivo­nulnia”. Minden területen meg kell szüntetni - a már túlhaladott és értelmezhetetlen - pártirányítást és a hatásköri jogokat. Úgy gon­doljuk, ez egyben az alapszervezeti munka átalakításának egyik alapvető feltétele. Olyan kényszerítő lépés, amely kaput nyit a pár­ton belüli politizálás tágabb, sokszínűbb, dinamikusabb értelmezé­se felé. Az MSZMP alapszervezetei csak akkor értékelhetők politikai té­nyezőként, ha közvetlen vagy közvetett módon hatni tudnak a helyi és az országos társadalmi, gazdasági, politikai viszonyokra. Erre nagyobb lehetőség a lakóhelyen kínálkozik. Fontos ez azért is, mert most van átalakulóban, kialakulóban a helyi politikai közélet, s ha az MSZMP szervezetei ebből kimaradnak, az hosszabb távon visszavetheti a párt társadalmi hatóerejét. Nem kívánjuk eldönteni azt a kérdést, hogy különféle pártok - köztük az MSZMP - szervezetei a munkahelyen vagy a lakóterüle­ten működjenek-e. A jelenlegi viszonyok között kategorikus és egymást kizáró válasz talán nem is adható. Véleményünk, hogy a pártok közötti és a párton belüli politizálás fontosabb színtere a la­kóhely, s az alapszeüézetek működését fokozatosan munkahe­lyen kívülre kell helyezni. Az ilyen irányba ható törekvések és folya­matok azonban nem járhatnak együtt a munkahelyi alapszerveze­tek erőltetett - a párttagság véleményét figyelmen kívül hagyó - fel­számolásával, megszüntetésével. Biztosítani kell a párttagnak azt az alapvető jogát, hogy a lehetőségeken belül ő döntse el, szerve­zetileg hová kíván tartozni. Jelenleg is vannak, s egyre növekvő számban lesznek olyan munkahelyek, ahol az objektív vagy szub­jektív feltételek miatt az alapszervezetek működése nem biztosítha­tó. A kiáramlás feltételeként, választási alternatívaként fontos, hogy létrejöjjenek a lakóhelyeken azok a szervezeti formák (mozgalmi központok, érdeklődési körökre, lakóhelyi, munkahelyi közössé­gekre épülő szervezetek), melyek képesek fogadni és megfelelő cselekvési teret biztosítani az átjelentkező párttagoknak. Ilyen irányú kezdeményezések a megye több városában is érzé­kelhetők. Az eltérő megközelítésekből és szervezési hiányossá­gokból, valamint a párt jelenlegi helyzetéből adódóan az eddigi ta­pasztalatok nem túl kedvezőek. A munkahelyekről történő átjelent­kezés felvetését a párttagság egy része szinte megdöbbenéssel fogadta, s nem tudja elképzelni sem, hogy a párt szinte önként fel­adja üzemi pozícióit. Többen úgy vélik, ennek erőltetése csak a párttagság nagyarányú lemorzsolódását eredményezi, ezért a meggyőzésre, önkéntességre és fokozatosságra kell helyezni a hangsúlyt Már eddig is sokan választották az átjelentkezés elmu­lasztását a pártból való kikerülés egyik módjának. Többen ragasz­kodnak ahhoz a „kényelmes" politizáláshoz, melyet a munkahelyi alapszervezetekhez való tartozás jelentett. Mások úgy érzik, hogy nincs mozgásterük azokban a „nyugdíjasklubokban”, melyek ed­dig a lakóhelyi alapszervezeteket alkották. Elhangzott a beszélgetések során, hogy több helyen úgy élték meg a párttagok az általában munkahelyi vezetőkés párttisztségvi­selők által kezdeményezett lakóhelyre történő átirányítást, hogy a gazdasági vezetők szabadulni kívánnak az eddig kontrollt jelentő véleményüktől, a dolgozók érdekérvényesítésének egyik lehető­ségétől. Másutt nem tudták az alapszervezetek kitölteni azt az űrt, melyet a termelési folyamatokból való kikerülésük okozott a párt­tagságban. Többen magatartásukat a vezetők párthoz való viszo­nyától teszik függővé. Tapasztalható, hogy a pártból kilépő gazda­sági vezetők példáját a dolgozók egy része követi. Ennek elsősor­ban egzisztenciális és a vezetőhöz való tartozást demonstráló okai vannak. Úgy gondoljuk, hogy az alapszervezetek helyzetét nem lehet függetlenül szemlélni az MSZMP egészének állapotától. Minden komoly politikai pártnak három alapvető politikai feltétellel kell ren­delkeznie: társadalmilag is támogatott program, hiteles vezetők és ezt elfogadó tagság. Jelenleg az MSZMP - bár a legutóbbi központi bizottsági ülés elmozdulást jelentett - igazából egyikkel sem ren­delkezik. Új programra, támogtott vezetőkre és felnőttként kezelt tagságra van szükség. , Csak egy szerveződésében demokratikus párt lehet képes arra, hogy biztosítsa szervezeteinek politikai hatóerejét, s tagjainak mozgásterét. Ezért sem idegenkedhetünk az új formáktól, a párt­hoz tartozás többféle lehetőségétől (aktív, támogató tagok, szimpa­tizánsok stb.), s az eltérő funkciójuk, létszámú szervezetek kialaku­lásától. Számolnunk kell azzal, hogy e folyamatban aktív, tevékeny részvételt a jelenlegi párttagság egy kisebb hányadától lehet elvár­ni. Nem szabad csak alulról jövő kezdeményezésekre, öntevé­kenységre számítani. Az elképzelések kialakításához és megvaló­sításához a központi, területi és helyi pártszerveknek egyaránt poli­tikai szolgáltatásokat és segítséget kell nyújtaniuk. Kerekes László és Deli István, az MSZMP Tolna Megyei Bizottsága politikai munkatársai Keresd, mi elválaszt? Hogyan tovább - alapszervezetek?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents