Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-03 / 129. szám

XXXIX. évfolyam, 129. szám 1989. június 3., SZOMBAT A parlament elfogadta a költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatot Tájékoztató a nagymarosi beruházás helyzetéről Az Országgyűlés elnöke koszorút helyez el Nagy Imre sírján Pénteki, negyedik munkanapját Hor­váth Lajos elnökletével kezdte meg az Országgyűlés ülésszaka. A képviselői felszólalások előtt Tal- lóssy Frigyes (Budapest, 24. vk.), a sza­vazatszedő bizottság elnöke ismertette annak a titkos szavazásnak az eredmé­nyét, amellyel az Interparlamentáris Unió újjáalakuló magyar csoportja ideiglenes vezetőségét választották meg. Elmondta: a csoportnak 348 tagja van, közülük 269- en szavaztak. Az ideiglenes végrehajtó bizottság elnökévé - 211 szavazattal - Szűrös Mátyást, alelnökeivé pedig Horn Pétert, Horváth Jenőt és Vida Kocsárdot választották meg. A testület ezt követően az 1989. évi ál­lami költségvetésről szóló 1988. évi XVII. törvény módosításáról szóló törvényja­vaslat feletti vitát folytatta. Tizenhatan mondták el véleményüket pénteken, majd Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke és Békési László pénzügyminisz­ter válaszolt a felvetődött problémákra. A miniszteri választ követően Puskás Sándor, a terv- és költségvetési bizottság elnöke ismertette a bizottság állásfogla­lását. Eszerint szükség van a csomagterv egységének megőrzésére. Elsősorban azért, mert csak így követhető a kor­mányzat felelőssége, másrészt pedig mi­vel a gazdaság jelenlegi pénzügyi hely­zete nem is tesz lehetővé lényeges mó­dosításokat. A bizottság szükségét látja annak, hogy a kormány további vizsgála­tokat folytasson a társadalmi intézmé­nyek épületeinek hasznosításával, a vál­lalatok hitelezésével és a nagyberuházá­sok csökkentésével kapcsolatban. Ezek­nek az észrevételeknek a fenntartásával a terv- és költségvetési bizottság egyet­ért a csomagtervvel - mondotta végül Puskás Sándor. Szűrös Mátyás ezután szavazásra tette fel a bizottság által a plenáris ülés szüne­tében megfogalmazott módosító indítvá­nyokat, majd a már elfogadott módosítá­sokkal együtt a teljes törvényjavaslatot. Az Országgyűlés 8 ellenszavazattal, 38 tartózkodás mellett elfogadta az 1989. évi költségvetési törvény módosításáról benyújtott törvényjavaslatot. Ezt követően azokról a költségvetési előirányzatok teljesítését hivatott kor­mányzati intézkedésekről szavazott az Országgyűlés, amelyeket a törvénymó­dosításhoz kapcsolva terjesztettek a képviselők elé. Határozathozatal követ­kezett, a képviselők egy ellenszavazattal, 32 tartózkodás mellett támogatólag tu­domásul vették a beterjesztett intézkedé­seket. A nagymarosi beruházás helyzetéről szóló tájékoztató tárgyalása előtt az el­nöklő Jakab Róbertné emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hónapokban, de különö­sen az utóbbi hetekben állampolgárok és közösségeik az Országgyűlés elnöké­hez, a bizottságokhoz és az Országgyű­lés Hivatalához a legkülönbözőbb bead­ványokat küldték a bős-nagymarosi erő­mű építkezése ügyében. A beadványok tartalmáról részletesen tájékoztatták az Országgyűlés Bős-Nagymaros ad hoc (Folytatás a 2. oldalon.) A megbékélés jegyében A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei szervezetei 1989. június 16-át a nemzeti gyász és megemlékezés napjának tekintik. A nemzeti gyásznapon a megbékélés jegyében június 16-án este gyertya- gyújtásra kérnek fel minden Tolna megyében élő állampolgárt. A gyertyák égjenek 1956 áldozataiért - mindazokért, akik életüket vesztették hitükért és meggyőződésükért a tragikus események során. Az emlékmécsesek és gyertyák fényei legyenek jelképei a békés nemzeti közmegegyezésnek. Szekszárd, 1989. június 2. MSZMP Tolna Megyei Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt agrárpolitikai koncepciója (4. oldal.) bizalomerősítő tárgyalások A bécsi bizalom- és biztonságerősítési tárgyalásokon, amelyek napirendjén sze­repel az 1984-86-os stockholmi értekezle­ten elfogadott intézkedések bővítése is, a nemrég létrehozott „B” munkacsoportban felszólalt Imre Lajos, a magyar küldöttség katonai szakértője, kifejtve a magyar állás­pontot a résztvevő országok következő év­re tervezett katonai tevékenységeit tartal­mazó naptári terv kiegészítésével kapcso­latban. E dokumentum bizalom- és bizton- ságerősitő hatása csak akkor érvényesül­het, ha az ki fog terjedni mindhárom had­erőnem tervezett tevékenységére. ■ lIMUIlkU ItUbUW; de hogyan? így? A lista hosszú és alapos. A tamási Bé­ke Téeszből érkezett, s pontos kimutatást tartalmaz arról, hogy 1973 óta hányán mentek el fegyelmi, szóbeli megállapo­dás, betegség, vagy más ok miatt a szö­vetkezetből. Ötvenhárom név, ötvenhá­rom iskolai végzettség, ötvenhárom munkakönyvi bejegyzés, és ötvenhárom új munkahely. (Folytatás a Tolnatáj 1. oldalon.) „Az első a nemzeti érdek, a magyar ügy” Beszélgetés Kapitány Ferenc kisgazdapárti ügyvezető elnökkel A mai, szombati érdi nagyválasztmányi üflés előtti csütörtöki napon a Független Kis­gazda és Polgári Párt Tolna Megyei Szervezete nagygyűlést tartott a szekszárdi város­házán. ' (Folytatás a 2. oldalon.) Székelynek lenni Az esőverte kertből került elő. Jött szembe komótosan, az idegent mé­regető pillantásokkal...- „Székely bizottság... Fábián Ger­gely, az elnök ajánlotta...?! Hm... ke­rüljön beljebb.” (Folytatás a Tolnatáj 5. oldalon.) Jön Pacepa könyve A Kapunál már megvalósult a többpártrendszer Enyhe túlzással kalandosnak is nevezhető (elő)élet bontakozott ki Brády Zoltán, a Kapu című folyóirat főszerkesztőjének szavaiból, aki a Demokrata Fórum Szekszárd Városi Szer­vezetének vendégeként találkozott a Babits Mihály művelődési központban az olvasókkal. S hogy ebben a jelzőben azért van némi igazság, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az aláb­bi néhány megállapítás: Brády Zoltánnak korábban mártöbbalkalommal meggyűlt a baja a hatalommal, s manapság - megfogadva egy elhárítótiszt ismerőse tanácsait - lehetőleg senkinek nem nyit ajtót, s úgy szervezi, hogy mindig tartózkodjon valaki a lakásában. Az életveszélyes fenyegetéseket persze rendre megkapja, s változatosságként tavalyelőtt el­ítéltként rövid időre megismerkedett a hazai börtönviszonyokkal is. Mindezekről - s termé­szetesen a Kapura vonatkozó tudnivalókról - lapunk 3. oldalán tájékoztatjuk olvasóinkat. Arcok ’89 Az öregasszony írásunk a Tolnatáj 4. oldalán ojvasható. Június 5-e környezetvédelmi világnap Június 5-én öt kontinensen ünnepük meg a környezetvédelmi világnapot - eb­ből az alkalomból az ENSZ Környezetvé­delmi Programjának (UNEP) igazgatója üzenetet tett közzé, a tömegtájékoztatási szervek közreműködésével. Az idei világnap témája - adja tudtul a közlemény: a Föld fölmelegedése. A világnap alkalmából igyekeznek elérni, hogy minél több olyan globális ha­tású intézkedés történjék, amellyel véde­kezni lehet az éghajlatváltozás káros ha­tásaival szemben. PEDAGŐGUSNAP - VIHAROK UTÁN A tanítókat, tanárokat, oktatókat kö­szöntjük ma. Az esemény tartalma, jellege és az a légkör, amelyben ma zajlik, ez a koráb­biakhoz nem hasonlítható. Sem a peda­gógusnap, sem a tanítványok -, sem pe­dig a gyermekük emberi tartásáért aggó­dó szülők helyzete. Ünnepiünk egy olyan társadalmi kö­zegben, amelyben több, korábban lebe­tonozott tartóoszlop a demokrácia mo­rajló követelésétől összedőlt. Ünnepiünk egy olyan Magyarorszá­gon, ahol nemcsak az ember, a társadal­mi berendezkedés, hanem a történelmi eszme és ideológia is konfrontációs helyzetbe került. Ünnepelünk akkor, amikor a korábban nyilvánvalóvá vált igazság végre nap­fényre került. Régóta tudjuk, hogy a ma­gyar oktatás koncepciója hibás. Mert mindig a soros ideológiához igazították a könyveket, a metodikákat, nem pedig az ember indulásához szükséges általános alapműveltség adásához. Ünnepeljük a pedagógusokat. A néptanítókat, a hitüket fel nem adó­kat, A gyermekek jövőjéért felelősen dol­gozó nőket és egyre kevesebb férfiakat, akik nem is oly régen béremelésért, túl- óradíj-emelésért és társadalmi helyzetük rehabilitálásáért sztrájkoltak, tüntettek, nyílt leveleket fogalmaztak meg a minisz­ternek, a kormánynak. Ünnepelni kell, ha az érdemes. Érde­mes. Kevés területen kell annyi kitartás, erő, türelem, mint itt. Véges azon hivatá­sok száma is, amelyek egyszemélyi és tantestületi felelőssége ennyire nyilván­való. Mert a gyermek formálódásán azonnal látszik a renyheség, a szabadon enge­dés vagy a megkülönböztetés. Mert a gyermek még azt is elmondja, ha ővele másként bánnak, mint kellene. Ha ő ép­pen nem teszi meg, mert a kiválasztott­ság előnyét élvezi, akkor elmondja az osztálytárs, aki tudja, hogy ki a másik ap­ja, anyja. Ünnepelni kell az emberformáló tanító­kat. Együtt kell fellépni, szolidaritást vál­lalva velük jogos követelésükért a tisz­tességes oktatásért, az ember tisztele­téért, a tanügy körül évtizede létező de- formáltságok elűzéséért. De nekünk, szülőknek a pedagógu­sokkal együtt azon is kell munkálkod­nunk, hogy ezen a fortyogó, füstölgő és személyi összecsapásoktól terhes Ma­gyarországon megőrizhesse tisztessé­gét méltóságát és emberformáló ko­molyságát az iskola. Az az iskola, amelyben a gyerek végre Istenigazából tanulja meg mindazon is­meretet, amely .az élethez kell. Ahol kapjon végre manipulációktól mentes emberi, erkölcsi tartást. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS'

Next

/
Thumbnails
Contents