Tolna Megyei Népújság, 1989. május (39. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-10 / 108. szám

1989. május 10. jRrÉPÜJSÁG 3 A hírzárlatot feloldották Nyilatkozik: Schütt Karoly, a szekszárdi Bőrdíszmű új igazgatója (Folytatás az 1. oldalról.)- Véleménye szerint mi az, amiben kárt okoznánk a gyáregység dolgozóinak, s milyen megfogalmazás ártana a volt igazgatónak?- Itt a gyárban tőkés piacra dolgoznak. A kapacitás nagyobb részét a Samsonite ter­melés köti le, a központja Amerikában van, s a keménybőrönd-gyártást fejlesztette ki. Csúcsminőséget gyárt A vállalat szervezeti átalakulásra készül, s gyáregységeiből rész­vénytársaságokat kíván szervezni. Ennek so­rán fölmerült, hogy a Samsonitet, mint a leg­nagyobb partnert megkérdezzük: kiván-e részvényes lenni. A válasz a következő volt: érdekelt a dologban. Tőlünk adatokat kér­nek, s választ később adnak.- Mi köze mindezeknek a szekszárdi sze­mélyi változásokhoz?- A termelés tavaly áprilisban indult és nagyon szépen felfutott, de ősszel már azt kérték, hogy bővítsük a termelést, mégpe­dig úgy, hogy a táskasor mellett még egy bőröndsort is indítsunk be. Ekkor történt az első probléma: úgy vélték, hogy föl lehet venni Szekszárdon 40 új munkaerőt. Aztán 60-an jöttek, és több mint 30-an elmentek. Napjainkban ott tartunk, hogy ugyanannyi a létszám, mint volt korábban. A terv nem jött be, s a termelés decemberben kezdett hanyatlani. Januárban került a gyáregység a mélypontra: a nyugati normákhoz képest 35 százalékos volt a teljesítmény. A Sam­sonite elnökhelyettese szólt: mi történt, ké­pesek vagyunk-e egyáltalán teljesíteni? Ott tartottunk, hogy veszélybe került az együtt­működésünk. Azt mondták: jó dolog, hogy van gép, hogy van épület, az anyagot, a pia­cot, a marketinget ők adják, csak egy a gond: a manegement, tehát a vezetés. Azt mondják: van egy gyár, amelynek van egy trénere, aki vagy ki tudja hozni az ered­ményt a munkatársaiból, vagy nem.- Halasi Dezső neve ekkor konkrétan el­hangzott?- Nem. Kerek perec nekem szegezték: azt szeretnék, ha én lennék a gyárvezető. Hozzávetőleg két hónappal ezelőtt a válla­lat igazgatója Kiricsi elvtárs fölhívta Halasi kollégát. Megbeszélést folytattak, ahol 2 hónapi türelmi időt kapott.- Tudtak erről a gyáregység dolgozói? Hisz úgy tűnt, hogy egyik óráról a másikra történt az igazgatóváltás.- Igen, tudtak, ettől függetlenül szokatlan volt az eljárás módja.- Azért jó lenne, ha sorba vennénk azokat a kérdéseket, amelyekre eddig választ nem kaptunk. Tehát: - Mi indokolta, hogy meg­váljanak Halasi Dezsőtől, s hogyan történt az a bizonyos közös megegyezés?- Ezen a megbeszélésen nem vettem részt, azt, hogy ott mi hangzott el, éppen ezért nem tudom.- A volt igazgatót jó szakembernek tartot­ták, s nagyon szerették a gyár dolgozói. Nem tartanak attól, hogy a gyáregység dol­gozói sztrájkolni fognak?- Nem tartunk a sztrájktól. Tudniillik ahogy azt a keddi két munkásgyűlésen is elmondtam: abban, hogy a gyáregység nem úgy dolgozott, ahogy kellett volna, a középvezetők is vétkesek. Mert a munká­sok dolgoznak, azt a feladatot végzik el, amit rájuk bíztak.- Miért ilyen kurtán-furcsán, gyorsan és hatszemközt kellett elintézni az igazgatóvál­tást, s egyik napról a másikra megválni a volt igazgatótól?- Ez munkajogi kérdés, éppen ezért a munkáltatót, a vállalat igazgatóját, Kiricsi Istvánt kell önnek erről megkérdeznie.- Minthogy ön nem volt jelen a megbe­szélésen, nem tud arra a kérdésre sem vá­laszt adni: Hogyan fogadta mindezt Halasi Dezső, és megköszönték a munkáját?- A munkáját megköszönték, a délutá- nos műszaknál már bejelentettük, hogy Halasi elvtárs közös megegyezéssel el­megy, és én leszek az igazgató. Engem itt ismernek, hisz '63-tól '78-ig itt dolgoztam. Az eredeti szakmám bőrdiszműves, és üzemszervezési szakmérnöki diplomát szereztem Veszprémben. A szakdolgoza­tom is a szekszárdi Bőrdíszműről szólt.- Beszél ön angolul, vagy valamilyen más világnyelven? *- Németül beszélek, ami a közvetlen kapcsolattartáshoz elengedhetetlen.- Mi a management alapvető sajátossá­ga, ismertetőjele?- Eredményesen vezesse a gyárat úgy, hogy a vevő elégedett legyen.- A munkásgyűlésen miért nem indokolta a Halasi Dezsővel történt megállapodást, sa jövőben el kívánja-e mondani az okokat?- Amit önnek elmondtam, elmondtam a munkásoknak is. A Dezsőt nagyon szeret­ték, aki nekem is igen jó kollégám volt. Én egyébként Zalaegerszegre készültem, amikor nagy hirtelen április 24-én föltették nekem a kérdést, jönnék-e Szekszárdra.- Ne haragudjon, de én itt valamit nem ér­tek. Ha csupán a bejelentés előtt 11 nappal szóltak önnek, hogyan lehetett az, hogy Ha­lasi Dezsővel már jóval korábban, két hó­napja megállapodtak?- Ezt a szakszervezet tudja megmonda­ni, mert ott hangzottak el a dolgok. Én vi­szont a szakszervezeti üléseken nem szok­tam részt venni.- Szóval elbúcsúznak az itt dolgozók a volt igazgatótól?- Kedden a délelőtti és a délutáni mun­kásgyűlésen is elmondtam, hogy ha úgy érzik, illő módon búcsúzzanak el Dezsőtől. Azt is hozzáfűztem: Dezső most úgy járt, mint a magyar futballcsapatok trénerei. Mert a középvezetők is inkább azt nézték, hogyan nem lehet valamit megoldani, nem azt, hogyan lehet. Ezen a ponton nem tudta átlendíteni Dezső az embereket.- Ön arra biztatta az embereket: búcsúz­zanak el illő módon a volt igazgatójuktól.- Ez úgy szokott megtörténni, hogy a munkatársak összeadják a pénzt, vesznek valamilyen emléktárgyat, és megköszönik az együtt töltött időt.- Köszönöm, hogy időt szakított erre a beszélgetésre. D. VARGA MÁRTA Korszerű poliuretán habosítő A hűtőszekrények és fagyasztóládák hőszigetelésére poliuretánhabot használ­nak, amelynek előállításához freongáz szükséges. A freon pedig károsítja az ózonréteget. A környezetkárosító hatás csökkentésére a jászberényi Lehel Hű­tőgépgyár korszerű poliuretán habosítő gépsort vásárolt Olaszországból. Az új berendezés a freongáz használatát a nemzetközi szabványok szintjére - az ed­digi felhasználás felére - csökkenti. (MTI FOTÓ) Európa piacára készül a bonyhádi Mezőgép Csúcstechnológiás referenciaüzem Egerszalókon Az önállóság három esztendeje Határzár - Ausztriából nézve Lapunkban nemrég fényképes beszámolót közöltünk a 350 kilomé­teres magyar-osztrák határ „biztosí­tó létesítményeinek”. megkezdett bontásáról. Ezeket világszerte úgy nevezték, hogy „vasfüggöny”. Nos, a nagy példányszámú ausztriai Neue Kronen Zeitung május 3-i számá­nak.1 2. oldalát teljes egészében en­nek a műveletnek szenteli, pontosan ugyanannak a fényképnek a fel- használásával, mint mi. Persze, nem tőlünk vették át. Ernst Trost kollé­gánk már 34 évvel ezelőtt is ott volt egy megkezdett, de be nem fejezett bontási kísérletnél. Szerinte a hely­zet most összehasonlíthatatlanul vi­dámabb. „A katonák drótvágó ol­lóikkal emlékül kis darabokat metél­nek le a rozsdásodó akadályból." Az őrtornyok is majdnem ^mind eltűn­nek, kivéve az erdős és hegyes vidé­keket, ahol nem láthatók, hisz „a ma­gyarok sokat adnak az optikára". Ide értve persze a bontás megkezdésé­re rendezett sajtókonferenciát is. Itt arra a kérdésre, hogy mit szólnak mindehhez az NDK-ban és Cseh­szlovákiában, az illetékes magyar határőr ezredes végre azt a - más irányból már megszokott - választ adta, hogy „Ez magyar belügy.” Ne­tán az osztrákokat megkérdezték-e, hogy mi a véleményük a bontásról? A jelek szerint jó humorú magyar ezredes így felelt: „Épp úgy nem, ahogyan ezt a határzár felállításakor is elmulasztottuk megtenni.” Ernst Trost újságíró: „Nemsokára a nyomsávon, melyet mindig frissen szántottak, fű női. A határon talán majd sűrűbben portyáznak járőrök és több lesz a piros-fehér-zöld szí­nezésű jelzőkaró is. A határ teljésen normális európaivá válik és meg­szűnik két világ választóvonala len­ni.” O. I. (Folytatás az 1. oldalról.) Keményen felvetődött ekkor, hogy a szakértői fórum foglaljon állást, milyen irányt vegyenek fel a szőlőfeldolgozás és -termelés gépgyártásának vonalán. Magyarán, mire építsen a vállalat. Két tá­borra szakadva állt egymással szemben két vélemény. Az egyik szerint Magyaror­szágon a szőlőfeldolgozás koncentrá­lódni fog, kialakul 8-10 nagy feldolgozó, ahová az ország bortermelő vidékeiről szállítják majd a szőlőt feldolgozásra... Ehhez persze komoly teljesítményű gé­pekre lett volna szükség. Amire a magyar ipar egyszerűen nem volt felkészülve. Ugyanakkor a liberalizált gépvásárlási lehetőség a fejlett nyugat-európai gyár­tóknak ígért sikereket. Ez az elv ragyogó kiszolgáló piaca lett volna a nyugat-eu­rópai cégeknek, így az olaszoknak, né­meteknek és franciáknak egyaránt. A másik rendezői elv a minőségi borterme­lés sikere mellett tette le a voksát, s ter­mészetesen ezt is szorgalmazta a gyár­tóknál. A bonyhádi Mezőgép ez utóbbi­ban látott fantáziát, s így célszerűnek lát­szott a 3-400 hektárhoz méretezett fel­dolgozórendszerek kialakítása. A vállalat maga persze nem lett okosabb a szakmai fórum kettősségét megszondázva, de ilyen a piac, saját kockázatára kénytelen dönteni a gyártó. Nagy volt a dilemma, mert ha az első felvetés igazolható, a ver­senyképesség akkora hátrányokat „él­vezett”, hogy eleve indokolt lett volna el­vetése... Ha a második igaz, akkor sza­bad és kell is (!) egy új stílusú, intenzív fej­lesztésbe belekezdeni. Belekezdtek. A több éve gyártásban lévő szombathelyi fejlesztést kellett a piac igényeit kitapo­gató és valójában igényes szériával fel­váltani. Megkezdték a fejlesztést egyrészt sa­ját szellemi kapacitásuk kihasználásával, másrészt országos hírű fejlesztőintéze­tek bevonásával. A tavalyi évben már a szölőprések harmadik generációs új­donságát dobták piacra. Bemutatkoztak újdonságaikkal a Budapesti Nemzetközi Vásáron és referenciaüzemet építettek a Heves megyei Egerszalókon. Tehették, mert addigra, a szőlőfogadástól a teljes feldolgozásig terjedő gépsort fejlesztet­tek ki. Közben a bonyhádiak 1986-ban az önállósodás mellett döntöttek. Persze újabb kétségek közé kerültek, újabb vál­lalati stratégiát építettek ki maguknak ak­kor, amikor országosan is óriási fagyká­rok érték a szőlőt. Erre ők sem számítot­tak... Megjelent a piacon a korszerű gép­sorok iránti igény, de éppen az előbb em­lített okok miatt csökkent-jelentősen a fi­zetőképes kereslet. A folytatás mellett döntöttek, és a mű­szaki fejlesztés nyújtotta pályázati lehe­tőségeken lovagolva igyekeztek előreha­ladni. Tovább élénkítették a fejlesztési mun­kát, igyekezteka piacon a jelenlétüket tu­datosítani. Úgy is, hogy folyamatosan biztosították a pótalkatrész-ellátást, vala­mint úgy is, hogy elvállalták az ország bármely területén a régi gépek szervize­lési, felújítási munkáit. Az egerszalóki üzemet európai színvo­nalon építették meg, jelentős költségvál­lalást „belefeccelve” az üzletbe. A csúcs- technológiára itt szükség is van, ha pia­con akar maradni a bonyhádi gárda, mert az olasz, francia vagy nyugatnémet gyártó is igyekszik. A bonyhádi szőlőfel­dolgozó vonal azóta szabadalom lett, s versenyképességét az óránkénti 80-100 tonnás feldolgozókapacitás is bizonyítja. No meg az is, hogy a szölőprés mondjuk négyszer annyit tud, mint a piacon jó hír­névre szert tett cég hasonló berendezé­se. Az idén bevezetett importliberalizáció külföldi konkurenseket is teremt nekik a hazai piacon, így nem furcsa, hogy a po­tenciális vásárlóerővel rendelkezők ajánlatokat kérnek. A bonyhádi Mező­gépnek sikerült a versenytársak előtt el­nyernie a megbízatást nyolc erjesztőbe­rendezés és négy szölőprés gyártásá­ra. Mennek szembe a piaccal: erőteljesen fejlesztik a kisüzemi borpalackozáshoz alkalmazható berendezéseket. Az idén kimerészkednek a nyugat-európai piac­ra is, e hónapban stuttgarti szakmai be­mutatón már részt vesznek. Szemléletük­re mi sem jellemzőbb, mintáz, hogy a re­ferenciaüzemben készült húszperces, színes videofilmét minden jelentős szőlé­szeti és kertészeti szakközépiskolának, valamint a Kertészeti Egyetemnek is megküldték mint oktatóanyagot... A rek­lám is hozzátartozik ma már a piac sike­reihez, s aki ezt időben észreveszi, nyerő lehet... SZABÓ SÁNDOR ordas i»én: ör az udvaron Börtönélmények 1956-57-bői 11. Természetesen a politikai helyzetre értette. Vállat vontam:-Tudja az ördög! Pesten, úgy látszik, most csönd van. Ta­lán megegyeztek...- Alakulnak a pártok...- Alakulnak! - hagytam rá.- Te milyen pártban voltál az egyetemen?- A Nemzeti Parasztpártban, de csak nagyon rövid ideig, mert kidobtak. Nem a pártból, hanem az egyetemről. Miért? Habozott egy darabig. Végül a főmérnök segítette ki:- Jó lenne belépni valamelyikbe! Lakos Balázs kapott a szón. (Ezt betű szerint idézem!)- „Akkor itt a gépállomáson mi lennénk a nagyfiúk!” Ismét töprengett egy keveset:- Nem csinálnánk együtt? Újra vállat vontam:- Körülnézni mindenesetre nem árt... Ebben megegyeztünk és megegyeztünk abban is, hogy másnap - csütörtökön - ismét karavánba rendeződünk és együtt indulunk. A körülnézéshez végül én teremtettem komolyabb alapot. Azzal a hátsó gondolattal, hogy célszerű lesz megismerkedni a községi tanácsot leváltott új Nemzeti Bizottság vezetőivel is, egy kézenfekvő ajánlattal bementem a községházára. Az új „falunagy” Mente János volt, alacsony, vállas emberke, akit valószínűleg egykori kisgazdapárti pótképviselői mivoltára való tekintettel választottak meg a nemzeti bizottsági titkári állásra. Nem fogadott túl barátságosan, erre nem is lehetett sok oka. Hiszen olyan obskúrus helyről jöttem, mint a gépál­lomás, ahol a hozzá nem értők felfogása szerint kizárólag hit­hű kommunisták és olyan emberek nyüzsögtek, akik kancsu­kával terelik a parasztokat a termelőszövetkezetekbe. Fel­ajánlottam, hogy mivel úgyis a megyeszékhelyre készülök, szívesen elviszek valami kisebb küldeményt, levelet, amire a községnek szüksége van. Erre megenyhült és egy papír­szeletre néhány sört irt azzal, hogy próbáljam meg Vócsa Fe­renc kisgazdapárti képviselőnek, Vagy bármilyen pártjabéli funkcionáriusnak átadni. A levél nem volt lezárva, így elolvas­hattam. Ennyi volt az egész: „Mente Károly, volt kisgazdapárti pótképviselő, Mezősá­rosról jelentkezem és útbaigazításokat kérek.” Dátum, aláírás. Ezenkívül még a községi gyógyszerészhez utasított, aki már régóta szeretett volna egy kisebb paksamétányi vényt beküldeni a központi gyógyszertárba. A postaszolgálat egyáltalán nem működött, így a magamfajta önkéntes hírvivő valóban kapóra jöhetett. Persze utólagosan szépíteném önmagamat, ha most azt ír­nám Iq, hogy ezt nem tudtam. Számítottam vele. Sajnos. Ami vásárlási terveinket illeti, alaposan melléfogtunk. A kö­zelmúlt évek mindannyiunkat elszoktattak attól, hogy az egy­házi ünnepeket is számon tartsuk. Engem pedig, aki minden­nel inkább vagyok fémjelezhető, mint a vallásosság bélyegé­vel, különösen. így eszünkbe se jutott, hogy a forradalmi lég­kör olyan apróságokban is megnyilvánul, mint az üzletek zár­va tartása halottak napján. Bevásárlásaink ilyesformán kútba esvén, tüstént „politikai” terveink nyélbeütéséhez láthattunk. A Kisgazdapárt székházát nem volt nehéz megtalálni. Már az első karszalagos fiú útba igazított. Az épület erősen emlé­keztetett egy hangyabolyra. Földszintjén érdekes módon egy honvéd főhadnagy látott el valamiféle eligazító tisztet. Asztala körül olyan tolongás volt, hogy csak bajjal tudtam átverekedni magamat. Helyezkedő hajlandóságú mérnökeink láthatólag engem éreztek hivatottnak arra, hogy lebonyolítsam tájéko­zódásunk technikai részét. A „helyezkedő hajlandóság” azt hiszem, pontos megfogal­mazás. Lajos Albert egy hónappal korábban még a Magyar Dolgozók Pártjába adta be tagfelvételi kérelmét, két héttel utóbb a karhatalomba készült jelentkezni, 1958-ban pedig KISZ-titkár lett belőle egy budapesti üzemben... (Folytatása következik.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents