Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-30 / 152. szám
1989. június 30. ^ÍÉPÜJSÁG 3 Forrai Piusz súlyos terhe volt a „priusz” Harmincegy évig viselte a bélyeget (Folytatás az 1. oldalról.) Egyszer majdnem megkapta a Kiváló Dolgozó kitüntetést, hiszen az előterjesztésben szerepelt az ő neve is, az átadásra azonban már nem került sor. A legkínosabb meglepetést az 1987-es esztendő.hozta számára, családjával szeretett volna kimenni Bécsbe, azonban ezt nem tehette az útlevélhez szükséges erkölcsi bizonyítvány hiánya miatt. Mit is követett el Forrai Piusz, ami miatt több mint harminc év múlva is bűnhődnie kell, erről kérdeztük a szenvedő félt.- 1949-ben Jugoszláviába szándékoztam disszidálni két társammal együtt, s miután két hónapot töltöttem egy menekülttáborban, az ottani hatóságok visszatoloncoltak. Érdekes módon csak 1951 júniusában vettek őrizetbe - gondolom, ebben a Rajk-per is közrejátszott. A Fő utcai gyűjtőfogházban hat hónapot töltöttem, ez maga volt a teljes bizonytalanság. Végül hazaárulás és kémkedés miatt tíz év szabadságvesztésre ítéltek. A bírósági eljárás természetesen magában hordozta az akkori koncepciós perek minden sajátosságát. Vádirat, védőügyvéd nem volt - brutális bántalmazás azonban annál több. Az eljárás végül is elérte legfőbb célját, Forrai aláírta beismerő vallomását. A mindössze tizenöthúsz perces tárgyaláson a bíró kifejezésre juttatta, miszerint az elitéit neki köszönheti, hogy elkerülte a kötél általi halált Az igazságszolgáltatás jól kidolgozott forgatókönyv szerint működött, közölték vele, ha fellebbez, akkor még többet is kaphat. Ezt követte a Váci Büntetésvégrehajtási Intézet, majd egy bányaüzem, ahol az elítélteket foglalkoztatták.- Milyen szándékkal mentek 1949-ben Jugoszláviába?- Az volt a célom, hogy onnan átmegyünk Németországba. Szabónak tanultam, és itthon nem tudtam a szakmámban elhelyezkedni, s úgy alakultak a dolgok, hogy ott sikerül egy üzemben állást találni. A vissza- toloncolás után vártam, hogy felelősségre vonnak tiltott határátlépés miatt. Az akkori törvények szerint ezért kb. hat hónap járt volna. De a felelősségrevonás csak két évvel később történt meg, és sokkal súlyosabb bűncselekmények miatt. Nem szeret a börtönévekről beszélni. A munkahelyén senki nem tudott a múltjáról, munkatársai talán csak sejtették, hogy nagy titok súlyát hordja magával. Mikor felidézi a sivár napok emlékét, időnként könnybe lábad a szeme. A rács mögött csak egyetlen esély van a túlélésre - és ez a munka. Szerencsére ebben nem volt hiány, a bányában a kifejtett szenet csillékbe kellett rakodni, s ezt •kézi erővel tolni a meghatározott helyre, a napi norma hetven csille volt. Forrai, mint jó magaviseletű rab igyekezett jól ellátni munkáját, hiszen a gyenge munka nem volt kifizetődő - lévén a smasszerek kedvenc szórakozása, hogy a munkában az utolsót agyba-főbe verték.- De mégsem tudtam elkerülni, hogy a felügyelők „rám ne szánjanak”. Ki akartak csikarni belőlem egy vallomást Jugoszláviába szökött ismerőseimre vonatkozólag, természetesen kínvallatással. Két napon keresztül kikötöztek egy oszlophoz, óránként locsolták a fejemet hideg vízzel. Az egész életemet végigkísérő asztmát a börtönben szedtem össze.- Végül is hogyan szabadult?-1955-ben váratlanul behívattak a parancsnoki irodába, ahol közölték, ha aláírom a beismerő nyilatkozatot, akkor szabad vagyok. Először ezt megtagadtam, azonban az egyik őr jóindulatúan figyelmeztetett, hogy ez esetben igen balesetveszélyes munkára fognak vezényelni, ami szinte a biztos halált jelenti. Ezért mégis aláírtam, és 1955. május 4-én szabadultam. A vesszőfutásnak azonban még nincs vége, a múlt öröksége továbbra is mázsás teherként nyomta. Megcsillant a lehetőség, hogy a fővárosi Május 1. Ruhagyártan el tud helyezkedni a szakmájában, de mikor ideiglenes letelepedési engedélyt kért, ismét közbeszólt a büntetett előélet, s így visszajött Felsőnánára és Szekszárdon a TÁÉV-nél vállalt munkát. A dolgát lelkiismeretesen végezte, nem tudott szabadulni attól az érzéstől, hogy neki sokkal többet kell nyújtani az elismerésért. Kilengései, fegyelmezetlenségei nem voltak, szabadulása óta nem került ösz- szeütközésbe a törvénnyel, még egy közlekedési szabálysértés erejéig sem. A kellemetlen emlékekről a családjának sem beszélt -, hiszen ami megtörtént, azt úgysem lehet helyrehozni. A nagypolitika eseményeit ugyan számon tartja de óvakodik a hangos politikai véleménynyilvánítástól - az utóbbi időben tapasztalható, a történelem átértékelésével kapcsolatos változások természetesen őt is megérintették. Felesége erre így emlékszik vissza:- A múlt évben éppen szilveszter napján a tv-t nézte a család, s egy olyan személy nyilatkozott, akit az ötvenes években meghurcoltak. Férjem ekkor rendkívül zaklatott lelkiállapotba került, végre szabad folyást engedett feltörő emlékeinek, s több mint harminc év után mi is megtudtuk, mi történt. Annak idején azzal a feltétellel engedték szabadlábra, hogy hallgatni fog - a nyomasztó emlékek súlya azonban erősebb volt ennél az intelemnél. Több mint harminc évig élt abban a hitben, hogy büntetlen előéletűnek minősül, s csak egy véletlen folytán jött rá, hogy még a „priuszosok” közé tartozik. Már egy éve nyugdíjas, de vajon a börtönévek miért nem számítanak bele a munka- viszony idejébe? A Budapesti Katonai Bíróság Forrai Piuszt 1989 áprilisában mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövet- kezményeK alól. Megjegyzendő, hogy 1955-ös szabadulásakor az Elnöki Tanács büntetését három évi próbaidőre felfüggesztette. A próbaidő már 1958. mgjus 5-én eredményesen letelt... Demonstráció Péter-Pálkor A demonstráció megyei szervezői (Folytatás az 1. oldalról.) Mözsön összehasonlító táblázatokat akasztottak a gépekre. 1 q búzáért 9 db awab bilincset kapnak, 2 q búza = ilyen alkatrész, 3 q = amolyannak az árával. És odaszögezték a mütyüröket, csavarokat, bilincseket, kombájnalkatrészeket, amikért 1 -2-3 q búzával fizetnek. De milyen lehet a felvonulók hangulata? Azt gondoltam, hogy a traktofisták majd füstölögnek: „Én még öt percig demonstrálok, aztán megyek aratni, mert ebből nem lehet megélni.” De nem! Fegyelmezettnek, egységesnek tűnt a gárda.- Egyetértek!- Jó, hogy kiálltunk!- Most legalább odafigyelnek!- Már rég kellett volna! - hallottam mindenfele. Megpróbálnak hatni az emberekre, a lakosságra, a közvéleményre. Először hatni, aztán aratni. Mert az ország kenyerét be kell takarítani. Akkor is, ha nem éri meg...-VIFotó: Gottvald Károly A szerkesztő közbeszól Becsületsértésért feljelentették az újságírónkat... Amióta megkaptuk Krutki Pálnak, a Mőcsényi Községi Közös Tanács elnökének levelét, egyfolytában azon gondolkodom, hogy újságírónk mivel sértette meg levélírónkat. Az ő kérésére közöltük annak idején (június 26.) a nagy sajtótájékoztatóra való meghívást, szó szerint, ahogy kérte. A cikket megjelenés előtt elolvasta (erre tanú Biró János, a mőcsényi párttitkár), és nem volt akkor semmilyen becsületbeli ügye Szabó Sándorral szemben. Most csodálkozunk. De várjuk a pert. Most csak annyit tehetünk, hogy közöljük Krutki Pál levelét, eredeti formájában. ,,Mőcsényi villongások” című újságcikkben az alábbi helyesbítést kérem közölni! Az újságíró nem pontosan írta le az utolsó mondatot. A helyes szöveg: „Július 21-én pénteken délután 16 órakor sajtótájékoztató a mórágyi kultúrházban. Témája: Nem lettem a vendég vezetők cselédje... Nem leszek a helyi politikai maffia áldozata. A népet szolgálom. Hívom ezúton a sajtót, a politikai pártok, mozgalmak képviselőit, a lakosságot. Továbbá közlöm, hogy Szabó Sándor újságíróval szemben a Szekszárd Városi Bíróságon feljelentés lett téve, becsületsértés címén” Eddig a levél. Mit is tehetnénk mást, várjuk a pert. Addig is ölelem Krutki Pált - mint ahogy ő tette Szabó Sándorral, mikor elolvasta a kéziratot. Teszem azt azért is, mert ezek szerint kollégámmal együtt fogunk ülni a vádlottak padján... HAZAFI JÓZSEF Ordas Iván: Őr az udvaron 50. Késő délután szabadultam, sötét este volt, mire Sárporodra értem. Benéztem a völgybeli kocsma ajtaján és tüstént megpillantottam a sógoromat, aki éppen fröccsöket rendelt. Nagyot nézett, amikor hátulról a vállára kopogtattam, hogy:- Ugyan sógorom, rendelj már nekem is egyet! Az újvárosi autóbusz indulásáig volt még egy kis időnk, így együtt ballagtunk fel néhány forró ölelést váltani Csepec Miska háló- és rabtársam szomszédos otthonába. Ezután buszra szálltam és Újvárosból az éjszakai vonattal elutaztam Mezősárosra. Ismét nem éreztem szükségét annak, hogy az állomásról a faluba vezető autóbuszúton ismerősöknek mutogassam magamat. Gyalogszerrel vágtam neki az éjszakának és megismételve a bádonyi vargabetűt, a szántóföldek felől közelítettem meg Bádonymajort, ahol gépállomási ikerházaink sorakoztak. Feleségem otthon volt, levelet írt az asztalnál. Néhány pillanatig elnéztem megsoványodott arcát az ablaküvegen keresztül, aztán kopogtattam. Nincs értelme részletezni a viszontlátás örömét. Annál kevésbé, mert ez az öröm nem tartott sokáig. Néhány napra ismerősök látogatására utaztam és amikor visszatértem, feleségemmel elhatároztuk, hogy este felkeressük Andrisékat. A két asszony börtönidőnk alatt jó barátságot kötött, a jobb módban lévő Andrisné anyagilag is támogatta feleségemet, így ez a látogatás valóban tisztesség dolga volt. Andris kövér arca helyett azonban-kisirt szemű asszony fogadott.- Ferit délelőtt elvitték! - közölte. Feleségem falfehér lett a hírre és valószínűleg az én arcomból is eltűnt a szín. Az internálási határozat! - villant át rajtam. - Ez a kedves kis lehetőség, amivel a rendőrség bosszút állhat azokon, akikre minden igyekezete ellenére sem sikerült törvénybe ütköző cselekedetet bizonyítnia. Sürgősen elbúcsúztunk és alaposan szétzilált lelkiállapotban tettük meg a falutól az otthonunkba vezető utat. Könnyű volt a döntés: az első vonattal elutazni Pestre! Ez az első vonat hajnali három óra tájban indult. Lefeküdtem ugyan, de amikor feleségem és az éppen látogatóbán nálunk lévő anyám azt hitte, hogy alszom, akkor is javarészt csak színleltem az álmot. A rendőrök általában'éjszaka járnak, az éjfél körüli órák tűntek a legveszélyesebbeknek. Nem jöttek értem. Hajnalok hajnalán talpon voltam és természetesen a falut gondosan elkerülve talpaltam ki az állomásra. A váróterembe se mentem be, az épülettől kissé távolabb vártam, amíg felvillant a pénztárnyitást jelző fény. Gyors jegyváltás után kimentem az épület mellé, ahonnan jobban szemmel lehetett tartani, hogy ki közeledik az állomás felé. Rendőrt nem láttam, de azért a vonat érkeztéig kínos várakozásban telt az idő. Pestre döcögő, minden állomásnál és megállóhelynél kínosan hosz- szú ideig rostokoló vonat volt. Csak akkor sóhajtottam szabadabban, amikor Vili bácsiék cukorgyárát magunk mögött hagyva kifutottunk a bádonyi járás területéről. Szökésem ténye azonban egyelőre csak relatív szabadságot biztosított, de életlehetőséget már nem. Munkakönyvem volt ugyan, de személyi igazolványom - melyet minden letartóztatottól elvesznek - a rendőrségen pihent. így se bejelentkezni, se munkát vállalni nem tudtam. Akkoriban még sűrűn razziáztak a fővárosban, tehát helyzetemet nem lehetett biztonságosnak nevezni, hiszen bármelyik utcai igazoltatás hálóján fennakadhattam volna. Szabadulólevelem keltezéséből könnyűszerrel meg lehetett állapítani, hogy már régen •vissza kellett volna mennem a rendőrségre az irataimért. Ha nem mentem, akkor alapos okom lehetett rá. Az ilyesféle okok alapos kikurkászására még a legotrombább próbarendőr szívében is lángra kellett hogy gyűljön a nyomozási szenvedély. Az előzmények ismeretében szikrányi kétségem se lehetett az iránt, hogy ha Bádonyban újra megjelenek, tüstént ott is marasztalnak. Feleségemnek ugyan sikerült égy ismerős, sőt, vele távoli atyafiságba keveredett rendőrtiszt jóvoltából ráíratnia szabadulólevelemre azt, hogy a rendőrségen jelentkeztem; de végső problémáimon ez mit se változtatott. (Folytatása következik.) Bátaszéki ingyen barack. Kiméri Fülöp László a TOT alelnöke...
