Tolna Megyei Népújság, 1989. július (39. évfolyam, 153-178. szám)

1989-07-13 / 163. szám

6 NÉPÚJSÁG 1989. július 13. XV. kerékpáros Gemenci Nagydíj A hét végén a bringásoké a főszerep Tolna megyében Gyorsabban, messzebbre, magasabbra Edzéslesen az atlétáknál Azon ritka pillanatok egyike, mi- Repül a távolugró Dorogi a kor Váncsa Dénes nem fut, hanem levegőben, s ki tudja, hol áll pihen meg... A tizenötödik alkalommal rende­zik meg a hagyományos Gemenci Nagydíj nemzetközi országúti ke­rékpáros versenyt. A háromnapos viadal Magyarország egyetlen or­szágúti kerékpáros versenye, amely a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség versenynaptárában is szerepel. Pénteken kerül sor a 122 kilo­méteres tömegrajtos egyéni és csapatversenyre, a „porfelhőlova­gok” Szekszárdon a Mártírok terén rajtolnak, és a Kölesd-Bonyhád- Szálka-Szekszárd útvonal megté­tele után a Kálvária-tetőn érnek célba. Szombaton rendezik meg a 2000 méteres hegyi egyenkénti in­dítású versenyt. A kerekeseket egypercenként indítják a Garay térről, a cél ismét a Kálvária-tetőn lesz. Szombaton este 8 órakor ke­rül sor az egyik leglátványosabb versenyszámra, a háztömb körüli versenyre a Mártírok tere-Mészá- ros Lázár u.-Wosinsky u. útvona­lon. A kerekeseket minden bizony­nyal a vasárnap sorra kerülő 194 kilométeres tömegrajtos egyéni és csapatverseny fogja leginkább igénybe venni. A Szekszárd-Vár- domb-Szekszárd-Zomba-Hő- gyész-Dombóvár-Zomba-Szek- szárd útvonalat négy részhajrával és három hegyi hajrával teszik vál­tozatosabbá, 18 órakor lesz a Már­tírok terén az ünnepélyes ered­ményhirdetés és díjkiosztó. A viadal színvonalát emeli, hogy a résztvevők között kerékpáros nagyhatalmak sportolói is találha­tók, hiszen jönnek versenyzők az olaszországi Trentóból, Hollandiá­ból is. A szekszárdiaknak különösen fontos lenne a hazai környezetben való bizonyítás, Steignek, Takso­nyinak és Kasza Sándornak saj­nos erre nem lesz alkalma, hiszen ők a moszkvai ifjúsági világbajnok­ságon szállnak nyeregbe. Ugyan­csak nem lesz itt a tavalyi győztes Olaf Ludwig és honfitársa, Tomas Bart sem, ők válogatottjukkal egyéb kötelezettségeiknek tesz­nek eleget. Rajthoz áll a teljes ma­gyar élmezőny, ezenkívül cseh­szlovák, lengyel, szovjet, osztrák, jugoszláv, svájci bringások is itt lesznek. A Szekszárdi Dózsa atlétái ered­ményeikkel korábban is rendsze­resen felhívták magukra a figyel­met. Később az egyesület anyagi nehézségek miatt megvált a szak­osztálytól, de ez a sportág számára nem okozott különösebb gondot, hiszen a megváltozott körülmé­nyek között is talpon tudtak ma­radni, sőt a Pollack Mihály utcai sporttelepen igazi otthonra talál­tak. Az 1987-es új egyesületi tör­vény igen kedvező feltételeket biz­tosított egy kisegyesület önállóso­dási törekvéseihez, és a Szekszár­di Atlétikai Klub több bázisvállalat segítségére támaszkodva maga is jövedelmező gazdasági vállalko­zást folytat. Az atléták Szabó Miklós vezető edző felügyelete mellett öt szakág­ban dolgoznak. Ha megvizsgáljuk a sportolók átlagéletkorát, láthat­juk, hogy a szakosztályban nem­csak a pillanatnyi eredmények a fontosak, hanem a jövőbeli sze­replés is. Természetesen nem tud­hatjuk, hogy négy-öt év múlva kik fogják szállítani az eredményeket, de az már megállapítható, hogy néhány tehetséges fiatal magában hordozza a jövőbeli nagy ered­mény Ígéretét. Itt meg kell említeni a serdülő-B korosztályú tizenöt éves Geisz Mercedest, aki az ugró­számokban jeleskedik. A távolug­rás a legerősebb oldala, legutóbb 570 cm-rel hívta fel magára a fi­gyelmet, ami ebben a korosztály­ban igen jó eredmény. Figyelemre méltó a serdülő-A korosztályú Do­rogi Róbert szereplése, aki szintén távolugrásban szerepel biztatóan. Az eddigi tapasztalatok alapján igen jól működik a klub áltál meg­szervezett tehetségkiválasztási rendszer, melynek az a szerepe, hogy kiszűrje a városi iskolák leg­jobb képességű gyerekeit. Felmé­rések alapján feltérképezik az is­kolások adottságait, s a legjobba­kat szeretettel várják a sporttele­pen. A szakosztályban rövidtávfu­tó-, hosszútávfutó-, ugró-, dobó- és utánpótlás szakágban folyik a munka. A legfiatalabbak még nem kifejezetten sportághoz kötött edzést folytatnak, róluk később derül ki, hogy melyik szakághoz van a legjobb adottságuk. Azonban olyan versenyzői is vannak a szakosztálynak, akik már most is képesek öregbíteni az AC Szekszárd hírnevét. Közülük ki kell emelni az ifjúsági korosztályú Kó- fiás Lászlót és Hilbert Józsefet, a junior korú Boldis Istvánt, valamint a felnőttek mezőnyében Váncsa Dénest és Sárközi Gyulát. Kófiás az idén már felhívta magára a szakemberek figyelmét, az orszá­gos bajnokságon tízezer méteren második helyezést ért el, Nyíregy­házán a tizenöt kilométeres utcai futóversenyen szintén második lett. A maratoni futó Váncsa az or­szágos bajnokságon 2.17,04-es idővel az ötödik helyet szerezte meg. Az a legfőbb célja, hogy elér­je az elsőosztályú minősítést, eh­hez négy másodperc hiányzik, ami maratoni futásban elenyészőnek számít.- Milyen érzés a hőségben hosszú távú edzéseket végezni? - kérdeztük a fanatikusan dolgozó sportembert.- Nem kellemes a klíma, de ez mind semmi ahhoz képest, amit Etiópiában tapasztaltam, ott a 2300 méteres magasságban való futás sokkal elviselhetetlenebb volt. Már akkor is óriási légszomjat éreztem, mikor felmentem a szállo­da legfelső emeletére. Ilyen időben nagyobb az ember folyadékszük­séglete, naponta kb. öt liter vizet is magamhoz veszek. A huszonöt éves hosszútávfutó­nak még van ideje, hiszen ebben a • sportágban még 30 éven felül is képesek nagy eredményeket elér­ni, hiszen a portugál Carlos Lopez például 37 évesen futott világcsú­csot.- Edzés közben mennyire érzi a hosszútávfutó magányosságát?- Általában csak télen tapaszta­lom az edzések egyhangúságát, nyáron az a jó, hogy gyakran van­nak versenyek, és ez egyben válto­zatosságot is jelent. Etiópián kívül voltam már Csehszlovákiában, Ju­goszláviában, Ausztriában is. Váncsa önmagát nem kiméivé végzi az edzéseket, de azért nem folytat aszkéta életmódot. Ponto­san tudja, hogy mennyi alvásra, milyen jellegű étkezésre van szük­sége, de azért vacsora után néha megenged magának egy fröccsöt. Szabadidejében szeret olvasni, barkácsolni. A középtávfutó Sárközi Gyulát ifista korában óriási tehetségként tartották számon, egymás után „hozta” az eredményeket. Még mindig az ő nevéhez fűződik 1000 méteren a 2,22,3-as ifjúsági csúcs. Négyszer ért el az IBV-ken dobo­gós helyezést, Leningrádban pe­dig első lett. Az ifjúsági Európa- bajnokságon a hatodik helyet sze­rezte meg. Róla már elmondhatjuk, hogy nemzetközi rutinja is van, hi­szen részt vett már Portugáliában a me.zei világbajnokságon is. A 22 éves futó fejlődése az utóbbi idő­ben kissé megrekedt, de a vezető­ség részéről továbbra is élvezi a bi­zalmat. Várható, hogy a verseny­időszak második felében 1500 méteren elsőosztályú eredményre lesz képes. Biztató, hogy örökké elégedetlen eredményeivel, s egy sportolónál ez a legjobb tulajdon­ság. A felsorolásból nem hiányozhat a hármasugró Boldis István neve, a levelező tagozaton egyetemre járó sportoló nevéhez junior elsőosztá­lyú eredmény fűződik. További re­ményekre jogosít fel a serdülő kor­osztályú 4x200-as váltó (Jantó, Ig- nácz, Dorogi, Balogh), ők elmond­hatják magukról, hogy ebben a számban országos csúcstartók. Az atléták kedvező feltételek kö­zött dolgozhatnak, a BHG Szek­szárdi Gyára üzemelteti a Pollack utcai létesítményt. A tervek szerint a Sportcentrum továbbra is gyarapodni fog, többek között futófolyosó, futódomb meg­építését is tervezik, s a versenyzők tudják, hogy a jó körülményekért klubjuknak és a BHG dolgozó kol­lektívájának köszönettel tartoznak. Bizonyítási lehetőségben nincs hiány, a fiatalok a hét végén sorra kerülő országos ifi- és serdülő baj­nokságra készülnek.- kesjár ­Sorsoltak az európai labdarúgókupákban Genfben tegnap elkészítették az európai labdarúgókupák első fordulójának sorsolását. A nyitóforduló játéknapjai: szeptember 13. és 27. Papíron és a múlt eredményei alapján úgy tűnik, a legne­hezebb riválissal az UEFA Kupában az MTK-VM kénytelen szembenézni, hiszen a szovjet Dinamo Kijewel méri össze tudását. A legrangosabb trófeáért, a BEK-ért a Bp. Honvéd a jugoszláv bajnok Vojvodinával találkozik, a KEK-ben a Fe­rencváros a finn HAKA Valkeoski ellenében kísérli meg a to­vábbjutást, míg az UEFA Kupában - a már említett MTK-VM mellett - a Videoton képviseli a magyar színeket, a székesfe­hérvári legénység a skót Hibernian együttesével találkozik. A hírügynökségi jelentésekből kiderült, hogy a BEK-ben és a KEK-ben a Bp. Honvéd, illetve a Ferencváros szeptem­ber 13-án pályaválasztó, hazai környezetben kezd, míg az UEFA Kupáért az MTK-VM és a Videoton idegenben lép fel először. Elképzelhető, hogy a Bp. Honvéd és a Ferencváros felcse­réli pályaválasztói jogát, de erről majd a két klub illetékesei­nek kell tárgyalásokat folytatniuk. Rockenbauer­emléktúra A Magyar Természetbarát Szövetség Rockenbauer Pál, a közelmúltban elhunyt földrajz­kutató tiszteletére július 20-ától augusztus 20-ig emléktúrát rendez. A túra résztvevői július 20-án Szekszárdon, a Béla téren ta­lálkoznak, az esemény Kovács János, a Szekszárd Városi Ta­nács elnökének megnyitójával kezdődik. A kirándulók első állomása Sötétvölgy lesz, majd a mórá- gyi Gránit panzió következik, július 22-én pedig a Fodor- gyöp lesz az állomás. A természetbarátok 23-án érnek Óbányára, majd további állomáshelyek érintésével augusztus 20-án írottkőnél végződik az emléktúra. A szervezők mindenkit szíve­sen látnak a rendezvényen, ne­vezési díj nincs, a szálláshe­lyek költségeit a helyszínen kell kifizetni. Erős Lajos köszöntése Július 11-én Pakson, a városi tanács dísztermében Tamás Ádám, a Tolna Megyei Tanács elnöke és Jákli Péter, a Paks Vá­rosi Tanács elnöke bensőséges ünnepség keretében köszön­tötték és jutalmat adtak át Erős Lajosnak, a Paksi SE ökölvívójá­nak, aki az Európa-bajnoksá- gon második helyezést ért el. i Pillangózva a La Manche-on át Vickie Keith az első a világon, aki pillangózva átúszta a La Manche csatornát. A 28 éves sportolónő hétfőn 18.37 órakor indult az angliai Doverből, és másnap 16.36-kor érkezett meg a francia Calais városka közelébe. Az amerikai úszónőnek nem ez az első ilyen „kirándulása”. Már sike­resen megpróbálkozott az Egyesült Államok-Kanada határában fekvő egyik tó átúszásával, amelynek vize alig volt 17 fokos... A La Manche átúszásával Keith előtt már hárman próbálkoztak pillan­gózva, de ez a 27 kilométeres táv még senkinek sem sikerült a csatorna átúszásának 114 éves történetében. Maradona mégis Marseille-be szerződik? Bernard Tapie, a francia bajnok és kupagyőztes Olympique Mar­seille labdarúgócsapatának nagy hatalmú elnöke hetek óta hangoz­tatja, hogy minden áron meg sze­retné szerezni az olasz Napoli ar­gentin szupersztárját, Diego Mara- donát. A két klub közötti tárgyalá­sokról eddig kevés részlet került nyilvánosságra, a nápolyi vezetők igyekeztek megnyugtatni szurko­lóikat. Többször kijelentették: a dél-olasz város kedvence marad, szó sem lehet bármiféle alkudo­zásról. Maradona jelenleg a dél-ameri­kai válogatottak bajnokságán sze­repel Argentina színeiben, s a na­pokban interjút adott a brazil 0 Globo munkatársának. A játékos ezek szerint még gondolkodik a franciák ajánlatán, s nem utasítja vissza eleve a hívást.- Szeretném, ha Dalma lányom jobb körülmények között nevel­kedne, mint amilyet az olasz város­ban biztosítani tudnak számunkra. Marseille-ben nagy, kertes házat kapnánk, ahol kedvére játszadoz­hatna. Ezzel kezdte a mexikói világbaj­noki döntő hőse a beszélgetést, majd megjegyezte, hogy bár a Na- polihoz 1993-ig köti szerződése, a Marseille szándéka korántsem re­ménytelen.- Azt hiszem, megfelelő anyagi ajánlattal a Napoli vezetőit meg le­hetne győzni a klubcseréről. Szí­vesen folytatnám a franciáknál, mi­vel az ottani bajnokság küzdelmei kevesebb energiát emésztenek fel a keményebb itáliai mérkőzések­nél. Jó lenne, ha nyugodtabb kö­rülmények között készülhetnék a jövő évi olaszországi vb-döntőre. 1990 nyarán méltó módon szeret­nék búcsút mondani az argentin válogatottnak... - mondta Diego Maradona. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: A Szabó család. 9.00-11.00: Napköz­ben. 11.00: Peres, poros iratok. 11.10: Muzsiká­nak szép a hangja. 1125: A kolorádóbogár. Rá- kosy Gergely regényének rádióváltozata. 11.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: A francia forradalomról. 14.30: Zenei Tükör. 15.05: Szóról szóra. 16.10: Szívesen hallgattuk. 16.42: Filmzene. 16.55: Francia népze­ne. Korzikától Bretagne-ig. 17.25: Ipargazdák. 17.30: Beszélgessünk zenéről. 17.50: Éneklő Ifjú­ság. 18.00: Kritikusok fóruma. 19.15: Lottósorso­lás. 19.23: Segíthetünk? 20.30: Tudomány és tu­dománypolitika az 50-es években. 21.00: Hall­gassuk együtt! 21.45: Hajszálgyökerek. 22.30: Alom az életről. 23.10: Operaest PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Kölyökrádió - szünidőben. 8.46: Okos Marci és az oroszlán. 9.05: Operettkedvelőknek. 10.00-11.00: Rivaldafényben. 11.10: Térkép és útravaló. 11.30: Balatonrádió. 12.10: Nemzetisé­geink zenéjéből. 12.32: Citeraszó. 