Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-17 / 141. szám

1989. június 17. TOLNATÁJ - 3 A városi tanács egy régi, a német építészet hagyományait tükröző favázas épület­ben székel Bietigheim-Bissingen Kovács János, Szekszárd tanácselnöke május 27-én írta alá a testvérvárosi okiratot az NSZK-beli Bietigheim-Bissin- genben. A küldöttség hazaérkezése után a két város jövőbe­ni kapcsolatainak lehetőségeiről kérdeztük:- Ha jól tudom, nem mi, hanem a nyugatnémet partner kezdeményezte a testvérvárosi kapcsolatok kialakítását. Miért jó az egy ottani városnak, hogy magyar testvérvárosa van?- Ez egyfajta nemzetiségi politika. Az NSZK-nak nem mindegy, hogy a Duna menti németek milyen körülmények között élnek, mint ahogyan nekünk sem mindegy, hogy mi történik Erdélyben. A mi nemzetiségi politikánkat egyébként jónak ítélik, de javítani mindig lehet a helyzeten. Ök természetesen tudják, hogy az itteni németekért csak úgy tehetnek valamit, ha az egész régiót segítik.- Milyen konkrét programokkal szándékoznak kitölteni a most kialakított testvérvárosi kereteket?- Sok lehetőség van az együttműködésre, szinte az élet mindenterületén. A sportkapcsolatok keretében kerékpáro­saink utaznak oda, óvónőink vannak kint tapasztalatokat cserélni, testvérvárosunk támogatja az itteni német színhá­zat, jövő nyáron 40-40 gyermek csereüdültetését határoztuk el.- Születtek-e elképzelések a gazdasági kapcsolatokat il­letően?- Természetesen szóba került ez a téma is. Az ottani üzlet­emberekben megvan az érdeklődés és hajlandóság a szo­rosabb gazdasági együttműködésre, vegyes vállalatok ala­pítására. Egyértelműen a magyar magatartáson, az itteni lehető­ségek megteremtésén múlik a jövő gazdasági kapcsolatai­nak alakulása. Sajnos, eddig rossz tapasztalatokat szerez­tek ezen a téren. Nagyon hasznos lenne a vállalatközi szak­embercserét megszervezni, de az oktatási, egészségügyi in­tézmények közötti kapcsolatok kialakítása is szóba került. Városüzemeltetési tapasztalatok és szakemberek cseréjét is fontosnak tartom, azt hiszem sok mindent tanulhatnánk tőlük. ÁRKY ATTILA A tanácsháza falán sorakoznak Bietigheim-Bissingen angol, japán, francia és lengyel testvérvárosainak címerei. Azóta már a szekszárdi címer is melléjük került Az Enz mellékfolyója, a Metter Az Enz felett átívelő jellegzetes viadukton vonatok közlekednek Sétálóutca a városközpontban A modern építészet is megjelent egy áruház formájában Hívogató virágüzlet A Kronen Platz, a város egyik hangulatos tere. Háttérben a régi városkapu. A sok köztéri szobor egyike: pletykálkodó asszonyok

Next

/
Thumbnails
Contents