Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)
1989-06-28 / 150. szám
1989. június 28. 6 ^NÉPÚJSÁG Ökölvívás Siófokon a juniorok Interjú az asztaliteniszező idegenlégióssal Bolvári Ildikó boldogul a Bundesligában Bolvári Ildikó (balról a harmadik) amikor még a Tolnai VL csapatában szerepelt és 5-1 -re legyőzték a Duisburg együttesét az egyik BEK-találkozón Június 27—július 2. között Siófok ad otthont annak a nemzetközi junior ökölvívó versenynek, amely egyrészt az évek folyamán az egyik legrangosabb európai erőpróbává nőtte ki magát, másrészt az utolsó erőfelmérés lehetősége a korosztály júliusi Porto Ricó-i junior világ- bajnoksága előtt. A Magyar Ökölvívó Szövetség és a Somogy Megyei Tanács - megszakítva azt a gyakorlatot, hogy hosszú évekig az északi parton, Balatonfüreden rendezte meg ezen összecsapásokat - ezúttal a déli part fővárosában, Siófokon rendezik meg. A selejtezőkre és az elődöntőkre a Foki-hegyi általános iskola tornacsarnokában kerül sor, minden nap 17 órától mérik össze erejüket a 11 országból érkező ökölvívók. A döntőket július 1 -jén 20 órától az erre a célra is kiválóan alkalmas Siótour Szabadidő Klubban rendezik. Bizony hosszú idő telt el azóta, hogy a tolnai asztaliteniszezők sikert sikerre halmoztak. A hazai mezőnyben a Statisztika SC kivételével nem volt ellenfelük, majd az európai kupában is sikerrel vették az akadályokat. Az újdonsült város pingpongrajongói - még a legelfogultabb szurkolók is - belátják, nagyot fordult az élet kereke, kedvenceik csak az NB I. középmezőnyéhez tartoznak. Az egykori nagycsapat tagjai szétszóródtak. Bolvári Katalin Kaposvárott, Bízó Nagykanizsán játszik, Balogh Ilona nemrég az osztrákoktól átigazolt egy nyugat-berlini együtteshez. Bolvári Ildikó pedig a nyugatnémet DSC Kaiserberg együttesével ér el szép sikereket. Az egykori tolnai versenyző az NSZK-ban is bizonyította tudását. Kint tartózkodásának első éve nem is végződhetet volna jobban, hiszen bajnoki címhez segítette csapatát, messze földön tehát sikerült elérnie azt, amit a magyar bajnokságban sohasem. Természetesen szerettek volna ismételni - de miután a csapat egyik legjobbja, Katja Nolten eltávozott - ez szinte lehetetlen feladat volt. így a második évadban kénytelenek voltak megelégedni a negyedik hellyel. A körülmények ismeretében ez is elfogadható helyezésnek tekinthető.- Hogyan sikerült az idegen környezetben a beilleszkedés? - kérdeztük az „idegenlégióst”, aki néhány napos szabadságát töltötte Tolnán.- Természetesen, mint hasonló helyzetben mindenki, én is kicsit féltem a környezetváltozástól. De kezdettől fogva minden idegszálammal arra törekedtem, hogy az itteni szokásokhoz alkalmazkodjam. Óriási előny volt, hogy kiutazásomkor már beszéltem németül. Itt csak az tud beilleszkedni, aki igazodik az itteni szokásokhoz, az életvitelhez. így sikerült elérnem, hogy Duisburgban is otthon érzem magam. Természetesen, mihelyt van rá lehetőség, azonnal jövök haza, hiszen a szülői házban azért mégiscsak más.- Mennyire éri meg anyagilag külföldön játszani?- Talán azzal kezdeném, hogy itt a helyzetem annyiban hasonlít a tolnai körülményekhez, hogy egy kisegyesülethez kerültem. Itt tulajdonképpen én vagyok az egyetlen profi versenyző, hiszen a többiek főállásban dolgoznak valahol. Hihetetlennek hangzik, hogy az egyesülettől a tavalyi bajnoki címért semmiféle anyagi elismerést nem kaptunk. Az idei negyedik helyünk alapján indulhatnánk az ETTU Kupában, de lehet, hogy takarékossági megfontolásból erre sem kerül sor. Egy másfél szobás városi lakásban élek, amit az egyesülettől kaptam. Vettem egy használt Volkswagen Golfot, ez nélkülözhetetlen számomra az edzések látogatásához. Nem panaszkodni akarok, természetesen magasabb színvonalon élek, mint Tolnán - de jóval kevesebb a jövedelmem, mint azt sokan gondolják. Hozzáteszem, hogy külföldre szerződésemmel nem is a pénzkeresés volt a legfőbb célom.- Milyenek az edzéslehetőségek Duisburgban?- Természetesen az edzések vonatkozásában is nekem kell alkalmazkodnom a többiekhez. A legnagyobb probléma a megfelelő edzőpartnerek hiánya. Hiába szeretnék én délelőtt játszani valaki- val, hiszen - mint említettem a csapattársaim délelőtt dolgoznak, ennélfogva edzőpartnert legtöbbször csak délutáni vagy az esti órákban találok. Saját magam edzője vagyok, az edzéseimet magam szervezem. Az edzés fizikai részét, az öt kilométer futást természetesen már délelőtt elvégzem. A délutáni edzés először is telefonálgatással kezdődik, az edzőpartnerrel meg kell beszélnem, hol fogunk játszani. Ezt követően elautózom Essenbe, Düsseldorfba vagy más városba - attól függően, hol lakik a csapattársam hiszen vannak klubtársaim a környék minden városában. Még szerencse, hogy a Ruhr-vidéken a települések elég közel vannak egymáshoz, de azért így is elég sokat autózom. Ennek ellenére összességében kiegyensúlyozottabb vagyok, ezek után már nem is tudnám elképzelni magam olyan egyesületben, ahol edzői utasítás szerint kellene dolgoznom. Számomra kedvező, hogy Balogh Ilona - aki eddig az osztrák Judenburg színeiben versenyzett - átigazolt egy NSZK-beli együtteshez. Már meg is állapodtunk: annak ellenére, hogy ő egy nyugat-berlini egyesülethez szerződött, gyakran fogunk együtt edzeni, jó szervezéssel ezt is meg tudjuk oldani.- Miben látja a Tolnai VL látványos visszaesésének az okát?- Természetesen csak arról az időszakról beszélhetek, amíg ott voltam, hogy utána mi volt, azt már nem tudhatom. Véleményem szerint a jelenlegi tolnai csapatjátékosai is vannak olyan tehetségesek, mint mi voltunk. Annak idején a tolnai pingpongélet szinte családi vállalkozásként indült, tehát a versenyzők szülei mindent megtettek azért, hogy a gyermek számára megfelelő hátteret biztosítsanak a sportoláshoz. Ilyen önfeláldozó családok jelenleg is vannak, tehát máshol kell keresni a gyenbébb szereplés okait. Sáth Sándor edző volt az, aki belénknevelte a kemény, rendszeres edzésekre való igényt. Tulajdonképpen ennek köszönhetem azt is, hogy most az NSZK-ban is pontosan érzem, mennyit és milyen intenzitással kell edzenem. Annak ellenére, hogy nincs edzőm. Nem az én feladatom a szakosztályban folyó munka bírálata, de az tény, hogy tolnai pályafutásom utolsó négy-öt éve alatt már nem voltak olyan céltudatos, kemény edzések, mint korábban. Azok, akiknek ez feladata lett volna, kevésbé kérték számon a játékosoktól a nagyobb fegyelmet. Néhányan voltunk csak, akik még akkor is edzettünk, amikor ez nem volt külső kényszer, olyankor is, mikor a többiek lazítottak. De a játékosok többsége ma olyan típusú, hogy hamar megérzi, ha lazul a fegyelem, s ez akkor már a hozzáállásukban is megmutatkozik. Nem elég csak eljárni az edzésekre, azokra maximálisan koncentrálni is kell.- A jövőre vonatkozólag milyen tervei vannak, egyáltalán mikor szándékozik hazatérni?- Jelenleg huszonöt éves vagyok, harmincon felül valószínűleg már nem játszom. Sportpályafutásom addig fog tartani, míg élvezem a játékot. Minden évben meg kell újítani a szerződésemet, most ismét egy évvel meghosszabbítom. Tanár végzettségem van, de nem hiszem, hogy tanítani fogok. Szeretnék majd olyan munkaterületen dolgozni, ahol a nyelvtudásomat hasznosíthatom. Pontosan én sem tudom, hogyan fog alakulni a jö- vőm, de nem tagadom, hogy érzelmi szálak is Duisburghoz kötnek.- kesjár Labdarúgó vb „CIAO”, az 1990-es labdarúgó vb zöld-fehér-pirosba öltöztetett hivatalos kabalafigurája június 27-én, a Szent Péter Bazilika előtti téren. (MTI Telefotó) Megkérdeztük Vertetics István edzőt Láng Sportnapok ’89 Nemzetközi labdarúgótorna Dombóváron Miért bontotta fel a hátralévő egyéves szerződését?- A KSC Szekszárd elnöksége május 9-én tartott ülésén olyan határozatot hozott, hogy érdemeim elismerése mellett felment az NB l-es női kosárlabdaegyüttes vezető edzői teendői alól - mondja Vertetics István. - Akkor azt is felajánlották, hogy mivel még egyéves érvényes szerződésem a klubhoz köt, vállaljam el az utánpótlás-nevelési feladatokat. Azóta volt időm gondolkodni, értékelni a történteket, és most véglegessé vált az elhatározásom: az elnökség által nekem szánt munkakört nem fogadom el, így június 30-ával közös megegyezéssel szerződést bontottunk. Nem azért döntöttem így mintha nekem az utánpótlás-nevelés egyébként szép területe nem felelne meg, netán nem tudnám elvégezni. Annál inkább azért, mert úgy érzem: csak azért kínálták ezt a lehetőséget, miután egyéves szerződésem még „élt”. Amikor 1988. március elsején a klubvezetés 1990-ig szóló szerződést ajánlott, akkor a családom úgy döntött: elfogadjuk és további két esztendeig a szekszárdi kosárlabdasport szolgálatába állunk. Én edzőként, a feleségem a csapatjátékosaként. Szóval, én az NB l-es csapat irányítására szerződtem, nem pedig arra, hogy az utánpótlás szakmai munkáját végezzem.- Elégedetlenek voltak a tevékenységével?- Úgy érzem, hogy a Szekszárdon eltöltött hét esztendei edzői munkám során tudásom legjavát nyújtva, becsületesen dolgoztam az itteni meglehetősen nehéz körülmények között is. Most, amikor ismét feljutottunk az NB I. felsőházábg, ráadásul a sportcsarnok belépésével javulnak a feltételek is, most vonják meg tőlem a klubvezetők azt a lehetőséget, amit több mint két éve felkínáltak. Nehéz bajnoki esztendő elé néz a KSC Szekszárd a legjobb tíz között. Kívánom, hogy utódomnak, a nagy szakmai tapasztalattal és tekintéllyel rendelkező Szabó Ödön mesteredzőnek sikerüljön megoldani a nehéz feladatot.- A szerződésbontást úgy is vállalta, hogy július 1 - tői tulajdonképpen munkanélküli lesz?- Igen, van egy ilyen kockázata is döntésemnek, de én ezt is vállalom. -fiA sportolni vágyó dombóváriak július elsején, szombaton a helyi Vasas SE sporttelepén a Láng Sportnap elnevezésű, csaknem egész napos rendezvényen vehetnek részt. A rendező Dombóvári Vasas SE elnöksége az 1978 óta immár 11. alkalommal sorra kerülő tömegsporteseményen a helyi gépgyár dolgozóin és azok családtagjain kívül szívesen látja a város többi üzemének sportolóit is. A rendezvény ugyanis mindenki számára nyitott, aki testmozgással akar kikapcsolódni. A 9 órakor kezdődő tömegsporton asztalitenisz, sakk, légpuska lövészet, atlétika, kispályás labdarúgás sportágak mellett családi lábtenisz és ügyességi összetett egyéni verseny kínál tetszés szerinti mozgásformát. A Láng Dombóvári Gépgyártó Leányvállalat szakszervezeti bizottsága a gyermeknapi versenyszámokban induló iskolás korosztályúakat külön programmal várja. A tömegsportrendezvényhez szervesen kapcsolódik az a nemzetközi labdarúgótorna, melynek házigazdája szintén a Dombóvári Vasas és a Láng Dombóvári Gépgyártó Leányvállalata. A június 30. - július 2. között első alkalommal megrendezendő Láng Kupán az olasz An- zola Calcio együttese mellett a Fo- nyódi Petőfi SE, a Döbrököz és a Dombóvári Vasas csapata szerepel. Június 30-án, pénteken 16 órakor a Dombóvári Vasas-Fo- nyód, majd 18 órakor az Anzola Calcio-Döbrököz találkozót tekinthetik meg a város- és városkörnyéki futballrajongók. A pénteki két vesztes csapat július 2-án 16 órakor a harmadik helyért mérkőzik, míg a két győztes vasárnap 18 órakor játssza a kupadöntőt. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Eco-mix. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.00: Az URH adókon. Egész napos közvetítés az Országgyűlés üléséről. 9.00-11.00: Napközben. 11.00: Társalgó. 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: A magyar nyelv századai. 14,25: Operaslágerek. 15.00: A Népzenei Hangos Újság melléklete. 16.00: Tizenhat óra- Hírmagazin. 16.10: Szívesen hallgattuk. 16.56: Rólunk van szó! 17.00: Hol vannak a házmesterek. 1725: Ipargazdák. 17.30: Beszélgessünk zenéről. 17.50: Győré Zoltán: Visz a vonat jaj, de mesz- szire. 18.01: Újraolvasva. 19.15: Hangszerszólók. 19.30: Az áruló. 20.51. Etológia, hatalom, tulajdon. 21.20: Táncházi muzsika. 21.45: Radioton korongokról. 22.30: A tudományos kutatás és a .sport közös játékszabályairól. 22.45: A PurceH Ének- együttes angol madrigálokat énekel23.00: Zenekari muzsika. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Kölyökrádió. 8.50: Oígebofge kapitány. 9.05: idősebbek hullámhosszán. 9.50-11.00: Rivaldafényben: Ének» színészek 11.05: Vüágúj- ság.11.10:Térkép ésiitrava». 1130: Balatonrá- d». 12.10: Verbunkosok, nóták 13.05: ÁRÉSZ-5 jelentkezik. 13.33: „Az én szívem más’ 14.00: Védőkar. 15.05: Zene rulett 17.05-21.00: Nyáridő. Benne: 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Garázs. 19.30: Albumajánlat 2020: Esti kitekintő. 21.05: Húsz év múlva. 2t28: Operetthistóriák. 22.30: Moszkvából érkezett Zenés összeállítás 23.15-0.14: „Szívemben bomba van’ BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Zenekari muzsika. 10.00: Gunduia Jano- vitz operaáriákat énekel. 10.30: Pillanatkép. 10.35: Magyar szerzők dalaiból 11.00: Zenekari muzsika. 12.00: Donizetti: A csengő. 13.05: A heavy metal kedvelőinek. 13.36: Muzsikáról versben, prózában. 14.07: Az OKJSZ Monteverdi Kamarakórusa énekel. 14.30: Szonda 15.00: Dohnányi: Ruralia Hungarica - szvit 1524: Orosz operákból. 16.14: Karintiai Nyár. 17.30: Zeneközeiben a magnósok. 18.30: V materinskom jazyku. 19.05: Thais 20.05: A Szovjetunió Állami Kamara- zenekarának Vivaldi-hangversenye az Orosz Tél Művészeti Fesztiválon. Közben: 20.40: Külföldi tudósoké a szó. 20.55: Jégzajlás 21.00: A hangversenyközvetítés folytatása 21.45: Bécsi muzsika 2229: Az öreg... 2321: A Magyar Néphadsereg rézfúvós kvintettje két Fezel-szonátát játszik. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig Dél-Dunántúlon. Jó reggelt! (Kossuth) - Dél-dunántúli krónika - Lapszemle - Útinform - Tegnap történt 7.00: Jó reggelt! (Kossuth) - Lapszemle - Időjárás - Ügyeletek jelentik - Útinform - Dél-dunántúli krónika - Sporthírek - Programajánlat 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor. MAGYAR TELEVÍZIÓ TV1 7.55: Tévétoma nyugdíjasoknak. 8.00: Szünidei matiné. 8.10: Stúdió ’89. &55: Az Országházból jelentjük... Tudósítás az Országgyűlés ülésszakáról. 17.00: Hírek. 17.05: Déli videoújság. 17.15: Hírek szlovák nyelven. 1720: Gyémántdíjasok fesztiválja ’88. Belga zenés fűm. 17.45: A hattyúk ide szállnak. Kirgiz fűm. 19.00: Műsorajánlat 19.05: Esd mese. 1925: Közlemények. Műsorajánlat 19-30: Híradó. 20.00: Az Országházból jelentjük-. Összefoglaló az Országgyűlés mai napjáról. 20.45: „Egy szoknya - egy nadrág”. Zenés kalandozás a divat körül VL rész. 21.35: Panoráma. Különkiadás 2220: Tévétükör. 22.35: Híradó 3. TV2 Kudlik Júliával és Déri Jánossal 17.00: Képújság. 17.15: TV2 Benne: Reklám - Riportok - Időjárás - Zene - Tévétoma. 17.45: Torpedó. 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek! 18.46: TV219.00: Kapitány. Görög film. 19.44.TV2 Benne: A rock gyermekei. 20.10: TV2 Klub. 21.00: Híradó 2. 2120: TV2 Benne: Népdalkórusok - Felkínálom. 22.15: Nana. Francia tévéfilmsorozat VI/6. rész. 23.15: TV2 Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.25: Hírek. 8.30: Sorozat gyermekeknek. 9.00: Elmulasztották - Nézzék! 11.00: Válogatása műhold-programokból. 13.30: A Tv-centrumok funduszából. 15.30: Hírek. 15.40: Rajzfilm. 15.50: Ráadás program - éjszakai műsor ismétlése. 16.30: Magyar híradó. 17.50: Tv-napió I. 18.05: Számok és betűk - vetélkedő. 1825: Dokumentumprogram. 19.10: Időjárás. 19.13: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló II. 19.53: A mai sport20.00: Játékfilm. 22.35: Tv-napló III. 23.00: Ráadás program - éjszakai műsor. 2. MŰSOR 19.30: Tv-napló. 20.00: Zenei műsor. 20.30: Művészeti est: Párizs - Fiatal balettművészek versenye. 22.15: Hírek. 2222: Időjárás. 2225: Schin- tia Yugoslavia. 23.55: Műhold-program. 1.35: Időjárás. SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.10: Időjárás-jelentés. 7.15: Üzleti hírek. 7.45: Hírek. 7.55: Időjárás-jelentés. 8.00: Egyveleg. 15.30: Slágerlistakörkép. 16.30: Forró drót 18.30: Transmission. 19.30: Richard Diamond - bűnügyi sorozat 20.00: Tulsa - amerikai film. 21.35: Euromagazin. 21.45: Világhíradó. 22.00: Burke törvénye. 22.55: A profik. 0.00: Hírek- Időjárás-jelentés. SKY CHANNEL 6.30: Üzleti hírek. 7.00: DJ. Kát show. 9.30: Panel Pót Pourri. 11.00: Sullivanék - filmsorozat 11.30: Magazinműsor. 12.30: Gond-fórum. 13.00: Egy másik világ. 13.55: Landscape Channel. 14.50: Változó világ. 15.45: Szeretni - filmsorozat 16.15: The Lucy Show - vigjátéksorozat 16.45: Pindurkák - rajzfilmsorozat 17.00: Rockshow. 18.00: Eurosport 1.30: Landscape Channel. TV5 16.05: Hírek. 16.10: A süteménykihordónő. 16.30: Vidéki ízek. 16.45: Pihenőidő. 17.30: Számok és betűk. 17.55: Hírek, időjárás 18.00: Az őrnagy kanárija - film. 19.30: Csillogó papiros. 20.00: Tv-hiradó. 20.30: Fiatalok táncosok. 22.15: Svájci művészportrék. 22.45: Francia ajkú kontinensek. 23.15: Pireneusok. 23.45: Cél az egészség. 0.15: Középkori zenei művek. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.01: Kalandok Vancouverben. 9.30: Francia nyelvtanfolyam. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Selyemharisnya - Amerikai filmmusical (1957). 1225: Külpolitikai magazin - ism. 13.15: Hírek. 1325: Mi - ism. 13.55: Akkoriban. 14.00: Bili Cosby családja. 1425: Popeye. 14.30: A Walto- nok. 15.15: Zenedoboz. 15.35: Jackie és Jill. 16.00: A csodagolyó - Bábszínház. 16.35: Mini műterem. 16.55: Mini tv-hiradó. 17.10: Valentina és a bohóc. 17.40: Mini klub. 17.55: Paddington medve. 18.00: Mi. 18.30: Knight Rider - Akciófilmsorozat - A bűn nélküli mintaváros. 19.30: Tv-hír- adó. 20.00: Sporthírek. 20.15: A vád tanúja - Amerikai film (1982). 21.55: Oldalpillantások. 22.00: Viva Zapata! Amerikai film (1952). 23.40: Miami bűn- Krimisorozat - Arany háromszög. 025: Hírek. SAT1 6.00: Jó reggelt 9.00: Hírek, időjárás 9.05: Műsorelőzetes. 9.10: Lassie. 10.00: Hírek, időjárás 10.05: Közkórház. 10.50: Ötletek. 11.00: Hírek, időjárás 11.05: Császárvadász. 13.00: Tévétőzsde. 14.00: Horoszkóp, műsorelőzetes 14.05: Nik- lass a fiandriai fiú. 14.30: Catweazle. 14.55: Az aranytövés 15.05: Közkórház. 15.50: Egészség- védő ötletek. 16.00: Pat és Patachon. 1625: Az aranylövés 16.35: Bonanza. 1725: Piac tanácsadó. 17.35: Hírek, időjárás 17.45: Műsorelőzetes 17.50: Automan. 18.45: Hírek. 19.00: Szerencse- kerék. 19.30: Carson és Carson. 2025: Időjárásjelentés. 20.30: Spenser. 2125: Hírek. 21.30: A nagy attrakció.23.35: Hírek, sport, időjárás23.45: Hátborzongató sokkoló. 0.35: Műsorelőzetes