12.43: A Sebő együttes felvételeiből. 13.05: Az aranyember. Jó­kai Mór regénye rádióra alkalmazva. 14.00: Lelá­tó. 14.30: Beszélgetés Jancsó Miklóssal. 15.05: Nosztalgiahullám. 15.45: Törvénykönyv. 16.00: A Rock Gyermekei Klubja. 17.05-21.00: Nyáridő. Benne: 17.30: Gordiusz. 18.30: Popregiszter. 19.05: Jut eszünkbe... 19.30: A Poptarisznya da­laiból. 20.20: Egy hajóban. 21.05: Húsz év múlva. Alexandre Dumas Három testőr című regényének folytatása. 2125: Nóták. 21.49: Egy úr a Rádióka­baréból. Novobáczky Sándor. 23.15: Pori dszesszfesztivál -1988. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Zenekari muzsika. 10.00: Romantikus kórusmuzsika. 10.35: Két szonáta. 11.25: Him­nusz és hazatérés. Pablo Neruda versei. 11.30: Romantikus operákból. 12.40: Harsonakvartet­tek. 13.05: Pophullám. 14.00: Fribourg-i Fesztivál 1988.15.23: Balettzene operákból. 15.45: Labi­rintus. 16.00: Szimfonikus zene. 17.39: Bozay Atti­la müveiből. 18.30: A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről. 19.05: Zenekari muzsika. 20.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót 21.15: Romantikus dallamok. 21.44: Drága kicsi asszo­nyom... Roger Grenier elbeszélése rádióra alkal­mazva. 22.10: Napjaink zenéje. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dél-Dunántúlon. Jó reggelt! (Kossuth) - Dél-dunántúli krónika - Lapszemle - Útinform - Tegnap történt 7.Q0: Jó reggelt! (Kossuth) - Lapszemle - Időjárás - Ügye­letek jelentik - Útinform - Dél-dunántúli krónika - Sporthírek - Programajánlat 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 8.40: Helyszíni közvetítés a Ferihegyi repülő­térről Bush elnök elutazásáról. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétoma nyugdíjasoknak. 9.10: Az emberi test Angol rövidfilmsorozat 9.35: A bábu. Lengyel filmsorozat 10.30: Mozgató. Tévétoma mozgás- korlátozottaknak 10.40: Képújság. 16.35: Hírek. 16.40: Négy nap tévéműsora. 16.50: Pannon Kró­nika 17.00: Hírek szerbhorvát nyelven. 17.05: A technika 7 csodája. NSZK ismeretterjesztő rövid­filmsorozat VII/2 rész. 17.35: Műsorajánlat 17.40: Szabadság! EgyenlőségITestvériség! Műveltségi diákvetélkedő a francia forradalom 200. évfordu­lója alkalmából. Döntő. 18.50: Músorajánlat 19.00: Esti mese. 19.15: Lottósorsolás. 19.25: Közlemények. Músorajánlat 19.30: Híradó. 20.05: Szomszédok. Teleregény. 58. fejezet 20.40: Hír­háttér - nézetek, vélemények közérdekű kérdé­sekről. 21.25: Képes nóták. 21.55: Vízilabda Világ Kupa. Magyarország -Olaszország mérkőzés. Közvetítés Nyugat-Berlinből. felvételről. 23.00: Híradó 3. TV2 Kudlik Júliával és Dömsödi Gáborral 17.25: Képújság. 17.35: TV2 Benne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene. 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! 18.50: Kérdezz! Felelek! 19.00: Lengyel utak. Xl/2. rész. A helytartóság. Lengyel filmsorozat 20.26: TV2 21.00: Híradó 2. 21.20:TV2 21.30: Barna Farkas. Amerikai tévéfilm 21.55: TV2 22.00: Nézőpont 22.45: TV2 Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.10: Műsorismertetés. 8.15: Hírek. 820: Tv- naptár. 8.30: A varázslatos nyereg (sorozat gyer­mekeknek). 9.00: Nyári program. 15.00: Családi magazin. 15.30: Hírek. 15.40: Ráadás program (éjszakai műsor ism.). 16.30: Magyar híradó. 17.45: Hírek. 17.55: Tv-naptár. 18.05: Számok és betűk (vetélkedő). 1825: Messzire mentél Katy (filmsorozat). 19.10: Időjárás. 19.13: Hírek külföldi turistáknak. 19.18: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló I. 19.53: A mai sport 20.00: Politikai magazin. 21.05: Szórakoztató műsor. 22.05: Tv-napló. 22.25: Rá­adás program (éjszakai műsor). SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.10: Időjárás-jelentés. 7.15: Üzleti hírek. 7.45: Hírek. 7.55: Időjárás-jelentés. 8.00: Egyveleg. 15.30: Tracking. 16.30: Forró drót 18.30: Nino Firetto klipműsora. 19.30: Allo, Allo - vigjátéksorozat 20.00: Halálos összecsapás - amerikai akciókrimi. 21.50: Világhíradó. 22.00: Keresés. 0.00: Hírek, időjárás-jelentés. SKY CHANNEL 6.30: Üzleti hírek. 7.00: DJ Kát Show. 9.30: Pa­nel PotPourri. 11.00: Sullivanék. 11.30: Sky-króni- ka. 12.30: Gond-fórum. 13.00: Egy másik világ. 13.55: Landscape Channel. 14.50: Változó világ. 15.45. Szeretni. 16.15: The Lucy Show. 16.45: Fürtöske. 17.00: Visszaszámlálás. 18.00: Euro- sport TV5 16.05: A törvény nevében. 17.00: Éjszakai ra­komány. 17.40:Teleturisztika. 18.05: Hírek, időjá­rás. 18.10: Pihenőidő. 18.30: Álomváltók. 19.00: Számok és betűk. 19.30: Horgász-vadász maga­zin. 20.00: Filmklub. 21.30: Csillogó papíros. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Időjárás-jelentés. 22.35: Frankofon játékok. 22.50: Hiányjelek. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.01: Vancouveri kalandok. 9.30: Tájak és emberek. 10.00: Bambusz, a csodafű. 10.30: Visszatérés Edenbe - Az 1. rész ismétlése. 12.40: Édesvíz, az élet eleme. 13.25: Hírek. 13.30: Mi. 14.00: Ember a sodrásban - NSZK film. 15.35: v An-tan-ténusz. 16.00: Jack Hol bom - Hatrészes kalandfilmsorozat Leon Garfield regénye alap­ján. 16.50: Ausztria-játék. 16.55: Mini tv-híradó. 17.05: Niklaas, a flandriai fiú. 17.30: Mini lexikon. 17.55: Paddington medve. 18.00: Mi. 18.30: Knight Rider - Akciófilm-sorozat - Emlékezetkihagyás. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Sporthírek. 20.15: Berlini sör málnaszörppel - Günter Pfitzmann történetei. 21.15: Oldalpillantások. 21.25: Videotéka - Az uraknak tessék a pénztárhoz fáradni. 22.40: Gag­man - Modem némafilm-komédia Csehszlová­kiáról. Az 1 989-es montreaux-i Bronz Rózsa nyer­tese. 23.10: Különleges ügyosztály - Akciófilm. SAT1 6.00: Jó reggelt! 9.00: Hírek, időjárás. 9.05: Té­vébolt 9.30: Műsorelőzetes. 9.35: Niklaas, a fland­riai fiú. 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Közkórház. 10.50: Egészségvédő ötletek. 11.00: Hírek, időjá­rás. 11.05: A lázadó - amerikai kalaridfilm. 13.00: Tévétőzsde. 14.00: Horoszkóp. 14.05: A vörös ha­jú Anne. 14.30: A Monkeek- amerikai filmsorozat 15.05: Közkórház. 15.50: Ötletek konyhatündé­reknek. 16.00: Tévébolt 16.25: Az arany lövés. 16.35: Bonanza - western sorozat 17.25: Ötletek autósoknak. 17.35: Hírek, időjárás. 17.45: Műsor­előzetes. 17.50: Sherlock Holmes és dr. Watson - angol bűnügyi sorozat 18.15: Taxi. 18.45: Híradó. 19.00: Szerencsekerék. 19.30: Tőrvető John, az orvostudor - amerikai filmsorozat 20.25: Időjá­rás-jelentés. 20.30: Cagney és Lacey - bűnügyi sorozat 21.25: Hírek. 21.30: Napóleon és Jose­phine. 23.05: Hírek, sport, időjárás. 23.15: Kulturá­lis és gazdasági riportok. 23.45: A profik.

Next

/
Thumbnails
Contents