Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-24 / 147. szám

2 - TOLNATÄJ

1989. június 24.

I- Kérem, mondjon néhány szót az „előéletéről”. Annyit tudok, hogy vegyipari gépészmérnök a szakmája és a BVK Szekszárdi Műanyag- feldolgozó Gyáregységét vezeti, de nem tősgyökeres szekszárdi.- Ercsiből származom és a műegyetem elvégzése után Borsodba mentem a BVK-hoz. Egyébként nem mondhatnám, hogy könnyedén ment volna a tanulás, keményen meg kellett küzdenem a jó eredményekért. Talán ez a küzdeni tudás, az aktiv munka és a józan paraszti ész segített abban, hogy a BVK-nál sikerült kiemelkednem az átlagból. Kilenc hónap után japán tanulmányútra küldtek, majd megbíztak a PVC III. gyár karbantartásának vezetésével. Aztán másfél-két évenként mindig egy kicsit előbbre léptem. Utoljára a kisvállalkozások menedzselésével foglalkoztam, ami mintegy száz vgmk-t és ezer embert jelentett.

I- Tehát fiatalon szép karriert futott be egy óriás vállalatnál. Mégis eljött jó négyszáz kilométerre, az ország másik végébe, egy kisvárosba. Miért?- 83-ban pályázatot írtak ki a szekszárdi gyáregység vezetésére és én is jelentkeztem. Az önálló, ismeretlen feladat kihívása inspirált. Más dolog egy óriás kombinátban egynek lenni a sok vezető között és más egy kisebb egységet egyedül vezetni. Úgy éreztem, hogy ez a feladat bár nagyobb felelősséget és kockázatot jelent, de mindenképpen több sikerélményt is nyújthat.

I - Mi várta itt Szekszárdon?- Meglehetős káosz. Gondok voltak a vezetéssel, hibás döntések sorozata hozta a gyáregységet gazdaságilag nehéz helyzetbe. Nekem mint új vezetőnek az első feladatom egyértelműen a rendcsinálás volt a fennmaradás érdekében.

tlvát nyújtani nekik. Legfeljebb azzal biztathatom őket, hogy ha Magyarország talpon marad a jelenlegi gazdasági válságban, akkor mi is talpon maradunk.

I- Ez nyilván fordítva is igaz. A sikeres üzemek, vállalatok segíthetik az ország gondjainak megoldását.- Természetesen.

I- - A BVK Szekszárdi Műanyagfeldoigozó Gyáregysége nemrégiben önálló lett, részvénytársasággá alakult. Mi változott ezzel? Mennyire volt független a BVK-tól régen és most?- Amikor ’83-ban idejöttem, a funkcionális feladatok jelentős része még a BVK-nál volt, majd ezeket fokozatosan lehoztuk ide Szekszárdra. A mostani átalakulás előtt már csak a bér- és a beruházási ügyeket intézték Kazincbarcikán, de természetesen most már ezeket a tevékenységeket is önállóan végezzük. Ez az átalakulás a napi munkánkban nem jelentett semmiféle hirtelen, drasztikus változást. Itt ugyanúgy folyik a munka, mint azelőtt. A volt anyavállalattal teljes mértékben piaci alapokra helyeztük a kapcsolatunkat. Ezen az sem változtat, hogy a részvényeink többségével ők rendelkeznek.- A lényeg tehát az, hogy a gyáregység teljesen önálló lett, szabadon változtathatja meg a béreket, dönthet beruházási ügyekben, üzleti kapcsolatok alakításában, kereskedelmi vonatkozásokban és minden egyéb téren. Ön pedig, mint egyszemélyi vezető, a közgyűlésen tartozik elszámolással az eredményekről a részvénytulajdonosoknak.- Pontosan így van.

I- Eszerint most már nincs akadálya a termelékenységet jobban ösztönző bérrendszer kialakításának, alkalmazásának?

I- Úgy tűnik, ez sikerült, hiszen az utóbbi években szép eredményeket értek el. Ez nyilván nem kis részben az első számú vezető érdeme. De mitől jó egy vezető? Meg lehet ezt röviden fogalmazni?- Nem. De azért van néhány dolog, amit egy gyárigazgatónak mindig szem előtt kell tartania. Az első és legfontosabb: mindenekelőtt és mindenek felett gondoskodni kell arról, hogy a gépek, berendezések jól működjenek, hogy a munka szervezetten menjen. Nem árt, ha ehhez a vezető racionális, egzakt gondolkodásmóddal, műszaki szemlélettel rendelkezik.

I- Nem fontosabb a közgazdasági szaktudás?

•- Természetesen az is szükséges. De az a véleményem, hogy egy műszaki szakember könnyebben elsajátíthatja „menet közben” a legfontosabb közgazdasági ismereteket, mint fordítva. Nélkülözhetetlen a folyamatos önképzés, a szakirodalom figyelése, a saját tapasztalatok megszerzése. Szerintem hasznosabb, mint tanfolyamokra járni. Nem akarom lebecsülni a közgazdászokat, de ha a műszaki alkotások olyanok lennének Magyarországon, mint azok a közgazda- sági „alkotások”, amelyeket az utóbbi évtizedekben megismertünk, akkor itt szinte semmi sem működne.

I- Van még valami, amit egy vezetőnek tudni kell. Kapcsolatot, méghozzá jó kapcsolatot kialakítani a munkatársaival. Ez az, amit talán nem is lehet megtanulni, amire születni kell.- Ez talán túlzás, de az biztos, hogy könyvből nem lehet elsajátítani a kapcsolatteremtés művészetét. Fontosak a jó adottságok, a kommunikációs készség, a meggyőző erő, a türelem és egyéb tulajdonságok, de azt hiszem, hogy ezeket lehet fejleszteni vagy talán fejlődnek önmaguktól is a korral, az élettapasztalatok bővülésével. Sajnos a napi politikai események, a megélhetési gondok, a túlmunka, a hajszoltság fáradttá, nehezebben kezelhetővé teszi az embereket és egyetlen vezető sem tud biztos perspek- Elvi akadálya nincs. Ha a kitűzött célokat hozni tudjuk, akkor lehetővé válik akár húsz-huszonöt százalékos béremelés is. Egyelőre még sok „ha” tarkítja a képet, de azért én optimista vagyok. Régebben, amikor egyik évről a másikra megdupláztuk a nyereséget, ennek nem volt semmiféle közvetlen hatása a bérekre. Ez most megváltozott. Ha eredményesek leszünk, akkor annak mi fogjuk élvezni a gyümölcseit

I- És az állami költségvetés. Nem tartja túlzottnak az adóterheket?- Nem vagyok esküdt ellensége a jelenlegi adórendszernek. Elég magas a nyereségadó, de azért a jó cégeknek igy is marad nyereségük. Más dolog a személyi jövedelemadó. Ez szerintem is túlzottan progresszív, és van teljesítmény- visszatartó hatása.- A külföldi tőke bevonása viszont jelentős adókedvezménnyel jár, ez pedig inspirálja, sőt, szinte kényszeríti a magyar cégeket a vegyes vállalatok létrehozására, a működő tőke becsalogatására. Úgy tudom, önök is ilyesmire készülnek.- Igen, tárgyalunk több nyugat-európai vállalattal, de még nincs konkrét megállapodásunk. Erre egyébként nemcsak az adókedvezmények ösztönöznek bennünket. Eddig főleg a hazai piacra dolgoztunk, de ez az utóbbi időben telítődött. A tőkés piacok felé kell fordulnunk és ebben nagy segítséget jelentene, ha egy jól ismert nyugati cég neve alatt forgalmazhatnánk a termékeinket A technológiai fejlesztés szempontjából is nagyon fontos a vegyes vállalatok létrejötte. A tőkés partnernek nyilván érdeke, hogy az a magyarországi cég, amelyben a pénze fekszik, korszerű, bárhol eladható termékeket gyártson és így érdeke az is, hogy a legkorszerűbb technológia itt is megjelenjen ugyanúgy, mint bármelyik nyugati cégnél.

I- A külföldi tőke azonban még nem árasztotta el országunkat. Sok még a bürokratikus akadály, talán kevés a kedvezmény, vagy a bizonytalan politikai helyzet riasztja el a külföldi üzletembereket. Kormányunk kapkodó, hibás intézkedései sem erősítik a bizalmat.- A kockázat ma még nagy a magyar- országi befektetéseknél. A tőke szívesen áramlik, csak a gátakat kell elvenni előle. A tőkések félnek, de azért kockáztatnak is, ha érdemes, vagy ha nincs más választásuk. Vegyünk például egy műanyagfeldolgozó gépeket gyártó vállalatot. A tőkés piacokon már nem tud terjeszkedni, mert túlkínálat van. A tulajdonos ekkor választhat, hogy beteszi a pénzét a bankba 7-8 százalékos kamatra, vagy megkockáztatja, hogy befekteti egy magyar vállalkozásba és ha bejön a dolog, akkor ezen keresztül még több ezer vagy akár több tízezer műanyagfeldolgozó gépet tud eladni például a Szovjetunióba. És a tőkések nem szívesen tartják bankban a pénzüket, inkább működtetni szeretik.

I- Azért Magyarországnak is sokat kell még tennie ahhoz, hogy ezt a folyamatot ösztönözze.- Persze, sok még a gát. Nincs például kialakult tőkepiac, részvénypiac. Ez tovább növeli a kockázatot, mert gátolja a tőke gyors kimentését. Ha egy üzletember befekteti a pénzét, majd később úgy látja, hogy nem jól alakulnak a dolgok, akkor gyorsan eladja a tőzsdén a részvényeit, és némi veszteséggel ugyan, de ki tud szállni a buliból. Ha valaki Magyarországra hoz tőkét, akkor biztos lehet benne, hogy sokáig marad, mert nem tudja eladni a részvényeit. Legalábbis ma még így van. De remélhetőleg lassan azért kialakul nálunk is a tőkepiac.

I- Ön tehát bfzik a nyugati tőke nagyobb mértékű beáramlásában?- Ha nálunk a jelenlegi folyamatok zajlanak tovább, akkor igen. A nyugati üzletemberek szerintem úgy gondolkodnak, hogy Magyarországon ma még elég nagy a kockázat, de nagyok a lehetőségek is. Éppen ezért viszonylag kis tőkével jönnek be, aminek az elvesztése nem rendítheti meg a cégüket, a nagy befektetésekkel pedig még várnak, amig kiderül, hogy kicsiben hogy megy a dolog.

I- Hogyan történik a kapcsolatfelvétel a gyakorlatban?- Régebben is kiterjedt üzleti kapcsolataink voltak körülbelül 300 nyugati szakmabeli céggel, igy ez most nem okoz gondot. Több ajánlatot kaptunk már olasz, osztrák, NSZK-beli és holland cégektől, de még több tárgyalás és alapos mérlegelés után választjuk majd ki a legkedvezőbbet.- A tárgyalásokra tőlünk gyakran nagy küldöttségek utaztak külföldre, amelyekben természetesen helyet kaptak a párt- és szakszervezeti funkcionáriusok meg egyéb „megfigyelők” is, nemegyszer a hozzáértő, tárgyalóképes szakemberek helyett. Ki tudja hány sikertelen utazás, előnytelen üzletkötés történt így. Gondolom, ma már egy magyar cég sem engedheti meg ezt a luxust.- A tömégszervezetek embereinek természetesen nem kell üzleti tárgyalásokon részt venni. Fontos viszont a szakemberek utazása a tapasztalatszerzés miatt. Ezeken a tárgyalásokon egyébként ma már kevés a protokolláris formaság. A gyors eredményre törekvés a jellemző. Nem rabolhatjuk egymás idejét feleslegesen.-A nyugati üzleti életben óriási szerepe van a bizalomnak. Telefonon kötnek milliós üzleteket, nagy súlya van az adott szónak, a személyes kapcsolatoknak. Nem szokatlan ez egy magyar vezetőnek?- Könnyű megszokni, mert ez a természetes. Nem bürokratákkal, hanem felelősen dönteni tudó szakemberekkel ülünk le az asztalhoz és éppen ezért lehet nagy jelentősége a fellépésnek, a szimpátiának, akár egy szemvillanásnak is. Nem nélkülözhető persze a szakmai fel- készültség, hozzáértés sem. A lényeg az, hogy mindkét fél számára előnyös üzlet jöjjön létre. Ha pedig sok magyar cég sok jó üzletet köt, akkor optimisták lehetünk a jövőt illetően.

„Tömlöcbe letétetett...”

Az ország három részre szakadásakor a legáldatlanabb helyzet a törökök által megszállt területeken alakult ki. Ném csupán a megszállók különböző jogcímen kivetett adóit kellett csak fizetni, hanem a királyi Magyarország területéről induló portyázások, dúló-, rablótámadások szenvedő kárvallottjai is a hódoltsági terület lakói voltak. így esett a török kézen lévő Szekszárd 1560-ban a szigetvári kapitány, Horváth Márk által vezetett támadásnak áldozatul. A város felgyújtásával megsemmisült a település monostora és székesegyháza is. Az állandó veszély- helyzet miatt Tolna megye területének jelentős rész elnéptelenedett. Az emberek részben elvándoroltak a királyi területre, részben áldozatul estek a hadi eseményeknek, részben lakóhelyüket az erdős, nádas, nehezen megközelíthető területekre helyezték át, legalább a természeti környezettől némi védelmet remélve.

A törökök által megszállt területekről a nemesek elmenekültek ugyan, de tulajdonjogukat fenntartották korábbi birtokaikra, sőt mindent megtettek annak érdekében, hogy korábbi járandóságaikat is megszerezzék. A birtokok öröklése, a család kihalása esetén annak kincstárra történő visszaszármaztatása az évszázadok alatt kialakult gyakorlatnak megfelelően úgy történt, mintha a törökök nem lettek volna Magyarországon. Csak egy „apró”, megszokástól eltérő mozzanatot lehet megemlíteni, tudniillik beiktatáskor bejárásra, helyi kihirdetésre nem kerülhetett sor. A jogi aktust a hiteleshely regisztrálta, de mindezt csak távolról.

így történt ez Kéthely János tihanyi várkapitány Tolnában és Baranyában fekvő szerzeményeivel, amelyeket Lipót királytól kapott 1676-ban. Többek között Hidasd, Kereczel, Vies, Apáthy, Bioczy, Bath, Kakas helységek valamint Csicsó, Kis Dörög, Száraz, Hertelendi, Bik, Kaj- mati, Birothi, Soron, Széplak, Keczel, Dalioki, Osák, Mais, Iván, Bezedek és Ebes- asszonyfa puszták birtokába való beiktatására 1677. szeptember 5-én hosszú kézzel (manu longa) Tihanyban került sor a homo regius és a homo capitularis jelenlétében.

A területen lakó hidasi jobbágyok • egyik hozzá írott leveléből kiderül, hogy ők mindenki alantasai, senki sem védi meg őket. Végső elkeseredésükben fordulnak urukhoz, Kéthely Jánoshoz, elpanaszolva sérelmeiket. „Tavaly elvitték az adót és azon fölül 36 ökrünket”. - A levelet iró Milánk nevű rác jobbágy azt is sérelmezi, hogy a Veszprémben lakóVáraly- lyai Szilágyi Mihály őt az erdő használatáért 50 tallérra bírságolta. Ugyanezen Szilágyi, aki nekik nem uruk, ez évben másodszor is megsarcolta őket, 2 ellent- álló jobbágyot megöletett és 26 marhát elhajtatott. Jogcímet tehát nem kerestek, csak vittek, amit láttak.

Ugyanebben az évben Misiin és Török jstók 10 ökörtől és 2 lótól „szabadította" meg a hidasi jobbágyokat. Az erdőben elrejtett állatokat nem találták meg a következő protyázók: Mányoki Samu és Ki- sisdi Gori Istók, akik korábban szintén e területen laktak, de ebben az időben veszprémi lakosnak számítottak, ők „hat ládából vitték el a portékát”, amely megért vagy 100 tallért.

A levélíró a még itt élő, de egyre csökkenő létszámú jobbágy nevében nyomorúságuk megértését kéri a földesúrtól és védelmet remél. „Ha kegyelmed viselheti gondunkat jó, ha pedig nem oltalmazhat, mi is kénytelenek leszünk megfutamodni, mert már látjuk, hogy még az erdőben sem maradhatunk miattuk, mivel az erdőben régóta vagyon nyomorgásunk.”

A rác jobbágyok egy másik jelzéséből az is kiderül, hogy nemrég Berekally Pó- sa Peti gyaloghajdú látogatta meg őket. „Mint vitézes rendet” jól tartották. A „hála” nem is maradt el, mert távozáskor azzal fizetett, hogy 28 kecskéjüket elhajtotta.

Mindezek után ismételten gondviselést kérve és remélve hallal kedveskednek uruknak. „Máskor, ha az Isten éltet, megtart minket, többel igyekszünk kedveskedni.” A levél címzettje „Tihon véghely kapitánya, Hidas földesúra, Kéthely. János, nekünk becsületes urunk, akinek alázatos könyörgő levelünk illendő becsülettel adassék.”

A XVII. század utolsó másfél évtizedében alaposan megváltozott a hadi helyzet. 1699-re a Temesköz kivételével sikerült a törököt kiebrudalni Magyarországról. A nem önerőből, hanem német segédlettel végrehajtott „felszabadításnak” következménye a Zrínyi Miklós által megjósolt nagy ár lett. A felszabadító Habsburgok a visszafoglalt területeket új szerzeménynek tekintették, ezért e területeket kivéve a magyar kormányszékek hatóköréből közvetlenül Bécsnek rendelték alá. Míg a Bécset korlátlanul kiszolgáló katolikus egyház régi birtokait szinte akadály nélkül kapta vissza, addig a világi nemeseknek nemcsak az ok ' tokkal való jogbizonyitás jelentett átvételi feltételt, hanem a birtok értékének 10%-át jelentő fegyverválságot is le kelleti róni.

Kéthely János a török kiűzését nem £l- te meg, igy örökösei (Éva és Julianna) mutatták be az igazoláshoz szükséges okiratokat 1697. február 19-én a császári kamara illetékes főtisztjének, Fürstenbach Józsefnek. Amikor 1700 elején Somogyi Ádám (Julianna férje) leutazott a birtokra, kiderült, hogy néhány falu és puszta birtoklása lehetetlen, mert azokat mások használják sajátjuknak tekintve. Mivel néhány esetben még a birtokos személyét sem tudta kideríteni, ezért azt javasolta vőtársának (Kersnerits Mihály soproni polgármesternek) írott levelében, hogy némely pusztáról marhákat kellene „elhajházni”, azaz elhajtani, akkor az urak jobban megkeresnék őket.

Ilyen önkényes lépésre nem került sor, de a királyi kamarával felvett kapcsolatot követően kiderült, hogy némely birtokra herceg Esterházy nádor, gróf Sinzendorf valamint Grimani római bíboros, pécsvá- radi apát korábbi adományoslevelek alapján jogosult tulajdonos. Ezt követően a fennmaradó birtokért 2000 forint fegyverválságot kellett fizetni, majd hároméves huzavonát követően 1703 júniusában a beiktatás is megtörtént.

Nem volt azonban zavartalan a birtoklás, mert ugyenezen év augusztusában kiderült, hogy Széplak pusztát Mérey Mihály szekszárdi apát, aki 1693-tól töltötte be e méltóságot, magáénak tekinti. A nézeteltérés 1703 szeptemberében fegyveres összecsapássá szélesedett. Szépiáknál az apátúr 100 fegyveresével adott nagyobb nyomatékot követeléséríek. Kersnerits Mihály alkalmazottja, Isperki István 65 fegyveresével kísérelte meg az ellenállást. Az eredmény: egy halott, több sebesült és Isperki ispánt az apátúr elfogatta. Kersnerits azonnal panasszal fordult az udvari kancelláriához. A tömlőében sínylődő ispán a lehetetlen bánásmód miatt kesergett urához írott levelében: „Tömlöcbe betétetett - írja Méreyről - és olyan fogságban tartattam, amelybe akárminemű nemzet, akármicsoda gyilkost, tolvajt vagy latort nem tartat. Éjjel nappal ebbül a minden férgekkel teli és büdös tömlőéből sok könyörgésemre sem bocsájtott ki, még egy fertály óráig sem holott könnyebbb lett volna mind testemnek, mind lelkemnek...” Mérey nem volt könyörületes, hiszen Isperkivel egy olyan nyilatkozatot kivánt aláíratni, amely szerint amióta Mérey Szekszárdon van (1693), azóta Széplak pusztát mindig ő használta. E meggyőzéshez kívánta a tömlöckényszert alkalmazni. Kihasználva a Rákóczi-szabadságharc időszakának lehetőségeit, még a kancellária ismételt felszólításának sem engedelmeskedett, mondván, hogy Széplak mindig is az apátsághoz tartozott. A korabeli rendezetlen, zilált birtokviszonyok ismeretében valóban nem elképzelhetetlen akár 5-10 éves önkényes birtoklása egy területnek, de ez az időszak nem volt elegendő az elbirtoklásra, a végleges tulajdonba kerülésre. Mérey feltehetően oklevéllel nem tudta bizonyítani igazát. Mivel az ispán sem volt hajlandó aláírni a tőle várt igazolást, Mérey a harmadik kancelláriai felszólításra, ez már szigorú dorgálást jelentett, szabadon engedte Isperkit.

A vitatott Széplakpuszta immár vitathatatlanul Kersnerits tulajdonába került.

Amikor 1711. március 22-én Radich György földvári harmincados a budai kamara rendeletére (a letartóztatott Mérey távollétében) Pápánek Márton jezsuita elöljárót, a nagyszombati universitás meghatalmazottját bevezette a Szent Megváltóról nevezett szekszárdi apátság birtokaiba, Széplakpuszta nem szerepelt az okiratban. dr. dobos gyula

Baltaván István és Árki Attila a működő tőkéről