Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-10 / 135. szám

2- TOLNATÁJ ✓ 1989. június 10. MKP - MSZDP, 1948 Az egyesülés előkészítése- Kedves professzor asszony! Az én hi­vatásom, sok rossz nyelv szerint, állítólag a gátlástalanságáról híres. Az ilyesminek a magamfajta persze nem örül, de lehet benne valami. Bevallom azonban önnek, hogy maholnap három évtizedes újságírói pályafutásom során ez az első eset, hogy egy nagymúltú egyetem rektora megtisz­telt a türelmével, aki emellett még MSZMP KB tag is. Így gátlásaim eléggé elburján­zottak...- Feleslegesen!- Nem vagyok történész, hanem csak az ön szaktudományát tisztelő újságíró, aki eleddig fél tucat történelmi regénnyel vétkezett a história ellen. Nem tudom, hogy egyetért-e azzal a véleményemmel, hogy manapság a történelem iránti érdek­lődés újjászületésének korát éljük?- Igen! Csakhogy ez nem napjainkban, hanem legalább tíz éve kezdődött. Nem­csak szűkebb hazánk, hanem az egyete­mes történelem iránti érdeklődésre is gondolva. A Hitler által „fémjelzett” kor­szakra épp úgy, mint a történelmi szerep­lők, vagy akár részszereplők emlékiratai iránti felfokozott igényre. Például egy Trianonnal foglalkozó kötet szinte napok alatt elfogyott... I- Ez a szinte robbanásszerű érdeklő­dés mennyire függ össze a napi politiká­val? —- Attól félek, hogy nagymértékben, de ennek megítélése már nem a történész dolga... I- Még mielőtt az ön szíves segítségével tovább kérdezősködhetnék, engedje azt tudakolnom, hogy ez a történelem iránti érdeklődés az egyetemi hallgatók létszá­mán is megmutatkozik-e?- Nem! Ugyanis mi a történelem-szak felvételét egy - bármilyen - más nyelv­szak felvételével kötöttük össze. Nem­csak abból az önző meggondolásból, hogy a történész idegen nyelv ismerete nélkül elképzelhetetlen, hanem mert ez egész egyszerűen így tűnt reálisnak. I- A bevezetőben említett össznépi ér­deklődés egészséges-e, avagy rejtezik-e mögötte némi igény a múltba menekülés­re a ma felettébb kellemetlen tényei elől?- Előfordulhat. Az érdeklődés puszta tényének a történész természetesen örül. Azon talán már el lehetne vitatkozni, hogy az ön által említett érdeklődés mennyire „össznépi’-e?- Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a mi történelmünk tele van átértékelések­kel. Ma is ilyesminek vagyunk a szemta­núi. De ezt már Szent László király elkezd­te, aki - aki majdnem, hogy „ideológiai­nak” is mondható okokból - szabályosan rehabilitálta I. István királyt Nem akarok végigmenni azon a hosszú listán, amelyen Kálmán király épp úgy helyet kaphatna, mint IV. Béla; az apjával szemben teljesen méltatlanul „Nagy”-nak minősített I. La­jos, avagy a hazai történelem egyik legke­ményebb kezű zsarnoka, a furcsa módon „igazságosnak” titulált Mátyás király. Osaka mi hazánkra jellemzőek az ilyesfaj­ta, nem tudok a korábbinál okosabb szót használni, „átértékelések”?- Egyáltalán nem! A Bastille - egyéb­ként akkor meg se történt- lerombolását épp úgy százéves késéssel kezdték el ünnepelni a történelmi tudat hiányával igazán nem vádolható franciák, amiként, hogy a Marseillais is évszázados késés­sel lett nemzeti himnusz náluk... I- Ha ők igen, akkor mi is rá vagyunk szorulva a legendákra?- Attól félek, hogy igen! Meg idővel az oszlatásukra is. Gondoljon például Káro­lyi Sándorra, akit a Rákóczi-kor árulója­ként tart számon a közvélemény, pedig Nagymajtény után a hazai élet egyik leg­szebb fellendülésének sok évtizedes korszaka következett. Vagy Görgeyre, aki már rég nem „kérdés” a történészek­nek, de a közvélemény számára valószí­nűleg sokáig az marad... I- Professzor asszony! Mi idáig eléggé szépen elbeszélgettünk, a nekem személy szerint is kedves távolabbi múltról. De az én jelenben élő olvasóimat feltehetően el­sősorban napjaink történelme érdekli. Ami összefonódik a napi politikával. Önis­I métlés, amit kérdezek, de hadd tegyem meg újra. Egészséges ez?- Az ismeretek iránti igény természete­sen az. Ugyanezt a szaktudomány műve­lője szempontjából azonban már nem merném elmondani. Más a pillanatnyi politika igénye és más a történész gond­ja. Hadd szolgáljak egyetlen példával. 1956-ban Magyaróvárott véres esemé­nyek történtek. A legközelebbi múltig be­zárólag azt se tudtam, hogy az a katona­tiszt, aki a tűzparancsot kiadta, egyálta­lán még életben van... I - Ön nem. És a beosztottai?- Mire gondol?- Arra, hogy a történésznek a doku­mentumok megismerésén, mérlegelésén, összehasonlításán áll, vagy bukik a dolga. Ön a pécsi tudományegyetem rektora, in­tézetvezető egyetemi tanár, talán nem is egészen mellékesen az MSZMP KB tagja. Kizártnak tartom, hogy minden egyes pa­pírlapot - már bocsásson meg a szóért - ön személyesen nyálazzon át..- Ez talán nincs is egészen így, de én általában azért szeretem vállalni a fele­lősséget, ami a magam személyes - ha így jobban tetszik, akkor „átnyálazó” - munkámnak a gyümölcse...- A mi kis megyei lapunk olvasóit való­színűleg mérsékeltebben érdeklik a törté­nelem elvi kérdései, amelyekről az én több-kevésbé sikeres elővezetésemben megpróbáltunk beszélgetni. A történé­szeken inkább a közelmúltat kérik szá­mon. Már próbáltam célozni rá, így bizo­nyára professzor asszony is sejtette, hogy előbb-utóbb ide szeretnék kilyukadni. Hol kezdődik a történelem?- Nem könnyű kérdés! Mindenesetre más a rehabilitálás, ami elsősorban jogi, vagy ha akarja emberjogi kérdés, és más a történelemtudomány... I - Mely utóbbihoz idő kell?- Igen! Gondoljon arra, hogy a sok nem sikerült nekibuzdulásunkat kővető kiegyezés Deák Ferencének megítélése mennyit változott napjainkig... I- És napjaink politikusaié mennyit vál­tozik majd 2067-ig?- Ezt bizzuk az eljövendő idők történé­szeire!- Csakhogy én, professzor asszony, percemberkék dáridóit kiszolgálni köte­les-kénytelen újságíró vagyok. És mert éppen ön az, aki megtisztelt bennünket ezzel a beszélgetéssel, óhatatlanul köze­lebb kell kerülnöm a jelenhez. Például a Nagy Imre-ügyhöz. Ami ugyan talán még nem történelmi téma, de önt, többrendbeli megbízatása révén is, kell, hogy foglal­koztassa. Amiért egyébként nem irigy­lem...- Köszönöm!- Van azonban egy félelmem. Bármi­lyen történelmi, közelmúlt történelmi vizs­gálódás eredménye, akár majdani vég­eredménye kit érdekel? Önt? Szaktudo­mánya művelőit? Megbízóit? Netán széle­sebb néprétegeket? Plagizálok, de olykor az az érzésem, hogy „Fecseg a felszin, de hallgat a mély”. Egyébként gyanúsan mé­lyen hallgat...- Lehet igaza, pontosabban igaza is. Mindenesetre az tény, hogy az úgyneve­zett „elit" - különb szót most én se találok - bármiféle programjaiban meglepően csekély az érdeklődés a szélesebb nép­rétegek, ha úgy tetszik, a „tömegek” tényleges igényei iránt... I- A „tömegek”, közéjük sorolva termé­szetesen magamat is, nacionalisták?- Miért ne lennének azok? Minden épelméjű nemzet nacionalista. Nem erre, hanem ennek ostoba, más népek rová­sára történő kifejtésére kell haragudni...- Azt hiszem teljesen egyetértünk. De azt is hiszem, professzor asszony, hogy a jogos nacionalizmushoz a nemzeti öntu­daton kívül talán némi nemzeti független­ség se lenne felesleges. Szuverenitás, ha így jobban tetszik. Mikor volt ez az 1100 éves helyi múltú, olykor szinte gőgös, vagy akár dölyfös náció szuverén ura a sa­ját hazájának?- A mohácsi vész előtt! I- Ami nem tegnapelőtt történt. És az­óta?- „De jure” igen, „de facto” csak mód­jával... ■ - Napjainkig?- Természetesen igen, de ez már világ- politikai konstellációk összefüggésében is értendő.- Vagy esetleg abban, amit korábban mondtam az ön szaktudományának doku­mentummérlegelő, összehasonlító tevé­kenységével kapcsolatban. És ha az ilyen dokumentumok Magyarországon nem hozzáférhetők...?- Akkor bíznunk kell abban, hogy előbb-utóbb azok lesznek...- Bízzunk együtt! Ön korábban szíves volt említeni a magyaróvári események­kel kapcsolatban, hogy valaki előkerült a semmiből. Egyébként utálom az „esemé­nyek" kifejezést, hiszen a „sajnálatos” jel­zővel ellátva ezt 1956 októberére minde­nestől ráragasztottuk egy ideig. Ez a sem­miből felbukkanás dokumentumokkal is előfordulhat? Gondolok a BM-re, a HM-re, vagy a betűjellel ritkán jelzett Igazságügyi Minisztériumra...- Remélem, hogy igen!- Professzor asszony bizonyára épp úgy érzi, mint én, kérdéseim jó részének mai aktualitását. Nem szeretek sokat be­szélni arról, amiről mindenki beszél. A kö­vetkező mégis kikívánkozik belőlem. Nagy Imrének és áldozattársainak kon­cepciós pör okozta vesztét. Volt azonban ebben a hazában egy koncepciós életfor­ma is, ami százezreket vitt börtönbe és milliók gerincét Toppantotta meg. Velük mi lesz?- Ne érezzen kegyetlennek, ugyanis nem vagyok az. De mi lehetne? Történel­mi tényeket, ide értve gazdaságpolitikai tényeket is, nem lehet visszacsinálni. Legfeljebb csak sajnálni... ■ - Ami kevés!- Természetesen kevés! Tud okosab­bat javasolni?- Nem tudok! De azt nagyjából tudom, amiért olvasóim talán majd a fejemet kö­vetelik. Én egész egyszerűen ízléstelen­nek érzem, hogy egy három évtizedes - véráldozatokban nem szűkölködő - kor­szak, sokáig össznépi elismerésnek ör­vendett, első emberére, manapság, ám­bár szordinóval, de kígyót-békát kiálta­nak. Tévedés ne essék! Ez nem pro­fesszor asszonyra tartozik, de én 1956 után az úgynevezett Kádár-rendszer bör­tönviseltjeinek számát szaporítottam. So­sem rajongtam érte, most sem érzem okát, hogy megtegyem. Szereplését mi­kor ítélik majd meg a történészek?- Később. Történelmi távlatból. A ma­ga idején elkerülhetetlen, majdnem, hogy kötelező, kompromisszumokat mindenesetre jól csinálta. Hogy nagy ideológus lett volna, azt sosem mondtam. Kitűnő pragmatista politikus volt. Egy ideig...- Ön a Központi Bizottság tagja. Grósz Károly, az önök pártjának főtitkára, minap ország-világ előtt kijelentette, hogy Nagy Imre és társainak jogi és politikai rehabili­tációja nem kétséges. Grósz Károly kije­lentései, az én nem mértékadó vélemé­nyem szerint eléggé változatosak, néha talán mintha ellentmondásosak is lenné­nek. Én egész egyszerűen nem értem, hogy ha valakinek a jogi és politikai reha­bilitációja megtörténik, akkor a pártbéli miért külön ügy? Tetejébe, ha jól tudom, Nagy Imre nemcsak moszkovita volt, ha­nem az önök pártjának alapító tagja is. Ön érti ezt?- Én se értem!- Kedves professzor asszony, nagyon hálásan köszönöm, hogy igazán szépszá­mú elfoglaltsága mellett időt szentelt an­nak, hogy az ország egyik legkisebb me­gyéje lapjának olvasóival közölje gondo­latait Az MKP és az MSZDP 1944. október 10-én Budapesten közös határozatot fo­gadott el a fasiszták elleni közös harcról és a munkásosztály egységének megte­remtéséről. A határozat megállapította: „A magyar nép harcának sikerét a bé­kéért s a háború gyors befejezésével az új demokratikus Magyarország kialakítá­sáért, egyes egyedül a munkásosztály harcos, forradalmi egysége, határozott­sága és vezetése biztosíthatja. Ezért az SZDP és a KP megállapítja, hogy elen­gedhetetlenül szükség van a magyar munkásosztály harcos, forradalmi egy­ségének megteremtésére. Az SZDP és a KP megállapítja, hogy a magyar munkásosztály harcos, forradal­mi egységének továbbfejlesztése szük­ségessé tenné a két párt egyesülésével az egységes és egyetlen szocialista munkáspárt megalakítását... a két párt az egyesülés kérdésének megoldását a há­ború utáni időre halassza. . Az SZDP és a KP megállapítja, hogy mindkét párt végcélja a szocializmus megvalósítása Magyarországon.” (A Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt határozata a fasiszták elleni közös harcról és a munkásosztály egységének megteremtéséről, Bp. 1944. okt. 10.) Ez a közös határozat képezte az alapját a két párt Tolna megyei szervezeteinek együtt­működésében is a koalíciós időszakban. Az 1947. augusztus 31 -i választásokon a megyében az MKP 24 295 szavazatot ka­pott - 10223-mal többet mint 1945-ben - és ezzel az eredménnyel - a Kisgazda- párt mögött - a megyében a második he­lyen végzett. Azok a gazdasági és politikai célkitű­zések, amelyeket az MKP 1945-47-ben képviselt, helyeslésre találtak Tolna me­gyében is. A Szociáldemokrata Párt szavazóinak száma 17 902 volt. 1945-höz képest csu­pán 1676-tal volt több, és ez csalódást okozot az SZDP megyei vezetésében. A kudarc egyik oka az SZDP jobboldalá­nak kommunistaellenes magatartása volt. Az SZDP a választások után több héten keresztül nem volt hajlandó kapcsolatot teremteni áz MKP-val. Az MKP megyei vezetősége fontos po­litikai feladatának tekintette az SZDP-vel való viszony rendezését. 1947 decemberében az SZDP-vel való viszony erősítése a népnevelő munká­ban is jelentőséget kapott. A tömegek kö­zött a fúzió, a közös érdek hangsúlyozá­sa dominált, a szervezetek között a közös értekezletek, megbeszélések kaptak központi helyet. A politikai munka eredménye a két párt közötti viszony alakulásában: 1. sikerült a kommunistaellenes pro­pagandát megszüntetni; 2. sikerült a pártfunkcionáriusokat kö­zelebb hozni; 3. sikerült egyes helyeken, valamint a fontosabb községekben a népi szervek­nél az együttműködést biztosítani; 4. nem sikerült az egész megyére ki­terjedően a két párt aktív együttműködé­sét megteremteni. 1947 decemberében a pártnapok rendszeres megtartása az MKP szerve­zeti erősödését jelezte. 50 szervezetben rendszeresen megtartották a pártnapo­kat. Ezenkívül kommunista irányítással működött még a megyében:- Szabad Föld Téli Esték tanfolyam 47 községben;- népnevelő csoport: 28 községben;- MKP-szeminárium: 30 községben;- szakszervezeti szeminárium: 2;- felsőfokú szeminárium: 1;- kultúrgárda: 10 községben. Az MKP szervezettsége a pedagógu­sok és a közigazgatásban dolgozó tiszt­viselők között lassan emelkedett. Ekkor a megyében:- 960 tanító közül 33,- 1200 közigazgatási tisztviselő közül 50 volt MKP-tag. Az MKP befolyását erősítette, hogy 1948 januárjában 2 helyen értelmiségi szemináriumot szerveztek. A megyei 3 hetes pártiskola mellett 3 hetes vándoriskola működött Gyönkön 21 hallgatóval és 3 hetes esti iskola mű­ködött Bonyhádon 16 hallgatóval. A következő ciklusban már 3 vándoris­kola működött (Ozora, Németkér, Dom­bóvár). A vándoriskolák előadóit a me­gyei pártiskola készítette fel. 1948 februárjától a tagzárlat illetve a két munkáspárt egyesülése mellett a tag- könyvcsere került a propagandamunka középpontjába. Egyes helyeken, mint pl. Dombóvár közös SZDP-MKP szeminárium indult... 1948. március 16-án az MKP megyei bizottságának szekszárdi székházában alakult meg az MKP és az SZDP megyei egységbizottsága. Tagjai az MKP részé­ről: Leitner Ernő megyei titkár, dr. Bihari Ottó, Prantner József, Váradi Gyula, Ba­logh Ferenc és Mohácsi Károly, az SZDP részéről dr. Bartos Károly, Budavári La­jos és Szitkovits Sándor voltak. A megyei egységbizottság kimondta, hogy „a legsürgősebb intézkedések szükségesek a vezető pozícióban lévő jobboldali szociáldemokraták ellen.” (MSZMP Archívum 23/5/1.) Az egységbizottság 1948. április 1-i ülésén Szitkovits Sándor az egyesülés előtt álló SZDP tagjainak marxista felké­szültségéről a következőket mondta: „Sajnos az SZDP-szervezetek az okta­tás terén is igen le vannak maradva, an­nak ellenére, hogy állandóan hangozta- ják, hogy a tömegeket nevelni kell és ok­tatni. Az alapelvekkel nincsenek tisztá­ban a párttagok. A legsürgősebben meg kell indítani az oktatási munkát. Ebből ki­tűnik, hogy nagy feladat előtt állunk, mert egy képzetlen nagy tömeget visz be az SZDP az Egységes Munkáspártba.” (MSZMP Archívum 23/5/5) Az ülésen a következő határozat szüle­tett: „A megyei egységbizottság a közös ideológiai nevelés előmozdítása érdeké­ben a megye következő helyein indítja, ill. szervezi meg a közös szemináriumokat: Gyönk, felelős: Prantner József, Dombóvár, felelős: Váradi, Szitkovits, Dunaföldvár, felelős: Balogh Ferenc, Tol­na, felelős: Leitner Ernő, Szitkovits Sán­dor, Bonyhád, felelős: Mohácsi Károly, Bátaszék, felelős: Budavári Lajos, Ba­logh Jenő, Szekszárd, felelős: Balogh Je­nő, Simontornya, felelős: Prantner Jó­zsef, Szitkovits Sándor. A helyi illetve járási egységbizottsá­goknak a felelőssel együtt kell kijelölni a szemináriumon résztvehető elvtársakat. A szeminárium hallgatóinak száma leg­feljebb 30 fő lehet. Az anyagigénylést a helyi szervezeteknek kell megejteni.” (MSZMP Archívum 23/5/7) 1948. április 19-én az egységbizottsá­gi ülés döntött a két megyei lappal kap­csolatban. Határozatot fogadott el, mely­nek értelmében: A Tolna megyei Világos­ság megmaradt Dombóvár és környéke lapjának, a Tolna megyei Néplap pedig az egységes párt hivatalos politikai lapja lett. 1948. március 23-án az MKP és az SZDP egységbizottságai számára a két párt közös szervezőbizottsága irányelve­ket jelentetett meg. Az irányelvek az okta­tásra vonatkozóan a következő feladato­kat jelölték meg: „A jobboldali, reformista, opportunista ideológia felszámolására fokozni kell az oktatási munkát, ki kell építeni a marxis­ta-leninista iskolák hálózatát. Meg kell is­mertetni a szociáldemokrata elvtársakkal és a kommunista párttagokkal a leninista párt elméletét, a pártfegyelmet, a párt- szerűséget. Ezeknek a feladatoknak a megoldásá­ra, az egységbizottságok szervezzék meg a közös esti szemináriumokat, a kö­zös háromhetes iskolákat.” (Irányelvek az MKP és SZDP egységbizottsága szá­mára 1948. márc. 23.) Az irányelvek alapján a megyei 3 hetes pártiskola igy közös pártiskolaként tevé­kenykedett 1948. április és május hó­napjaiban. A két munkáspártban a tagfe­lülvizsgálatokat és kizárásokat 1948. március és április hónapokban hajtották végre. Ezek során hibákat is elkövettek. „Az SZDP megtisztításával kapcsolatban az egységbizottságok, különösen az alap­szervekben néha túlzásokba esnek és nem veszik eléggé figyelembe, hogy ki­zárni csak a tudatos jobboldali elemeket és erkölcsi kifogás alá esőket, korrupto­kat kell”, állapították meg a korabeli elemzések. A bizottságok összesen 775 főt zártak ki, illetve hagytak ki a pártból. A túlzások elsősorban a Szociálde­mokrata Párt értelmiségi tagjait érintet­ték, ebben az értelmiséggel szembeni korabeli bizalmatlanság is közrejátszott. A két munkáspárt megyei egyesítő konferenciájára 1948. május 30-án ke­rült sor Szekszárdon. A konferencián 108 szervezet 277 küldötte vett részt az „Egy munkásosztály - egy párt!” - jelszó megvalósítása érdekében. A két munkáspárt egyesülési kongresz- szusát 1948. június 12-14-én tartotta Bu­dapesten. Az egyesülés után a megye legnagyobb pártja - közel 18 000 fős taglétszámával - a Magyar Dolgozók Pártja lett. Benkő Zoltán MSZMP Tolna Megyei Bizottság Oktatási Igazgatósága tanára Dr. Ormos Mária és Ordas Iván a történelemről

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents