Tolna Megyei Népújság, 1989. június (39. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-14 / 138. szám

1989. június T4. ínépOjsáG 5 Újraválasztották a városi népfrontbizottságot Új arcok Dunaföldvárott Közismert, hogy a népfrontnak, ha po­litikai tényező akar maradni, meg kell újí­tani önmagát, programját. Erről tanács­kozott Dunaföldváron is az a hatvanegy- néhány aktivista és érdeklődő, aki a vá­ros sorsát saját ügyének érzi. Az 1985 óta végzett munkáról Palaski- né Csontos Zsuzsa népfronttitkár adott számot. Részletesen szólt a településfejlesztés eredményeiről. 1988-ban a társadalmi munka értéke 46 millió 580 ezer 332 fo­rint volt. A megyei tanács elismerése, a nagyközségi kategóriában elért I. hely, egymillió forinttal segíti a fejlesztési célok megvalósulását. A Hazafias Népfront Országos Taná­csa elismerő oklevelet adományozott a településnek, ezt és a vele járó 400 ezer forintot Varjas János megyei titkár adta át a városi tanács elnökének, Antal Ferenc­nek. Dunaföldváron az elmúlt néhány év­ben utak, járdák, szennyvíztisztító, gyer­mekorvosi rendelő, 33 OTP-s lakás, ví- ziúttörő-tábor létesült. Bővült a vízháló­zat, újabb három tanteremmel gazdago­dott az általános iskola, rendbe tették a temetőket, fákat, díszcserjéket ültettek városszerte. Lakossági kezdeményezés­re felújították az I. világháborús emlék­művet. A beszámolót vita követte. Felkért hoz­zászólók nélkül. A tanácskozás hangvé­tele a napjainkra oly jellemző szókimon­dó fórumokra emlékeztetett. Ez önmagá­ban örvendetes jelenség. A felszólalók (kortesbeszédek) nem maradtak az álta­lánosság szintjén, helyi ügyek is szóba kerültek szép számmal. A soron következő feladatokról meg­oszlottak a vélemények. Akadt felszólaló, aki azt hangsúlyozta, hogy a népfront le­gyen a hatalom kontrollja, egy másik résztvevő szerint minden lakossági kez­deményezést karoljon fel, ami a város fej­lesztését elősegíti. S hogy sok ez vagy kevés? A most 77 éves Lemmer Laci bá­csi szerint legyen óvatosabb a vezetés, mit vállal fel. Javasolta az egykor elásott országzászló visszaállítását. A titkos szavazás eredményeként a 31 tagú bizottságban, amelynek elnöke Kot­tán Károly grafikusművész, titkára Vida Sándor népművelő lett, nőtt az értelmisé­giek, illetve a fiatalok száma.- Ip ­Az adóhatóság közleménye A társasági törvény és a vállalkozási nyereségadóról szóló törvény hatályba­lépését követően egyes szervezetek adózása megváltozott, mely helyzet sok átmeneti problémát okoz. A korábbi jogszabályok szerint alakult jogi személyiség nélküli gazdasági társa­ságok (GT, külkereskedelmi társaságok, kutatási-fejlesztési társaságok) ugyanis 1989. december 31-ig kaptak határidőt az új társasági formák valamelyik típusa szerinti átalakulásra, a vállalkozási nye­reségadóról szóló jogszabály szerint vi­szont f. év január 1 -jétől önálló adóalany- nyá váltak. A Pénzügyminisztériumtól kapott tájé­koztatás szerint mód van arra, hogy amíg az átalakulás nem történik meg, továbbra is a gesztor vezesse a társaság valameny- nyi nyilvántartását. A gazdasági társulások így kimutatott eredménye után a vállalkozási nyereség­adót a gesztor fizeti meg - figyelembe vé­ve a törvényben biztosított adókedvez­ményeket is - az előző évekhez hasonló módon azzal az eltéréssel, hogy a nyere­ségfelosztásra adózás előtt nem kerülhet sor. A gazdasági társulás a vállalkozási nyereségadóról szóló törvény 20. §-a alapján a tagoknak csak az adózott ered­ményét adhatja át. Az év közben átalaku­ló, illetve megszűnő vállalkozások az át­alakulás, vagy megszűnés időpontjáig alkalmazzák a leírt megoldást. Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Tolna Megyei Igazgatósága Röpül a madár-fut a koma... Vadászat ­héjával (Folytatás az 1. oldalról.) Magyarországon csak az elmúlt hetek­ben engedélyezték a sólymokkal történő vadászatot, s a kerecsensólyommal to­vábbra is tilos. A Magyar Madártani Egyesület solymászszakosztályának tagjai 70 héját tarthatnak, és eddig csak ezzel a madárfajjal vadászhattak. Kérdé­seinket ezért a héjával történő vadászat­ról tettük fel:- Az egyik dián lovagol a solymász, ke­zén héja. A héjától nem fél a ló?- A ló eredetileg minden repülő ma­dártól fél. Úgy szoktatják a sólymokhoz, héjához stb., hogy kétnapi eleségettesz: nek a jászlába, a tetejére pedig búzát szórnak. Az így előkészített istállóba ga­lambokkal együtt bezárják a lovat. Az a félelemtől először rúg, hánykolódik. Ami­kor megnyugszik, enni kezd, a galam­bok meg kénytelenek előle lopkodni a búzát, így előbb-utóbb összeszoknak. Amikor két nap múlva kinyitják az ajtót, a galambok már a hátán tollászkodnak. Akkor már a vadászmadár szárnycsap­kodásától sem fél, solymászló lett belőle.- Előnyös-e lóval vadászni?- Igen, több az előnye. A solymász és madara a magasból többet látnak, mint a gyalogos, emellett gyorsabban követhe­tő a vadat üldöző szárnyas vadász.- Kérem, beszéljen kicsit bővebben a gyalogosan történő héjászásról.- Felrepül a fácán, brrr! Nagy szárny- . csattogással menekül a magasban, alat­ta a héja a föld felett, repülési szaknyel­ven: ;;nullában”. Sokszor egy-két kilomé­teren keresztül is követi, amikor a fácán kifáradt és ereszkedni kezd, a héja gyor­sít és alulról rácsap. A héja - akár az oroszlán - rövid távon gyors. Ezért ez a taktikája. Közben madara után fut a gya­logos „koma”: tökön, paszulyon át. A ha­tárban levők ilyenkor gyakran a hasukat fogják a nevetéstől.- Nem bosszúsak a letaposott termé­nyekért? '- Persze, kicsit túloztam az előbb! A vadászmadarak tavasztól nyár végéig vedlenek és vadászatra nem használha­tók, amikor viszont már vadásznak velük, a solymásznak már nemigen van mit leta­posnia az őszi-téli határban.- Jó tíz éve Veszprémben részt vettem ilyen vadászatokon. A bokros, sziklás fennsíkokon a sűrűség volt a gond. Egy­kettőre szem elől veszett a madár, mégis tudtuk, merre jár, mert a lábára erősített gömb alakú bronzcsörgő hangja elárul­ta. Most sok madárról hiányzott a csörgő, helyette valami „drót” lógott a csüdjükről!- Míg az egyes kellékek formája ma is A levegő egyik féktelen ura: a héja olyan, mint - mondjuk - több száz éve, másoknál teret kapott a modern techni­ka. Miniatűr rádióadó „drótja”, azaz an- tennácskája lóg a madarakon. Tavaly a találkozó alatt eltűnt egy sólyom, a gaz­dája beállította a rádióvevő keresőjét és az onnan hét kilométernyire levő tsz- major tetején találta meg békésen tol­lászkodó madarát.- Nyulat lehet fogni héjával?- A természetben nyúlra nemigen va­dászik, de fiatalon idomítható rá. Egy-két „pofon” után hamar megtanulja, hogy ál­dozatát elölről kell megragadnia, külön­ben az erős hátsó lábaival akár agyon is rúgná. A megfogott nyulat így is csak le­szorítja, megölni nem tudja. Rövid idő után lazul a fogása, „kiáll a marka”. A va­dásznak azonnal ott kell lennie, hogy tőr­rel le tudja szúrni a zsákmányt. A tavalyi találkozón történt az is, hogy odaért ugyan a vadász, de késve. Rávetődött a még ott levő nyúlra, de a héja éppen ak­kor elengedte azt. A felverődött porból tá­madt felhőből kiugorva elszaladt a nyúl, s nem kis derültséget okozott a vadá­szat többi résztvevője között.- Ön szerint van jövője a solymászat- nak?- Feltétlenül. Csak az lehet a jövő útjaT s hogy a ritka ragadozó madarakat a te­nyésztés menti meg a kipusztulástól. Nyugaton ilyen téren értek már el komoly sikereket, egyébként az ide hozott sasok, sólymok többsége már fogságban te­nyésztett példány volt. Ehhez azonban nem volt elég egy ketrec, ahová - mint a tyúkoknak - beszórták az eleséget, ha­nem a korszerű, tudományos módszerek mellett felhasználták az emberiség régi, múltra visszatekintő solymásztapaszta- latait is. A solymászat - bár a zsákmány meny- nyiségét illetőleg messze elmarad a pus­kás vadászat mögött - e vadászkul­túra egyik legősibb és legszebb hagyo­mánya, s mint ilyet, feltétlenül meg kell őrizzük a technika korában is! STEFÁN GYÖRGY Régi szekszárdi piacok, avagy a Szentháromság laposán mindenkinek terem A cim első része, úgy gondolom, egyértelmű és világos. Ám a második része azt hiszem, hogy a fiatalabb generáció számára már nem olyan egyértelmű. Hol is volt a Szentháromság lapo­sa? Nevezett hely a Béla tér délkeleti szögletében álló Szenthá­romság szobortól a Bartina utca torkolatáig tartott. Itt volt a há­ború előtt és az ezt követő években városunk piaca. Ahogyan hajdanvolt Taksonyi nagyapámtól hallottam: a Szentháromság laposán mindenkinek terem. Ezt arra értette jó nagyapám, hogy annak is, aki nem termel, annak is, aki csak vásárol. Ezen a terü­leten három sorban helyezkedtek el az árusok. Egyik sor, amelyik a szobortól a városháza elején át egészen a Bartina ut­cáig, majd a „lapos” közepén a középső sor, a harmadik pedig a templom oldalától a tér felé néhány lépéssel. Talán hihetetlen, de még arra is ügyeltek az árusok, hogy „vallásilag” ne keveredjenek össze. Ehhez az ideológiához csak Kotyó bácsi, a bolgár nemzetiségű kertész nem igazodott. Gon­dolom, neki a templom lépcsője alatti rész üzleti szempontból nagyon megfelelt, mivel arra sűrűn jártak a nagytemplomba ki- és betérő hívek abban az időben. Imigyen kínálta igencsak szép portékáját: „Ide, ide szép menyecskék, itt von Kotyó bácsi, a szép karfiollal, padlizsánnal (török paprika), porodicsommal, kettőt füzet egyet kap!” Azután ott kínálták a portékájukat a fölsőváros asszonyai is. Nekik nem volt asztaluk, mint Kotyó bácsinak, de volt olyan túró­juk, tejfölük, hogy vágni lehetett. Ök így kínálták a szép fonott kosárba a fehér vászonba bugyolált terméket: „Ebből vegyen aranyos, ez nem a liszttű sűrű, mint az alsó utcaiaké, ebben tej­föl is van ám.” Vagy ott voltak a mindig ropogós „kötőt”, igazi agárdi fökötőt hordó Sióagárdról jött menyecskék. Nekik olyan piros színű, ízes törött paprikájuk volt, mint a vér. Csövesen is árulták a paprikát, fogásban a fokhagymát. Senki nem veteke­dett a decsiek csörgő, fontos almáival, no meg a paprikájuk is felvehette a versenyt, úgy az agárdi, mint a bogyiszlói portéká­val. Az agárdiak az elvett pénzt általában zsebkendőbe csavar­ták, a decsi és bogyiszlói árusok a maguk „szűtte" kötő belső zsebébe, amely bévül a szoknya, vagy ahogyan ők mondták a „rokolya” felől volt. Ott árult még a piacon Szekszárd egyik nevezetes iparos családja, a Petrits család. Ők mézes-bábosok voltak. Petrits úr volt nekünk a Béla téri iskolába járó, nem igazán jómódú gyere­keknek mai szóval élve a „csúcs”. Nála ugyanis lehetett márcot vásárolni, ami nem egyéb, mint pörkölt cukor vízzel feleresztve, majd lehűtve. Én azt gondolom, az volt az akkori szegény ele­misták Coca Colája. Árult még mézes-diós-mogyorós csókot is. Hm! Volt saját ké­szítésű malátacukorkája is. Elfelejthetetlen! Megvolt az alkusok, vagyis a vásárlók szövege is. Imigyen: „Jól megmérje, kedveském, mert betegnek lesz.” Vagy: „Ne saj­nálja, hiszen nem patikaszerez! Ejnye! De remeg a keze, szűkén méri, leszámítok 2 fillért” (!?!) Ó, ti régi szekszárdi piacok! Ifjúságunk egy darabja voltatok! Egy mozaik ennek a kis városnak magánkereskedelméből. Pet­rits úr és Kotyó bácsin kívül mindenki a flaszteren árulta a porté­kát. Ott a Szentháromság laposán még anyánk taníthatott min­ket vásárolni, alkudni. Szivemből kívánom és remélem, hogy itt lenn a mostani pia­con, ahol már mindenki „magasról” árui, legyen mit vásárol­nunk, nem baj, ha nincs már kikiáltó, kínáló szöveg, csak áru le­gyen! KUBANEK GYULÁNÉ Lélekszennyeződés Szálfaegyenesen Tavaszi verőfényben sétáltam át gyalog a Margit-hídon, Pestről igyekeztem Bu­dára, és minthogy kivételesen nem siettem, rászántam néhány percet arra;hogy ta­lálkozzam a Duna fölött lengő széllel, a mélyben hömpölygő folyammal. A hídon sehol egy lélek, csak a kocsik suhantak mellettem személytelenül, s amolyan met­ropoliszon kívülrekedt, civil élőlénynek éreztem magam, nki tétova lépteivel közel jár a szabadsághoz. Ekkor pillahtottam meg az öregurat. Szálfaegyenesen jött velem szembe, közel járhatott a nyolcvanhoz, igen magas volt, hosszú, hófehér fürtjeit lobogtatta a szél, nyílt arca, acélos, szürke szeme, magas homloka mintázni való, festeni való, ruhája is, 6 maga is rendkívül ápolt volt, csak kisvártatva vettem észre, hogy egész öltözéke agyonmosott ócskaságokból áll, kopott nadrágját mintha kinőtte volna, másra készült kabátja úgy csapkodott a szélben körülötte, mint felröppenni készülő angyal szárnyai. Valamit húzott maga után. Csak mikor elhaladt mellettem, láttam, hogy kis kézi kocsi az, amire fölrakta egész motyóját. Olyan volt, mintha már semmi nem fűzné ehhez a világhoz, csak a zsineg, amellyel a hajdanvolt otthon ma­radványait húzta keresztül a fővároson. Olyan méltóságteljesen vonult, hogy nem mertem megszólítani. Ki tudja: talán a múlt századból igyekszik a következőbe, mert ebben az évszázadban nem talált otthonra. Hogy a múltból jött, az bizonyos, és hogy menekül valamerre az értetlen jelenből, az is. Átnézett rajtam, nem érzékelte, hogy ott vagyok. Gondolatai­ba és sorsába merülten, fegyelmezetten ballagott tovább, nyomában a kis múltból átmentett univerzummal. Továbbindultam. És amint távolodtunk egymástól, úgy éreztem, egy láthatatlan madzagon én is magam után húzok egy láthatatlan kis kézi kocsit, amire, hatalmas súllyal nehezedik a közöny gyávasága.- d. e. ­A „STOP” rovatban megjelent Pia- csek György „Útkereszteződések előtt” című cikke, melyben hasznos tanácsokat fogalmaz meg, az útke­reszteződések átbocsátóképessé­gének növelésére. A témához szer­vesen kapcsolódva kiegészíteném gondolatait néhány, ugyancsak hasznos tanáccsal. Mindennapos'és rendszeres je­lenség, hogy jelzőlámpa nélküli út­kereszteződésben az elsőbbség­adás tábla mögött hosszú kocsiso­rok állnak, türelmetlenkedő vezetők­kel amiatt, hogy a kanyarodás illetve az elsőbbségadás szabályait nem kellőképpen vagy nem rugalmasan alkalmazzuk. A KRESZ idevonatkozó szabálya alatt ugyanis nem azt kell érteni, hogy az elsőbbségadásra kötelezett mindaddig nem kanyarodhat a vé­dett útvonalra, amíg azon belátható távolságon belül jármű közlekedik az útkereszteződés felé, hanem a vé­Visszhang dett útvonalon közlekedőt veszé­lyeztetni, akadályozni illetve fékezés­re (hirtelen fékezésre) kényszeríteni nem lehet. Ha például a védett útvonalon, amely több forgalmi sávval rendelke­zik, jobbról a szélső sávban közleke­dik jármű, balra a belső sávba való kanyarodás szabályosan végrehajt­ható. Ugyanez a helyzet jobbra kanya­rodás esetén is, ha a balról érke­ző jármű a belső sávban közlekedik. Másik tipikus forgalmi helyzet, amikor a védett útvonalon közlekedő időben jelzi kanyarodási szándékát, pontosan felmérhetően lassítva kö­zelítve meg a kereszteződést, a balra vagy jobbra történő kanyarodás ve­szélytelenül végrehajtható. Különös­képpen kiemelném azt a mindennap tapasztalható rossz gyakorlatot, hogy miután az elsőbbségadásr kö­vetően lehetőség nyílik a kanyaro­dásra, túlzottan óvatos vezetőtár­saink akkor kezdenek gondolkodni és tekintgetni jobbra-bálra, hogy va­jon a kanyarodást végrehajthatják-e, figyelmen kívül hagyva a mögöttük várakozókat, akik éppen a tétovázás miatt már nem tudják kihasználni a hosszú idő után adódott forgalmi le­hetőséget. A rugalmas vezetés még nem ag­resszív vezetés. Úgy gondolom, hogy a közúti közlekedésben részt­vevőknek különbséget kell tudni ten-, ni a két vezetési stílus között. Rugal­mas vezetési gyakorlattal növelhet­jük amúgy is szűk keresztmetszetű városi útjaink, útkereszteződéseink áteresztőképességét, rohanó éle­tünkben kímélve autóstársaink ide­geit, idejét és nagyobb figyelemmel egyben csökkenthetjük a balesetek forrását is. Rochi László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents