Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-03 / 129. szám
1989. június 3. TOLNATÁJ - 7 Fekete virág Illyés Gyula Naplójegyzetek ^ Az emberi szó jelene és jövője Tavasztól őszig az eresz alatt egy kis szómúzeum függött a külső falon. Néhány olyan használati eszköz, amelynek neve az irodalomba is belekerült. Aki rájuk csodálkozott, tréfás vizsgára kényszerült. Kevesen állták meg. írók, akik zökkenéstelenül leírták, hogy ösztökél és rakon- cátlankodik, nem ismerték föl az ösztökét és rakoncát Volt, aki a hám, sőt egy igazán jó öreg csoroszlya látta után is kérdően irányította felém a tekintetét. Ez is, az is nekik már csak szókép volt, a szem élménye nélkül. Mi következik ebből? íróilag? Az égvilágon semmi. Senki nem lesz jobb író attól fogva, hogy személyes ismeretséget is köt egy nyakló-val, saroglyá-val, guzsaly-lyal vagy éppenséggel rakoncá-val. Az utóbbi gyakorlati mibenlétét nekem magamnak is akkor magyarázta el egy derék vén kovács, amikor a szót magát már évtizedek óta alkalmaztam. Mindnyájan tudjuk, hogy a nyelv a leggazdagabb archeológia, a legdúsabb ásatási anyag, vissza a történelem előtti korokig. Érdekessége óriási. A számjegyek története is az. De számolni azért nélküle is tudunk. De mintha most itt is korszakváltás következnék. Ne menjünk lépre idő előtt. Az ösztöke és társai akkor (és azért) kerültek bele a nyelvbe, amikor közhasználatú, mindenki által megtapasztalt, mondhatni tapintással is jól ismert tárgyak voltak. Egy-egy időszak életét alakították. így hasonlatul szolgálhattak ahhoz is, hogy a beszéd könnyen érzékeltethető: képszerű legyen. Az ösztöke - hogy ennél maradjunk - eredetileg csak ezt jelentette: sártisztító. Nyélre szerelt vaslap volt, az ekére ragadt föld letisztítása végett. A nógatás, a biztatás abból a képből szállt rá, hogy az, aki szántott, ezt az eszközt használta az ekevonó állat indítására, serkentésére is. A tárgyakkal, melyek mai életünket alakítják, ritkán vagyunk ilyen közvetlen - kézzel tapintható - érintkezésben. Legtöbbjük oly bonyolult gép, hogy működtetésüket még a szakmán belül is csak a velük foglalkozók ismerik. Adott persze a technika is néhány érzékletes képet a nyelvnek. A zöld út nemzetközi tükörszó. Egy francia író remeknek találta a mi elhúzza a csíkot népi metafóránkat A természettudomány évszázadok óta lemondott a köznyelvről: képletekkel közli gondolatait. De önhittség - szakbarbárság - azt mondani, hogy „... a valóság sarkalatos ösz- szefüggései ma már a verbális nyelven kívül kezdődnek”. Már Arkhimédész, Euklidész napjaiban elkezdődtek. Ennek azonban az irodalom semmi kárát nem látta. Területük ugyanis más. A költő föladata tudvalévőén nem a mértan, vagy a fizika, vagy bármely tudományág új s új bonyolultságának megértetése, hanem legföljebb az ezekkel való találkozásnak kifejezése. Kerültek új szavak a magyar versbe. Pilinszky jóvoltából a kataton, Juhász láttamozása révén a galaktika lett mintegy közhasználatú. Elsősorban helyzeti és hangulati tartalmuknál fogva. Azon a renden tehát, mint a dobrokol, Nemes Nagy Ágnesnek nem a gépek, hanem a lovak természete megfigyeléséből. A fényképészet nem ártott, hanem éppenséggel használt a festészetnek: a saját területére szabadította. Az elektromos gondolat- és hírközlő eszközök nem szegényiteni, hanem gazdagítani fogják a költészetet. Sajátos bányaterületére bocsátják. Marconi találmánya éppoly kevéssé homályosítja el Gut- tenbergét, ahogy Guttenbergé sem temette el - Homéroszét Bajos ezt megérteni? Csak megértetni; azokkal, akik a kényelmet csak a lustaságnak - a szellemi lustaságnak is - univerzális uralmáért fejlesztenék. Ez - de csak ez az utóbbi - nem mindennapi károkkal fenyeget. Baka István: Vezeklés az a cigánylány az a kis cigánylány Romániában AKI A CSIRKECSONTOKAT ELLOPTA TŐLEM— nyár derekán hőségtől néma délben egy városszéli kocsma udvarán közvetlenül az erdő mellett ebédeltem - gyűltek csirkecsontok fehéren szikrázó halomba szemközt velem öreg kút víztől megrevesedett favödre lógott rozsdamarta láncon mint önakasztott félrebillent fejjel az a cigánylány az a kiéhezett tekintetű cigánylány A FÁK KÖZÜL KILESTE HOGYAN ETTEM HOGYAN SZOPOGATTAM ÉS TETTEM LE GONDOSAN MAGAM MELLÉ A CSONTOKAT EGY KISTÁNYÉRRA— csend volt az udvar néptelen csak egy kiscica jött lábamhoz dörgölődzött dorombolt NEM ENNI AKART CSUPÁN BARÁTKOZNI - mikor eléje tettem a csontokat udvariasan megszagolta és otthagyott az a cigánylány az a mezítlábas gyökér-sovány cigánylány KIJÖTT AZ ERDŐBŐL OLY NESZTELEN AKÁR AZ ÁRNYÉK ODASUHANT AZ ASZTALOMHOZ FÜRGE BARNA KÉZZEL FELKAPDOSTA A CSIRKECSONTOKAT A KISTÁNYÉRRÓL ÉS VISSZAREPÜLT A FÁK KÖZÉ— és felpattantam és gondolkodás nélkül rohantam utána ahogy csak bírtam valami arra kényszerített hogy megvigasztaljam vagy adjak néki valamit ám futás közben eszembe villant hogy ez a lány bizonyosan fél tőlem azt hiszi meg akarom büntetni öt s tudtam hogy bármilyen gyorsan futok nem érhetem utol soha SOHA NEM TŰNIK EL ARCÁRÓL AZ A RÉMÜLT ÁLLATRA EMLÉKEZTETŐ KIFEJEZÉS és megtorpantam és ő elveszett árnyként az erdő árnyai között elindultam visszafelé s csak ekkor láttam meg milyen egyenetlen a talaj a lábaim alatt keresztülkasul kígyóztak a fagyökerek rajta talán egy felhőszakadás mosta le róluk valamikor régen a földet és most vénen csupaszon kapaszkodnak a rögökbe s ahogy csüggedten lépegettem köztük nagy kövér zöld legyek szálltak fel dongva és fejem körül keringtek lassan és követtek s a kocsmaudvar asztalán hagyott ételre telepedtek boldogan az a cigánylány azóta eljön hozzám minden éjjel ÉS ELVISZI A CSIRKECSONTOKAT MOST MÁR TUDOM: AZ ISTEN CSONTJAIT MIKET MAGAMTÓL KELLETT VOLNA FELKÍNÁLNOM DE NEM TUDTAM HOGY ISTEN CSONTJAI MOST MÁR TUDOM DE MOST MÁR HASZTALAN A szem Borsos Miklós illusztrációja
