Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-10 / 135. szám
2- TOLNATÁJ ✓ 1989. június 10. MKP - MSZDP, 1948 Az egyesülés előkészítése- Kedves professzor asszony! Az én hivatásom, sok rossz nyelv szerint, állítólag a gátlástalanságáról híres. Az ilyesminek a magamfajta persze nem örül, de lehet benne valami. Bevallom azonban önnek, hogy maholnap három évtizedes újságírói pályafutásom során ez az első eset, hogy egy nagymúltú egyetem rektora megtisztelt a türelmével, aki emellett még MSZMP KB tag is. Így gátlásaim eléggé elburjánzottak...- Feleslegesen!- Nem vagyok történész, hanem csak az ön szaktudományát tisztelő újságíró, aki eleddig fél tucat történelmi regénnyel vétkezett a história ellen. Nem tudom, hogy egyetért-e azzal a véleményemmel, hogy manapság a történelem iránti érdeklődés újjászületésének korát éljük?- Igen! Csakhogy ez nem napjainkban, hanem legalább tíz éve kezdődött. Nemcsak szűkebb hazánk, hanem az egyetemes történelem iránti érdeklődésre is gondolva. A Hitler által „fémjelzett” korszakra épp úgy, mint a történelmi szereplők, vagy akár részszereplők emlékiratai iránti felfokozott igényre. Például egy Trianonnal foglalkozó kötet szinte napok alatt elfogyott... I- Ez a szinte robbanásszerű érdeklődés mennyire függ össze a napi politikával? —- Attól félek, hogy nagymértékben, de ennek megítélése már nem a történész dolga... I- Még mielőtt az ön szíves segítségével tovább kérdezősködhetnék, engedje azt tudakolnom, hogy ez a történelem iránti érdeklődés az egyetemi hallgatók létszámán is megmutatkozik-e?- Nem! Ugyanis mi a történelem-szak felvételét egy - bármilyen - más nyelvszak felvételével kötöttük össze. Nemcsak abból az önző meggondolásból, hogy a történész idegen nyelv ismerete nélkül elképzelhetetlen, hanem mert ez egész egyszerűen így tűnt reálisnak. I- A bevezetőben említett össznépi érdeklődés egészséges-e, avagy rejtezik-e mögötte némi igény a múltba menekülésre a ma felettébb kellemetlen tényei elől?- Előfordulhat. Az érdeklődés puszta tényének a történész természetesen örül. Azon talán már el lehetne vitatkozni, hogy az ön által említett érdeklődés mennyire „össznépi’-e?- Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a mi történelmünk tele van átértékelésekkel. Ma is ilyesminek vagyunk a szemtanúi. De ezt már Szent László király elkezdte, aki - aki majdnem, hogy „ideológiainak” is mondható okokból - szabályosan rehabilitálta I. István királyt Nem akarok végigmenni azon a hosszú listán, amelyen Kálmán király épp úgy helyet kaphatna, mint IV. Béla; az apjával szemben teljesen méltatlanul „Nagy”-nak minősített I. Lajos, avagy a hazai történelem egyik legkeményebb kezű zsarnoka, a furcsa módon „igazságosnak” titulált Mátyás király. Osaka mi hazánkra jellemzőek az ilyesfajta, nem tudok a korábbinál okosabb szót használni, „átértékelések”?- Egyáltalán nem! A Bastille - egyébként akkor meg se történt- lerombolását épp úgy százéves késéssel kezdték el ünnepelni a történelmi tudat hiányával igazán nem vádolható franciák, amiként, hogy a Marseillais is évszázados késéssel lett nemzeti himnusz náluk... I- Ha ők igen, akkor mi is rá vagyunk szorulva a legendákra?- Attól félek, hogy igen! Meg idővel az oszlatásukra is. Gondoljon például Károlyi Sándorra, akit a Rákóczi-kor árulójaként tart számon a közvélemény, pedig Nagymajtény után a hazai élet egyik legszebb fellendülésének sok évtizedes korszaka következett. Vagy Görgeyre, aki már rég nem „kérdés” a történészeknek, de a közvélemény számára valószínűleg sokáig az marad... I- Professzor asszony! Mi idáig eléggé szépen elbeszélgettünk, a nekem személy szerint is kedves távolabbi múltról. De az én jelenben élő olvasóimat feltehetően elsősorban napjaink történelme érdekli. Ami összefonódik a napi politikával. ÖnisI métlés, amit kérdezek, de hadd tegyem meg újra. Egészséges ez?- Az ismeretek iránti igény természetesen az. Ugyanezt a szaktudomány művelője szempontjából azonban már nem merném elmondani. Más a pillanatnyi politika igénye és más a történész gondja. Hadd szolgáljak egyetlen példával. 1956-ban Magyaróvárott véres események történtek. A legközelebbi múltig bezárólag azt se tudtam, hogy az a katonatiszt, aki a tűzparancsot kiadta, egyáltalán még életben van... I - Ön nem. És a beosztottai?- Mire gondol?- Arra, hogy a történésznek a dokumentumok megismerésén, mérlegelésén, összehasonlításán áll, vagy bukik a dolga. Ön a pécsi tudományegyetem rektora, intézetvezető egyetemi tanár, talán nem is egészen mellékesen az MSZMP KB tagja. Kizártnak tartom, hogy minden egyes papírlapot - már bocsásson meg a szóért - ön személyesen nyálazzon át..- Ez talán nincs is egészen így, de én általában azért szeretem vállalni a felelősséget, ami a magam személyes - ha így jobban tetszik, akkor „átnyálazó” - munkámnak a gyümölcse...- A mi kis megyei lapunk olvasóit valószínűleg mérsékeltebben érdeklik a történelem elvi kérdései, amelyekről az én több-kevésbé sikeres elővezetésemben megpróbáltunk beszélgetni. A történészeken inkább a közelmúltat kérik számon. Már próbáltam célozni rá, így bizonyára professzor asszony is sejtette, hogy előbb-utóbb ide szeretnék kilyukadni. Hol kezdődik a történelem?- Nem könnyű kérdés! Mindenesetre más a rehabilitálás, ami elsősorban jogi, vagy ha akarja emberjogi kérdés, és más a történelemtudomány... I - Mely utóbbihoz idő kell?- Igen! Gondoljon arra, hogy a sok nem sikerült nekibuzdulásunkat kővető kiegyezés Deák Ferencének megítélése mennyit változott napjainkig... I- És napjaink politikusaié mennyit változik majd 2067-ig?- Ezt bizzuk az eljövendő idők történészeire!- Csakhogy én, professzor asszony, percemberkék dáridóit kiszolgálni köteles-kénytelen újságíró vagyok. És mert éppen ön az, aki megtisztelt bennünket ezzel a beszélgetéssel, óhatatlanul közelebb kell kerülnöm a jelenhez. Például a Nagy Imre-ügyhöz. Ami ugyan talán még nem történelmi téma, de önt, többrendbeli megbízatása révén is, kell, hogy foglalkoztassa. Amiért egyébként nem irigylem...- Köszönöm!- Van azonban egy félelmem. Bármilyen történelmi, közelmúlt történelmi vizsgálódás eredménye, akár majdani végeredménye kit érdekel? Önt? Szaktudománya művelőit? Megbízóit? Netán szélesebb néprétegeket? Plagizálok, de olykor az az érzésem, hogy „Fecseg a felszin, de hallgat a mély”. Egyébként gyanúsan mélyen hallgat...- Lehet igaza, pontosabban igaza is. Mindenesetre az tény, hogy az úgynevezett „elit" - különb szót most én se találok - bármiféle programjaiban meglepően csekély az érdeklődés a szélesebb néprétegek, ha úgy tetszik, a „tömegek” tényleges igényei iránt... I- A „tömegek”, közéjük sorolva természetesen magamat is, nacionalisták?- Miért ne lennének azok? Minden épelméjű nemzet nacionalista. Nem erre, hanem ennek ostoba, más népek rovására történő kifejtésére kell haragudni...- Azt hiszem teljesen egyetértünk. De azt is hiszem, professzor asszony, hogy a jogos nacionalizmushoz a nemzeti öntudaton kívül talán némi nemzeti függetlenség se lenne felesleges. Szuverenitás, ha így jobban tetszik. Mikor volt ez az 1100 éves helyi múltú, olykor szinte gőgös, vagy akár dölyfös náció szuverén ura a saját hazájának?- A mohácsi vész előtt! I- Ami nem tegnapelőtt történt. És azóta?- „De jure” igen, „de facto” csak módjával... ■ - Napjainkig?- Természetesen igen, de ez már világ- politikai konstellációk összefüggésében is értendő.- Vagy esetleg abban, amit korábban mondtam az ön szaktudományának dokumentummérlegelő, összehasonlító tevékenységével kapcsolatban. És ha az ilyen dokumentumok Magyarországon nem hozzáférhetők...?- Akkor bíznunk kell abban, hogy előbb-utóbb azok lesznek...- Bízzunk együtt! Ön korábban szíves volt említeni a magyaróvári eseményekkel kapcsolatban, hogy valaki előkerült a semmiből. Egyébként utálom az „események" kifejezést, hiszen a „sajnálatos” jelzővel ellátva ezt 1956 októberére mindenestől ráragasztottuk egy ideig. Ez a semmiből felbukkanás dokumentumokkal is előfordulhat? Gondolok a BM-re, a HM-re, vagy a betűjellel ritkán jelzett Igazságügyi Minisztériumra...- Remélem, hogy igen!- Professzor asszony bizonyára épp úgy érzi, mint én, kérdéseim jó részének mai aktualitását. Nem szeretek sokat beszélni arról, amiről mindenki beszél. A következő mégis kikívánkozik belőlem. Nagy Imrének és áldozattársainak koncepciós pör okozta vesztét. Volt azonban ebben a hazában egy koncepciós életforma is, ami százezreket vitt börtönbe és milliók gerincét Toppantotta meg. Velük mi lesz?- Ne érezzen kegyetlennek, ugyanis nem vagyok az. De mi lehetne? Történelmi tényeket, ide értve gazdaságpolitikai tényeket is, nem lehet visszacsinálni. Legfeljebb csak sajnálni... ■ - Ami kevés!- Természetesen kevés! Tud okosabbat javasolni?- Nem tudok! De azt nagyjából tudom, amiért olvasóim talán majd a fejemet követelik. Én egész egyszerűen ízléstelennek érzem, hogy egy három évtizedes - véráldozatokban nem szűkölködő - korszak, sokáig össznépi elismerésnek örvendett, első emberére, manapság, ámbár szordinóval, de kígyót-békát kiáltanak. Tévedés ne essék! Ez nem professzor asszonyra tartozik, de én 1956 után az úgynevezett Kádár-rendszer börtönviseltjeinek számát szaporítottam. Sosem rajongtam érte, most sem érzem okát, hogy megtegyem. Szereplését mikor ítélik majd meg a történészek?- Később. Történelmi távlatból. A maga idején elkerülhetetlen, majdnem, hogy kötelező, kompromisszumokat mindenesetre jól csinálta. Hogy nagy ideológus lett volna, azt sosem mondtam. Kitűnő pragmatista politikus volt. Egy ideig...- Ön a Központi Bizottság tagja. Grósz Károly, az önök pártjának főtitkára, minap ország-világ előtt kijelentette, hogy Nagy Imre és társainak jogi és politikai rehabilitációja nem kétséges. Grósz Károly kijelentései, az én nem mértékadó véleményem szerint eléggé változatosak, néha talán mintha ellentmondásosak is lennének. Én egész egyszerűen nem értem, hogy ha valakinek a jogi és politikai rehabilitációja megtörténik, akkor a pártbéli miért külön ügy? Tetejébe, ha jól tudom, Nagy Imre nemcsak moszkovita volt, hanem az önök pártjának alapító tagja is. Ön érti ezt?- Én se értem!- Kedves professzor asszony, nagyon hálásan köszönöm, hogy igazán szépszámú elfoglaltsága mellett időt szentelt annak, hogy az ország egyik legkisebb megyéje lapjának olvasóival közölje gondolatait Az MKP és az MSZDP 1944. október 10-én Budapesten közös határozatot fogadott el a fasiszták elleni közös harcról és a munkásosztály egységének megteremtéséről. A határozat megállapította: „A magyar nép harcának sikerét a békéért s a háború gyors befejezésével az új demokratikus Magyarország kialakításáért, egyes egyedül a munkásosztály harcos, forradalmi egysége, határozottsága és vezetése biztosíthatja. Ezért az SZDP és a KP megállapítja, hogy elengedhetetlenül szükség van a magyar munkásosztály harcos, forradalmi egységének megteremtésére. Az SZDP és a KP megállapítja, hogy a magyar munkásosztály harcos, forradalmi egységének továbbfejlesztése szükségessé tenné a két párt egyesülésével az egységes és egyetlen szocialista munkáspárt megalakítását... a két párt az egyesülés kérdésének megoldását a háború utáni időre halassza. . Az SZDP és a KP megállapítja, hogy mindkét párt végcélja a szocializmus megvalósítása Magyarországon.” (A Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt határozata a fasiszták elleni közös harcról és a munkásosztály egységének megteremtéséről, Bp. 1944. okt. 10.) Ez a közös határozat képezte az alapját a két párt Tolna megyei szervezeteinek együttműködésében is a koalíciós időszakban. Az 1947. augusztus 31 -i választásokon a megyében az MKP 24 295 szavazatot kapott - 10223-mal többet mint 1945-ben - és ezzel az eredménnyel - a Kisgazda- párt mögött - a megyében a második helyen végzett. Azok a gazdasági és politikai célkitűzések, amelyeket az MKP 1945-47-ben képviselt, helyeslésre találtak Tolna megyében is. A Szociáldemokrata Párt szavazóinak száma 17 902 volt. 1945-höz képest csupán 1676-tal volt több, és ez csalódást okozot az SZDP megyei vezetésében. A kudarc egyik oka az SZDP jobboldalának kommunistaellenes magatartása volt. Az SZDP a választások után több héten keresztül nem volt hajlandó kapcsolatot teremteni áz MKP-val. Az MKP megyei vezetősége fontos politikai feladatának tekintette az SZDP-vel való viszony rendezését. 1947 decemberében az SZDP-vel való viszony erősítése a népnevelő munkában is jelentőséget kapott. A tömegek között a fúzió, a közös érdek hangsúlyozása dominált, a szervezetek között a közös értekezletek, megbeszélések kaptak központi helyet. A politikai munka eredménye a két párt közötti viszony alakulásában: 1. sikerült a kommunistaellenes propagandát megszüntetni; 2. sikerült a pártfunkcionáriusokat közelebb hozni; 3. sikerült egyes helyeken, valamint a fontosabb községekben a népi szerveknél az együttműködést biztosítani; 4. nem sikerült az egész megyére kiterjedően a két párt aktív együttműködését megteremteni. 1947 decemberében a pártnapok rendszeres megtartása az MKP szervezeti erősödését jelezte. 50 szervezetben rendszeresen megtartották a pártnapokat. Ezenkívül kommunista irányítással működött még a megyében:- Szabad Föld Téli Esték tanfolyam 47 községben;- népnevelő csoport: 28 községben;- MKP-szeminárium: 30 községben;- szakszervezeti szeminárium: 2;- felsőfokú szeminárium: 1;- kultúrgárda: 10 községben. Az MKP szervezettsége a pedagógusok és a közigazgatásban dolgozó tisztviselők között lassan emelkedett. Ekkor a megyében:- 960 tanító közül 33,- 1200 közigazgatási tisztviselő közül 50 volt MKP-tag. Az MKP befolyását erősítette, hogy 1948 januárjában 2 helyen értelmiségi szemináriumot szerveztek. A megyei 3 hetes pártiskola mellett 3 hetes vándoriskola működött Gyönkön 21 hallgatóval és 3 hetes esti iskola működött Bonyhádon 16 hallgatóval. A következő ciklusban már 3 vándoriskola működött (Ozora, Németkér, Dombóvár). A vándoriskolák előadóit a megyei pártiskola készítette fel. 1948 februárjától a tagzárlat illetve a két munkáspárt egyesülése mellett a tag- könyvcsere került a propagandamunka középpontjába. Egyes helyeken, mint pl. Dombóvár közös SZDP-MKP szeminárium indult... 1948. március 16-án az MKP megyei bizottságának szekszárdi székházában alakult meg az MKP és az SZDP megyei egységbizottsága. Tagjai az MKP részéről: Leitner Ernő megyei titkár, dr. Bihari Ottó, Prantner József, Váradi Gyula, Balogh Ferenc és Mohácsi Károly, az SZDP részéről dr. Bartos Károly, Budavári Lajos és Szitkovits Sándor voltak. A megyei egységbizottság kimondta, hogy „a legsürgősebb intézkedések szükségesek a vezető pozícióban lévő jobboldali szociáldemokraták ellen.” (MSZMP Archívum 23/5/1.) Az egységbizottság 1948. április 1-i ülésén Szitkovits Sándor az egyesülés előtt álló SZDP tagjainak marxista felkészültségéről a következőket mondta: „Sajnos az SZDP-szervezetek az oktatás terén is igen le vannak maradva, annak ellenére, hogy állandóan hangozta- ják, hogy a tömegeket nevelni kell és oktatni. Az alapelvekkel nincsenek tisztában a párttagok. A legsürgősebben meg kell indítani az oktatási munkát. Ebből kitűnik, hogy nagy feladat előtt állunk, mert egy képzetlen nagy tömeget visz be az SZDP az Egységes Munkáspártba.” (MSZMP Archívum 23/5/5) Az ülésen a következő határozat született: „A megyei egységbizottság a közös ideológiai nevelés előmozdítása érdekében a megye következő helyein indítja, ill. szervezi meg a közös szemináriumokat: Gyönk, felelős: Prantner József, Dombóvár, felelős: Váradi, Szitkovits, Dunaföldvár, felelős: Balogh Ferenc, Tolna, felelős: Leitner Ernő, Szitkovits Sándor, Bonyhád, felelős: Mohácsi Károly, Bátaszék, felelős: Budavári Lajos, Balogh Jenő, Szekszárd, felelős: Balogh Jenő, Simontornya, felelős: Prantner József, Szitkovits Sándor. A helyi illetve járási egységbizottságoknak a felelőssel együtt kell kijelölni a szemináriumon résztvehető elvtársakat. A szeminárium hallgatóinak száma legfeljebb 30 fő lehet. Az anyagigénylést a helyi szervezeteknek kell megejteni.” (MSZMP Archívum 23/5/7) 1948. április 19-én az egységbizottsági ülés döntött a két megyei lappal kapcsolatban. Határozatot fogadott el, melynek értelmében: A Tolna megyei Világosság megmaradt Dombóvár és környéke lapjának, a Tolna megyei Néplap pedig az egységes párt hivatalos politikai lapja lett. 1948. március 23-án az MKP és az SZDP egységbizottságai számára a két párt közös szervezőbizottsága irányelveket jelentetett meg. Az irányelvek az oktatásra vonatkozóan a következő feladatokat jelölték meg: „A jobboldali, reformista, opportunista ideológia felszámolására fokozni kell az oktatási munkát, ki kell építeni a marxista-leninista iskolák hálózatát. Meg kell ismertetni a szociáldemokrata elvtársakkal és a kommunista párttagokkal a leninista párt elméletét, a pártfegyelmet, a párt- szerűséget. Ezeknek a feladatoknak a megoldására, az egységbizottságok szervezzék meg a közös esti szemináriumokat, a közös háromhetes iskolákat.” (Irányelvek az MKP és SZDP egységbizottsága számára 1948. márc. 23.) Az irányelvek alapján a megyei 3 hetes pártiskola igy közös pártiskolaként tevékenykedett 1948. április és május hónapjaiban. A két munkáspártban a tagfelülvizsgálatokat és kizárásokat 1948. március és április hónapokban hajtották végre. Ezek során hibákat is elkövettek. „Az SZDP megtisztításával kapcsolatban az egységbizottságok, különösen az alapszervekben néha túlzásokba esnek és nem veszik eléggé figyelembe, hogy kizárni csak a tudatos jobboldali elemeket és erkölcsi kifogás alá esőket, korruptokat kell”, állapították meg a korabeli elemzések. A bizottságok összesen 775 főt zártak ki, illetve hagytak ki a pártból. A túlzások elsősorban a Szociáldemokrata Párt értelmiségi tagjait érintették, ebben az értelmiséggel szembeni korabeli bizalmatlanság is közrejátszott. A két munkáspárt megyei egyesítő konferenciájára 1948. május 30-án került sor Szekszárdon. A konferencián 108 szervezet 277 küldötte vett részt az „Egy munkásosztály - egy párt!” - jelszó megvalósítása érdekében. A két munkáspárt egyesülési kongresz- szusát 1948. június 12-14-én tartotta Budapesten. Az egyesülés után a megye legnagyobb pártja - közel 18 000 fős taglétszámával - a Magyar Dolgozók Pártja lett. Benkő Zoltán MSZMP Tolna Megyei Bizottság Oktatási Igazgatósága tanára Dr. Ormos Mária és Ordas Iván a történelemről