Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-07 / 132. szám

1989. június 7. T .. ' 1 ................-.......... ' 1 N ÉPÚJSÁG 5 Kinyilatkoztatások a „centrumból” A Pozsgay-jelenség Az önkényesen (kik által?) kinevezett „centrum” önjelölt vezetője nyilatkozik. Ö nem reformer (ezt eddig is tudtuk), ha­nem „reálpolitikus”. A reformer nyilván nem „reálpolitikus”. Megtudjuk, hogy a pártnak van egy „kispolgári” szárnya (sic!), amely a „parttalan demokrácia ” hí­ve. Vajon mi az a „parttalan” demokrá­cia? Ki és milyen alapon dönti el, hogy et­től és ettől kezdve ez már „parttalan” de­mokrácia? Azután ki lesz a „kispolgári” szárny? Nyilván a „centrum” dönti el, amely mint ilyen, joggal bélyegezhet majd meg másokat „baloldali”, meg „jobboldali” elhajlóknak. Ha van „parttalan” demokrácia, ami itt nyilván pejoratív jelző, akkor van „egész­séges”, partok közé szorított demokrácia is. Ezt is mindenki ismeri, az a pórázra fo­gott „demokrácia". Mit is jelent a „de­mokrácia” szó? Démosz=nép, krácia = uralom. Demokrácia = népuralom. Egé­szen konkrétan a többség uralmát jelenti. Most valahol vagy a többség dönt (pl. választások útján, hogy melyik párt le­gyen kormányon), vagy nem a többség dönt, mert valakik „partok közé” szorítják e többséget. A „parttalan” demokrácia tehát semmitmondó tautológia, a „nem parttalan” demokrácia pedig fából vas­karika. A „centrum” önjelölt vezetője nyilatko­zik: X. Y. reformpolitikus „ne értékelje túl önmagát”. Kissé öntelt megfogalmazás­nak tűnik... Vajon nem éppen a nyilatkozó értékeli túl önmagát? Szóba kerülnek az egymásnak hom­lokegyenest ellentmondó nyilatkozatok. Lám, erényt lehet kovácsolni a visszatet­sző dolgokból is! Megtudjuk, hogy a ma politikusának „rugalmasnak” kell lennie, gyakran kell változtatnia a véleményét. Az örökös és következetes önellentmon­dás, az eszmei eklekticizmus, a rengeteg cikk-cakk, a hitetlenség, a hebe-hurgya megnyilatkozások így válnak „rugalmas­sággá". Ama „magát túlértékelő” reformpoliti­kus is gyakran változtatta véleményét az utóbbi években. Jean Jaurés is ezt írja: „Csak a hülyék nem változnak.” Hol hát a probléma? Ott, hogy az idők változását követő ember nézetei a latin mondást jut­tatják eszünkbe: „tempóra mutantur, et nos mutamur in illis”. (Változnak az idők és velük együtt változunk mi is.) Az ilyen gondolkodó eszmeileg építkezik, fejlő­désének iránya jól megragadható. Pél­dául érzékelhető, hogy mint távolodik a sztálinizmustól a marxi szocializmusfel­fogás felé. Az eklektikus gondolkodónál, a nézeteit elvtelenül váltogatónál ilyen építkezést, ilyen fejlődést nem látunk, csupán örökös ellentmondást, önmagá­val való ütközést. „Mi egypártrendszer keretei között képzeljük el a jövőt”. „Mi szorgalmaztuk a többpártrendszer bevezetését”. „A többpártrendszert a kényszer szülte.” Három megnyilatkozás, így, ebben a sor­rendben, néhány hónapon belül. És ren­geteg ilyen példát lehetne találni. A riporter kérdez Nagy Imre rehabilitá­lásáról. Azt hittük, hogy ez a kérdés már eldőlt. Most kiderül, hogy a „centrum­ban” ezt nem így gondolják. Három hét sincs hátra június 16-ig. Mi ez? Elefánt a porcelánboltban? Dehogy! Egy „reál­politikus”. Megcsap a déja vu (már éreztem vala­hol) érzése. Egy másik magyar politikus jut az eszembe, akinek a hatalma vége felé adott minden nyilatkozata már csak olaj volt a tűzre. („TŰI keveset dolgozunk, túl sokat fogyasztunk, a sajtó fújja föl a dolgokat”, stb.) Egy ember, aki ha 10 év­vel ezelőtt visszavonul, akkor glóriával a fején lép át a halhatatlanságba. És itt egy másik politikus, akinek a sors tavaly májusban szintén fölkínálta a tör­ténelmi nagysággá válás lehetőségét. Aki egy magyar János Károllyá válhatott volna. Nem tudott élni a lehetőséggel, a ké­pességeit meghaladták a követelmé­nyek. A kor ma nagyobb formátumú sze­mélyiséget kíván. Államférfiét a szó leg­nemesebb értelmében. Államférfim böl­csességet és Rubiconokat átlépő me­részséget. Amíg nem késő... Talán az MSZMP kongresszusa még időben megoldja ezt a kérdést! DR. GAZDAG LÁSZLÓ Manapság két történelmi személyiségről beszélünk a legtöbbet. Kossuthról és Deákról. Kossuth, aki kompromisszum nélkül határozottan menetelt a maga Utján. Deák, aki a megbékélést kereste, a kiegyezést véghez vitte. A két személyiség egyazon korban élt és dolgozott. Ellentétes egyéniségek voltak de mindketten a haza javát szol­gálták. Ma is ilyen politikusokra lenne szükségünk. Olyanokra, akik képesek a reformokat tovább vinni és képesek a kiegyezést megvalósítani. Mivel a kettő nem létezik egymás nélkül. Lehetetlen kiegyezés reform nélkül. Reform nem lehetséges kiegyezés nélkül. Csak akkor leszünk képesek átalakítani a gazdaságot, a politikai intézményrendszert, ha következetesen reformerek maradunk. A reformok azonban nehezen valósíthatók meg társadalmi békétlenség közben. Pozsgay Imre mondta hétfőn délután: „A pártban vannak áramlatok, platformok. A pártszakadás mumusa nem fogadható el, mert akkor csak egyetlen vélemény lehetne... Nem a reformsietség a veszély, min­dig a diktatúra az instabilitás forrása, a mozdulatlanság vezet a katasztrófához.” A Pozsgay-jelenség lényege ez. Félelem a mozdulatlanságtól, a látszategységtől, a mindenáron való rendtől. „Változtatni kell, de Úgy, hogy nem leszámolunk egymással, hanem elszámolunk. Elszámolunk múltúnkkal, önmagunkkal. Nem szabad kitenni ezt az országot egy Újabb leszámolásnak. Aligha segítené a közmegegyezést, ha mostemberekezreittennénk ki egzisztenciális fenyegetettségnek, csak azért, mert ilyen-olyan szerepet játszottak egy történelmi korszakban.” A politikus személyes sorsa - ígY Kossuthé és Deáké is lehet tragikus -, de a nemzet felemelkedését kell szolgálnia. Nem lenne szerencsés párhuzamot vonni a mUlt század két kiemelkedő személyisé­ge és Pozsgay között. Más a kor, más politikust kíván. Az azért nem lenne baj, ha ma egyetlen ember tudná ötvözni a kettő személyiségét. Együtt képviselni a reformot, a változást, s a megbékéléssel, a kiegyezéssel.- ef ­Reformkori j un iái is Nagykanizsán A Nagykanizsai Reformkor a szegedi tanácskozás gondolatait elfogadva a Dél-Du- nántülon elsőként megkezdte a nyilvános politizálást. „Vette a lapot” és előző napi MDF-rendezvény után merte vállalni a juniálist. A rendezvényt teljesen önállóan szer­vezték a Károlyi kertben lévő szabadtéri moziban. A nagygyűlést kulturális műsor, könyvárusítás előzte meg. Az összejövetelen 400-an vettek részt, amit a rendezők kevésnek tartottak, de mi (a szomszéd megyék reformköreinek képviselői) igen jelentősnek értékeltük. A nagygyűlés politikai szónokai; Keserű Imre a Csongrád megyei reformkör alapító tagja és Vastagh Pál az MSZMP KB és PB tagja a Csongrád megyei pb. első tit­kárai voltak. A szónokok beszédeikben hitet tettek a reformfolyamatok folytatása mel­lett, hangsúlyozták, hogy az átmenet békés útjának mielőbb meg kell teremteni, azt is, hogy az MSZMP-n belül a reformköröknek nyilvános politizálás felé kell fordulnia. „Végre nem az irodákban, testületekben hanem a nép között politizálunk” mondta Vastagh Pál. Ezzel kívánta megköszönni a nagykanizsai szervezőknek a rendezvényt, s egyben kérte, hogy mind több ilyen rendezvényt szervezzünk. A nagygyűlés után a házigazdák fórumszerű beszélgetésre hívták Baranya, So­mogy, Zala és Vas megyei reformkörök részéről megjelent 50-60 főt. A beszélgetésen szóba kerültek a reformköröket legjobban érdeklő kérdések: így a pártkongresszusra való felkészülés, az ellenzéki kerékasztallal való tárgyalások, a reformkörök regionális kapcsolatfelvétele és egy regionális tanácskozás megszervezése. Elhatározás született hogy június közepén a Kaposvári Reformkör a dunántúli régió részére, amelyre a Tolna megyeieket is meghívják, tanácskozást szervez. Ezen - a me­gyéket 4-5 fővel képviselő tanácskozáson - előkészítenénk a Pécs Baranyai Reform­kör által előreláthatóan július 1 -jén megrendezendő minden reformkört bevonó regio­nális tanácskozást, valamint a reformkörök működésének szervezeti kérdéseit vitat­nánk meg. A jelenlévő reformkörök képviselői megbízták a Nagykanizsai Reformkört, hogy Nagy Imre és sorstársai temetésén való részvételünkről tárgyaljanak a Történelmi Igazságtételi Bizottsággal arról, hogy miként róhatjuk le kegyeletünket a mártírok előtt. A kaposvári Nagy Imre-emléktábla avatásán (július 15-én) a dél-dunántúli reformkö­rök nevében a Kaposvári Reformkor képviselői mindenképpen elhelyezik koszorún­kat. A nagykanizsai rendezvény bizonyította azt, hogy lehet igen kis költséggel, kevés bürokráciával, gyorsan társadalmi munkások által is színvonalas és eredmé­nyes rendezvényeket és tanácskozásokat szervezni. SOMOGYI FERENC Pécs Baranyai Reformkor ügyvivője Sztálinisták reformköntösben A demagógia mindenkor káros. Lett lé­gyen az szociális, vagy éppen pártdema­gógia. Létezik olyan is, amelynek akár minden sorával is egyetérthetünk: zász­lajára tűzheti kommunista és ellenzéki. Nézzünk egy ilyen passzust: „Hozzátok fordulunk, akik saját bőrö­tökön tapasztaljátok a fokozódó társa­dalmi igazságtalanságokat, létfeltéte­leink romlását, a növekvő munkanélküli­séget, a holnaptól való félelmet, az inflá­ciót, a lakáskérdés megoldatlanságát, a tömeges elszegényedést.” Ki van e hazában olyan, aki nem ért a fenti mondatokkal egyet? Iga^és való. Létezik társadalmi igazságtalanság, léte­zik a holnaptól való félelem és a tömeges elszegényedés. S mégis. Megretten az ember. Mert azt olvassa, hogy minden­nek az oka, hogy a tavaly májusi pártérte­kezlet óta - a múlt hibáit folytatva - az MSZMP feladja céljait. A felhívást a Magyar Szocialista Mun­káspárt marxista egységplatformjának tagjai tették közzé, akik Ribánszki Róbert vezetésével akarják megreformálni a pártot. Régi sztálinisták ők. Olyan érveket hangoztatnak, amelyek igaznak hatnak és mégis valótlanok. Már csak azért is, mert ők maguk vettek részt a párt megfe­lelő hatalmi struktúrájában korábban, s ők maguk hozták létre, tartották meg azt a sztálini struktúrát, ami a válsághoz veze­tett. „A termelés szocialista tartalmú újjá­szervezése helyett - az állami és a szö­vetkezeti tulajdon valóban nem kellő ha­tékonyságát felhasználva - súlyos táma­dás bontakozik ki a szocialista ipar és mezőgazdaság ellen”, hangzik a felhívás egy másik passzusa. Mintha a Ribánszki vezette kör nem tudná: éppen a gazda­ság válsága vezette el a politikai válság­hoz. Egymással kölcsönhatásban gyen­gítették, sodorták válságba az országot. „Csak a munkásokra, a dolgozó töme­gekre támaszkodó, azok érdekeit nyíltan vállaló, az egész társadalomért felelős­séget érző, demokratikusan megújuló, egységes, marxista MSZMP vezetheti ki az országot a válságból”. Minden szava igaz lenne ennek a fenti mondatnak, ha nem tudnánk, hogy eddig is a dolgozó tömegekre támaszkodó MSZMP vezette az országot úgy, hogy nem volt kíváncsi a dolgozó tömegek vé­leményére. Sokáig hangoztattuk, hogy a pártnak önirjaga ellenzékének kell lenni, s lesöpörték azokat a porondról, akik másként gondolkodtak, mint az uralkodó vezetés. Lesöpörtek kommunistákat, és reformereket a legnagyobb igazság, a dolgozó tömegek nevében. Súlyos károkat képes okozni a dema­gógia. A szociális demagógia ennél még veszedelmesebb. Mert igazságokat mond, és elfedi a bajt a cselekvést bénitja meg. Sztálinizmus ez a javából, csak re­formköntösbe bújt. Az 1989. május 6-án, a Bányaipari Dol­gozók Szakszervezete székházában el­fogadott felhívás sztálini modellben gon­dolkodó résztvevői egységre szólítanak fel, olyan monolit egységre, ami soha nem létezett, csak szemfényvesztés volt, s oda vezetett, hogy az ország a tönk szé­lére sodródott. Ebből a mély veremből ki­vezetni nem azok tudnak bennünket, akik behunyt szemmel belevezették az országot, s azt várják, hogy a szemek to­vábbra is csukva maradjanak, mert így nem látszik, hogy a szakadék milyen mély, sőt behunyt szemmel még azt is elképzelhetjük, hogy eljött már a Ká­naán...- afi „Annyi a platform, hogy nem újakat kell gyártani” nem tehet a reformerek programja1 §lf|| (Folytatás az 1. oldalról) A vitát Cserháti András és Katona Ta­más vezette, a meghívó paksiak képvise­letében. Százfelé szakadó szekér- Az MSZMP kongresszusára készülve - mondotta Katona Tamás - a felkészü­lés megköveteli, hogy valamiféle fajta rendet kell teremteni, mert Szegeden is megfigyelhető volt: néha százfelé akart szakadni a szekér. Összességében az a megállapítás született: program, platform már számta­lan van, lassan el kell jutnia a reformerek­nek is egyetlen platformra, ami képvisel­hető, ami kivitelezhető. Természetesen azonnal felvetődik a kérdés: miért hiszi 10 ezer ember, hogy rákényszerítheti akaratát a többi 700 ezerre? Kimondha­tó-e, hogy rendszert akarnak váltani - utalva Pozsgay Imre Szabad Európa Rá­dióban tett félreérthető, de azóta tisztá­zott nyilatkozatára - vagy modellt. Szóba került, hogy egyáltalán mi is a szocializ­mus. Amennyiben azt mondjuk ki, hogy a létező szocializmus alkalmatlan, akkor azt is mondani kell, hogy az alkalmatlan rendszert, modellt kell felváltani, és ez nem szocializmus-ellenes. Az előző szo­cializmuskép hitelvesztése miatt az MSZMP-nek később kell válaszolnia arra a kérdésre: mi is az a szocializmus? Ha ez így van, akkor nem kell arról beszélni, hogy a reformerek társadalmi modellt vagy rendszertakarnak váltani. A találko­zó egyetlen nem reformköri tagja Lörik Péter (egy ellenzéki szervezet tagja) fel­szólalásában elmondta, hogy tetszik neki a reformkörök által előadott megújulási szándék.- Én is a szocializmus gyermeke va­gyok, mert abban nőttem fel - hangsú­lyozta -, de ki kell mondani alapvető dol­gokat az MSZMP-nek ahhoz, hogy funk­cionálni tudjon és nem kerülhető meg a szocializmus fogalmának meghatározá­sa sem. Őrizni értékeinket Egyed László (Szekszárdi vitába szállt a jelenlevőkkel. Van egy olyan közös platform, ami alapján képesek dolgozni, ez pedig az, hogy a sztálini modell nem kell. A polgári társadalmak azért tudtak előbbre jutni, mert ott voltak pártok és tényleg úgy működött, ahogy azt az ál­lampolgárok akarták. Mi egy cél érdeké­ben rendeltük alá a gazdaságot - és nem a cél a hibás, hanem a módszer. Bodor Imre (Bátaszék) visszatért a szocializmus kérdésköréhez. Vannak or­szágok Európában, amelyek sokkal hu- mánusabbak, szociálisabbak, mint a miénk. Tehát, ha kimondjuk, hogy eddig nem szocializmust építettünk, akkor rendszert kell váltani és elindulni a szo­cialista rendszer irányába.- Mindent ki kell takarítani - hangzott az egyik felszólalásban. Erre felelt Vajnai Attila (Paks). A szocia­lizmus modelljének vannak ismérvei. Meg kell vizsgálni a társadalmat ezen is­mérvek alapján, s akkor rájövünk, hogy mi a hibás, mit kell megváltoztatni. A vitavezető Cserháti András kérdés­sel terelte a vitát:- Ki kell-e dobni értékeinket? Dránovits István (Szekszárd) abban látja a hiba gyökerét, hogy a létező szo­cializmusban ünnepi szónoklatok alap­ján kergettünk álomképeket. Még az el­lenzékiek sem akarnak mindent kisöpör­ni, akkor hogy tehetnék ezt meg a refor­merek. A téma zárásaként kimondták: szocia­lizmust akarnak a reformköriek, de nem ilyet, ami eddig volt. A későbbiekben már azzal foglalkozott a mintegy negyven főnyi részt vevő gár­da, hogy miképpen is kellene megvalósí­tani a reformerek platformját.- Szövetségeseket kell keresni - hangsúlyozta Bodor Imre (Bátaszék). Ez ügyben Tolna megyében van elmozdu­lás. Mindenkinek helyben kell megkeres­ni partnerét, s az nem lehet kizáró ok, mert valaki más párt tagja. A gondolathoz kell megnyerni embereket- Amennyiben ráerőltetnénk progra­munkat másokra, az ugyanolyan diktatú­ra lenne, mint eddig volt - mondta Pogá­csa Lajos (Bonyhád). Szó sem lehet ráerőltetésről, a gondolathoz kell meg­nyerni embereket. Itt ismét előkerült az a kérdéscsokor, hogy tízezer ember ráerőltetheti a hét­százezerre akaratát. Jankovics László (Nagydorog) ezt az ügyet a következőképpen látja:- Teljesen mindegy, hogy hány ember izzad ki egy olyan programot, amihez a társadalom tud csatlakozni. Olyan épü­letet kell felépíteni, ahol a párttag és a pártonkívüli is jól érzi magát. Olyan prog­ram kell, amivel megtaláljuk az utat a néphez. Lipovszky Gyula (Szekszárd-Paks) a gyors cselekvésre hívta fel a figyelmet. - A párton belül el kell fogadtatni a meg­felelő programot, azon kell gondolkodni, hogy ezt milyen formában juttatjuk el az emberekhez. Kivel kívánunk szövetség­ben dolgozni. Gyorsan kell cselekedni. Miért ellenzéki az ellenzéki? Mert a hata­lomtól való különállását akarja kifejezni. Éppen ezért is lehet helyben felgyorsítani az eseményeket. Minden színtű párbe­széd mellett párhuzamosan kell vinni a dolgokat, mert nagyon kevés az idő. Kell egy olyan minimális program, amit a párton belül kell először megegyezni és utána a tömegekkel elfogadtatni azt, hangzott a kérdéskör summázata a re­formköri találkozón. Gyakorlati politizálás, cselekvés kell Dránovits István (Szekszárd) hozzá­szólásában azt hangsúlyozta, hogy sok­kal többen fogékonyak az újra, mint ami­vel számolunk, ő egy lakóterületi alap­szervezet tagja: nyugdíjasokkal van együtt és megállapíthatja, hogy igen fo­gékonyak az újra, a reformra, s ők is sze­retnék jól érezni magukat a pártban.' Katona Tamás ellenvéleményt jelentett be. Alapvetően fogékonyak a párttagok, többen, is vannak mint 1-2 éve, de még mindig nagyon sok a visszahúzódó. A párttagság mintegy negyede képes ma együttműködésre, a többit fel kell rázni.- Vannak olyan radikális reformkörök, akiktől megrettennek az emberek, éppen ezért kell most már a reformereknek is egy egységes program - hangzott el summázatként a találkozón. Faller Dezső (Paks) azt hangsúlyozta, hogy a párt politizáló része soha nem volt százszázalékos. A passzív tömeg még nem tud csatlakozni sehova. Egy része a kilépés gondolatával foglalkozik, a másik részé pedig a kivárás álláspontján van. Éppen ezért el kell jutni ezekhez az em­berekhez és segíteni őket a döntésben. Kerekes László (Bonyhád) véleményét a következőképpen foglalta össze:- A program önmagában kevés. Gya­korlati politizálásra és cselekvésre kell a hangsúlyt fektetni. És ami helyben meg­tehető, akkor annak álljunk neki. Híveket csak így lehet szerezni. ATolna megyei reformkörök találkozó­jának ez utóbbi mondat lett a végkövet­keztetése. Cselekedni kell, mert kevés az idő. Felgyorsultak az események, s ezek az események nem sodorhatják magukkal a reformereket. Befejezésül abban határozott a ta­nácskozás, hogy nem küldenek tiltakozó levelet Grósz Károlynak legutóbbi nyilat­kozata kapcsán. „Nem szabad, hogy úgy tűnjön: a reformkörök cselekedete ki­merül a főtitkárral való vitában”, hangzott el, „Egyébként is: a főtitkár már befejezte pályafutását, nem kell vele foglalkoz­ni.” Végül elhatározták, hogy felveszik a kapcsolatot a Baranya megyei reformkö­rökkel és szorgalmazzák egy regionális reformköri találkozás megtartását, ahol a kongresszusra való felkészülés legyen a középpontban. A jelenlegi platformterve­zetből platformot kell alkotni. Tervet kell kidolgozni arra, hogy a platformok képvi­selői eljussanak a kongresszusra. A harmadik, megyei találkozót Bony- hádon tartják. HAZAFI JÓZSEF

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents